KOMÉDIA BALASSI MENYHÁRTRÓL.
KOMÉDIA BALASSI MENYHÁRTRÓL.
A REFORMÁCIÓ korának drámai kísérletei között legtöbbet ér a Balassi Menyhárt árulásáról (1569) szóló párbeszédes szatira. Az öt részből álló komédia hőse, Balassi Menyhárt, elárulja János Zsigmond erdélyi fejedelmet s Ferdinánd magyar királyhoz csatlakozik. Hogy a bécsi udvar bizalmát biztosítsa, megjelenik az esztergomi érsek előtt, meggyónja bűneit, áttér a katolikus vallásra. Áttérése után fia, az atyjához méltó gazfickó, megszökik a királyi udvarból, ahol kezes gyanánt őrizték.
Az ismeretlen szerző nem drámát akart írni, hanem dramatizált jellemrajzot. Mivel rettenetes nyomort látott Magyarországon s mert a Balassi-féle főnemeseket tartotta minden baj okozójának, alig talált megfelelő sötét színt hőse lefestésére. Adatainak igazságát az egykorú történeti források megerősítik. Balassi Menyhárt rettegett hírű ember volt, igazi rablólovag, tetőtől-talpig romlott magyar úr. Alávaló tettek töltötték be életét. Áruló, rabló, orgyilkos volt egy személyben, réme messze vidékeknek. A párbeszédes támadó irat ismeretlen szerzője azt a célt tűzte maga elé, hogy Balassi Menyhártot ország-világ előtt megszégyeníti, életéről lerántja a leplet, cselekedeteivel szemben kifejezi a nemzet megvetését.
Unitárius író volt, János Zsigmond erdélyi fejedelem híve, a Habsburg-ház és a katolikus vallás ellensége. Dramatizált jellemrajzában kiöntötte minden keserűségét. Párbeszédei során alakjai valósággal életre kelnek. Nemcsak Balassi Menyhárt alakját mutatta be jellemző vonásokkal, hanem ennek a pénzéhes, vallástalan, elvetemült embernek környezetét is ügyesen rajzolta. Balassi Menyhárt fia, papja, ispánja, diákja egyaránt jól jellemzett alakok. A szerzőnek, az ismeretlen unitárius papnak, jól kellett ismernie Balassi Menyhárt magánviszonyait. Párbeszédekbe tördelt politikai korképe a legmerészebb támadás volt a nagyhatalmú főrangú család ellen.
Balassi Menyhártnak a maga személyéről tett nyilatkozatai jellemző önvallomások. Bevallja, hogyha bizalmas embere nem hoz neki kedvező választ Bécsből a német királytól, ismét kész épen olyan könnyen elárulni a német királyt, mint ahogyan már előbb is elárulta János Zsigmond magyar királyt és erdélyi fejedelmet. Elárulna ő bárkit bármilyen dologban csak azért, hogy aranyat gyüjthessen. «Ha az Szamos mind arannyal folyna is, mégsem elég volna énnekem.» Protestáns prédikátort tart maga körül, de nem hisz semmiféle vallásban s bosszankodik, mikor prédikátora jóra inti. «Soha ez bestyét az nagy jámborságból és szentségből ki nem vehetem, most is immár predikál.» A vallás elsősorban azért kell neki, hogy hasznot húzzon belőle; a hittel való üzérkedésre mindjárt készen áll. «Az nagy Istenre mondom, hogy soha semmihez olyan kész nem vagyok, mint ehhez, mert nagy jó és hasznos kereskedésnek esmertem az hittel való kereskedést mindenkor, kihez az több kereskedések mind semminek tetszenek, kit én meg is próbáltam: mert én tolvajlottam is, loptam