VIRÁG BENEDEK.
VIRÁG BENEDEK.
BARÓTI SZABÓ DÁVID, Révai Miklós és Rájnis József antik mértékű versei után különösen VIRÁG BENEDEK szerzett nagy megbecsülést a rímtelen időmértékes költeményeknek. Az 1780-as évek vége felé tűnt fel, görög-latin formájú ódái mellett rímes verseket is írt, de csakhamar szívvel-lélekkel a római prozódiájú költészet művelésére adta magát. Mestere Horatius volt. Nem vált a halhatatlan lírikus szolgai utánzójává, lantján kora legjobbjainak lelke szólalt meg. A magyarság énekese, a nemzet tanácsadója, az igazság harcosa óhajtott lenni; s hogy független költő maradhasson, szívesen vállalta a papi pályán való mellőzés keserűségeit és a szegénység igáját.
Magyar dalt zengj, lantom – sóhajtott fel – magyar a te hazád, nem Görögország. Cifra bokrétát ne remélj zengésedért, nem magyar földön terem a borostyán vagy ha ki is kél, sok időre nő fel. A nemes virtus a halhatatlanságot keresi, temploma magas hegy tetején áll, útja tele van tövissel. Ott emelkedik a templom a szirt magasán, zúgó szelek ostromolják, tüzes villám ropogó haragja döngeti falait. A puhaság megijed a halhatatlanság kínos örvényének megjárásától, de az elszánt lélek megindul a hívó szóra. (Lantomhoz.)
Ó szent igazság, mennyire üldöznek téged; jer, födözd fel mennyei képedet azok előtt, akik fölkelnek koronás fejed ellen s buta fegyverekkel ostromolják trónusodat. Bátorodjunk, hadd érezze a kaján, hogy hiába tépdesi a borostyánágakat. «A nagyra termett, bátor az ég szakad S bús csattogással mennykövi hullanak, A nagyra termett istenének Féli s imádja dicső hatalmát.» (Bátorítás.)
Vezérszólama a hazafias lelkesítés. Nemzet, büszke magyar, miért akarsz elpuhulni? Vitéz szcythák vére, miért öltözöl idegen ruhába? Minap még büszkén vontad magadra nemzeti öltözetedet, ma már oda van lelkesedésed, játék volt hazafias elszántságod. Ó hát soha nem jobbulunk meg? «Vesszetek el, mostoha fajzatok!» (Változás.)
Fogjunk össze, magyarok, álljunk a nemzet szent ügye mellé. «Ó te magyarlelkű, koszorúk fia, drága Gvadányi!» Üdvözöllek s arra kérlek: vess szemet hazád sorsára, segítsd erőtlen gyermekeit. Ne országot pusztító karddal hadakozz, hanem ragadd meg tolladat. Emlékeztessük nemzetünket a multra, párducos Árpád népére, az ősök vas keménységére. Ha magyarnak akarsz tartatni, ó magyar, dicsőült elődeid példáját kövesd! (Gróf Gvadányi József magyar lovasgenerálisnak.) Ime Baróti Szabó Dávid nemzeti verset énekel; hallom, barátom, tárogatód szavát, tűzbe hozod szívemet; ó magyar hazánk szerencsés bárdja, nemzetünk díszére termett Ossziánunk, mennyei hangzatú poétánk te! Olyan az éneked, mint mikor a nehéz felhő halálos mennyköveket lövel s az ég villáma elveri a veszedelmes álmot az elpuhultság karjai közt nyugvó emberek szeméből. Repülj el tőlünk gyászt okozó gonosz álom, repülj el messze, ne is jöjj vissza soha nemzetünkre; te pedig, múzsám, köss koszorút szeretett Szabómnak. (Baróti Szabó Dávidhoz.)
