A ZRÍNYI-IRODALOM.
A ZRÍNYI-IRODALOM.
ZRÍNYI MIKLÓS költői munkássága nem ébresztett figyelmet. Mint hadvezért később is magasztalták, mint költőt egészen elfeledték. Kortársainak és a következő nemzedékeknek nem volt érzékük a monumentális költészet iránt. Akit az egykorúak olvasásra méltattak, attól megkövetelték, hogy valamennyire jól rímeljen és dallamosságra törekvő sorokat írjon. Ezt nem kaphatták meg Zrínyi Miklóstól, ellenben megtalálták Gyöngyösi Istvánban. A Szigeti Veszedelem nehézkes mondatfűzései, ritmustalan sorai és rosszabbnál-rosszabb rímei nem vonzották az olvasókat. A költő szétosztotta barátai között verses kötetének példányait, de többször nem nyomatta ki munkáját. Azok, akiknek kezében a kötet megfordult, nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. Egy gazdag nagyúr játékos kedvének megnyilatkozását látták mind az eposzban, mind a kisebb költeményekben.
A XVII. században Listius László a Szigeti Veszedelem példáján buzdult a Magyar Márs megírására s Gyöngyösi István is tanulsággal forgatta Zrínyi Miklós verses kötetét. A XVIII. században Tóth István a Szigeti Veszedelem hatása alatt kezdett Cziráky József hadakozásáról szóló verses elbeszélésének megírásába. Ugyanekkor Ráday Gedeon föltette magában, hogy hexameterekbe szedi a Szigeti Veszedelmet; meg is próbálkozott egy kis részlettel, majd prózába kezdte átírni az eposzt, végül jambusos dalba öntötte a török ifjú énekét. Kónyi János verses hadi románt készített az eposzból. (1779.) Ettől kezdve a Szigeti Veszedelem átdolgozásának vagy legalább is versformai megjavításának gondolata ismételten fölvetődött. Arany János átdolgozta az első éneket és a második ének elejét. (Felfogásáról: Tompa Mihályhoz írt levelében, 1860 március 30.) Vékony Antal máramarosszigeti tanár az egész Szigeti Veszedelmet kiadta népies stílusú átdolgozásban. (1892.) Költői becsvágyú vállalkozás Mészöly Gedeon átsimítása. (1927.) Németre Stier Teofil (1876), olaszra Sirola Ferenc (1907) fordította le az eposz legszebb részeit.
A Szigeti Veszedelem jelentőségének fölfedezője Ráday Gedeon volt. Ő hívta fel Kazinczy Ferenc figyelmét az eposz szépségeire s Kazinczy Ferenc sokat fáradozott azon, hogy Gyöngyösi István népszerűségével szemben elismertesse a váratlanul fölbukkant költő epikai felsőbbségét. Leveleiben és értekezéseiben magasztalással szólt Zrínyi Miklós tehetségéről, Zrínyi-kiadása pedig szélesebb körben is ismertté tette a Szigeti Veszedelmet. (Zrínyinek minden munkáji. Két kötet. Pest, 1817.) – Toldy Ferenc az ő szokott körültekintésével alaposan méltatta Zrínyi Miklós költészetét. Szerinte a Zrinyiász, mint lángelmével fogalmazott mű, fő rangot foglal el nemzeti irodalmunkban s megérdemli, hogy ne legyen művelt magyar, ki a nyers héjon áthatolva, a nemes magvat ne ismerje és ne élvezze. (A magyar költészet története. Pest, 1854.) – Az első nevezetesebb Zrínyi-tanulmány Arany János nevéhez fűződik. Arany János 1859-ben olvasta fel Zrínyi és Tasso viszonyáról szóló akadémiai székfoglaló értekezését s értékes megjegyzéseket tett Zrínyi Miklós eredetiségére nézve. (Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Salamon Ferenc 1863-ban úgy látta, hogy a Zrinyiász szerkezetileg a legmerészebb alkotás irodalmunkban. Egyenetlenségek, bárdolatlan