A LÍRIKUS HAGYOMÁNYOK FOLYTATÓI.
A LÍRIKUS HAGYOMÁNYOK FOLYTATÓI.
MINT a régebbi időben, most is a vallásos költészet állt legközelebb a nemesség és a parasztság szívéhez. A városok lakója vasárnaponkint csak olyan áhítattal énekelt hitfelekezetének templomában, mint a földbirtokos-nemesúr vagy a jobbágy. A papságnak gondoskodnia kellett, hogy a kedveltebb énekeskönyvek újból megjelenjenek, másrészt a régi énekkészlet friss darabokkal gyarapodjék.
A katolikusok újonnan írt ájtatos dalai jórészt szorosan a régiek mintájára készültek. AMADE LÁSZLÓ vallásos énekeiben nem csillan fel különösebb tehetség, de FALUDI FERENC egyházi költészete igaz poétai megnyilatkozás. A templomi énekek szokásos közhelyei tűnnek fel JUHÁSZ MÁTÉ minoritarendi szerzetes verseskötetében. ÁNYOS PÁL nagy érdeme, hogy összegyüjtötte a népszerűbb katolikus énekeket, új darabokat írt hozzájuk s barátait is rávette az énekköltésre. Értékes énekgyüjteményt bocsátott közre BOZÓKY MIHÁLY, gazdag énektárral erősítette a katolikus hívők lelki épülését SZENTMIHÁLYI MIHÁLY. Szövegeikből és dallamaikból ezer és ezer lélek nyert lelki vigasztalást az ország minden táján emberöltőkön keresztül.
Amint a műköltők világi dalai többé-kevésbé megváltoztak az egyszerű emberek körében, akként módosult az egyházi énekek eredeti szövege és dallama is a hívők ajkán. A nép és a kántorok sokat rontottak a régi énekeken, a népszerűbb himnuszoknak egész sor szövegváltozata támadt. Maguk az énekgyüjtemények szerkesztői is szívesen javítgatták a kedveltebb egyházi költemények egyes sorait, a rövidítés és a megtoldás gyakori jelenség. Mikor Szentmihályi Mihály gróf Esterházy Károly egri püspök utasítására 1797-ben közrebocsátotta hatalmas énekeskönyvét, a több mint nyolcszáz magyar éneket tartalmazó mű bevezető részében maga is rámutatott erre a hagyományos szövegmódosító eljárásra: «Némely régi énekek, amint a könyvekben találtatnak, változás nélkül a népnek kedve szerént meghagyattak; némelyek pedig papi társaim ítélete szerint is meghosszabíttattak vagy rövidebb számba vétettek. Nemkülönben amely versekben a syllabák vagyis betük összefoglalási többek vagy kevesebbek valának, megjobbíttattak».
A protestánsok sorában a református vallásos költészet érdemes munkása volt SZŐNYI BENJAMIN hódmezővásárhelyi lelkipásztor. Terjedelmes énekgyüjteménye, a Szentek hegedűje, olyan üdvösséges új énekeket foglalt magában, melyeknek egyik része hétköznapokra és ünnepnapokra szólt, másik része a különböző rendű és állapotú hívők könyörgéseit tartotta szem előtt. LOSONCZI ISTVÁN nagykőrösi tanár Éneklésben tanító mestere szintén egyike volt az elterjedtebb helvét hitvallású templomi dalgyüjteményeknek. A kálvinista vidékeken MARÓTHY GYÖRGY debreceni tanár Harmonikus Zsoltárát is szívesen forgatták.
Az alkalmi költészet kiveszhetetlen műfaja továbbhaladt a maga népies-magyaros útján. A családi ünnepek, nevezetes gyászesetek, hivatali előlépések meg-megzendítették a rímelő készségű földbirtokosok, katonák, papok, tanítók lantját. A krónikás verselés divata sem veszett ki.
Az alkalmi költészet és verses levelezés terén az 1780-as évektől kezdve sokan kísérleteztek. KRESKAY IMRE pálosrendi szerzetest Bessenyei György köréhez fűzték baráti kapcsolatai, de azért a magyaros iskola stílusában írta verses leveleit írótársaihoz: Ányos Pálhoz, Gvadányi Józsefhez, Révai Miklóshoz, Verseghy Ferenchez, Virág Benedekhez. Vallásos és hazafias szellemű lírája bölcselkedő és oktató jellegű. Magyaros beszédét átszőtte a deákos irány gondolatkörének szálaival. Párosrímű tizenkettőseiből nem bontakozik ki erősebb költői egyéniség.
