A PROTESTÁNSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
A PROTESTÁNSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
A REFORMÁCIÓ korának lírája túlnyomó részben vallásos költészet. Borúshangulatú protestáns líra ez: a vallásosság és hazafiság eszméinek vallástani és erkölcstani oktatásokkal való összeolvasztása. A hitújító prédikátorok áhítatos versekbe öntötték hitfeleik panaszait s kifejezést adtak Isten irgalmába vetett rendületlen bizalmuknak. Hirdették, hogy az Úr igazságosan ostorozza a nemzetet, de egyúttal bizakodva tanították, hogy nem szabad elcsüggedni. A megtérő bűnösök irgalmat nyernek, a katolikusok hatalma megtörik, a törökök ereje elernyed. Meghátrál minden ellenséges törekvés az isteni akarat korlátlanságával szemben.
A nemzet megsemmisülésének gondolata irtózatos súllyal nehezedett a kedélyekre; ennek a szorongó lelkiállapotnak a protestáns énekszerzők hű kifejezést adtak. Énekeskönyveik ezrével forogtak az evangélikus, református és unitárius hívők kezén.
A vallásos énekköltés művelői között ott találjuk a magyar reformátorok tekintélyes részét. Sokan nyilatkoztak hitük mélységéről istenes énekeikben. Szívósan ostorozták a fösvénységet, istenkáromlást, civakodást, restséget és egyéb bűnöket. A valláserkölcsi életelvek közé dogmatikus vitatkozásokat is szőttek. Erkölcstan és hitágazattan, vallásosság és hazaszeretet, feddés és tanítás, katolikus-szidalom és török-gyűlölet vegyül ezekben a költeményekben.
Luther Márton szelleme döntő erővel hatott a magyar hitújítókra. Vittenbergai házában szívesen látta a magyar teológusokat; személyes ismeretségben volt Dévai Biró Mátyással, Batizi Andrással, Farkas Andrással, Sylvester Jánossal, Gálszécsi Istvánnal, Szegedi Kis Istvánnal és Heltai Gáspárral; levelezett több más magyar reformátorral. Nemcsak bibliafordítása, katekizmusa, prédikálása és imádságai találtak utánzókra, hanem énekei is. Harminchat énekét és a hozzájuk csatlakozó dallamokat utólérhetetlen szépségűeknek tartották, a megkapóbbakat többször is lefordították magyarra. Különösen három éneke vált népszerűvé: az Erős várunk nekünk az Isten, a Jövel Szentlélek Úristen és a Mennyből jövök most hozzátok. Ezt a három éneket még ma is éneklik mind az evangélikusok, mind a reformátusok.
Már az 1530-as évek elején lelkesen hirdette Luther Márton tanításait DÉVAI BIRÓ MÁTYÁS kassai prédikátor. Egyetlen fennmaradt költemény e józanul oktató templomi ének. Minden embernek illik megtudni – írja versében –, hogy mi nyitja meg a mennyország kapuját: hit nélkül senki sem üdvözülhet, bízni kell Istenben, forgatni kell a Szentírást. Akik nem látnak jókor üdvösségükhöz, úgy elvesznek az utolsó ítéletkor, mint a földről a por. Emlékezzél meg arra, mit fogadtál a keresztvíznél. Tanuld meg a jámborságot, szeresd atyádfiait, vesd el bűneidet. Jaj azoknak, akik csak névben keresztyének, akár papok, akár urak, akár parasztok. Fohászkodjunk Istenhez, kérjük őt Krisztus által: «Ótalmazza nyomorult országunkat, Idvösségre viselje mi utunkat». (Az igaz hit által való üdvözülés módjáról.)
BATIZI ANDRÁS tokaji prédikátor költői működése is az 1530-as években kezdődött. Templomi énekeiben áhítattal fordul az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez; hálát ad a Szentháromság jóságáért; emlékezteti híveit a halál szomorúságára. A negyvennegyedik zsoltárt magyaros szellemben írja át, keseregve emlegeti a törököket s panaszkodik, hogy milyen megalázott a magyarok élete. Kegyetlen ellenség kötözi, kergeti, fogdossa Isten igaz imádóit, a szomszédos népek nevetnek, csúfolnak, szidalmaznak bennünket, ezt érdemeltük nagy bűneinkkel. De szívünk azért mégsem szakad el Istentől, bízunk jóságában, hiszen tudjuk, miért nyomorgattatunk. «Kelj fel már, Úristen, te álmodból, Szabadíts ki minket nyavalyánkból, Az szegény foglyokat fogságból, Hozd ki Mahumet országából.» (Negyvennegyedik psalmus.)
A protestáns papköltők közül SZKÁROSI HORVÁT ANDRÁS tállyai prédikátor az 1540-es években bátor hangon emelte föl szavát az elnyomott jobbágyok érdekében, haragosan korholta a parasztok nyúzóit-fosztóit, az igazságtalan fejedelmeket, a pénzvágyó urakat és a katolikus papokat. Heves kifakadásai elszánt reformátornak mutatják. Romlást és pusztulást látott maga körül, vigaszt nem talált embertársai cselekedeteiben, egyedül Istenben bízott rendületlenül. «Semmit ne bánkódjál Krisztus szent serege, Mert nem árthat néked senki gyűlölsége.» (Vigasztaló ének.) Ámbár megromlott a kereszténység, az igaz hitet vallók Krisztus érdeméből üdvözülni fognak. Körülöttünk itt van az Antikrisztus országa: a nem igazhitűek bíznak a búcsújárásban, böjtölésben, misézésben, szentek segedelmében, ereklyékben; papjaiknak megtiltják a házasságot, holott a férfiú mellé élettárs kell, amint már Szent Pál is megmondta, hogy a házasság Isten kedve szerint való tiszta élet; a régi próféták és papok is mind családosak voltak. (Az Ántikrisztus országa ellen.) Kétféle a hit: Krisztus hite és a pápai hit; amaz az igaz keresztyén hit, emez a csalárd foltos hit. Amit a pápa zsoldján élők hirdetnek, abból semmi sincs meg a Szentírásban; tanításuk a pokolból jött, a népet bálványimádásra hajtják. «Oltalmazz, Úristen, ez nagy foltos hittül, Szabadíts meg immár nagy veszedelemtül, Hogy szakadhassunk el az hitetlenségtül, Oltalmazz pápátul és az törököktül.» (Kétféle hitről.) Vegyük elő a Szentírást, ne várjuk Isten ostorát, ébresszük fel a magyar népet, mert különben nem sokáig örül megmaradásának. Luther Márton megmutatta az igaz utat, hiába szidalmazzák őt a szerzetesek, hiába zsolozsmáznak a váradi papok Szent László koporsója körül. «Várad! Sok kárt téssz mind ez országnak, Hogy véget nem vetsz az sok vakságnak.» Mirevaló Váradon Szent László nagy érclova? «Oly igen féltem, az török császár Meg ne nyargalná Szent László lovát, Fogva ne vinné sok kövér papját, Az kik kerengik szép koporsóját.» (Panasza Krisztusnak.) Bajos az igaz keresztyének dolga, a világ tele van bűnösökkel, rossz fejedelmekkel, gonosz urakkal. Isten igaz fejedelmeket kíván s a fejedelmek igazságtalanokká lettek, tolvajok társai közé szegődtek, kegyetlenkednek. Jól mondják a próféták – Ezékiel, Szofóniás, Mikeás – hogy az urak prédáló farkasok, vérontók, lélekvesztők, megnyúzzák az embereket, megeszik a nép testét. Vigyázzanak a kegyetlen urak, mert van Isten az égben. Hiába a penészes pénz, arany-ezüst, erős vár; átkozott, aki ezekben bízik. «Példátok volna nektek Móré László, Ki nagy híres vala, mert vala kóborló, Immár török kézben az kegyetlen dúló, Hol mit használ néki az kóborlott sok jó.» Minémük az urak, olyak a parasztok. Hamisságba merült az egész világ, mindenki a poklot keresi. Mégis igazában az urak az okai a sok bűnnek, kimondhatatlan nyomorúságnak: mindenki retteg kegyetlenségüktől, telhetetlenségüktől, hitetlenségüktől. Csak névben keresztyének ezek, valójában bálványimádók; félnek az ellenségtől, de nem félnek Istentől; nincs bennük semmi szeretet, de nincs is velük a mennybéli Úr. «Ím reátok szálla vakság, szemtelenség, Játszik tivéletek az pogán ellenség.» (Az fejedelemségről.)
