FRANCIA ELBESZÉLŐ MUNKÁK FORDÍTÁSAI.
FRANCIA ELBESZÉLŐ MUNKÁK FORDÍTÁSAI.
MÁRIA TERÉZIA királynő korában a francia királyi udvar varázsától mámoros európai uralkodók mindenfelé pártfogásukba vették a francia nyelvet, francia irodalmat, francia szokásokat. A bécsi udvar a franciás szellem egyik tűzhelyévé vált, a magyar mágnáscsaládok itt ismerték meg az előkelő formákat, az idekerült magyar nemesurak és katonatisztek innen irányították hazájuk felé az új áramlatot. A franciás műveltség egyre jelentékenyebb erővel kezdett gyökeret verni Magyarországon.
Hogy a tanultabb olvasók az 1750-es évektől kezdve szívesen forgatták a francia elbeszélő munkákat, ezt Fénelon és Marmontel regényeinek fordításai is bizonyítják. Az idegen nyelveken nem tudó magyarok ekkor ismerkedtek meg az államregény műfajával. Fénelon politikai regényét, a Telemakust, Mária Terézia királynő uralkodása idején ketten is lefordították. GRÓF HALLER LÁSZLÓ erdélyi földbirtokos fordítása (1755) nagy igyekezetre valló munka, de meglátszik rajta, hogy a fordítónak igen nagy nehézségébe került csak valamennyire is megközelíteni Fénelon elegáns prózáját. ZOLTÁN JÓZSEF erdélyi orvos fordítása (1783) még ennyire sem sikerült.
A magyar prózai elbeszélő stílus ebben a korszakban még meglehetősen fejletlen volt, a fordítók a francia szöveg finomabb árnyalatait nem tudták visszaadni, a könnyebb kifejezésekben is körülírásokra kényszerültek, prózájukat túlterhelték nehézkes szerkezetű mondatokkal. Mindez elmondható Marmontel politikai tanítóregényének, a Belisariusnak, két fordítójáról: ZALÁNYI PÉTER erdélyi református lelkipásztorról (1773) és BÁRÓ DANIEL ISTVÁN erdélyi földbirtokosról (1776) is. Fordításaik világosan mutatták, milyen égető szükség volt már a magyar stílus reformjára és a nyelvújításra.
A francia irodalom barátai közül mint fordító és mint stílusreformátor Bessenyei György bécsi testőrtársa, BÁRÓCZI SÁNDOR tűnt ki. Faludi Ferenc után ő az első elismerést érdemlő prózai fordító. Első munkája Calprenčde nagyterjedelmű francia regényének, a Kasszándrának, kivonatos fordítása. (1774.) A heroikus regényben rendkívüli események játszódnak le, a hercegek és hercegkisasszonyok csodás kalandokon mennek át, a lovagias tettek és szerelmi vallomások egymást érik. A hősök és hősnők tele vannak eleganciával és bókokkal, a legkétségbeejtőbb helyzetekben is hosszasan és finomkodva beszélnek, a frázisok és bombasztok egymást érik. Épen ez a mesterkélt stílus juttatta nehéz helyzetbe Báróczi Sándort. Az eredeti szöveg nagy szókincse és gazdag kifejezéskészlete tolmácsolhatatlannak látszott; egy-egy franciás fordulat szinte áthághatatlan akadályokat gördített a fordító elé. Mivel pedig Báróczi Sándor nemcsak megérttetni, hanem gyönyörködtetni is akart, tizenöt esztendejébe került, míg végre elkészült kéziratával. Második fordítása, Marmontel Erkölcsi meséinek könyve (1775), már könnyebben ment. Itt nem áradozó szónoklatokat kellett fordítania, hanem élénkebb előadású, érzelmes hangú francia szöveget. Ez a fordítása tökéletesebb az előbbinél. Hasonló kellemességű elbeszélő stílus eladdig nem mutatkozott a magyar irodalomban. Báróczi Sándor mint szóújító óvatos volt, annál szabadabban mozgott a magyar nyelv természetével nem ellenkező franciás mondatszerkezetek átültetésében. Az akkori magyar nyelv szóanyagát és idegen mesterei szóláskészletét olyan stílusérzékkel használta, hogy ez a tehetsége érdemes helyet követel számára a régi magyar fordítók sorában.
