A KÖLTÉSZET.
A KÖLTÉSZET.
A TUDOMÁNYOSAN képzett emberek még ebben a korban is csak a római klasszikusokat tartották követésre érdemes íróknak. A latin stílus szépségében minden műveltebb ember gyönyörködött. Az iskolákban a latin nyelv volt a fő stúdium, az ifjakat latinul tanították. A tanárok és tanítványok, a kezdő írók és idősebb tudósok el voltak telve a római prózaírók és költők szeretetével és csodálásával. Horatiust, Vergiliust és Ovidiust követték a költők, Cicerót a szónokok és levélírók. Utánzó volt mindenki: formában és tartalomban egyaránt.
A dicsőítő és gyászoló versek százai jelentek meg nyomtatásban emberöltőről emberöltőre. Ha valamelyik jótékony úr költséget adott egy külföldön tanuló egyetemi hallgatónak hittudományi értekezése kinyomtatására, a hálás papjelölt és barátai hálálkodó költeményekkel üdvözölték a mecénást s a dicsőségére írt verseket a doktori disszertációban is közreadták. A szerény szerző érdemetlennek ítélte magát, hogy neve egy napon emlegettessék jótevője nagy nevével, annál magasabbra emelte pártfogója hatalmának és bölcsességének nagyságát. A bibliai és mitológiai képek és hasonlatok ilyenkor előkelő szerephez jutottak. Az itthon élő papok is szívesen dicsőítették és szívükből gyászolták egyházuk patrónusait és a vallásosság védőit; az óda és az elégia, a panegyris és az epitaphium mindenütt felzendült, ahol nagyhatalmú férfiakról volt szó.
A magyarok Ovidiusának nevezték FILICZKI JÁNOSt, a sárospataki református kollégium igazgatóját. Neves lírikus volt TÚRI GYÖRGV református lelkipásztor. Az epigramma-költészetet KARNER EGYED pannonhalmi főapát művelte legtermékenyebben.
A sok alkalmi lírikus mellett az epikusok száma kevés volt. Ez annál meglepőbb, mert a hadi eseményekből kimeríthetetlen bőséggel meríthettek volna témákat a költők. A fontosabb történeti mozzanatok és a nevezetesebb históriai személyek ihlető hatása terjedelmes dicsőítő költeményekben és gyászoló versekben nyilvánult meg.
A jézustársasági tanárok eljátszatták tanítványaikkal a sikerültebb külföldi jezsuita drámákat s maguk is dramatizáltak néhány valláserkölcsi históriát. Igy került színre a jezsuiták gimnáziumaiban Szent István, Szent Gellért, Szent László élete, II. Endre szentföldi hadjárata, Mátyás király története. A XVII. század elejétől kezdve zajos sikerek kísérték a jézustársasági diákok színi előadásait s példájuk a katolikus nevelés minden ágában hódított. Magyar tárgyú iskolai drámát adtak elő a pannonhalmi bencés főiskola szerzetesnövendékei 1695-ben: a főapát jelenlétében eljátszották Árpád honfoglalásának történetét.
A református kollégiumok iskolai drámája szintén a latin nyelv gyakorlásának és a hitbuzgalom erősítésének céljait szolgálta. Fényes külsőségek között adták elő az erdélyi fejedelmi udvar előtt Alstedius János Henrik gyulafehérvári tanár darabját. Ez időtájt I. Rákóczi György fiait több előkelő főúr gyermekével együtt neves prédikátorok tanították s mikor az ifjabb Rákóczi György elvégezte az udvari iskolát, társaival együtt bemutatta Alstedius dialógusait: a Schola triumphatát. (1637.) A prózában, hexameterekben és disztichonokban írt mű meggyőzhette a fejedelmi családot és Erdély nemesurait arról, hogy gyermekeiket jó szellemben nevelték. Az ifjak lelkesen szavalták a szerző bölcselkedő párbeszédeit, a fejedelem fia közmegelégedésre szerepelt. «Vesszek el – kiáltott fel a kis Rákóczi György, a tudós szerző szavait hangoztatva – ha életemet véremmel érted, ó Dácia és Pannónia, a legbátrabban kiontani vonakodom.» Három évvel később megismétlődött a búcsúzó ünnepély, ekkor a fejedelem kisebbik fia szerepelt társaival a fejedelmi udvar előtt. A dialógusokat Bisterfeld János Henrik gyulafehérvári tanár írta. Ebben a Pallas Dacicában (1640) is okosan beszélgettek a serdülő ifjak az iskoláról és az életről, kifejezték hálájukat szüleik és tanáraik iránt, szentírási részleteket mondtak fel. Mese igen kevés van ezekben az alkalmi darabokban, de azért Pallas és Mars, a tudomány és a harc istene, hatásosan lép fel az ifjak között.
