GYÖNGYÖSI ISTVÁN VERSES ELBESZÉLÉSEI.
GYÖNGYÖSI ISTVÁN VERSES ELBESZÉLÉSEI.
GYÖNGYÖSI ISTVÁN költői hírnevét első nyomtatásban megjelent elbeszélő költeménye, a Márssal társalkodó Murányi Venus, alapította meg. (1664.) Ezt a verses munkáját Wesselényi Ferenc nádor elbeszélése alapján írta. Megtudjuk belőle, miképen foglalta el Wesselényi Ferenc Murány várát és hogyan nyerte el a vár özvegy úrnőjének, Széchy Máriának, kezét. Az esemény 1644-ben történt, amikor Wesselényi Ferenc füleki kapitány volt s I. Rákóczi György erdélyi fejedelem előretört hadával, hogy III. Ferdinánd magyar király ellen vonuljon. Mint a Felvidék nagy része, Murány is az erdélyi fejedelem pártjára állt, Wesselényi Ferenc azonban megmaradt a Habsburg-ház hűségén s megkezdte a bevehetetlennek tartott vár vívását.
Jegyezzék fel mások versekben – kezdi elbeszélését a költő – az istenek ellen harcoló görög óriások tetteit, Jason és Medea történetét, Páris és Helena sorsát, Dido és Aeneas szerelmét, Herkules munkáit és Ulysses szenvedéseit; én nem ezekről énekelek, hanem Murány dolgát öntöm versbe. «Múzsám Parnassusból ki régen távoztál S Pegasus forrástól messzire szakadtál, Ha még valamit tudsz, amit ott tanultál, Láss azért munkádhoz, melyet felvállaltál. Melyre adj, Apollo, kívánt segedelmet, Énekelje Múzsám úgy ezt a szerelmet, Hogy akik ezáltal vettek győzedelmet, Találjon azoknál jó kedvet s kegyelmet.» I. Rákóczi György erdélyi fejedelem haddal támadt III. Ferdinánd magyar királyra, az ország jórésze az erdélyiek mellé áll, csak néhányan maradnak hívek a királyhoz. Ilyen a magyar! Örökké egyenetlenkedik egymással.«Veszni tért kis hazánk, forgasz mely sok kockán, Hány felé vetett már a szerencse sarkán, Hol egy ellenségnek, hol másnak vagy markán, Régi szép épséged, mely miatt áll csonkán. Ó, a régiektől elfajzott nemzetség, Híredben s nevedben korcsosult nemesség, Mióta köztetek nincs az egyenlőség, Ily rútul azóta prédál az ellenség. Ameddig egy szívvel fogtál magyar fegyvert, Volt-é oly nemzetség, mely tégedet megvert? Kardod minden ellen diadalmasan nyert, Sok préda s nyereség lábad előtt hevert.» Ferdinándnak kevés olyan hűséges embere van, mint Wesselényi Ferenc füleki kapitány. Ez a kiváló férfiú minden tekintetben kiemelkedik kortársai közül. «Nem szánja életét, fárad hazájáért, Második Curtius megmaradásáért, Egeket érdemel gyakor próbájáért, Mint régen Hercules sok viselt dolgáért. A lova Pegasus, maga Hector rajta, Mint sas a darvakat, sok pogányt úgy hajta, Földhöz veré tőre, kit el nem szalajta, Sok kötött ellenség kezében óhajta.» Mikor I. Rákóczi György a Felvidék legnagyobb részét hatalmába keríti, Wesselényi Ferenc azt a megbízást kapja, hogy az erdélyiekhez pártolt Murányvárat vegye vissza. A várban Széchy Mária az úrnő. Az olimpusi istenek szerelemre gyulasztják egymás iránt Ferencet és Máriát; Ferenc levelet ír Máriának, arra kérve őt, hogy jelölje meg azt a helyet, ahol