A magyar királyi testőrségben szolgáló nemesifjak, Bessenyei György és Báróczi Sándor példájára, szorgalmasan dolgoztak. Nem az írói dicsőség lebegett szemük előtt, hanem hazájuk művelődésének és nyelvük pallérozásának előmozdítása. Különösen a francia remekírók fordításával iparkodtak lelket verni a magyar irodalomba, de olykor elővették az angol irodalom néhány híresebb termékét is. Az angol szerzőket francia fordítások nyomán ültették át magyarra. Ezek a lelkes katonatisztek – BESSENYEI SÁNDOR, CZIRJÉK MIHÁLY, HARSÁNYI SÁMUEL, BÁRÓ NALÁCZI JÓZSEF – többnyire hivatottság nélkül fogtak munkához s azt a külföldi munkát fordították, amelyik épen kezük ügyébe esett. Az újításra várakozó nyelvvel nehezen boldogultak. A kifejezésekkel való keserves küszködés rányomta bélyegét a legtöbb fordításra.
A bécsi gárdisták példáját itthon többen is követték, néhány évtized leforgása alatt számos külföldi elbeszélő és drámai munka jelent meg magyar nyelven. A franciás irányú írók között legjobban PÉCZELI JÓZSEF tűnt fel fordításaival. Hogy milyen hajlékony nyelvű stiliszta volt, azt Young éjtszakáival (1787) mutatta meg. Még nem állott rendelkezésére a nyelvújítás szókincse és kifejezéskészlete, nagy küzdelmet kellett folytatnia az idegen szöveggel, prózája még sem vált költőietlenné. Hogy mennyire hajlítható az ormótlannak tartott magyar beszéd, ezt Hervey sírhalmainak (1790) lendületes átdolgozásával is igazolta. Mint általában a franciás irány prózaírói, ő sem írt eredeti szépirodalmi munkát, de legalább helyes stílusérzékkel fordított.
Az egykorúak a franciás irányú prózai fordítók közül Báróczi Sándort becsülték legtöbbre. (Ányos Pál, Bacsányi János, Barcsai Ábrahám, Orczy Lőrinc, Révai Miklós.) Stiláris érdemeit különösen Kazinczy Ferenc hirdette. A lelkes olvasó hálájával tekintett fordításaira, mesterének vallotta őt, egyaránt magasztalta mint embert és mint írót. Sárospataki diáksága idején, tizennyolc éves korában, került kezébe Marmontel-fordítása, ettől kezdve Báróczi Sándor nyomdokain iparkodott haladni. (1777.) Félszázad mulva is boldog örömmel emlékezett vissza a Marmontel-könyv hatására. «Ma is bírom a könyvet; – írja a Pályám Emlékezetében – még rajta van ifjú esztendeim örömének kedves emléke; még ismerem a helyeket, ahol édes szólása csodálgatásaiban fel-felsikoltozám. Ő vala örök olvasásom ezentúl s már akkor feltevém, hogy az ő koszorúja után fogok törekedni minden erőmmel.» (Tudományos Gyüjtemény. 1828. évf.) Bácsmegyey Leveleit «A Bárótzi Tisztelőinek» ajánlotta azzal a vallomással: «Hogy írtam és írok: Bárótzi míve». (1789.) Mikor időnkint meg-megfordult Bécsben, mindig tisztelgett öreg írótársánál; otthon pedig naponkint rá-rápillantott dolgozószobája falán függő arcképére. A Marmontel-fordítás vele volt tiroli börtönében, magával vitte a könyvet munkácsi rabságába is. Még ötven éves korában is így írt Bécsbe mesterének: «Gyermeki korom óta Te valál példányom, melyet követni igyekeztem. A hiúság soha engem annyira el nem szédíthetett, hogy magamat Mesteremmel összehasonlítani merészeljem». (1808.) A gyüjteményes Báróczi-kiadás az ő hálás ügybuzgalmának köszönhető. (1813–1814.)