A magyaros, deákos, franciás és németes irányú írók egyaránt buzgón küldözték egymáshoz episztoláikat. A magyarosok közül Gvadányi József helikoni körének tagjai – CSIZI ISTVÁN, DONITS ANDRÁS, FÁBIÁN JULIÁNNA és MOLNÁR BORBÁLA – többnyire párosrímű tizenkettősökbe szedték nyájaskodásaikat, bölcselkedéseiket, híreiket. Molnár Borbála vitte közülük legtöbbre. Nemcsak verses leveleket írt, hanem vallásos elmélkedéseket, elégikus panaszokat, leíró verseket és két rímes elbeszélést is. Jámbor kereszténységgel fohászkodott Istenhez, elpanaszolta házaséletének keserveit, számot adott érzelmeiről és gondolatairól. Ma már alig tudjuk megérteni, mi tetszett költeményeiben kortársainak.
Lírikusok:
AMADE LÁSZLÓ báró, pozsonymegyei földbirtokos. Életéről és munkáiról: a pályáját tárgyaló fejezetben. – Buzgó szívnek énekes fohászkodási. Bécs, 1755. (Vallásos énekeinek első kiadása.) – Várkonyi báró Amade László versei. Összegyüjtötte, bevezette és jegyzetekkel kísérte Négyesy László. Budapest, 1892. (A legjobb kiadás.)
ÁNYOS PÁL pálosrendi szerzetes. Életéről és munkáiról: a pályáját tárgyaló fejezetben. – Énekek könyve szükséges litániákkal és imádságokkal a magyar keresztény katolika anyaszentegyház szolgálatjára. Pest, 1785. (A régibb egyházi énekek szövegeit magyarosabbakká és simább lejtésűekké dolgozta át, az addigi énekkészletet kortársainak új költeményeivel és dallamaival gazdagította. Könyvét különösen a dunántúli katolikus hívők használták.)
BOZÓKY MIHÁLY (1755–1839) esztergommegyei származású tanító és jegyző. A szülőmegyéjében fekvő Pilismarót faluban nevezetes kántor volt. – Katolikus karbéli kótás énekeskönyv. Vác, 1797. (Egyházi énekek gyüjteménye. A szerző saját szövegei és dallamai közül nem egyet ma is énekelnek. Énekeskönyvében tűnnek fel többek között a következő nevezetes katolikus énekek: Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Bemegyek szent templomodba, Egek ékessége. Az elsőt, a magyar népnek Szent István királyhoz való könyörgését, valószínűleg régebbi ének nyomán írta a gyüjtemény szerkesztője; a másodiknak szövege és dallama is az ő alkotása; a harmadik sem bukkan fel ezt megelőzően más nyomtatott énekeskönyvekben. A későbbi énekgyüjtemények mind a háromnak innen vették át a szövegét és a dallamát.)
CSIZI ISTVÁN (megh. 1805. Tokaj) erdélyi származású katonatiszt. Református ember volt, lelkes hazafi. Mikor mint kapitány Galíciában állomásozott katonatársaival, magyarnyelvű szolgálati könyvecskéket írt kérdésekben és feleletekben a közlegények, altisztek és tisztek számára, de ezek a gyakorlati kalauzai kéziratban maradtak. Mint őrnagy vonult nyugalomba. Gvadányi Józsefhez régi barátság fűzte, de azért verses leveleiben a kisebbrangú katona alázatos fegyelmével szólt a lovasgenerálishoz. Episztoláiból nem csillan elő költői szellem. Verses levelezése inkább csak köznapi elmélkedések és alkalmi tudósítások rímekbe foglalása. – Kies Hymettuson szőtt virágszál báró Bánffy Mihály úr és báró Kemény Terézia kisasszony házassága alkalmatosságára. Kolozsvár, 1758. (Alkalmi vers az előkelő erdélyi pár tiszteletére.) – Királyi Buda vára mennyi ideig sínylett a török igája alatt és az alól lett kedves szabadulhatásával s azután mely nagy kiváltképen való örömei voltak. Kassa, 1763. (Történeti vonatkozásokkal átszőtt verses munka. Közrebocsátása idején a szerző hadnagy volt az egyik császári és királyi gyalogezredben.) – Társaság tüköre. Buda, 1768. (Érzékenyhangú vers abból az alkalomból, hogy a szerző gyalogos regementjének «első granadiros kapitánya, Cserei Sámuel, mely szívbéli fájdalommal búcsúzott el és ezt ugyanazon regementnek méltatlan hadnagya – a szerző – mely megilletődéssel» vette.) – Főstrázsamesternek Csizi Istvánnak nemes Molnár Borbálával az erkölcs pallérozását és a szív megjobbítását tárgyazó verses levelezései, melyek leginkább beteges állapotjában munkáltattak. Pozsony, 1797. (Főstrázsamester: őrnagy. A szerző ekkor már kincstári nyugdíjából élt Tokaj városában.) – Harminc reggeli gondolatok, melyeket szűz havában 1798-ban Csizi István főstrázsamesternek agg muzsája annyi reggeleken hangicsált. Debrecen, 1801. (Ezt a verses munkáját is a maga költségén nyomatta ki, mint a legtöbb író a régi magyar világban. Mecénás nem akadt, kiadó nem volt.)