szólhatnak egymással; a levél és Cupido nyila eléri célját; Mária viszonozza Ferenc érzelmeit. Többszöri üzenetváltás után abban egyeznek meg, hogy Mária halászás ürügye alatt lejön a várból, a patak partján találkoznak és minden dolgot megbeszélnek. A találkozáskor Ferenc arra kéri Máriát, adja föl a várat; megígéri neki, hogy nőül fogja venni. «Esküszöm szablyámra: tégedet elveszlek, Özvegy nyoszolyámhoz igaz tűzül teszlek, Holtig tökéletes hűséggel követlek, Amíg meg nem áldasz, hát el nem eresztlek. Hevül most Mária s megakad szavában, A szemérmetesség pozsog orcájában, Erre mit feleljen, forralja magában, Csak ő maga tudós titkos szándékában.» Végre is Mária örömest adja beleegyezését, megtalálja a vár átadásának módját is. Kőre kötött cérnával megméri a vár sziklafalát s hosszú létrákat csináltat, hogy Wesselényi és emberei feljuthassanak a várba. A füleki kapitány a megbeszélt időben válogatott vitézeivel megjelenik a vár alatt s bár a pokoli sötétségben csak nehezen találnak rá a leeresztett létrákra, végül mégis felkapaszkodnak a falakon s III. Ferdinánd király szolgálatára esketik fel a meglepett várbelieket. «Gyönyörködik Venus, hogy ezt végben vitték, E nagy erősséget általa megvették, A két árva szívet örömre emelték S emlékezetessé péntek napját tették.» Megtartják az esküvőt, boldogan élnek. A magyar király nem feledkezik meg hűséges emberéről, nagy tisztségeket ad neki, felvidéki generálisnak nevezi ki, később még nagyobb méltóságokat helyez vállaira. «Magyarországunknak lesz nádor ispánja, Hűségét a spanyol király is kívánja, Nagyérdemű arany-gyapjúval kínálja, Amint meg is adta s nyakán függ báránya. Nincsen már több grádics magyar méltóságra, Érdemelt virtusa vitte felső ágra, Honnét figyelmesen vigyáz az országra, Isten nyujtsa éltét kívánt hosszúságra. Igy jutott Vesselén nagy Murány várához, Emeltetvén onnét több méltóságához, Érkezett Múzsám is már feltett céljához, Fáradsága után lát nyugodalmához.»
Gyöngyösi István az eseményt teljes történeti hűséggel szedte versekbe, úgy amint a kaland, húsz évvel azelőtt, valóban megtörtént. De a históriai nyersanyag csak egyik eleme az elbeszélő költeménynek. Másik igen fontos elemét a poétai ékítmények alkotják: nevezetesen a mitológiai díszítmények, a lírai betoldások és a leíró részletek. Ezek a közbeékelt cifrázatok a tulajdonképeni verses krónikától könnyen elválaszthatók. A mese kitalálásában és fölépítésében, a kompozícióban és jellemrajzban nincs a költőnek különösebb érdeme, de a hiányokért kárpótlást nyerünk az eleven megfigyelésekben, hangulatos leírásokban, szokatlan jelzőkben, új szóképekben. A természet szépségeit s a szerelem örömét és búját Gyöngyösi István úgy rajzolja, mint Balassa Bálint óta egy magyar poéta sem. Az eseményeket nem alakítja, de elbeszélni könnyedén tud és nagy az életbölcsessége. Négyesrímű tizenkettős sorai tetszetősen folynak, nyelvében sok a szín és hangzatosság.