részek vannak ugyan benne, de az ilyen monumentális műben az egésznek összhangja nem kívánja a felület aprólékos kicsiszolását. (Irodalmi tanulmányok. I. köt. Budapest, 1889.) – Beöthy Zsolt szerint a Zrinyiász a legkitűnőbb magyar keresztény eposz. Alakításában, alapeszméjében és jellemrajzaiban eredeti nagy tehetség nyilatkozik. Legkevésbé költői nyelve és verselése. E külső fogyatkozás volt egyik fő oka, hogy a Zrinyiász a maga korában nem aratott sikert, bár más szempontból igaz, hogy a fejlettebb műérzékre bizonyos varázst gyakorol e rossz ritmusú előadásnak faragatlan erélye, zabolátlan menete s a viharos tárgyhoz illő görgeteges folyása. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szembehelyezkedett az általános jóvéleménnyel: a Zrínyiász annyira ünnepies és méltóságos, hogy csak türelmes tisztelőjét nem fárasztja ki. A költő kevés színnel dolgozik, akárhányszor szürkére festi a szürkét, csatái kissé egyformák, néha színtelenek. A maga korában már csak azért sem nyerhetett tetszést, mert lehetetlenségeket hajtat végre hőseivel, holott eposza nem a mesevilágban játszik, hanem a mindenki előtt folyó török korszakban. A jellemzés nehéz feladatával többnyire meg tudott birkózni, bár emberei alig egyebek puszta katonáknál. Kompozíciója elismerést érdemel; nem ad száraz históriai egymásutánt, hanem tudja, mit és hogyan kell elhelyezni és előadni. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – Széchy Károly világirodalmi remeknek hirdette a Zrínyiászt s állította, hogy a magyar nyelv szépségeit, fordulatosságát és színpompáját a XVII. században senki sem ontotta jobban Zrínyi Miklósnál. Mint költő csodajelenség volt a maga idejében, de öntudatos művészete, szerkesztő tehetsége, jellemző ereje és díszítő leleménye ma is méltánylással töltik el a bírálót. (Gróf Zrínyi Miklós. Öt kötet. Budapest, 1896–1902.) – Horváth Cyrill is magasztalással szólt a költőről: megalkotta minden idők remekeinek egyikét, művészi szerkezetté olvasztotta meséjének alkotórészeit, költői pompával vonta be fenséges alakjait; s ha egyes részekben darabos volt is, ez csak egy monumentális alkotás felületének csiszolatlansága. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – Négyesy László szerint Zrínyi Miklós olyan lélekrajzoló, aminőt a XIX. századig nem találunk költőink között. Az embernek csodálkoznia kell, hogy a jellemalkotás magyar előzményei után honnan vette biztos és gazdag jellemző művészetét. Általában eposzának egész elgondolásában és fölépítésében csodálhatni kiváltságos költői talentumát. Kár, hogy a gondosabb kidolgozásra nem ért rá, pedig hogy mennyi telt volna tőle, azt a Zrínyiász sok szép helye mutatja. (Gróf Zrínyi Miklós művei. I. köt. Budapest, 1914.) – Dézsi Lajos azt írja, hogy a Szigeti Veszedelem a sokféle idegen hatás ellenére is eredeti mü: eredeti a művészi tudatossággal felépített szerkezet, eredeti a magyar vitézek és török harcosok jellemének mesteri rajza. A költőre igazán áll az a mondás, hogy a költészet a valóságnál hivebben rajzol, mint a történelem. Mint ahogy a végvárak életének nem volt hivatottabb lantosa Balassa Bálintnál, úgy a török harcnak Zrínyi Miklós a felülmulhatatlan epikusa. (A magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927.)
