BORNEMISZA PÉTER.
BORNEMISZA PÉTER.
AZ ALFÖLD kálvinista lett, Erdély az unitarizmus félé hajlott, a Felvidék a luteranizmus hitelveit követte, egyedül Nagyszombat vidékén és az osztrák határszéleken folyt még a küzdelem a katolikus és a protestáns papság között. Az itt prédikáló hitújítók közül BORNEMISZA PÉTER szerzett félelmes nevet. Hogy evangélikus volt-e vagy református, bizonytalan: ő ugyanis elhunyt, még mielőtt a Duna mellékén Luther és Kálvin hívei végleg szétváltak volna. Munkáinak egyes részeiből az tűnik ki, hogy inkább a luteranizmus felé hajlott. De bármiként vélekedett is az átlényegülés kérdéséről, főcélja egy volt: megsemmisíteni a katolicizmust Magyarország nyugati tájain.
Sok prédikációt írt s minden eszközt megragadott a katolikus vallás kisebbítésére. Minduntalan vádat emel a pápa, érsekek, püspökök, kanonokok, plébánosok és szerzetesek ellen; nekik tulajdonítja a bűnök elharapódzását; bennük találja az ősi igaz kereszténység megromlásának okait. Bezzeg Jézus Krisztus nem járt fényes környezetben, tanítványai foltozott köntösű halászok voltak, velük együtt prédikált a mezőkön, szalmás viskók között élt, nem pedig aranyos templomokban; üldözőbe is vették a farizeusok, megölték a zsidó főpapok, tanítványait is tömlöcbe zárták a hatalmasok, csakúgy, mint ahogyan most is hajszolják a szegény nép igaz barátait, a protestáns prédikátorokat. De közeledik immár az igazság napja. Hiába üldözik az Úr hűséges papjait, hiába sanyargatják az igaz hit vallóit, Isten itt áll mellettük. «Határt és módot szab Isten a mi nyomorúságunknak is, ha szintén kezükbe ereszt is háborgatóinknak; és ha megölnének is, csak oly móddal ölhetnek meg, amint Isten engedi. Ellenségünk talán olajba rakatna, megnyúzatna, vízbe, kaszára vettetne, de ha Isten nem engedi, nem lehet, amint engemet is mindezekkel és többekkel ijesztettek fogságomban és több igaz tanítókat csak a mi időnkben is. De az Isten megjelenti nekünk gonosz szándékukat és utat ad az elszaladásra. Mint Szent Pál kosárba kiereszkedék Damaskusból, csak én is nagy kőház ablakán Bécsből. Kassán 1553-ban két hétig, Bécsben három hétig voltam fogva és Isten kiszalasztott kezükből, mint a madarat a kalitkából.»
Isten nem hagyja megtorlás nélkül a gonoszságot. Vagy nem bűneiért és lelki vakságáért pusztult-e el Sodoma és Zsidóország s nem a bálványozás miatt vesztettük-e el mi is Magyarországot? Borzasztó idők! «Én időmben is mind a tatárok, mind a törökök rabláskor csak Magyarországban is nagy szörnyűségeket cselekedtek, kik sok apró gyermekecskéket is szablyára hánytak és hármasával is a ló hátára tarisznyába kötöztek, kik egymáshoz verődvén elbágyadtak, elfulladtak, éheztek, szomjúhoztak; édesatyjukat, anyjukat látván, ételt, italt sírván kértek, de szüleiket tatár-ostorral mint a barmot hajtották; akik elbágyadtak, kihajították, lovakkal tapodták, agyuk veleje kiomlott; ha megszállottak, lóvérrel és kacolatejjel itatták; és köztük sok ifjak, szűzek, vének, menyecskék rettenetes szeplőket és kínokat szenvedtek.»
