A VALLÁSOS ÉS BÖLCSELŐ IRODALOM.
A VALLÁSOS ÉS BÖLCSELŐ IRODALOM.
A XVII. SZÁZADI magyarországi latinnyelvű hitbuzgalmi, hitvitázó és prédikációs irodalom szelleméről és tartalmáról a magyarnyelvű vallásos irodalom elég jó tájékozást nyujt. A deákos teológusok – csakúgy mint magyarul író hittudós-társaik – ékes cicerói stílusban harcoltak egymással, tanították híveiket és szolgálták Isten dicsőségét. A belga katolikus áldozópap és a svájci református lelkipásztor ugyanolyan szellemi fegyverzetben lépett hívei elé, mint a magyar jezsuita vagy az erdélyi kálvinista. Pázmány Péter deákul író teológusnak is kiváló tehetség, Geleji Katona István latin prédikációi éppen úgy duzzadnak a tudás és meggyőződés erejétől, mint magyar egyházi szónoklatai.
A bölcselő elmék nagy kedvvel űzték az egész Európában otthonos aristotelesi filozófiát. Az emberi elme találékonyságára vall, hogy amint a teológiában nem merült ki soha a témák folyton ismétlődő és mégis újnak tetsző sorozata, úgy a filozófiában is mindig találtak megfelelő tárgyat vagy legalább is némi új színt adtak a már régen megvitatott témáknak. Százával lehetne felsorolni a külföldi egyetemeket végző magyar ifjak filozófiai disputátióinak címeit, de ezek a vitaértekezések általában nem egyebek szavakkal dobálódzó, szőrszálhasogató bölcselkedéseknél.
A nagyszombati érseki egyetem már ebben az időben is tűzhelye volt a katolikus tudománynak. Alapos tudású jezsuita tanárok tanítottak benne, szorgalmas diákok tanultak mind filozófiai, mind hittudományi, mind jogi évfolyamaiban.
Vallásos és bölcselő írók:
BALÁSFY TAMÁS pécsi püspök. Pályájáról: a magyarnyelvű hitvitázók között. A katolikus álláspont védelmére kibocsátott latinnyelvű munkái nemcsak alapos teológiai és filozófiai, hanem erős történeti és jogtudományi képzettségről is tanuskodnak. – Echo Christiana et catholica. Pozsony, 1616. (Pázmány Péter védelme a luteránusokkal szemben.) – Castigatio libelli calvinistici, cui titulus est: Machiavellizatio. Bécs, 1620. (Viaskodás Alvinczi Péterrel és a kálvinistákkal.) – Apologia pro clero et aliis catholicis Hungariae, sive refutatio libelli, cui titulus est: Quaerela Hungariae. Bécs, 1620. (Vitairat Bethlen Gábor és a protestánsok ellen.) – Repetitio castigationis et destructio destructionum. (Újabb összetűzés Alvinczi Péterrel.) – De fidelitate subditorum erga principes. Bécs, 1620. (A katolikusok felfogása az alattvalói hűségről, ajánlva II. Ferdinánd német-római császárnak és magyar királynak.) – Christiana responsio ad libellum calvinisticum Alberti Molnár Hungari. Bécs, 1621. (Felelet Szenczi Molnár Albertnek abból az alkalomból, hogy a «Paedagogus Oppenheimiensis» átadta II. Ferdinánd király egyik udvari titkárának 1618-ban kinyomtatott Scultetus-fordítását: a Saecularis Concio Evangelicát.)
BAYER JÁNOS eperjesi születésű evangélikus pap, 1662-től kezdve szülővárosa latin iskolájának igazgatója. Bacon filozófiáját ő ismertette először Magyarországon, átvette az angol bölcselő tanításait, mestere szellemében foglalkozott a logika és metafizika fontosabb tételeivel. Bacon megbecsülésére Comenius-tisztelete vezette, Aristoteles bálványozásától elfordult, a filozófiát meg akarta szabadítani a teológiai vonatkozásoktól. Keresztény bölcselő, de ereje nem merül ki az elvont elmélkedés meddőségében; felhívja a figyelmet a természet megfigyelésének értékére, érezteti az indukció fontosságát. (Ostium vel atrium naturae ichnographice delineatum. Kassa, 1662. Filum labyrinthi. Kassa, 1663.)
