BALASSA BÁLINT LÍRÁJA. | Magyar irodalomtörténet

BALASSA BÁLINT LÍRÁJA.

BALASSA Bálint vallásos énekköltése messze felülmulja valamennyi költő-elődjének és kortársának vallásos énekköltését. Vitézi lírájának sincsen versenytársa a maga századában. Jelentősége mégis a szerelmi költészetben a legnagyobb.

A magyar líra a középkorban és a reformáció korában tanító elemekkel átszőtt vallásos költeményekből állott, ezzel szemben Balassa Bálint virágzóvá tette a szerelmi költészetet. Igaz, hogy szerelmi énekeinek jelentékeny csoportját idegen költemények nyomán dolgozta ki, de képzeletének játékával és nyelvének ujságával még így is az eredetiség benyomását kelti. Külföldről átplántált új iránya számára új költői stilust teremtett. Nyelve színesebb volt az addigi magyar költők nyelvénél, kifejezései nagyobb bőséggel áradtak, fantáziája elevenebben működött. Képeinek gazdagsága különösen meglepő. A természeti jelenségeket is belevonta költészete körébe s először éreztette a tavaszi tájkép szépségeit.

Szerelmi költeményeiben föltűnően érezhető a nemzetközi humanista költői modor hatása. Alaphangja ugyanaz, mint két XV. századi újlatin költőé: a nápolyi olasz Angerianusé és a konstantinápolyi görög Marullusé. Nemcsak hangulatot kölcsönzött mestereitől, hanem számos kifejezésüket, jelzőjüket, hasonlatukat és képüket is átvette. Utánozta szerkezeti fogásaikat is. Szerelmi költeményeinek elbeszélő részleteit az ő példájukra szőtte strófáiba. A természet szépségeiről, különösen a májusi újjászületés gyönyörűségéről, szintén a humanista költők befolyása alatt énekelt. Szóval a középkor végén és az újkor elején felvirágzó renaissance-költészet nagy hatást tett költői irányára. De nemcsak Angerianusból és Marullusból merített, hanem felhasznált több más humanista írót, így Aeneas Sylviust és Fulgosiust is. Aeneas Silvius, XV. századi olasz humanista, Eurialusról és Lucretiáról írt latin regényével, Fulgosius, egy XVI. századi latin példatár szerzője, moralizáló meséivel hatott rá. Míg Angerianus és Marullus a szellemeskedő virágos beszédre tanították, Aeneas Sylviustól bókokat, Fulgosiustól oktató példákat tanult el. Néhol csak az alapgondolatot használta fel másutt lefordította a tetszetősebb strófákat is. Hangulatkölcsönzései és szólás-átvételei helyenkint meglepők. Szívesen forgatta az ókori klasszikusokat is, elsősorban Ovidiust. Nagy nyelvtudása képessé tette, hogy a latin költőkön kívül német, török, olasz és szláv költőkből is meríthessen. Tanulsággal olvasta Regnart Jakabnak, a Habsburg-család udvari karmesterének, német dalgyüjteményét. A török költőkből főképen három énekéhez kölcsönzött anyagot, de a török dalok egyebütt is hatottak költészetére. Tanult Petrarcából és Tassóból is. Tót, rutén, lengyel és oláh jobbágyainak egyszerű nótázása szintén megtermékenyítette líráját. Általában költeményeinek reánk maradt gyüjteményében a verses átdolgozások sűrűn keverednek eredeti költeményekkel. Olykor maga is jelezte, hogy költeménye fordítás. Néha betű szerint fordított, máskor csak hangulatot kölcsönzött mintáiból. Többnyire bőbeszédűbb volt, mint forrásai; ez azonban jórészt a magyar nyelv akkori nehézkesebb kifejező képességének következménye. De azért távolról sem lehet a költőt iskolás utánzónak nevezni. Önállósága nemcsak nyelvének eredeti szépségeiből és verselésének korát megelőző változatosságából tűnik ki, hanem abból is, hogy éreztetni tudta a bánkódó lélek vívódásait s újlatin mestereivel ellentétben lehetőleg kerülte az ókori mitológiai vonatkozásokat. Ő sem tudott ugyan megszabadulni Cupido, Venus, Mars, Ulisses és a többi görög-római alak emlegetésétől, de ez a hagyományos ékesség nem nyomta el verseinek igazi közvetlen költői elemeit.

Újonnan alkotott dallamos strófái meglepő fejlődést jelölnek a nehézkes régi versalakokkal szemben. Versformáinak egy részét maga gondolta ki, egy részét a régibb magyar költészetből vette, egy részét a néptől tanulta el, egy részét idegen költőktől kölcsönözte.

