PÁZMÁNY PÉTER.
PÁZMÁNY PÉTER.
A XVII. SZÁZADNAK Pázmány Péter a legnagyobb, latinul író, katolikus teológusa. Hogy milyen tudományos készültséggel működött tanári pályáján, azt filozófiai és teológiai munkáinak kéziratai mutatják elsősorban. Dialecticája, Physicája és Tractatusai a jezsuita főiskolákban előadott filozófiai studiumnak kiváló kézikönyvei. Aristoteles munkáinak fejtegetése kapcsán megelevenítette olvasói előtt kora egész bölcseleti tudását és természettudományi világnézetét. Theologia schodasticája monumentális alkotás. Ezt a művét mint a gráci egyetem hittudományi tanszékének tanára diktálta tanítványainak. Míg filozófiai fejtegetéseiben Aristoteles könyvei alkották előadásainak gerincét, hittudományi tanításaiban Aquinói Szent Tamás Summa Theologiáját vette alapul s mellette felhasználta valamennyi nevezetesebb katolikus hittudós írását. Munkájában a másfélezer évre terjedő katolikus hittudományi irodalomnak minden kiválóbb művelője felvonul.
Nemcsak hittudományi fejtegetéseiben, hanem a jogtudomány terén és a politikai irodalomban is megmutatta hatalmas érvelő erejét és lendületes stíluskészségét. Az 1608. évi országgyűlésen a jezsuiták őt bízták meg rendjük képviseletével, ekkor terjesztette a magyar urak elé első nagy feltűnést keltő politikai és jogi emlékiratát. Nem könyörögni akar – úgymond – az országgyűlés előtt, nem rábeszéléssel óhajtja meglágyítani a rendek szívét, hanem az isteni jogrendre, az emberi logikára és Magyarország törvényeire hivatkozik. Micsoda igazságtalanság egyesek vétségéért – bár a vétség hangoztatása csak ráfogás – az egész Jézus-társaságot száműzni és javaitól megfosztani; vajjon ha száz vagy ezer nemesember bűntényt követ el, kiirtják-e azért az összes nemességet? Nem fogják-e a katolikusok felháborodva kérdezni, miért űzik ki az országból a jezsuitákat, mikor gyermekeik oktatására annyi gondot fordítanak? Hiszen ez az eljárás sérelem a vallás szabad gyakorlata ellen, nem is szólva arról, hogy a jezsuiták egy része magyar nemes, már pedig Magyarország törvényei szerint a nemesek szent joga, hogy sem a királyi felség, sem az ország nem száműzheti őket. S bennünket akarnak hazánkból kirekeszteni? «Én az országos szabadságra támaszkodva Isten, a királyi felség, nemes Magyarország és az egész világ előtt óvást emelek, kijelentvén, hogy ebben az ügyben a nemesség jogaitól semmikép eltérni hajlandó nem vagyok és élve Magyarországot el nem hagyom, hacsak törvényesen vádolva és elmarasztalva nem leszek. – A jezsuitákat személyük szerint nem is bántotta az országgyűlés, azt azonban kimondotta, hogy ingatlanjavakkal nem bírhatnak az ország területén.
Mikor Bethlen Gábor első támadása idején a felkelők csapatai elől kénytelen volt Ausztriába menekülni s az 1620. évi országgyűlés kimondta reá az örökös száműzetést, Bécsben kinyomtatott Vindiciae ecclesiasticae (1620) kezdetű röpiratában az országgyűlés határozatai ellen a nemzet közvéleményéhez fordult. Méltósággal és bátor szavakkal tiltakozott a katolikus klérus birtokainak elkobzása ellen s visszautasította a főpapokkal szemben emelt vádakat. Az országgyűlés – úgymond – nem törvényesen határozott, mert a király feloszlatta a rendeket, a katolikus egyháziak nem jelentek meg a gyűlésen, így jövedelmeikről legkevésbbé sem hozhattak végzést. Könnyű a papságot rágalmazni, de a ráfogás még nem bizonyíték. Rágalom az is, mikor azt hiresztelik, hogy ő rossz hazafi és az országos zavarok egyik okozója; az sem igaz, hogy bárkit is megsértett volna; s ha igaz volna, akkor is miféle logika: az érsek megsért valakit, tehát gyalázzuk meg a templomokat, forgassuk fel a püspöki székeket, öljük meg a papokat, válasszunk más királyt! «Ha ez a következtetés észszerű, akkor nem tudom, mi az elmebetegek őrjöngése… Lelkiismeretemre mondom, hogy soha – sem tollal, sem tettel – nem törekedtem az ország romlására. Ha azonban ellenállni a lázadóknak annyi; ha felszabadítani szeretett hazámat Bethlen igája alól, védelmezni a törvényes király tekintélyét, visszahelyezni a katolikus egyházat és papságot hajdani állapotába, törvényes önvédelemmel elhárítani a törvénytelen erőszakot: ha mindez Bethlen szemében annyi, mint a haza romlására törni, úgy elismerem, hogy ezt teljes erőmből cselekedtem. Homonnai grófot leveleimmel intettem és buzdítottam, igyekezzék törvényes eszközökkel a haza elrablott szabadságát visszaállítani, Bethlen kárhozatos törekvéseit meghiúsítani, az ország erőszakos feldúlását megakadályozni. Ezt nem tagadom. De ezzel a haza elnyomott szabadságának visszaállítására, nem pedig vesztére és romlására törtem. Ezt tiszta lélekkel állíthatom.»