Az eposz mintáinak nyomozását már Toldy Ferenc megkezdte. (A magyar költészet története. Pest, 1854.) – Részletesebben szólt a kérdéshez Arany János. (Zrínyi és Tasso című tanulmánya a Budapesti Szemle 1859. évf.-ban jelent meg. Újból: Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879.) – Arany János tanulmányát. Greksa Kázmér folytatta. (A Zrinyiász viszonya Tasso-, Vergilius-, Homeros- és Istvánffyhoz. Székesfehérvári kat. gimnázium értesítője. 1890.) – A történeti források kimutatásában értékes tanulmány Thury Józsefé. (A Zrínyiász. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. évf.) – Utóbb még többen gyarapították ide vonatkozó tudásunkat egybevetéseikkel és adalékaikkal. (Széchy Károly, Endrei Ákos, Margalits Ede, Hajnal Márton, Négyesy László, Szegedy Rezső és Heller Bernát tanulmányainak felsorolása: utóbb.)
A költő lírai tehetségéről és kisebb költeményeiről Toldy Ferenc rendkívül magasztalóan írt. «Semmi sem múlja felül a képzelem gazdagságát, az érzés lángját s megrendítő erejét a költeményekben, mely helyenként édes kötődéssel, a kiengesztelődés örömei érzékeny festéseivel váltakozik; míg a Feszületre írt ének az egélyes buzgóság mélységére s a képek szépségére nézve összes vallásos költészetünknek legszebb darabja.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint Zrínyi kisebb verses munkáit darabos nyelv, de egyben az érzés ereje is jellemzi; a költő a lírában is kiemelkedik kortársai közül. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond megemlíti a költő érzelmeinek mélységét és erejét, hangjának kedvességét és érzelmességét; vallásos éneke a magyar költészet enemű legszebb darabja. (A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891.) – Horváth Cyrill szerint Zrínyi Miklós az eposz nagy stílusára volt hivatva, de azért a lírában is kiváló; kisebb költeményeinek mélységét és lélektani hűségét a régi magyar líra nem sok terméke éri utól; költeményei tragikus monológ gyanánt hatnak; Tassótól és Marinótól semmivel sem kölcsönzött többet, mint ezek a régiektől. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – Négyesy László rámutatott arra, hogy magyar nyelven nyomtatásban legelőször Zrínyi Miklós adott közre szerelmi költeményeket; ezek a versei helyzetköltemények az olasz költészet divatos pásztorverseinek mintájára. Tasso Amintája s még inkább Marino idilljei és allegórikus versei hatottak rá, innen vette az álarcot, innen kölcsönzött gondolatokat, az átvett leleménybe azonban erős személyes elemeket vegyített. Idilljeinek helyenkint egészen friss és egyéni zamatuk van, érzései tüzesebbek Marinóénál, csinos és meleg strófái mellett szerelmi pátosza magasra szárnyal; igaz, hogy nem egyszer erős küzdelmet folytat a formával, a verselés és a nyelv szépsége tekintetében messze elmarad az olasz idillektől, lírai hevét bágyadt helyek váltják fel. Költeményei között legmeghatóbb fia halálára írt hármas elégiája; tartalmilag és formailag megállapodott szellemet tükröző költemény a Feszületre; jelesek epigrammái is, bár az epigrammai él hiányzik belőlük. (Gróf Zrínyi Miklós művei. I. köt. Budapest, 1914.)
Prózai munkáiról Toldy Ferenc így nyilatkozott: «Minden íze e mesterműveknek az emberi lélek mély ismerőjét, a tudós s egyszersmint lángelmű s fegyvertények közt nevelkedett hadivezért, a lángoló hazafit és szellemes írót tanúsítja. Zrínyi e téren nemcsak korának áll színvonalán, hanem az emberi természet változhatatlan törvényeiből származtatván állításait, első tudományos írónk, kinek munkái örök érvényűek maradnak. Nyelvbeli előadása, bár darabos itt is, sokszor klasszikai méltóságra és szépségre emelkedik». (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – A későbbi évtizedek nyomozásai kiderítették a magyar szövegek viszonyát eredeti forrásaikhoz (Rónai Horváth Jenő, Körősi Sándor és Ferenczi Zoltán tanulmányai), de Négyesy László ennek ellenére is méltán írhatta a Török Áfiumról, hogy a nemzeti léleknek ebben a riadójában annyi az államférfiúi belátás és írói tehetség, hogy hozzáfogható mű a maga nemében Széchenyi István koráig nem jelent meg. (Gróf Zrínyi Miklós művei. I. köt. Budapest, 1914.)