Verses szövegét prózai tartalomjelző mondatokkal kíséri, ezeknek már kivonatos egybeállítása is jó bepillantást nyujt feldolgozó módszerébe. Mindegyik lapszéli mondatához egy-egy verses részlet fűződik: Harmadik Ferdinánd római császár és magyar király, Rákóczi Györgytől Ferdinánd ellen háborúság indíttatik, A hírnek lakóhelye, A Felföld Rákóczihoz hajol, Magyaroknak egyenetlenségei, Wesselényi Ferenc állhatatossága s dícséreti, Wesselényi Ferenc viselt dolgainak emlékezete, Murány erőssége, Szécsi György Muránynak ura, Szécsi György négy leányának férjhez menetelek, Máriának Erdélyből való veszedelmes visszajövetele, Venus Marssal együtt választtatik Murány megvételére Wesselényi Ferenc mellé, Cupidónak házatája, Cupidó nyilának ereje, Cupidótól Wesselényi Ferencnek szíve Szécsi Mária szerelmére sebesíttetik, A szem a szerelemre való kalauz, A szerelmet az istenek szokták osztani, Wesselényinek törődése: mi úttal jelenthesse meg Szécsi Máriához való nagy szeretetit, Az irigységnek gonosz volta, Nem jó mindennek titkos dolgokot megjelenteni, Wesselényi titkos tüzét levél által jelenti meg Máriának, Búsul: mi módot találjon levele elküldésében, Nagy János Kürti Ferencné szolgája, Nagy Jánosnak hetven tallért igér ha reá bízandó dolgát végben viszi, Nagy János rettegése a levél felvállalásában, Wesselényi biztatása, Nagy Jánost oktatja: mint viselje magát szemben lévén Máriával, Mária szívét Cupido Wesselényi Ferenc szerelmére gerjeszti, Nagy János visszajövetele Murányból Mária levelével, Kádas Márton Máriától Wesselényihez követségben, Wesselényi szíve vágyódása Máriához való menetelére, Wesselényi útja a rendelt hely felé, Marsnak megjelenése Wesselényinek útjában, Mária halászat színe alatt lejön Murány várából, Wesselényi szava Máriához, Murány feladására kéri Máriát, Mária felelete Wesselényi könyörgésére, Wesselényinek Mária csókolására való haszontalan gerjedése, Egymástól való elválásuk, A szerelmesnek és a vitézkedőnek egyenlő állapotja, Mária törődése s búsulása: miképen vigye végbe fogadása szerint Muránynak feladását, Mária szorgalmatossága a létrák készítésében, Wesselényi készülete, Vadász Pál vitézsége, Fekete László dícsérete, Vitézeknek Murány erősségétől való irtózása, Wesselényi elhagyván seregét elölmegyen egynehányad magával, Vizek s kertek között való bujdosásuk, Kazai János érkezik a gyalogokkal, a vár alatt való kertekhez jutnak, a lajtorját keresik, Solymosi szava Wesselényihez: hogy elhagyván Murányt visszamenjenek, Vadászi Pál Kádasra talál: kitől jó hírt hallanak a leeresztett létra felől, Mária készületi Wesselényi bebocsátásához, Szolgáihoz való beszéde, a várták elfogása, A váró szíveknek nyughatatlansága, Mária búsulása Wesselényi késedelme miatt, Mária bátorsága, A létrán felmenetelek, Mária maga házába viszi kézen fogva Wesselényit, A vár kapitányát és a többi várbeli tiszteket Ferdinánd császár és a maguk hívségére esketik, Illésházinénak megijedése, Bolháknak természeti, Illésházinét Wesselényi biztatja, Wesselényinek Máriával leendő házasságáról való jövendölések, Megesküvések és lakodalomtartások, Wesselényi hűségének dícséreti, Máriának dícséreti.
Kemény János emlékezetében (1693) Kemény János erdélyi fejedelem házasságának, lengyelországi harcainak, tatár rabságának, hazatérésének, fejedelemmé való választásának, török háborújának és hősi halálának históriáját beszélte el. Eddig – úgymond a költő – a murányi hegyek tetején Wesselényi Ferenc és Szécsi Mária szerelméről énekeltem; most szállj le Múzsám a hegyről, menj át a Tiszán a dinnyés Nyirségre, onnan a Szilágyságba és Erdélybe, végül a lengyelek, tatárok, oláhok országába. Három gyönyörű szűz nevelkedik Lónyai Zsigmond úri házában, legszebb a három közül Lónyai Anna. Mikor a hajadonok felserdülnek, sok kérő ostromolja a Lónyai-házat; Anna Wesselényi Istvánhoz megy nőül. A házasság nem szerencsés, Anna férje meghal, az özvegy bánatos szívvel siratja urát. A gyászeset híre elérkezik Kemény János erdélyi nemesúr portájára, ő is özvegy ember, két felnőtt fia van; arra gondol, hogy nőül veszi Lónyai Annát. Igaz, hogy a daliás férfi után egy másik úriasszony is eped s minden áron meg akarja szerezni férjének, de Kemény János Lónyai Annát akarja. Egyik hű szolgájával megüzeni szándékát az özvegynek, ez egyideig