Virág Benedek hűségesen tolmácsolta a magyarság hangulatát s majd az egész nemzethez szólott komoly intésekkel, majd egy-egy kiváló férfiút buzdított a hazafias erényekre. A magyarérzelmű mágnásokról hasonló rokonérzéssel emlékezett meg, mint derék írótársairól. Üldözte az önzést és kislelkűséget, szót emelt a nemzeti nyelv és magyar viselet mellett, lelkesített a közjóért való fáradhatatlan munkára. Ódáiban sorra felvonulnak az akkori idők nevezetes írói, a királyi család néhány tagja, egy-két tekintélyes főúr, vitéz katonatiszt, magasabbrangú tisztviselő, előkelő földbirtokos, hazafias pap és irodalompártoló szerzetes.
A hazafias ódákon kívül szép példákat nyujtott a bölcselő ódára is. Nemes hevületéért, fenkölt gondolataiért, költői dikciójáért «mennyei hangú poétá»-nak nevezték. Bizonyos, hogy ma már, Berzsenyi Dániel ódái után, nehezebb megérteni hatását. Aki manapság azt állítja, hogy képeinek nincs meglepő újsága, hogy gondolatainak nincs merész röpte, hogy nyelvének nincs ragyogása: igazat állít. De ha megítélésében történeti alapra helyezkedünk, el kell ismernünk érdemeit. Méltányolni kell a költőt, ki az akkori nyelven úgy tudott verselni, hogy költeményeiben a lazaságnak, strófáiban az erőltetettségnek nyoma is alig akad.
Ódáin kívül számos episztolát, szatirát, epigrammát és fabulát írt. Ezek a költeményei jóval kisebb értékűek ódáinál. Episztoláit barátaihoz és jótevőihez intézte: írókhoz, tanárokhoz, papokhoz, földbirtokosokhoz. Magánviszonyairól és kedélye állapotáról írt bennük. Ez is a fő bajuk. Tartalmuk nem általános érdekű, előadásuk igen gyakran prózai: hexameteres nyájaskodások és köznapi dolgok megverselései inkább, semmint igazi költi levelek. Ez az ítélet, természetesen, episztoláinak nem minden darabjára vonatkozik. Néhány verses levele igazán lendületes. Magasztalja bennük a hazaszeretetet, a nemzetért hozott áldozatokat, az erényt, a jó hírnevet. Gondolkodásán meglátszik Horatius hatása. Horatius példájára művelte a szatirát is, de kevés sikerrel. Szatiráiban kevés az ízlés és ötletesség. Különös kedvvel gúnyolta azokat a költőket, kik a rímelésben látták a költészet lényegét. Az epigrammában Martialis nyomán haladt. Egész sor epigrammát írt, de ezek közül alig egy-kettő sikerült. Még legjobbak azok az epigrammái, melyekben félredobta az iróniát. Fabuláinak főforrása Phaedrus volt. Rímtelen hatos jambusai szárazon sorakoznak egymás mellé.
Kortársai előtt méltán megérdemelt csodálatot aratott Horatius összes munkáinak verses fordításával. Horatius költeményeit alakilag és tartalmilag egyaránt híven fordította. Az episztolák és szatirák közepesek voltak ugyan, de az ódák minden várakozást felülhaladtak. Az ódákat olyan nagy gonddal fordította magyarra, hogy munkájára büszke volt az egész magyar íróvilág. Horatius fordítása ebben az időben vakmerő vállalkozásnak látszott s Virág Benedeknek negyedszázév fáradságába került, míg be tudta fejezni munkáját. Ma is csodálhatni, milyen eredményesen küzdött meg a legnehezebb strófákkal, milyen tömören és mégis milyen világosan tolmácsolta eredetijét. Fordítása folyékony, magyaros, hű és mégsem szolgai.
A nemzeti léleknek ez a tüzes ébresztője nemcsak a költészet terén aratott sikereket. Mint történetíró is kimagaslott az akkori hisztorikusok közül. Összefoglaló munkájában, a Magyar századokban, a legrégibb időktől a mohácsi csata koráig vezette le a magyar nemzet történetét. Stílusa egyszerű volt és mégis hatásos: a római prózán kiművelt történetírónak gondosan kimért magyar beszéde. Tacitust választotta mesterének. Épen olyan tömören és részrehajlatlanul iparkodott írni, mint a római klasszikus. Tollát rendíthetetlen igazságérzet és hazafias szellem vezette. Mint ódáiban, itt is az igaz erkölcs és a megalkuvást nem tűrő nemzeti becsület őre.