BUZINKA MIHÁLY (szül. 1620 körül Zemplén megyében; megh. 1683. Gyulafehérvárt) a sárospataki kollégiumban és Hollandiában készült papi pályájára. 1656-tól kezdve Sárospatakon tanított, 1671-ben innen bujdosott el tanártársaival és a tanulóifjúsággal együtt a császári csapatok és a jezsuiták elől Erdély felé. A bujdosó iskolát Apafi Mihály fejedelem Gyulafehérváron telepítette le. A filozófiában Ramus Péter XVI. századi francia bölcselő tanításait követte, tovább ment Aristotelesnél, de Descartesig még nem érkezett el. – Institutionum rhetoricarum libri duo. Sárospatak, 1658. (Retorika a szónoklás művészetét tanuló ifjak számára. Többször is kinyomtatták.) – Compendium logici libri duo. Sárospatak, 1661. (Ez a logikai kézikönyv is több kiadást ért. A református iskolák tanulói félszázadon keresztül jobbára ebből a kompendiumból tanulták a gondolkodástudomány ramista tételeit.)
CSANAKI MÁTÉ (szül: 1595.) református teológus, hírneves orvosdoktor. Itthoni tanulmányait elvégezve tíz évig tanult Németországban, Svájcban, Hollandiában és Angliában. Hazatérve sárospataki tanár lett, utóbb I. Rákóczi György erdélyi fejedelem udvari orvosa. – Controversiae partim logicae et philosophicae, partim etiam theologicae. Leyden, 1625. (Nagyterjedelmű vitatkozó munka, a végén a szerző barátainak latin üdvözlő verseivel. Függelékül: Oratio funebris in obitum fratris germani Andrea Tzanaki: a szerző gyászbeszéde testvéréről, Csanaki András ungvári református papról.) – Matthaei Tzanaki Ungarus: De natura verorum Ungarorum, eorum item, qui se Ungaros metientes per diversa regna mendicando vagantur. (Ez a munkája a magyar becsület védelmére készült s a magyarok igazi természetét jellemzi a külföld előtt, szemben azokkal a szélhámosokkal, akik magyarságukra hivatkozva mint kóborló deákok zsarolták végig idegen hitsorsosaikat. Bod Péter így nyilatkozik erről a könyvéről: «Ajánlotta ezt az írását a helvéciai nagy városokban való magistrátusoknak, polgármestereknek, amelyben azt mutogatja hosszasan sok példákkal, hogy azok a magyar nevezet alatt kolduló deákok, nem magyarok, hanem sclavini generis: Magyarországban született tótok s néha, de ritkábban, erdélyi szászok. A magyar idegen földön készebb szükséget látni, éhezni, hogysem koldulni. A valóságos magyarnak az a természete, hogy a hazájában adakozó, igen bőkezű, könnyen költ, de a hazáján kívül markát bészorító, szűkkezű, hogy másra ne szoruljon. Erre alkalmatosságot szolgáltatott volt, hogy – írja – egy csalárd, istentelen, gaz tót, akivel mind Oksoniumban, mind Leidában s mind most már a helvéciai városokban találkozott, aki hol Samuel Váradinak, hol Sigismundus Válinak, hol Stephanus Vásárhelyinek hazudta magát s mesterségesen kéregetett, mint magyar megszűkült deák. Igazi neve volt Stephanus Rotari. Ezt a szokást ma is csalárdul gyakorolják a tót deákok». Magyar Athenas. 1766.)
DÉSI MÁRTON (szül. 1630 körül Désen; megh. 1691. Nagyenyeden) a sárospataki kollégiumban és a leideni egyetemen végezte tanulmányait. Hollandiában négy éven keresztül Coccejus János híres református teológiai tanár tanítványa volt, mestere elveit magáévá tette s a coccejanizmust Magyarországon is meg akarta honosítani. Ez a protestáns hittudományi irány egyedül a Szentírásra támaszkodott s ellene mondott minden egyéb tekintélynek. Hazatérése után Dési Márton rövid ideig kézdivásárhelyi református lelkipásztor volt, 1671-ben elnyerte a nagyenyedi kollégium egyik tanszékét, itt a teológiát Coccejus szellemében tanította mindaddig, míg újításáért fel nem jelentették. Vele egyidőben a coccejanizmus híve lett tanártársa, Csernátoni Pál; továbbá Pataki István kolozsvári református tanár. Ügyükkel Apafi Mihály erdélyi fejedelem és az 1673. évi radnóti zsinat behatóan foglalkozott, tanításaikat kárhoztatta, de felfogásukról türelmes szellemben ítélkezett: Csernátoni Pált és Pataki Istvánt meghagyta állásában, Dési Mártont, mint makacsabb hitmagyarázót, tanárságából papságra helyezte át. Utóbb Dési Mártonnak is megbocsátottak, visszahelyezték tanári székébe, csak arra figyelmeztették, hogy társaival együtt óvakodjék botrányt okozó újítások hirdetésétől. A fejedelmi udvarnak egyébiránt az volt a nézete, hogy a bölcselkedés jogától senkit sem lehet megfosztani; akinek nem tetszik valami új nézet, írjon ellene. – Kegyeletesen emlékezik meg az üldözőbe vett hittudósról Bod Péter: «Visszajövén Erdélybe elsőben ugyan kézdivásárhelyi papnak tétetett, de jó híre mindenfelé elterjedvén, 1671-dik eszt. a theologiát tanító enyedi professorságra állíttatott. Tanította itt az ifjúságnak a Helvétika Konfessiót, Palatina Kátékézist és a Koktzéjus Summa Doctrinae de Foedere et Testamento Dei. Sokan voltanak irigyei, kik őtet vádolták méltatlanul sokféle tévelygésekkel, akik vagy nem értették a tudományát vagy érteni nem akarták. Végre közönséges sinatban Radnóton 1763-dik eszt. megvizsgáltatott s rosszakaróin erőt vévén, holtig nagy haszonnal tanított s maga után is jó emlékezetet hagyott». (Magyar Athenas. 1766.)