Az élet vad jeleneteit csak a mennyei boldogság reménye teszi elviselhetővé. De addig tövises út várakozik a hivőre. Ördögi kísértésekkel van tele az egész világ; itt is, ott is belénk köt, megbosszant és bűnre ingerel bennünket a sátán. «Tudok oly napot, hogy a sátán elkezdette a haragot a szorgalmatosságra, a bujaságra való indítást és azokban ugyan oktalanul megbolondított volna, ha az Úr hozzám nem tért volna. Mert aznap jobbágyim ellenem felrohantak és morgottak velem és búcsúztak és költöztek ok nélkül. Feleségem is azonban megháborított igen apró dolgok miatt és hol egyik, hol másik gyermekim szófogadatlanságukkal. Ezek után mindjárt kocsisom, szolgáim és más gyermekim, azután szakácsom. Az apró gyermekek rítak, sírtak reám és ki-ki kétségbeesett bennük. Azon napon könyvnyomtatóim reám részegedtek és velem kötődtek, könyvkötőim búcsúztak. Még az ebek is a tyúkokat kergették és megölték. A lovak elszaladoztak és egymást annyira marták, hogy senki el nem érhetné, hanem ők maguk ledőlnének és a véres veríték lecsorgana róluk. Oskolamesterem és udvarló deákim étel fölött szomorítottak. Étel után hol felházamba mentem imádkozni, hol kertben, és azokat velem félbenhagyatták. Tanulni akartam és barátim panaszolkodni hozzám jöttek; a város népe, a gróf, a tiszttartó reám üzentek hol egyről, hol másról.»
Nincs még egy protestáns prédikáló és elmélkedő, akinek vallásos képzeletvilága és naiv szubjektivitása hasonló volna Bornemisza Péteréhez. Tanításai, korholásai, vigasztalásai közben sajátságos történeteket mond el, érdekes példákat idéz, visszaemlékezik életének tanulságos mozzanataira. Szereti a szertelen színezést, keményen ijesztgeti hallgatóságát, goromba szidalmakkal tör ellenfeleire. Telegdi Miklós nagyszombati plébános, később pécsi püspök, nemcsak eretnek és rágalmazó az ő szemében, hanem «Judás, ördöngős, orv, poroszló, gyilkos, hazug, Krisztus ellensége, bolond, szemfényvesztő, bájoló, bálványozó, csúf, cigány, az igaz egyház háborgatója, róka, álnok, koszos érdemű, Krisztus-csúfoló, káromló, feszítő». A komoly hittudományi érvek mellől a személyeskedő gyalázkodás nem maradhatott el sem az evangélikus, sem a református, sem az unitárius, sem a katolikus hitvitázók részéről. Ez úgy hozzátartozott az író és pap meggyőződésének és szavahihetőségének súlyához, mint a csatatéren harcoló katonához a fegyvere.
Ravasz László szerint Bornemisza Péter nagy olvasottságú, sokoldalú tudású, művelt reformátor ugyan, de pesszimista lélek, lobbanékony temperamentum, ingadozó akarat. Nem volt lehiggadt, kész ember soha, sem vallásosságában, sem világnézetében. Bizonytalan teológiai álláspontja okozta, hogy Telegdi Miklóssal szemben alul maradt, bár a kor egyik legnagyobb magyar luteránus szónoka volt. Lelke tele van a középkor babonaságával, életének legnagyobb realitása az ördög, ennek tőrvetéseit minden percben érzi, ellene állandóan tusázik, az ördög még beszédeinek írásában is olyan fertelmes gondolatokkal kísérti, hogy azokat nemcsak leírni, de elgondolni is éktelenség. (A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915.)
BORNEMISZA PÉTER (1535–1585) Pesten született. Évekig tanult a külföldön, olasz, francia és német iskolákban. Itthon sok üldözésben volt része. Mivel a Vág mellékén számos községet megnyert a protestantizmus ügyének, a katolikus papok többször megfutamították és bebörtönözték. Meg-megszalasztva, bejárta az egész Felvidéket, de mindig csak visszatért a kis magyar alföldre, Sempte és Nagyszombat vidékére. Egy időben nevelője volt Balassa Bálintnak, a költőnek. Prédikációit bőséggel ontotta. Ezeknek szerzésében ő a legtermékenyebb kortársai között. Nemcsak alapos teológiai tudású prédikátor volt, hanem igen olvasott humanista és görög műveltségű férfiú.
Adatok Bornemisza Péter életéhez:
1533. február 22. – Bornemisza Péter születésének ideje. Szülővárosa Pest. (Tehetős kereskedő fia volt, egyesek szerint nemescsalád sarja.)
1553 körül. – Kassán tanul. Lelkesedik a protestáns eszmékért. Baja támad a kassai kapitánnyal, ez keményen megveri, tömlöcbe veti. A tizennyolcéves deák Kassáról külföldre menekül. (Bod Péter szerint nyolc forinttal indult el Magyarországból idegen országokba, nyolc esztendeig lakott olasz, francia és német földön s mikor sok tanulás után hazajött, akkor is nyolc forintja volt.)
