A KURUC KÖLTÉSZET.
A KURUC KÖLTÉSZET.
MÁSODIK RÁKÓCZI Ferenc szabadságharca idején nemcsak a korábbi nemzeti törekvések harca újult meg, hanem a XVII. század vallásos és hazafias szellemű költészete is. Az elnyomott magyarok keserűsége és a hadakozó vitézek elszántsága a régi erővel szólalt meg ennek a Habsburg-ellenes fölkelésnek lírájában és epikájában. A szerelmi és családi érzelmek visszahúzódtak az országos gondok viharzása elől; a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem lecsillapította a katolikusok és protestánsok torzsalkodását, kuruc győzelmekről és labanc vereségekről akart hallani mindenki.
Felséges nagy Isten – fohászkodik az Úrhoz Rákóczi Ferenc énekében a fejedelem: valójában egy ismeretlen énekmondó – szentséges nevedben kezdem versemet, mert nálad nélkül árva vagyok. Vezéreld seregünket, őrizd táborunkat, rettentsd meg ellenségeinket. Láttam a magyar nemzet sok siralmát, felkötöttem szablyám Krisztus nevében, hittem, hogy Istennek gondja van igaz híveire. Ellenségeink súlyos bilincseket raktak ránk, hamis árulók rontották nemzetünket, nyomorban országunk: «Ó te átkozott Bécs, sok károkat tettél, Sok szép gróf urakat ki megemésztettél, Nemesi rendeket mind semmivé tettél, Szép szín alatt pedig mind mérget hintettél». Fegyverünket kivontuk, szabadságunk tündöklő zászlaját fölemeltük s én sírván imádkozom Istenhez és méltán mondom Szent Dáviddal: «Kezemben adod még én ellenségemet: Az ki nyomorgatja édes nemzetemet!» (Szencsey-kódex.)
A Csinom Palkó szilaj strófái jókedvében mutatják a kurucot: «Csinom Palkó, Csinom Jankó, Csontos karabélyom, Szép selymes lódingom, Dali pár pisztolyom. Nosza rajta, jó katonák, Igyunk egészséggel, Menjen táncba ki-ki köztünk Az ő jegyesével». Legénykedve szól a vitézlő nemesúr, dicsekszik elszántságával, gúnyolja a labancot, gyalázza a németet. Fut előlünk a rongyos, férges, koldus nemzetség, mégis nagy a kevélysége; éhesen tört országunkra, majd ellátjuk a baját. «Nosza most is űzzük-vágjuk, Mint ellenségünket, Mutassuk meg nemzetünknek Jó vitézségünket.» Rajta, kuruc, vedd el a német lovát, ragadd el fegyverét, üsd le a labanc fejét! Silány ruházatban kószál országunkban a koplaló had, nem úgy mint a ragyogó öltözetű kuruc. «Patyolat az kuruc, Gyöngy a felesége; Hetes vászon az labancság, Köd a felesége.» Dúljuk fel, hadnagy uram, az ellenség jószágát, igyuk meg a borát, vegyük el a pénzét; fogjuk meg a parasztember szakállát, hajtsuk el marháját, verjük pofon őt magát. «Az labancság takarodjék Nemes országunkból, Hogy végtire szalag-szíjat Ne vágjunk hátából!» (Bocskor-kódex.)
Vidámhangú az Erdélyi hajdútánc is: «Nosza, hajdú, fürge varjú, Járjunk egy szép táncot!» Kurjants nagyokat, pengesd sarkantyúdat, toppants gyorsan! Az ország minden tájának megvan a maga különös tulajdonsága: Duna, Tisza, Dráva, Száva, mindegyiknek zavaros a vize és megváltozott az íze, mert átjött rajtuk a német; Buda gyászol, Eger tornya fennen hányja füstjét, Felsőbányának kövér a szalonnája és bő a bora («De ingyen nem adja, Ha pénzed nincs, költséged nincs, Meg is koplaltatna»); Máramaros sovány tartomány, a Maros-Szamos mellékének búzáját mind megette a német, a Küküllő vizének gyönyörű a folyása, Nyárád határa rózsaillatú, Brassó kőfala pogácsából rakott; a székely vidék szépségének nincs mása Erdélyben: Isten tartsa-szaporítsa gabonáját! «Egészséggel, békességgel Édes lakóföldem, Kit sóhajtott és óhajtott Ez napokban szívem, Im hogy juték, belélépék: Megvidula lelkem.» (Szencsey-kódex.)