DOBRONOKI GYÖRGY (szül. 1588. Dobronok, Zala megye; megh. 1649. Nagyszombat) jezsuita áldozópap. Működésének főbb helyei: Zágráb, Nagyszombat, Sopron, Homonna, végül ismét Nagyszombat. Tanított, prédikált, házfőnök volt. Fáradhatatlansága, leleményessége és rábeszélő képessége sok jót hozott a katolikus iskolaügy fejlődésének. Kezébe tette le Pázmány Péter a nagyszombati egyetem alapítására szánt fejedelmi adományát s ő térdre borulva mondott hálát az érsek nagylelkűségéért. Mint a nagyszombati jezsuita rendház főnöke, az 1635-ben alapított egyetem feje is lett; a főiskolát nagy ügybuzgósággal szervezte; s mint az egyetem első rektora (1635–1636) kitörülhetetlenül belevéste nevét Pázmány Péter nagy alkotásának történetébe. Egyháztörténeti tárgyú kéziratait a budapesti egyetemi könyvtár őrzi.
HEVENESI GÁBOR (szül. 1656. Miske, Vasmegye; megh. 1715. Bécs) jezsuita áldozópap. Működésének főbb helyei: Nagyszombat, Grác, Bécs. Rendjének iskoláiban filozófiai és teológiai tárgyakat tanított, a nagyszombati egyetem bölcseleti karának dékánja volt, egyidőben a bécsi Pazmaneumot igazgatta. Nagy tudományáért és jámbor életéért egyaránt tisztelték. Aszkéta életet élt, testén vasláncot viselt, naponként csak négy órát aludt. Történeti kézirataiból a budapesti egyetemi könyvtár ma is nagy számú kötetet őriz; ezt a nagy históriai forrásgyüjteményt sokan használták forrásul a későbbi történettudósok közül. Nyomtatott munkáinak száma és terjedelme igen nagy. A katolikus egyházi irodalomnak európai hírű művelője volt. Gonzagai Szent Alajosról és Xaveri Szent Ferencről, az ifjúság védőszentjéről és India apostoláról írt könyvei nagyra értékelt hitbuzgalmi forrásmunkák voltak. – Philosophia sacra sive questiones philosophicae. Bécs, 1690. (Számos hasonló tartalmú munkája közül a legjellemzőbb.) – Ungaricae sanctitatis indicia. Nagyszombat, 1692. (Könyv a magyar szentekről és a Magyarországon különös tiszteletben álló idegen szentekről) – Flores Indici sive documenta ex aureis Sancti Indiarum Apostoli Francisci Xaverii S. J. epistolis decerpta et per singulos totius anni dies distributa. Bécs, 1694. (A Xaveri Szent Ferenc emlékének szentelt könyv legalább 14 kiadást ért a XVII. és XVIII. században; lefordították német és holland nyelvre is.) – Ars bonae mortis. Bécs, 1695. (A Boldogságos Szűz Mária tiszteletét szolgáló hitbuzgalmi könyv a XVIII. században több mint 20 kiadást ért; nemcsak Magyarországon, hanem Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban és Lengyelországban is kinyomtatták: lefordították magyar, német, francia, portugál és lengyel nyelvre.) – Scintillae Ignatianae. Bécs, 1705. (A Loyolai Szent Ignác tiszteletét szolgáló hitbuzgalmi könyv a XVIII. és XIX. században legalább 30 kiadást ért; még Amerikában is megjelent; német fordítása számos kiadásban forgott közkézen; lefordították spanyol és lengyel nyelvre, ezeknek a fordításoknak szintén több kiadása jelent meg.) – Cura habituati. Bécs, 1707. (Hitbuzgalmi könyv Szűz Mária, Loyolai Szent Ignác és Xaveri Szent Ferenc tisztelői számára. A XVIII. században legalább 23 kiadása; azonkívül német, francia és spanyol fordítása.)