A törököktől sanyargatott nemzet siralmát az 1560-as években SZEGEDI KIS ISTVÁN baranyai prédikátor tolmácsolta legszomorúbb hangon. «Szánja az Úristen híveinek romlását, Az ő fiainak, leányinak rablását, Noha most eltűri, de el nem szenvedi Nagy szidalom-vallását.» Elvész szerencsétlen országunk, egyik veszedelem a másikat éri, Isten beszédében mi is, választottak, csaknem kétségbe esünk. Igaz, sokat vétkeztünk, de immár ismerjük bűneinket, siratjuk régi hitetlenségünket; azért fordítsd haragodat, Uram, a pogány népekre, Mahomet szolgáira, szent igéid csúfolóira. Nem tisztelik ezek a jámbor véneket, nem szánják a csecsemőket, szablyára hányják a keresztyéneket. Nem könyörülnek még a gyermekágyas asszonyon sem; csak az a csoda, hogy nem szakad rájuk az ég és a föld. A gyenge szűzeket megszeplősítik, az elfogottakat mezítelenre vetkőztetik, a rabokat ostorral hajtják maguk előtt. A gyermekek sírva kiáltanak: «Adnál vizet innom édesanyám!» s az anyáknak csaknem meghasad szívük, mert még inni sem adhatnak gyermekeiknek. Undok ételt vetnek a raboknak, nyers lóhust dobnak elébük, csikók vérével itatják a boldogtalanokat. Úgy bánnak a magyarokkal, mint a férgekkel. Aki nem érti nyelvüket, azt arcul csapdossák. Verik a papot és híveit, a gyermekeket elragadják szüleiktől, a házastársat elszakítják házasfelétől. «Sárok vagyunk, Uram, veled nem pörölhetünk, Te szolgáid lévén, csak fejet kell hajtanunk, Keseredett szűből az, mit mostan szólunk, Megbocsássad minékünk.» A kegyetlen nemzet lám el akar fogyatni: ideje lészen már néked is, Úristen, mirajtunk könyörülni. Állj bosszút a pogányok hallatlan undokságaiért; ne mondják szemünkbe: nem segít az Istenünk; mert tisztességednek nagy gyalázatjára esik a mi pusztulásunk. A pogányok minket teéretted kínoznak, szenvedéseinket szent vallásunk okozza; azért, igaz Isten, légy oltalmazója a magad tisztességének. Bizony meg kell látnunk szabadulásunkat és ellenségeink romlását még itt a földön, mint ahogyan megbűnhődött gonoszságaiért a Fáraó, Holofernes, Nabukodonozor, Szennakerib, Antiokus, Heródes. «Ó nyomorult foglyok Istenhez kiáltsatok, Nagy bizodalomban, reménységben legyetek.» (Magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásáról.)
A prédikátorok a vallásos költeményeket a hit és erkölcs támogatóinak szánták, hangot adtak a keresztény ember töredelmének, megfenyegették az elvetemült embereket. Nyelvük és verselésük darabosságát vallásosságuk őszintesége pótolta. Művészi gond nincs énekeikben; száraz és színtelen az egész egyházi énekköltés; a költői tehetség felcsillanása a ritkább jelenségek közé tartozik.
A hitviták elkeseredett hangja MELIUS PÉTER debreceni református lelkipásztor Igaz Szentírásból kiszedetett énekéből árad legkomorabban. Ennek a terjedelmes tanítókölteménynek 1570. évi debreceni kiadása harcias előszóval jelent meg. A szerző nagyságos Mágocsi Gáspár főispánhoz és feleségéhez – az anyaszentegyház hű és igaz dajkáihoz – fordul s felhívja őket az unitáriusok üldözésére. Hamis vadkanok járnak – úgymond – Isten szőlőjében, undok agyaraikkal pusztítják a szőlőtőkék gyökereit és egyes emberek mégis társul adják magukat ezeknek a hazug kanoknak, hamis rókáknak, angyal képébe öltözött farkasoknak és ebeknek. Antikrisztusok csúfolják és köpdösik Krisztust. Azt hazudják, hogy nem vallanak hármas Istent, csak egyet; noha bizonyos, hogy egy az Isten, csak hármas bizonyságú és tulajdonságú: Atya, Fiú, Szentlélek. Undok bálványozók ezek s a világ mégis nagyobb gondot visel a tobzódásra, hogysem e rókák, kanok kiűzésére. «Nincs pénzek az Isten háza építésére, a könyvnyomtatásra, de vagyon a pazarlásra. Kiket Isten eldüjt hamar. Megáldja Isten a Dáviddal egyetembe, kik e vadkanokat, rókákat kergetik, kiűzik, égetik, mint Isten parancsolja. Hogy megöljék az hamis prófétát, mint Illyés levágatá a Bál papjait. Mint Isten mondja, hogy megöljék az eretnekeket.» Isten éltesse Ungnad Kristóf uramat, az egri kapitányt, hogy a rókákat, kanokat kergeti s «Ti nagyságtokat is kérem, valahol vattok, a Sámson rókáit kergessétek, a megért búzát ne hagyjátok felgyujtani. A ti nagyságtok szegény árvája, a Jézus Krisztus szolgája: Horhi Iház vagy Melius Péter». Az elkeseredett hangú előszó után következő verses munkában maga Jézus Krisztus panaszkodik az átkozott világ ellen s bebizonyítja, hogy a Szentháromság mindegyik személye imádást érdemel. «Az nagy Úristenért mindön emböröket mostan én erre kérök, Hogy amit Istennek szájából én szólok, igazán megértsétök, És ezöket értvén, híven hogy megtartsák, nagy szükség mindeneknek, Mert nem ez velági hazugságot szólok, de lölkiet beszélők.» A szentháromságtagadó unitáriusok még a hitetlen pápistáknál is förtelmesebb emberek: bolondok, bálványimádók, ántikrisztusok. Kárhoztatva tévelygésüket és panaszolva hazugságaikat, felsóhajt. Isten fia: «Ó mely nagy káromlás és háládatlanság ez most az Blandratáktul, Mint az zsidók, látván én embörségömet, futának istenségtül, Megtagadák, hogy én sem Isten nem vagyok, nem születtem atyámtól, Sőt hitető névvel engem illetének, hogy nem jüttem Istentül». Hamis eretnekek, szálljon lelkük a pokolra!
A külföldön divatozó haláltánc-költészet szintén helyet kapott a kor irodalmában. A protestáns prédikátorok nem győzték figyelmeztetni híveiket a földi élet mulandóságára. Nem gondol a halál senkivel – panaszolja haláltánc-költeményében HELTAI GÁSPÁR kolozsvári unitárius pap – sem a gazdaggal, sem a kegyetlennel; sem a pörösködővel, sem a bölccsel; sem a naggyal, sem a kicsinnyel. Hol vannak a pápák, kardinálisok, pátriárkák; az érsekek, prelátusok, püspökök; a prépostok, kanonokok, vikáriusok; az apátok, priorok, gvardiánok és a számtalan barátok? Hova lettek a császárok, királyok, fejedelmek, kevély grófok, telhetetlen nemesek, híres-neves vitézek? Hol immár Páris és Helena, Tarquinius és Lucretia, Plato és Vergilius, Hector és Nagy Sándor, Achilles és Julius Caesar, a nagy mester Aristoteles, az igen erős Sámson, az igen bölcs Salamon? Mindnyájan oda vannak, meghaltak, egy sem menekedett meg közülük. Minden ember követi őket. (Hogy a halál nem fél sem hatalomtól, sem erőtől, sem tudománytól.)
Heltai Gáspárnak és a többi protestáns énekesnek búsongásai nem eredeti munkák, hanem a német temetési énekek és haláltáncok fordításai. Legbővebb közülük PESTI GYÖRGY éneke. A gonosz ördög megcsalta Ádámot, elvesztettük ártatlanságunkat, megtaláltuk halálunkat. Alig kergették ki ősatyánkat a paradicsomból, utána ment a Halál, köszönt neki s így beszélt hozzá: Valamikor szép voltál, most nyomorult vagy, büntetésedre engem küldött Isten. Tudtára adom minden embernek, hogy kezemből senki meg nem menekedhetik és soha nekem annyit nem fizethet, hogy tőlem megszabadulhasson. Lássuk csak, mennyien szeretnének tőlem menekülni. Dicsőséges pápa, lábadat királyokkal csókoltatod, de engem hiába űzöl szenteltvízzel, hiába átkozol ki átkoddal, hiába könyörögsz nekem. Hiába mondod: Halál, ne bánts engem, tied minden jószágom, tied minden dicsőségem. Én azt mondom: Meg kell halnod! A királyok is nagyon jókedvűek, gyönyörködnek a sok ételben-italban, ezer úr van náluk vendégségben, de elváltozik az ő színük is, mikor engem megpillantanak. «Király, nem jártál el az te tisztedben, Eszel, iszol, csak mulattál életedben, Sok adót szedetsz minden esztendőben, De az ellenséggel nem mentél szemben.» Eltávoznak az urak is, életükben sok bajt csináltak, kegyetlenkedtek s annyira nyúzták a szegény embereket, hogy csak a hajuk és szakálluk maradt meg. Elmennek a szépségükben bízó ifjak, elmennek a vitézek, elmennek a gazdag özvegyasszonyok. Elhordom a papokat is, hiába hányják-vetik a bibliát; pedig mi mindent nem adnának azért, hogy egy kissé tovább éljenek. Jaj, panaszkodik a szegény apáca, ifjúságát elvesztegette, magtalanul költözik el, nem marad utána senki: «Halál, ne hagyj, kérlek, addig meghalnom, Bátor csak kevéssé hagyj férjhez mennem.» Csoda hatalma vagyon a Halálnak, kegyetlen a munkája, nem kímél senkit. Azért is vigyázz jó keresztény, hogy elmúlásod Krisztus hitében találjon. Mert a hívő ember nem fél a haláltól. «Lelkünknek tömlöce volt az mi testünk, Ideje volt tűle megszabadulnunk, Csak az Krisztus Jézus bizony életünk, Az mi halálunk bizony nyereségünk.» (A halálról való emlékeztető ének.)
