A VILÁGI ÉNEKKÖLTÉS.
A VILÁGI ÉNEKKÖLTÉS.
FÖLÖTTE meglepő, hogy a XVI. századi magyar világi lírának, Balassa Bálint költeményein kívül, alig maradt néhány hiteles szövegű emléke. Vallásos szellemű oktató versekben nem szűkölködött a protestáns kor, de a hitélettől különálló líra ritka jelenség.
Megható bús éneket írt BORNEMISZA PÉTER. Cantio optimájában megsiratja hazája sorsát, panaszosan szól hányatott életéről, égő vágyódással tekint szülőhelye felé. Távoznia kell Magyarországból s nem tudja, mikor láthatja még egyszer Budát. «Az fölföldet bírják az kevély némötök, Szerémséget bírják az fene törökök, Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!… Engemet kergetnek az kevély némötök, Engem környülvettek az pogán törökök, Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!» Az egész költemény mindössze hat strófa, de annyi fájdalom van benne, hogy aki egyszer elolvassa, nem feledi el. A szülőföld iránt érzett olthatatlan vágyódást, a nemzet nyomorúságával való egybeolvadást, a hontalanság és üldözöttség érzelmeit kevés régi magyar vers fejezi ki tömörebben. Az énekszerző stílusa meg-megzökken, vissza-visszatérő sorai érdesen helyezkednek el az egyes strófák végén, mégis szép a vers, mert költői lélek műve. Olyan az egész, mint egy szívbe markoló jajkiáltás.
Hogy a humanista műveltségű előkelő ifjak szívesen foglalkoztak a szerelmi énekköltéssel, azt nemcsak Balassa Bálint dalgyüjteménye bizonyítja, hanem DOBÓ JAKAB neve és emléke is. Ennek a főrangú énekszerzőnek – az Eger védelmében híressé vált Dobó-család sarjának – költeményei elvesztek, de írói megbecsülését mutatja, hogy Balassa Bálint versben vitázott vele.
Az első névszerint ismert magyar költőnő: TELEGDI KATA. Az előkelő úrnő Zokoly Miklós földbirtokos-nemesúrnak volt a feleséges Báthory Istvánnéhoz 1599 előtt írt levelébe szőtte bele alkalmi versét. Levelének tárgya költői vetélkedés, humanista hajlamú nők tudóskodó eszmecseréjének nem mindennapi írásos emléke. Báthory Istvánné dicsekedve írta neki, hogy van egy barlangja és forrása, ez az isteneknek szentelt hely Pallas és Minerva oltalma alatt áll; erre válaszolt elmésen és tréfásan Telegdi Kata. Prózája szinte észrevétlenül megy át versbe. Ritmusos rövid soraiban emlegeti a gyöngyöket és gyöngyhalászokat, a kis nyulakat és vadászebeket; beszél kertecskéjéről és virágairól, a csergő patakról és éneklő madarakról; dícséri Dianát, a völgyek és mezők vadászát, szemben Pallasszal, a várakat és városokat lakó istenasszonnyal.
Néhány mohamedán vallásra áttért magyar is megszólalt régi anyanyelvén. Nem sok renegát akadt, de azért a nemesek között is, a jobbágyok sorában is támadtak hitehagyottak. A szultáni kormányzatnak szüksége volt magyarul tudó emberekre s azokat a magyarokat, akik keresztény vallásukat a török hittel cserélték fel, szívesen jutalmazták különféle tisztségekkel. A szultánoknak és a nagyvezéreknek számos magyar nyelven író deákjuk volt, ezek jól tudtak latinul és törökül, de legszívesebben és legnagyobb nyelvi készséggel magyarul írtak. A budai basák különös szeretettel alkalmazták a magyar deákokat s diplomáciai ügyeikben is szívesen éltek tanácsukkal. A levélírásban a gondolat a török úré volt, a magyar kifejezés érdeme a deáké. A renegát deákok szíve Szent István országához húzott, gazdáikat barátságosakká iparkodtak tenni magyar véreik iránt, az erdélyi fejedelmeket rangban és megbecsülésben a német császári ház fölé helyezték. Musztafa basa magyar deákja ura nevében ekként címezte levelében a Habsburg-uralkodót: «Tekintetes és nagyságos úrnak, Rudolf királynak, nékünk tisztelendő barátunknak»; de Bocskai István, a magyar deák javaslatára, már így kapta levelét Ali basától: «Az tekintetes és böcsületes fölséges István királynak, a tiszteletös, vitézlő magyar királynak, nékem jóakaró barátomnak és szerelmes atyámfiának».