is, bort is árultattam, szilvát, dinnyét, ugorkát és egyebeket sokat, posztót, gyolcsot és egyéb kalmárárút is bóttal tartottam, bőrgyüjtő is, timár is voltam, az aranycémentet is megízelítettem vala: in summa mind semmi az többi az egy hittel való kereskedéshez képest, mert csak ezzel találtam mindenemet.» Mikor meggyónik Oláh Miklós érseknek, megvallja, hogy nem tudja felsorolni bűneit, annyi gonoszságot követett el. Ha minden bűnét elő kellene számlálnia «egy hétig innét fel nem kelhetnénk». Az érsek nem is tudja megállni, hogy sok gazsága hallatára fel ne kiáltson: «Méltán verte volt meg anyádat az Isten, hogy ilyen monstrumot szült volt ez világra, mint te vagy, mert az egész magyar nemzetnek nagyobbat nem véthetett, minthogy tégedet szült volt e világra, mert csak az ti árultatástokért vagyunk idegen népnek szidalmába, még császárunknál is, úgy annyira, hogy immár az jámboroknak sincs miattad hitele». «Hallj többet is» – mondja Balassi; s újabb bűnlajstrom következik: rablások, gyujtogatások, emberölések, orgyilkosságok, árulások. Ellenséget nem tudtál kergetni – mondja az érsek – de «mennyiszer szegény magyart és keresztényt tolvajlottál, dúltál, fosztottál és kóborlottál, annak számát senki nem tudja». Még közvetlen környezete sem becsüli a rablót. «Semmi hiteled immár nincsen és böcsületed.» Mondja neki ispánja, Kasza Mátyás. Balassi nem lát sértést a közvéleménynek ebben az őszinte tolmácsolásában; mindjárt elhajtatja és levágatja egy özvegyasszony ökreit, mert szolgáinak enni akar adni. Egy nemesúr gabonáját Kasza Mátyásnak adja, hogy megjutalmazza fáradozásait. Megszolgálom nagylelkűségedet kegyelmes uram – hálálkodik Kasza Mátyás – de azt kívánnám, hogy inkább a te magad tulajdonából jutalmazd szolgálataimat. Szénási István prédikátor őszintén tájékoztatja gazdáját a közhangulatról. Balassi nagyon szeretné tudni, mi a véleménye a császárnak és a környezetében levő magyar uraknak az ő dolgairól. «Mondd meg – bíztatja Szénásit – azt akarom, hogy tudjam.» «Ugy legyen, de ne vegye kegyelmed nehéz néven. Császár az uraktul azt kérdi volt: mit adjon kegyelmednek? Erre mondának azonnal: Ha felséged érdeme szerint fizetni akar és valamit adni, hát egy szál istrángot adjon, kivel felakasszák, ez legyen neki érdeme szerint való ajándék.» Fiának, Balassi Boldizsárnak, Tamás deák mondja meg, hogy orcájának bőre vastagabb a bocskorbőrnél. Mit törődik ezzel Balassi Boldizsár! «Mind ez világ tudományán sem adnám – kiált fel – ez gyémánt gyűrűcskét, ki ujjomban vagyon. Lám mely szépecske, még fiamra is rá marad, nem úgy mint az tudomány.»
A szerző szatirája maró, humora keserű, párbeszédei ötletesek. Pompásan csattanó mondatai s a közhasználatból ma már kiveszett gyökeres régi kifejezései vannak. A drámai kompozicióhoz nincs tehetsége. Meg sem kísérli, hogy cselekvényét bonyolítsa vagy meséjének változatosabb hátteret adjon; még az elfogadható megoldást is mellőzi. Munkája a befejezetlenség benyomását kelti.