DONITS ANDRÁS miskolci református tanuló. Mint ismeretlen ifjú fordult 1800 táján Gvadányi Józsefhez. Verses levelére a jószívű lovasgenerális versben válaszolt. Hamar kifejlődött köztük a mester és tanítvány viszonya, de ismeretségüknek Gvadányi József halála hamar végét szakasztotta. Bizonyára korán elhunyt Donits András is, mert költői munkásságának 1801 után hirtelen nyoma vesz. – Méltóságos gróf Gvadányi József lovasgenerálisnak Donits Andráshoz írt levelei válaszaikkal. Nagyszombat, 1834. (Episztolák gyüjteménye.)
ENDRŐDY JÁNOS (1756–1824) kegyesrendi szerzetes. Pályája: az 1790-es évek drámaíróit tárgyaló fejezetben. – Endrődy Jánosnak, báró Barco ezredje áldozó papjának, költeményei a francia háborúban. Pest, 1798. (Verses munkáinak ezt az első gyüjteményét később kibővítette s újból kiadta: Pest, 1801. Népies irányú bölcselő költő.)
FALUDI FERENC jézustársasági atya. Életéről és munkáiról: a pályáját tárgyaló részben. – Faludi Ferenc költeményes maradványi. Két kötet. Győr, 1786–1787. (Verses munkáinak első kiadása Révai Miklós szövegközlésében.)
FÁBIÁN JULIÁNNA (szül. 1765. Komárom; megh. 1810. Komárom) jómódú nemesasszony. Bédi János csizmadia felesége volt, négy gyermek anyja, takarékos jó gazdasszony. Ura csekély keresményét főkötök varrásával gyarapította. Molnár Borbála példájára indult meg versírói pályáján, Gvadányi Józseffel buzgón levelezett, Csizi Istvánnal is váltott verses leveleket. Jól ismerte Csokonai Vitéz Mihályt; a költő az ő házában látta meg először eszményképét, Vajda Juliánnát. 1801-ben másodszor is férjhez ment, ezúttal Balog István komáromi polgárhoz. – Verses levelezés, amelyet folytatott gróf Gvadányi József lovasgenerális nemes Fábián Juliánnával, nemes Bédi János élete párjával, melyben több nyájas dolgok mellett Komárom városában történt siralmas földindulás is leírattatott és a versekben gyönyörködők kedvéért kiadattatott. Pozsony, 1798. (A költőnő az 1763. évi nagy komáromi földrengést Gvadányi József kedvéért írta le. Az udvarias lovasgenerális nagyon megbecsülte az egyszerű iparosasszony barátságát.)
HARI PÉTER (szül. 1762. Nagyida, Kolozs megye; megh. 1828. január 1. Máramarossziget) református pap. Nagy nélkülözések közt nőtt fel a kolozsvári kollégiumban, gazdagabb hitfelei később szívesen támogatták, segítségükkel kijutott a külföldi egyetemekre. 1792-től kezdve a máramarosszigeti kollégiumban tanított, az iskolát helyes irányban fejlesztette, utóbb lemondott tanárságáról. Mivel nemesember volt, sikerült bejutnia Máramaros megye tisztviselői karába, megválasztották a vármegye számvevőjévé. – Erkölcsi és mezei három énekek, melyeket mintegy próba gyanánt kiadott és barátainak szenteltetteknek lenni akart. Bécs, 1789. (Tanítóköltemény az emberi erkölcsökről és a mezei életről.)