Elbeszélő munkák fordítói és átdolgozói:
ARANKA GYÖRGY (szül. 1737. szeptember 15. Szék, Doboka megye; megh. 1817. március 11. Marosvásárhely) református székely nemes, a marosvásárhelyi királyi tábla bírája. Stílusának gyöngeségére jellemző, hogy idegenből átültetett szépirodalmi könyveit még az 1790-es évek jóakaró olvasói is fanyarul fogadták, bár Kazinczy Ferenc iparkodott mellettük hangulatot kelteni leveleiben. Alkalmi költészete is kritikán alul állt. Egyébként sokat fáradt az erdélyi szellemi élet fellendítése érdekében, az irodalmi vezér hírnevére vágyott, de még szűkebb környezetét sem tudta meggyőzni írói hivatottságáról. Egyesek gúnyos versekkel csipkedték. (Bethlen Elek gróf: «Aranka pediglen erőlködik vala, Aranka pediglen poéta nem vala»; Teleki József gróf: «Bezzeg amely szépen, ha olyan jól szólnál, Akkor nem Aranka, hanem Arany volnál».) – A budai basa. Bécs, 1791. (Francia történeti regény fordítása.) – Anglus és magyar igazgatásnak egybenvetése. Kolozsvár, 1790. (A magyar és az angol alkotmány fejlődésének rokonságáról. A szerző egyike legelső anglofil politikusainknak.) – Egy erdélyi magyar nyelvmívelő társaság felállításáról való rajzolat a haza felséges rendeihez. Kolozsvár, 1791. (A röpirat nyomán megalakult Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság tagjai két részre oszlottak: tudósokra és jótevő tagokra. A tagok munkálataiból egy kötet meg is jelent: A Magyar Nyelvművelő Társaság munkáinak első darabja. Szeben, 1796.) – Scriptores rerum Transilvanicarum. Két kötet. Szeben, 1797–1800. (A magát kiváló történettudósnak valló férfiú bejárta Erdélyt, számos kortörténeti kéziratot szedett össze s a tőle szervezett Erdélyi Kéziratkiadó Társaság költségén bocsátotta közre gyüjteményének egy részét.) – Aranka György apró munkái. Marosvásárhely, 1805. (Filozófiai fejtegetések. A szerző komolyan hitte, hogy a bölcseletben még Kantot is sikerült felülmulnia.)
BÁRÓCZI SÁNDOR (szül. 1735. április 11. Ispánlaka, Alsófehér megye; megh. 1809. december 24. Bécs) bécsi gárdista. Erdélyi református nemesi családból származott, tanulmányait a nagyenyedi református kollégiumban végezte, a nagyszebeni kormányszéknél gyakornokoskodott, innen esküdt fel a magyar királyi testőrség zászlaja alá. Alsófehér megye küldte Bécsbe 1761-ben Mária Terézia gárdistái közé. Negyvenkilenc esztendőt töltött az osztrák fővárosban, anélkül, hogy csak egyszer is látta volna még Erdélyt. Hosszú katonai szolgálata után ezredesi ranggal vált meg a gárdától, mint nyugalmazott katonatiszt vegyészeti kísérletekkel töltötte idejét. Szenvedélyes alchimista volt, magába zárkózott, kedvetlen agglegény. Csunya külseje, anyagi bajai, atyjával való összezördülése borússá tették kedélyét. Az élet örömei helyett a könyvekben és az aranycsinálás titkainak kutatásában keresett szórakozást. Mikor Kisfaludy Sándor, mint testőr, parancsnoksága alatt szolgált Bécsben, távolról sem látta alakját olyan eszményinek, mint Kazinczy Ferenc. «Báróczi, midőn én Bécsbe kerültem, oly csodálatos, az ifjúságot kerülő és leszóló, testére és lelkére nézve kellemetlen ember, fösvény, öreg alchimista volt, hogy társaságát minden ember kerülte». Vele a dunántúli költő «hármat sem szólott a szolgálaton