A LEONINISTÁK.
A LEONINISTÁK.
AZ EGYRE erősödő óklasszikus költői iránynak elég korán támadt oldalhajtása. Felvirágzott a leoninizmus: a rímes hexameterek és pentameterek divata. Ezen a téren GYÖNGYÖSSI JÁNOS volt az úttörő. A tordai poéta azoknak a kedvét kereste, akik szerették a deákos verselést, de húzódoztak a rímtelen költeményektől. Buzgón ontotta görög-római mértékben készített rímes verseit, 1790 táján már országosan ismert neve volt. Különösen Sárospatak és Debrecen református tanulói előtt állott nagy költő hírében; az innen kikerülő ifjak leginkább az ő költészetét tartották követésre érdemesnek. Néhány költeményében van is némi kedvesség. Helyenkint ügyesen és elevenen ír.
Nagyobb költői tehetség lakott ÉDES GERGELYben. Lantja állandóan pengett. Enyelgései, nyájaskodásai, keservei, iramatai és danái hosszú sorát nyujtják a többé-kevésbé sikerült alkalmi poémáknak, ódáknak, elégiáknak, epigrammáknak. Valósággal elhíresült egyforma magánhangzókból álló rímeléseivel. Rendkívül könnyen verselt, csakhogy verseinek tömegén már első pillanatra feltűnik az önkritika hiánya. Egyébiránt vele is úgy vagyunk, mint Gyöngyössi Jánossal. Ha kikacsingat is a mesterkedés verses sorai közül, írt olykor-olykor költői érzékrevalló sóhajokat és kedveskedéseket is. A leoninizmus nagy zajt keltett, de az ellenhatás sem maradt el. A leoninisták ellen többen síkra szálltak, mert nem szenvedhették a hexameter és pentameter versközépi és versvégi összehangzását. Hiába védekeztek a támadottak, hiába erősítgették, hogy a pompásan pattogó verselés a magyar nyelv hajlíthatóságának egyik legszebb diadala: az előkelőbb írói közvélemény ítélete előtt meg kellett hátrálniok. A deákos mesterkedés néhány évtized leforgása alatt nyom nélkül elenyészett.
Lelkes olvasók a XVIII. század vége felé a legkiválóbb magyar költők egyikének kiáltották ki Gyöngyössi Jánost, de a nevesebb írók nem szívelhették a hexameteres «koccantgatásokat és csettentgetéseket». Mételynek tartották a leoninizmust, kiirtására többen vállalkoztak, így Ráday Gedeon, Baróti Szabó Dávid, Péczeli József, Verseghy Ferenc, Virág Benedek. Különösen Kazinczy Ferenc küzdött az új irány ellen, bár kénytelen volt megvallani, hogy Gyöngyössi János részben elismerést érdemel, mert a nyűgös békóban könnyedén dolgozik. Megjegyezte azonban, hogy még a legjobb kádenciás hexameterek is olyan szoborra emlékeztetnek, melynek arcára piros ajkat és fekete szemöldököt festettek a rossz ízlésű emberek. Később, mikor erdélyi útja alkalmával meglátogatta a szerény falusi prédikátort, valamivel szelídebb hangon szólt a magyar leoninisták elöljárójáról, de magát az irányt holtáig nem szűnt meg kárhoztatni. A leoninisták lassankint egészen háttérbe szorultak s még Édes Gergely is inkább csak titokban kesergett mestere kicsinylése és az utókor hálátlansága miatt: «Gyöngyösim, érdemlett koszorúd mi nagyon letöremlett, Mely vala szép ragyogó, gyöngyöket összefogó. Énekeid gyengék? No de mind azok akkori zsengék, Amikor a magyar ég hajnala pisloga még». (Gyöngyössi János aláztatására holta után.) – Toldy Ferenc végképen megbélyegezte Gyöngyössi Jánost: «Ma már megfoghatatlannak látszik, hogy ez a lelketlen leoninista annyi csodálót, annyi követőt találhatott s ezek közt eleinte még Csokonait is. Hiába aposztrofálta őt maga a szelíd lelkű, de kényes ízlésű Ráday: vég nélkül öntötte ő csengő-pengő disztichonait és ódáit s munkái rövid időn két kiadásban nyelettek el. De örvendjünk, hogy ez irány nyom nélkül kienyészett. Az irodalomtörténész azonban nagy elterjedtségénél fogva említés nélkül nem hagyhatja». (A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854.)