elutasítja kérését, de végre jegyet vált vele. Ebben az időben indul II. Rákóczi György erdélyi fejedelem Lengyelország meghódítására s mivel fővezére Kemény János, a vitéz férfiú nem esküdhetik meg Lónyai Annával. Kardot köt, hadba száll, ez a kötelessége. Egyszerre csak szörnyű hír érkezik a lengyel földről: a tatár kán megsemmisítette a magyarok táborát, rabságba hurcolta a magyar nemesurakat, bilincsbe verette Kemény Jánost. A daliás férfi szörnyű módon szenved, a tatár kán egybekötözteti egy férges janicsárral, azután olyan béklyót veret rá, hogy egy lépést sem tud tenni. Feldobják egy szalmás taligára, becsukják a krimi tatárok egyik várbörtönébe. Innen ír levelet Lónyai Annának: «A kán rabja vagyok, nagy vasat veretett, Amelyet szokatlan lábomra üttetett, A város feliben egy vár építtetett, Némely társaimmal abban rekesztetett. Őriznek bennünket erős vigyázással, Megkülönböztetvén a rendelt szállással, Velem Kornis Ferenc vagyon Nagy Tamással, A második szoba rakodott több mással». A harcban edzett bajnokot nem lehet egykönnyen megtörni. Mikor a tatár vezérek tanácsülése elé idézik, úgy megy le a várból, hogy a pogányok bámulattal tekintenek daliás tartására. «Ilyen tekintetet ritkán láttak rabban, A szabadult ráró sem néz vidámabban, Laususnál a lovat üli módosabban, Jóllehet inai töröttek a vasban.» Százezer tallért követelnek szabadulásáért a tatárok; Anna megüzeni neki, hogyha kell, egész vagyonát odaadja érte, csakhogy hazajöhessen. «Készen vagyok érted mindenemet adnom, Egy köz condorában rongyosan maradnom, Mint tégedet nehéz fogságodban hagynom, S azzal örökképen tőled elszakadnom.» A megkínzott magyar úr megkapja jegyese sorait – egy hű szolga hozza a levelet ezer veszély között a tatárok országába – bánatosan olvassa a vigasztaló üzenetet, már törődött a teste, nincs semmi reménye. Piros szépsége rútságra fordult, haja vállát veri, karjai bágyadtak, ruhái nyűttek. Mit adhat Annának önfeláldozó hűségéért? «Ő pedig egyebet a fehér vénségnél, Orcát halványító sárga betegségnél, Barátság nem tudó komor szegénységnél, Nem hozhat s több ehhez hasonló inségnél.» Anna tudja ezt, de annál kétségbeesettebben dolgozik a szenvedő fogoly kiszabadításán; lótnak-futnak Kemény János fiai is, hogy megszabadíthassák atyjukat; összeállnak a rokonok és barátok, gyüjtik a pénzt Erdély jövendő reménységének kiváltására. Kegyetlen megsarcolás után így érkezik meg végre hazájába a sokat szenvedett férfiú s az Úr előtt megesküszik Lónyai Annával. Nagy baj van ekkor az országban, égnek az erdélyi városok, a török és tatár kardok csapásai alatt ezrével hull a magyar, beláthatatlan sokaságokat hajt rabszolgaságba a pogány. A nemesurak egy része könyörög Kemény Jánosnak: szánja meg hazáját, vegye át Erdély kormányát, szálljon szembe a törökkel. Kemény János megindul Erdély megmentésére, német csapatok is segítik vállalkozásában, de serege még így is kicsiny a török töméntelen sokaságával szemben. Harci játszás ez, vakmerő próba, kétes végű elszántság. «Mohácsnál Lajost is nem egyéb vesztette, Hanem hogy kis hadát soknak eresztette, Azt a nagy sokaság meg is emésztette, A vakmerőségnek árát így fizette.» A török nem kis ijedtséggel hallja, hogy Kemény János Erdélyben van német segítséggel; annál jobban örül, mikor híre jön, hogy a németek legnagyobb része elhagyta a fejedelmet. Miért is küzd még a fejedelem? Félti a becsületét, szomjazza a hírnevet, bízik a hadiszerencse kiszámíthatatlanságában. Még egyszer találkozik Lónyai Annával, érzékenyen elbúcsúzik tőle, azután készül a döntő ütközetre. Környezetében sokan kicsinylik a törököt, gyülevész népnek tartják, biztosak a győzelemben; de a törökök közt kiváló vitézek vannak s a nagy mérkőzés javukra dől el. Hiába kérleli a fejedelmet egyik híve, hogy ő maga ne vegyen részt a harcban, mert személyének megóvásával a hazának tesz szolgálatot, búsan felel a fejedelem: A jóhír és a vitézi becsület mindennél nagyobb, magad is hogyan vélekednél rólam, ha követném tanácsodat. Úgy viaskodik a csatában, mint a búsult vadkan, haragos kardjával levagdossa a rárontó törököket, azután lehanyatlik szablyája, sebekkel borított teste a földre roskad. Igy pecsételi meg édes hazája; iránt érzett forró szeretetét. «A hír az országot hamar bényargalja, Elhanyatlik Anna, mikor ezt meghallja.»
