A PROTESTÁNSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
A PROTESTÁNSOK VALLÁSOS ÉNEKKÖLTÉSE.
A VALLÁSOS érzés a XVII. században még mindig a régi erővel ihlette a lírikusokat. Isten dicsőítését alig mulasztotta el közülük valaki. A hazafiság és szerelem csak másodrendű indítéka e kor lírájának. A XVII. század költői új vonásokkal alig tették változatosabbá a reformáció versszerzőitől örökölt vallásos költészetet. Érzelmeik megvallásának módja, gondolataik kifejezése, világfelfogásuk, hangulatuk, nyelvük és verselésük általában a régi. A közkézen forgó énekeskönyvek dícséreteinek mintájára újból és újból rímekbe öntötték bűntudatuk megvallását, elmélkedtek Isten irgalmasságáról, magasztalták az egek Urát. A búsongó hang keresztülvonul ennek a századnak költészetén is, a Gondviselésbe és a túlvilági üdvösségbe vetett bizalmat nem tudta megtörni semmiféle csapás.
A protestáns egyházi énekköltés nevezetes fejlődési mozzanata fűződik GELEJI KATONA ISTVÁN református püspök nevéhez. A híres erdélyi hittudós még püspök-elődével, Keserüi Dajka Jánossal, gyüjtögette egybe református egyházi énekeskönyvének anyagát. Munkája, az Öreg graduál (1636), I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségén látott napvilágot. Kétszáz példányban nyomtatták s a fejedelem ingyen osztogatta a tekintélyesebb református gyülekezeteknek. Tartalmának zömét antifonák, himnuszok és a Károlyi Gáspár által prózában fordított zsoltárok alkották, de volt benne számos más egyházi ének és prózai rész is. Míg Szenczi Molnár Albertnek francia nótákra írt zsoltárait nagyon megszerette a református magyarság, Geleji Katona István énekgyüjteménye nem nyert tetszést. Helyette inkább Gönczi György református püspök énekeskönyvét, az úgynevezett Kis graduált, forgatták. A református gyülekezetekben az a szokás alakult ki, hogy vasárnapokon Szenczi Molnár Albert zsoltáraiból, ünnepeken és köznapokon a két graduálból énekeltek. Utóbb Geleji Katona István graduálja egészen háttérbe szorult; az újabb református énekeskönyvek már csak néhány dícséretet tartottak meg énekeiből.
Geleji Katona István I. Rákóczi Györgynek ajánlotta a nagy énekeskönyvet. Ajánlólevele jellemző bepillantást nyujt az akkori ortodox református vallási felfogásra. A püspök tanítása szerint Isten dicsőítésének egyik legszebb módja az éneklés, mégpedig nem a négyszólamú, hanem az egy szájjal való éneklés, mert ebben résztvehet a templom egész hívőserege. Az ének szövege magyar legyen, hogy az igaz keresztyének úgy ne járjanak, mint a pápa szerzetesei, akik templomaikban deákul énekelnek, miközben énekükhöz a deáktalan egyházközség egy kapavágást sem ért, sőt maguk a parasztbarátok és apácák sem tudják, mit mondanak, hanem csak csevegnek, mint a szólni tanult szajkók.
«Az orgonák bőgése és a hegedűknek cincogása» s általában a zeneszó alkalmazása ellenkezik az igazi keresztyén istentisztelettel. Ezek a pápista maradványok a maguk zengésével nem a buzgóságot gerjesztik, hanem testi fickándozásra és fajtalanságra indítják a hívőket. Vigyázni kell az ének szövegére is. A barátok például olyan vakbuzgóan dicsőítik Szűz Máriát, hogy zengedezéseik nem egyebek kellemes virágénekeknél; márpedig a lelki énekeket el kell különíteni a testiektől. Sajnos, a tisztátalan szerelemről szóló pajkos énekek nagyon elterjedtek, a bortól megzajosodott vásott ledérek fölötte gyönyörködnek bennük, holott a virágénekek elhullatják a szűzesség virágát. A fajtalan fűzfapoéták szemtelen beszéde a maga megkótyagosodott nyálkálkodásával és valami rossz személynek szerelmétől való megbolondulással fölkelti a testiség tisztátalan kívánságait. Ezek a poklos szájú, kerítő cenkek megundokítják az elmét lator énekeikkel. A szerelmi énekek fertelmes testi indulatokból erednek, ocsmány helyről költ parázna szókból állanak, valóságos taplói a gonosz kívánságok fölgyujtásának. «Mintha ganéjt csapnának a füleitekben, szintén olyan, mikor az ocsmány beszédeket hallgatjátok.»
Az evangélikusok között Aáchs Mihály – helyes kiejtéssel ÁCS MIHÁLY – dunántúli ágostai hitvallású lelkipásztor énekei terjedtek el országszerte. Zengedező mennyei kara (1696) magyar nyelven szólaltatta meg a német lutheránusok XVI. és XVII. századi vallásos költészetének legkedveltebb darabjait s bő forrásul szolgált az utána következő evangélikus énekeskönyveknek. A sikerültebb régebbi verses fordítások mind helyet foglaltak ebben a gyüjteményben, de a hagyományos énekek mellett új isteni dícséretek és hálaadó dalok is jelentek meg az énekeskönyv lapjain az ágostai hitvallású hívők lelki épülésére.