1558. – Mint bécsi deák magyar tanulótársai kedvéért közrebocsátja Sophokles Elektrája nyomán írt drámáját. (Iskolázásában Nádasdy Tamás nádor és egyik bizalmas embere, Perneszich György, támogatták. Munkáiban hálásan emlékezik meg mind a két védőjéről.)
1559. – Mivel bécsi szállásán protestáns szellemben prédikál, a magyar katolikus főpapok, Oláh Miklós és Verancsics Antal, maguk elé idézik, dorgálják, fenyegetik. Augusztus végén elmenekül Bécsből. Hazatér, megnősül, a Vág mellékén prédikál. A Sempte község mellett fekvő Szered faluban nemcsak lelkipásztor, hanem egyben földbirtokos is. Innen jár be Nagyszombatba igehirdetésre. Balassa János házában tartja térítőbeszédeit. (Valószínű, hogy szeredi papsága mellett rendes lelkipásztori tisztséget viselt a nagyszombati eklézsiában is. Nagyszombatban, a magyar katolicizmus végső menedékhelyén, nehéz volt a helyzete.)
1564. – Telegdi Miklós nagyszombati plébános maga elé hivatja, megfenyegeti, végül megszalasztja. Zólyom várába menekül Balassa Jánoshoz. A katolikus főpapok kívánságára a császári és királyi udvar Bécsbe idézi. Zólyomból felmegy a bécsi egyházi törvényszék elé. Kérdőre vonják: miért nem katolikus püspöktől vette fel papságát, miért házasodott meg s miért szolgáltatja ki kenyéradásával az úrvacsorát? Sikerül baj nélkül távoznia Bécsből. Ungvárra megy Balassa Menyhárthoz, utóbb Huszt várában időzik, majd Balassa Jánoshoz tér vissza prédikátornak. (Nemcsak udvari pap, hanem egyben Balassa Bálint és öccse nevelője.)
1569. – Balassa Jánossal és Balassa Bálinttal együtt megjelenik a pozsonyi országgyűlésen. Prédikál a városban s közben segítséget kér a nagyszombati városi tanácstól prédikációinak kinyomtatására. Balassa Jánost október derekán összeesküvés gyanúja miatt letartóztatják. Most ő lesz a család egyik legbensőbb tanácsadója. (Bizonyára része volt Balassa Jánosnak Lengyelországba való szöktetésében is, továbbá abban, hogy tanítványa, Balassa Bálint, szüleinek vigasztalására vallásos könyvet fordított németből.)
1572. – Prédikátor Galgócon, Semptén és Szereden. Ugyancsak ezen a tájon, Nyitra megyében, Komjátiban működik ezidőtájt Huszár Gál sajtója. Erre a vándornyomdára bízza prédikációinak kinyomtatását. (Nem sokkal utóbb már saját nyomdája van Semptén, később Detrekőn.)
1573. – Lelkipásztori és szuperintendensi tevékenysége mellett a Galgóc várában élő gróf Salm-Eck Gyula udvari papja. (Térítő buzgalma és prédikációinak támadó hangja miatt egyre jobban elmérgesedik viszonya a Nagyszombatban működő Telegdi Miklós esztergomi nagypréposttal.)
1577. – Családi gyásza: Semptén négy gyermekét veszti el pestisben. (Irodalmi munkássága változatlanul élénk. Elkeseredetten küzd Telegdi Miklós ellen. Példájára a nagyprépost épen ebben az esztendőben rendezi be nyomdáját nagyszombati házában.)
1578. – A pozsonyi országgyűlésen a mágnások és nemesek között kiosztja Telegdi Miklós ellen írt és Semptén kinyomtatott Fejtegetéseit. A nagyprépost feljelenti őt Rudolf királynál. Vesztére épen Bécsben jár, itt a polgármester elfogatja, börtönbe hurcoltatja, de jólelkű protestánsok segítségével háromheti fogság után sikerül megszöknie fogságából. A Felvidéken bujdosik. Egy ideig Trencsén megyében, Beckóvárában, vonja meg magát, azután átmegy Pozsony megyébe, Detrekő várába, Balassa Menyhért fiához, Balassa Istvánhoz. Gróf Salm-Eck Gyula most már nem védi, sőt kiutasítja jószágaiból, mert nem akar miatta összetűzni a bécsi udvarral s az Ördögi Kísértetek kiadásáért is neheztel rá. A protestáns gróf a könyv megbírálására Pozsony, Nyitra és Trencsén megyéből számos prédikátort hív galgóci várába, a lelkipásztorok három napig vitatkoznak a szerző eljárásáról; kimondják, hogy Bornemiszának földesura tudta nélkül, annak birtokán, nem lett volna szabad kinyomtatnia könyvét; felhívják őt: adjon ki nyomtatásban egy visszavonó írást. Bornemisza ezt megígéri, de kötelezettségének nem tesz eleget. Ezért keserves megpróbáltatásokat szenved. (Az ítéletet kimondó prédikátorok evangélikus lelkipásztorok voltak s így nem egészen azonos hitelvűek Bornemiszával, aki többé-kevésbé Kálvin János felé hajlott. Protestantizmusának mineműségéről egyébiránt még kortársai sem tudtak tökéletesen tájékozódni. Telegdi Miklós ezt szemére is veti: «Annak sem mehettem még eddig végére, te mi légy? Úgymint ki néhol a luteránusokkal tartol a kálvinisták ellen, néhol a kálvinistákkal a luteránusok ellen.»)
