RÁJNIS JÓZSEF.
RÁJNIS JÓZSEF.
BARÓTI SZABÓ DÁVID fellépése után négy évvel adta ki első verses kötetét – A magyar Helikonra vezérlő kalaúzt (1781) – a deákos iskola harmadik tagja: KŐSZEGI RÁJNIS JÓZSEF. Jóval előbb kezdett verselni görög-latin versformákban, mint két másik társa, de olyan mereven ragaszkodott a Horatius-féle kilencévi próbaidő szabályához, hogy inkább elüttette magát az elsőségtől, mégsem adta sajtó alá kéziratban heverő költeményeit. Egyébként az elsőség kérdése inkább csak önáltatás volt, mert Molnár János jézustársasági atya már 1760-ban feltűnést keltő példát adott az antik mértékű magyar verselésre.
Rájnis József gondolatköre hasonló Baróti Szabó Dávidéhoz és Révai Miklóséhoz. Aggasztja a magyarság sorsa, lelkesíti a nemzet jövője, örvend, hogy II. József halála után messze idegenből újból hazaérkezett a magyar szent korona. Ezt a nagy változást Isten különös jóságának tulajdonítja: Ébredj fel immár, nyisd szemedet, magyar! A menny urának nagy csuda-dolgait Bámulva lásd és a hazádon Szánakodó különös kegyelmét». Már haldoklott a törvény, már elpártolt a szerencse nemzetünktől, mikor Isten kegyelme visszaadta szent koronánkat s vele megérkezett aranyszabadságunk is. Hazánkban fényes hatalma van a királynak, de azért tetszése nem törvény, mert a törvényt a haza rendjei vele együtt szabják. Nem is kell a hatalmat sem egy emberre, sem néhány előkelőre, sem a buta népre bízni; szabja meg a törvényt a nemesség egyetértése a koronás királlyal. Csakhogy, jaj, rosszul gondolkodott a magyar, idegenné vált szelleme, az egész haza földjén elterjedt a szívében, nyelvében, ruhájában elkorcsosodott új magyarok fajtája. Végső órád közeledett már, megnyomorított magyar, ekkor szánt meg gondviselő Istened, visszaadta régi szabadságodat, visszahozta hazánkba koronánkat. (A magyarokhoz.)
Dícséri az uralkodóház tagjait, megénekli egy-két tekintélyes jóemberét, szót emel a papság magyaros öltözködése mellett, siratja a jezsuitákat, felhívja a figyelmet a veszedelmes írókra: «Ők mézbe-mártott tollal igézgetik A veszni indult emberi szíveket». Maga Pluto zúdítja a szerencsétlen emberiségre az új eszmék hirdetőit, de meg is lesz bérük e jeles férfiaknak. «Magamra s a tűz-tóra is esküszöm» kiált fel a pokol kárörvendő királya: meg fogják érezni hatalmamat, nevessék bár most hitetlen lélekkel a túlvilágot. (Az ártalmas könyvírókról.)
Bár Rájnis József írt néhány magyaros versformájú költeményt is, verses kötetében szembeszállt a rímes verselés művelőivel. Felhívta a tanultabb magyar írókat, különböztessék meg magukat a tudatlan tömegtől, vessék el a hagyományos rímelést, fogadják szeretetükbe az új prozódiát. Nem mind jó az, ami régi; nem mind rossz az, ami új. Hogy a magyar nyelv mennyire alkalmas a római mértékre, azt különböző versformájú lírai költemények írásával igazolta. Költeményes példái bemutatták az óklasszikus verselésnek csaknem valamennyi fajtáját. Elég ügyesen verselt. Néhány alkalmi költeménye, buzdító és feddő verse, ódája és epigrammája tüzes hazaszeretetről tanuskodott, de arról is, hogy erősen hajlott a gúnyolódás felé. Könyvét nem verses darabjai tették fontossá a magyar irodalom történetében, hanem a verstani fejtegetéseihez fűződő tollharcok.
RÁJNIS JÓZSEF (szül. 1741. június 4. Kőszeg; megh. 1812. szeptember 23. Keszthely) jézustársasági tanár, utóbb világi pap. Dunántúli német család gyermeke volt, ő maga lelkes magyar lett. Tizenhat éves koráig szülővárosában nevelkedett. Attól az időtől, hogy felvették a jezsuita-rendbe, megkezdődött vándorélete. Tanult és tanított Bécsben, Leobenben, Esztergomban, Kassán, Pozsonyban, Győrben, Nagyszombatban, Székesfehérvárott. Megszerezte a bölcselet és a hittudományok doktorságát. Mikor rendjét 1773-ban feloszlatták, Győrött telepedett meg, innen csak harmincháromévi tanári és hitszónoki működés után távozott el. Nem tudott megélni évi háromszáz bankóforint nyugdíjából, ezért a csornai premontrei rendnél vállalt tanári alkalmazást. Élete utolján gróf Festetich György keszthelyi gazdasági intézetében foglalatoskodott, mint tanulmányi felügyelő. Keszthelyen halt meg hetvenegy éves korában.