kívül». Annál szívesebben társalgott és levelezett az öreg katona Kazinczy Ferenccel. – Első fordítása: Kasszándra. Hét kötet. Bécs, 1774. (Calprenčde regényének fordítása franciából. Második kiadása: Pest, 1793–1794. Harmadik kiadása: Pest, 1813–1814. Az utóbbi kiadást Kazinczy Ferenc rendezte sajtó alá.) – Erkölcsi mesék. Bécs, 1775. (Marmontel hat novellájának fordítása franciából. Új kiadásai: 1785, 1814.) – Erkölcsi levelek. Bécs, 1775. (Dusch szentimentális elbeszéléseinek fordítása németből. Új kiadásai: 1786, 1814.) – Bessenyei György társasága. Bécs, 1777. (Ebben egy verses levele barátaihoz intézve.) – A védelmeztetett magyar nyelv. Bécs, 1790. (Hazafias felszólalás a magyar nyelv jogaiért. Egyetlen eredeti prózai munkája.) – A mostani Adeptus vagyis a szabadkőmívesek valóságos titka. Bécs, 1810. (Fordítás franciából. Egy aranycsináló élményeinek története.) – Amália történetei. Bécs, 1810. (Fordítás németből. Érzelmes családi regény.) – Báróczi minden munkái. Nyolc kötet. Pest, 1813–1814. (Kazinczy Ferenc gyüjteményes kiadása a négy évvel azelőtt elhúnyt fordító arcképével és életrajzával. Tartalma: Kasszándra, Erkölcsi mesék, Erkölcsi levelek.)
BESSENYEI SÁNDOR (megh. 1809. február 24. Kelinc-sziget, Szabolcs megye) bécsi gárdista, Bessenyei György testvérbátyja. Kapitányi ranggal lépett át a hadseregbe, részt vett II. József császár török háborújában, végül hazament szabolcsmegyei birtokára. Itthon a Tisza egyik kis szigetén fejezte be Milton prózai fordítását. Francia szöveg után dolgozott, eredetijének költői szépségeiből nem hozott át semmit, fordítását mégis szerették. – Elveszett paradicsom Milton által. A visszanyert paradicsom. Két kötet. Kassa, 1796. (Az Elveszett Paradicsomot Dupré francia fordításából, A Visszanyert Paradicsomot Mareuil francia fordításából ültette át. Munkájának újabb kiadásai: 1817, 1866, 1874.)
CZIRJÉK MIHÁLY (1753–1798) bécsi gárdista, utóbb császári és királyi kapitány. Tanulmányait a sárospataki református kollégiumban végezte, a magyar királyi testőrségbe Szatmár megye ajánlatára vették fel. A lelkes testőr 1784-ben, Barcsai őrnagy és Báróczi kapitány nevében, szerető lélekkel fordult a nála hat esztendővel ifjabb Kazinczy Ferenchez: arra kérte, jöjjön közéjük Bécsbe, mert a gárdisták szívesen olvasták kéziratos Gessner-fordítását. Később a testőrségből a sorhadhoz lépett át, II. József török háborújában és I. Ferenc francia háborúiban vitézül harcolt, súlyos sebeket kapott. – Érzékeny levelek. Bécs, 1785. (Colardeau, Dorat és Blin De Sainmore népszerű heroidái franciából.)
DANIEL ISTVÁN báró (megh. 1772) erdélyi földbirtokos, Mária Terézia királynő hadseregének tisztje. Előkelő székely családból származott, fiatalon húnyt el. – Marmontel-fordítása halála után négy esztendővel jelent meg: Belisarius, mely Marmontel uram által kiadatott, azután pedig magyarra fordíttatott. Kolozsvár, 1776. (Az eredeti regény: Bélisaire. 1766.)
GERŐ GYÖRGY (szül. 1732. augusztus 12. Szekszárd; megh. 1768. augusztus 28. Ungvár) jézustársasági tanár. – Keresztény Herkulesnek Bullioni Godofrednek hadi munkái. Két kötet. Kassa, 1768. (Regényes történet az első kereszteshadjárat korából. A magyar fordító latin szöveg nyomán dolgozott.)