JÁSZBERÉNYI PÁL erdélyi pedagógus, utóbb londoni iskolaigazgató. Bod Péter a következőket írja róla: «Szorgalmatosan tanult a fejérvári kollégyiomban; azholott dícséretes magaviselésével azt érdemlette, hogy a második Rákóczi György fejedelem egyetlenegy fiát, Ferencet, kezére adná, hogy tanítsa a Keresztúri Pál udvari pap vigyázása alatt. Ment annak utána Angliába tanulni, azholott olyan híres gyermektanító mesterré lett, hogy mindenfelől nagy kedvessége volna és Londinumban igen nagyjövedelmű, szép oskolát tartana. Melyet megirigyelvén a rossz emberek, alattomban béadott méreg által elvesztették. Mely éppen akkor esett, midőn az enyedi kollégyiom kurátori, hallván az ő jó hírét-nevét, Enyedre akarnák hozni professornak». (Magyar Athenas. 1766.) A neves teológus és pedagógus Gyulafehérvárról 1658 táján került Angolországba, nevelői képességeit hamar felismerték, iskoláját az angol király is meglátogatta. A Londonban megforduló magyar ifjak szíves fogadtatásra találtak házában. Hogy mikor és hogyan halt meg: bizonytalan. – Examen doctrinae Ariano-Socinianae a quodam Anonymo sub hoc titulo evulgatae: Doctrina de Deo et Christo et Spiritu Sancto. London, 1662. (Az Apafi Mihály erdélyi fejedelemnek ajánlott könyvbe magyar tudósok írták a szerzőt üdvözlő verseket: Csécsi Miklós, Enyedi Gáspár, Keresztúri Bálint, Köpeczi Bálint, Tolnai István.) – Fax nova Linguae Latinae… A New Torch to the Latine Tongue. London, 1664. (A terjedelmes latin nyelvkönyv új módszert próbál meghonosítani a grammatikai tanításban. Sikerét az is mutatja, hogy 1670-ben már a negyedik kiadása jelent meg. A szerző Sheldon Gilbert canterburyi érseknek és Tufton Cecilius angol úrnak ajánlotta művét, viszont őt több magyar és külföldi tudós üdvözölte a könyvben, így Csernátoni Pál, Enyedi Gáspár, Köpeczi Bálint, Nadányi János. Angol pártfogóit hálásan magasztalja: segítségükkel lépett az angolok boldog szigetén a köztanítói pályára, mikor hazájából a szerencsétlen viszonyok miatt távoznia kellett; mondjon bármit a rosszakaratú kritika és a mindentudó gúny, eddigi útján bátran halad tovább.)
KÉRY JÁNOS gróf (szül. 1638. Ipolykér, Nógrád megye; megh. 1685. Nagyszombat) pálosrendi szerzetes, utóbb váci püspök. A bécsi egyetemről lépett a pálosok rendjébe, több éven keresztül a római Collegium Germanicum-Hungaricumban hallgatta a hittudományokat, elnyerte a teológiai doktorságot, itthon teljes erővel fáradozott romjaiban heverő szerzetének újjáépítésén. A pálosok ügyének új föllendülése az ő buzgalmának tulajdonítható. Mint előkelő származású s amellett tetterős szerzetest, már harmincegy éves korában a rend generálisává választották. Rendtársai támogatását akkor is folytatta, mikor I. Lipót király 1676-ban szerémi püspökké nevezte ki. Utóbb csanádi püspök, majd váci püspök lett. Részt vett a török ellen viselt nagy felszabadító háborúban, 1684-ben bevonult püspöki székhelyére s ezzel a másfél századon keresztül Nagyszombatban székelő váci püspökök száműzetése véget ért. Mint vallásos író és egyházi szónok igen termékeny volt. – Oratio funebris, qua tristes exequias illustrissimi ac excellentissimi domini, domini Nicolai comitis perpetui a Zrinio, regnorum Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae bani, aurei velleris equitis prosecutus est. Nagyszombat, 1664. (Gyászbeszéd Zrínyi Miklósról. Ismerteti a Zrínyi-család