A protestáns vallásos líra jelentékeny részét a bibliai zsoltárok verses fordításai alkották. Az evangélikus, református és unitárius papság a hívők anyanyelvét tette az istentisztelet nyelvévé s így nagy szükségét érezte a magyar egyházi énekeknek. Mivel Dávid király zsoltárai a panasz, bűnbánat, könyörgés, hálaadás és dícséret hangjait megkapó változatokban szólaltatták meg, az 1530-as évektől kezdve többen kísérleteztek az ószövetségi szentírási szöveg egyes zsoltárainak magyar verses fordításával. Nem törekedtek hűségre. Inkább keresztény vonatkozásokkal átszőtt átdolgozást adtak, semmint fordítást. Emlegették a Szentháromságot és a kereszténységet, teret engedtek magyar érzelmeik megnyilvánulásának.
A zsoltárfordítók közül különösen SZTÁRAI MIHÁLY szerzett jó nevet. Ő már nem elégedett meg egy-két zsoltár átdolgozásával, hanem a zsoltároknak egész kis csoportját versbe szedte. A Vulgata psaltériuma nyomán dolgozott, az eredeti szöveg eszméihez hozzáfűzte a maga gondolatait, itt-ott elhagyott néhány kifejezést az eredetiből. BALASSA BÁLINT zsoltárfordításai költői lélekre valló darabok, sőt a legsikerültebb magyar psalmusok Szenczi Molnár Albert föllépéséig. Az egész zsoltárkönyvet legelőször BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS unitárius pap dolgozta fel verses alakban. Míg Sztárai Mihály tizenhat, Balassa Bálint pedig csak öt zsoltárt szólaltatott meg magyar nyelven, addig Bogáti Fazekas Miklós rímekbe szedte az egész psaltériumot. Az eredeti szöveg zsidó szelleméhez jobban ragaszkodott, mint kortársai, nem formált keresztényszellemű templomi énekeket a héber költeményekből, ezért fogadták el ótestamentumi hangulatú fordítását a szombatosok is. Bogáti Fazekas Miklós a régi versformák mellett újabb versformákkal is megpróbálkozott s olykor meglepően sikerült strófákat szőtt. Nyelvében nem mutatkozott erőtlenség; itt-ott nyilvánvaló jeleit adta a hajlékonyabb költői előadásnak.
A XVI. századi kéziratos és nyomtatott protestáns énekeskönyvek számos vallásos költeményt, valláserkölcsi oktatást és zsoltárfordítást őriztek meg.
Ismertebb nevű énekszerzők:
BARÁT ISTVÁN kolozsvári protestáns polgár: 69. Psalmus. 1557 körül. (Az énekszerző az 1550-es évek végén, János Zsigmond uralkodása alatt, Kolozsvár városának bírája volt. Leányát, Katalint, Dávid Ferenc hitújító vette feleségül. A 69. zsoltár fordításán kívül más énekét nem ismerjük. Zsoltárfordítása keresztény vonatkozásokkal átszőtt szabad átdolgozás.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
BALASSA BÁLINT felvidéki magyar földbirtokos; előbb református vallású, utóbb katolikus. Életéről és munkáiról: a róla szóló fejezetben Számos vallásos éneke maradt fenn, ezek a XVI. század legszebb vallásos énekei. Zsoltárfordításai is különbek kortársai psalmus-átdolgozásainál. Öt zsoltárját ismerjük. – Dézsi Lajos szerint Balassa Bálintnak, mint költőnek, a zsoltárszerző költőkirály, Dávid, a mintaképe; a zsidó király énekeit nemcsak fordítja zsoltáraiban, hanem követi is vallásos költeményeiben. – Balassa Bálint minden munkái. Életrajzi bevezetéssel s jegyzetekkel ellátva kiadta Dézsi Lajos. Két kötet. Budapest, 1923.
BATIZI ANDRÁS származásának helye Szatmár megyének Batiz nevű községe. Az 1540-es évek elején a vittenbergai egyetemen tanult, 1545-ben a tokaji gyülekezet evangélikus papja volt. Öt verses bibliai historiát írt, azonkívül tíz éneket. – Énekei: Szentegyházbéli dícséret. (Ezt az énekét Kassán írta.) – A Krisztus születésének históriája. (Karácsonyi ének, inkább elbeszélő költemény.) – A Krisztus Jézusnak isteni és emberi természetéről. (Úrvacsorai ének.) – Húsvét avagy Krisztus feltámadása napjára. (Húsvéti ének.) – Az Krisztus feltámadásáról. (Húsvéti ének.) – Pünkösd ünnepére. (Krisztus magasztalása.) – Pünkösdi ének. (Fohászkodás Krisztushoz.) – Az halálról való emlékeztetés. (Halotti ének.) – 44. Psalmus. (A zsoltár magyaros átdolgozása.) – A házasságról való ének. (A házasság dícsérete.) – Szilády Áron nyomatékosan utalt Batizi András bibliás szellemére. Az énekszerző még akkor is a Szentírásból meríti képeit és hasonlatait, mikor vallásos buzgólkodásába hazafias érzést vegyít. Didaxisba merült lélek, nyelvében van bizonyos ritmikus tömörség, képein itt-ott megvillan a költőiesség egy-egy sugara. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
BATTYÁNYI ORBÁN erdélyi protestáns úr Izabella királyné és Martinuzzi György idejében: Az háborúságnak szenvedéséről való ének, 1547. («Ez éneket szerzették Gyula-Fejérvárban, Battyáni Urbán feküvén kór ágyában, Mikor írnak vala ezer ötszáz negyvenhétben.») – 32. Psalmus. («Ez éneket szent Dávid éneklette, Harminckettőd zsoltárában leírta.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
BOGÁTI FAZEKAS MIKLÓS erdélyi nemescsaládból származott. Papi pályára készült, jól megtanult latinul és görögül, 1576-ban tordai tanító volt. Szombatos árnyalatú hitelvei miatt 1582-ben kiüldözték Erdélyből, egy ideig Pécsett élt, utóbb visszaköltözött hazájába, 1581-ben Tordán tanított, 1589-ben a kolozsvári unitáriusok papja lett. Itt nyomatta ki utolsó műveit, itt halt meg az 1590-es években. Míg verses elbeszélései nyomtatásban is megjelentek, 1582 táján készített zsoltárfordítása kéziratban maradt. Hogy az eredeti héber szöveg után dolgozott-e vagy más fordítást vett alapul, eldöntetlen. Szelleme minden esetre szorosan hozzásimult Dávid király énekeinek zsidó szelleméhez. – Bogáti Fazekas Miklós életéről ma sem tudunk sokat, de régebben még személyével sem voltak tisztában, úgy hogy Toldy Ferenc, aki először tanulmányozta behatóbban kéziratos zsoltárkönyvét, még két Fazekas Miklósról beszélt: az elbeszélő költőről és a zsoltárfordítóról. Az utóbbinak zsoltárköltése, szerinte, az énekek melegségére, költői kifejezésére, nyelvére és verselésére nézve mindent meghalad, amit a magyar vallásos költészet abban az időben előállított, csak az a kár, hogy a kézirat rejtekben maradt s nem tehetett az egész magyar vallásos énekköltésre nemesítő hatást. (1867.) Toldy Ferenc még szombatosnak vélte a költőt, de Jakab Elek (1880), Kanyaró Ferenc (1891) és Dézsi Lajos (1895) kutatásai eloszlatták a homályt a vitás kérdésről. A szombatosok az archaizáló formájú unitárius zsoltárokat a XVII. században átdolgozták és felhasználták a maguk céljaira. Ezt annál könnyebben tehették, mert Fazekas Miklós magyar psalteriumának kéziratai már a XVI. században nagyon elterjedtek.
BORNEMISZA PÉTER felvidéki protestáns pap. Életéről és munkáiról: a hitvitázók között. – Énekecske gyermekek rengetésére. (1582-ben közrebocsátott detrekői énekeskönyvében jelent meg. A Balassa Jánosné Sulyok Annának ajánlott vallásos költemény az első magyar gyermekvers. Isten magasztalásával kezdődik, a kicsinyeknek ő a gondviselője, Ádám és Éva vétkét is ő törülte el Krisztus kereszthalálával: «No azért ti mindnyájan kis gyermecskék, Ne féljetek, de Istent dícsérjétek, Szent fiáért mert irgalmas tinéktek, Az keresztség erről bizonyság néktek. Altasson el ő szent lelke tégedet, Világosítsa meg az te elmédet, Vigasztalja mindenkoron szívedet, És neveljen tisztességre tégedet».) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
DÁVID FERENC erdélyi unitárius pap. Életéről és munkáiról: a hitvitázók között. Vallásos költeménye: Vasárnapi prédikáció után való hálaadás. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
DÉVAI BIRÓ MÁTYÁS a mohácsi csata idején még szerzetes volt, de vittenbergai iskolázása eltántorította a katolikus vallástól. Budán és Kassán Luther Márton szellemében hirdette a keresztény vallás tanításait, az egri püspök 1531-ben elfogatta és börtönbe hurcoltatta. Börtönéből kiszabadult ugyan, de éveken keresztül üldözték. Magyarnyelvű könyvei közül csak két kis munkája jutott korunkra: egy rövid hittan és egy ábécés könyv. Vallásos énekei közül fennmaradt: Az igaz hit által való üdvözülésnek módjáról írt templomi ének. Ezt a kis verses tanítását a XVI. és XVII. századi protestáns énekgyüjtemények őrizték meg. Költőiség nincsen benne, de hitét lelkesen fejezi ki: «Az hit nélkül senki nem üdvözülhet, Mint az virág nap nélkül nem zöldülhet». – Szilády Áron kiemeli az énekről, hogy nyelve világos, sorai rövid mondatokból állnak, mondataiban tömör kifejezések vannak. A verselő a tartalom nehézkes volta mellett is oly alakot adott énekének, hogy nemcsak tanítja, hanem buzdítja is a hivő lelket. A maga hitének ereje is kisugárzik strófáiból. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
DÉZSI ANDRÁS debreceni protestáns tanító és prédikátor. Hat verses bibliai históriáján kívül egy éneke is maradt: Halott temetéskor való isteni dícséret. 1550 körül. – Szilády Áron szövegkiadása. Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886.
