A PROZÓDIAI HARC.
A PROZÓDIAI HARC.
AZ ÓKLASSZIKUS triásznak mind a három tagja elmagyarázta olvasóinak az új poézis verstani irányelveit. Külön-külön megállapított verstani tételeik alapjában véve megegyeztek egymással, mert a latin prozódia szabályait meglehetősen simán alkalmazhatták a magyar nyelvre; csak egyes részletkérdések eldöntése maradt függőben. A vitás tételek körül heves vita tört ki, mert mindegyik úttörő meg volt győződve a maga megföllebezhetetlen igazságáról és nem tartotta helyesnek másik két társa hangmérését. A támadások éle elsősorban Baróti Szabó Dávid ellen irányult. A kassai poéta székely szülőföldjének tájszólásában verselt s latin klasszikusainak példájára összevissza hányta a magyar szórendet, ezért Rájnis József, a győri poéta, 1781-ben megjelent verses kötetében rendreutasította. Kitört a prozódiai harc; ebben a két vitázó félen kívül mások is résztvettek. Baróti Szabó Dávidot Bacsányi János védelmezte, Rájnis József mellett Révai Miklós kardoskodott. A heveshangú tollharc csakhamar kíméletlen személyeskedéssé fajult, erre annál kevésbé volt szükség, mivel a fontosabb verstani szabályokban megegyeztek a vitázó felek. Annyi haszna volt a pörlekedésnek, hogy a támadások és védelmek szélesebb körben is érdeklődést keltettek az irodalom ügye iránt s a többé-kevésbé nyers eszmecserék kapcsán megoldották a magyar poétika több függő kérdését. Hasonló élénk irodalmi vita Pázmány Péter óta nem kötötte le a magyar írók figyelmét.
A támadást Rájnis József indította meg. A harcias jézustársasági tanár nem feledte, hogy rendtársa később kezdett az antik mértékű verseléshez s mégis megelőzte a föllépésben. Mikor 1781-ben kiadta A magyar Helikonra vezérlő kalauzát, nem tudta megállni, hogy szóvá ne tegye Baróti Szabó Dávid nyelvi botlásait és prozódiai vétségeit. Nevet nem említett ugyan, de gúnyos célzásait mindenki megértette. Szabó Dávid hat esztendő mulva válaszolt. Azt vitatta, hogy az időmértékes verselésben egyedül a kiejtés a döntő, dícsérte a székely nép romlatlan ősi nyelvét, kétségbevonta Rájnis József nyelvérzékének helyességét és bíráskodásának jogosultságát, mert német anyanyelvű paptársa könyvekből tanulta a magyar beszédet. (Ki nyertes a hangmérséklésben? Kassa, 1787.) A sértést a magyarságára büszke Rájnis József nem hagyhatta szó nélkül. Vergilius-fordításához csatolt mentőírásában ingerülten felelt. Azt bizonyítgatta, hogy Szabó Dávid sem nem poéta, sem nem igaz magyar, gondolatait szóról-szóra deákból fordítja, a magyar szórendet oktalanul latinná teszi. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a parasztok között tanult köznapi nyelvet könyvek olvasásával kell tökéletesíteni. (Magyar Virgilius. I. köt. Pozsony, 1789. Ehhez csatolva: A magyar Virgiliushoz tartozó sisakos, paizsos, kardos mentőírás.) Kíméletlen személyeskedése nagy feltűnést keltett. Kortársai kezdtek félni tollától. Szabó Dávid nem is válaszolt neki, helyette Bacsányi János vette föl a harcot. Volt oka a beavatkozásra. Az addig lefolyt vita során Rájnis József kifogásolta, hogy Bacsányi János és Kazinczy Ferenc a kassai Magyar Museum megindításakor Szabó Dávidot is beszólították társaságukba, egyúttal megtámadta Bacsányi János műfordítói elveit is. Míg Bacsányi János az alaki és tartalmi hűség mellett foglalt állást, Rájnis József a szabadabb fordítás jogosultságát vitatta. Bacsányi János komoly hangon intette támadóját az izgágaság kerülésére, megrótta modortalansága és önhittsége miatt, kimutatta tévedéseit, védte a méltatlanul gyalázott Szabó Dávidot. (Milton s a fordítás mestersége ügyében. Magyar Museum. 1789. évf.) Rájnis Józsefnek rosszul esett, hogy egy fiatal író fanyaron nyilatkozik verseiről, sőt leckéztetni meri. Haragos viszonválaszban öntötte ki haragját, de ez a felelete kéziratban maradt. (Apuléjus tüköre, melyben a kassai Proteusnak képét és annak sokféle csúfos tűnéseit láthatni.) Ezzel véget ért a hosszú prozódiai pör.
Irodalom. – A prozódiai harc történetéről Szabó Dávid, Révai Miklós és Rájnis József életírói sorra megemlékeznek. – Váczy János: A klasszikus iskola triásza. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1886. évf. – Balassa József: A prozódiai harc. U. o. 1886. évf. – Négyesy László: A magyar verselmélet kritikai története. Budapest, 1888. – U. az: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Császár Elemér: A deákos iskola. Irodalomtörténeti Közlemények. 1904. évf. – U. az: Deákos költők. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.)