HALLER LÁSZLÓ gróf (1717–1751) erdélyi földbirtokos, Máramaros megye főispánja, a Hármas História szerzőjének dédunokája. Fénelon-fordításának kéziratát halála után négy évvel nyomatta ki Barkóczy Ferenc egri püspök: Telemakus bujdosásának történetei, melyet francia nyelven írt Féneloni Saligniák Ferenc, magyarra fordított gróf Haller László, most pedig magyar hazánk fő, közép és alacsony rendeinek örömére, kedves és bölcs mulatságára kinyomtattatott Szalai Barkóczi Ferenc. Kassa, 1755. (Az eredeti regény: Télémaque. 1699. Haller László fordítása két évtized alatt még három kiadást ért: 1758, 1770, 1775. Csak ezután jelent meg Zoltán József Telemakusa.)
HARSÁNYI SÁMUEL (megh. 1814.) bécsi gárdista, utóbb az erdélyi főkormányszék tisztviselője és az erdélyi királyi tábla bírája. – Érzékeny mesék. Sopron, 1794. (Három novella. D’Arnaud után franciából.)
NALÁCZI JÓZSEF báró (1748–1822) bécsi gárdista. Mikor a magyar királyi testőrségben szolgált, Báróczi Sándor irodalmi munkásságra buzdította; ettől az időtől kezdve kitartóan fordítgatott. Bécsből hazatérve az erdélyi főkormányszék tagja lett, zarándmegyei főispán, a nagyenyedi református kollégium főgondnoka. Jószágait a Hóra-lázadáshoz csatlakozó oláh parasztok 1784-ben kegyetlenül elpusztították. – Eufémia vagy a vallás győzedelme. Szomorú darab. Pozsony, 1783. (D’Arnaud után franciából.) – A szerencsétlen szerelmesek avagy gróf Comens. Szomorú darab. Pozsony, 1793. (D’Arnaud után franciából.) – Young éjjelei avagy siralmi, melyet franciából fordított. Nagyszeben, 1801. (Az európai hírű angol költőnek a halálról és a halhatatlanságról írt elmélkedéseit magyar nyelven már 1787-ben közrebocsátotta Péczeli József. A francia fordítás szövege nyomán dolgozott ő is.)
NÉVTELEN fordító: Cyrus nyugodalma avagy Cyrusnak történetei és élete az ő tizenhat esztendős korától fogva életének negyvenedik esztendejéig. Kolozsvár, 1778. (Az erdélyi franciás irány egyik gyönge terméke. Oktató célú regény a perzsa királyról. Az eredeti francia regény szerzője ismeretlen.)
PÉCZELI JÓZSEF pályájáról: a róla szóló fejezetben. – Young éjtszakái és egyéb munkái. Két kötet. Győr, 1787. (Latourneur francia átdolgozása után. Újabb kiadásai: 1795, 1815.) – Hervey sírhalmai és elmélkedései. Pozsony, 1790. (Francia szöveg után. A búsongó munka Young kesergéseinek utánzata. A magyar szöveg szabad átdolgozás, csakúgy, mint a Young-könyv.)
ZALÁNYI PÉTER torda-aranyosmegyei felvinci református lelkipásztor. – Marmontel-fordítása: Belisarius, mely a francia nyelv mívelésére rendeltetett társaság egyik tagja Marmontel uram által azon nyelven kiadatott, mostan pedig magyarra fordította Z. P. Kolozsvár, 1773. (Ezt a Marmontel-kötetet Báróczi Sándor, Kónyi János és báró Daniel István Marmontel-fordításai követték. Művészi hatásra törekvő magyar Marmontelt bocsátott közre Kazinczy Ferenc 1808-ban).