A Balassi-komédia meséjének úgyszólván minden adata igaz, személyei történeti személyek. Az újabb nyomozás kiderítette többek között, hogy Szénási István, Tamás diák és Józsa diák valóban ott éltek a hírhedt főnemes környezetében. Maga Balassi Menyhárt vezéri szerepet vitt az erdélyi rendek között, Izabella királyné bizalmas embere volt, egyik orgyilkossága jutalmául az erdélyi hadak főkapitánya lett, az erdélyi fejedelmi udvar részéről számos nagy adományban részesült, de titokban már ekkor alkudozott I. Ferdinánd királlyal, hogy otthagyja Erdélyt, mint ahogyan ezt Izabella királyné halála után meg is cselekedte. Mikor I. Ferdinánd király aláírta a számára kiadott kegyelemlevelet, családjával együtt megszökött Erdélyből, nyiltan átpártolt a Habsburgokhoz (1562) s minden erejét megfeszítette, hogy a bécsi udvar csapatainak segítségével letaszítsa János Zsigmondot a fejedelmi trónról. Közben egyéb vállalatokba is bonyolódott, így Moldvában ki akart rabolni egy gazdag klastromot, ez a vállalkozása azonban nem sikerült. Kegyetlenül megjárta az erdélyiekkel is. Mikor egy alkalommal távol járt székhelyétől, Szatmártól, az erdélyi hadak fővezére, Báthory István elfoglalta a várost, zsákmányul ejtette a lelketlen áruló kincseit s fogságba hurcolta feleségét és két ifjabb gyermekét. (1564.) Ettől az időtől kezdve a másokkal szemben irgalmatlan ember megtörve könyörgött I. Ferdinánd királynak, hogy váltsa ki családját János Zsigmond fogságából. Elbetegesedve Detrekő várába vonult vissza, innen esedezett a királyhoz; közben meghalt felesége, meghalt két gyermeke; 1568-ban, halála évében, már csak István nevű fia élt, ez is Erdélyben. Ezt a fiát csak atyjának halála után tudta kiszabadítani a király az erdélyiek rabságából.
A komédiát a benne érintett események szerint 1567 előtt nem írhatta szerzője, a kézirat tehát néhány évig vándorolt, míg végül Karádi Pál 1569-ben hozzáfogott kinyomásához. Karádi Pál egyike volt a legtekintélyesebb unitárius lelkészeknek. Székesfehérvárt született 1523-ban, tanulmányainak egy részét a külföldön végezte, János Zsigmond uralkodása alatt Erdélyben lelkészkedett. Miután odahagyta abrudbányai papi hivatalát, a temesvári unitáriusok prédikátora lett. Blandrata György mérsékeltebb hitelveivel szemben Dávid Ferenc tanításaihoz csatlakozott s mestere elítélése után nyilt levélben támadt a győzelmes Blandrata-pártra: «Elvesztettétek – úgymond – az ártatlan embert, kinek a keresztény vallás iránt oly nagyok az érdemei. De eljön az idő, midőn Dávid Ferencet, Krisztus ez igaz vértanuját, a földből kikaparnátok és az életre visszahoznátok. Nem érhetett minket az ő elvesztésénél nagyobb veszedelem, amit vajha a kegyelem Istene jóságával enyhítene! Jaj, jaj, jaj tinéktek! Éljetek, ha tudtok, gyilkosok, Kain atyjafiai». A tekintélyes hittudós 1589-ben még élt, mert Bogáti Fazekas Miklós úgy emlékezett meg róla, mint a magyarországi unitarizmus oszlopáról. A török uralom alatt élő s később kipusztuló alföldi unitáriusoknak ő volt az első püspöke. Bod Péter a következőket mondja róla: «Nevezetes tudós ember volt a XVI-dik században a Krisztust imádni nem akaró antitrinitáriusok között, superintendens az Alföldön. Írt egy hosszú levelet a Krisztust imádni akaró antitrinitáriusoknak s azok között az első rendbélieknek, amelyben világosan és hathatósan kiírja azokat a titkos dolgokat, amelyek a Dávid Ferenc megszentenciáztatása alkalmatosságával alattomban Dávid Ferenc ellen véghez mentenek. Megmutatja azt eléggé, hogy a Dávid Ferenc veszedelmének furója-faragója Blandrata volt; a hamis vádakat ő formálta, indította, folytatta; a fejedelemnek ő árulta el, hogy maga gonoszságát azzal inkább elpalástolhatná. Ebből a levélből többet lehet tanulni a Dávid kárhoztatása iránt, mint más egyéb írásokból». (Magyar Athenas. 1766.)