Az evangélikusok iskoláiban is előadásra került alkalomadtán egy-egy latinnyelvű színjáték. A felvidéki evangélikus diákok az 1680-as években Schwartz János eperjesi tanár több színdarabját játszották. Említést érdemel közöttük a Hungaria respirans. (1682.) Ezt a színművet az eperjesi evangélikus diákság annak örömére adta elő, hogy Thököly Imre fejedelem megszállt Eperjes városában s az ottani ágostai hitvallású lakosság lelkes Örömmel üdvözölte. A darab hőse megszabadítja hazáját az idegen zsarnok jármától, kivívja a vallás szabadságát s grófi rangjából fejedelmi méltóságra emelkedik. Thököly Imre ez a hős; fölkelésének történetét mutatja be a színmű; megjelennek benne az akkori idők politikai eseményei a protestánsok üldözése, a gályarabságban sínylődő prédikátorok kiszabadítása, a magyaroknak a Habsburg-ház kényuralmával szemben a törökökhöz való közeledése.
Az unitáriusok szintén kedvelték a latin drámákat. Mikor Bethlen Gábor 1626-ban második nejével, Brandenburgi Katalinnal, átutazott Kolozsváron, különösen sikerült előadást tartottak. A fejedelem kíséretével együtt megnézte a játékot, ott voltak tiszteletére a tekintélyesebb nemesurak is; másnap a városi tanács és a polgárság előtt játszottak a diákok. A kolozsvári unitárius gimnázium tanárai a bibliai történeteket szívesen alakították át erkölcstanító drámákká, de mellettük feldolgoztak egy-egy hatásosabbnak igérkező részletet a görög hősregékből is.
Költők:
ALSTEDIUS JÁNOS HENRIK (megh. 1638. Gyulafehérvár) németországi születésű református pap, Herbornban a filozófia és teológia tanára, Bethlen Gábor meghívása után a gyulafehérvári református főiskola egyik újjászervezője. Tanártársaival, Bisterfeld János Henrikkel és Piscator Lajos Fülöppel együtt, 1629-ben érkezett Erdélybe, itt fényes ellátást kaptak, ezért is váltak meg német hazájuktól. Alstedius számos hittudományi munkát írt s a maga korában szívesen használt nyelvtanokat és lexikonokat állított egybe. – Schola triumphata per illustrem et magnificum dominum Georgium Rakoci, filium illustrissimi Transylvaniae principis primogenitum. Gyulafehérvár, 1638. (A párbeszédes műnek kiemelkedő része az ifjú Rákóczi György latin szónoklata Alstediusnak szép latinsággal megirt bölcselő és lelkesítő szózata.)
BISTERFELD JÁNOS HENRIK (megh. 1655. Gyulafehérvár) németországi születésű református pap Bethlen Gábor meghívására 1629-ben kezdte meg munkásságát Erdélyben. A gyulafehérvári református főiskolán a filozófiát és teológiát tanította. A fejedelmi család bizalmas tanácsadója volt, I. Rákóczi György ki is tüntette magyar nemességgel és jelentékeny földbirtok adományozásával. Hittudományi és bölcselettudományi munkái közül különösen logikáját kedvelték. – Pallas Dacica, quam illustrissimus dominus Sigismundus Rakoci, celsissimi Transylvaniae principis secundus filius, praestitit. Gyulafehérvár, 1640. (A tanulságos párbeszédekből felépített jelenetsor középpontjában az ifjú Rákóczi Zsigmond áll.)