A mai kor gyermeke kedvetlenül lapozgatja Virág Benedek poétai munkáit s nem tudja megérteni, mi dícsérni való lehet ezekben az avult darabokban. Pedig Virág Benedek munkáin régente nemzedékek lelkesedtek. Verseit áhítattal tanulmányozták az ifjabb költők, műfordításai követőket vonzottak, munkássága díszt adott a deákos iskolának. A fejlődés egymásutánjában fontos helyet töltött be, de már Toldy Ferencnek meg kellett tennie azt az észrevételt, hogy az olvasók, akik a jelenkor álláspontjából szokták a mult idők kitűnőbb szellemeit megítélni, nem méltányolják Virág Benedeket érdemeihez képest, holott ő egy azok közül, kik szédítő mélységből emelték a Helikon magaslatára az egykor földön csúszó magyar Múzsát. «Mennyire más volt a kor, melyben Virág fellépett és hatott s mely hatalmas és elragadó volt ez az ő hatása.» (Virág Benedek poétai munkái. Harmadik kiadás Toldy Ferenc által. Pest, 1863.) Toldy Ferenc mindig hálásan emlékezett vissza a «szent öregre», mert nem feledhette el, hogy atyai jóbarátja milyen nemes szeretettel ébresztgette, ifjú éveiben, zsenge erőit. Véleménye szerint Virág Benedek nemcsak legügyesebb kezelője a külső formának deákos irányú kortársai között, hanem egyszersmind legtisztább kifejezője annak a szellemnek, mely a klasszikus régiséget örök mintává és szabályadóvá teszi. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint a klasszikus triász csak a külső formával gondolt s nem éreztette a klasszicizmus szellemét, míg Virág Benedekben a klasszikus szellem jelentékeny költői tehetséggel nyilatkozott meg. Lelkesedésének melege, gondolatainak nemes tisztasága, kifejezéseinek egyszerű ereje méltán hatották meg az akkori közönséget. Érzéke a fenséges iránt új hangot vitt a költészetbe, mely akkor szónoki áradozással és vizenyős lapossággal volt tele. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Virág Benedek sorait, írja Bodnár Zsigmond, nemes és lemondó, nyugodt és hazafias szív diktálta. A költő emléke mindig szent marad, bár ma már alig ismerjük költeményeit, tartalmuk elmosódott. Még életében olyan erő lépett fel a klasszicizmus terén, mint Berzsenyi Dániel, aki minden deákos elődjét messze túlhaladta s a magyar-római idealizmus első poétája lett. (A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893.) – Virág Benedek, úgymond Ferenczi Zoltán, szokatlan hatást gyakorolt kortársaira, kivált Csokonaira, Berzsenyire és Vörösmartyra, ezek mellett a jelentéktelenebb költők százaira. Az óklasszikus iránynak hatalmas lendületet adott, a holt antik versalakokba új eszméket, életet és érzést öntött: Nemcsak azzal készítette elő Berzsenyi ódaköltészetét, hogy legyőzte a görög-latin versforma nehézségeit, hanem azzal is, hogy a hazafias érzelmeket hősi magaslatra, a hősiességet a fenséges körébe emelte. (A régi magyar költészet. Remekírók Képes Könyvtára. II. köt. Budapest. 1904.) – Az óklasszikus irány, írja Négyesy László, első kísérletező és verstechnikai jellegű korszakából Virág Benedekkel lépett át egy tartalmilag is jelentős korszakba, mely az óklasszicizmusnak nemcsak formáját, hanem lelkét is meg akarta hódítani. Lendülete valóban ódai; de fenségi elemét nem a képzelet varázsa vagy a költői szemlélet gazdagsága adja meg, hanem az erkölcsi felfogás rendíthetetlen szilárdsága és a hazafias érzés kitörése. Hangja inkább éles és kemény, semmint hatalmas és gazdag változatú; nyelve tömött, hathatós, egyszerű kifejezésű; verselésében semmi nyoma a deákos triász latinosságainak. (A deákosok Virág Benedekig. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.)