Az unitáriusok érdemes zsoltárfordítójának, TORDAI JÁNOS kolozsvári unitárius kollégiumi tanárnak, költői törekvésű énekei – Szent Dávid király Zsoltári (1627) – nem jelentek meg nyomtatásban. Hatásuk így is megvolt. A kéziratot sokszor lemásolták, énekeit a XVII. és XVIII. századi unitárius énekgyüjtemények sorra átvették. Tordai János zsoltárain már megérzik Szenczi Molnár Albert hatása, az unitárius fordítás nem marad el költőiségben a református fordítás mögött. Később még a kálvinisták nyomtatott énekeskönyvei is átvették egyik-másik sikerültebb darabját.
Kiadások. – A XVII. századi református vallásos verseskönyvek közül Szenczi Molnár Albert zsoltárain kívül legkedveltebb volt az az énekesgyüjtemény, melyet Gönczi György debreceni lelkipásztor, a tiszántúli református egyházkerület püspöke, még a XVI. század végén bocsátott közre: Keresztyéni énekek, melyeket a gradual mellett s anélkül is, hol azzal nem élhetnek, a magyar nemzetben reformáltatott ekklesiákban szoktanak mondani. Debrecen, 1592. (A XVII. században huszonhat kiadása. A nyomtatás helyei: Debrecen, Lőcse, Bártfa, Várad, Kassa, Kolozsvár.) – Péczeli Király Imre komáromi lelkipásztor vallásos énekei részint Balassa Bálint és Rimai János istenes énekeivel együtt jelentek meg, részint önállóan: Catechismus azaz a keresztyéni tudománynak fundamentomiról és ágairól való rövid tanítás. Lőcse, 1635. (A káté végén vannak a szerzőnek vallásos rímelései: Egynéhány szép isteni dícséretek.) – Az erdélyi Öreg Graduál hosszú címének rövid kivonata: Az keresztyéni üdvözítő hitnek egy nyomban járó igazságához intéztetett ékes ritmusú himnuszokkal, prófétai lélektől szerkesztett szent zsoltárokkal, örvendetes nótájú prózákkal és több soknemű, született nyelvünkre fordíttatott dícséretekkel és esztendőtszakai templombéli kegyes ceremóniákkal tökéletesen megtöltetett Öreg Gradual. Keserüi Dajka Jánosnak és Geleji Katona Istvánnak, Erdély országban levő magyar keresztyén reformata ecclesiáknak püspökinek és az gyulafejérvárinak lelkipásztorinak, fáradságos munkájok által. Gyulafehérvár, 1636. (Az ívrét alakú, közel nyolcszázlapos kötetet I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek az olvasóhoz intézett előszava nyitja meg; elmondja benne többek közt azt is, hogy a könyvet négy esztendővel azelőtt kezdte nyomtattatni; s befejezi előszavát a következő mondattal: «Irtam Gyulafejérváratt fejedelemségemnek székes helyén Szent Iván havának nyolcadik napján ezerhatszázharminchat esztendőben, ez világi pályafutásomnak teljes negyvenkettődik esztendejében, ez gondos és igen bajos fejedelemségemnek hatvanhatodik hónapjában». A vallásos szellemű szózat után Geleji Katona Istvánnak a fejedelemhez intézett ajánlólevele következik. Megírja benne, hogy Keserüi Dajka Jánossal együtt már régen hozzáfogtak munkájukhoz, Bethlen Gábor fejedelem nagyon pártolta törekvésüket, Rákóczi György fejedelem pedig lehetővé tette a kézirat kiadását: «Kinek ajánljam tehát ez földi emberek közül ezt az szép új Graduált, kegyelmes uram, ha nem Nagyságod méltóságos személyének?») – Aáchs Mihály lutheránus énekgyüjteménye: Zengedező mennyei kar azaz németből magyarra fordíttatott szép isteni dícséreteket és hálaadó énekeket más magyarul szereztetett kegyes énekekkel együtt magában foglaló könyvecske. Lőcse, 1696. (Utóbb még számos kiadása.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Kálmán Farkas: Éneklőkar avagy azoknak a tudósoknak és poétáknak életrajza, kik által a magyarországi reformátusok most használatban levő énekeskönyvében foglalt énekek szereztettek. Budapest, 1880. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Payr Sándor: Öreg Aáchs Mihály. Evangélikus Egyház És Iskola. 1898. évf. – Brassay Károly: Geleji Katona István élete és munkái. Hajdúnánási ref. Gimnázium értesítője. 1902. és 1903. – Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. II. kötet. Budapest, 1904. – Erdélyi Pál: A XVII. század lírája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Vasáry Dániel: Péczeli Király Imre élete és énekei. Esztergom, 1907. – Ravasz László: A magyar protestáns igehirdetés a XVII. században. Teológiai Szaklap. 1913. évf. – Alszeghy Zsolt: A magyar reformáció és antireformáció temetési énekei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Harsányi István: Adalékok a Balassa-irodalomhoz. U. o. 1924. évf. – U. az: Balassa Istenes Énekeinek függelékében közölt két ének szerzője. U. o. 1925. évf. – Borbély István: Tordai János unitárius zsoltárfordítása. Keresztény Magvető. 1925. évf. – Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Teológiai Szemle. 1926–1927. évf. – Lukcsics Pál: Bornemisza Vak Menyhért verse 1609-ből. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf.