Hitehagyott magyar volt az a MEHEMED nevű mohamedán is, akinek Fekete szemű, szemöldökű kezdetű énekét 1588 körül jegyezték fel egy gyüjteményes kéziratba. Szeretlek én – mondja dalában szerelmesének – szeress te is; kérlek, ne hagyj el engemet. Ó mely fényesorcájú vagy! Mikor nem látlak, búsulok; se élhetek, se halhatok, se ülhetek, se járhatok, se ehetem, se ihatom; szeretlek én, te is szeress. «Egy divinyi ezt megírta, Meddig az eszivel bírta.» A költő nógrádmegyei, divényi születésű renegát volt, innen a neve: Divényi Mehemed. A szülőfaluját védelmező várat, a Felvidék egyik fontos erősségét, 1574-ben foglalta el a budai basa; ekkor a vitézül védekező magyar őrség részint elesett, részint fogságba került.
A Divényi Mehemed költeményét megőrző török kéziratban van egy vegyesnyelvű szerelmes vers is: az Én nem bántom te kegyelmed, jöszte szívem énvelem kezdetű ének. Ez az érdekes verses emlék magyar és török sorok keverékéből áll: makaróni-vers. Magyarul és törökül egyaránt jól tudhatott szerzője. Jöjj szívem – mondja szerelmesének a férfi után epedő nő – ne kínlódjon testem-lelkem hűtlenséged miatt. Szeretlek téged parancsolóm, szép holdam, szemem világa; ha ezüst képedet megpillantom, lelkem mindjárt a tiéd, kegyelmes szeretőm. Mióta te, ó Isten képmása, városunkban kereskedő lettél, azóta a mi bazárunkban csupa szerelmi fájdalom jajdul; nem csoda, ha csélcsap vagy, te paradicsomi ciprusfa; de azért mégse menj el, lelkem éltetője. Rabod vagyok, jer szívem, jer lelkem, jer! – A költemény öt versszakból áll, minden versszak negyedik sorában megismétlődik a refrén: «Jere szivem, jere lelkem, jere i mah-i sanam». A verset valószínűleg nem törökül tudó magyar, hanem magyarul tudó török írta. Erre vall különösen a bazár emlegetése, a képek és hasonlatok keleti eredete és a török kifejezések uralkodó volta. A magyar mondások mintegy be vannak ágyazva a török alapszövegbe.
Világi énekek szerzői:
BORNEMISZA PÉTER felvidéki protestáns pap. Életéről és munkáiról: a hitvitázók között. Egyetlen világi tárgyú költeménye, a Cantio Optima, a Vasady-kódexben maradt fenn. A költemény strófái refrénben végződnek: «Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom». Dallama a «Mindenek meghallják és jól megtanulják» nótájára. (Az utóbbi sorral kezdődik a 127. psalmus régi református fordítása.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
DOBÓ JAKAB báró (1562–1585) az egri hős testvéröccsének, Dobó Domokosnak, fia és Balassa Bálint nejének, Dobó Krisztinának, unokatestvére. Fiatalon hunyt el: lovaglás közben nyakát szegte. A dúsgazdag ifjúnak Balassa-lány volt az anyja, ezen a réven is rokonságban állt a Balassákkal. Egyik költeményének tárgyát és versformáját Balassa Bálintnak abból az énekéből ismerjük, amelynek élén ez az utalás áll: «Az Dobó Jakab éneke, az «Már szintén az idő vala kinyílásban» ellen szerzett ének.» Ebből az ellendalból kiderül, hogy Dobó Jakab megdícsérte dalában azt a művészt, aki Cupidót gyermeknek, vaknak, szárnyasnak és mezítelennek ábrázolta; míg vele szemben Balassa Bálint arról verselt, hogy ennek az ábrázolásnak nincsen igazsága. – «Dobó Jakab mint a főrangú lírikusok egyik korai jelensége kíván figyelmet»: írja az ifjúsága első virágjában elhunyt báróról Négyesy László. (A Pataki Névtelen és Dobó Jakab. Irodalomtörténet. 1916. évf.)
