A MAGYAR IRODALOM A XVII. SZÁZADBAN.
A MAGYAR IRODALOM A XVII. SZÁZADBAN.
AZ ELLENREFORMÁCIÓ századában a vallásos érzelmek irányító ereje mellett fejlődik az irodalom; a katolikus és protestáns szembenállás teológiai szelleművé teszi a világi írók jelentékeny részét is. Az írók legnagyobb része pap; az egyházi világfelfogás egyben a katonák és földbirtokosok világfelfogása is; más pálya, más foglalkozás – író számára – nincs ebben az időben. A parasztember vagy a városi polgár gyermeke csak úgy tud kitörni kasztjából, ha pap lesz. És ha pap, akkor már író is lehet: vallásos író.
Pázmány Péter nyomában a katolikus hitvitázók egész sora lép fel, hogy írásaiban megmérkőzzék a protestáns szerzőkkel. A régi protestáns munkakedv – amint Szenczi Molnár Albert és Geleji Katona István példája mutatja – változatlanul erős. Apáczai Csere Jánosban a magyar nevelés ügyének lángolóan lelkes szószólója támad, Zrínyi Miklós megragadó módon ad hangot a nemzeti politika kívánságainak.
Továbbfejlődik a protestáns vallásos líra, újjáéled a katolikus egyházi költészet, az oktató énekek mellett felsorakoznak a szerelmi dalok, a gúnyolódó versek, az életsors gonoszságát panaszló siralmak és az országos közvéleményt tükröző politikai költemények.
A bibliai történetek versbe foglalása már csak keveseket érdekel, a históriás énekek és a széphistóriák mellé nagyobbszabású elbeszélő költemények lépnek. Zrínyi Miklós hősi eposza és Gyöngyösi István verses elbeszélései a fejlődés magasabb fokára emelik a magyar epikát.
A prózai elbeszélés belső értékben alig fejlődik. Elevenebb a törekvés a dráma művelésére és csiszolására. Az iskolai színielőadások az olvasókat és az írókat egyaránt fogékonyabbakká teszik a drámai forma iránt.
A kor szellemét legjobban a vallásos és politikai fejtegetésekből, a magyar tárgyú elbeszélő költeményekből és a világi líra maradványaiból lehet megismerni. A papság felfogása szembeszáll mindennel, ami a valláserkölcsi élet zavartalanságát gátolhatja, de a nemesurak lírája és epikája engedékenyebb szellemű, néhány névtelen lírikus költeményeiben pedig már a szabadabb életkedv hangja is felbukkan.
A műfajok sorába bevonul a hősi eposz, az idill és az epigramm. A verses formák számos új versalakkal bővülnek.
Irodalom. – A XVII. századi magyar irodalom fejlődésének feldolgozásában történeti érdeműek Pápay Sámuel (1808), Toldy Ferenc (1864.), Beöthy Zsolt (1877) magyar irodalomtörténetei, továbbá a Beöthy Zsolt és Badics Ferenc által szerkesztett képes magyar irodalomtörténet. (1895.)