Egy időben vita folyt a Siralmas Panasz szerzősége körül. Szövegét Kanyaró Ferenc tette közzé azzal a megállapítással, hogy a névtelen szerzőjű kézirat Zrínyi Miklós műve. (Zrínyi ismeretlen munkája. Történelmi Tár. 1890. évf.) – Véleményét eleinte Széchy Károly is elfogadta (Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt. I. köt. Budapest, 1895.), de később nem hitt abban, hogy a röpiratot Zrínyi Miklós írta. (Gróf Zrínyi Miklós. Öt kötet. Budapest, 1896–1902.) – Körösi Sándor fejtegetései és Machiavelli-párhuzamai a költő szerzőségét igazolták. (Zrínyi és Machiavelli. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf.) – Heller Bernát újból annak a nézetnek adott kifejezést, hogy a Siralmas Panaszt nem kapcsolhatjuk Zrínyi Miklós nevéhez. (A Biblia a költő Zrínyi Miklós műveiben. Magyar-Zsidó Szemle. 1925. évf.)
Zrínyi Miklósról, a levélíróról, találóan írja Takáts Sándor: «Míg sok kiváló ember erkölcsi értékét bizalmas levelei alábbszállítják; addig Zrínyi Miklóst enemű ismeretlen levelei még magasabb polcra emelik. Nincs írása, mely magasztos céljára, önzetlenségére, lelki nagyságára világosságot ne vetne. Leveleinek olvasása fölemeli az embert; mély szeretetre gerjeszti a magyar szívet s eltölti csodálattal azon lelki és szellemi nagyság iránt, aki a sötétségben nemzetének világossága, a pártoskodásban és a viszálykodásban békítő szelleme, az erkölcsi süllyedésben és a bűnök közepette az eszményi magyar virtus képviselője volt». (Magyar küzdelmek. Budapest, 1929.)
Kiadások. – Adriai tengernek syrenaia groff Zrini Miklos. Nyomtatta Bécsben a Koloniai Udvarban Kosmerovi Máté császár ő felsége könyvnyomtatója. Anno MDCLI. (A kötet tartalma: elől két idillium, azután a Szigeti Veszedelem, végül a kisebb versek. Ennek az editio princepsnek több mint tíz példánya ismeretes; megvan többek között a Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Tudományos Akadémia, Budapesti Egyetemi Könyvtár, Ráday-könyvtár, Erdélyi Múzeum birtokában is. Egykorú kéziratát, a költő sajátkezű javításaival, a zágrábi egyetem könyvtára őrzi. Ez a kézirati példány a költő könyvtárában maradt fenn, innen a gróf Daun-család egyik morvaországi kastélyába jutott s mikor a horvát országos kormány 1890-ben megvásárolta a Daun-hagyatékból antikváriusi kézbe kerülő Zrínyi-könyvtárat, a zágrábi egyetemé lett. A kézirat szövege korábbi, mint a nyomtatott szöveg; a kiadás számára a költő még egyszer átnézte, javította és kiegészítette régebbi fogalmazását. A kéziratos és nyomtatott szöveg egybevetése számos helyen igen értékes tanulságokat nyujt a szövegkritika számára. A kézirat segítségével a kiadás másolási és nyomdai hibáit megbízhatóan helyre lehet igazítani s a kiadásból kihagyott strófákat és a megváltoztatott sorokat is tanulmány tárgyává lehet tenni.) – Symbolum illustrissimi domini comitis Nicolai Zrínyi. Hely nélkül, 1705. (A Török Áfium első kiadása. A röpiratot II. Rákóczi Ferencz egyik vitéz tábornoka, gróf Forgách Simon, nyomatta ki a magyar nemzeti öntudat erősítése céljából. Címlapjára jelmondatul odaíratta a szállóigévé vált tiltakozó és fenyegető mondást: Ne bántsd a magyart! Második kiadása: Marosvásárhely, 1790. – Kazinczy Ferenc kiadása: Zrínyinek minden munkáji. Két kötet. Pest, 