DOBOKAI MIHÁLY erdélyi protestáns pap: Szép dícséret. 1565. (Énekét «Ezer ötszáz hatvanöt esztendőben, Régi Kolozsvárnak ű városában, Kisasszony napján rendelék versekben, Kiből dícsírtessék az nagy Úristen».) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
GYULAI ISTVÁN kolozsvári protestáns prédikátor, Heltai Gáspár társa a Szentírás fordításában: Hymnus. 1553. («Segélj meg minket mindeneknek atyja.») – Szilády Áron szövegkiadása. Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
HARTYÁNI IMRE protestáns énekszerző: 51. Psalmus. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
HELTAI GÁSPÁR kolozsvári unitárius pap. Életéről és munkáiról: a prózai elbeszélők között. – Énekei: Keresztyéni panaszolkodás és intés. (A halál könyörtelenségéről panaszkodik.) – Hogy a halál nem fél sem hatalomtól, sem erőtől, sem tudománytól. (Haláltánc-ének. A vak világ, úgymond Heltai Gáspár, fél a haláltól, mert attól tart, hogy a temetés után teljességgel vége mindennek; a keresztyén embernek azonban nem szabad bánkódnia, hanem el kell mondania ezt a verset: «Víg vagyok és nem szomorkodom, Halnom kell ezt igen jól tudom, De mivel tudom hova megyek, Azért vészek igen jó kedvet».) – Szilády Áron rámutatott arra, hogy Heltai Gáspár verses elmélkedései német szöveg nyomán készültek. – Még szorosabb forrásutalást adott Thienemann Tivadar. A kiváló érdemű prédikátor verses szövegei Spangenberg János német hittudós nyomán készült imádságos könyvében jelentek meg: Vígasztaló könyvecske. Kolozsvár, 1553. Haláltánckölteményét és az élet elmulásáról panaszkodó verssorait német eredetijéből fordította. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
HUSZÁR GÁL protestáns pap. Oláh Miklós esztergomi érsek elől 1554-ben Magyaróvárra menekült, itt lelkipásztorrá választották. Az iskolában buzgón tanított, a környéken és Győr várában hatásosan prédikált. A győri katolikus papság bepanaszolta I. Ferdinánd királynál, de Magyaróvár birtokosa, a protestánsokkal szemben engedékeny Miksa főherceg, megvédelmezte. Magyaróvári «egyházi szolga» korában nyomtatta ki vándorsajtóján Sztárai Mihály komédiáját: Az Igaz Papság Tükörét. A kassai városi tanács meghívására 1560-ban nyomdájával együtt Kassára költözött, itteni papságában még ez évben megzavarták, hiába védte a tanács és a nép. Verancsics Antal egri püspök el akarta fogatni, de mikor a katonaság felvonult ellene, a nép fölzendült s papját Debrecenbe szöktette. Itt Melius Péter segítségével elsősorban mint könyvnyomtató működött. Másfél év mulva továbbment, a komáromiak prédikátora lett, Oláh Miklós esztergomi érsek azonban eljárást indított ellene, úgy hogy csak a magyar katonaság segítségével tudott elmenekülni a városból. 1565-ben Nagyszombatban tartózkodott, innen jutott a nyitramegyei komjáti papságra. Komjátin 1573-ban kinyomtatta Bornemisza Péter prédikációinak egy részét, azután Pápára költözött. Itt halt meg, mint az itteni református gyülekezet lelkipásztora, 1575 október 23-án. Énekeskönyvét először Debrecenben nyomtatta ki, de ebből az 1562. évi kiadásból egyetlen példány sem maradt fenn. Megvan ellenben az 1574. évi komjáti kiadás példánya. – Könyörögjünk az Istennek szent lelkének kezdetű énekét a református énekeskönyvek sorra felvették. (A 72. dícséret.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
ISTVÁN deák protestáns énekszerző: 57. Psalmus. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
LAKATOS PÉTER szebeni polgár: Búcsúzó ének. 1598. (Az énekben egy igaztalanul halálra ítélt férfiú búcsúzik a csalárd világtól; a kínzókamrában ül, szeretne menekülni, mindhiába; rettegve gondol kivégzésére, eszébe jut árvaságra kerülő családja, Isten kegyelmében keresi megnyugvását ártatlanul kiomló véréért.) – Kanyaró Ferenc: A Brassai-kódex históriás énekei. Történelmi Tár. 1896. évf.
MELIUS PÉTER debreceni református pap. Életéről és munkáiról a hitvitázók között. Vallásos költeményei még ma is megzendülnek a református templomokban. Egyik-másik énekét, nem ismerve szerzőjüket, a régi katolikusok is átvették. – Krisztus születéséről. (Hálaadó ének.) – Krisztus kínszenvedéséről és feltámadásáról. (Húsvéti ének.) – Az úrvacsora osztogatásának idején éneklendő isteni dícséret (Krisztust dicsőítő ének.) – Igaz Szentírásból kiszedetett ének. (Terjedelmes hitvitázó vers.) Míg többi éneke a XVI. századi énekeskönyvekben jelent meg (Váradi Énekeskönyv 1566, Szegedi Gergely énekeskönyve 1569, Huszár Gál énekeskönyve 1574, Bornemisza Péter énekeskönyve 1582, Gönczi György énekeskönyve 1592, Bártfai Énekeskönyv 1593), ezt a hitvitázó énekét külön is kiadta nyomtatásban: Debrecen, 1570. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
NAGY BÁNKAI MÁTYÁS nagyszombati protestáns pap. Két verses históriája és két éneke maradt. – Az utóbbiak: A nyomorúságokban való vigasztalásról. 1540. – Könyörgés. 1575. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
NÉMETI FERENC tokaji kapitány, a protestáns prédikátorok buzgó pártfogója, 1565-ben halt hősi halált, mikor az erdélyi fejedelemtől elpártolt Balassa Menyhárttal szemben Tokaj várát védelmezte. – Zsoltárfordításai: 43. Psalmus. – 77. Psalmus. – 145. Psalmus. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
NÉVTELEN protestáns: Jeremiás próféta siralmas panaszolkodásainak ötödik része énekbe szereztetett. (Bűneink miatt keményen ostorozol bennünket, Uram, azért éjjel-nappal hozzád kiáltunk. Jaj minékünk! Nem akartunk Isten igaz útjára térni s most házunkat, jószágunkat, édes hazánkat idegenek foglalták el. Ránk küldötte Isten a pogányokat, keserű lett a kenyerünk, megszenvedtünk sok álnokságunkért. A pogányok megrontják szűzeinket, megalázzák asszonyainkat, kegyetlen szívvel kínoznak mindnyájunkat. De ha gyötörtetünk is bűneink miatt testünkben, lelkünk nem szakad el Istentől. Bizodalmunk vagyon benned, felséges Isten! «Vedd el rólunk, kérünk téged, nagy haragodat Kegyelmes Uristen tarts meg az mü hazánkat.» – Az ilyen vallásos-hazafias elégiákat nevezte Toldy Ferenc jeremiádoknak, mert az énekszerzők Jeremiás próféta stílusában iparkodtak megindítani hitfeleiket. Vallásos kesergéseikkel a nemzeti siralom szorosan egybeolvad. A bibliai szöveg eszméi, képei és hasonlatai mellé odafűzték a maguk sóhajait és esdekléseit.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
NÉVTELEN protestáns: Jeremiás prófétának könyörgéséből. («Emlékezzél meg hatalmas Isten nyomorúságinkról, Tekénts mireánk, állj bosszút immár mi nagy romlásinkról.» Örökségünket pogányok foglalták el, éhségünk csillapítására még csak kenyerünk sincs, ellenségeink éles szablyákat forgatnak fejünk fölött. Miért feledkezel meg keresztényeidről Úristen? Miért hagysz bennünket veszedelemben ennyi ideig?) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
NÉVTELEN protestáns: A Magyarország siralma. (Úristen, emlékezzél meg immár a te árva népedről; lássák meg a pogányok, hogy gondot viselsz reánk. Bálványimádók, gyilkosok, paráznák igáját kell viselnünk, levágták vitézeinket, rabul ejtették gyermekeinket, szűzeinket, asszonyainkat. Tudjuk, hogy vétkeztünk, de nincs mit tennünk, hozzád kell folyamodnunk. «Támadj fel azért immár nagy Úristen mimellettünk.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
NÉVTELEN protestáns énekszerzők az 1566. évi Váradi Énekeskönyvben és több más XVI. századi nyomtatványban és kéziratban. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930. (Az ismeretlen szerzőjűek közé sorolható Dóci Ilona verses könyörgése is: ezt az éneket valamelyik protestáns verselő szerezte Dóci Ilona nevére.)