Az énekek némely része szakadozott szövegű, egyes strófák között laza az összefüggés, számos sor nehezen érthető. De némelyik lantos világosan ír. A nemzet sorsát sirató énekekben az előbbi évszázad áhítatos hangja szólal meg, a verselők keserves jajszókkal hullatják könnyeiket, életük gyászba öltözött. Szörnyű veszedelem szállt reád, szegény magyar nemzet – panaszolja SZENCSEY GYÖRGY a Dunántúli siralom dalban – körülfogott az ellenség, szaggat a saskeselyű: ne szenvedd Úristen országunknak ilyen kegyetlen inségét! Tarts meg Uram bennünket, igazgassad seregeinket, védd meg egyházadat! Öltözetünket lehúzták testünkről, házainkat összerontották, embereinket kardra hányták; csak te segíthetsz rajtunk, Úristen. «Támaszd föl és hozd föl mi fényes napunkat, Lakhassuk békével mi országunkat, Vígy ki belőle minden labancokat, Építhessük megromlott templomidat.» (Szencsey-kódex.)
MISZLAI ANDRÁS is megsiratja hazája romlását és a maga sorsát Bujdosó énekében. «Immár tíz esztendők majd elfolydogálnak, Hogy kenyerét eszem én a bujdosásnak.» Keserű kenyér az én életem, gyakran elegyítem étkemet könnyemmel, bánatomban nem szán senki. Homlokom szomorú homállyal felhőzik, bánattal terhelve gyászruhában járok, életem ragyogó csillaga beborult. Rejtekben kell lappanganom, kősziklák közt kell fészket raknom, sasok lesnek rám, farkasok ólálkodnak utánam. «Légyen emlékezet róla, ki ezeket Kezdé s írá szépen ez néhány verseket.» (Szencsey-kódex.)
«Édes hazám, szánjad válásom, Messze földre van indulásom:» énekli a bujdosó kuruc. Nem szánod-e, hazám, szegény árvádat; nem sért-e, hogy úgy viselsz gondot rám, mint az idegenre? Elbocsátod hív szolgádat és én, szegény, más nemzet országába indulok: «Jaj, hol lészen megmaradásom, Hegyek-völgyek közt bujdosásom?» (Bocskor-kódex.)
Idegen földről írja levelét a másik bujdosó: «Sírva írt levelem Menj el, tekints földem: Szánja-é nemzetem Siralmas életem?» Ha kérdik, mint vagyok, mondd meg, hogy nyomorgok, óhajtom házamat, szerelmes hazámat. Az ellenség mérge kivetett hazámból, szörnyű nagy inségre jutottam miatta. Hullanak könnyeim, áradnak bánatim, Istenem, Istenem, te légy segítségem! (Bocskor-kódex.)
Itthon is búsulnak a kurucvilág öregedő magyarjai. Hangulatukat több fanyarhangú vers tükrözi, a német világot ellenségesen nézik, a régi nemzeti erkölcsök elhanyagolásába nem tudnak belenyugodni. BÁRÓ PALOCSAY GYÖRGY Nay módija az új szokások korholása: «Új üdő, új világ, új élet, új ujság, A jó régi rend most kopott írás, óság, Elfordult a világ, nincs a régi jóság, E mostani módi lesz ebben bizonyság». Még az ételek is megváltoztak az urak asztalán, másképen öltözködnek az emberek, nagyra nőtt a fényűzés, divatos dolgokon kapdos mindenki. A magyar német asszonyt, a német magyar asszonyt vesz feleségül, az új sógorságban is itt a náj módi.
Azok, akik ifjabb éveikben Venust és Cupidót emlegették és kedvesük szépségéről énekeltek, öreg korukban kesergő hangon szólalnak meg. RADVÁNSZKY JÁNOS utolsó verse hazafias elégia. A kuruc nemesúr radványi kastélyában régi fegyvertársaira gondol, eszébe jutnak azok a szegény bujdosók, akik jutalom helyett számkivetést nyertek a hazától. Az istentelen ügy diadalra jutott, a hazátlanok panaszai az egeket érik. Szomorú mult, könnyhullajtó jelen!