Legkedveltebb versformája a Lucretia-versszak és az ebből fejlesztett Balassa-strófa volt. Költeményeinek több mint egyharmadát Eurialus és Lucretia széphistóriájának (1577) nótája szerint írta:

Engem már szép Vénusz ő édes fiával, Cupidóval, sirasson;
Nyavalyás voltomban, mint régi szolgáját, keservesen megszánjon;
Ha eszébe jutok, fohászkodásokkal engemet ő óhajtson.

A belső rímekkel gazdagabban feldíszített Balassa-strófa verselése szerint:

Vitézek, mi lehet
E széles föld felett
Szebb dolog a végeknél?
Holott kikeletkor
A sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él:
Mező jó illatot,
Az ég szép harmatot
Ád, ki kedves mindennél.

Kedvelte a négyesrímű nyolcast. A felező sormetszettel nem sokat törődött, bár van számos gondosan verselt strófája:

Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül szép szerelmem,
Ki állasz most én mellettem
Egészséggel, édes lelkem!

Változatos strófa-szerkezetekben alkalmazta a felező tizenkettest. Négyesrímű versszakai mellett hármasrímű:

Ha ki akar látni két eleven kútat,
Kik ű forrásokból szüntelen kifolynak:
Nézze két szememet, kik mindenkor sírnak.

A harmadik sort olykor tervszerűen tizenhárom szótaggal cseréli fel egyes költeményeiben:

Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!

Szivesen alkalmazza ezt a szótagszaporítást négyesrímű tizenkettes sorokból alkotott strófáiban is «az Toldi Miklós éneke nótájára»:

Már csak éjjel hagyna énnékem nyúgodnom,
Ha nappal miatta nyughatatlankodom;
De lám éjjel-nappal érte csak kínlódom,
Gyakran költ álmombul róla való nagy gondom.

Gyakori versformája «a Palkó nótájára» írt strófafaj. Hogy mi volt ez a Palkó nótája, közelebbről nem tudjuk. A négyesrímű tizenkettősökből álló strófa harmadik sorában a teljes sor helyett félsor áll:

Lelkemet szállotta meg nagy keserűség,
Csak nagy bánat lészen életemben már vég,
Ó én szívem mint ég,
Hogy szerelem miatt örök kínba esék.

Néha a harmadik sorban elhelyezett hatszótagú sort megcseréli a negyedik sorral:

Segélj meg engemet, én édes Istenem,
Reménytelenségben ne hagyd elsüllyednem,
Im minden elhagyott, nincsen hová lennem,
Nem tudok mit tennem.

A tizenhármas, tizenkettős, nyolcas és hetes sorokból, ezek felezéseiből és összerakásából a rímek játékával olykor meglepően eleven és kifejező strófákat költ:

Szít tüzet Zsuzsánna szívemben magára,
Cupidóval űzet szerelme dolgára;
Mert kis szája,
Szép orcája:
Mint pünkösdi új rózsa;
Fényes haja:
Nap csillaga
Vagy sárarany sárgája; –
Vékony derekacskája!

Verseit kész dallamokra írta: magyar és idegen nóták melódiáira. Magyar dallamokra, például: a Toldi Miklós nótájára, a Palkó nótájára, ad notam Csak Búbánat. Német dallamra két versét szabta, olaszra négy versét, tót-lengyel nótára szintén négy versét; egy éneke horvát, két éneke oláh, két éneke török dallamra készült. Erős zenei érdeklődése volt, a különböző melódiákat nagy fogékonysággal olvasztotta lelkébe. Melódiái közül alig egy-kettőnek ismerjük első forrását: a mintául szolgáló dallam igazi szerzőjét; olyan dallam azonban, mely a nagyhírű Balassa-strófa versformáját követi, több is van mind a régi magyar énekeskönyvekben, mind a mai magyar népköltésben; s van ehhez nagyon hasonló melódia a Marot-Beza-Bourgeois-féle francia hugenotta zsoltárkönyvben is.

