GYÖNGYÖSI ISTVÁN HAZAFIAS ÉNEKEI.
GYÖNGYÖSI ISTVÁN HAZAFIAS ÉNEKEI.
A XVII. SZÁZAD szorongatott magyarjai közül a viharos időkben igen sokan megváltoztatták – helyzetük könnyítésére – vallásos meggyőződésüket és politikai pártállásukat. A királyi katolikus párt és az erdélyi protestáns párt küzdelmeiben Gyöngyösi István is nem egyszer engedett a körülmények kényszerűségének.
Kesergő nimfáját akkor írta, mikor a magyar rendek az 1681. évi soproni országgyűlésen nádorrá választották a bécsi udvar legbizalmasabb tanácsadóinak egyikét, Esterházy Pált. A költő az új nádor pártfogásába ajánlotta hazáját: a maga gyámoltalanságán kesergő nimfát.
A szegény nimfa – Magyarország megszemélyesítője – a Duna vizénél hullatja könnyeit és siratja átkozott sorsát. Én vagyok az a szép haza, aki azelőtt mindenben bővelkedtem, bimbós tavaszom tele volt illatos füvekkel, kalászos nyaram ontotta a búzaszemeket, földem gazdagsága olyan volt, mintha egész Európa minden kincsét bírtam volna. Fegyver és törvény volt a kezemben. Mezőimen kemény Scipiók, bölcs Catók, ékesen szóló Cicerók éltek; a trójaiak nem voltak vitézebbek, a rómaiak erősebbek, az athéniek okosabbak nálam. Dicsekedhettem Darius kincsével, Julius Caesar győzelmével, Nagy Sándor szerencséjével. «Valék akkor méltán sokaknak félelme, Nemcsak én magamnak, másnak is védelme, Sok népekre hatván kardom győzedelme, Tárházamnak is jött bőven jövedelme.» De nézd jó sorsom balra fordulását, a bőségből szükségre jutottam, kincses gazdagságom puszta szegénységgé változott. Megtámadott a német Sas, megtámadott a török Hold. «Forogván sok ízben ellenség kezében, Estem a Sasnak is némelykor körmében, Néha tollaimat tépte is mérgében, De hogy mind elrontsa, nem volt erejében.» Gyakran reám öklelt a Hold szarva, forgatott egyéb ellenség fegyvere, most vergődöm s nincsen fiaim közt egyetértés, viszálykodó pártok rontják egymást, az ország népe önmagát pusztítja. Igy kesereg a Nimfa, mikor egyszerre csak megjelenik előtte Mercur s biztató szóval fordul a síró asszonyhoz. Könnyeidre meghasadt az ég, Jupiter engem küldött vigasztalásodra, hallgasd meg szavaimat. Mindjárt itt lesz a Griff, kardot tart kezében, ügyed mellé áll s megfelel ellenségeidnek. Igaz hazai vér ő, eddig is nagy hűséggel szolgált neked, ezután még több jót tesz veled. Törüld le könnyedet; vetkőzzél ki gyászos köntösödből, vigadj. «Egyenesül ága hajlott keresztednek, Kit görbített vala súlya nagy terhednek, Zavara is tisztul négy folyó-vizednek, Akit bővít vala árja sok könnyednek. Megépül meződ is szokott termésével, Telik falu s város visszajött népével, Jár a kereskedő megmaradt pénzével, Nevelvén értékét annak eszközével.» S már itt is a Griff, üdvözli a Nimfát, ígéri neki és Istenének, hogy utolsó csepp véréig feláldozza életét hazájáért. Víg zendülés támad erdőkben-völgyekben; Apollo verset mond; Minerva, Mars, Venus örvendeznek; Amphion összegyüjti zenészeit; ki lantját pendíti, ki hegedül, ki dobol, ki sípol. «Triton is felfújta dagadott pofáját, Igen harsogtatja görbe trombitáját, Énekhez készíti Orpheus is száját, Újult örömében mondja is nótáját.» Maga Jupiter is örvend s Junoval együtt dícséri és áldja a Griffet. Nem búsul már az árva Nimfa, bízik benne, hogy jobbra fordul sorsa: «Kit hogy Isten adjon s így szépen csendesen Maradhassunk tovább mind közönségesen, S azonban a Griff is nagy dicsőségesen Éljen s uralkodjon kívánom szívesen». A Griff: Esterházy Pál.