A kurucvilág verses elbeszéléseiben kevés az öröm, sok a bánat. «Ó szomorú, gyászban béborult esztendő! Keserűség, bánat, búval teljes üdő:» mondja a Gyászének a holdvilági s feketehalmi harcról. (1704.) Elpusztultak a háromszéki székelyek, vérben fetreng a vitézlő rend, kegyetlenül öldökölt az ellenség fegyvere. Atyák, anyák, özvegyek, árvák siránkoznak az elesettek után; ó Uram-Isten, mi az oka annak, hogy elvontad tőlünk karodat és az ellenség szájába adtál bennünket? Jaj, mire jutottunk, rajtunk az ellenség! Nem volt elég a németek vérontása, kegyetlenül hajszoltak bennünket menekülésünkben is. «Az ki elszaladt is: utána a rácság! Elbágyadt az lovuk jaj, szegény magyarság! Ellene feltámadt gyülevész sok szászság! Erdőben bujdokló hitvány, rossz oláhság!» (Bocskor-kódex.)
Az egyik dunántúli csatavesztést siratja a Gyászének a koroncai harcról. (1704.) Ó felséges Isten – panaszkodik az ének szerzője MISZLAI ANDRÁS – ügyünk mire jutott! Gróf Forgács Simon hadba parancsolt minden nemest és nemtelent, Győr megyében ráment a labancokra, itt esett a nagy vérontás, jaj, mily veszedelem esett a magyarokon! Meglepett bennünket a német, letipratta lovaival gyalogságunkat, szétszaggatta ágyúival táborunkat, vérrel virágoztak a sík mezők. Temetetlenül hevertek a földön az elesettek, az égi madarak fogai és az éhes ebek gyomrai volt a temetőjük, így borult be országunk sok keserű gyásszal. «Mert egyfelől német rontja országunkat, Másfelől pogány rác pusztítja hazánkat.» Uram Jézus, tekints kegyes szemmel szegény nemzetünkre! (Szencsey-kódex.)
Kecskemét pusztulásáról emlékezik meg SZÉKUDVARI JÁNOS históriás éneke: a Sűrű siralmakkal rakott jajhalom. (1707.) A Habsburg-ház rác katonái rárontanak Kecskemétre, lemészárolják lakosságát, kirabolják házait; kigyullad a város, legjobb polgárait válogatott kínzásokkal gyötrik, a megmaradt népet rabságba hurcolják; ime a szerb jövevények hálája, ime a német sas bosszúja. «Ó, kik megmaradtunk, minden javainktól, Kívül-belül való drága marháinktól, Ruháinktól és gabonáinktól, Megfosztattunk édes házainktól.» A fejedelem szerencsétlen városa megszenvedett hűségéért, özvegyek és árvák tanyája lett az Alföld ékessége, kevesen maradtak meg, azok is egekig érő jajveszékeléssel siratják atyafiságukat. Úr Jézus, mindenek bírája, állj bosszút népedért! (Kecskeméti kézirat.)
II. Rákóczi Ferenc fölkelésének egész történetét felöleli DÁLNOKI VERES GERZSON verses Kuruc krónikája. (1722.) Első részét egy ismeretlen poéta írta, csak a második rész az erdélyi verselő munkája: az előbbi hazafias tűzzel és olthatatlan német-gyűlölettel írt verses megemlékezés, az utóbbi minden emelkedettség nélkül egyberótt rímes följegyzés-sorozat. A névtelen énekes nem nagyon sikerült munkáját Veres Gerzson még jobban elrontotta a maga száraz toldalékával. A históriás ének a majtényi fegyverletétellel végződik: «Innen ki-ki mégyen, látom, hazájába; Szabadsága vagyon: menjen jószágába; Ha fiskus számára van is elfoglalva, Visszaadják Erdélyben és Partiumba». (Veres Gerzson kézirata.)
A kurucvilág költői íródeákok, papok, nemesurak, katonák. Néhány ismertebb verselő:
DÁLNOKI VERES GERZSON erdélyi nemesember, kuruc lovaskapitány. A szatmári béke után otthon gazdálkodott, mint szolgabíró résztvett a kisküküllömegyei közügyekben. Tréfás versei híressé tették nevét a Székelyföldön. Hátrahagyott írásai meglehetősen tanulatlan embernek mutatják.
MISZLAI ANDRÁS 1704. június 13-án résztvett a győrmegyei koroncai csatában. A kuruc idők után a fehérmegyei Vajta község evangélikus prédikátora volt. Néhány kesergő versét a Szencsey-kódex őrizte meg. A búsongó énekes, Thaly Kálmán sejtése szerint, 1704 körül a Bakony vidékén együtt bujdosott Szencsey Györggyel.