Adatok Rájnis József életéhez:
1741. – Kőszegi Rájnis József születésének éve. Június 4.-én születik Kőszegen, Vas megyében. (Atyja Reinisch József német polgár, anyja német polgárasszony; a kőszegi jezsuiták gimnáziumába való beadásáig csak németül beszél, a gimnáziumban latin nyelven tanul; már serdülő ifjú, mikor megismerkedik a magyar nyelvvel. Kiejtésén mindvégig megérzik a német eredet, de érzelmeiben rajongó hazafi, írásaiban tiszta magyar.)
1757. – Belép a jezsuiták rendjébe. A kétévi próbaidőt Bécsben tölti. (Környezete idegen, az érintkezés nyelve latin, de ő már tud magyarul.)
1760. – Mint stájerországi leobeni jezsuita-papnövendék disztichonokban fordítja magyarra az olasz Sannazaro egyik latinnyelvű epigrammáját. (Csak egy társa tud magyarul az egész rendházban, ennek megmutatja versét, az epigramma olyan jól lejt, mint a deák szöveg. Ekkor tizenkilenc éves. Büszke nemzeti önérzettel tekint a vele együtt tanuló német ifjakra.)
1761. – Esztergomba rendelik gimnáziumi tanárnak. Gróf Barkóczy Ferenc esztergomi érseket latinnyelvű költeményben magasztalja. (A hexameteres dicsőítő vers a prímás költségén még ebben az évben megjelenik Budán. A következő két évben a buzgó tanárból szorgalmas tanuló lesz: a jezsuiták kassai akadémiáján a filozófiai tanfolyamot végzi.)
1763. – Áthelyezik a pozsonyi jezsuita iskolába. (Közeledik az országgyűlés ideje s a jezsuita rendtartomány elöljárósága olyan embert akar tanítónak Pozsonyban, aki kitűnően tud magyarul. Igazgatója Faludi Ferenc.)
1764–1771. – Három éven keresztül győri gimnáziumi tanár, utána négy évig a hittudományokat tanulja a nagyszombati egyetemen. (Áldozópappá szentelik és teológiai doktorrá avatják.)
1773. – Mária Terézia királynő a pápai rendelet alapján feloszlatja a Jézus-társaságot. Ez időtájt Rájnis József a szatmári rendházban él, most világi pappá lesz, Győrbe megy, ott éldegél évtizedeken keresztül csekély nyugdíjából. (Antik mértékű magyar verseinek gyűjteménye már 1773-ban készen van, de kéziratát még pihenteti s a következő évben büszkén utasítja el Baróti Szabó Dávidnak azt a felhívását, hogy együtt lépjenek a világ elé költeményeikkel.)
1781. – Megjelenik magyarnyelvű verses kötete, megindul a prozódiai harc. Nemcsak írótársaival zördül össze, hanem viszálykodásba keveredik a győri lakossággal s magára vonja egyházi hatósága neheztelését is. (A papok és a világiak egyformán rosszul vélekednek róla: szertelen indulatú, bosszúálló, kötekedő, hóbortos, dölyfös embernek ismerik. A jézustársasági nevelés nem sok nyomot hagyott lelkén. Engesztelhetetlenül haragszik Baróti Szabó Dávidra, mert megelőzte költői fellépésében; gyűlöli Bacsányi Jánost, mert a prozódiai harcban ellene foglalt állást; meghurcolja Rát Mátyást, mert a pozsonyi Magyar Hírmondóban néhány szerény észrevételt mert tenni verses kötetére. Csak a vele sok tekintetben hasonló természetű Révai Miklóssal és Fabchich Józseffel nem vész össze. Kárt okoz a papi állás megbecsülésének is; fennhéjázásában nem fogadja a győri katolikusok «Dícsértessék a Jézus Krisztus»-át. A katolikusok tisztességgel köszönnek minden egyházi férfiúnak, ő azonban azt tartja, hogy nem köteles viszonozni az üdvözlést, hiszen ilyen módon minden alsóbbrendű ember megparancsolhatja neki, hogy válaszoljon a köszönésre. Ebből apró botrányok támadnak; a megsértett hívők különböző megjegyzéseket tesznek a barátságtalan papra: «Ez vak! Ez süket! Ennek madár van a kalapja alatt!» A győri püspök kérdőre vonja bántó magatartásáért, megfeddi azért is, hogy ledobta magáról az előirt katolikus papi öltönyt és Fabchich Józseffel együtt magyar ruhát vett fel. Ellenségei egyre szaporodnak, megfosztják apró mellékjövedelmeitől, nyomorúságos nyugdíjából tengeti életét. Insége nem csökkenti forró hazaszeretetét. Jelmondata: «Első édes hazám és csak azután következem én».)
