AZ OKTATÓ KÖLTÉSZET.
AZ OKTATÓ KÖLTÉSZET.
A VALLÁSOS lírától a világi lírához a házasságról szóló énekek és az asszonyokról írt versek szolgálnak átmenetül. A rómaiaknál annyira divatos nászdaloknak – az epithalamiumoknak – divata Magyarországon is otthonossá vált, csakhogy a magyar énekszerzőket nem a római minták ihlették, hanem a Szentírás szelleme s a hitújítás tanításai.
A magyar nép mindig sokat adott a házi tűzhely megbecsülésére s a protestáns papok még jobban igyekeztek emelni a családi élet tisztaságát. A lakodalmakra készített rigmusokban és a házasélet énekeiben nincs érzéki hang. A tréfaszó is csak ott bukkan elő, ahol a női gyöngeségeket csipkedik. Egy névtelen nagyszombati énekes Nyilas István nagyszombati polgár lakodalmára írta a Házasok énekét. (1548.) A költemény első részében a férj szól a házasélet kötelességeiről, második részében a feleség válaszol bizodalmas hangon. Sokszor kértem én az Istent – mond a férj – hogy társat mutasson nekem, akivel holtig éljek: Isten téged adott nékem társul segítségemre, ékességemre, tisztességemre. Vedd eszedbe, mire intlek, hadd maradjunk holtig becsületben. Ha engedelmesen hallgatod beszédemet, mindenki dícsérni fog; ha szeretettel élünk együtt, Isten áldása lesz rajtunk. «Nálad hagyom az én hitem, drága zálogom, Szerelmemet egyetembe véle ajánlom, Az mai nap én magamat néked ajánlom.» Az asszony így válaszol urának: Kedves a beszéded, drága az intésed, kincs minden szavad; az Úristen minket együtt soká éltessen; mindennemű sok gonosztól megoltalmazzon. Adjon az ég nekem olyan malasztot, hogy jól szolgálhassak kegyelmednek s szívedből elűzzem a bánatot. Kedves legyen erkölcsöm, engedelmes legyen beszédem. «Ó mely szívem szerint kérem az nagy Úristent, Hogy éltesse együtt vélem te kegyelmedet.»
Egy másik névtelen szerzőjű költeményben, az Asszonyok intésében, egy ifjú férj tanítja házastársát a jó feleség kötelességeire. (1548.) Félig tréfás, félig komoly vers ez az asszonyok hibáiról. A feleség nyájas legyen élete párjához, édes urának szólítsa őt, vendégeiket fogadja vidám arccal, a vendégségben meggondoltan beszéljen; ballagjon az úton ura után, palástját annak vállára ne rakja; takaros öltözetben járjon, becsülje meg ruháját; a piacon ne őgyelegjen, ne töltse beszélgetéssel az időt; őrizkedjék a tékozlástól, becsülje meg a búzát-lisztet; ne térjen be a korcsmába, csak otthon igyék bort; tartsa tisztán a házat, söpörjön gyakorta: ha mindezt a tanácsot megfogadja, ura minden vagyona övé marad s tisztessége lesz mindenütt. Ha azonban nem fogadja meg ura szavát, megcsúfolják az ifjak, elmondják az asszonyt csácsogó szajkónak, feneketlen kasnak, jeles borcsiszárnak; elmondják a férjet asszony-szamarának. S akkor: «Isten ne mentsön, Bottul, pálcátul az te hátadat, Piros orcádat szégyenvallástul, Hátadnak hosszát szép sudár pálcátul».