1579. – Január havában, télvíz idején, családjával együtt elűzik Semptéről. Gróf Salm-Eck Gyula birtokairól Detrekő várába bujdosik Balassa Istvánhoz. Vele együtt Bécsbe megy. Itt fenyegetni kezdik, sőt életére törnek. Visszamenekül Detrekőre, berendezi nyomdáját, továbbfolytatja igehirdetői tevékenységét és irodalmi munkásságát. Detrekőn éveken keresztül zavartalanul dolgozik, bár a katolikusok nagyon haragusznak rá s szeretnék valahogyan elnémítani. Telegdi Miklós még egyik nyomtatott munkájában is fenyegeti, hogy vigyázzon magára, mert majd kiugratja abból a lyukból, amelyben rókamódra lappang; ő – úgymond a nagyprépost – nem szűnik meg esedezni a mennybéli Istenhez és a földi fejedelmekhez, hogy kivonják ellene fegyvereiket s addig üldözzék, kergessék, büntessék, míg meg nem tér; ha pedig nem akar megtérni, öljék meg és törüljék ki a földről. (Az Ördögi Kísértetek szabadszájú részletei miatt még hitfelei közül is sokan kárhoztatják. Perneszi András somogymegyei földbirtokos-nemesúr röpiratot ír ellene: Perneszi Andrásnak választétele Bornemisza Péter levelére, melyet az ő Ördögi Kísértetről írott könyve eleibe nyomtatott. Proverb. 26: Megfelelj a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne láttassék magának bölcsnek lenni. Nagyszombat, 1579.)
1584. – A Detrekőhöz tartozó Rárbokon, más néven Nádasdon, kinyomatja utolsó könyvét: Prédikációinak befejezését. Itt saját házában működik nyomdája. Ez év nyarán negyvenkilenc éves korában meghal. (Négyszer nősült, sok gyermeke volt. Bár eleget hajszolták, azok közé a ritkaszerencséjű prédikátorok közé tartozott, akiknek jelentékeny vagyonuk is volt. Maga említi földjeit, jobbágyait, szolgáit, deákjait, nyomdászait, könyvkötőit; házasságai is jólétre és előkelő nemesi összeköttetésekre vallanak. Pénzét nyomdájára költötte, vagyonának más része üldözései közben kallódott el. Külsejére nézve igénytelen megjelenésű ember volt. Mikor az egyik katolikus főpap meglátta, így szólt hozzá: «Amely nagy híred neked volt, valami főembernek és másnak véltelek». Bornemisza nem késett a válasszal: «Melanchton is fonnyadt kis emberke volt, még sem volt mása a maga idejében.»)
1585. – Ez év január havában Bornemisza Péter özvegye, Gyótai Erzsébet, azt írja Rárbokról sógorának, az egyik felvidéki nemesúrnak, hogy árusítsa el boldogult ura ottlevő könyveit; ha szükséges, adja olcsóbban a holmit s az így nyert pénzt küldje meg neki. (Hogy a nyomdai műhely berendezése hova került, bizonytalan. Ezt a hagyatékot valószínűleg Manskovit Bálint vette át, ő Galgócon folytatta működését, innen utóbb Vizsolyba ment át nyomdájával.)