PALOCSAY GYÖRGY báró (megh. 1730) sárosmegyei és szepesmegyei földbirtokos. Eleinte a Habsburg-ház zászlai alatt a franciák ellen harcolt, II. Rákóczi Ferenc fölkélésekor a kurucokhoz csatlakozott. A fejedelem huszárezredessé, utóbb tábornokká, végül Ungvár parancsnokává nevezte ki. Versei a báró Palocsay-család lőcsei levéltárában maradtak fenn; a humoros és oktató költészetet művelte. Neje, gróf Forgách Júlia, szintén írt verseket.
RADVÁNSZKY JÁNOS (megh. 1738) zólyommegyei földbirtokos, vármegyei alispán, II. Rákóczi Ferenc kincstartója. Atyját Caraffa császári tábornok holtra kínoztatta, jószágai elpusztultak, ő maga haláláig kuruc érzelmű maradt. A szatmári béke megkötése után visszavonult radványi otthonába, de evangélikus egyházának és vármegyéjének ügyeivel akkor is buzgón foglalkozott. Verses munkái a báró Radvánszky-család zólyomradványi levéltárában maradtak fenn. Ifjúkori költeményeiben elpanaszolta szívbéli keserveit; öreg korában humoros és kesergő hangon szólalt meg.
SZENCSEY GYÖRGY dunántúli protestáns nemes 1700 körül. Maga kezével írt daloskönyve, a Szencsey-kódex, számos kuruckori éneket őrzött meg. A Magyar Nemzeti Múzeumnak ebből az értékes kéziratából Thaly Kálmán bőven merített kuruckori énekgyüjteményeinek kiadásakor.
SZÉKUDVARI JÁNOS (megh. 1709); a kecskeméti református iskola rektora, Debrecenben végezte tanulmányait. Kecskemét városának pusztulásáról szóló históriás éneke 1707-ben készült. A város elpusztításakor, hiteles történeti följegyzések szerint, négyszáz embert öltek meg a II. Rákóczi Ferenc kurucaival ellenségeskedő rácok.
A II. Rákóczi Ferenc korához fűződő versek kéziratait Thaly Kálmán kutatta fel. A lelkes történettudóst annyira megihlette a kuruc-labanc világ hangulata, hogy töredékes kuruckori szövegek alapján, neve elhallgatásával, maga is írt pompásan sikerült kuruc költeményeket. Utánzatait hozzácsatolta az egykorú kéziratok lapjairól kiadott eredeti kuruc énekekhez, közös gyüjteményekben adta közre valamennyit, álkuruc verseit jó ideig régi magyar költeményeknek tartották. De Riedl Frigyes és Tolnai Vilmos 1913-ban felhívták a figyelmet a régies színű hamisítványokra. Óvatosságból most már csak azokat az énekeket fogadhatjuk el kétségtelenül kuruckori eredetűeknek, amelyeknek megvan az egykorú hiteles szövege; a későbbi másolatokat vagy a nyom nélkül eltűnt kéziratok szövegeit nem vehetjük számba.