Az irodalomtörténetírók egy része Karádi Pált tartja a Balassi-komédia szerzőjének. E felfogás szerint Karádi Pál azért titkolta el nevét, mert félt a Balassa-család bosszújától. Ha mérlegeljük ezt az érvet, nyilvánvaló, hogy Karádi Pál már a kézirat sajtó alá rendezése és bátorhangú előszava miatt is joggal félhetett volna a Balassáktól; épen ezért nem lehet belenyugodni az ő szerzőségébe. Amilyen bátorsággal írta meg zord előszavát és nyomatta ki a kéziratot, épen olyan erővel nyugodtan meg is vallhatta volna szerzőségét, hiszen ezért még dícséretben is lett volna része Erdélyben. Ott ugyanis János Zsigmond fejedelem uralkodása alatt gyűlölt és átkozott neve volt Balassi Menyhártnak, a többszörös orgyilkosnak, Erdély árulójának, aki János Zsigmond fejedelmet csaknem kiforgatta trónjából. – Ezt a karádi-hipotézist egyébiránt Horvát István vetette fel s azóta sokan megismételték. (Tudományos Gyüjtemény. 1819. évf.) – Horváth János nyomatékosan cáfolta a százesztendős hagyományt. (Tapogatódzások a Balassi-komédia körül. Irodalomtörténet. 1914. évf.) – Farkas Gyula annak bizonyítását kísérelte meg, hogy a mű szerzője Bornemisza Péter (Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. Magyar Nyelv. 1927. évf.); véleményéhez Balassi Menyhárt életadatainak egybeállítója, Házi Jenő is csatlakozott. (Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. U. o. 1928. évf.) – Ezt a feltevést sem lehet elfogadni. Bajosan hihető, hogy az a Bornemisza Péter támadta volna ádáz hangon és epébe mártott tollal Balassi Menyhártot, aki annyit köszönhetett a Balassa-családnak. Bornemisza Péter a kipellengérezett Balassi Menyhárt öccsének udvari papja volt, közben magának Balassi Menyhártnak vendégszeretetét is élvezte (1565) s Balassi Menyhárt halála után benső viszonyban állott az elhúnyt fiával, Balassi Istvánnal, akinél szintén hosszabb ideig tartózkodott s az ő oltalma alatt maradt élete végéig. Ilyen körülmények között nem lehet elképzelni, hogy a család jóságáért aljas hálátlansággal és Balassi Menyhárt gonosz tetteinek felhánytorgatásával fizessen. Ez épen olyan valószínűtlen, mint Karádi Pál szerzősége.
A Balassi-komédiára legelőször Horvát István hívta föl a figyelmet, miután ráakadt egyetlen példányára gróf Teleki László könyvtárában. Ő vetette fel azt a gondolatot, hogy a dráma szerzője Karádi Pál. (Hazai Tudósítások, 1806. évf. 48. szám. Tudományos Gyüjtemény. 1819. évf. 5. köt.) – Toldy Ferenc bővebben méltatta a komédiát. Szerinte Karádi Pál névtelenének dialogusaiban annyi elevenség és élethűség van, amennyit csak a színpadi hatás titkaiban jártas színésztől lehet várni. A kézirat valamelyik vándorszínész-társaságtól kerülhetett az abrudbányai unitárius lelkész és nyomdatulajdonos kezébe. (A magyar költészet kézikönyve. Pest, 1854. A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867.) – Beöthy Zsolt úgy találta, hogy a XVI. századi magyar szellem művei között alig van értékesebb ennél a drámánál: egy tiszta lelkű, tiszta fejű, tiszta tollú ember munkája ez, ki izmos jellemző tehetségével és fordulatos drámai nyelvével eredeti nemzeti bélyeget nyomott korképére. Ez a politikai célzatú színdarab a hisztórikust, esztétikust és nyelvészt egyaránt érdekli. Karádi Névtelene a reformáció korabeli magyar költészetnek Balassa Bálint mellett a legnagyobb neve. (Az első magyar politikai színmű és kora. Budapest, 1876. Különlenyomat a Századokból. Megjelent továbbá Beöthy Zsolt színi kritikáinak gyüjteményében: Színműírók és színészek. Budapest, 1882. A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. A dráma kezdete. