A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A KÖZÉPKORBAN.
A MAGYARORSZÁGI középkori latinnyelvű irodalom eredetiségben is, terjedelemben is messze túlszárnyalta a magyarnyelvű irodalmat. A hittudományi irodalom már a XI. században megindult, a magyar szentekről az Árpádok korában több szép legendát írtak, a középkóri történetírásnak különösen értékes alkotásai Anonymus krónikája és a Bécsi Képes Krónika. A költészet maradványai a XIII. századtól kezdve bukkannak fel, amikor egy névtelen egyházi költő megénekelte a tatárjárás pusztításait. A következő századból számos vallásos költemény jutott korunkra, a XV. században pedig már a világi líra és epika is megszólalt Janus Pannonius európai hírű költeményeiben. Ez időtájt, Mátyás király uralkodása alatt, a renaissance korszaka szépen virágzott Magyarországon. A király és gazdag főpapjai szívesen látták udvarukban a külföldről Magyarországba látogató humanistákat. Európai nevezetességű könyvgyüjtemény volt Budán: a Korvina. Az első nyomdát is Mátyás király uralkodása idején állították fel Budán (1473). Magyarországban előbb volt nyomda, mint számos más nyugati államban s egyetem is előbb alakult Magyarországban, mint a mai Németország területén (1367).
Az érdeklődés középpontjában az egész középkoron keresztül a vallásos irodalom állott. Ennek legkiválóbb munkása a XV. században Temesvári Pelbárt. A humanista írók munkáit kivéve, vallásos szellem lengi át az összes irodalmi alkotásokat s ehhez járul az igen erős magyar érzés. A nemzeti öntudat az egyházi írásokban és a világi kéziratokban egyaránt megvan. Az írók hitvallóan katolikus meggyőződésűek, szigorú erkölcsi felfogásúak, nemzeti szellemtől áthatottak. Hogy vallásosságuk hangsúlyozása erősebb, mint magyarságuk hirdetése ez a középkor szelleméből és témáikból következik. Az istenfélelem magában rejtette hazaszeretetüket is; egyházi hivatásuk együtt járt nemzeti hűségükkel. Ennek a félezer esztendőt magában foglaló korszaknak írói úgyszólván kivétel nélkül egyházi férfiak.
A középkori magyarok, ha valamit írásba foglaltak, a latin nyelvet szerették használni. A katolikus világegyház és a magyarországi államvallás nyelve egyben a tudomány nyelve is volt. Egymás között magyarul beszéltek, de fontosabb mondanivalóikat latin nyelven foglalták írásba. Így volt ez más országokban is, így volt különösen nálunk. Csakhogy míg a nyugati nemzetek körében az anyanyelv aránylag elég korán felszabadult a latinság uralma alól, nálunk ez a szabad fejlődés elég későn következett be.
Irodalom. – A magyarországi latin irodalom történetének két áttekintése van: Wallaszky Pál latinnyelvű munkája (1785) és Pintér Jenő magyar irodalomtörténete (1921).