A tragikus sorsú erdélyi fejedelem történetét időrendi egymásutánban szedte négyesrímű tizenkettősökbe a költő s a históriás énekrészeket buzgón cifrázta megszokott díszítő elemeivel. Szerkesztő és jellemző ereje jobb, mint a Murányi Venusban; költői stílusa ugyanaz. Ovidius hasonlatait, metaforáit és figuráit szinte öntudatlanul használta. Itt is, Murányi Venusában is, egyebütt is feltűnő az ovidiusi hatás; egyik-másik helye szinte terhelve van kedves latin olvasmányaira való visszaemlékezésekkel. Ettől eltekintve gyökeresen magyar szellemű tehetség s olyan egyéni stílusú és ritmusú költő, hogy munkáira neve nélkül is rá lehet ismerni néhány lapjának elolvasása után.
Gyöngyösi István a magyar epikában stílusteremtő mester. A históriás énekmondók nyomán indult el, de ezeknek kezdetleges próbálkozásait össze sem lehet hasonlítani az ő poétai lendületével. Az addig ugyancsak döcögő epikai előadást könnyedebbé tette, a verselésbe dallamosságot vitt. Megküzdött még a négyesrímű tizenkettősök nyügével is, pedig ez a versforma a maga rosszul hangzó rímkattogásával még az olyan nagy epikus erejét is próbára tette volna, amilyen Arany János volt. Nyelvében sok a szín, verselése zengő. Ha költeményeit a maguk egészében tekintjük, nem találunk bennük művészi fölépítést, eredeti bonyolítást, önálló mesealkotást, de részleteiben sok a szépség. Kompozíciójának kezdetlegességéért és jellemzésének fogyatékosságaiért pompás ritmusérzéke, zamatos magyarsága, képes beszéde eléggé kárpótol. A maga korában igazi nyelvművész volt. Garmadával szórta a köznapi szürke beszédtől eltérő költői kifejezéseket. Nyelvében a régiességek és újítások gazdagon vegyülnek. Magyar költőtársaitól keveset tanult, de az ókori latin irodalom erősen hatott rá. Amint említettük, különösen Ovidius munkáiból kölcsönzött sokat. Annyira ismerte és szerette Ovidiust, hogy mesterének képei és kifejezései még akkor is tolla alá csúsztak, ha nem akarta utánozni a római költőt.