Az emberek gyarlóságainak megfigyelése a vallásos énekekben bőségesen jelentkezik, de itt-ott önállóan is felbukkan s nem egyedül a valláserkölcsi oktatás céljait szolgálja. GERGELY debreceni protestáns énekszerző versbe szedte: Micsodás az fesvény ember? (1555.) «Csuda dolgot beszéllenék, ha meghallgatnátok.» Egy vadállatról lészen beszédem: arra kérlek benneteket, óvjátok magatokat ettől a vadtól, a fösvény embertől. Szeme mint a macska vagy a bagoly szeme; szája mindig tátva és mindent lenyel; nyelve tüzes, mint a kénkő; foga élesebb a farkas fogánál. Repül oda, ahol hasznot remél; nem megy örömest olyan helyre, ahol nincsen haszna. Úgy nyeli el és úgy emészti meg az embereket, mint a struccmadár a vasat. Ha csak a nevét hallja is a szegénységnek, elüti a nehézség, annyira fél. Remeg attól is, hogy kárt vall hamisan gyüjtött prédájában; megijed a falevél zörgésétől. Sajnálja magától az ételt és italt, de ha ingyen vendégségbe hívják, akkor nekiül az ételnek. Életében csak egyszer tesz hasznot, amikor meghal. «Az örökös őutána telik marhájával, Gazdagon él nagy fesvényen gyüjtött jószágával, Síppal-dobbal kíméletlen költi barátival.» Senki se kívánjon ilyen gazdagságot, mert az ilyen undok vadat még a mennyországba sem engedik be. Jusson eszedbe, hogy mezítelenül jöttél e világra, mind itt marad, amit szereztél, jobb tehát, ha a nyomorultakra ruházod vagyonodat. Büntesse is meg az Úristen a fösvényeket Tantalus nagy kínjával! «Jól esmérlek, kik űzitek az nagy fösvénységet, Most nem bántlak, de megmondlak másszor, ha nem tértek».
A szerencse állhatatlanságáról, Isten ostorozásának elszenvedéséről és az özvegyasszony szomorú sorsáról szól a Horvát Helena nevéhez fűzött ének. (1566.) «Én Istenem, hogy elvivéd az én szerencsémet, Ifjúságban kell viselnem én özvegységemet, Nagy bánattal kell megennem az én kenyeremet.» Az énekszerző a korán özvegységre jutott feleség ajkára adja a hitvestársukat vesztett nők örök panaszát: minden másképen volt régen, a jólétet szegénység váltotta fel, nem vigasztalhatja meg semmi a bánatos szívet; nem visel senki gondot az özvegy ruházatára, nem oltalmazza senki a hideg ellen, nyomorogva kell másokat szolgálnia, még a föld is sír alatta. «Ha testemben, én Istenem, ezeket szenvedem, Én lelkemben, bizony hiszem, hogy megkönnyebbedem, Mert Istennek ígéretit bizonnyal elhiszem.» Bár mindenki utáljon, csak te szeress, Istenem, a te kezed vezéreljen, hogy mindhalálig megőrizhessem tisztességemet!
ILOSVAI SELYMES PÉTER résztvett egy keresztelőben s ennek örömére megírta a Sokféle neveknek magyarázatját. (1578.) Költeményét három részre osztotta: az elsőben a keresztség szentségéről elmélkedett, a másodikban a babonás szokások ellen emelt szót, a harmadik a férfiak és nők keresztneveinek magyar jelentését világította meg. Ebből a verses tanításból is kiderül, hogy Ilosvai Selymes Péter nyilteszű, tanult ember volt; igaz, hogy a katolikusokat nem szívelte, másrészt azonban meglepő az akkori kor általános gondolkodásával bátran szembeszálló felfogása. Magzatot ad Isten – úgymond – egyeseknek, de ezek nem fogadják tisztességes módon az ég áldását; az egyik haragszik, ha gyermeke van; a másik örül ugyan a fiúnak, de könnyes szemmel látja a lányt. Ha fiú helyett lány születik, ilyenkor átkot mondanak, néha a hírhozó is alig szaladhat el a gazda haragja elől. «Szégyenemre ez énnékem, bátor ám meghaljon, Kisebbségemre leányom mert énnékem vagyon.» Annál nagyobb az öröm fiú születésekor. A gazda lakomát csap, szól a hegedű, gátat tölthetsz a sok komával. A gazdának hízelegnek, a gyermek körül babonás dolgokkal forgolódnak, hogy valaki meg ne igézhesse az újszülöttet. Mindez nem jól van így: «Vegyük azért mind jó neven Isten ajándékját, Vagy fiat ád vagy leányt ád, azért adjunk hálát, Isten ajándékjában mi ne tegyünk választást, Iszonyú sok babonának mi ne adjunk szállást».