1817. (A Szigeti Veszedelem és a kisebb költemények második kiadása, a Török Áfium harmadik kiadása. A költő iránt ez a kétkötetes gyüjtemény ébresztett figyelmet az irodalmi és tudományos körökben.) – Székács Pál kiadása: Zrínyi Miklósnak minden munkái. Két kötet. Pest, 1847. (Tartalma azonos Kazinczy Ferenc kiadásának tartalmával: az 1651. évi verses kötetnek és a Török Áfiumnak szövegét foglalja magában.) – Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc kiadása: Zerinvári gróf Zrínyi Miklós összes munkái. Pest, 1853. (Új Nemzeti Könyvtár. A verses szövegeket Toldy Ferenc, a prózai munkákat Kazinczy Gábor rendezte sajtó alá. A Török Áfiumon kívül egyéb prózai szövegek is vannak a kötetben. A gyüjtemény új kiadása: 1854.) – Greguss Ágost kiadása: Zrínyi Miklós Szigeti Veszedelme. Két kötet. Pest, 1863. (Gyémánt kiadás. Magyarázó szótárral ellátott, itt-ott erősen javított szöveg a művelt közönség számára.) – Abafi Lajos kiadása: Gróf Zrínyi Miklós Szigeti Veszedelme és kisebb költeményei. Budapest. 1879. (Nemzeti Könyvtár. Magyarázó jegyzetekkel.) – Angyal Dávid kiadása: Szigeti veszedelem. Írta gróf Zrínyi Miklós. Budapest, 1880. (Gyémánt kiadás. Jegyzetekkel, új helyesírással, de szövegjavítgatás nélkül.) – Rónai Horváth Jenő kiadása: Gróf Zrínyi Miklós a költő és hadvezér hadtudományi munkái. Budapest, 1891. (A prózai munkák gyüjteménye magyarázatokkal.) – Gyulai Pál kiadása: Szigeti veszedelem. Budapest, 1895. (Olcsó Könyvtár. Ugyanitt több újabb címlapkiadása és szöveglenyomata.) – Ferenczi Zoltán kiadása: A török áfium ellen való orvosság. Budapest, 1901. (Magyar Könyvtár. Magyarázatokkal.) – Endrei Ákos kiadása: Gróf Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Budapest, 1901. (Jeles Irók Iskolai Tára. Teljes szövegű magyarázatos iskolai kiadás.) – Négyesy László kiadása: Gróf Zrínyi Miklós válogatott munkái. Budapest, 1904. (Remekírók Képes Könyvtára. Zrínyi Miklós költeményeinek és a Török Áfiumnak magyarázatos szövege.) – Széchy Károly kiadása: Báró Balassa Bálint és gróf Zrínyi Miklós. Budapest, 1905. (Magyar Remekírók. A Szigeti Veszedelem szövege magyarázatokkal.) – Széchy Károly kiadása: Gróf Zrínyi Miklós költői művei. Budapest, 1906. (A zágrábi kézirat szövege, de az írásmód változtatásával, itt-ott szövegjavításokkal és kiegészítésekkel. Mivel ilyen módon sem a zágrábi kéziratot nem pótolja, sem az 1651. évi kiadás szövegét nem teszi nélkülözhetővé, szövegkritikai célra nem használható. A Széchy Károly halálával befejezetlen munkát Badics Ferenc rendezte sajtó alá, de ő már nem változtathatott a kiszedett szövegeken.) – Négyesy László kiadása: Gróf Zrínyi Miklós művei. I. köt. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára. A verses munkák teljes gyűjteménye és kritikai kiadása az 1651. évi kötet alapján. Az eposz ebben a kiadásban tizennegyedszer, az új lenyomatokat és szemelvényes kiadásokat is számítva huszonkettedszer jelent meg.) – Az iskolai szemelvényes füzetek sajtó alá rendezői közül említhetők: Schlatter Alfréd (1878), Kobzy János (1892), Bánóczi József (1897, Magyar Könyvtár), Szinger Kornél (1903), Toncs Gusztáv (1906) magyarázatos kiadásai. – Hazafias kegyeletből készült a Spolarich-család Áfium-kiadása: Gróf Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart. Budapest, 1920.