történetét, beszámol a váratlanul elhúnyt hős életének dicső mozzanatairól, kiváló görög és római férfiakhoz hasonlítja a nagy férfiút. Zrínyi Miklós a békében, háborúban, ékesszólásban, költészetben olyan volt, mint Solon, Cato, Perikles, Mars, Demosthenes, Horatius, Vergilius. Egész Európa tisztelte őt. Magyarországnak vigasza, Horvátországnak szemefénye, Dalmáciának támasza, a császárnak pajzsa, a pápának gyönyörűsége, a keresztény világnak dicsősége volt.) – Martis Turcici ferocia. Pozsony, 1672. (Az 1664. évi magyar-török háború történetének elbeszélése. Lelkes hangon magasztalja Zrínyi Miklóst, a téli hadjárat európai hírű hősét, de igazságot szolgáltat Montecuccoli császári hadvezérnek is. Vallásos és hazafias szellemű, a Habsburg-ház rendíthetetlen híve. Nemzetét a feltétlen királyhűség zászlaja alatt összetartásra inti a török szultán és az erdélyi fejedelem ellenében.) – Universae philosophiae scholasticae tomus I–III. Pozsony, 1673. (A katolikus filozófia tanításainak nagyszabású összefoglalása. Főforrása Aristoteles és Aquinói Szent Tamás.) – Panegyres et orationes reverendissimi patris-fratris Joannis Kéry ordinis S. Pauli Primi Eremitae prioris generalis. Bécs, 1674. (Elmélkedő szónoklatainak és főrangú személyekről tartott gyászbeszédeinek gyüjteménye. Mint legtöbb írásában, itt is a körmondatos latin klasszikusok utánzója, szereti a fellengző stílust, szívesen emlegeti a görög mitológia és a római história hőseit.)
LADIVER ILLÉS (szül. 1630 körül Zsolnán, megh. 1686. Eperjesen) tanulói, tanári és papi életpályája a véget nem érő zaklatottság és folytonos helyváltoztatás láncolata. A Felvidék számos városában megfordult, 1668-tól 1673-ig az eperjesi evangélikus kollégiumban tanított, innen a vallási üldözések elől Erdélybe menekült, a segesvári szász gimnáziumot újjáalakította, Thököly Imre győzelmei után visszatért Eperjesre. Bölcselő munkáiban a protestáns skolasztika híve: a filozófia nála a teológia szolgálóleánya. Aristotelest elsősorban azért követi, mert rendszere hűségesen segíti a hittudományt. Metafizikai kérdésekben heves vitája volt a Zabanius írói néven ismert Cabány Izsák nagyszebeni teológussal. Ma már igazán kicsinyesnek tetsző dolgokról folytatott polémiájuk annyira elfajult, hogy a medgyesi evangélikus zsinat külön határozattal vetett véget személyeskedő eszmecseréjüknek.
KOMÁROMI CSIPKÉS GYÖRGY debreceni református pap. Pályájáról a magyarnyelvű hitvitázók között. Itthon és a külföldön nagyszabású latinnyelvű teológiai munkái jelentek meg. (Concionum sacrarum centuria I–V. Várad, Szeben, Debrecen, 1659–1666.) – A nyelvészetet az akkori tudományosság színvonalán művelte. (Hungaria illustrata. Utrecht, 1655.) – Résztvett korának egyházpolitikai polémiáiban. Mikor Bársony György váradi püspök a Wesselényi-féle szövetkezés elnyomása után kiadta azt a latin röpiratát, mely a felvidéki protestáns papokat a király elárulásával vádolta s a külföld előtt igazolni iparkodott a Habsburg-ház erőszakos intézkedéseinek törvényes alapját (Veritas toti mundo declarata. Kassa, 1671.), Komáromi Csipkés György szólalt fel ellene a református magyarság nevében. (Molimen Sisyphium. Hoc est frustraneitas conatus istius, quod G. B. reformatos in Ungaria non esse confessionis Helveticae probare instar Sisyphi saxum frustra volventis frustra contendit. Kolozsvár, 1672.)