Itt van például a Rákóczi-nóta kérdése. («Jaj régi szép magyar nép, Az ellenség téged mikép Szaggat és tép.») Ezt az éneket Thaly Kálmán nagyobb terjedelmű történelmi tájékoztatás kíséretében közölte 1872-ben. «A jelen nagy történeti jelentőségű ének – mondja a vers szövegéről – a kurucvilág leghíresebb költészeti maradványa; fájdalomkiáltása az egy szerencsétlenségektől sujtott, balsorstól vert hősi nemzetnek; keservdala, fölsóhajtása, imádsága s vigasztalása egy hosszú, szenvedésteljes korszaknak, melyet aki egyszer hallott, soha többé el nem feledhetett… Elterjedt ez az ének országszerte: még most, több mint másfél század után is, Kőszegtől be a Szilágyságig s Ugocsától a Mura vizéig mindenütt feltalálták kutató kezeim; alig van XVIII. századi s a XIX. század elejéről való dalgyüjtemény, amelyben nem foglaltatnék. Csak magam tizenhét varianssal rendelkezem, tizenhét különböző példány használatával és egybevetésével adtam a föntebbi közleményt. Ennyit bírok gyüjteményemben, pedig kutatásaimban minden változatot utóbb már le sem írtam, könyv nélkül tudván a híres éneket, csak ha éppen valami eltérést itt-ott észrevettem bennük. Dalolni is többször hallottam és hallották mások, mert az üldözött forradalmi énekeket mind maig fenntartá népünk ajkain Rákóczi és Bercsényi halhatatlan neve s a benne uralgó nemzeti szellem és érzület, mely ma is megrázza a magyar szív húrjait. Másfél százados bánat szól belőle s ezen «rebellis» Rákóczi-nótának sokszor hulló könnyek s keseredett lelkesedés között, tárogatók süvöltő hangja mellett énekelt dallamából keletkezett nemzetünknek híres indulója: a csak az egy Marseillaise által megközelített Rákóczi-induló.» Így magasztalja a szerző tovább is a Rákóczi-éneket, ismerteti az 1708. évi trencséni kuruc vereséget s ehhez a szerencsétlen ütközethez fűzi az ének keletkezését. Szükebbszavú a szöveg tizenhét írásos változatának felsorolásában. Kiderül, hogy sem egykorú, sem közelkorú hiteles följegyzés nincs az énekről, mert az olyan tipusosan ismétlődő forrásmegjelölés, mint «egy mult századi eredeti kéziratban, melyet Székely Sándor úrtól Ugocsából, Nagyszőlősről kaptam», még variáns-jelzésnek is rossz. Rákócziról és Bercsényiről mindenesetre emberöltőkön keresztül beszélt a magyarság, de a Thaly Kálmántól közölt Rákóczi-nótát maga a szerző állította egybe különböző szövegtörmelékekből és a maga leleményéből. Egyik ilyen ötsoros szövegtörmeléket Keresztesi József XVIII. századvégi naplója őrzött meg 1790-ből; ugyanezt a kis szöveget («Hej Rákóczi, Bercsényi») Pálóczi Horváth Ádám is följegyezte nótagyüjteményébe 1813-ban. Az ének elejére nézve («Jaj régi szép magyar nép») Fáy András a védő tekintély: «Néhány évvel ezelőtt elhúnyt nagyérdemű aggastyán írónk, Fáy András beszélé nekem, hogy ő a mult század végső éveiben» mint gyermek jelen volt az egyik zemplénmegyei főispán beiktatásán, ekkor a fényes vármegyei menet előtt «egy vén hajdú lovagolt, kinek apja valaha a kurucok közt Rákóczi hadaiban mint töröksípos szolgált: tőle tanulá el fia a tárogatófúvást és a Rákóczi siralmát. Az öreg Fáy élénken emlékezett még a csendes, ködös őszi napon a várost messzire beharsogó bánatos dallamra, melynek midőn egy-egy versszakát a vén tárogatósípos elfuvá, levevé szájáról hangszerét s reszketeg, bús hangon éneklé utána az illető szöveget ilyenformán»… (itt közli az ének első tizenöt sorát). A továbbiakban az öregebb muzsikuscigányoktól összeszedett adatokat sorakoztatja fel a dallam régiségének igazolására. Megemlíti még, hogy 1862 júniusában egy társas kirándulása alkalmával egy vén kiszolgált baka is elénekelte Budán a Rákóczi-nóta két sorát. «Nem kérek bocsánatot az olvasótól, hogy a kurucvilág legbecsesebb, leghíresebb énekénél, a mult század nemzeti himnuszánál, oly soká időztem; honfiúi s történészi kötelességem volt az. Ideje is vala már egyszer, hogy a Rákóczi-nóta története, legalább vázlatosan, megírassék… Történelmi tájékozással kisérve s régi följegyzések után eredetére visszavíve: itt veszi azt először az olvasóközönség… Most íme itt van tizenhét legtöbbnyire egykorú változat után.» (Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. II. köt. Pest, 1872.)
A Ne higyj magyar a németnek szövegéhez tájékozásul a következőket fűzi. Ezt a kemény és csattanós verset általánosan II. Rákóczi Ferencnek tulajdonítják, a közhiedelem szerint ő írta a verset a németekkel alkudozó Bercsényi Miklósnak. «Jelen verses kifakadását valamelyik, Érsekújvárról 1706 július vége felé Nagyszombatba szóló levelében írhatta a fejedelem Bercsényinek.» A vers az ország egyes részeiben – úgymond – ma is szájról-szájra jár, Zemplénben állítólag a vármegye levéltárában is megvan. Innen egy tudósító a nép ajkáról másolva beküldte a nyolcsoros szöveg egyik változatát a történetírónak. «Fájdalom, a tudósítót meg nem nevezhetem, mert levelének másik lapját nem tartottam meg, nevét pedig már elfeledtem, mert még 1862-ben kaptam ezt, akkori hírlapi fölhívásaimra.» Egyéb forrást nem jelöl meg a szövegközlés alapjául. (U. o. II. köt. Pest, 1872.)