1806. – Győrből a zalamegyei Türjére költözik. A csornai premontrei rend meghívja türjei rendházába, hogy a premontrei papnövendékeket előkészítse a tanári pályára. (Két év mulva tanítványaival együtt a keszthelyi rendházba megy, majd a bencések zalaapáti kolostorában próbál szerencsét.)
1809. – Gróf Festetich György kinevezi igazgatónak keszthelyi gazdasági iskolájába. Sorsa jobbra fordul. (A gróf olyan nagy távolságban van tőle, hogy nem tűzhet vele össze; öregszik is már, kevésbé harcias. A mezőgazdaság iránt nagyon érdeklődik, vizsgálja a növényeket, fűvészkedik a környéken. Lefordítja Vergilius gazdaságra tanító költeményét.)
1812. – Halála Keszthelyen szeptember 23-án. (A keszthelyi plébániatemplomban temetik el.)
Kiadások. – A magyar Helikonra vezérlő kalauz azaz a magyar vers-szerzésnek példái és regulái. Pozsony, 1781. (Az antik mértékű verseléshez korán hozzákezdett. Mint jézustársasági papnövendék 1760-ban a stájerországi Leobenben végezte tanulmányait, ekkor gondolt arra, hogy rímtelen időmértékes magyar verset készítsen. Hazafias büszkeségétől tüzelve meg akarta mutatni, mire képes a magyar nyelv. Utóbb behatóan kezdte vizsgálni a latin prozódiának a magyar nyelvre alkalmazható szabályait, megpróbálkozott eredeti versek írásával, kezdett bizakodni költői tehetségében, büszke volt elsőségére. Képzelhetni bosszúságát, mikor hírét vette Baróti Szabó Dávid föllépésének. Némiképen megvigasztalta az a hite, hogy verses könyvével homályt vet majd vetélytársa dicsőségére s honfitársait teljesen megnyeri az antik irány számára.) – Magyar Virgilius. Első darab. Máró Virgilius Publiusnak eklogái azaz válogatott pásztori versei. Pozsony, 1789. (Ehhez a fordításához csatolta Baróti Szabó Dávid és Bacsányi János ellen irányuló támadó feleletét.) – Magyar Virgilius. Második darab. Máró Virgilius Publiusnak Georgikonja azaz gazdaságra tanító versei. Pest, 1814. (Halála után Kondé József Benedek adta ki fordítását.) – Ezenkívül még több alkalmi költeménye és vitázó röpirata magyar és latin nyelven. Az örvendező és gyászoló vers neki is kedves műfaja volt. (Kéziratai közül említhető Bacsányi Jánost támadó epés dolgozata: Apuléjus Tüköre; továbbá Helikoni Kalauzának javított és bővített átdolgozása a Magyar Parnassus.) – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Szemelvények verses munkáiból.) – Toncs Gusztáv kiadása: Szemelvények a magyar klasszikus iskola költőiből. Budapest, 1904. (Három Rájnis-vers magyarázatokkal.) – Császár Elemér kiadása: Deákos költők. Budapest, 1914. (Válogatott verses munkáinak gyüjteménye a Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtárában.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. 2. kiad. Budapest, 1876. – Csernátoni Gyula: A magyar ódaköltés története. Figyelő. 1882. évf. – Radó Antal: A magyar műfordítás története. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1883. évf. – Hénap Tamás: Kőszegi Rájnis József. Veszprém, 1884. – Váczy János: A klasszikus iskola triásza. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1886. évf. – Veszprémi Vilmos: Rájnis és kora. Budapest, 1889. – Ágh Lajos: Kőszegi Rájnis József élete és munkái. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Szücs István: Vergilius hatása idillköltészetünkre. Nyitrai kat. gimnázium értesítője. 1902. – Császár Elemér: A deákos iskola. Irodalomtörténeti Közlemények. 1904. évf. – Négyesy László: A deákosok. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XI. köt. Budapest, 1906. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Császár Elemér: Deákos költők. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.) – Csengery János: Vergilius a magyar költészetben. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf.