NÁDASI JÁNOS (szül. 1614. Nagyszombat; megh. 1679. Bécs) jezsuita áldozópap. Működésének főbb helyei: Nagyszombat, Róma, Bécs. A nagyszombati egyetemen filozófiai és teológiai tárgyakat tanított, Rómában a Jézus-társaság rendfőnökének titkára volt, a bécsi jezsuita házban mint lelkiatya működött. – Maria mater agonizantium. Grác, 1640. (A haldoklók és Szűz Mária szeretetében boldogan elköltözni készülök vigasztaló könyve. A XVII. században legalább 8 kiadása jelent meg.) – Annus coelestis Jesu regis et Mariae reginae Sanctorum omnium. Bécs, 1648. (Wesselényi Ferencnek és Szécsi Máriának ajánlott ájtatos könyv. A XVII. században legalább 11 kiadása jelent meg.) – Hebdomada SS. Ignatii et Xaveri cultui et imitationi sacra. Róma, 1665. (Loyolai Szent Ignác és Xaveri Szent Ferenc tiszteletével kapcsolatos hitbuzgalmi könyv. Több újabb kiadása és német fordítása jelent meg. Ehhez hasonló, rendkívül elterjedt vallásos könyveket nagy számban írt a bámulatosan termékeny szerző.)
OTROKOCSI FÓRIS FERENC református lelkipásztor, később katolikus pap. Pályájáról: a magyarnyelvű hitvitázók között. – Apocalyptica tuba quinta ortum, progressum et interitum locustarum pandens. Amsterdam, 1690. (Ezt a könyvét még 1683-ban, gyöngyösi papsága idején, írta s Hollandiában III. Vilmos angol királynak ajánlva adta ki. Feltárja benne a magyar protestánsok kegyetlen üldözését, védi hitfeleit, a jezsuitákat az Apokalipszis sáskáival azonosítja. A londoni udvar elismerését fejezte ki a könyv közrebocsátásáért.) – Eirénikon seu pacis consilium. Franeker, 1692. (A protestáns vallásfelekezetek egyesítésének terve, ajánlva a franekeri egyetem tanácsának és a magyarországi ágostai hitvallású és helvét hitvallású rendeknek. A könyv nagy feltűnést s részben helyeslést keltett a külföldi protestánsok között.) – Origines Hungaricae. Franeker, 1693. (Isten és a haza dicsőségére vizsgálja könyvében nemzetének eredetét. Eddig csak azt tudtuk, hogy a scythák ivadékai vagyunk, most ki akarja deríteni nyelvünk rokonságát a keleti és nyugati nyelvekkel. Nemcsak a héberhez, de más nyelvek szavaihoz is szívesen hasonlítgatja a magyar szavakat, rokonságot keres mindenfelé.) – Examen reformationis Lutheri et sociorum ejus. Nagyszombat, 1696. (Nagyterjedelmű hitvitázó mű. Cáfolja a protestáns tanítások igazságát, hamis prófétának vallja Luthert és a többi hitújítót, boldog a maga katolikus hitében. Most is szereti, úgymond, régi hitfeleit, de Isten megvilágosította elméjét, vajha a protestánsok is visszatérnének tévelygésükből az igaz egyház kebelére.) – Restitutio Israel futura. Bécs, 1712. (A zsidók eljövendő megtéréséről és az összes keresztény vallásfelekezeteknek velük együtt egy akolba egy pásztor alatt történő egyesüléséről.) – Otrokocsi Fóris Ferencre egykori protestáns hittestvérei nagyon nehezteltek a katolikus vallásra való áttéréséért s mivel közismert jámborsága és becsületessége miatt nem volt okuk kétségbevonni meggyőződésének őszinteségét, többé-kevésbé megzavarodott embernek tartották. Bod Péter ezt írja róla: «Hazájába jövén, ismét Magyarországba, azzal kezdett álmodozni, hogy Isten őtet választotta volna közbenjárónak, aki megegyeztetné a protestánsokat a római katolikusokkal. Mely igyekezetét mások helyben nem hagyván, általment nyilván a római katolikusokhoz, egy nagy ceremóniával való prédikációt tévén a századik elveszett juhról. És így, minek utána minden nyomorúságot elszenvedett volna az igaz hitért-vallásért, annak utána elhagyta. Confessori nevezetet érdemlett volt s vett is sokaktól, de a maga példájával megbizonyította, hogy csak addig áll az ember, míg Isten tartja. Általmenetele után egyideig úgy mocskolta költött hazugságokkal a reformáta apostoli vallást, mintha azt soha nem tanulta volna, és mit higyjenek nem tudta volna, írása által oly mód nélkül való színekkel festette, melyet azután maga is megszégyenlett». (Magyar Athenas. 1766.)