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. – Arany János: Zrínyi és Tasso. Budapesti Szemle. 1859. évf. – Salamon Ferenc: Zrínyi a költő. Koszorú. 1863. évf. – U. az: Az első Zrínyiek. Pest, 1865. – Pauler Gyula: Zrínyi Miklós és Montecuccoli Rajmond. Budapesti Szemle. 1867. évf. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Budapest, 1867. – U. az: Magyar költők élete. I. köt. Pest, 1870. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Salamon Ferenc kisebb történelmi dolgozatai. Budapest, 1875. – Imre Sándor: Az olasz költészet hatása a magyarra. Budapesti Szemle. 1875. évf. – Pauler Gyula: Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése. Két kötet. Budapest, 1876. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. Budapest, 1877. – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. – Dervarics Kálmán: Gróf Zrínyi Miklós a költő halála. Szombathely, 1881. – Szász Károly: A világirodalom nagy eposzai. II. köt. Budapest, 1882. – Vass Bertalan: A Zrínyiász mondattana. Magyar Nyelvőr. 1883–1884. évf. – Csuday Jenő: A Zrínyiek a magyar történelemben. Szombathely, 1884. – Kanyaró Ferenc: Zrínyi szerelme. Zrínyi születése, Zrínyi a hadíró. Figyelő. 1885–1886. évf. – U. az: Montecuccoli és Zrínyi vitája. Történelmi Tár, 1887. évf. – Binder Jenő: Egy félreértett hely a Zrínyiászban. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1888. évf. – Cserép József: Zrínyiászunk Tasso és Vergil világításában. Figyelő. 1889. évf. – Salamon Ferenc: Irodalmi tanulmányok. I. köt. Budapest, 1889. – Rónai Horváth Jenő: Gróf Zrínyi Miklós hadtudományi elvei. Hadtörténelmi Közlemények. 1889. évf. – U. az: Montecuccoli és Zrínyi vitája. U. o. 1889. évf. – U. az: Montecuccoli és Zrínyi közt folyt vita iratai. U. o. 1890. évf. – Kanyaró Ferenc: Zrínyi ismeretlen munkája. Történelmi Tár. 1890. évf. – Greksa Kázmér: A Zrínyiász viszonya Tasso, Vergilius, Homeros- és Istvánffyhoz. Székesfehérvár kat. gimnázium értesítője. 1890. – Bodnár Zsigmond: A Zrínyiász. Magyar Szalon. 1890. évf. – U. az: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Majláth Béla: Zrínyi könyvtára. Akadémiai Értesítő. 1891. évf. – Loósz István: Arianna sírása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1892. évf. – Erdélyi Pál: Bibliotheca Zrínyiana. Magyar Könyvszemle. 1893. évf. – Kanyaró Ferenc: Bibliotheca Zrínyiana. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1893. évf. – U. az: Zrinyiász kelte és költője. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. – Margalits Ede: Zrínyi Miklós a költő. Budapest, 1893. – Weszely Ödön: Zrínyi Miklós idilljei. Magyar Szemle. 1893. évf. – Thury József: A Zrinyiász. Irodalomtörténeti Közlemények. 1894. évf. – Bartal Antal: Találkozások a klasszikus és modern költészetben. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1894. évf. – Farkas József: A biblia hatása a Zrínyiászra. Magyar Zsidó Szemle. 1895. évf. – Krajcsovics Soma: A Zrinyiász valláserkölcsi eszméi. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1895. évf. – Pápay József: Sziget ostromának epikai fontossága. U. o. 1896. évf. – Vida Sándor: A Zrínyiász szórendjéhez. Magyar Nyelvőr. 1896. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar irodalom kis tükre. Budapest, 1896. – Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós. Öt kötet. Budapest, 1896–1902. – Imre Sándor: Irodalmi tanulmányok. II. köt. Budapest, 1897. – Szücs István: Zrínyi és Faludi idilljeinek viszonya Vergiliuséihoz. Máramarosszigeti kat. gimnázium értesítője. 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. I. köt. Budapest, 1900. – Bleyer Jakab: Német siralmas énekek Zrínyi Miklós halálára. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Margalits Ede: Horvát történelmi repertorium. I. köt. Budapest, 1900. – Piszarevics Sándor: A magyar és horvát Zrínyiász. Zágráb, 1901. – Endrei Ákos Gróf Zrínyi Miklós: Szigeti Veszedelem. Budapest, 1901. – Kőrösi Sándor: Zrínyi és Machiavelli. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. – Szücs István: Vergilius hatása idillköltészetünkre. Nyitrai kat. gimnázium értesítője. 1902. – Margalits Ede: Karnarutics éneke és a magyar Zrinyiász. Századok. 1903. évf. – Simai Ödön: A Szigeti Veszedelem első költői feldolgozása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1903. évf. – Wlassics Gyula: Zrínyi Miklós emlékezete. Akadémiai Értesítő. 1904. évf. – Hajnal Márton; Karnarutics és a Zrínyiász. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1903. évf. – Harmos Sándor: Zrínyi Viola-idilljei. U. o. 1904. évf. – Karenovics József: Zrínyi Miklós a szigetvári hős költészetünkben. Budapest, 1905. – Görög Imre: Gróf Zrínyi Miklós a költő, mint államférfi. Budapest, 1906. – Payr Sándor: Muzsaji Vitnyédy István. Protestáns Szemle. 1906. évf. – Hörk József: Muzsaji Vitnyédy István. Századok. 1907. évf. – Széchy Károly: Zrínyi Miklós. Képes Magyar Irodalomtörténet. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Tolnai Vilmos: Adalék a Zrínyiász forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – Andrássy Gyula: Zrínyi Miklós a költő. Budapest, 1909. – Pethő Sándor: Zrínyi és Machiavelli. Budapesti Szemle. 1910. évf. – Simai Ödön: A Zrinyiász egy késői hatása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Rexa Dezső: Zrínyi egy ismeretlen átdolgozója. Irodalomtörténeti Közlemények. 1912. évf. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Lőcsey Mária: Zrínyi Miklós halála. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Weber Artur: A Zrínyi-legenda. Ethnographia. 1912. évf. – Prónai Antal: A Zrinyiász főgondolata. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Beöthy Zsolt: A Zrínyiász magyarázatához. U. o. 1913. évf. – Friedreich Endre: Egy piarista krónikás Zrínyi Miklós haláláról. U. o. 1913. évf. – Weber Artur: Sagredo Zrínyi Miklós haláláról. Századok. 1913. évf. – Pais Dezső; Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, Zala vármegyében. Hadtörténelmi Közlemények. 1913. évf. – Biró Bertalan: Zrínyi Miklós prózai munkái. Budapest, 1913. – Szinnyei József; Magyar írók élete és munkái. XIV. köt. Budapest, 1914. – Négyesy László: Gróf Zrínyi Miklós művei. I. köt. Budapest, 1914. – Mihóczi Rezső: Zrínyi és Montecuccoli polémiája. Budapest, 1914. – Kovács Dezső: A XVII. századi magyar líra klasszikus vonatkozásai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1914. évf. – Szegedy Rezső: Zrínyi Miklós és a Szigeti Veszedelem a horvát költészetben. U. o. 1915. évf. – Beöthy Zsolt: A Zrinyiász és irodalomtörténetírásunk. Irodalomtörténet. 