A MAGYAR IRODALOM A XVI. SZÁZADBAN.
A MAGYAR IRODALOM A XVI. SZÁZADBAN.
A XVI. SZÁZAD irodalmában a vallásos könyveknek uralkodó szerepük van, de a hitvitázó és hitszónoki munkásság mellett a szépirodalom is fejlődik. A vallásos próza művelői között Károlyi Gáspár, Melius Péter, Dávid Ferenc, Bornemisza Péter és Telegdi Miklós a legjobb nevek; a lírában Balassa Bálintnak nincs versenytársa; érdemes prózai elbeszélő Heltai Gáspár; a drámai formában a Debreceni Disputa és a Balassi-komédia ismeretlen szerzői szólalnak meg figyelmet érdemlő módon. A vallásos érzelem döntő erejű; a nemzeti gondolat különösen Tinódi Sebestyénben lángol nagy erővel.
Az írók: papok. A világi ember ritkán nyúl a tollhoz, bár a század költői vezéregyénisége, Balassa Bálint, harcokban edzett földesúr. A XVI. század költészete vele emelkedik legmagasabbra. Vallásos, vitézi és szerelmi énekei a kitűnő tehetségű lírikus alkotásai. Megismerhetni belőlük a hitújítás korának egész lelki világát.
Az elbeszélő költészetben néhány históriás ének világít bele legjobban a kor lelkébe. A harcoknak és szenvedéseknek a históriás énekek strófáiból tükröződő komor világát a széphistóriák szerelmi történetei enyhítik. Meséikhez a valláserkölcsi életre intő tanulság erősen hozzákapcsolódik.
A vitatkozó magyar ember elméjének élessége a szoros értelemben vett vallásos munkákon kívül a drámai maradványokból bontakozik ki legjobban. A Balassi Menyhártot vesszőző komédia egyenesen meglep ötletes csúfolódásával és mély erkölcsi érzésből fakadó politikai nyilatkozataival.
A középkor a szellemi megindulás kora volt; a serdülő magyar irodalom első bátor lépései a XVI. század világába esnek. Ez az irodalom most már a maga erejéből is tovább tud haladni s nem szorul minden lépésében az idegen irodalmak támogatására. A szépirodalomban a külföldi szövegek nyomán készült átdolgozásoknak még mindig uralkodó szerepe van ugyan, de a vallásos irodalom a maga hittudományi vitatkozásaival s a tanítás, gúny, korholás, lelkesítés egyéni szövegeivel eredeti szellemű.
Irodalom. – A XVI. századi magyar irodalom fejlődésének feldolgozásában történeti érdeműek Pápay Sámuel (1808), Toldy Ferenc (1864), Beöthy Zsolt (1877) magyar irodalomtörténetei, továbbá a Beöthy Zsolt és Badics Ferenc által szerkesztett képes magyar irodalomtörténet (1895).