FILICZKI JÁNOS (szül. 1580 körül Farkasfalva, Szepes megye; megh. 1622. Sárospatak) már a német egyetemeken feltűnt klasszikus műveltségével, kitűnő latin és görög tudásával, szónoki és verselő tehetségével. Itthon a sárospataki református kollégium tanára, majd igazgatója volt. Mint lírikus különösen latin és görög epigrammái miatt érdemel említést. «A versírásra – úgymond Bod Péter – nagy hajlandósága s tehetsége volt, borostyánkoszorús poétává is tétetett volt. A tudós emberek abban az időben, 1606-ik esztendő tájban, jóakarói voltanak és ékes elméjéért igen szerették. Sok verseit Paréus Dániel abban a könyvében, melyet nevezett Magyar Poéták Gyönyörűségeknek, kinyomtattatta.» (Magyar Athenas. 1766.) – Xenia natalicia Prága, 1604. – Primitiae poeticae. Marburg, év nélkül. – Carminum libri duo. Basel, 1604. – Poemata varia. Basel, 1614.
KARNER EGYED (szül. 1662. Győr; megh. 1708. Pozsony) a legkiválóbb pannonhalmi főapátok egyike. A török és kuruc háborúk korában igen erélyesen kormányozta a bencés rendet, úgy hogy szerzetesei egy alkalommal fel is lázadtak ellene. A politikai ellentétek erősen megzavarták a jó egyetértést a bencések között. A főapát I. Lipót és I. József híve volt, a pannonhalmi monostor tagjai II. Rákóczi Ferenc. ügyét támogatták. Ettől eltekintve Karner Egyed buzgósága nagy mértékben erősítette a reformáció és a török idők idején egészen elpusztult szerzetesrendet. A birtokok egy részét visszaszerezte, az apátság jövedelmét megnégyszerezte, a főiskolára nagy gondot fordított. A magyarországi bencésrend hétszázados jubileuma alkalmából 1701-ben megfesttette az összes főapátok képeit, jubileumi érmeket veretett, kibővítette és megújította a templom és monostor épületét. Négyezer disztichonos verse maradt fenn: csupa könnyen perdülő epigramma és gnóma. (Témái: az erények dícsérete, a bűnök ostorozása, megfigyelések a barátságról, jámborságról, alázatosságról, felfuvalkodottságról, szolgalelkűségről, haragról, részegségről, békéről, háborúról, tudományokról, művészetekről, egészségről, betegségről, női hamisságról.)
LACKNER KRISTÓF (szül. 1571. Sopron; megh. 1631. Sopron) soproni polgármester. Magyarul a sopronmegyei Csepregen tanult meg s a padovai egyetemen fejezte be iskolázását. Bár evangélikus vallású volt, kivételesen mégis jogi doktorrá avatták a katolikus olasz egyetemen. Szülővárosa megbecsülte, korán beválasztották a községi tanácsba, 1613-ban polgármesterré tették. Gyakran járt követségben a Prágában székelő magyar királyi udvarnál, polgártársai képviseletében megjelent a magyar országgyűléseken, Bocskai István és Bethlen Gábor támadásai idején minden erejét a város megvédésére fordította. Az evangélikus Sopron lélekben a magyar protestánsok fölkelő csapataival tartott, de veszélyes helyzete miatt nem volt tanácsos szembeszállnia a Habsburg-házzal sem; a német császári csapatok és az erdélyi fejedelmi hadak pusztításainak tüzében a város sokat rettegett. Lackner Kristóf nemcsak életében szolgálta nagy bölcsességgel szülővárosát, hanem halála után is Sopront tette meg vagyona általános örökösévé. A nagyműveltségű férfiú számos latin munkát írt, ezek sorában három iskolai drámát. – Cura regia seu consultatio paterna. Kassa, 1616. (A helyes nevelés elveit népszerűsítő színművet a soproni evangélikus diákság 1615-ben játszotta el a városháza tanácstermében. Zene és tánc is volt benne. Bocatius János kassai költő ezért a művéért versben ünnepelte a nagytekintélyű jogtudóst.) – Electio Trigoniana. Frankfurt, 1617. (A traui királyválasztás. A soproni evangélikus ifjúság ezt a darabot is eljátszotta.) – Actus oeconomicus. Frankfurt, 1619. (A helyes gazdálkodásról. Ezt a párbeszédes művet szintén előadták Sopronban.)