Márssal társalkodó Murányi Venus avagy annak emlékezete, miképen az méltóságos groff hadádi Wesseleni Ferenc, Magyarország palatinusa akkor füleki főkapitány, az tekéntetes és nagyságos groff rimaszécsi Szécsi Mária asszonnyal jövendőbeli házasságukról való titkos végezése által csudálatosképen megvette az híres Murány várat. Iratott ugyan az ő nagyságok komornikja Gyöngyössi István által. Kassa, 1664. (A címlap után következik a Wesselényi Ferencnek és Széchy Máriának szóló ajánlás. Ebben elmondja a költő, milyen fontos szerepe van a történetírásnak az emlékezetre érdemes események megőrzésében. A murányi dologhoz hasonló nagy cselekedeteket nem sokat ismertek a hajdani esztendők. «Igyekeztem azt lassú elmémnek érkezése szerént ezen együgyű históriámnak magyar versekből fűzött tollaival úgy szárnyaznom, hogy… nagyságtok egymás kedvéért való cselekedete is a következendő időnek messze levő határira repülvén, ottan is híresüljön, ösmértessék, terjedjen s éljen örökkép Amint az ajánlásban jelzi, jobban is megírhatta volna verses históriáját, de nem volt helye és ideje rá. Nagyobb részt úton és zajos szállásokon verselt. Hogy az igaz történetet poétai leleménnyel is szaporította s a murányi dolgok szerencsés végbemenetelét Vénusnak és Marsnak tulajdonította, erre a régi verscsinálók írásai oktatták. A kötet valószínűleg néhány száz példányban jelent meg, mégpedig Wesselényi Ferenc költségén. A gazdag úr szétküldözte ismerőseinek a házasságát dicsőítő históriát. Eredeti vagy egykorú kézirata nincs a költeménynek, első kiadásából mindössze három példány maradt fenn, újabb kiadása csak 1702-ből való, azontúl azonban elég sűrűn nyomtatták.)
Porábul megéledett phoenix avagy a néhai gyerőmonostori Kemény János erdéli fejedelemnek, Lónyai Anna asszonnyal lévő házasságának, tatárországi rabságának, a török ellen viselt hadi dolgainak és végre hazája mellett vitézül letett életének halála után is élő emlékezete, az melyet a magyar versekben gyönyörködőknek kedvekért ugyan magyar versekkel ennek előtte egynehány esztendővel írt volt és elrongyollott első írásinak töredékibül most újabb leírással kisebb rendben vett nemes Gömör vármegye viceispánja Gyöngyösi István. Lőcse, 1693. (Verses elbeszélésének eseményeit Wesselényi Ferenc nádor udvarában hallotta a költő, jó hasznát vette Kemény János kéziratos önéletrajzának is, így írta meg munkáját 1673 táján. Kézirata csak húsz esztendő mulva jelent meg nyomtatásban. A kötet élén álló ajánlósorait Apor István erdélyi nemesúrhoz intézte: «Az tekéntetes és nagyságos alsótorjai Apor István úrnak, nemes Csík, Györgyő és Kászon székek fő királybírájának és az erdéli harmincadoknak fő administratorának, bizodalmas nagy jó uramnak ajánlom köteles szolgálatomat. Jó hírét-nevét ösmérem, de személyével esméretlen vagyok Nagyságodnak; tartanám nagy szerencsémnek, ha annak is ösméretségében juthatnék, de csak reménységet sem vehetek arrul, nem hogy meglételéhez bízhatnám. Elrepültek már azok a jó idők, amelyek szárnyain kellene ahhoz jutnom és a tántorgó öregség állott helyekben». Nemcsak jó hírét hallottam Nagyságodnak, hanem azt is hírül hozták, hogy gyönyörködik a verses írások olvasásában; ezért kedveskedni akartam már régebben megírt Kemény Jánosommal. Igaz, hogy magáról a nagyhírű Apor-familiáról szóló versekkel kellene Nagyságod eleibe mennem, de már törődött öreg ember vagyok, kezem keveset győz, elmém fáradékony, sőt elégtelen újabb dolgok írásához. «Az feljebb említett versekbéli dolgok is mindazonáltal ha egyenesen nem illetik is Nagyságodat, de minthogy nagyobb részében Erdélre nézők és annak akkori állapotját adják elé Kemény János dolgaival, annyiban, amennyiben Nagyságod azon haza fia, lehet azokhoz közi Nagyságodnak is. És én is mind erre, mind az versek olvasását örömest gyakorló dícsíretes szokására nézve reménylem: megtekinti örömest és, úgyis mint az én Nagyságod szolgálatjára való kötelességemnek és készségemnek jelét, nem vészi unalmason azon verseket eddig ösméretlen, most azok által ösmérkedni kévánó, magát úri jóakaratjában ajánló és szolgálatjára kötelező szolgájátul – költ Krasznahorkaváralján Szent Iván havának 20. napján 1693. esztendőben – Gyöngyösi Istvántul.»)