Dedekind Frigyes németországi evangélikus pap Grobiánjának is megjelent a magyar versbeszedése: Grobián verseinek magyar énekbe való fordítása. (1592.) A gúnyos költeményt CSÁKTORNYAI MÁTYÁS ültette át latinból, hogy felvilágosítsa olvasóit az illedelmes viselkedés szabályairól. Grobián: a nyers paraszt. Ezzel a névvel személyesítették meg a német faragatlanságot, az evés-ivás durva tempóit, a társadalmi fellépés barbárságát. A latin tanító költemény csakhamar megjelent német és angol fordításban is, a mérhetetlen durvaságot jelentő grobián szó helyet kapott a nyugati nemzetek köznyelvében, egy képzelt személyből így lett élő alak. Csáktornyai Mátyás verses fordítása tele van trágár népiességgel, a művelődéstörténeti érdekességű megfigyeléseket hozzákapcsolja a magyar viszonyokhoz, az irónikus illemszabályok nyerseségeit kedvvel élezi ki. A magyarok között csakúgy megvolt a grobianizmus, mint a németek közt.
Oktató költemények, házasságról írt tanító énekek és asszonyokról szóló tanulságos versek szerzői:
ARMBRUST KRISTÓF nagyszebeni eredetű protestáns nemes, I. Ferdinánd király kedvelt embere, magyar királyi kancelláriai tisztviselő, utóbb kamarai főszámvevő: Gonosz asszonyembereknek erkelcsekről való ének, kit szerze szebeni Ormprust Christoff. (Ezt az énekét az 1550. évi augsburgi birodalmi gyűlés idején írta német nyelven, azután egy barátja kérésére magyar nyelvre fordította. Énekével meg akarta bosszantani szállásadó-asszonyát, egy házsártos német «ebagnőt», ki «magyarokat csudaképen igen gyűlel vala». Versének az a tanulsága, hogy mindenki őrizkedjék a nőktől, mert az ördög az asszonyok által cselekszik.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1883.
ASSZONYOK INTÉSE: a Lugossy-kódex őrizte meg. Eredeti latin címe: Adhortatio mulierum. Igen ügyesen felépített refrénes költemény. Az ismeretlen költő csípős megjegyzésekkel fűszerezve állítja össze az egyszerűbb asszonyok számára akkortájt általánosan kötelező házirendet. «Asszony, szép társam és szép virágom, Ha Isten minket ketten öszvebír: Tanítlak tégöd, kérlek hogy ne bánjad». – Szilády Áron szerint ez a gúnyolódva tanító alkalmi ének a XVI. századi magyar versirodalom egyik legnevezetesebb darabja. A költemény rímtelen strófái jól elgondoltak, természetes fordulattal következő refrénjei keményen font ostorhegy sudaraként perdülnek vissza, kompoziciója gyakorlott érzékre vall, kora erkölcsi állapotát keresetlen színekkel festi. «A cinizmusát nem rejtegető énekesnek berekesztő négy sora arra az egykedvűségre emlékeztet, mellyel a munkáját végzett muzsikus cigány a maga szerszámát hóna alá vagy a hátára veszi s odább áll.» – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
ÁDÁMI JÁNOS kolozsvári protestáns polgár: Az igaz, jámbor és tökéletes barátságról való ének. Kolozsvár, 1599. (A kis nyomtatvány verses szövege «minden igaz, barátság-szerető embereknek tanuságukra szerzettetett».) – Minerva és Pallas egymással vetekednek e mostani világ állapotja és a jó szerencse felől, végre Minerva meggyőzettetik és Pallast barátjának fogadja. Kolozsvár, 1599. (Együtt jelent meg az előbbi énekkel. «Minden gyámoltalanoknak vigasztalásukra irattatott ugyanezen autor által.»)