Balassa Bálint lírája eszerint különböző költői irányok hatásait érezteti. Alapjában véve a latinos-görögös humanista ízlés poétája, de tanult a magyar népdalokból s a török, lengyel, tót, horvát, oláh népköltészetből is, német és olasz költők szintén hatottak rá. Szókincsét, kifejezéseit, hasonlatait, képeit szívesen gyarapította a korabeli magyar széphistóriák és a Szentírás nyelvi és költői értékeivel. Mindez azonban csak másodlagos hatás; igazi példaképe a külföldi humanista líra. Forrásait nem egyszer ő maga is jelzi. («Marulus poéta azt deákul írta, ím én pedig magyarul.» «Török szíp versekből szerelmese felől csak nem régen fordítá.» «De voce ad vocem ex Angeriano.») – A forráskutatásban Szilády Ároné az úttörés érdeme, bár ő, számos alapos szöveg-egybevetése ellenére is, tartózkodott a külföldi hatás erősebb hangsúlyozásától s még erősen kiemelte a költő lírájának a magyar népköltéssel való kapcsolatát. (Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879.) – Újabb forrásnyomozás után Eckhardt Sándor rámutatott arra, hogy Balassa költeményei nem népies jellegű alkotások, hanem a nemzetközi humanista sablon hatása alatt készült versek. (Balassa Bálint irodalmi mintái. Budapest, 1913.) – Ferenczi Zoltán is úgy találta, hogy a nagynevű lírikus nem a magyar népköltés nyomán indult, hanem az akkor divatos újlatin költőket vette mintákul s az olasz renaissance tudós poétáinak példájára akarta megteremteni a vulgaris nyelvű nemzeti költészetet. (A «lingua vulgaris» a magyar irodalomban. Akadémiai Értesítő. 1921. évf.) – Gondos egybeállítást adott közre Balassa forrásairól s az énekeiben külön-külön mutatkozó idegen hatásokról Dézsi Lajos. (Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923.) – Zolnai Béla vizsgálatai szerint az első magyar műdalköltő, a népies színvonalon messze felülemelkedve, még a platoni spiritualizmust is megszólaltatta a magyar líra nyelvén. Humanista költő-típus volt: életművében a XVI. század neoplatonikus eszmevilága is helyet foglal. (Balassi és a platonizmus. Minerva. 1928. évf.)

Versformáiról Dézsi Lajos többek között a következőket írja: A magyar költészet Balassa Bálint fellépése idején még nem állott a fejlődésnek azon a fokán, hogy kielégíthette volna azt a költőt, akinek ízlése a klasszikus és humanista latin, a német, lengyel és olasz költészeten finomult. Balassa Bálintnak az általa olvasott költemények versformai nagy változatossága azt a gondolatot sugallta, hogy átültetésükkel a magyar költészetet gazdagítsa s maga is új versformákat alkosson. Mintáinak ritmusát nem követte, csak a sorok szótagszámát és a strófafajokat vette át, azokba magyar ritmust plántált s ezzel nemzetivé avatta az idegen versidomot. Mintegy százöt kétségtelenül tőle származó költeménye több mint harminc versalkatban jelenik meg. Mivel istenes énekei mintegy ötven kiadásban közel kétszáz esztendeig forogtak közkézen, kéziratos szerelmes verseit pedig kézről-kézre adták, verseskönyvekbe másolták, utánozták, szinte kiszámíthatatlan a magyar versforma fejlődésére gyakorolt hatása. Csak Szenczi Molnár Albert hasonlítható hozzá százötven zsoltárának száz kiadásával. (Balassa Bálint minden munkái. II. köt. Budapest, 1923.)

Balassa Bálintnak kerek számban száz költeménye jutott korunkra: közülük negyedszáz a vallásos ének; a többi legnagyobbrészt szerelmi költemény; a vitézi énekek száma elég kevés. (Legszebb és legismertebb versei: Bocsásd meg, Úristen, ifjúságomnak vétkét; Pusztában zsidókat vezérlő jó Isten; Kegyelmes Isten, kinek kezében életemet adtam; Adj már csendességet, lelki békességet, menybéli Úr; Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje; Vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél; Ez világ sem kell már nekem; Én édes szerelmem, egyetlenegy lelkem, mi hasznom nékem élnem; Lelkemet szállotta meg nagy keserűség; Ó, én édes hazám; Te szép fülemile; Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek; Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromlanak; Mindennap jó reggelt erre repültök el, szálldogálván darvaim.) – A kétségtelenül hiteles Balassa-verseken kívül van számos ál-Balassa-vers is. Dézsi Lajos negyvenegy ilyen verset közölt a maga teljes Balassa-kiadásában. A Balassa Bálintnak tulajdonított költemények közül kettő Thaly Kálmán «felfedezése»; kettő a XVII. századi Borbély-kódexben fordul elő; harmincnak szöveghelye a XVII. századi Vásárhelyi-kódex; hét bűnbánati zsoltár a XVII. századi katolikus vallásos könyvekben bukkan fel. Mindezeket a költeményeket egyes lelkes Balassa-kutatók tulajdonították a költőnek, nagyobbára a nyelv és verselés alapján. – Az ál-Balassa-versek sorában leghíresebb a Boldogtalan vagyok kezdetű, híres versszakával: «Őszi harmat után végre mikor aztán fujdogál a hideg szél; Nem sok idő mulván sárgul, hulldogálván fáról a gyönge levél; Zöld erdő harmatját, piros csizmám nyomát, hóval lepi be a tél». Ezt a bujdosó éneket legelőször Thaly Kálmán közölte. (Szépirodalmi Figyelő. 1862. évf. Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. II. köt. Pest, 1864.) A szöveget, állítása szerint, a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának egyik gyüjteményében találta, de ezt a gyüjteményt azóta sem látta senki. Ellenben van egy hasonló kezdetű töredék a XVII. századi Szencsey-kódexben és van egy teljesebb szövegű ponyvatermék 1770-ből a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában. Az utóbbinak szövegét rekonstruálta Thaly Kálmán s ő tulajdonította Balassa Bálintnak az így közreadott költeményt. Szilády Áron elfogadta ezt az állítást, helyet adott könyvében a Boldogtalan vagyok szövegének s így ment át a köztudatba, hogy ezt a nem mindennapi szépségű régi éneket Balassa Bálint írta Magyarországból való kibujdosásakor, 1589-ben.