JUHÁSZ MÁTÉ minoritarendi szerzetes. Életéről és munkáiról: a katolikus misztérium-játékokat tárgyaló fejezetben. – Szép ájtatos külömb-külömbféle magyar versek. Kolozsvár, 1761. (A szerző vallásos versei a kötet első és második részében vannak.)
KRESKAY IMRE (szül. 1748. november 5. Székesfehérvár; megh. 1811. Pápa) pálosrendi szerzetes. Mint a legtöbb fehérbarát, ő is nemesi család sarja volt, 1777 körül szerzetének pesti házában élt, rendjének feloszlatása után világi pap lett s mint lelkész és nevelő nagyobbára a dunántúli megyékben működött. Írói kedvét falusi állomáshelyein sem vesztette el, bár munkáiból nem sok jelent meg nyomtatásban. Dicsőítette az előkelő férfiakat, gyászolta az elhúnyt kiválóságokat, verses leveleket váltott írótársaival. – Episztoláinak gyüjteményét Hattyuffy Dezső tette közzé: Költői levelezések Kreskay Imre hátrahagyott irataiból. Budapest, 1906. (Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátott kiadás a Régi Magyar Könyvtárban.)
LOSONCZI ISTVÁN (szül. 1709. Szilasbalhás, Veszprém megye; megh. 1780. március 29. Nagykőrös) református tanár és prédikátor. Hittudományi tanulmányait a debreceni kollégiumban végezte, Cegléden kálvinista rektor volt, Utrechtben teológiai doktorátust szerzett. Mária Terézia királynő uralkodásának idején a nagykőrösi református gimnáziumot igazgatta, jó tanár volt, az elemi iskolai tanítás dolgában is helyes elveket vallott. Eredményesen hangoztatta, hogy a népiskolába járó magyar fiúkat a hittanon és íráson-olvasáson kívül a számtan, történelem és földrajz elemeire is meg kell tanítani. Nagykőrös népe nagyon szerette. Mikor megnősült, a város hét akó bort vett lakodalmára. – Éneklésben tanítómester azaz a keresztyén hitnek főágazatait magukban foglalt idvességes énekek. Pozsony, 1754. (A helvét hitvallású énekeskönyvek későbbi szerkesztői szívesen merítettek énekkészletéből. Több kiadása jelent meg.) – Hármas kis tükör. Pozsony, 1771. (A régi magyar világ egyik leghíresebb iskolakönyve: magyar történelem és magyar földrajz kérdésekben és feleletekben. Verses részeit az iskolázott emberek könyv nélkül tudták. Három emberöltőn keresztül hetvennél több kiadása jelent meg. Még a Bach-korszak elején is használatban volt, míg végül a császári kormányhatóság 1854-ben eltiltotta tanítását. A lelkes hazaszeretettel megírt tankönyv a nemzeti öntudat megszilárdításának halhatatlan szolgálatokat tett; szomorú dolog, hogy a szerző sírját elfeledték; hamvai jeltelenül porladnak a nagykőrösi földben.)
MARÓTHY GYÖRGY (szül. 1715. Debrecen; megh. 1754. október 16. Debrecen) református főiskolai tanár. Szülővárosában, azután a svájci és németalföldi helvét hitvallású egyetemeken tanult, 1738-ban a debreceni kollégium tanára lett, néhány esztendő alatt számos üdvös iskolai reformot vitt keresztül. Kitűnő pedagógus volt; sajnos, korán elhúnyt. Az akkortájt teljesen elhanyagolt matematikai oktatás különösen sokat köszönhetett erős gyakorlati érzékének. Magyar nyelven írt számtani könyvéből évtizedeken keresztül tanították a kálvinista ifjúságot: Arithmetica vagy a számvetésnek mestersége. Debrecen, 1743. (A szerző a magyar matematikai műnyelv megteremtésében jelentékeny érdemeket szerzett. Könyve fogalommá tette nevét a régi magyar világban.) – Harmonikus zsoltár avagy az éneklés mesterségéről. Debrecen, 1756. (A debreceni református kollégium énekkarát ő szervezte újjá, a híres ifjúsági kántus használatára sajtó alá rendezte a négy hangra alkalmazott zsoltárokat.)