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Bodnár Zsigmond szerint a dráma olyan férfiú műve, aki megunta a vallási villongásokat, nem szerette a protestáns prédikátorokat, nem becsülte a katolikus papokat, gyűlölte a nagyurak és szolgáik gazságát, felháborodott az emberek sötét jellemtelenségén; olyan férfiú műve, aki helyes ítélettel, megvető mosollyal, fanatizmus és pátosz nélkül szólt korának szörnyűségeiről és hősének aljasságáról. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Bayer József szerint a mű drámának komolyan alig mondható, mert sem egységes cselekvénye, sem befejezése nincsen. Első és második része alig egyéb, mint Balassi Menyhárt párbeszéde híveivel; a gyónási jelenet az elvetemült nagyúr közéleti és magánéleti gazságainak feltárása; az utolsó rész egészen külön történet, mert a fiú szökése nem tartozik az apa történetéhez s ebből a szökésből nem következik semmi. A darab alig több párbeszédes szatiránál, csak a politikai és vallási elem vegyítése visz bele némi élénkséget. Nem politikai színmű, hanem Sztárai Mihály hitvitázó drámáival rokon alkotás: a fősúly a vallásváltoztatás és a fülbegyónás kigúnyolásán nyugszik. Jellemrajzolása és párbeszédeinek fordulatossága haladást jelent Sztárai Mihály munkáihoz képest; drámai dikciójában már nincsenek prédikációkhoz hasonló hosszúságú részletek. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.) – Horváth Cyrill dialogizált szatirának nevezi a drámát, nagy elismeréssel ír a jellemzés és korfestés ügyességéről, különösen Balassi Menyhárt alakjáról: érdekes, furfangos, cinikus gazember, szinte az akasztófa-virágok humorával. E szatira hősei sokat társalognak és alig tesznek valamit, de ez a század stílusához tartozik; e kor írói még nem ismerik a tettekben való jellemzést, embereik azonban olyan élénk, természetes, vaskos nyelven beszélnek, melyhez foghatót még Sztárai Mihály sem adott személyei szájába. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – A jellemzés erejét és a párbeszédek folyamatosságát emeli ki a drámában Alszeghy Zsolt is. Balassi Menyhárt nem sokat cselekszik, de épen az, hogy olyan szemérmetlen büszkeséggel sorolja fel minden gonoszságát, teszi az elvetemültségéről nyert képet annál erősebbé. Ez az eljárás nem elég drámai, nem elég művészi, de rendkívül kifejező. Hasonló elevenséggel jelenik meg az olvasó szeme előtt a többi alak is. (Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914.) – Borbély István szerint Karádi Pál drámája időrendben az első magyar társadalmi színmű. Ez a darab az addigi hitvitázás helyébe közvetlenebb érdekességű társadalmi eseményt ültetett; az addigi párbeszédes munkák szűk cselekvényét szélesebbre bővítette és drámai erővel fejlesztette; az addigi drámai külsőségeket a jellemek összeütközéséből fakadó mesével töltötte ki. Az eleven párbeszédű, ügyes humorú szerző igazi élő alakokat teremtett. (A magyar irodalom története. I. köt. Kolozsvár, 1924.) – Szilády Áron és Dézsi Lajos jegyzeteiben azt olvassuk, hogy a komédiát, tartalmánál fogva, párbeszédes paszkvillusnak is nevezhetnők, bár a mű méltán helyet foglalhat a XVI. század drámai kísérletei között is. Szerkezete ugyan széteső, ötödik részét semmi sem fűzi a megelőző négy részhez, nincs drámai cselekvénye sem, szereplői valóban csak közbeszólók, de a szerző jellemző ereje kiváló, korrajza páratlanul áll irodalmunkban. (Jegyzetek a Régi magyar költők tára hetedik kötetéhez. Budapest, 1926.)