Kiadások. – Tragédia magyar nyelven. Bécs, 1558. (Sophokles Elektrájának átalakítása iskolai drámává.) – Első része az evangéliumokból és az epistolákból való tanuságoknak. Komjáti és Sempte, 1573. (A II–V. rész 1574-től 1579-ig jelent meg Semptén és Detrekőn. Nagyterjedelmű prédikációgyüjtemény.) – Fejtegetés. Sempte, 1577. (Híres könyv volt, de egy példánya sem maradt fenn. Telegdi Miklós Postillájának első kötetét támadta meg könyvében. Tartalmáról Telegdi Miklós felelete tájékoztat.) – Négy könyvecske a keresztyéni hitnek tudományáról. Sempte, 1577. (Ábécéskönyv, Luther Márton két kátéja, tudnivalók a vallásos szertartásokról, elmélkedések és oktatások.) – Ördögi kísértetekről avagy rettenetes utálatosságáról e megfertőztetett világnak. Sempte, 1578. (Prédikációk több személyi élménnyel. «Az Istennek naponkint való sanyargatását egynehány száz nyavalyáimból is tanultam, kemény és halálos betegségeimből, fogságimból, három feleségem s öt gyermekim haláliból és kemény döggel való ostorozásokból, cselédimnek sok nyavalyáiból, kik közül heten halának 1577-ben Semptén ez íráskor, némelyek meg is gyógyultak.» A könyvben a magyar példákon kívül számos idegen példa is van az ördög kísértéseiről, az utóbbiak forrása: Vitae patrum in usum ministrorum verbi, quoad eius fieri potuit repurgatae. Per Georgium Maiorem cum praefatione D. Oratoris Mart. Lutheri. Vittenberga, 1560.) – Igen szép és szükséges prédikáció az Istennek irgalmasságáról. Hely nélkül, 1578. (A prédikációgyüjtemény V. részének különlenyomata.) – Énekek három rendben. Detrekő, 1582. (Egykorú vallásos költemények gyüjteménye.) – Prédikációk. Egész esztendő által minden vasárnapra rendeltetett evangéliumból. Detrekő és Rárbok, 1584. (Ebben a beszédgyüjteményében is vannak személyi vonatkozások.) – Verseinek gyüjteménye Szilády Áron: szövegkiadásában: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. (A vallásos énekek mellett egy világi tárgyú költemény is: a Cantio optima.) – Az Ördögi Kísértetek egyik kis elbeszélését Király György nyomatta ki újból: Bornemisza Péter: Az barát fogadása. Gyoma, 1921. (Eredetijét meg lehet találni az olasz Morlini 44. novellájában, de egyéb XVI. századi külföldi szerzők könyveiben is.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Thury Etele: Bornemisza Péter élete és munkái. Budapest, 1887. – Zoványi Jenő: Tanulmányok a magyar protestáns egyház és irodalom köréből. Sárospatak, 1887. – Kiss Áron: Bornemisza Péter élete. Budapest, 1891. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. – Rupp Kornél: Telegdi és Bornemisza. Budapest, 1898. – U. az: Telegdi Miklós pécsi püspöknek Felelete Bornemisza Péter Fejtegetés című könyvére. Budapest, 1898. – Both Ferenc: Telegdi Miklós élete és művei. Szeged, 1899. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Kardos Albert és Beöthy Zsolt tanulmányai a Képes Magyar Irodalomtörténetben. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Thury Etele: A dunántúli református egyházkerület története. Pápa, 1908. – U. az: Bornemisza Péter könyve az Ördögi Kísértetekről. Ethnographia. 1913. évf. – Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915. – Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. köt. Sopron, 1917. – Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1561-ig. Budapest, 1922. – Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció a Szepességen. I. köt. Budapest, 1922. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények, 1922–1923. évf. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Révész Imre: A magyarországi protestantizmus történelme. Budapest, 1925. – Trócsányi Zoltán: A régi magyar irodalom breviáriuma Gyöngyösiig. Berlin, 1925. – Harsányi István: Adalékok Bornemisza Péter életéhez. Teológiai Szemle. 1925. évf. – Alszeghy Zsolt: Az Ördögi Kísértetekről. Irodalomtörténet. 1926. évf. – Farkas Gyula: Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Házi Jenő: Balassi Menyhárt árultatásának szerzője. U. o. 1928. évf. – Gulyás Pál: Bornemisza Péter prédikációi Istennek irgalmasságáról. Protestáns Szemle. 1928. évf. – Farkas Gyula: A reformáció korának irodalma. Debreceni Szemle. 1929. évf. – Kerecsényi Dezső: Bornemisza Péter. Protestáns Szemle. 1929. évf. – Zolnai Béla: Bornemisza pogány bölcsei. Széphalom, 1929. évf. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest. 1929.