ZOLTÁN JÓZSEF (szül. 1712. Kolozsvár; megh. 1763. Kolozsvár) orvos. Szülővárosának református kollégiumában s az utrechti és leydeni egyetemeken végezte tanulmányait. Egyideig Alsófehér megyében, később szülővárosában működött. – Fénelon-fordítása halála után húsz esztendővel jelent meg; Telemakusnak, az Ulisses fiának, bujdosásai. Kolozsvár, 1783. (A fordítás körülbelül egy időben készült Haller Lászlóéval, de az utóbbinak már negyedik kiadása forgott közkézen, mikor végre Zoltán József munkája is megjelenhetett. Ekkor már, az újulni kezdő magyar stílus korszakában, nehézkesnek találták szövegét.) – Másik munkája: Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei. Kolozsvár, 1783. (A Pancsatantrának ez a fordítása két évvel később jelent meg, mint Báji Patay Sámuel magyar Pancsatantrája. A szöveg első része Zoltán József munkája, a többi a cegei névtelené. Ez a névtelen fordító valószínűleg gróf Wass Sámuel volt.) – Zoltán Józsefet az erdélyiek nevében halálakor Incze Mihály, a kolozsvári gyülekezet első papja, siratta el s búcsúztató beszédét nyomtatásban is közrebocsátotta: Hazáját híven és serényen gyógyító szerelmes orvos néhai medicinae doctor Zoltán József uram, kinek meghidegedett tetemei felett a kolozsvári ref. ecclesiának templomában együgyű halotti prédikációval utolsó tisztességet tett. Kolozsvár, 1763.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ballagi Aladár: A magyar királyi testőrség története, különös tekintettel irodalmi működésére. Pest, 1872. – Radó Antal: A magyar műfordítás története. Budapest, 1883. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1888. – Lázár Béla: Zoltán József. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1887. évf. – Petrik Géza: Magyarország bibliografiája. 1712–1860. Négy kötet. Budapest, 1888–1897. – Zimányi József: Báróczi Védelmeztetett Magyar Nyelve. Ungvári kir. kat. gimnázium értesítője. 1889. – Weszely Ödön: Marmontel és négy magyar író. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1890. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Horváth János: Báróczi Sándor. Budapesti Szemle. 1901. évf. – Gulyás Pál: Id. Péczeli József élete és jellemzése. Budapest, 1902. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Baros Gyula: Barcsai és Báróczi. Sajókaza, 1905. – U. az: Bessenyei Sándor szerelme. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – Burger Artur: Báróczi Sándor pályája. Székelyudvarhely, 1906. – Széchy Károly: Bessenyei és társai. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Fógel Sándor: Adatok az idegenszerűségek történetéhez. Báróczi meg Kazinczy. Miskolc, 1911. – Dézsi Lajos: A cegei névtelen. Békefi-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Lampérth Géza: Bessenyei és társasága a gárdában. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Trócsányi Zoltán: Bidpai és Lokman magyar fordítója. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Ferenczi Zoltán: Bessenyei Sándor Milton-fordítása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – György Lajos: Adatok regényirodalmunk történetéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf. – Bayer Alice: Marmontel hatása Magyarországon. Budapest, 1916. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Budapest, 1917. – Baranyai Zoltán: A francia nyelv és műveltség Magyarországon. XVIII. század. Budapest, 1920. – U. az: Első Montesquieu-fordításaink. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1920. évf. – Ferenczi Zoltán: A Cyrus Nyugodalma című francia regény magyar fordítása. Magyar Könyvszemle. 1920–1921. évf. – Baranyai Zoltán: Le Bacha de Bude. Lausanne, 1922. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Eckhardt Sándor: Magyar rózsakeresztesek. Minerva. 1922. évf. – Baranyai Zoltán: Francia eredetű széppróza-fordításaink a XVIII. században. Magyar Nyelv. 1927. évf. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848, Két kötet. Budapest, 1927. – Perényi József: Aranka György és Kazinczy Ferenc. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1927. évf. – Trostler József: Mesenyomok a XVIII. század magyar irodalmában. Magyar Nyelvőr. 1927. évf. – Szathmáry László: Magyar alkémisták. Budapest, 1928. – György Lajos: Báróczi Sándor Amália című regényének forrása. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1929. évf. – Darkó Jenő: Antik eredetű hatások a magyar szépprózai stílus kialakulására. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931.