SCHWARTZ JÁNOS (szül. 1641. Eperjes; megh. 1728. Eperjes) németországi egyetemi tanulmányainak befejezése után 1682-ben lett az eperjesi evangélikus iskola tanára. Öt év mulva, mikor már Thököly Imre hatalma véget ért, Caraffa Antal császári tábornok parancsára börtönbe vetették. Kiszabadulása után sokat bujdosott, míg végre II. Rákóczi Ferenc diadalai véget vetettek a protestánsok elnyomásának s az eperjesi evangélikus kollégium újra megkezdhette müködését. Schwartz Jánost ekkor eperjesi pappá s 1709-ben három vármegye evangélikus szuperintendensévé választották. – Hungaria respirans, sive Constantius exultans, Furentius exulans, in auspicatissimo celsissimi principis domini domini Emerici Thököly, principis ac domini partium Regni Hungariae ex castris Hungaricis reditu et faustissimo in Urbem Fragariam Parnassumque reseratum ingressu, in suavem periculorum exantlatorum recordationem, debitam honorum principalium gratulationem, humillimam studiorum inchoatorum commendationem, praesente celsissima, illustrissima, spectabili, magnifica, nobilissimaque spectatorum corona, in scenam producti a scholastica collegii Eperiensis juventute, autore M. Johanne Schwartz. Lőcse, 1682. (A Thököly Imre felsőmagyarországi fejedelem tiszteletére írt háromfelvonásos színműnek 58 szereplője volt.)
TÚRI GYÖRGY református pap, 1597-ben a vittenbergai egyetem hallgatója, utóbb heidelbergi egyetemi tanuló. Olyan jó nyelvtehetség volt, hogy az Újszövetség egy részét görögből héberre fordította s munkáját nyomtatásban is közrebocsátotta: Epistolae Pauli apostoli ad Galatas et Ephesios e Graeca in pure Hebraeam linguam translatae. Vittenberga, 1598. (A héber szövegű füzettel a címlap tanusága szerint pártfogójának, Rákóczi Zsigmondnak, kedveskedett, hogy meghálálja a külföldi taníttatására fordított költségeket. A későbbi erdélyi fejedelem egyike volt azoknak a nagylelkű magyar uraknak, akik szívesen áldoztak jövedelmeikből tehetséges magyar ifjak külföldi neveltetésére.) – Számos üdvözlő verset, dicsőítő költeményt, lakodalmas éneket, elégiát és epigrammát írt: Georgii Thurii Pannonii poetae laureati poemata. (Megjelent Pareus német egyetemi tanár antológiájában: Deliciae poetarum Hungarorum. Nunc primum in hac Germania exhibitae a Joh. Philippo Pareo. Frankfurt, 1619. A vaskos kötet a következő magyarországi latin költők verseit közli: Janus Pannonius, Túri György, Sommer János, Filiczki János.) – Túri Györgyről Bod Péter többek között a következőket irja: «Igen híres a versírásban, abban az időben élt poéták előtt Poeta Laureatus Caesareus: borostyánkoszorús versszerző, amint abban az időben szoktak volt. Ennek a magyar Enniusnak verseit Paréus bétette a maga magyar poétákból gyüjtögetett könyvébe, melyet nevezett: Deliciae poetarum Hungarorum». Magyar Athenas. 1766.)