PÓSAHÁZI JÁNOS sárospataki református tanár. Pályájáról: a magyarnyelvű hitvitázók között. – Latin nyelven 1653-tól kezdve számos filozófiai értekezést adott közre önálló nyomtatványok alakjában. Bár erősen foglalkozott a természettudományokkal, alapjában véve skolasztikus felfogású elmélkedő és vitázó volt, Aristoteles és Comenius követője. Ramusnak, Descartesnak, Coccejusnak hevesen ellene mondott. Különböző forrásokból egybeválogatva, ortodox vallásos szellemben állította egybe a maga filozófiai tanításait. (Ars catholica, vulgo metaphysica, cui praemittitur Introductorium Philosophicum. Sárospatak, 1662. Philosophia naturalis. Sárospatak, 1667.) – Gyulafehérvári tanársága idején irodalmi harcba bonyolódott Dési Márton nagyenyedi tanárral, a coccejanizmus hirdetőjével. Erről Bod Péter a következőket írja: «Pósaházi János, a Patakról nem régen Erdélybe jött bujdosó kollégyiomnak egyik professora, nevezetesen kikelt volt ellene és írt egy könyvet, melyet nevezett Syllabusnak, melyben akarja mutogatni a Koktzéjus írásiban s tudományában való hibákat, mellyel magát jegyzette meg, mivel nyilván látszik, hogy nem helyesen találta azokat a vétkeket, amelyek nem a Koktzéjus írásiban, hanem inkább a Pósaházi elméjében találtattak. Ezt mind deák, mind magyar nyelven való írásával Dési Márton megmutatta helytelennek lenni. Erről a Syllabusról az a beszéd maradott fenn, hogy mikor Pósaházi Fejérvárról Kolozsvárra küldötte a tipográfiába, a deákok Enyeden betértek a kollégyiomba esmérőjükhöz, ott vendégeskedtek; azonban az enyedi deákok észrevévén, mi vagyon a tarisznyájukban, titkon kivették, egymás között árkusokként felosztván, szaporán leírták; addig mások a fejérvári deákokat, hogy észre ne vegyék, vendégelték; visszatévén titkon, elmentek véle. Ezek pedig Dési Mártonnak általadták s amíg a könyv a tipográfiából kijött, addig Dési Márton is az ellene való írást deákul és magyarul elkészítette és helytelen vádoló írásnak a Pósaházi Syllabusát megmutatta». (Magyar Athenas. 1766.) – A szóban forgó vitairat: Syllabus assercionum, thesium et hypothesium illarum e multis, quibus neoterici quidam theologi et philosophi hoc tempore in Belgio, Hungaria et Transsylvania scholas et ecclesias turbant, ex propriis ipsorum scriptis collectus, cum succincta ad illas animadversione. Authore Johanne Pósaházi. Kolozsvár, 1685. (Dési Márton magyarul és latinul írt válasza nem maradt fenn.)
SENNYEY LÁSZLÓ báró (szül. 1632. Tárkány, Zemplén megye; megh. 1702. Nagyszombat) jezsuita áldozópap. Működésének főbb helyei Nagyszombat, Bécs, Grác, Sopron. Gráci teológus korából maradt egy igen jellemző magyarnyelvű levele: bizalmas tudósítás nénjéhez, tekintetes és nagyságos Sennyey Örzsébet asszonyhoz. Értesíti nénjét, hogy «most Grécben az sovány Stíriában vonszom életemet, amint lehet»; két esztendeig még itt tanul, azután «misemondó pappá leszek, melyet Istentül megnyervén, akkor kezdek osztán hazámnak szolgálni és felebarátimat segíteni». Szívesen kedveskednék nénjének, úgymond, némi ajándékkal, de fölesküdt a szegénységre s nem adhat egyebet atyafiságos szeretetnél; kéri azonban nénjét, írjon legalább egyszer egy esztendőben levelet számára, emlékezzék meg soraival szegény jezsuita atyjafiáról, keresse fel írásával ebben az idegen országban. Az előkelő családból származó férfiú később a legtekintélyesebb jézustársasági atyák egyike lett. Puritán élete és nagy elméje miatt közbecsülésben állott. Mikor Szelepcsényi György esztergomi érsek 1685-ben közeledni érezte halálát, őt ajánlotta utódául Magyarország prímási székébe: «Ha tanult, bölcs embert óhajtotok utódomnak, páter Sennyey Lászlóra tekintsetek, tudományban és bölcsességben hozzá hasonlót az egész országban hiába kerestek». A kiváló jezsuita a nagyszombati egyetem ügyeit szeretettel gondozta; az egyetemnek nagynevű tanára, teológiai és filozófiai karának dékánja, több ízben rektora és kancellárja, az egyetemi nyomdának elöljárója volt. Rendtársai bizalmából háromszor járt Rómában, ez akkor nehéz út volt: hosszantartó, költséges, fárasztó, veszedelmes. Latinnyelvű útinaplója ma is megvan, ugyanígy megmaradt egyetemi rektori naplója is, mind a kettő fölötte becses művelődéstörténelmi kútfő. – Vita et virtutes Roberti Bellarmini e Societate Jesu. Grác, 1675. (A nagy katolikus teológus életének magasztalása.) – Examen Quadripartitum Ordinandorum. Grác, 1686. (Gyakorlati célú teológiai munka. Első kiadásán kívül még 13 kiadását ismerjük.)