A Kerekes Izsák székely balladát először Kriza János közölte Arany János folyóiratában, a Koszorú 1865. évfolyamában. A nép ajkáról lejegyzett – s a lejegyzőtől mindenesetre erősen átdolgozott – költeményt Thaly Kálmán a következő rövid megokolással helyezi a kuruckori verses maradványok közé: «Nagyszeben vára a kurucvilágban kétszer vala ostromzárolva: először 1705-ben, amikor gr. Forgách Simon oly szorosan körülfogatá, hogy a rác lovasszázadok nem igen kalandozhattak ki belőle; s másodszor 1706. és 1707-ben gr. Pekry Lőrinc által s ekkor valamivel lazábban. S ezért vélem e költeményt ez utóbbi évek alá sorozhatni». (U. o. II. köt. Pest, 1872.)
Riedl Frigyes éppen a leghíresebb költeményekről mutatta ki, hogy ezek a Thaly Kálmántól közrebocsátott balladás versek nem hiteles szövegemlékek, hanem az 1909-ben elhúnyt történettudós költői alkotásai. (A kuruc balladák. Irodalomtörténet. 1913. évf.) Riedl védelmébe vette Thalyt a hamisítás vádja ellen s több külföldi példát hozott fel arra nézve, hogy minden irodalomban akadtak hasonló utánzók, akik az ódonság álarca alatt inkább gazdagították, mintsem károsították a közönséget misztifikációikkal. Thaly is oly utánzó művészettel élte magát bele a kuruckorba, hogy balladáiban nem a késői tudós, hanem II. Rákóczi Ferencnek költői lelkű kortársa szólalt meg. Önmegtagadás volt tőle, hogy lángoló hazafias lelkesedésében lemondott a hírnévről s gyönyörű költeményeit a kurucvilág dicsőségének oltárára vitte nemzeti áldozatul. Az Ocskai-ballada, Esztergom megvétele, Bezerédi nótája, Rákóczi búcsúja, A kölesdi harcról: remekművek, csak az a baj, hogy nem a magyar népköltészet remekei, hanem Thaly-versek. Ezekhez sorakozik még öt más költemény, szintén olyan költő alkotásai, aki olvasta Petőfit és Aranyt, történeti tudását a modern költők vívmányaival párosította, az ódon és népies elemeket modern tudatossággal vegyítette. A tíz költemény közös vonásai, lelőhelyüknek képzelt volta és a szövegükben felbukkanó elírások szembetűnően elkülönítik ezt a csoportot a többi kuruc verses emléktől. – Esztergom megvételéről. 1706. (Thaly: «Esztergomban folytatott búvárlataim alkalmával írám ki az ottani városházán egy 1706-ik évre szóló, rongyos bőrkötésű nagyszombati kalendáriumból, melynek egyik író-papiros levelére van írva». Riedl: A költeményben van két-három Arany-reminiscencia, néhány kifejezés Thaly ifjúkori költeményeiből, több feltűnő kifejezés a nyomtatásban megjelent kuruckori forrásgyüjteményekből, ellenben nincsenek önálló archaizmusai; a költemény elbeszélésének forrásai kimutathatók, mintája Arany János balladája Török Bálintról, régies nyelvi alakjainak forrásai a kuruc prózai szövegeken kívül Balassa és Mikes; a ballada kézirata nincs meg, a bőrkötésű kalendárium nyomtalanul eltűnt, sem Esztergomban, sem egyebütt nem látta senki a kalendáriumot.) – Bezerédi nótája. 1707. (Thaly: «Egész levelezést folytattam ezen énekért, míg végre Szikszay Lajos úr egy kemenesalji Kardoss nevű öreg nemesnél levő mult századi följegyzésről lemásolván, Pápáról beküldé».) – Nagy Bercsényi Miklós. 1708. (Thaly: «Ez éneket Konkoly Dezső úrtól Ógyalláról kaptam mult századi följegyzés szerint. Valami könyvből kiszakadt oktáv-levél, megsárgult téntájú». Mint Thaly számos öreg tudósítója, Konkoly Dezső sem élt már a közlés idején.) – A kölesdi harcról. 