1915. évf. – U. az: Zrínyi Miklós emléke. Budapesti Szemle. 1915. évf. – Sántay Mária: Zrínyi és Marino. Budapest, 1915. – Tolnai Vilmos: A Szigeti Veszedelem alapeszméjéről. U. o. 1915. évf. – Takáts Sándor: Zrínyi Miklós ismeretlen levelei. Budapesti Szemle. 1915. évf. – U. az: Zrínyi Miklós nevelőanyja. U. o. 1916. évf. – Fraknói Vilmos: Zrínyi a költő tanulóévei. U. o. 1917. évf. – U. az: Zrínyi Miklós a költő első irodalmi műve. Magyar Könyvszemle. 1917. évf. – Takáts Sándor: Zrínyi Miklós gyámja. Budapesti Szemle. 1917. évf. – Király György: A trójai háború régi irodalmunkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Pap Károly: Egy ismeretlen Zrinyiász-másolat. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Ferenczi Zoltán: Zrínyi és Busbequius. Akadémiai Értesítő. 1917. évf. – U. az: Zrínyi A Török Áfium Ellen Való Orvosság című művének forrásai. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Körösi Sándor: Az Áfium és Busbeck. Magyar Figyelő, 1918. évf. – U. az: Az Áfium vitás pontjai. Akadémiai Értesítő. 1918. évf. – Ferenczi Zoltán: Még egyszer Zrínyi és Busbequius. U. o. 1918. évf. – Heller Bernát: Zrínyi és Kohelet. Mult És Jövő. 1918. évf. – U. az: A Szigeti Veszedelem biblikus ihlete. U. o. 1918. évf. – Négyesy László: Zrínyi, a költő. A Szent István Akadémia Értesítője. 1918. évf. – Takáts Sándor: Zrínyi Miklós emlékezete. Budapesti Szemle. 1918. évf. – Várdai Béla: Zrínyi, a költő. Katolikus Szemle. 1918. évf. – Gábor Ignác: Zrínyi verselése és a magyar ritmus. Nyugat. 1918. évf. – Heller Bernát: Népies és folklorisztikus elemek Zrínyi Miklós műveiben. Ethnographia. 1919. évf. – Lukinich Imre: Gróf Zrínyi Miklósnak, a költőnek, születési éve. Századok. 1919. évf. – Payr Sándor: Zrínyi a költő és a protestánsok. Luther-naptár. Sopron, 1919. – Ferenczi Zoltán: Észrevétel Lukinich Imre cikkére. Századok. 1920. évf. – Király György: Zrínyi és a renaissance. Nyugat. 1920. évf. – Négyesy László: Zrínyi prózai munkáinak új kiadása. Budapesti Szemle. 1920. évf. – Ferenczi Zoltán: Zrínyi-ereklyék. Akadémiai Értesítő. 1920. évf. – U. az: Zrínyi jelszava. Budapesti Szemle. 1921. évf. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Várdai Béla: Katolicizmus és irodalom. Budapest, 1921. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. – Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok és generálisok. Budapest, 1923. – Horváth János: Barokk ízlés irodalmunkban. Napkelet. 1924. évf. – Lukinich Imre: A Zrínyiek családtörténetéhez. Turul. 1924–1925. évf. – Heller Bernát: A Biblia a költő Zrínyi Miklós műveiben. Magyar-Zsidó Szemle. 1925. évf. – Takáts Sándor: A magyar mult tarlójáról. Budapest, 1926. – U. az: Szegény magyarok. Budapest, 1927. – Harsányi István: Eddig ismeretlen költemények Zrínyiről, a költőről. Irodalomtörténeti Közlemények. 1926. évf. – Mészöly Gedeon: Gróf Zrínyi Miklós Szigeti Veszedelmének új életrehozása. Napkelet. 1927. évf. – Hajnal István: Az ifjú Zrínyi első csatározásairól. U. o. 1928. évf. – Ferenczy Géza: Zrínyi idilljeinek és életének kapcsolata. Budapest, 1929. – Takáts Sándor: Magyar küzdelmek. Budapest, 1929.