VIRÁG BENEDEK (szül. 1754. Dióskál, Zala megye; megh. 1830. január 23. Buda) pálosrendi tanár, utóbb világi pap. Ifjúságáról keveset tudunk. Jobbágycsaládból származott, iskoláit a nagykanizsai és pécsi katolikus gimnáziumokban végezte, huszonegy éves korában belépett a pálosrendi szerzetesek közé. Pécsett volt teológus. Pécsről 1780-ban Székesfehérvárra került, itt tizenhárom évig tanította a latin nyelvet a pálosok gimnáziumában. Mikor szerzetét II. József császár 1786-ban feloszlatta, a székesfehérvári egyházmegye világi papjai közé lépett, de gimnáziumi tanári állásában továbbra is megmaradt. Hazafias versei egyes lapokra nyomva jártak kézről-kézre s buzdító, korholó, kesergő hangjukkal jelentékeny hatást tettek. Írótársai közül Ányos Pállal, Baróti Szabó Dáviddal, Bacsányi Jánossal és Kazinczy Ferenccel lépett szorosabb baráti viszonyba. A szabad irodalmi pályára vágyakozva hagyta oda Székesfehérvárt 1797-ben; egyházi elöljárói előtt a város egészségtelen fekvését és egyre súlyosbodó betegségét hozta fel távozásának megokolására; püspöke jóindulattal foglalkozott ügyével s fölmentette tanári pályájától. Pestre költözött, onnan átment az olcsóbb és csendesebb Budára. A katolikus vallásalapból, mint eltörült szerzetesrend tagja, háromszáz papírforint évi nyugdíjat kapott; ebből a csekély összegből tengődött. Nyomorúságban élt, de örvendett függetlenségériek. Annyit dolgozhatott, amennyit akart s nem függött elöljárói rendelkezésétől. Utóbb a francia háborúk következtében beálló drágaság inségessé tette életét; a szegény, sanyargó pap egy budai viskóban éldegélt, itt keresték fel ifjabb barátai: Vitkovics Mihály, Horvát István, Szemere Pál, Kölcsey Ferenc, Helmeczy Mihály, Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc. A kezdő írók bemutatták előtte hódolatukat; ha pedig a vidéki poéták, mint Csokonai Vitéz Mihály vagy Berzsenyi Dániel, felrándultak Pestre és Budára, olykor-olykor meglátogatták a jó öreget. Később még rosszabbra fordult sorsa. Szobájának egész bútorzata egy fenyőfanyoszolyából, könyvespolcból, asztalból és három szalmaszékből állott. E rideg tanyán nagy lelki békével éldegélt, pedig nem egyszer még téli fűtő fája sem volt; vastag ruhákba burkolódzva, félig dermedten írta munkáit. Fővárosi és vidéki barátai különböző ürügyeket kerestek, hogy segíthessék. Kazinczy Ferenc, bár maga is örökös anyagi zavarokkal küzdött, drága borokat és pénzt küldött neki; Horvát István könyvekkel látta el; pesti tisztelői és falusi paptársai eleséget meg bort lopkodtak éléskamrájába; irodalompártoló földbirtokosok kifizették munkáinak nyomdai költségeit, a példányokat neki engedték át eladás végett, még tiszteletdíjat is küldtek részére. Így folyt Virág Benedek remeteélete évről-évre. Napközben dolgozgatott, alkonyat felé kisétált a dunai híd felé. Néha átrándult Pestre Karacs Ferenc vagy Kultsár István házába. Írótársai elhalmozták a gyöngédség minden jelével s a Vitkovics Mihályéknál tartott irodalmi estéken szeretettel vették körül. Azután lassankint elköltöztek a kortársak, a vidám összejöveteleknek vége szakadt, Virág Benedek mind jobban magára maradt. Hirtelen halállal mult ki hetvenhat éves korában. Az elhagyatott aggastyánt éjnek idején szélütés érte s meghalt anélkül, hogy bárki segítségére siethetett volna. Egy jótékony úrinőnek, Ürményi József országbíró özvegyének, költségén temették el a krisztinavárosi temetőben. Sírja fölé hű tanítványa, Reseta János egyetemi tanár, állíttatott vörös márványkeresztet.