MEHEMED mohamedán énekszerző: Madzsar Türki. (Divényi Mehemednek ezt az arab betűkkel feljegyzett, hét strófából álló költeményét Gévay Antal fedezte fel 1839-ben a Bécsi Nemzeti Könyvtár egyik török kódexében. A Türki név a szerelmi dal egyik török műfaja. Madzsar Türki: magyar szerelmi dal.) – Toldy Ferenc szövegkiadása: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – E. Mittwoch és J. H. Mordtmann szövegkiadása az Ungarische Bibliothek egyik kötetében: Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit, Nach Handschriften in Oxford und Wien bearbeitet von Franz Babinger, Robert Gragger, E. Mittwoch und J. H. Mordtmann. Berlin és Leipzig, 1927.
NÉVTELEN mohamedán énekszerző: Gazel-i türki we-magyari. (Az arab betűkkel feljegyzett, öt strófából álló költeményre E. Mittwoch és J. H. Mordtmann német filológusok 1927-ben hívták fel a figyelmet. A szöveg ugyanabban a gyüjteményes bécsi kéziratban maradt fenn, mely a Divényi Mehemed nevéhez fűzött éneket is megőrizte. Gázel: a lírai költemény egyik török műfaja.) – A Mittwoch-Mordtmann-féle szövegkiadás az Ungarische Bibliothek egyik kötetében jelent meg: Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit. Nach Handschriften in Oxford und Wien bearbeitet von Franz Babinger, Robert Gragger, E. Mittwoch und J. H. Mordtmann. Berlin és Leipzig, 1927.
TELEGDI KATA – nemzetes és vitézlő Kisvárdai Zokoly Miklós földesúr hitvestársa, utóbb özvegye – a szabolcsmegyei Kisvárdából levelezett rokonával, a szatmármegyei Ecsed várában lakó Ecsedi Báthory István főispán nejével. Öt levele maradt fenn a XVI. század végéről, ezek egyike foglalja magában Dianát és Pallast emlegető ritmusos sorait. Verse megírásakor férje még élt, mert levele elején az előkelő úrnő a következőket írja róla Báthory Istvánnénak: «Magam állapotja felől, szerelmes asszonyom, azt írhatom: Istennek hála, mind Erzsókkal össze, jó egészségben vagyok, de uram ő kegyelme igen beteges, most mégis jobbadán vagyon». Leánya, Zokoly Erzsébet, később Melith Péter nemesúrhoz ment nőül. Maga Telegdi Kata 1601-ben halt meg. Leveleit a gróf Zichy-család nógrádmegyei zsélyi levéltára őrizte meg. – Lukcsics Pál szövegközlése: Költői vetélkedés két főnemesi udvar között a XVI. század végén. Irodalomtörténet. 1930. évf.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Régi magyar költők tára. II–VI. köt. Szilády Áron jegyzeteivel. Budapest, 1880–1896. VII. köt. Szilády Áron és Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1912–1926. VIII. köt. Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1930. – Takáts Sándor: Rajzok a török világból. Három kötet. Budapest, 1915–1917. – Négyesy László: A Pataki Névtelen és Dobó Jakab. Irodalomtörténet. 1916. évf. – Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit. Nach Handschriften in Oxford und Wien bearbeitet von Franz Babinger, Robert Gragger, E. Mittwoch und J. H. Mordtmann. Berlin és Leipzig, 1927. – Lukcsics Pál: Költői vetélkedés két főnemesi udvar között a XVI. század végén. Irodalomtörténet. 1930. évf. – Hajnóczy Iván: Egy XVI. századi költőnő. U. o. 1930. évf. – Waldapfel József: Telegdi Kata levelének verses részei. U. o. 1930. évf.