PALATICS GYÖRGY protestáns énekszerző: Keresztyén rabok könyörgése. (Az ének szerzője a budai Csonkatoronyban raboskodik s török fogságban sínylődő magyar véreinek vigasztalására könyörög Istenhez: Uram, benned reménykedem, hirdetem igazságosságodat, megnyugszom akaratodban; panasz nélkül viselem sorsomat, mert tudom, hogy a bűnös embernek el kell tűrnie az ostorozást; méltó vagyok minden kínra, alázatos szívvel viselem sorsomat; áldott légy, Istenem, könnyeimet csak te tudod letörülni, egyedül te szabadíthatsz ki fogságomból; mindazonáltal legyen úgy, amint te jónak ítéled, én mindenkor áldani fogom szent nevedet. «Ezerötszáz és hetven esztendőben, Csonkatoronynak erős tömlöcében, Az ki szerzé igen bízik Istenben, Hogy nem hagyja soká az büntetésben.») – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
PAP BENEDEK kassai protestáns polgár: Segítségül hívása Istennek. 1555 körül. – Dícséret Dávid 26. és 27. psalmusából. 1555 körül. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
PESTI GYÖRGY személyéről nincsenek közelebbi adataink. Bizonyára protestáns pap volt. Haláltánca: A halálról való emlékeztető ének. Ennek versfőiben Georgius Literatus Pesti-nek írja magát. Az ének Bornemisza Péter énekeskönyvében jelent meg, de megvan a Csereyné-kódexben és a Lugossy-kódexben is. Szerzésének éve: 1560. «Ezerötszáz és hatvan esztendőben, Böjtmás hónak az tizedik napjában, Halál ábrázatja forgott eszében, Az ki ezeket rendelé versekben.» A mű különös érdekessége, hogy szövege Holbein világhírű haláltánc-képeire vezethető vissza. Pesti György szövegéhez Aemilius Georgiusnak 1542-ben kiadott latinnyelvű verses Holbein-magyarázatai állnak legközelebb. Az Imagines Mortis francia kiadásait számos más kiadás követte s a halálkép-metszetek és a verses kommentárok a magyar irodalomra is megtették a maguk hatását. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Pesti György haláltánc-éneke Holbein képeivel. Budapest, 1927.
RADÁN BALÁZS 1545-ben vittenbergai egyetemi tanuló, 1548-ban debreceni protestáns pap, 1553-ban beregszászi lelkipásztor, itt néhány év mulva megölték: Háborúságnak idején való könyörgés. (Esedezik Istenhez: «Az sok bálványimádástól, rettenetes kárhozattól, Szabadits meg szent nevedért minden eretnekségtől, Antikrisztus szerzetitől, az pápának tévelgésétől». Másrészt: «Veszedelmet az pogányok országunkban tevének, Sokat bennünk megölének és számtalant elvivének, Országunkból kiűzének, nyomorúságot rajtunk tevének».) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886.
SIKLÓSI MIHÁLY baranyai és sátoraljaújhelyi protestáns pap: 53. Psalmus. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
SKARICZA MÁTÉ református pap, született 1544-ben Ráckevén, tanító volt szülőfalujában, továbbá Pesten, Jászberényben, az 1570-es évek elején a vittenbergai, genfi és páduai egyetemeken tanult, 1572-ben Ráckeve község református lelkipásztora lett, meghalt 1606-ban. – Megírta Szegedi Kis István református pap életének történetét: Basel, 1585. (Latin életrajzának magyar fordítása Faragó Bálinttól a mezőtúri gimnázium 1906. évi Értesítőjében.) – Öt éneke közül nevezetes Luther Márton megkapó himnuszának (Eine feste Burg ist unser Gott) verses fordítása: Erős várunk nekünk az Isten és fegyverünk ellenség ellen. (Luther Márton az alaphangot a 46. zsoltárból vette s ebből kiindulva fűzte tovább gondolatait. Halhatatlan énekét négyszáz esztendő alatt 140 nyelvre fordították le; a műveltebb nyelvekben több fordítása is van; magyarul legalább félszázan szólaltatták meg versben napjainkig. A régi magyar fordítások szövege nem simul tökéletesen a dallamhoz, mert fordítóink nem tudták megtartani az eredeti sorok rövidebb szótagszámát. A fordítások közül századokon keresztül Skaricza Máté fordítását kedvelték legjobban; ezt a szöveget még a XVII. századi katolikus énekeskönyvek is átvették, holott ez énekgyüjtemények szerzői erősen küzdöttek a protestáns forrásokból eredő énekek ellen. Említhető, hogy egyesek kétségbevonják Skaricza Máté szerzőségét s nála régibb protestáns fordítóban keresik a magyar szöveg íróját, a hagyomány azonban kitart Skaricza Máté személye mellett.)
SYLVESTER JÁNOS sárvári evangélikus igehirdető, utóbb bécsi egyetemi tanár. Életéről és munkáiról: a bibliafordítókról és a latin irodalomról szóló szakaszokban. Hat magyar verse maradt fenn. – Dícséret a Krisztus feltámadásáról. (Húsvéti ének.) – Az magyar nípnek, ki ezt olvassa. (Újtestamentum fordításának ajánlása disztichonokban, 24 sor. Lelkes szavakkal buzdítja a magyar népet az Újszövetség olvasására: «Itt vagyon az rejtett kincs, itt vagyon az kifolyó víz, Itt vagyon az tudomány, mely örök életet ád».) – Az Szent Máté írása szerint való evangeliumnak summája rísz szerint. (Máté könyvének tartalma 56 disztichonos sorban.) – Az evangeliumnak rísz szerint való summája, melyet Szent Lukács írt. (Lukács könyvének tartalma 48 disztichonos sorban.) – Az Szent János írása szerint való evangelium rísz szerint való summája. (János könyvének tartalma 42 disztichonos sorban.) – Az apostolok cselekedeteinek rísz szerint való summája. (56 disztichonos sor.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
SZEGEDI GERGELY 1556-ban a vittenbergai egyetem tanulója volt, ide Kálmáncsehi Sánta Márton debreceni pap segítségével utazott ki. Mivel hazajövet Kassán hatásosan prédikált, a kassai városi tanács meghívta lelkipásztorának, de a debreceni városi tanács is ragaszkodott személyéhez. Debrecenben mint prédikátor Melius Péterrel egy időben működött, évekkel utóbb eltávozott a városból, ekkor bajba került, mert Verancsics Antal egri püspök 1569-ben elfogatta. Szegedi Gergely régebben katolikus pap volt, ezért a régi egyház hívei fogadalomszegőnek tekintették s az egri püspök meg akarta büntetni. További sorsának nincs nyoma. Kortársai jó szónoknak tartották, Szenczi Molnár Albert pedig azt írja zsoltárfordításairól, hogy Sztárai Mihályéi mellett ezek a legszebbek a tőle ismertek közül. Tíz magyar zsoltárán kívül négy vallásos éneke maradt fenn. – A veszedelmekről, melyekkel Isten Magyarországot ostorozza. (A régi protestáns énekeskönyvek kedvelt éneke.) – Az Úr Krisztus születése ünnepére. (Átment a katolikus énekeskönyvekbe is.) – Pünkösd ünnepére. (Pünkösdi ének.) – Az Úrnak szent vacsorájáról. (Úrvacsorai ének.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
SZEGEDI KIS ISTVÁN református pap 1505-ben született Szegeden. Szegény sorsban nőtt fel, társainak tanításával keresett pénzt, így élt a krakkói egyetemen is. Már harmincnyolcéves volt, mikor beiratkozott a vittenbergai egyetemre s megnyerte Luther Márton és Melanchton Fülöp barátságát. Hittudományi doktori oklevéllel tért vissza hazájába. 1544-ben Tasnádon vállalt prédikátori és tanítói tisztet, ekkor érte életének első nagy megalázása és szenvedése: Martinuzzi György váradi püspök és erdélyi kincstartó kiűzette Tasnádról, a katonák kifosztották mindenéből, elrabolták kétszáz darab könyvét is, őt magát a csapat kapitánya félholtra verte. Bujdosása egy időre Gyulán ért véget, itt tanító lett, 1546-ban a ceglédi iskolához ment át, két év mulva Makóra távozott, majd a temesvári protestánsok templomában és iskolájában prédikált és tanított. Mikor 1551-ben Losonczi István elűzte Temesvárról, a békési reformátusok között telepedett le, de a temesvári királyi katonaság 1552-ben, rövid idővel a vár török megszállása előtt, innen is megszalasztotta. Újból elrabolták mindenét. Most Tolnára került iskolaigazgatónak Sztárai Mihály pap mellé, 1554-ben a baranyamegyei Laskó község papja lett s egész Baranya szuperintendensévé választották. A nép szerette, prédikátortársai megbecsülték, 1558-ban a somogymegyei Kálmáncseh községbe hívták meg lelkésznek, innen gyakran bejárt Szigetvárra, hogy a várőrség nemesi tisztikara előtt prédikáljon. A magyar területre való átjárása nem tetszett a pécsi bégnek és a kaposvári agának, akadt ellensége és árulója a saját hívei között is, így került török fogságba 1561-ben, így szenvedett újra kegyetlen bántalmakat, bár a kálmáncsehiek minden követ megmozgattak érdekében. Mikor a pécsi béget Szolnokra helyezték át, foglyát ide is magával vitte; ekkor már János Zsigmond erdélyi fejedelem is tárgyalni kezdett a béggel s Melius Péter debreceni papot és Czeglédi György váradi prédikátort követségbe küldte Szolnokra, hogy ajándék adásával szabadítsák ki fogságából a bilincsbe vert lelkipásztort. Ami nem sikerült a fejedelemnek és a református papságnak, azt végbevitte egy haldokló magyar asszony: ez megfogadtatta gazdag férjével, hogy kiváltja