BATIZI ANDRÁS tokaji református pap. Életéről és munkáiról: a protestáns vallásos énekek szerzői között. – A házasságról való ének. 1546. (Lelkesen dícséri a férj és feleség szent társulását. «Semmi nem egyéb az szent házasság, Hanem tisztaság és nagy jámborság, Istentől szerzett igaz társaság, És törvény szerént való nyájasság.» A házasságot Isten azért akarta, hogy sokasodjék az emberi nem, legyen az asszony a férfiú segedelmére s a jámbor szövetség távoztassa el a gyarló embertől a paráznaságot. «Asszonyembernek ez az ő tiszti: Hogy az ő férjét igen szeresse, Urának mondja, őtet böcsülje, Néki engedjen, őtet tisztelje.» Szeressék egymást a házastársak, legyenek istenfélők, gyermekeiket igaz hitben neveljék. «Ezeket szerzé szépen versekben Batizi András egy jó kedvében, Születet után ennyi időben: Ezerötszázban és negyvenhatban.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
CSÁKTORNYAI MÁTYÁS erdélyi református pap. Életéről és munkáiról: a széphistóriák írói között. – Grobián verseinek magyar énekbe való fordítása, melyekben az jó tisztességes erkölcsnek regulái visszavaló értelemmel vannak megiratván. Kolozsvár, 1592. (Ad notam: Hegedősök, néktek szólok, meghallgassátok.)
BESENYEI JAKAB szilágymegyei, tasnádi protestáns tanító és prédikátor: Az házasságról való szép ének. 1562. («Vannak sokan, kik házasságot útálnak, Noha szűzességet ők nem tarthatnak, Ezeket intem megházasodjanak, Veszedelmet fejekre ne hozzanak.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Bpest, 1912–1926.
GERGELY debreceni protestáns énekszerző: Micsodás az fesvény ember itt megírattatik. 1555. («Ez éneket Döbröcönben valaki szörzötte, Versfejekben az ő nevét de ő felvetötte, Fesvényekről ötvenötben nagy örömmel írta.» A versfejekből kibetűzhető: Csinálá ezt Gregorius. Az ének éle néhány szűkmarkú debreceni polgár ellen irányul.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
HÁZASOK ÉNEKE: a Lugossy-kódexben és Bornemisza Péter énekeskönyvében maradt fenn. Az ének hangja kellemes zsongású, a családi élet bensősége kedvesen tükröződik minden strófájából, a férj a maga tekintélyét aggodalmasan őrizve szól hitvestársához; «Piros gyenge szép orcádra tekintetemben, Vedd eszedbe mire intlek nagy örömemben, Hogy mind holtig maradhassunk tisztességünkben». – Az ismeretlen szerzőt Toldy Ferenc Nyilas Névtelenének nevezte, Szilády Áron pedig arra a kérdésre, hogy ki lehetett ez a névtelen alkalmi költő, a következő választ adta: «Talán Nagy Bánkai Mátyás vagy egy másik tanítója az 1548-ban már fennállott nagyszombati protestáns felekezetnek. Éneke magán viseli a jegyesek sorsa iránt érdeklődő tiszteletet. Nem tolakodó lakodalmi poéta, inkább a meghívott tisztes vendégek vagy rokonok egyikének látszik. Üres jókívánattal, hízelgő szóval nem alkalmatlankodik, erkölcsi leckével se kíván terhére lenni a boldog jegyeseknek: de lelke és kora moralizáló szokásának s követelésének mégis megtartásával s kielégítésével ügyesen használja a párbeszéd alkalmas alakját». – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
ILOSVAI SELYMES PÉTER nagyidai református tanító, utóbb vándorló énekes. – Sokféle neveknek magyarázatja. Hely és év nélkül. (Az ének befejező versszaka szerint: «Másfélezer hetvennyolcban ez éneket szerzék, Mikor Thúri Pál kis leányát ők megkeresztelék, Mindeneket kér, hogy néki bocsánat adassék, Tisztességgel minden jámbor ma nagy vígan lakjék». A szerző bőségesen körülírja a keresztnevek jelentését s a nevek viselőihez buzdító szózatot is intéz: «Lám az Péter erős, indulhatatlan kőszikla, Azért kérek minden Pétert, magát ahhoz tartsa, Az úr Krisztus kőszikláját erős hittel vallja, Ha nem vallja, az ő nevét bátor megtagadja». Pál nevét sokféleképen magyarázzák; latin értelme: kisded, görögül: csendes, zsidóul: választott. János: Isten ajándéka, András: férfi, István: korona, Imre: szelíd, György: szántólegény, Mátyás: Isten ajándéka, Miklós: erős nép győzője, László: népének tisztessége, Sándor: oltalmazó, Ferenc szekrénytörő, Mária: keserűség, Ilona: választott, Margit: gyöngy, Zsófia: bölcseség, Anna: tiszta, Borbála: pogány leány, Katalin: tiszta. Thuri Pál kis leánya is a Katalin nevet kapta a keresztségben. «Első ajándéka légyen Thuri Katuskának, Hogy ékesen mosolyogjon ő édes anyjának, És nagy híven szolgálhasson ő édes atyjának, És lehessen megtartója a szép tisztaságnak.» – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.