Leoninista költők:
ÉDES GERGELY (szül. 1763. január 24. Madar, Komárom megye; megh. 1847. október 20. Tiszatarján, Borsod megye) református lelkipásztor. Sárospatakon és Debrecenben tanult s mint kálvinista prédikátor sokfelé megfordult. Nem tudott jobban jövedelmező helyhez jutni, a legszegényebb dunántúli egyházközségek alkalmazták. Özönével öntötte verseit, közben nélkülözött és koplalt. Késő öregségében fia, Édes Albert borsodmegyei református pap, vette magához. – Édes Gergely enyelgései avagy időt töltő tréfás versei. Pozsony, 1793. (Második javított és bővített kiadása: Vác, 1803.) – Édes Gergely iramatai és danái. Vác, 1803. – Édes Gergely keservei és nyájaskodásai. Vác, 1803. – Mint minden e korban élő író, Édes Gergely is csak egy részét tudta kinyomatni munkáinak. Halála idején már csak kevesen ismerték költeményeit, bár késő aggságáig buzgón verselt. Egyik népdalát megőrizte a magyar nép. (A petri gulyás.)
GYÖNGYÖSSI JÁNOS (szül. 1741. november 4. Kraszna, Szilágy megye; megh. 1818. március 15. Újtorda) református lelkipásztor. Tanulmányait a kolozsvári helvét hitvallású kollégiumban végezte, tanult a leideni egyetemen is, hazajövet megválasztották az újtordai kálvinista gyülekezet prédikátorává. Itt lelkészkedett haláláig. – Gyöngyössi Jánosnak magyar versei, melyeket külömb-külömbféle alkalmatosságokra készített. Bécs, 1790. (Ezt a verses kötetet Szacsvai Sándor bécsi magyar lapszerkesztő nyomatta ki a maga költségén.) – Gyöngyössi János magyar versei, melyeket külömb-külömbféle alkalmatosságokra készített és végre egyben is szedett. Két kötet. Pest, 1802–1803. (Az első gyüjtemény javított és bővített kiadása.) – Azonkívül több kisebb alkalmi kiadvány: menyegzői vers, sirató ének, gyászbeszéd. (Kazinczy Ferenc nagy zajt csapott írásaiban a szegény «tordai vén lantos» körül. Még epigrammát is írt a «fertelmes tordai poéta» csúfságára: «Vén kántor, könyvpenészű táncos, parókás poéta, Iszonyodom s futok». Szerinte: Ahol a poézisnek ez a szerencsétlen neme, a leoninizmus, kedvességben áll, ott az esztézisnek hajnalló sugarát sem lehet még látni; a görög és római mértékre vett versekben szenvedhetetlen a gyermeki pattogtatás; nem hiába erednek a leoninusok a legostobább évszázadokból és a legostobább emberek kezéből; ő a maga részéről inkább kész akármelyik barbár gondolkodású teológus munkáját végigolvasni, semmint Gyöngyössi János valamelyik poémáját, pedig ez a magyar verselő felette szerencsés a szerencsétlen műfajban.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854. – Abafi Lajos: Gyöngyössi Jánosról. Figyelő. 1881. évf. – U. az: Édes Gergely. U. o. 1884. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Lehr Vilmos: A leoninus. Budapest, 1892. – U. az: Gyöngyössi János. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1892. évf. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Vári Emil: A mesterkedőkről. Kisvárdai áll. gimnázium értesítője. 1913.