fogságából Szegedi Kis Istvánt, ha elfogadja a ráckevei papságot. A férj megtette hitbuzgó felesége utolsó kívánságát, nagy összeget adott a bégnek, ez elengedte rabját, így került a megkínzott prédikátor 1563-ban Ráckeve községbe, itt is maradt haláláig, 1572 május 1-ig. Szegedi Kis István életéről elég sokat tudunk, mert egyik kortársa, a ráckevei születésű Skaricza Máté, már korán közreadta latinnyelvű életrajzát. Családi életéről is tájékozva vagyunk. Háromszor nősült; Cegléden, Tolnán és Ráckevén; számos gyermeke született; ezek közül az egyik, ifjabb Szegedi Kis István, papi pályára készült s külföldi egyetemek látogatása közben hunyt el. A sokat sanyargatott öreg prédikátor korának egyik legképzettebb hittudósa volt, megbecsülték Németországban is. Itt jelentek meg latinnyelvű teológiai művei, ezek egyikét 1586-ban németre is lefordították. (Speculum Romanorum Pontificum: Spiegel des weltlichen Römischen Papsts.) Öt magyar énekét a régi magyar protestáns énekeskönyvek őrizték meg. – A Szentléleknek segítségül hívásáról való dícséret. (Ének a prédikáció előtt. Ma is megvan a református énekeskönyvekben.) – Az anyaszentegyháznak siralmas panaszolkodása a Krisztus előtt az ő ellenségének ellene. (A katolikusoktól és mohamedánoktól egyaránt fenyegetett protestánsok siralma.) – Hogy az Úristen az ő híveit minden gonosztól megoltalmazza az ő nevének dicsőségéért. (Ezt az éneket egy időben az unitáriusok is énekelték.) – Szegedi Istvánnak a török rabságából kiszabadulásáért való hálaadása. («Példát vehet minden énrólam, Ki valék nyomorúságban, Istenhez kiálték nyavalyámban, Meghallgata engem imádságomban.») – A magyaroknak siralmas éneke a tatár rablásáról. (Az ének 1566-ból való; a szerző neve a versfejekben. Az utóbbi költeményről Arany János a magyar nemzeti versidomról szóló értekezésében azt írja, hogy kétségkívül nemzeti versalakú. A strófák csakugyan gyökeres magyarsággal, tiszta magyar ütemekkel zengenek: «Kegyelmes az Isten, nem ver örökké minket, Egy szempillantásig hagyott most csak el minket, De örökké való irgalmasságából Ismét felemel minket».) – Szegedi Kis István énekeit – mondja Szilády Áron – erős hit jellemzi. Előadása egyszerű, világos, természetes. Templomi énekeiben a biblia hangja az uralkodó, siralmas énekét népies észjárás és népies kifejezések teszik kedvessé. Nemzeti érzelme nem nyilatkozik kirívó módon s a korabeli vitatkozók nyersesége még ott sincs meg benne, ahol hitágazati különbségeket érint. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
SZEPETNEKI JÁNOS szamosvidéki protestáns énekszerző: Bátorítás halál ellen. 1555. («Ezer ötszáz ötvenöt esztendőben, Ez éneket szerzék Szamos mentében, A halálra való készületiben, Szepetneki János az Krisztushoz mentében.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
SZERÉMI ILLÉS baranyai protestáns pap: Az igaz hütnek hasznáról. 1561. («Az mely embernek jó hüte vagyon, Annak Szentlélek szívében vagyon, A Krisztusnak is lakása ott vagyon.») – Cantio pulchra. 1564. («Emléközzél meg te gyarló ember az te Istenedről.») – Istenünkhöz való szép dícséret. 1580. («Nincs drágább marhája embernek lelkénél, Azt erősben féltsed minden drága kéncsnél, Hogy meg ne rútítsad gonosz életeddel, Mert nem lészesz részes mennyben az úr Krisztussal.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
SZKÁROSI HORVÁT ANDRÁS a gömörmegyei Szkáros községből származott s a zemplénmegyei Tállya református papja volt. Itt írta verseit 1542-től 1549-ig. Ezeket a gúnyolódó, feddő és oktató énekeket Bornemisza Péter 1582. évi énekeskönyve őrizte meg, de egyik-másik megvan egyéb régi kéziratos és nyomtatott énekgyüjteményben is. – Vigasztaló ének. (Jézus Krisztus segítségül hívása.) – Az Ántikrisztus országa ellen. (Gúnyolódik, hogy a katolikusok a szentektől mindenféle földi segítséget kívánnak. Magasztalja a házasságot.) – Az fejedelemségről. (Az urak ostorozása számos bibliai vonatkozással.) – Kétféle hitről: a Krisztusbéli és a pápai foltos hitről. (Pellengérezi a katolikus egyház szertartásait s keserű humorral szól a hívők farsangi mulatságairól. «Ütközet nagy lesz mindenkor a farsangban, Mikor Cibere bán beszáll az Bánságban, Konc vajda haragszik, dúl-fúl haragjában, Mert nincs tisztessége az negyvenhat napban. Ó mely szemérem ez a sós szalonnának, Az disznósódarnak, hogy füstön hallgatnak, De csak lencse, borsó tisztességben vagynak, Az szegény kapások halat nem kaphatnak.») – Az fösvénységről. (Számos szentírási példa arra nézve, hogy milyen rettenetes bűn a szegény embereket kizsákmányló fösvénység és kapzsiság.) – Az Istennek irgalmasságáról és ez világnak háládatlanságáról. (Sohasem volt annyi gonoszság a világon, mint amennyi most van; nagy a tudatlanság az emberek között; búcsújáróhelyekre futkos a nép; a barátok és apácák nem becsülik meg a szent házasságot, böjtőlnek, zsolozsmáznak, gonoszul beszélnek; az urak üldözik a jámbor igehirdetőket, félnek a házas papoktól, de nem félnek a hamis eskütől, káromkodástól, uzsoraságtól, dúlástól, részegségtől, paráznaságtól; süket az egész nemzet, nem fog rajta a jó tanács; ezért ver minket ostorral Isten, ezért uralkodik rajtunk a török.) – Az átokról. (Mózes átkozódása és a zsidó nép sorsa a magyarságra alkalmazva. Hiába fáradoznak a prédikátorok, gonosz a nemzet. «Ám Budáról az törökök igen prédikálnak, Nagy zengéssel mint az sáskák mireánk kiáltnak.») – Pál érsek levelére való felelet. (Verses válasz Várdai Pál esztergomi érseknek, a török miatt akkor már Nagyszombatban élő főpapnak, egyik pásztorlevelére. Az érsek a király helytartója és Esztergom vármegye örökös főispánja: vajjon Szent Péter volt-e királyi helytartó, Szent Pál viselt-e ispánságot? «Ebből látjuk, hogy te érsek nem vagy az Krisztussal.») – Panasza Krisztusnak, hogy ellene támadnak ez világiak. (Elveszett az esze a világnak, az urak nem tisztelik Isten beszédét, a papok a római pápát követik.) – Emberi szerzésről. (A szerzetesek szidalma s befejezésül ez a vallomás: «Ez éneket költé egy barátból lött pap, Bánta bolondságát, elrúgta csuklyáját».) – Szilády Áron szerint a XVI. század első felében élő magyar verselők között senki sem írt erőteljesebb nyelven Szkárosi Horvát Andrásnál. Gúnyba mártott nyilaival egészen elárasztja ostrom alá fogott tárgyait. Modora ugyanaz, ami a magyar népnek ma is a sajátja. Hangjával a legkomolyabb dolgot is nevetségessé tudja tenni, néha ráhagyással vagy tódítással csúfolódik, máskor célzatosan tett kérdéssel szorít igenlő feleletre, majd ellentéteivel és hirtelen fordulataival sujt le, olykor egészen az aljas határáig bocsátkozik, de egypár szóval mindig innen marad. Vallásosan hazafias verselő, egyszersmind a Farkas András által kezdett politikai költői irány követője. Míg azonban Farkas András egészen János király embere s ennek még a törökkel kötött szövetségét is helyesli, addig ő különbség nélkül zúgolódik a fejedelmek és urak ellen s a törököt Isten átkának vallja. Rombolásra kész természet, bár nem tudja, mit és hogyan kellene és lehetne a romok helyére állítani; lelkesedik az elnyomottak ügyéért, de a mindent feláldozó készségen túl mitsem tud értük gondolni. Szertelen kifakadásainak egyrészt a földesúri jogok gyakorlásával űzött visszaélések, másfelől a reformáció lassú terjedése miatt érzett elégedetlenség voltak az okai. Ez utóbbit a kapzsi uraknak és az ugyancsak földesúri jogokat birtokló katolikus papságnak tulajdonította. Útjába esett mind a két társadalmi osztály, gúnyolódva és elkeseredetten vívta ellenük vallási és politikai küzdelmét. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
SZTÁRAI MIHÁLY baranyai evangélikus pap. Életéről és munkáiról: a verses elbeszélők és drámaírók között. Tizenhat zsoltárán kívül öt vallásos éneke maradt fenn. – Az Úristennek való hálaadás és könyörgés. (Prédikációt megelőző ének.) – Semmiből teremté az Úristen az embert. (Ének Krisztus születése ünnepére.) – Mi atyánk Atyaisten. (Ugyanarra az alkalomra.) – Minden embereknek mi örömet mondunk. (Ugyanarra az alkalomra.) – Az penitenciáról és hitről. (A jámborokat a mennyei üdvösséggel vigasztaló, a gonoszokat a pokol kínjaival fenyegető ének.) – Zsoltárfordításai többé-kevésbé keresztény keretek közé helyezett szabad átdolgozások. (A 10, 12, 15, 23, 26, 28, 29, 32, 34, 36, 37, 64, 65, 74, 92, 94. psalmus.) – A zsoltárfordító Sztárai Mihály – mondja Szilády Áron – mintha nem is volna egy személy a tüzes hitvitázóval és a gúnyolódó komédiaíróval. Zsoltárai a hit és buzgóság szenvedélytől mentes forrásából fakadnak. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886.