Thököly házasságát a kuruc fejedelem tiszteletére szerzette. Thököly Imre az 1680-as évek elején hatalmának tetőpontján állott; az 1683. évi kassai gyűlésén Gyöngyösi István is megjelent, mint Gömör megye követe. A költő a soproni országgyűlésen a királypárti Esterházy Pálnak bókolt, most a törökökkel szövetkező kuruc vezér előtt mutatta be a nemzet hódolatát. A költeményben Venus megjelenik Thököly Imre előtt s tudtára adja, hogy a haza érdekében házasságra kell lépnie Zrínyi Ilonával.
«Az ki régen fegyvert fogott hazájáért, Küszködik is annak megmaradásáért, Mint amaz nagy Hektor régenten Trójáért, Avagy Horatius Róma váltságáért, Monda Venus annak: Tedd le sisakodat, Töröld meg az harci porból homlokodat, Oldd le oldaladról felkötött kardodat. Kemény forgatása tágítsa markodat.» Ezekkel a sorokkal zendül meg az ének. A szerelem istenasszonya – Venus – vigasztaló és lelkesítő szavakkal fordul a nemzet választott fejedelméhez: eleget tűrtél már a csaták mezőin, itt az ideje, hogy a rögös táborozó helyet puha nyoszolyával cseréld fel. Van egy kősziklás halom, egy szép özvegy ott a vár ura, az egek őt szánták neked, ő lesz Medeád, Ariadnéd, vezértársad. Ha nőül veszed ezt a tüneményes szépségű asszonyt, hajód egyszerre biztosabban fut a haza tengerén, szerencséd útja egyenesebb lesz, küzdelmed célhoz jut. «Ugyanis az talán célja fegyverednek, Hogy végig űzd felvett ügyét nemzetednek, Melynek nyavalyái most is felesednek, Ha te nem orvosolod, meg is nehezednek.» Milyen ez a szerencsét hozó nagyasszony? «Elmult ugyan immár a tavasz éltében, De nyarának most van legkedvesb színében, Dido lehetett ily akkor-idejében, Mikor Aeneasnak esett volt kedvében. Homloka liliom, az ajaka kláris, Helenán sem talált ennél szebbet Páris, Az melynek hervadni magánosan kár is, Bár csókod harmatja érte volna már is!» Földi istenasszony ez a nő: az orcái rózsák, nyaka alabastrom, maga kelletése szívet győző ostrom; egész teste hattyú, galamb engedelme, gerlicét követő társához szerelme; úgy tetszik amerre lábai indulnak, azok helyén mindjárt virágok újulnak; vidám személyének helyből mozdulása, mint a derült napnak az égen járása. Mások is óhajtják Junonak és Penelopénak ezt a magyar mását, de a tied lesz ő s ha hitvestársad lesz, mindenki rettegni fog hatalmadtól. «A Tiszánál fogják zászlódat felvenni, A Dunán is által fognak azzal menni, Diadalmas próbát azon túl is tenni, Ha nehéz munkával kell is annak lenni.» A multkor nála voltam hajnalban s beszéltem vele. A magyar haza, szóltam hozzá, hajdanában az Adriáig terjedt széles birodalom volt, mindenki rettegett e híres nemzettől; de nincs oly boldogság, hogy végre össze ne omoljon; annyi ellenség tört rá, hogy idegen nemzetek uralma alá jutott, hiába keltek föl megmentéséért úri bajnokok. Most itt az új megmentő, nemzetéért áldozza életét, hazájáért szenved. Két erősség között kell harcolnia; az egyik a Sas, a német császár ereje; a másik a Hold, a török császár hatalma. Most a Hold a legfélelmesebb planéta; azé a diadal, aki mellé ő áll; még a Sas is csak félve hunyorgatja szemét fénye előtt. Sokan kárhoztatják, hogy párod a Holdat választotta védőjének, de mit csináljon, mikor a Sas nem törődött vele. Boldogítsd a nemzet fejedelmét, ne élj apácaként kőváradban, eleget gyászoltad első férjedet. Igy vitte végbe munkáját Venus, Hiába dúl-fúl a sok irígy, megtörténik az esküvő. Szomorúan hallja a bajnok hitvese, hogy ura máris harcba indul; de örömmel látja, mint siet zászlaja alá az egész magyarság. Megmozdul a szövetséges Hold hada is, hátrál a Sas, a magyar fejedelem győzelmes híre az égig emelkedik. De Hermes egyszer