1708. (Thaly: «A vörösvári Rákóczi-Aspremont-Erdődy-levéltárban leltem, gr. Esterházy Antal dunántúli vezénylő tábornok hadi irodájából kikerült egyik, 1708 végéről való, jelentés hátlapjára, mint vélni lehet tollpróbálgatás gyanánt, odavetve». Riedl számos egyező helyet sorol fel Thaly egyéb munkáiból s jelzi, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban a Thaly-Szikszay-féle levelezés darabjai közt a költemény megemlítésének semmi nyoma sincs.) – Balogh Ádám nótája. 1709. (Thaly: «Ft. Uzsay Ágoston prémontrei kanonok úr volt szíves velem közölni Csornáról, hol némely öregek még tudják.» A lelőhely megnevezése képzelt forrás.) – Német sas vert fészket. 1709. (Thaly: «Ezen éneket egy öreg Beszédes uradalmi mérnök úrnál levő régi följegyzésről másolám le 7–8 évvel ezelőtt». Riedl: A ballada költői visszhangja Bercsényi Miklós két, 1709. évi levelének.) – Ocskai Lászlóról való ének. 1710. (Thaly: «A magy. kir. kamara budai archivumában az egykor Bercsényi-féle ungvári elkobzott levéltár irományai közt Csajághy János kuruc dandártábornok és akkori érsekújvári várparancsnoknak, ki Ocskait 1710. január 3-án lefejezteté, gr. Bercsényi Miklóshoz Újvárból 1710. január 12-én írt leveléhez mellékelve, e megjegyzéssel: P. S. Minémő verseket fundáltanak itten Ocskairul, ímé alázatoson includáltam Excellentiádnak, pro curiositate». Riedl: Az Országos Levéltárban pontosan rendezve őrzik Bercsényi Miklós és Csajághy János levelezésének gyüjteményét, de ebben nincs meg sem a levél, sem verses melléklete; Thaly ezúttal véletlenül még arról is megfeledkezett, hogy a levelet és a verset Csajághy János már csak azért sem írhatta meg és küldhette el Bercsényi Miklósnak, mert ebben az időben vasra verve ült börtönében.) – Újváriak dícséreti. 1710. (Thaly: «Létezik a vörösvári Rákóczi-levéltárban, honnét 1868-ban másolám le». Riedl: A költemény formai mintája Balassa Bálintnak a végekről írt éneke; az archaikus kifejezések nagyobbára Gyöngyösi István Kemény Jánosából valók.) – Dunántúli bujdosó kurucok éneke. 1710–1711. (Thaly: «Ung vármegyében Pálócon a Barkóczy-levéltár rendezetlen részében találtam, külön negyedívre egykorulag írva, 1710. vége s 1711. elejéről való akták között». Riedl: A költemény érdekessége két reminiscencia Kisfaludy Károly egyik költeményéből.) – Rákóczi búcsúja. 1711. (Míg az eddigi költemények az 1872. évi Adalékokban jelentek meg, a «Kiállott Rákóczi a munkácsi sáncra» kezdetű Rákóczi-búcsúját az 1885. évi Tanulmányok kötete hozta. Az éneket Thaly mint szegedvidéki és udvarhelymegyei élő népdalt nyomtatta ki; ezzel szemben Kálmány Lajos, a szegedkörnyéki népélet ismerője, soha nem tudta sehol felkutatni a költeményt az Alföldön s nem akadt semmi nyoma az éneknek Udvarhely megyében sem. Egyes alkotóelemeire Riedl helyesen mutatott reá.)
A kuruckori költemények népszerűsége különösen akkor lett nagy, mikor Káldy Gyula 1892-ben közrebocsátotta a kuruckori dallamok gyüjteményét. A neves muzsikus csak nagy általánosságban emlékezett meg forrásairól. Kötetének előszava szerint a kuruckori dallamokat közel három évtizedes karmesteri pályája alatt gyüjtötte az ország minden részében: néhányat egy-egy agg színész éneke nyomán, másokat egy öreg cigánymuzsikus eljátszása után kótázott le, nagyobb részüket egyes szólamokra írva találta s így lassankint egész gyüjteményre való zenedarab jutott birtokába. Jellemző az általános kritikátlanságra, hogy ezeket a nótákat is minden fölülvizsgálat nélkül elfogadták s besorozták a kuruckor emlékei közé, holott Káldy Gyula külön-külön még azt sem jelezte, hogy kitől hallotta és jegyezte le az egyes szövegek dallamát. Megállapítható, hogy dallamainak háromnegyedrésze Pálóczi Horváth Ádám kéziratos énekgyüjteményéből való, többi melódiája a XIX. századi kótás énekeskönyvekből került ki.