Ebben a nevezetes egyházvédelmi iratában az alkotmánytörténeti forrásidézés és a közjogi érvelés bősége egyaránt meglepő. Erős jogászi elmeéllel vitatja, hogy mind a pozsonyi, mind a besztercebányai országgyűlés végzései érvénytelenek, mert a koronás király nem járult hozzá törvényességükhöz, a katolikus papság pedig nem vett részt a határozatok hozatalában: Az egyházi férfiaknak Szent István király óta megvannak a maguk törvényben biztosított jogaik, ezek megtartására a király esküt tesz, sőt megesküdött védelmükre a protestáns nádor is. Bethlen Gábor nem tekinthető törvényesen megválasztott királynak. Nem foglalhatja el Magyarország trónját, mert a magyar király csak a katolikus egyház híve lehet, mert királyválasztó országgyűlést csak a főpapság jelenlétében lehet tartani, mert él a törvényesen megválasztott és megkoronázott magyar király, végül mert az erdélyi fejedelmet nem az ősök szokása szerint választották meg, hanem fenyegető lárma közben; a fegyveres emberekkel körülvett gyűlésen mindenki tudta, hogy ellenmondása esetén halál várakozik reá.
Amilyen bátran emelt szót a koronás király támogatására és a magyar törvények védelmére, éppen olyan erélyesen védte a magyar szent korona jogait a római pápa jogtudósaival szemben. A királyi főkegyúri jog szerint a magyar szent korona országainak területén minden érseket, püspököt, apátot és prépostot a király nevezett ki; a római Szentszéknek csak az a kötelessége volt, hogy a kinevezettet megerősítse, esetleg, ha nyilvánvalóan méltatlan ember nyert volna kinevezést, a megerősítést megtagadja. Az apostoli királynak ezt a jogát a római kúria jogászai az egyetemes egyházjog korlátai közé akarták szorítani s azt vitatták, hogy, mint a többi uralkodónak, a magyar királynak sincs meg a főpap-választási és javadalom-adományozási joga. A Habsburg-ház Pázmány Péterre bízta apostoli jogainak védelmét s ő egy nagytudományú emlékiratban foglalkozott a vitás kérdéssel. Bebizonyította, hogy a magyar közjogi álláspont nem hátrálhat meg az egyetemes egyházi rendelkezés előtt; a pápát csak a végső hozzájárulás nyilatkozata illeti meg, míg a javadalom adományozásának elhatározása a királyé;. a királytól kinevezett püspök azonnal gyakorolhatja jogait, élvezi jövedelmeit, tagja az országgyűlésnek. Mi történnék, ha a római Szentszék meg akarná gátolni a király hagyományos kinevezési jogát? Az egyházi férfiak engedelmeskednének ugyan a pápa intézkedésének, de a világi emberek közül senki sem ismerné el a pápától kinevezett püspököt. A magyar királyt a kinevezési és adományozási jog Erdélyre, sőt azokra a területekre nézve is megilleti, amelyeket a török elszakított az anyaországtól; itt is meg kell őriznie a szent korona számára a régi törvények rendelkezéseit és a Szentszéktől mindig jóváhagyott állandó gyakorlatot. Ez a nagy elmeéllel, rendíthetetlen törvénytisztelettel és lángoló hazaszeretettel megírt emlékirat olyan hatást keltett Rómában, hogy a Szentszék egyházjogászai hozzájárultak az eddigi gyakorlat fenntartásához: a magyar király kivételes egyházi és országos előjoga a maga régi sértetlenségében továbbra is megmaradt. VIII. Orbán pápának a Habsburg-ház követe előtt nem sok idő mulva tett nyilatkozata szerint: «Az egész világon nincs kegyuraság, mely szilárdabb jogalapon áll, mint a magyar királyé, mivel olyan egyházakra vonatkozik, melyeket egy szent király a saját javaiból alapított».