NÉVTELEN: Cantio jucunda de Helena Horvát. (A Csereyné-kódex őrizte meg két változatban: az egyik teljes szöveg, a másik töredék. Az éneket Kentelke helységben, Szolnok-Doboka vármegyében, írta az ismeretlen énekszerző. «Ez éneket az ki szerzé szomorú kedvében, Ezer ötszáz és hatvanhat az jó esztendőben, Kentelkiben ezt így szerzé siralmas szívében.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926.
NÉVTELEN: Mennyegzői vers. 1560 előtt. – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
PANITI JÁNOS nagyszombati protestáns polgár: Házasoknak könyörgési. 1554. («Az mi házasságunk az keresztyéneknek Tükör és jó példa legyen mindeneknek.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
PÉCSI JÁNOS kolozsvári protestáns prédikátor és tanító: Az házasok életéről való szép ének. Kolozsvár, 1580. (Heltai Gáspárné műhelyében jelent meg. Latin címe: Oeconomia coniugalis. Ad notam: Beszélék Ábrahám atyánknak dolgáról.)
SZIRÁKI BALÁZS protestáns deák: Ének a házasoknak, 1550. («Lásd meg kegyes Atyánk mi házasságunkat, Lelki-testi jókkal víg társaságunkat, Adj te kedved szerint nékünk magzatokat, Nagy szép engedelmes fiakat, lányokat.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
TAR BENEDEK szegedi protestáns prédikátor: Házasságról való dícséret. 1541. (Népies humorral írt költemény. A házasuló férfi jámbor feleséget keressen, ne fusson a gazdagság után, hasonló életsorsú és hasonló korú nőt vegyen el. A férj legyen szigorú feleségéhez, mert az asszonyok szeretnek a piacra járni, ott ihognak-vihognak, a gonosz ifjaknak bűnre okot adnak. «Gyakran üsse nékik sompálca hátokat, Hogy ők ne nyargalják csak az piacokat.») – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. II. köt. Budapest, 1880.
TINÓDI SEBESTYÉN lantos és énekmondó: Hadnagyoknak tanuság, mikor terekkel szömbe akarnak öklelni. (Megjelent verseinek gyüjteményében: Cronica. Kolozsvár, 1554.) – Sokféle részögösről. (Ugyanott.) – Az udvarbírákról és kulcsárokról. (Ugyanott.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi Magyar költők tára. III. köt. Budapest, 1881.
VILMÁNYI LIBÉCZ MIHÁLY protestáns pap. Abaúj megyéből származott, a krakkói egyetemen tanult, Krakkóban ő gondoskodott Benczédi Székely István világkrónikájának kinyomtatásáról. Székely István gönci prédikátor volt s mikor Libécz Mihály Abaújból Lengyelországba ment, reá bízta kéziratát. Igy jelent meg Krakkóban 1559-ben Krónika Ez Világnak Jeles Dolgairól s ebben Libécz Mihály tízsoros verse: Corrector pio lectori. Disztichonaiban mint a krónika korrigálója buzdító szavakkal fordul a jámbor olvasókhoz: örüljön minden magyar, mert ebben a könyvben magyari nyelven olvashatja a régi idők történetét; ha pedig bárki is feltűnő szólásra találna a krónikában, vegye magyarázatul a könyv székely szólását, gondoljon a régi székelyek nyelvére «Kiknél tiszta magyar nyelv maradéka vagyon.» (A tíz sort latinul is versbe öntötte; ezek a disztichonok jóval könnyebben gördülnek, mint a magyarok.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. Két kötet. Pest, 1854. – Régi magyar költők tára. II–VI. köt. Szilády Áron jegyzeteivel. Budapest, 1880–1896. VII. köt. Szilády Áron és Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1912–1926. VIII. köt. Dézsi Lajos jegyzeteivel. Budapest, 1930. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Ujvárosi Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története 1772-ig. Budapest, 1910. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf.