Eldöntetlen kérdés, vajjon Eurialusnak és Lucretiának széphistóriáját Balassa Bálint írta-e? Ezt a XVI. századi elbeszélő költeményt Szilády Áron Balassa Bálint versei közé sorozta (Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879.), ugyancsak az ő versei sorában közölte Dézsi Lajos is. (Balassa Bálint minden munkái. II. köt. Budapest, 1923.) Kétséges, vajjon Balassa Bálint-e a szerzője? (A költemény tárgyalása a széphistóriákról szóló szakaszokban.)

Mindössze egy elbeszélő versecskéje maradt a költőnek: «Egy horvát virágének nótájára. Aenigma. Jelentem versben mesímet, De elrejtem értelmemet. Kérem édes szeretümet, Fejtse meg nekem ezeket». A költő verses mesét mond: minap két hattyút látott egy tóban, szerelmesen úsztak, de egy keselyű rájuk csapott, a nőhattyút elrabolta párjának, magára maradt társa azt sem tudta, hova legyen bánatában. Ez a kis találós mese voltaképen lírai allegória. Valaki elvette a költőtől szerelmesét s ő bánatában halálát óhajtja. A horvát virágénekre való hivatkozása valószínűleg csak a dallamra vonatkozik, nem a szövegre. Ez az aenigma a Radvánszky-kódex első verse. A kódex helyesírásával: «Elseő egy Horuath Wiragh Ének Notajara Aenigma. Jelentem uersben messimet; de el reitem értelmemet kérem édes szeretőmet: Feitse megh nekem ezeket».

Apró elbeszélő elemek más költeményeibe is beszűrődnek. Szereti a szerelmi példákat. A Radvánszky-kódex 30. éneke egész kis szerelmi példatár «a Toldi Miklós nótájára». Arra felel benne, hogy mekkora a szerelem hatalma. Ádámot Éva vitte az első vétekre, Sámson két szeme a szerelem áldozata lett, Herculesnek is a szerelem vette el az eszét. Aristoteles hiába volt bölcs, felesége megnyergelte; Salamon is mi hasznát látta tudós elméjének, mikor szeretője pogánnyá tette; Dávidnál ki volt jámborabb és Absolonnál ki volt szebb, mégis vétettek Isten ellen, mert szerették az asszonyt. Mi vitte Medeát és Helenát arra, hogy az egyik Jasont, a másik Párist szeresse? Nagy a szerelem ereje. Priamus királyságát veszté el miatta, Aeneas ezért vívott meg Turnussal, a sienai Lucretiának a szerelem volt a gyilkosa. És annyi más példa: Ariadne és Theseus, Pyramus és Tisbe, Theagenes és Charikleia, Gisquardus és Sigismunda, Hero és Leander, Penelope, Dido, Magelona. Nincs senki olyan eszes és erős, hogy meg ne tévessze a szerelem. Engem is legyőzött – úgymond – az én szerelmesem.

Kiadások. – Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Szerkesztette, jegyzetekkel s bevezetéssel ellátta Szilády Áron. Budapest, 1879. – Balassa Bálint minden munkái. Életrajzi bevezetéssel s jegyzetekkel ellátva kiadta Dézsi Lajos. Két kötet. Budapest, 1923.

Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Szilády Áron: Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Erdélyi Pál: Balassa Bálint. Budapest, 1899. – Széchy Károly: Báró Balassa Bálint és gróf Zrínyi Miklós. Budapest, 1905. – Kardos Albert: Balassa Bálint. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Eckhardt Sándor: Balassi Bálint irodalmi mintái. Budapest, 1913. – Dézsi Lajos: Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923. – Babits Mihály: Balassa. Nyugat. 1925. évf. – Waldapfel József: Balassi költeményeinek kronológiája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Gragger Róbert: Türkischungarische Kulturbeziehungen. Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit. Berlin és Leipzig, 1927.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem