A KATOLIKUSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
A KATOLIKUSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
HA DOGMÁK és szertartások dolgában szembeszökő volt is a különbség a katolicizmus és protestantizmus között, világszemléletük és erkölcstanításuk nem különbözött. Mindegyik vallás vigasztaló igékkel fordult a hívőkhöz: a földi élet nem egyéb megpróbáltatásnál, a sok nyomorúságot bizalommal kell elviselnünk, a pillanatnyi szenvedés után az örök üdvösség következik.
Ebben a században PÁZMÁNY PÉTER irányítása nyomán föllendült a katolikus énekköltés ügye. Az 1629. évi nagyszombati zsinat kimondotta, hogy a templomokban s a körmenetek és búcsújárások alkalmával csak az egyházmegyék által jóváhagyott énekeket szabad énekelni, ezért a papok válogassák össze a használható verses szövegeket és dallamokat s az egyházi hatóságok gondoskodjanak hibátlan kinyomtatásukról.
Az első nagyobbszabású katolikus énekeskönyv, a Cantus catholici, 1651-ben jelent meg. Kiadása fordulópontot jelent a magyar katolikus énekköltés fejlődésében. A kötet az 1629. évi nagyszombati zsinat és az 1638. évi esztergomi zsinat határozatainak szellemében készült. Olyan, egyházilag jóváhagyott gyüjtemény volt, melynek tartalmát az ünnepek egymásutánja szerint beosztott énekek, zsoltárok és litániák alkották. A hivatalos használatra szánt énekeskönyvet KISDI BENEDEK egri püspök védősége alatt adták ki.
E nevezetes énekeskönyv után még több más gyüjteményt is kinyomtattak, így SZEGEDI FERENC egri püspök (Cantus catholici, 1674.), KÁJONI JÁNOS csíki ferencrendi szerzetes (Cancionale catholicum, 1676), ILLYÉS ISTVÁN esztergomi kanonok (Soltári énekek, 1693) és NÁRAY GYÖRGY esztergomi kanonok (Lyra coelestis, 1695) énekeskönyvét. Az énekek szövegei és dallamai országszerte elterjedtek. Ettől kezdve a katolikus énekköltés ügye felvirágzott.
Mivel a katolikus énekgyüjtemények szerkesztői nem tudták a régibb egyházi énekek szerzőinek vallását, könyveikbe számos protestáns forrásból eredő ének is belejutott. A jóhiszemű, de tájékozatlan összeválogatás következtében a katolikus hívők ajkain nem egyszer megzendültek Luther Márton, Sztárai Mihály, Szenczi Molnár Albert és más protestáns énekszerzők dícséretei is. Utóbb ezeket az énekeket kiküszöbölték a katolikus templomokból.
A mise latinnyelvű volt, de az áldozópap ténykedéseit magyarnyelvű ének kísérte. A nép és a tanuló ifjúság a kántor vezetése mellett magyarul énekelte a himnuszokat; dicsőítette az Atyát, magasztalta a Fiút, segítségül hívta a Szentlelket, áhítattal fordult Szűz Máriához, kifejezte hódolatát az oltáriszentség előtt, bizalommal esengett a szentek közbenjárásáért. Az énekek a katolikus hitélet valamennyi mozzanatához hozzákapcsolódtak, az európai latinnyelvű énekkincs minden gondolata és dallama megszólalt magyarul, de az idegenből kölcsönzött szövegek és melódiák mellett az eredeti nemzeti énekek sem hiányoztak. A szerzők neveit régen elfeledték, mert a költői hajlamú papok és kántorok nem a hírért és dicsőségért dolgoztak, hanem a hívők hitbuzgalmának növeléséért; az énekkincs azonban megmaradt és nemzedékről-nemzedékre vigasztalta a katolikusok százezreit.
Szívesen énekelték a zsoltárokat is, de távolról sem kedvelték őket annyira, mint a protestánsok. Szövegeiknek katolikus felfogású átalakítására nagyon ügyeltek, az énekek jó részét a Szentháromság dicsőítésével fejezték be.
A katolikus vallásos költők közül ki kell emelnünk NYÉKI VÖRÖS MÁTYÁS győri kanonokot. Szigorú életfelfogással harcolt a földi élet vétkei ellen. Dialogusában (1625) az elhúnyt bűnös ember teste és lelke panaszosan beszélget egymással. Ez a jóra intő és félelmet keltő vallásos költemény voltaképen a Nádor-kódexben is olvasható Visio Philiberti parafrázisa. Szent Bernátnak látomása támad: látja, hogy egy földindulás idején a földből kiszabadult szerencsétlen test miként vitatkozik a belőle kiszakadt bűnös lélekkel. Nyéki Vörös Mátyás szerint: «E példát úgy írták, hogy félelmet hozzon, Rút bűnnek álmából mindent felindítson, Világi életből mennyeit fordítson S az Úr Jézus Krisztus végig boldogítson». Csengetyűjében (1636) a pokol iszonyatossága és a mennyország gyönyörűsége jelenik meg az olvasó előtt. A katolikus halálköltészetnek ez a jellemző darabja a középkori kódexek világát eleveníti meg. Míg a protestáns halálköltészet idegenkedett a túlvilági dolgok részletezésétől, a katolikus énekek szerzői szívesen foglalkoztak a pokol gyötrelmeivel és a mennyország örömeivel. «Erős számadásra midőn vitettetünk: Mit használ a fegyver? Mezitelen megyünk. Mit használ a harag? Fegyver nélkül leszünk. Mit használ a bíbor? Tűzbe helyeztetünk»: mondja Nyéki Vörös Mátyás. Maradtak kisebb költeményei is: egyházi énekek, jóra intő költemények, jámbor elmélkedések. A mulandó élet veszedelmei, a halál kikerülhetetlen volta és a túlvilági élet meg nem vesztegethető igazságosztása ezekben is uralkodó motívumok. Mit használ, kérlek, a világ – mondja egyik énekében – csak kívülről szép a sok hiúság, elenyészik minden, mint a füst: «A pálca s nagy birodalom Elolvad mint a hóhalom». (A mulandó világtól való búcsúzás az örökkévalóságért.) A Mária-költészet művelésében szintén vannak érdemei. Közel száz esztendős terméketlenség után vele kezdődik a Szűz Máriáról szóló vallásos énekköltés föllendülése. Verses munkáiban nemcsak népies magyarsága érdemel említést, hanem verselése is.
Katolikus énekgyüjtők és énekszerzők:
HAJNAL MÁTYÁS (szül. 1578. Nagyszombat; megh. 1644. Bécs) jézustársasági áldozópap, Esterházy Miklós nádor udvari papja, neves egyházi szónok. – A Jézus szívét szerető szíveknek ájtatosságára elmélkedésekkel és imádságokkal megmagyaráztatott könyvecske. Vannak a vége felé egynéhány régi és ájtatos embereknek deákból magyar nyelvre fordított himnuszok. Bécs, 1629. (Ezt az imádságos könyvet és a hozzácsatolt egyházi énekeket Esterházy Miklós nádor nejének, Nyáry Krisztinának, buzdítására írta a szerző. A nádor nejét, Thurzó Imre evangélikus főúr özvegyét, ő térítette a katolikus egyházba. Könyvének újabb kiadásai: 1642 és 1644.) – Hajnal Matyás hitvitázó író is volt: Kitett cégér, mely alatt feltalálja akárki is minemű poshadt és mérges tejet fejt Keresztúri Pál Erdélyben egy katekizmusnak tömlőjébe, minémű Heidelberga táján nőtt és hizlalt teheneknek tőgyéből a nem régen született Csecsemő Keresztyénnek szoptatására, mely megorvosoltatik egy keresztyén orvosdoctor által. Pozsony, 1640. (Keresztúri Pál 1638-ban kiadott könyvének cáfolata és személyének megtámadása.)
ILLYÉS ISTVÁN (1650–1711) csíki székely ember volt, serdülő korában Pozsonyba került, papi tanulmányait Bécsben és Rómában folytatta, fölszentelése után az egyik pozsonymegyei község plébánosa lett, 1688-ban somorjai plébános és esztergomi kanonok, utóbb prépost, apát, nagyprépost, címzetes püspök. – Soltári énekek a magyar anyaszentegyház vigasztalására és halottas énekek a szomorú temetések alkalmatosságára. Nagyszombat, 1693. (Másfél évszázad alatt még négy kiadása jelent meg, de kinyomtatták 1860-ban és 1894-ben is. Első részében Dávid király százötven psalmusának katolikus átdolgozása foglal helyet s így Szenczi Molnár Albert református zsoltárfordításával szemben most már a katolikusoknak is megvolt a maguk zsoltároskönyve. Második részében a temetési énekeket gyüjtötte egybe és jobbította meg Illyés István. Harmadik része elmélkedés a négy utolsó dologról: a halálról, ítéletről, pokolról és mennyországról.)
KÁJONI JÁNOS (szül. 1629. Jegenye, Kolozs megye; megh. 1687. Szárhegy, Csík megye) Csíksomlyón és Nagyszombatban végezte iskoláit, tizennyolc éves korában belépett Szent Ferenc rendjébe, itt csakhamar kitűnt zenei érdeklődésével. Mint ferencrendi házfőnök több erdélyi kolostorban szolgálta szerzete ügyét, később tartományfőnökké választották, ekkor a csíksomlyói rendházban könyvsajtót állított fel. Kiváló muzsikus és orgonaépítő volt, a külföldi zeneirodalmat jól ismerte, szegényes környezetéből messze kiemelkedett sokoldalú tehetségével. Maga is komponált egyházi dallamokat. – Cancionale catholicum. Régi és új, deák és magyar ájtatos egyházi énekek, dícséretek, zsoltárok és litániák, kikkel a keresztyének esztendő által való templomi solemnitásokban, processiókban és egyéb ájtatosságokban szoktanak élni. Halottas temetéskor való és a négy utolsó dolgokról emlékeztető énekekkel együtt. Most újonnan nagy szorgalmatossággal egybeszedettek, megjobbíttattak és a keresztyének épületire s lelkivigasztalásokra kibocsáttattak. A csíki klastromban, 1676. (Magyar énekeinek száma tekintélyes: 700 lapon 700-nál több ének. Forrásai: Hajnal Mátyás énekeskönyve, az 1651. évi Cantus Catholici és Gönczi György énekeskönyvének 1654. évi kiadása. A gyüjteményt utóbb még kétszer kinyomtatták: 1719. és 1805. Mind a kétszer a csíksomlyói ferences rendházban.) – Kájoni János nevéhez több zenei kézirat is fűződik, így a Kájoni-kódex, a Csíkcsobotfalvi-kézirat, az Organo Missale. Ezek a részben kótás egyházi énekgyüjtemények számos himnuszt, litániát, misét és népies táncdallamokat foglalnak magukban.
KISDI BENEDEK (1598–1660) a nógrádmegyei Szécsényben született, mint jó tanulót fölvették az esztergomi kispapok közé, Pázmány Péter kiküldte Rómába, majd maga mellé vette udvari káplánnak, korán lett kanonok és prépost, 1644-ben szerémi püspök, 1646-ban váradi püspök, 1648-ban egri püspök. Mint egri püspök Kassán élt, mert Egerben a törökök parancsoltak. Bőkezűségéből nyílt meg 1660-ban a kassai katolikus akadémia. – Cantus catholici. Régi és új, deák és magyar ájtatos egyházi énekek és litániák, kikkel a keresztyének esztendő által való templomi solennitásokban, processiókban és egyéb ájtatosságokban szoktak élni. Most újonnan egybeszedettek és a keresztyéneknek lelki épületükre és vigasztalásukra kibocsáttattak. Hely nélkül, 1651. (A püspök irányítása mellett megjelent könyv énekeit valószínűleg Ragyóczi Péter egri kanonok gyüjtötte össze. Beosztása: adventi, karácsonyi, újesztendei, vízkereszti, nagyböjti, húsvéti, pünkösdi énekek; továbbá énekek az oltáriszentségről, Szűz Máriáról, szentekről; zsoltárok, litániák, halotti énekek. A 270 lapra terjedő gyüjtemény átdolgozása, az 1674. évi kassai kiadás, már 560 lapot és félezernél több éneket foglal magában; ez a kiadás azonban Szegedi Ferenc nevéhez fűződik.)
NÁRAY GYÖRGY (1645–1699) zalamegyei evangélikus családból származott, katolikus nevelést nyert, a római Collegium Germanico-Hungaricumban fejezte be teológiai tanulmányait. Fölszentelése után az egri püspök mellett teljesített szolgálatot, utóbb falusi plébános lett, 1684-ben pozsonyi kanonok, 1690-ben az esztergomi káptalan tagja. Nagyszombatban halt meg. A XVII. századi katolikus egyházi énekírók és dallamszerzők között igen előkelő helyen áll. Legalább száz templomi éneket írt s valamennyit megzenésítette vonzó melódiákkal. A Boldogságos Szűz Mária és a magyar szentek tiszteletét különösen ápolta. – Lyra coelestis svavi concordia divinas laudes personans, hominumque animos a terrenis ad coelestia avocans. Nagyszombat, 1695. (Hangjegyekkel ellátott egyházi énekek. A szerző a maga költeményei és dallamai mellé fölvett másoktól származó vallásos énekeket is.)
NYÉKI VÖRÖS MÁTYÁS (1570 körül – 1654) baranyamegyei jobbágycsalád gyermeke volt, mint katolikus pap bejutott a magyar királyi kancellária szolgálatába, 1611-ben győri kanonokká nevezték ki, 1636-ban elnyerte a vasmegyei pápóci prépostságot. Az utóbbi gazdag javadalommal járt; több község tartozott hozzá sok jobbággyal, hatalmas szántóföldekkel, rétekkel, szőlőkkel, erdőkkel, malmokkal. Vagyonát végrendeletében templomok, szerzetesrendek és rokonsága között osztotta meg. – Dialogus azaz egy kárhozatra szállott gazdag test és léleknek siralommal teljes egymással való keserves panaszolkodó beszélgetések. Bécs, 1625. (Első kiadásán kívül még hat kiadása jelent meg.) – Tintinnabulum tripudantium azaz a földi részeg szerencsének és dicsőségnek állhatatlan lakodalmában tombolók jóra intő csengetyűje, mely a világ csalárdságát, az ember nagy utolsó dolgainak zengésével kinek-kinek eleibe adja. Pozsony, 1636. (Első kiadásán kívül még hét kiadása jelent meg.)
SZEGEDI FERENC (1614–1675) pozsonymegyei református családból származott, egyházi tanulmányait Bécsben és Rómában végezte, fölszentelése után nevelő volt az egyik tekintélyes grófi családnál. Előkelő pártfogóinak közbenjárására már harminc éves korában esztergomi kanonokká nevezték ki. Néhány év mulva megkapta a nagyszombati plébániát, utóbb apátságot és prépostságot nyert, 1660-ban erdélyi püspök, 1663-ban váci püspök, 1670-ben egri püspök. Az egri püspökök akkori székhelyén, Kassán, halt meg. A nevéhez fűződő énekeskönyvben félezernél több templomi ének van. A gyüjteményt költői hajlamú és zenéhez értő jezsuiták szerkesztették igen nagy gonddal. Kiválasztották a legszebb latin himnuszokat és dallamokat, ezeket magyarra fordították; átvették a régebbi magyar templomi énekeket; végül maguk is költöttek eredeti magyar vallásos költeményeket és melódiákat. – Cantus catholici Latino-Hungarici. Magyar és deák keresztyéni katholikus énekek Istennek nagyobb dicsőségére és Magyarország lelki vigasztalására. Kassa, 1674. (A püspök bőkezűségéből kiadott gyüjtemény szöveg és dallam dolgában egyaránt gazdag forrása volt a későbbi katolikus énekeskönyveknek. Beosztása: adventi, karácsonyi, újesztendei, vízkereszti, vízkereszt után való, farsangos napokra való, nagyböjti, húsvéti, Úr mennybemenetele napjára való, pünkösdi énekek; továbbá énekek a Szentháromságról, oltáriszentségről; közönséges időre és vasárnapokra való énekek; a Boldogasszonyról, angyalokról, szentekről, meg holtakról való énekek; litániák. A gyüjtemény felvette az 1651. évi Cantus Catholici minden kedveltebb darabját, azonkívül számos új éneket közölt valamennyi ünnepkörre. Csak karácsonyi ének 77 volt benne.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Bartalus István: Magyar egyházak szertartásos énekei a XVI–XVII. században. Pest, 1869. – Fülöp Adorján: Nyéki Vörös Mátyás. Figyelő. 1878. évf. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Bartalus István: Adalékok a magyar zene történelméhez. Budapest, 1882. – Bogisich Mihály: Magyar egyházi énekek a XVIII. századból. Budapest, 1882. – U. az: Cantionale et passionale Hungaricum. Budapest, 1882. – Imre Lajos: Nyéki Vörös Mátyás egyik énekéről. Figyelő. 1883. évf. – Bogisich Mihály: Szegedi Ferenc Lénárd énekeskönyve 1674-ből. Budapest, 1886. – Rupp Kornél: A magyar Mária-himnuszok. Keszthelyi kat. gimnázium értesítője. 1889. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Dankó József: Vetus hymnarium ecclesiasticum Hungariae. Budapest, 1893. – Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. – Bartha József: A magyar katolikus énekköltészet a XVIII. századig. Katolikus Szemle. 1901. évf. – Kövesi Lajos: Katolikus énekeink és énekeskönyveink a XVII. században. Kecskemét, 1903. – Horváth Cyrill: A magyar katolikus énekköltészet a XVIII. századig. Sárospataki Füzetek. 1904. évf. – Zoltvány Irén tanulmánya. A pannonhalmi főapátság története. V. köt. Budapest, 1907. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Seprődi János: A magyar népdal zenei fejlődése. Erdélyi Múzeum. 1908. évf. – U. az: A Kájoni-kódex irodalom- s zenetörténeti adalékai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1909. évf. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története 1772-ig. Budapest, 1910. – Jénáki Ferenc: Kájoni János énekeskönyve és forrásai. Kolozsvár, 1914. – Horváth János: Ének az gazdagrul. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1914. évf. – Sebestyén Gyula: A magyar rovásírás hiteles emlékei. Budapest, 1915. – Alszeghy Zsolt: A magyar reformáció és antireformáció temetési énekei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Kőmíves Nándor: Nyéki Vörös Mátyás élete és munkái, Csorna, 1918. – Boros Fortunát: A Kájoni-kódex első írói. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1924. évf. – Német Gellért: Kájoni János. Pásztortűz. 1926. évf. – Szilárd Leó: Szent László a magyar lírában. Pécs, 1926. – Harsányi István: Adatok Nyéki Vörös Mátyás műveinek bibliografiájához. Magyar Könyvszemle. 1927. évf. – Boros Fortunát: Az erdélyi ferencrendiek. Kolozsvár, 1927. – Sztankó Béla: A lőcsei tabulaturás könyv choreái. Budapest, 1927. – Szabolcsi Bence: A XVII. század magyar főúri zenéje. Budapesti Szemle. 1928. évf. – U. az: Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929. évf. – Domokos Pál: A csikcsobotfalvi Kájoni-kézirat. Zenei Szemle. 1929. évf. – U. az: A csíki énekeskönyvek. Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929. – Pataki Henrik: A Csordapásztorok karácsonyi ének szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények, 1930. évf.