Pázmány Péter államférfiúi és egyházfői működését a katolikusok lelkesedéssel és bizalommal szemlélték, de a protestáns álláspont még a XIX. és XX. században is keserű érzelmekkel gondolt pályájára. Ennek a kárhoztató felfogásnak Beöthy Ákos adott legélesebben kifejezést. E felfogás szerint Pázmány Péter nem volt tiszteletet parancsoló egyéniség, mert a vallást csak eszközül használta hatalmi célok elérésére, az egyház érdekeit a haza üdve fölé helyezte, az államhatalom támogatását a protestánsok elnyomására használta fel; a vallás ügye miatt még Esterházy Miklóssal, a buzgó katolikus nádorral is, harcban állott, az egyháznak az állam felett való uralmát minden erejével meg akarta szilárdítani; a nemzeti ügy védelmezői ellenében az osztrák udvarral tartott s vele együtt a Habsburg-önkényuralom pártjára álltak a katolikus urak is; ez az egyházpolitika súlyos következményekkel járt a magyar szabadságra nézve. (A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. I. köt. Budapest, 1900.) – A kuruc szellemű (Beöthy Ákos), a szabadkőműves (Pulszky Ágost) és a régi sebeket panaszló protestáns (Payr Sándor) nyilatkozatokkal szemben egészen más a békésebb hangú protestáns ítélkezés s még inkább a katolikus álláspont. A katolikusok mélyen fájlalják még Vörösmarty Mihály Pázmány-epigrammját is. «Vörösmarty ismeretes epigrammja, mondja Várdai Béla, valami csodálatos indifferentizmussal, mely éppen nem ritka s igazában nem is érthetetlen minálunk, Pázmány egész pályáját elhibázottnak, célt tévesztettnek állítja oda s egyébként is méltánytalan Pázmányhoz, mert ez életében éppen elég hazafi is volt s e tekintetben igazán nem szorult rá a halála utáni kioktatásra. E vers mindössze azt tanúsítja, hogy igazán nagy géniuszoktól is telik olykor méltánytalanság vagy legalább is bizonyos közkeletű nézeteknek kritikátlan utánamondása.» (Pázmány Péter negyedfélszázad távlatából. A Szent István Akadémia Értesítője. 1920. évf.)
Kiadások. – Pázmány Péter összes latinnyelvű munkáit összegyűjtötte és sajtó alá rendezte a budapesti tudomány-egyetem hittudományi kara: Petri cardinalis Pázmány opera omnia partim e codicibus manuscriptis, partim ex editionibus antiquioribus et castigatioribus edita. Series latina. Hat kötet. Budapest, 1894–1904. (Sajtó alá rendezték: Bita Dezső, Bognár István, Breznay Béla, Demkó György, Kiss János. Az I–III. kötetben van: a Dialectica, Physica, Tractatus; a IV–VI. kötetben: a Theologia scholastica; a VI. kötet második felében hat kisebb mű: az Opera minora.)
Irodalom. – Egybeállítása a Pázmány Péter magyar irodalmi munkásságáról szóló szakaszban. Az ott felsoroltak közül elsősorban említhetők a következők. – Frankl Vilmos: Pázmány Péter és kora. Három kötet. Pest, 1868–1872. (Fraknói Vilmos Pázmány-életrajzának első kidolgozása.) – Fraknói Vilmos: Pázmány Péter. Budapest, 1886. (Javított kiadású, de rövidebb Pázmány-életrajz.) – Pulszky Ágost; Pázmány Péter. Budapest, 1887. – Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. I. köt. Budapest, 1900. – Szirmai Erika: Pázmány Péter politikai pályája. Budapest, 1912. – Biró Vencel: Bethlen viszonya Pázmánnyal. Erdélyi Múzeum. 1914. évf. – Várdai Béla: Pázmány Péter negyedfélszázad távlatából. A Szent István Akadémia Értesítője. 1920. évf. – Timon Ákos: Pázmány Péter a jog és igazság védelmében. Budapest, 1921. – Payr Sándor: A dunántúli evangélikus egyházkerület története. I. köt. Sopron, 1924.