Adatok Virág Benedek életéhez:
1754. – Virág Benedek születésének éve. Szülőhelye a zalamegyei Dióskál falu. (Születésének évét és helyét régebben rosszul tudták. A puritánlelkű szerzetes nem szívesen beszélt élete történetéről s a kérdezősködőket így utasította el: «Születtem, szerettem hazámat s dolgoztam érte. Ez az én életem története. Tegyetek ti is így, tanítsátok utódaitokat s ha azok is ezt teszik, akkor Magyarország boldog lesz». Annak sem örült, ha költészetét dícsérték vagy ha írtak róla. «Azt mégsem szeretem – olvassuk egyik Kazinczy Ferenchez intézett levelében – hogy annyiszor koptatják nevemet, elhallgatván sok jeles embereket. Ne vesztegesd te is a tömjént.» Toldy Ferenc tekintélye alapján az 1752. év szerepelt születése időpontjaként s a somogymegyei Nagybajom születése helye gyanánt. A helyesebb adatokat Szalay Gyula kutatta fel s adta közre a Figyelő 1888. évfolyamában. A költő szegény parasztemberek gyermeke volt, igazi nevén Virág Ádám Ignác, szerzetesi nevén Benedek.)
1775. – Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után Pesten belép a pálosok rendjébe. Egy évet a pesti pálos rendházban tölt, innen Pécsre küldik a hittudományok hallgatására. (Mint pécsi teológus levelezni kezd Ányos Pállal. Rendtársa két évvel idősebb nála, a nagyszombati egyetemen tanul, örül barátságának s párosrímű alexandrinusok írására buzdítja Benedeket. Mindketten megegyeznek abban, hogy a magyar költészet művelése az elhanyagolt nemzeti nyelv erősítését jelenti.)
1780. – Rendfőnöke a székesfehérvári pálosrendi gimnáziumba küldi tanárnak. (Együtt működik Ányos Pállal, együtt szomorkodnak II. József császár újításai miatt. Levél útján megismerkedik több magyar íróval, versei kéziratban terjednek. Öt évig a grammatikai osztályokban tanít, tizenkét évig a poézis tanára. Tanítványai közül később Egyed Antal, Horvát István, Pyrker László és Reseta Antal futottak meg érdemes pályát.)
1797. – Gyöngélkedésére való tekintettel a székesfehérvári püspök fölmenti tanári állásától s megengedi, hogy Pestre költözzék. A következő évben átmegy Budára. (Mint kiérdemesült gimnáziumi professzor szánalmasan csekély nyugdíjból él, később nyomorba jut, mert évi háromszáz papírforintjából a háborús inség miatt alig tud valamit vásárolni. Hajnalonkint a tabáni plébániatemplomban misézik a munkába siető német napszámosoknak, napközben írogat, esténkint fölsétál a Gellérthegyre vagy kiül a Duna partjára. Ha valamelyik író vagy vidéki pap meglátogatja, boldog. Néha a hajóhídon átballag Pestre, hogy körültekintsen ismerősei körében.)
1810. – Szeptember ötödikén éjjel Buda égése. A Rácfürdőtől a kapucinusok templomáig az egész Duna mentét elhamvasztja a tűzvész. Lángok martaléka lesz a költő lakása is. (Mindene elhamvad, mások kegyelméből él heteken keresztül. Rövid időre Kultsár Istvánhoz megy át a pesti oldalra, azután fehérmegyei paptársai adnak neki szállást a falusi plébániákon. Végre nagyon szerényen újból berendezkedik egy budai kis ház emeletén.)