így beszél a bajnokhoz: Vigyáznod kell, mert a Sas még sokat tehet, a mennykövek közt is bátran jár-kel, sok országot befog kiterjesztett szárnyával; mit gondolsz, ha egyszer szembe száll a Holddal, nem sötétül-e el annak fénye s vele együtt nem borul-e rád az éjszaka? De Venus vigasztalja a fejedelmet: Ne higyj Hermes rémítgetéseinek, a Hold erejét semmi sem tudja megkisebbíteni, a Hold az egész világ félelme, nem bír vele egy nemzet sem; hiszen jó volna, ha a keresztények közt egyezség volna, de ha nem lehet másképen megmenteni a hazát, a poklot is feszegetni kell, mert ezt kívánja a szükség, ezt követeli a reménység; ha már elkötelezted magad a Hold mellé, el ne hagyd őt, engedelmeskedj neki, járj a kedvében. Eltűnik Venus, elröppen Hermes, a fejedelmi bajnok országos gyűlést hirdet, mindenfelől összesereglenek a rendek s elragadtatással üdvözlik urukat és élete társát. «Akkoron személye a rongyolt Hazának Meghajol s lábához borul új urának S nagy özöne között szemei árjának Ilyen szókkal nyílik ajtaja szájának: Te, mint igaz vére édes nemzetemnek, Jobban érzed kínját sokféle sebemnek, Gondját szívesebben viseled ügyemnek S azzal újulást adsz kívánt reményemnek. S a rongyolt Haza leborul a fejedelemasszony lábához is: «Te is nemzetemnek drágalátos ága, Szomorú ügyemnek teljes vigassága, Látván mint elnyomott terhek sokasága, Légy segédem elhúnyt napomnak világa!»
Az elbeszélő elem mind a két költeményben háttérbe szorul a költő rendkívül bőven áradó elmélkedő és leíró frazeológiája mellett. A görög-latin vonatkozásokban dúskáló poéta a legjelentéktelenebb mozzanatokat is körülhálózza gazdagon burjánzó képtömegével s kimeríthetetlennek látszó kifejezéskincsével. Igazi tehetség ő: van benne érzelem és gondolat, melegség és szín, nyelvi hajlékonyság és verselő készség. Ha nem a négyesrímű strófák igájába töri mondanivalóit, hanem páros rímeket használ, ezzel az előadás hangzatossága bizonyára csak nyert volna.
Palinodia Prosopopoeia Hungariae. Azaz maga gyámoltalanságát kesergő és abban a kardos griffnek szárnya alá folyamodó nympha, amellyel Magyarország mostani állapotját példázza. Lőcse, 1695. – Prosopopoeia: megszemélyesítés. A német irodalomban többször feltűnik az az allegorikus jelenet, melynek középpontjában egy kesergő országnak megszemélyesített alakja áll. Gyöngyösi István költeménye több rendbeli egyezést mutat Schottelius György 1640. évi verses panaszlajstromával, melyben a haldokló Germánia fölsorolja pusztulásának okait. – Palinodia: énekismétlés. A szó jelentése egyideig vitás volt, Arany János úgy vélekedett, hogy a rejtelmes szó visszaéneklést jelent és a költő pártállását fejezi ki: Gyöngyösi István 1681-ben labanc volt, de utóbb kuruc lett s 1695-ben, mikor kiadta költeményét, azt akarta kifejezni, hogy visszavonja a labanc Esterházy Pál magasztalását. Utóbb kiderült, hogy ennek a föltevésnek éppen az ellenkezője igaz. A Palinodiával kérésének és bizalmának megismétlését akarta jelezni költő, mert ha közben kuruc érzelmű volt is, Thököly Imre bukása után újra a király pártjához csatlakozott. Esterházy Pál az 1690-es években pártfogója volt, sőt 1699-ben, mikor Csetneken átutazott, meg is látogatta az agg poétát.
Thököly Házassága kéziratban maradt. Nem volt tanácsos kinyomatni, mert éle a Habsburg-ház ellen irányult. – Először Thaly Kálmán közölt belőle néhány szemelvényt a Magyar Nemzeti Múzeum egykorú kézirata alapján: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. I. köt. Pest, 1872. – Teljes szövegét Hahn Adolf tette közzé: Ének Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról. Budapest, 1884. (Olcsó Könyvtár.)