MÁTYÁSI JÓZSEF (szül. 1768 körül Izsák, Pest megye; megh. 1849. január 19. Kecskemét) pesti ügyvéd, utóbb kecskeméti lakos. Tanulmányait a debreceni református kollégiumban végezte, az 1790-es években gróf Fekete János lovasgenerális titkára volt, mint pesti prókátor jól keresett, jelentékeny vagyonnal vétette föl magát Kecskemét polgárai közé 1828-ban. Vagyonának jó részét a kecskeméti református iskolára hagyta. – Semminél több valami. Pozsony, 1794. (Alkalmi és bölcselkedő versek gyüjteménye.) – Mátyási József verseinek folytatása. Vác, 1798. (Egyik-másik rigmusában Csokonai Vitéz Mihály is gyönyörködött.) – Akkori gondolatok, midőn Magyarország nádorispánja, József, a felséges orosz császár leányát, Mária Paulovnát, eljegyzette. Pest, 1800. (Üdvözlő költemény József nádor első házassága alkalmából.) – Gróf Teleki Mária sírhalma. Pest, 1801. (Gyászoló költemény a méltóságos római szent birodalmi gróf széki Teleki-nemzetség egyik tagjának halálára.) – A barátság és annak mestersége. Pest, 1821. (Elmélkedő költemény a barátságról.) – Mint költőt még életében elfeledték, de egyik népdala egy évszázadnál tovább élt a magyar nép ajkán. («Megérem én a magam sorával, Nem cserélek semmi palotával… Ha látom a fergeteg elejét, Legyűröm a süvegem tetejét.»)
MOLNÁR BORBÁLA (szül. 1760. augusztus 25. Sátoraljaújhely; megh. 1825. Hajdúbagos, Bihar megye) zemplénmegyei nemescsaládból származott. Atyja, egy falusi molnár, megtanította olvasni, de írni már nem tanította, mert ennyi tudomány sok lett volna egy leánynak. Molnár Borbála titokban mégis jártasságot szerzett az írás mesterségében s buzgó olvasgatásával sikeresen pótolta nevelésének hiányait. Férje oldalán boldogtalan házaséletet élt. Mikor 1791-ben özvegységre jutott, varrással kereste kenyerét. Később engedett báró Dániel Istvánné gróf Mikes Anna hívásának, Sátoraljaújhelyről Erdélybe költözött s huszonkét évig élt pártfogója egerszegi birtokán és kolozsvári házában, mint társalkodónő. A grófnő csak magyarul tudott, ezért Molnár Borbála fordítgatta számára az érdekesebb német könyveket. Mikor Kazinczy Ferenc 1816-ban Erdélyben járt, tisztelgett a két éltes nő kolozsvári otthonában s elismerően írt a költőasszonyról «Megláthatám vala, kit korunk asszony-írói közt mindig megkülönböztetéssel fog nevezni literaturánk». Úrnője halála után Molnár Borbála abba a biharmegyei faluba költözött, ahol egyik fia jegyzői hivatalt viselt. Költői munkásságát a régi magyar írók nagyon megbecsülték. Úgy szerepelt, mint az első magyar nőköltő. Szirmay Antal történetíró büszkén említette, hogy a lelkes asszony poétai művészete becsületére válik a magyar nemzetnek; Beregszászi Pál, a tekintélyes nyelvtudós, úgy vélekedett, hogy Molnár Borbála verseiért egymagában is érdemes megtanulniok a külföldieknek a magyar nyelvet. Írótársai közül Gvadányi Józsefen kívül különösen Csizi István és Édes Gergely voltak lelkes tisztelői. Erdélyben barátságot kötött Ujfalvy Krisztinával is, az ifjabb költőnő szintén csalódott házaséletében, a közös balsors közel hozta szívüket egymáshoz. – Molnár Borbála munkái. Négy kötet. Kassa, 1793. (Kapós kiadvány volt, néhány év mulva újból kinyomtatták: Pozsony és Pest, 1794–1795.) – Unalmas órákban vagyis a téli hosszú estvéken való időtöltés, melyet a versekben gyönyörködőknek kedvekért kiadott gróf Gvadányi József lovasgenerális. Pozsony, 1795. (Gvadányi József verses levelezése Csizi Istvánnal és Molnár Borbálával.) – Főstrázsamesternek Csizi Istvánnak nemes Molnár Borbálával az erkölcs pallérozását és a szív megjobbítását tárgyazó verses levelezései. Pozsony, 1797. (Episztolák gyüjteménye.) – Barátsági vetélkedés vagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései. Kolozsvár, 1804. (Írásos eszmecseréje Ujfalvy Krisztinával.) – Szerencsétlen indulat vagy Sarolta és Sándor. Kolozsvár, 1804. (Rímes elbeszélésében egy boldogtalan pár szerelmének históriáját mondja el. Ez a verses munkája is néhány bőkezű erdélyi mágnás költségén jelent meg.)
NAGY JÁNOS (szül. 1732. június 17. Nagyvárad; megh. 1803. Szany, Győr megye) jézustársasági tanár, a rend eltörlése után győri karkáplán, 1778-tól szanyi plébános. Tüzes magyar ember volt, az idegenek majmolásának indulatos ostorozója, számos hazafias szellemű alkalmi költemény szerzője. – Nyájas Muzsa. Győr, 1790. (Szabados nyelvű verses könyvéért Szaicz Leó, az «egri Oroszlány», keményen megtámadta.) – Az Oroszlány és a Nyájas Muzsa. Győr, 1790. (Névtelenül közreadott verses válasz Szaicz Leó támadására.) – Erszényházy Pál és Gyomordi kisasszony azaz a kávénak és nádméznek drágasága. Bécs, 1792. («Írta a Nyájas Muzsa szerzője.» A kávé és cukor kérdését megvitató vers különlenyomat a bécsi Magyar Hírmondóból.) – Tekintetes, nemes Sopron vármegyének versbekötött öröme, midőn herceg Eszterházy Miklós Kismartonban főispánságra béiktattatna. Sopron, 1794. (A szerző Sopron megye táblabírája volt s a dunántúli előkelőségek dicsőségét szívesen vette lantjára.)
PÉTERI TAKÁTS JÓZSEF (szül. 1767. március 18. Keszthely; megh. 1821. május 3. Győr) ügyvéd, földbirtokos. Papnak készült, a pozsonyi katolikus szemináriumban elvégezte a négyévi hittudományi tanfolyamot, de fölszentelése előtt kilépett teológus-társai közül. 1791-től kezdve gróf Festetich György fiát nevelte, fényes helyzete volt, a gróf ötszáz forint évi fizetést adott számára, nyugdíjáról is gondoskodott. Tanítványával többnyire Bécsben élt, nevelői kötelezettségének letelte után is az osztrák fővárosban maradt, itt ismerkedett meg Kisfaludy Sándorral és a többi, Bécsben élő magyar íróval. Később a veszprémi káptalan ügyésze és jószágigazgatója lett, 1808-tól kezdve győrmegyei téti földbirtokos, 1816-ban Győr megye főjegyzője. Nemzeti szellemű, magyaros formájú költészetére a latin és a német líra jelentékenyen hatott, bár ő maga óvást emelt minden idegen utánzás ellen: «Mért menne a magyar más nemzet földére, Hogy virágot szedjen s tűzzön énekére?» Hazaszeretete anyagi áldozatokban is megnyilvánult, írótársaitól nem irigyelte a dicsőséget, Kisfaludy Sándor első verses kötetének és Pápay Sámuel magyar irodalomtörténetének kiadása az ő érdeme. – Költeményes munkái. Bécs, 1796. (Oktató irányú verselő. Toldy Ferenc szerint: «Filozófiai lelke a tanversben, beszélyben és énekben a magyar szellemnek nemesb kifejezést adott».) – Erkölcsi oktatások, melyeket Tolnai gróf Festetich László kedves tanítványának szívére kötött. Bécs, 1799. (A Magyar Minerva II. kötete. Ezt a könyvsorozatot gróf Festetich György anyagi támogatásával indította meg s később a maga pénzén folytatta.)
SZENTMIHÁLYI MIHÁLY hevesmegyei plébános, egri kanonok. – Egyházi énekeskönyv. Öt rész. Eger, 1797–1798. (A gyüjtemény szerkesztője maga is számos szép énekszöveget és dallamot szerzett. Énekeskönyvében tűnik fel először két különösen kedvelt katolikus ének: Ez nagy szentség valóban és Mennyből az angyal. Az utóbbi karácsonyi dícséret, az előbbi az oltáriszentség magasztalása. Ez a gyüjtemény vitte bele a katolikus vallásos életbe a Boldogasszony Anyánk kezdetű verses könyörgést is; ennek dallama már megvolt Szegedi Ferenc XVII. századi énekeskönyvében, szövegét Szentmihályi Mihály énekeskönyve tette országszerte népszerűvé.)
SZŐNYI BENJAMIN (szül. 1717. december 10. Alsónémedi, Pest megye; megh. 1794. szeptember 14. Hódmezővásárhely) református lelkipásztor. A debreceni kollégiumban tanult, két évig az odera-frankfurti, leydeni és utrechti egyetemeken hallgatta a teológiai előadásokat. Ötven esztendeig volt a hódmezővásárhelyi kálvinisták papja. – Szentek hegedűje. Kolozsvár, 1762. (Sokszor kinyomtatott helvét hitvallású énekeskönyv. Egy évszázadnál tovább használták.)
VARJAS JÁNOS (szül. 1721. január 2. Acsa, Fehér megye; megh. 1786. június 4. Debrecen) a keleti nyelvek, zsidó régiségek és más teológiai tárgyak tanára a debreceni református főiskolában. Mint költő abban mesterkedett, hogy ugyanazon magánhangzóval írja verseit. – Elegia. Debrecen, 1775. (Ebben csupa e és é magánhangzóval: Megtért embernek énekje, melyet nem régen szerzett és egy megkeseredett, de reménységgel teljes lélek képében tett fel egy nevezetes ember.) – Josepho II. imperatori pio, felici augusto, sacratiss. suae majestati devotissimus subditus. Vác, 1784. (Latincímű, magyarszövegű e és é magánhangzós vers II. József császár tiszteletére.) – Elégiáját Kazinczy Ferenc tette közzé újra: Magyar régiségek. Pest, 1808. – Hasonló rímeléseinek közlése a Kedveskedő 1824. évf.-ban és az Ellenőr 1877. évf.-ban.
Irodalom. – Szilágyi István: Bethleni Hari Péter emlékezete. Máramarossziget, 1861. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1874. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1711–1772. Budapest, 1876. – Kálmán Farkas: Éneklő kar. Budapest, 1880. – Bogisich Mihály: Magyar egyházi népénekek a XVIII. századból. Budapest, 1881. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1888–1897. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Szeremlei Samu: Szőnyi Benjamin és a hódmezővásárhelyiek. Budapest, 1890. – Takáts Sándor: Péteri Takáts József. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Duda János: Endrődy Jánosról. Budapest, 1892. – Zoványi Jenő: Teológiai ismeretek tára. Három kötet. Mezőtur, 1894–1901. – Perényi József: Endrődy János életrajza. Nagykanizsa, 1899. – Horváth Cyrill: A magyar katolikus énekköltészet a XVIII. századig. Sárospataki Füzetek. 1904. évf. – Lauschmann Gyula: Kreskay Imre pálosköltő. Katolikus Szemle. 1905. évf. – Kiss Áron: Losonczi István életrajza. Budapest, 1905. – Négyesy László: A XVIII. századi szépirodalom. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Zoltvány Irén tanulmánya: A pannonhalmi főapátság története. V. köt. Budapest, 1907. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Szügyi József: A magyar ref. énekeskönyv multja. Debrecen, 1910. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története 1772-ig. Budapest, 1910. – Alszeghy Zsolt: Epigon lírikusaink a XIX. századig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Szigetvári Iván: Gvadányi helikoni köre. U. o. 1917. évf. – Gálos Rezső: Adatok Péteri Takáts József életéhez és munkáihoz. U. o. 1921. évf. – Szilárd Leó: Szent László a magyar lírában. Pécs, 1926. – Payr Sándor: Luther és az egyházi ének. Teológiai Szemle. 1926–1927. évf. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Hársing István: Udvarhelyi Szeles János haláltánc-éneke a XVIII. század végéről. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Mészöly Gedeon: Mátyási József frankfurti utazása. Széphalom. 1927. évf. – Perényi József: A Boldogasszony Anyánk kora és szerzője. Katholikus Szemle. 1929. évf. – Pataki Henrik: A Csordapásztorok karácsonyi ének szerzője. Irodalomtörténeti Közlemények. 1930. évf. – Szabolcsi Bence: A 18. század magyar kollégiumi zenéje. Budapest, 1930. – Mészöly Gedeon: Mátyási József és Kalászkaparékja. Népünk És Nyelvünk. 1931. évf.