A maguk korában eléggé emlegetett latin költők: Apponyi Balázs barsmegyei főispán (Dávid király zsoltárainak átdolgozása óklasszikus versformákba a Vulgáta szövege alapján), Balásfy Tamás boszniai püspök (Istvánffy Miklós életrajza versben), Berger Illés pozsonyi iskolamester, később szakolcai birtokos és vámszedő, a Habsburg-ház udvari történetírója (költemények a császári udvar dicsőítésére, kiváló személyek és jeles tettek verses magasztalása, üdvözlő és elmélkedő énekek), Csákányi Imre jezsuita áldozópap (vallásos szellemű elbeszélő költemény), Csernátonyi Miklós szentbenedekrendi apát (hazafias szellemű elbeszélő versek a hún és magyar vezérek történetéről), Enyedi István nagybányai bíró (üdvözlő és elbeszélő versek), Gyöngyösi István szatmármegyei református pap (az üldözőbe vett és gályarabságra hurcolt protestáns papok hangulatát tükröző siralmak), Kaposi Sámuel gyulafehérvári református kollégiumi tanár (tanító költészet, érdemes személyeket dicsőítő versek), Makai Máté nagyszombati református iskolamester (verses megemlékezések néhány korabeli eseményről), Nadányi János nagyenyedi református kollégiumi tanár (üdvözlő versek, epigrammák), Peucker György besztercebányai evangélikus rektor (verses megemlékezések néhány korabeli eseményről), Szatmárnémeti Sámuel kolozsvári református kollégiumi tanár (ünneplő és gyászoló versek), Székely Ferenc jezsuita áldozópap (a Habsburg-ház tagjait, Pázmány Pétert, Esterházy Miklóst és több más nevezetes férfiút magasztaló versek), Váradi Mihály nagyváradi református teológus (költemény Bethlen Gábor haláláról). Néhány száz költőt lehetne még felsorolni, köztük görögül és zsidóul verselő poétákat. A magyar prózaírók közül is sokan tettek próbát a latin verselésben, így: Alvinczi Péter, Apáczai Csere János, Geleji Katona István, Jászberényi Pál, Keresztúri Pál, Komáromi Csipkés György, Otrokocsi Fóris Ferenc, Pápai Páriz Ferenc, Pázmány Péter, Péczeli Király Imre, Pósaházi János, Szenczi Molnár Albert, Szepsi Csombor Márton, Tótfalusi Kis Miklós. Legkedveltebb műfajuk az egymás tiszteletére írt üdvözlő költemény.
Irodalom. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. II. köt. Budapest, 1885. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Kvacsala János; Bisterfeld János Henrik. Századok. 1891. évf. – Dankó József: Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungariae. Budapest, 1893. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. Két kötet. Budapest, 1896–1898. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Budapest, 1897. – Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Öt kötet. Budapest, 1904–1905. – Zoltvány Irén: A magyarországi bencés irodalom. A pannonhalmi főapátság története. IV. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1906. – Hegedüs István: Adalékok a magyarországi latin költészet történetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Heppner Antal: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században. Pozsony, 1910. – Angyal Dávid; Gryphius András magyar színpadon. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.) – Hegedüs István: A magyarországi latin coelestis lyra. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Prónai Antal és Császár Elemér: A kegyesrendiek magyarországi iskoláiban 1670–1778. előadott drámák jegyzéke. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Hegedüs István: Apponyi Balázs latin zsoltárkönyve. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1918. évf. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Harsányi István: Eddig ismeretlen költemények Zrínyiről, a költőről. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Máté Károly; Irodalomtörténetírásunk kialakulása. Minerva. 1928. évf. – Téglás Béla: A történeti pasquillus a magyar irodalomban. Szeged, 1928. – Timár Kálmán: Heigl Ambrus, a jezsuita dráma művelője. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1929. évf. – Kristóf György: Bethlen Gábor és a magyar irodalom. Budapesti Szemle. 1930. évf.