Kiadások. – A Balassi-komédiát először Karádi Pál alsófehérmegyei abrudbányai unitárius lelkipásztor nyomatta ki: Comoedia Balassi Menyhárt árultatásáról, mellyel elszakada a magyarországi második választott János királytól. Abrudbánya, 1569. (Székesfejérvári Karádi Pál műhelyének ez a könyv az egyetlen fennmaradt terméke. A korunkra jutott példány a gróf Teleki-könyvtárral jutott a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába. A könyv előszavában elmondja Karádi Pál, hogy mikor a Balassi Menyhártról szóló komédia kézirata hozzákerült, rendkívül fölháborodott. A sok istentelenség elolvasása után elhatározta, hogy a kéziratot kinyomja. Mert mi az oka az ország pusztulásának? Oka az, hogy a nemzet elfordult a tulajdon véréből eredő fejedelmektől és nagy pártoskodással idegen fejedelmeknek hajtott fejet. Oka továbbá, hogy olyan árulók vannak az országban, minő Balassi Menyhárt, akinek viselkedése jó példa a bűnösöknek és büntetleneknek egyaránt. Ez az ember elszakadt a magyar királytól, János Zsigmondtól; játszott becsületével, fejedelmével és Istenével; de bünhődése nem marad el. «Balassinak minemű nemzetsége, hazája, élete, erkölcse és cselekedeti voltanak, nem szükség itt előszámlálnom, mert a Comoediának a derekában mind meglesznek; hanem csak erre intem én Nagyságtokat, hogy az Úristent féljétek, a királyt tiszteljétek és minden hűséggel legyetek, hogy az Úristen is egy ideig a megérdemlett és elvégezett büntetést elhalassza és megtartson hazátokban, igaz hitben, reménységben, isteni félelemben és szeretetben.») – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. Pest, 1855. (A dráma értékeire ez a szövegközlés tette figyelmessé az érdeklődőket.) – Kertbeny Károly kiadása: Magyarország legrégibb drámairodalma. Budapest, 1878. (A szöveget Kertbeny Károly már előzőleg német fordításban is közzétette: Die Fürstcnverrathe des Melchior Balaschscha. Lipcse, 1874.) – Szilády Áron kiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912. (Jegyzetek a Régi Magyar Költők Tára hetedik kötetéhez. Budapest, 1926.) – Alszeghy Zsolt kiadása: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. Pest, 1855. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Szigligeti Ede: A dráma és válfajai. Budapest, 1874. – Beöthy Zsolt: Az első magyar politikai színmű és kora. Budapest, 1876. – Kertbeny Károly: Magyarország legrégibb drámairodalma. Budapest, 1878. – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. – Kadocsa Lippich Elek: A magyar dráma gyermekkora. Budapest, 1884. – Imre Sándor: A néphumor a magyar irodalomban. Budapest, 1890. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár, 1891. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Borbély István: Unitárius polemikusuk Magyarországon a XVI. században. Kolozsvár, 1909. – Böszörményi Sándor: A Balassa-comoediáról. Budapest, 1909. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912. – Horváth János: Balassi Menyhért Tamás-deákja. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Farkas Gyula: Balassi Menyhárt árultatása és Karádi Pál. U. o. 1913. évf. – Borbély István: Balassi Menyhárt Árultatása és Karádi Pál. U. o. 1914. évf. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. – Horváth János: Tapogatódzások a Balassi-komédia körül. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Erdélyi Lajos: A Balassi-komédia szerzőjének kérdése. U. o. 1914. évf. – Borbély István: A magyar irodalom története. I. köt. Kolozsvár, 1924. – Szilády Áron és Dézsi Lajos: Jegyzetek a Régi Magyar Költők Tára hetedik kötetéhez. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Farkas Gyula: Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Házi Jenő: Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. U. o. 1928. évf. – Ujvári Gyula: Hol keressük a Balassi Menyhárt árultatásáról üt Comoedia szerzőjét? Erdélyi Irodalmi Szemle. 1928. évf.
