FRANCIÁS KÖLTŐK BÉCSBEN.
FRANCIÁS KÖLTŐK BÉCSBEN.
BESSENYEI GYÖRGY az 1770-es évektől kezdve új szellemet ültetett át irodalmunkba. Franciás irányának több lelkes követője támadt, a testőrírók és barátaik megismertették honfitársaikkal a világirodalom néhány értékes alkotását, segítették a jobb ízlés terjedését, fejlesztették a költői nyelvet. A hagyományos gondolatkörében megkövesedni látszó nemzeti irodalmat modern eszmékkel termékenyítették meg. Ihletőjük a francia szellem volt, vezércsillaguk a megújhodás, bálványuk Voltaire. Legnagyobb kedvvel az újklasszicizmus bölcselő költészetét, episztoláját és drámáját utánozták, de az elbeszélő próza csinosítása körül is szereztek érdemeket.
A bécsi testőrírók között, Bessenyei György mellett, BARCSAI ÁBRAHÁM verselt legbuzgóbban. Barcsai Ábrahám szerény tehetségű poéta, de felvilágosodott gondolkodó és lelkes magyar. Verses leveleiben és elmélkedő költeményeiben rokonszenves őszinteséggel számol be érzelmeiről, gondolatairól, élményeiről; elmondja, hogy az élet csak füst, álom, hiúság; a világ boldogságot igér, keserűséget ad; a tudomány, dicsőség, méltóság, kincs mind hiábavaló; még a barátságban van a legtöbb öröm. Lelkében megvan a nemzetfenntartó magyar nemes önérzete, de a fejedelmekben rabszolgatartó kényurakat lát, csakúgy, mint francia mesterei. Gyanakodva szemléli a bécsi udvart s büszke arra, hogy testőrtársai a német város zajában sem korcsosodtak el, hanem jóra fordították ifjúságuk aranyesztendeit s földerítették a szebb jövő hajnalát. A fejedelmi családból származó férfiú egyik korai művelője volt a magyar költői levélnek. Sok poétai erő nem fedezhető fel episztoláiban, de naturalista bölcselkedése a maga korában becsült lírikussá tette. Leíró költeményeiben józan nyugalommal festette a természet jelenségeit. Mint általában a franciás irányú írói csoport, verselésében ő is a párosrímű tizenkettős híve.
BARCSAI ÁBRAHÁM (szül. 1742. február 2. Piski, Hunyad megye; megh. 1806. március 3. Csóra, Alsófehér megye) az erdélyi Barcsaiak fejedelmi családjának ivadéka volt. Tanulmányait a nagyenyedi református kollégiumban végezte, 1761 őszén Hunyad megye felküldte a bécsi magyar gárdisták közé. Vele egyidőben ment fel Bécsbe Báróczi Sándor is, míg a Bessenyei-testvérek csak néhány évvel később jutottak a magyar királyi testőrségbe. 1767-ben kapitányi ranggal átlépett az egyik dragonyos ezredbe, itthon és Ausztriában sokfelé állomásozott, résztvett II. József török háborújában, ezredesi ranggal vonult nyugalomba. Ekkor már katolikus volt; elődei hitéről Bessenyei Györggyel egy esztendőben, 1779-ben, tért át a katolikus vallásra. Nyugalomba vonulása után marosmenti jószágain, az alsófehérmegyei Csórán és a hunyadmegyei Solymoson, gazdálkodott. Oláh jobbágyai nagyon szerették, mert jól bánt velük. Halála után özvegye, gróf Bethlen Zsuzsánna, díszes emlékművet emelt csórai sírja fölé, de munkáinak közrebocsátásától vonakodott. Kazinczy Ferenc rá akarta bírni az özvegyet a hátrahagyott kéziratok kinyomtatására, de gróf Bethlen Zsuzsánna sajnálta a kiadás költségeit. Az írótársaitól «elegáns poétá»-nak nevezett előkelő erdélyi úr Bessenyei Györggyel és Báróczi Sándorral s különösen Orczy Lőrinccel és Ányos Pállal állt szoros baráti viszonyban. – Első verse Báróczi Sándor Marmontel-fordítása előtt jelent meg: Erkölcsi mesék. Bécs, 1775. – Újabb verseit a testőrírók gyüjteményes kötete hozta: Bessenyei György társasága. Bécs, 1777. – Összegyüjtött verseit Orczy Lőrinc költeményeivel együtt Révai Miklós adta ki: Két nagyságos elmének költeményes szüleményei. Pozsony, 1789. (Ebben a kötetben a 63–148. lapig terjedő rész Barcsai Ábrahámé, a többi Orczy Lőrincé.) – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve: II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Közli Barcsai Ábrahám hét költeményét.)
Irodalom. – Döbrentei Gábor: Barcsai Ábrahám. Erdélyi Múzeum. 1814. évf. – Toldy Ferenc: Magyar költők élete. I. köt. Pest, 1870. – Ballagi Aladár: A magyar királyi testőrség története, különös tekintettel irodalmi működésére. Pest, 1872. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. – Zombory Izidor János: Barcsai Ábrahám élete és költészete. Budapest, 1895. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Baros Gyula: Barcsai és Báróczi. Sajókaza, 1905. – Széchy Károly; Bessenyei és társai. Franciások itthon. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Baros Gyula: Adatok Barcsai Ábrahám levelezéséhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1911. évf. – Kristóf György: Adatok Barcsai Ábrahám életéhez. Erdélyi Múzeum. 1911. évf. – Lampérth Géza: Bessenyei társasága a gárdában. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Kristóf György: Barcsai és Orczy. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. – U. az: Barcsai Ábrahám költészete. Irodalomtörténet. 1915. évf. – Császár Elemér: Barcsai Ábrahám. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Rácz Lajos: Rousseau és Magyarország. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Müller Gyula: A bécsi francia irodalmi kultúra a XVIII. században. Budapest, 1930.
