AZ ISKOLAI DRÁMÁK.
AZ ISKOLAI DRÁMÁK.
A NYUGATEURÓPAI országokban az iskolai színjáték a latin komédiaírók munkáinak olvasása nyomán fejlődött. A középkor vége felé erős lendületet nyert az iskolai dráma. Németországban Wimpfeling Jakab és Reuchlin János komédiái nagyban hozzájárultak az újkori vígjáték alapvetéséhez; nyomukban a németnyelvű és latinnyelvű iskolai drámák egész sorát játszották. A protestantizmus által melegen felkarolt iskolai drámákban a hittudományi vitatkozásnak nagy szerepe volt. A németországi egyetemeken tanuló magyarországi ifjak tanulsággal szemlélték a polemikus irányú színdarabokat s hazatérve ők is megpróbálkoztak hasonló iskolai előadások rendezésével.
Magyarországon a reformáció kora előtt alig van nyoma némi drámai próbálkozásnak és színjátszó kísérletnek. A magyarországi német városok polgárai a középkor vége felé olykor-olykor előadtak egy-egy misztériumdrámát. Ezekben a vallásos színdarabokban a Szentírás valamelyik nevezetesebb részlete jelent meg német párbeszédekben. A német polgárok ezt a vallásos színjátszást a reformáció korában is folytatták s a külföld példájára szívesen támogatták az iskolai színielőadásokat is. A diákok, a reformáció idején, eleinte latinul, később németül játszottak s épületes meséjű játékaikkal erkölcsi irányban akartak hatni a városi polgárságra. A Németországban divatos iskolai színdarabok egy része a magyarországi német városokban is színrekerült.
Bártfa városában, Stöckel Lénárd iskolamestersége idejében, meglepően felvirágzott a németnyelvű iskolai dráma. Az evangélikus polgárok örömmel jártak a tanulók színi előadásaira s tehetségük szerint támogatták az iskolás fiúkat. A városi számadókönyvekben évről-évre megismétlődik a Comedia és Tragedia című kiadási tétel. Az évenkint szokásos iskolai előadás rendesen másfél forintjába került a polgárságnak. Ezt az összeget vagy a tanulóság kapta vagy a segédtanító. A tanulók, farsang idején, a városháza tágas tanácstermében játszották el az iskolai színdarabot a városi tanács és a meghívott közönség jelenlétében. Meséik többnyire a bibliából kerültek ki. Stöckel Lénárd, rövid megszakítással, huszonegy évig állt a bártfai gimnázium élén s a bibliai Zsuzsanna történetéről szóló német színdarabját, 1559-ben, nyomtatásban is közrebocsátotta. (Historia von Susanna.)
Általában a felvidéki német városokban meghonosodott az iskolai színielőadások divata. A pozsonyi, selmecbányai és besztercebányai tanács nem egyszer jutalmazta a város tanulóifjúságát latin és német iskolai előadásaikért. Az erdélyi német városok is pártolták a színészkedő diákságot. Brassó nagy fia, Honterus János evangélikus lelkész, előírta 1543. évi iskolai szabályzatában, hogy a gimnáziumi tanulók évenkint két komédiát adjanak elő. Ez időtől kezdve a XVIII. század derekáig elég gyakran gyönyörködhetett a brassói polgárság a diákok latin és német előadásaiban. Brassót csakhamar utánozta a többi erdélyi szász város: Nagyszeben, Segesvár, Medgyes és Beszterce. Eszerint Magyarország és Erdély népesebb városaiban helyet kapott az iskolai színjáték, csakhogy nyelve latin volt, olykor pedig német. A Luther Márton tanításaihoz szító felvidéki városokban csakúgy nem hallatszott magyar szó, mint az erdélyi evangélikus szász vidékeken.
A magyarnyelvű iskolai dráma nyomait a református és unitárius magyarság körében kell keresnünk. A református és unitárius diákok is eljátszották a népesebb gyülekezetek előtt papjaik és tanítóik egyik-másik drámai kísérletét. A magyar protestáns prédikátorok olyan benső viszonyban voltak a németországi hitújítókkal s külföldi tanulásuk idején annyira rákaptak az ottani szokások utánzására, hogy nem merték volna elhanyagolni a híveik épülésére szolgáló iskolai színjátszást. A felvidéki és erdélyi evangélikus iskolák német ifjúsága mellett az alföldi, dunántúli és erdélyi részek református és unitárius magyar ifjúsága sem maradhatott el. De a további fejlődésnek a reformátusok körében csakhamar gátat vetett az 1562. évi Debreceni Hitvallás. Ez ellene nyilatkozott mindennemű látványosságnak. A Kálvin János tekintélyére hivatkozó református lelkipásztorok a földi örömök hajhászását látták a színielőadásokban; ezért állást foglaltak az iskolai színészkedés ellen. Ettől az időtől kezdve a református iskolai dráma háttérbe szorult s ha elvétve akadtak is művelői, azok is a latin nyelvgyakorlás kedvéért írták vallásos szellemű párbeszédes történeteiket. Az unitáriusok jóval szívesebben adtak helyet gimnáziumaikban az iskolai előadásoknak.
Az iskolákon kívül a világi színjátszásnak még legkezdetlegesebb formái sem voltak meg ebben a században. Legfeljebb a katolikus ünnepekkel kapcsolatban lehetett szó itt-ott némi népies vallásos játékról, bár a század második felében ez is ép annyira eltűnt, mint amilyen mértékben a katolicizmus is összezsugorodott. A protestáns hitvitázók többször megróják a katolikusokat, hogy húsvét idején Krisztus halálának és feltámadásának ábrázolására merészkednek, az Istenember nagypénteki gyötrelmeit és halálát «kikomédiázzák», az Üdvözítő kínszenvedéséből «tragédiát tesznek». A passio és a feltámadás eljátszásának szokásáról Bornemisza Péter és Magyari István egyformán megemlékezik: az előbbi elmondja, hogy mit csinált egy barát, mikor nagypénteken Krisztus kínját és mennybemenetelét mutogatták a népnek; az utóbbi kárhoztatja a szent eseményeknek emberek és állatok képében való bemutatását. Eszerint a liturgiai misztérium kezdetlegesebb elemei a XVI. században is felbukkannak húsvét táján a katolikus templomok tájain.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. – Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Budapest, 1882. – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. – Ábel Jenő: Színügy Bártfán a XV. és XVI. században. Századok. 1884. évf. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886. – Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. – Bayer József: A nemzeti játékszín története. I. köt. Budapest, 1887. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Nagy Sándor: A tanodai dráma előzményei hazánkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. évf. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Ernyei József: A körmöci Zsuzsanna-játék. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. 1906. évf. – Heppner Antal: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században. Pozsony, 1910. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.) – Szilasi Klára: Stöckel Lénárd Zsuzsanna-drámája és a bártfai német iskolai szinjáték a XVI. században. Budapest, 1918. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Posonyi Erzsébet: A lisztlopó-anekdota és a passió-játékok. Ethnographia. 1929. évf.