SZENTIVÁNYI MÁRTON (szül. 1633. Szentiván, Liptó megye; megh. 1705. Nagyszombat) jezsuita áldozópap. Működésének főbb helyei: Nagyszombat és Bécs. A nagyszombati egyetemen a hittudományi és bölcselettudományi tárgyakat nagy tudással tanította, egy időben az egyetem rektora volt. Könyvei itthon és a külföldön, ebben a században és a következőben, számos kiadást értek; kézirata is sok maradt. Polihisztor volt, mégis elsősorban hittudós, jogász és történetíró. A katolikus vallás tanításainak igazságát szívósan védte a protestánsok ellenében. – Curiosiora et selectiora variarum scientiarum miscellanea. Hét kötet. Nagyszombat, 1689–1702. (Enciklopédikus jellegű mű: «Authore Pater Martino Szent-Ivany, Societatis Iesu Sacerdote. Cum facultate Superiorum et Privilegio Sanctae Caesareae Maiestatis speciali. Tyrnaviae, Typis Academicis».) – Quinquaginta rationes et motiva, cur in tanta varietate religionum et confessionum fidei in Christianitate moderno tempore vigentium sola religio Romano-Catholica sit eligenda et omnibus aliis praeferanda. Nagyszombat, 1702. (Ötven okkal bizonyítja, hogy a keresztény vallások közül egyedül a római katolikusok vallják az igaz hitet. Megjelent magyar, német és francia fordításban is. Ezt a kedvelt témáját több más könyvében újból és újból fejtegette.)
VÖRÖS LŐRINC pozsonymegyei modori származású evangélikus papjelölt a strassburgi egyetemen. Consideratio politica civitatis címmel Strassburgban kiadott tanulmánya (1653) azért érdemel figyelmet, mert igen eredeti gondolatok vannak benne. A világnézeti, politikai és társadalmi kérdések a legfegyelmezettebb korokban is izgatták a kedélyeket, bár az óvatosság legtöbbször hallgatást parancsolt. Vörös Lőrinc kedvetlenül szemléli az előjogaiba beleszületett nemességet; az erények birtokosait tartja igazi nemes embereknek; a papságról megemlíti, hogy a fejedelmek érdekeit legyezgeti, holott az emberi közösség javát kellene szolgálnia mindenkinek; még a szegények eltartása is a társadalom kötelessége. Hogy milyen legyen egy-egy ország kormányformája, azt nem lehet eldönteni okoskodással, az egyik nép gyűlöli a szolgaságot, a másiknak nem való a szabadság. A nép jelleme az ország fekvéséből ered, a vidék természeti helyzete alakítja a lakosság szellemét. A nevelés mindenesetre sokat segít az erkölcsökön és kevesbíti a vétségeket.
Irodalom. – Pauler Tivadar: A budapesti tudomány-egyetem története. I. köt. Budapest, 1880. – Erdélyi János: A bölcsészet Magyarországon. Budapest, 1885. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. II. köt. Budapest, 1885. – Zoványi Jenő: A coccejanizmus története. Budapest, 1890. – Kvacsala János: Egy félszázad a magyarországi filozófia történetéből. Budapesti Szemle. 1891. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Szabó Károly és Hellebrant Árpád: Régi magyar könyvtár. Négy kötet. Budapest, 1896–1898. – Apponyi Sándor: Hungarica. Három kötet. Budapest és München, 1900–1925. – Mitrovics Gyula: A magyar bölcseleti irodalom vázlata. (Schwegler Albert: A bölcselet története. Ford. Mitrovics Gyula. Budapest, 1904.) – Zoltvány Irén: A magyarországi bencés irodalom. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. IV. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1906. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Iványi Béla: Báró Sennyey László nagyszombati rector római utazásai. Budapest, 1929. – Wolkenberg Alajos: A budapesti királyi magyar Pázmány Péter tudományegyetem rectorai. Budapest, 1929. – Alszeghy Zsolt: Adalékok a magyarországi iskoláskönyvek történetéhez. Magyar Középiskola. 1930. évf.