TINÓDI SEBESTYÉN lantos és énekmondó. Életéről és munkáiról: a róla szóló szakaszban. Valláserkölcsi oktatása: Hadnagyoknak tanuság, mikor terekkel szömbe akarnak öklelni. (Ezt az énekét 1550-ben Kassán írta s 1554. évi kolozsvári verses kötetében nyomatta ki. Éneke két részből áll: első felében a hadnagyokat istenfélelemre és bátorságra oktatja, második felében a csatába induló hadnagyok számára imádságot ír elő. Veszítse el Isten a pogány törököket, adjon győzelmet a keresztény magyaroknak, így rohanjunk az ütközetbe: «Jézust, Jézust üvöltsünk, ropp, csatt, patt». – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. III. köt. Budapest, 1881.
TORDAI BENEDEK protestáns énekszerző: 30. Psalmus. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
TORDAI NÉVTELEN, protestáns énekszerző: Uram Isten magasságban. 1544. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
TUBA MIHÁLY semptei protestáns pap az 1560-as években: Az új esztendőre való dícséret. – Az halálról. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
UJLAKI PÉTER protestáns énekszerző: 3. Psalmus. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
VALKAI KELEMEN protestáns pap, ifjú korában a krakkói egyetem tanulója, egyesek szerint később Gyula város bírája: Isten előtt való igazulás. 1545. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
VÉGKECSKEMÉTI MIHÁLY, másként Kecskeméti Vég Mihály, protestáns pap, egyesek szerint Kecskemét város bírája: 55. Psalmus. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
Toldy Ferenc szerint a XVI. századi protestáns költők között hiányzott egy olyan lírikus, aki költői tehetségével utat jelölt volna énekszerző társainak. Az egyenlő műveltségi fok egyformává tette ezt a költészetet. Az énekszerzők többnyire költői hivatás nélkül verseltek, lelkesedtek az igazért és a jóért s feddő költeményeikben nem ritkán melegítő, sőt megindító hatást gyakoroltak. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1862.) – Szilády Áron szerint a protestáns költészet vallásos alaphangjába fokozatosan erősödő hazafias színezet szövődött be, de azért a politizáló hazafiság hangja nem zavarta a költemények arányosságát. A nyelv és szellem egyre több népi szellemmel olvadt össze; a tárgybeli változatossággal együtt a verselés is váltogatta formáit. Bár a költemények mindegyikét a régiség nemes rozsdája borítja, belőlük a szerzők egyéniségét is magunk elé állíthatjuk. (Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880. IV. köt. Budapest, 1883.) – Beöthy Zsolt szerint a protestáns vallásos költeményeket az egyhangú és darabos külalak mellett mély hit és komor erkölcsi felfogás jellemzi. Nemcsak a templomi énekekből tükröződik vissza komor szellem, hanem az otthoni lelki épülésre készült vallásos versekből is. Tiszteletreméltó bátorsággal ostorozzák a magyarok bűneit, őszinte keserűséggel hangoztatják a bűnbánatot, töredelmes lélekkel várják Isten igazságtételét. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szerint a protestáns vallásos költészet pedagógiai irányú: javítani, nemesbíteni, erkölcsileg emelni, nem pedig gyönyörködtetni akar. A búsongó protestáns papoknak szegényes élete örökösen kockán forgott; hol valamelyik katolikus főpap küldötte ellenük katonáit, hol egy várparancsnok fogatta el őket, hol a katolikus nép tört rájuk, hogy földúlja házukat és kiirtsa életüket; viszont ők sem hagytak békét a katolikus papoknak, mert meg voltak győződve hitük igazságáról; ahol nem üldözték őket, ők üldöztek másokat; úton-útfélen prédikáltak a régi egyház romlottságáról; s ha érezték, hogy a hatalmasok velük tartanak, kiűzték a katolikus papokat a plébániákról és maguk ültek bele, míg a felsőbb hatalom vagy a nép elpártolása újból ki nem kergette őket, hogy másutt találjanak ideiglenes szállásra. Ezek a vallásos lelkesedésükben annyira nyugtalan emberek sok szent éneket írtak, de igazi poétai természet kevés volt közöttük. Vallásos lírájukból hiányzott az a középkori szent gyöngédség, vonzó jámborság, idilli vonás, amely a lelkek édesgetője és magához vonzója. Az eredetiség sem sajátjuk. Nem kérdezték, plágium-e, amit tesznek, vagy nem, mikor jól-rosszul átdolgozták a német és latin énekeket. Mind átdolgozásaikban, mind eredeti próbálkozásaikban sok a tanító, hitvitázó és történeti elem. Szeretnek polemizálni, kifogyhatatlanok a szóban, alig tudják bevégezni verseiket. Néha már csak azért is bőbeszédűek, hogy az énekszerző neve és egyéb mondanivalója elférjen a versfejekben. A hosszadalmas ének jó szolgálatot tett az istentiszteletnél. Amint eltűntek a katolikus szertartások, a protestáns istentiszteletben nem maradt más hátra, mint a prédikáció, a könyörgés meg az ének. A jámbor hívők szívesen énekelték a hosszadalmas énekeket is, mert mély vallásos érzés, Isten igaz félelme s a Gondviselésbe vetett határtalan bizalom uralkodott bennük s nem bántotta őket az énekekből előtörő vallásfelekezeti súrlódás és korlátoltság, az egyoldalú buzgóság és gyűlölködő fanatizmus. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Horváth Cyrill szerint a protestáns prédikátorok sem menekülhettek a középkori katolikus himnuszok fenséges költészetének varázsától; ezért felhasználták a régi katolikus énekeket, elhagyták a dogmatikai felfogásukkal ellenkező részeket, a régi strófákba belevitték új tanításaikat. Ennek a protestáns lírának nincsenek igazi költői talentumai, az énekek nyelve darabos, hangulata sötét. Az üldözött vad és a kétségbeeső ember elszántságával menekülnek Istenhez, tőle várják az üldözések és háborúk nyomorúságainak enyhítését. Ellenségeik fejére átkot mondanak, feltámasztják az ótestamentum judaizmusának zordonságát. Az időszerű vonatkozásokat szívesen szövik költeményeikbe; kitéréseik, magyarázataik, támadásaik meg-megrontják az énekek hangulatának egységét. A haza sorsa iránt való érdeklődés épen olyan erős ebben a lírában, mint a később utána következő katolikus egyházi énekköltésben. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.)