1830. – Halála Budán január 23-án. (Hajnalban takarítóasszonya félholtan találja, az orvosi segítség már elkésett. Január 25-én temetik, nagy sokaság kíséri utolsó útjára. A Hazai Tudósítások, a Tudományos Gyüjtemény és a többi lap benső részvéttel emlékezik meg elhúnytáról.)
1835. – Szobrának leleplezése a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Halála után egy bizottság gyüjtést indít s Ferenczi Istvánt megbízza azzal, hogy készítse el a költő szobrát. A szobor leleplezését szeptember 14-én egybekötik a Magyar Tudós Társaság hatodik nagygyűlésével. Guzmics Izidor beszédet mond, Döbrentei Gábor a szobrászművész tehetségét méltatja, gróf Teleki József akadémiai elnök félrevonja a leplet az emlékműről. A magyar költők között elsőnek Virág Benedek kap szobrot.)
1863. – Megjelenik összegyüjtött költeményeinek Toldy Ferenc által sajtó alá rendezett kiadása. (Ezzel egyidejűen közreadja Toldy Ferenc a Magyar Századokat is.)
1880. – Emlékünnep Budapesten halálának félszázados fordulója alkalmából. (A székesfehérvári püspök ugyanabban a tabáni templomban mond misét, ahol a költő annak idején naponta misézett, megjelennek a kormány és a főváros kiküldöttei, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság tagjai. A közönség soraiban ott van egy őszhajú nyugalmazott tanító, ez gyermekkorában sokat ministrált a költőnek. A mise után az egybegyűltek felvonulnak az apród-utcai Ajkay-féle házhoz: Virág Benedek egykori lakásához. Itt továbbfolyik az ünnepség, leleplezik a ház falába elhelyezett emléktáblát. Kimennek a temetőbe, a sírnál kegyelettel áldoznak a magyar Horatius halhatatlan emlékének.)
1930. – Dióskál faluban emléktáblát helyeznek el szülőházának falára. (Az emléktábla költségeit a költő zalamegyei tisztelői adták össze.)
Kiadások. – Virág Benedek 1789-ben lépett fel a kassai Magyar Museumban, írt azután néhány más folyóiratba és hírlapba is, alkalmi költeményei külön lapokra, úgynevezett röpívekre, nyomva járták be az országot. (A Székes Fejérvármegyebéli nemességhez, mikor a magyar korona őrizésére Budára menne, Ének a hazafiakhoz, Magyar óda.) – Költeményeinek első gyüjteménye: Virág Benedek poétai munkái. Pest, 1799. (A kötet nagy hatást keltett, de a szegényes irodalmi viszonyokra jellemző, hogy második bővített kiadása csak huszonhárom év mulva jelenhetett meg: Pest, 1822.) – Horatius poétikája. Pest, 1801. (A római költő tanító költeményének fordítása prózában. Bevezetése szót emel az óklasszikus versformák mellett s megtámadja a rímes verselést.) – Magyar poéták, kik római mértékre írtak 1540–1780. Pest, 1804. (Adalékok a magyarnyelvű rímtelen időmértékes verselés történetéhez. Tizenkilenc magyar költő antikmértékű versei Sylvester Jánostól Gyöngyössi Jánosig.) – Magyar századok. Buda, 1808. (A magyar nemzet története a IX–XIII. században. Új kiadása: 1811.) – Poemák. Buda, 1811. (Eredeti költeményei mellett verses Horatius-fordítások. Ettől kezdve magyar Horatiusa időről időre részenkint jelenik meg.) – Magyar századok. Buda, 1816. (A magyar nemzet története 1301-től 1437-ig.) – Hunyadi László. Tragédia három játékban. Buda, 1817. (Bessenyei György Hunyadi-drámájának átírása jambusokba.) – Horatius ódái. Buda, 1824. (A Horatius-sorozat befejezése. Az 1870-es évektől kezdve több kiadása jelent meg, mert a gimnáziumi tanulók segédkönyvül használták latin szövegük mellé.) – Ezenkívül több kisebb-nagyobb kötete és füzete. (Cicero két munkájának fordítása, elmélkedések Fleury Claudius egyházi históriája nyomán, II. Endre magyar király aranybullájának fordítása és magyarázata, Telegdi Miklós négy prédikációjának kiadása, észrevételek a magyar verstanról.) – Belefogott egy hexameteres hőskölteménybe is, de csak a bevezető verssorokat írta meg. Eposzában Árpád honfoglalását akarta megénekelni, mint kortársai közül Ráday Gedeon, Bacsányi János és Csokonai Vitéz Mihály. (A huszonnégy soros töredéket Szalay Gyula tette közzé a Figyelő 1888. évf.