Kiadások. – A XVI. századi protestáns vallásos énekek szövegeit őrző nyomtatott énekeskönyvek közül az elsőt Gálszécsi István evangélikus prédikátor és gyulai tanító adta ki: Énekes könyv. Krakkó, 1536. (Perényi Péternek ajánlva kótákkal jelent meg. Csak töredékeit ismerjük. Mind a három fennmaradt éneke Luther Márton énekeskönyve nyomán készült prózai fordítás rímek nélkül. Gálszécsi István 1524-ben a bécsi, 1526-ban a krakkói, 1532-ben a vittenbergai egyetem tanulója, 1536-ban a zemplénmegyei Gálszécs község iskolamestere, később a Maros és Körös közének reformátora. Énekeskönyvén kívül kinyomatott egy kis hittani könyvet is: A keresztyéni tudományról való rövid könyvecske: Krakkó, 1538. Ezt a könyvét Bod Péter még látta gróf Bethlen Kata könyvei között, a grófnő könyvtárából a nagyenyedi református kollégium könyvtárába került s itt pusztult el ez az egyetlen példány az 1849. évi szabadságharc viharaiban.) – Székely István énekeskönyve: Istenes énekek. Krakkó, 1538. (Elveszett.) – Kálmáncsehi Sánta Márton énekeskönyve. (Ma már egyetlen példányát sem ismerjük. A könyvről a nyomtatás helyének és idejének megjelölése nélkül megemlékezik Ujfalvi Imrének 1602. évi debreceni énekeskönyve. Kálmáncsehi Sánta Márton a mohácsi csata idején a krakkói egyetem tanulója volt, 1541-ben Vittenbergában tűnik fel, itthon Sátoraljaújhelyen, Mezőtúron, Munkácson, Beregszászon és Erdélyben terjesztette előbb Luther Márton, utóbb Kálvin János tanításait. Mint debreceni református pap halt meg 1557-ben. Énekeskönyve voltaképen graduale volt azaz nem a népéneklés céljaira készült, hanem a pap, a kántor és a kar használatára. A graduáléneklést később a gyülekezeti éneklés kiszorította a templomokból.) – Huszár Gál énekeskönyve: Isteni dícséretek és psalmusok. Debrecen, 1560. (Elveszett.) – Szegedi Gergely énekeskönyve. Debrecen, 1562. (Elveszett.) – Váradi énekeskönyv: A keresztyéni gyülekezetben való isteni dícséretek. Várad, 1566. (Egyetlen fennmaradt példányát a wolfenbütteli hercegi könyvtár őrizte meg.) – Szegedi Gergely: Énekeskönyv. Debrecen, 1569. (Egyetlen példánya a boroszlói egyetem könyvtárában maradt fenn.) – Huszár Gál: A keresztyéni gyülekezetekben való isteni dícséretek és imádságok. Komjáti, 1574. (Egyetlen példánya az eperjesi evangélikus kollégium könyvtárában maradt fenn.) – Énekeskönyv. 1579. (Elsősorban a debreceni reformátusok használatára.) – Bornemisza Péter: Énekek három rendbe. Detrekő, 1582. (Első részében dícséretek és zsoltárok, második részében vallásos és oktató elmélkedések, harmadik részében bibliai históriák vannak.) – Énekeskönyv. 1590. (Elsősorban a debreceni reformátusok használatára.) – Gönczi György: Keresztyéni énekek. Debrecen, 1592. (Számos kiadása jelent meg. Gönczi György a vittenbergai egyetemen tanult, 1571-ben váradi prédikátor, 1575-ben debreceni pap, 1577-ben a tiszántúli református egyházkerület szuperintendense, 1595-ben halt meg Debrecenben.) – Bártfai énekeskönyv. Bártfa, 1593. (Utóbb még több kiadása jelent meg.) – Ujfalvi Imre: Halotti ének. Debrecen, 1598. (Utóbb még több kiadása jelent meg.) Ujfalvi Imre Vittenbergában és Heidelbergben végezte tanulmányait, 1596-ban a debreceni református kollégium tanára, 1599-ben debreceni pap. Mivel egyházkormányzati és személyi kérdésekben összetűzött a tiszántúli református egyházkerület vezető embereivel, 1610-ben megfosztották lelkészi állásától s börtönbe zárták. 1614-ben halt meg.) – A XVI. századi protestáns énekeskönyvek évtizedről-évtizedre bővültek. Gönczi György énekeskönyvének a XVII. század első negyedében közrebocsátott kiadásaiban már 224. ének foglalt helyet: ebből 21 ének közel háromszáz esztendőn keresztül megmaradt a református énekeskönyvében Egyes énekszövegekhez és dallamaikhoz szívósan ragaszkodtak mind az énekeskönyvek egybeállítói, mind a hívők. A tudományos érdeklődés csak a XIX. század utolsó negyedében fordult a régi énekek kritikai kiadása felé. – Régi magyar költők tára. II–VI. köt. Szilády Áron jegyzeteivel. Budapest, 1880–1896. VII. köt. Szilády Áron és Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1912–1926. VIII. köt. Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1930. – Szegedi Gergely énekeskönyve. Szilády Áron jegyzeteivel. Budapest, 1893. (Az 1569-ből fennmaradt egyetlen példány hasonmás-kiadása a M. T. Akadémia költségén.)
Irodalom. – A felsorolt kiadásokhoz csatolt magyarázatokon kívül Révész Imre: A magyarországi ref. egyház közönséges énekeskönyvéről az énekek szerzőinek névsorával. Debrecen, 1866. – Bartalus István: Magyar egyházak szertartásos énekei a XVI–XVII. században. Pest, 1869. – Balogh Ferenc: A magyar protestáns egyház történetének részletei. Debrecen, 1872. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Jakab Elek: Bogáti Fazekas Miklós. Keresztény Magvető. 1880. évf. – Kálmán Farkas: Éneklő kar avagy azoknak a tudósoknak és poétáknak életrajza, kik által a magyarországi reformátusok most használatban levő énekeskönyvében foglalt énekek szereztettek. Budapest, 1880. – U. az: Bornemisza Péter énekeskönyve. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. 1883. évf. – Kardos Albert: A XVI. század magyar lírai költészete. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1883. évf. – Erdélyi Pál: Gálszécsi István énekeskönyvének töredéke 1536-ból. Magyar Könyvszemle. 1887. évf. – Kohn Sámuel: A szombatosok. Budapest, 1889. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Jakab Elek: Még egyszer Bogáti Fazekas Miklósról. Keresztény Magvető. 1891. évf. – Kanyaró Ferenc: Unitáriusok Magyarországon. Kolozsvár, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szathmáry József: A ref. templomi énekeskönyv története. Protestáns Szemle. 1892. évf. – Dankó József: Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungariae. Budapest, 1893. – Földváry László: Szegedi Kis István élete. Budapest, 1894. – Dézsi Lajos: Bogáti Fazekas Miklós élete és költői működése. Budapest, 1895. – Farkas Lajos: Zsoltárköltészetünk Szenczi Molnár Albert előtt. Protestáns Szemle. 1895. évf. – Kanyaró Ferenc: A legrégibb unitárius énekeskönyvekről. Magyar Könyvszemle. 1895. évf. – Farkas Lajos: Zsoltárköltészetünk Szenczi Molnár Albert előtt. Protestáns Szemle. 1898. évf. – Barla Jenő: Szegedi Gergely és énekeskönyve. Budapest, 1899. – Erdélyi Pál: Énekeskönyveink a XVI. és XVII. században. Magyar Könyvszemle. 1899. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Barla Jenő: Skaricza Máté élete. Budapest, 1901. – Bartha József: A magyar katolikus énekköltészet a XVIII. századig. Katholikus Szemle. 1901. évf. – Császár Ernő: A magyar protestáns zsoltárköltészet a XVI. és XVII. században. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. – Kanyaró Ferenc: Bogáti zsoltárai az árulók és üldözők ellen. Keresztény Magvető, 1902. évf. – U. az: – Bogáti magyar szabású zsoltárai. U. o. 1903. évf. – U. az: Bogáti zsoltára a jezsuiták ellen. U. o. 1903. évf. – Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Faragó Bálint: Szegedi István élete. Mezőtúri ref. gimnázium értesítője, 1906. – Thury Etele: A dunántúli református egyházkerület története. I. köt. Pápa, 1908. – Elek Oszkár: A halál motívuma és a haláltánc. Athenaeum. 1908. évf. – Kemény Lajos Sziráki Balázs. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf. – Faragó Bálint: Szegedi Kis István. Protestáns Szemle. 1909. évf. – Obál Béla: Hungarica Vitebergensia. Halle, 1909. – Frick József: A középkori magyar himnuszköltészet. Kolozsvár, 1910. – Szügyi József: A magyar ref. énekeskönyv multja. Debrecen, 1910. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története 1772-ig. Budapest, 1910. – Divéky Adorján: Gálszécsi István énekeskönyvének újabb töredéke. Magyar Könyvszemle. 1911. évf. – Szilády Áron: Gálszécsi István énekeskönyvének első íve. Irodalomtörténeti Közlemények. 1911. évf. – Dézsi Lajos: Régi magyar verseskönyvek ismertetése. U. o. 1911. évf. – Sztripszky Hiador és Alexics György: Szegedi Gergely énekeskönyve XVI. századbeli román fordításban. Budapest, 1911. – Endreffy János: Magyar káté-énekek a XVI. században. Székács-emlékkönyv. 1912. – Horváth Cyrill: Luther énekei és első protestáns énekszerzőink. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Borbély István: A legrégibb unitárius templomi énekeskönyvek. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1913. évf. – Péter Mihály: Gálszécsi István és működésének első nyomai. Protestáns Szemle. 1913. évf. – Borbély István: Bogáti Fazekas Miklós zsoltárfordítása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. – Kálmán Ödön: Bogáti Fazekas Miklós zsoltárfordításaihoz. U. o. 1914. évf. – Borbély István: Heltai Gáspár költeményei. Keresztény Magvető. 1915. évf. – Schiller István: Bogáti Fazekas Miklós élete és vallásos tárgyú költészete. Budapest, 1915. – Payr Sándor: Batizi és Melanchton. Evangélikus Egyházi Élet. 1915. évf. – Thury Etele: Batizi és a szántói iskola. Protestáns Szemle. 1915. évf. – Zoványi Jenő: Adatok a magyar protestantizmus multjából. Protestáns Szemle. 1915. évf. – Alszeghy Zsolt: A magyar reformáció és ellenreformáció temetési énekei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Payr Sándor: Dévai Mátyás Luther Márton házában. Protestáns Szemle. 1917. évf. – Harsányi István: A reformáció hatása a magyar közművelődésre. Sárospatak, 1918. – Zoványi Jenő: A reformáció Magyarországon 1565-ig. Budapest, 1922. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. I. köt. Budapest, 1923. – Dézsi Lajos: A magyar haláltáncról. Magyar Bibliofil Szemle. 1924. évf. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – U. az: Luther és az egyházi ének. Teológiai Szemle. 1926–1927. évf. – Enyedy Andor: Magyar református kátéirodalom. U. o. 1928. évf. – Gulyás Pál: Németi Ferenc zsoltárfordító halálához. Protestáns Szemle. 1928. évf. – S. Szabó József: Ki volt az 1556. évi váradi énekeskönyv emendatora. Debreceni Szemle. 1929. évf. – Kozáky István: Holbeins Einfluß im ungarischen Todesgedicht an Georgius Pesti. Deutsch-Ungarische Heimatsblätter. 1929. évf. – Szabolcsi Bence: Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929. évf. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929.