-ban.) – Toldy Ferenc kiadása: Virág Benedek Magyar Századai. Öt kötet. Pest, 1862–1863. (A magyar nemzet története a legrégibb időktől a mohácsi csatáig. Az ötödik kötetben először látott napvilágot a Zsigmond király halálától II. Lajos király haláláig terjedő rész.) – Toldy Ferenc kiadása: Virág Benedek poétai munkái. Pest, 1863. (Összegyüjtött költeményeinek 3. kiadása. Ez az első teljesebb Virág-kiadás.) – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve. II köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Szemelvények.) – Zlinszky Aladár kiadása: Virág Benedek válogatott költeményei. Budapest, év nélkül. (Magyar Könyvtár.) – U. az: Szemelvények a magyar nemzeti líra köréből. Budapest, 1893. (Jeles Írók Iskolai Tára.) – Toncs Gusztáv kiadása: Szemelvények a magyar klasszikus iskola költőiből. Budapest, 1904. (Nyolc Virág-vers magyarázatokkal.) – Császár Elemér kiadása: Deákos költők. Budapest, 1914. (Válogatott verses munkáinak gyüjteménye a Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtárában.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: Handbuch der ungrischen Poesie. I. köt. Pest és Bécs, 1828. – U. az: A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. Budapest, 1876. – Flegler Sándor: A magyar történetírás történelme. Ford. ifj. Szinnyei József. Budapest, 1877. – Zsilinszky Mihály: Virág Benedek mint történetíró. Századok. 1880. évf. – Ács Egyed: Virág Benedek mint költő és történetíró. Pécsi kat. gimnázium értesítője. 1881. – Bélay Jenő: Virág Benedek irodalmi munkássága. Figyelő. 1881. évf. – Csernátoni Gyula: A magyar ódaköltés története. U. o. 1882. évf. – Radó Antal: A magyar műfordítás története. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1883. évf. – Szalay Gyula: Virág Benedek élete és művei. Figyelő. 1888. évf. – Vermes Imre: Virág Benedek élete. Pozsony, 1888. – Fejér Andor: Horatius hatásának nyomai a magyar klasszikus kor költészetében. Bajai ciszterci gimnázium értesítője. 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Végh Endre: Virág Benedek és költészete. Kaposvári áll. gimnázium értesítője. 1893. – Szeremley Barna: Virág és Horatius. Kisújszállási ref. gimnázium értesítője. 1895. – Kende János: Horatius és Virág. Budapest, 1898. – Garzó Béla: Virág Benedek élete és irodalmi működése. Kecskemét, 1900. – Lauschmann Gyula: Virág és Ányos viszonya Székesfehérvárhoz. Székesfehérvár, 1905. – Négyesy László: A deákosak Virág Benedekig. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Pickel Ferenc: A magyar ódai költészet fejlődése. Nagykanizsa, 1908. – Alszeghy Zsolt: Virág Benedek költészete. Katolikus Szemle. 1910. évf. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és ujklasszikai iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. köt. Budapest, 1914. – Bitay Árpád: Virág Benedek és a román irodalomtörténet. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1925. évf. – Lakatos Dénes: Virág Benedek megválása a tanári széktől. Irodalomtörténet. 1926. évf.