Kiadások. – Thaly Kálmán: Régi magyar vitézi énekek és elegyes dalok. Két kötet. Pest, 1864. – U. az: Adalékok a Thököly- és Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. Két kötet. Pest, 1872. – U. az: Irodalom- és műveltségtörténeti tanulmányok a Rákóczi-korból. Budapest, 1885. – Káldy Gyula: Kuruc dalok. Budapest, 1892. – Badics Ferenc: Magyar irodalmi olvasókönyv. III. köt. Budapest, 1892. – Jancsó Benedek: Magyar irodalmi olvasmányok. III. köt. Budapest, 1893. – Zlinszky Aladár: Szemelvények a magyar nemzeti líra köréből. Budapest, 1893. (Jeles Írók Iskolai Tára.) – Loósz István: Szemelvények a kurucvilág költészetéből. Budapest, 1903. (Jeles Írók Iskolai Tára.) – Erdélyi Pál: Kuruc költészet. Budapest, 1903. (A Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.) – Baros Gyula: Radványi verseskönyvek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1903. és 1904. évf. – Radvánszky Béla: Radvánszky János versei. U. o. 1904. évf. – Ferenczi Zoltán: A régi magyar költészet. I. köt. Budapest, 1904. (A Lampel-féle Remekírók Képes Könyvtárában.) – Rugonfalvi Kiss István: Adalékok a Rákóczi-kor irodalomtörténetéhez. Századok. 1904. évf. – Badics Ferenc: Palocsay György Nagy Módija. Irodalomtörténeti Közlemények. 1912. évf. – U. az: Ismeretlen kuruckori versek. U. o. 1923. évf. – U. az: Két kuruckori költemény. U. o. 1927. évf. – Szabó Attila: Egy ismert és egy ismeretlen kuruckori ének. Erdélyi Múzeum. 1930. évf.
Irodalom. – Arany László: A magyar politikai költészetről. Budapesti Szemle. 1874. évf. – Jancsó Benedek: A kuruc mozgalmak költészete. Havi Szemle. 1879. évf. – Ferenczi Zoltán: A kurucvilág énekei. Figyelő. 1880. évf. – Kis Sándor: A kurucvilág költészete. Kolozsvár, 1887. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond; A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Kiss Ferenc: A kuruc költészet protestáns szempontból. Protestáns Szemle. 1894. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Bajza József: A kuruc elbeszélő költészet ismertetése. Budapest, 1906. – Badics Ferenc: A kurucvilág költészete. Képes Magyar Irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Beöthy Zsolt: A kurucvilág költészetéről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Budapest, 1907. – Kanyaró Ferenc: Kuruc virágénekek Thökölyről. Századok. 1907. évf. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Seprődi János: A magyar népdal zenei fejlődése. Erdélyi Múzeum. 1908. évf. – Obál Béla: Hungarica Vitebergensia. Halle, 1909. – Deák Ferenc: Irodalomtörténeti tanulmányok. Budapest, 1909. (Ismeretlen szerzőjű kuruckori énekek versfőinek megfejtése s a magyar népköltészet kuruckori emlékeinek nyomozása.) – Eckhardt Sándor: Apáti Ferenc feddő éneke és a Csinom Palkó. Irodalomtörténet. 1912. évf. (A két szöveg egybevetése.) – Riedl Frigyes: A kuruc balladák. Irodalomtörténet. 1913. évf. (Ez a tanulmány volt a megindítója az országos feltűnést keltő kuruc dalpörnek. Riedl Frigyes bizonyítása szerint a legszebb kuruc balladák Thaly Kálmán szerzései. Thaly kiváló archaizáló költő volt s hazafias lelkesedésétől félrevezetve követte el tudománytalan tettét.) – Tolnai Vilmos: Kuruckori irodalmunk szövegeiről. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1913. évf. (A Bujdosó Rákóczi és az Esztergom Megvételéről című kuruc énekek koholásáról.) – Vértes Sándor: A Bujdosó Rákóczi című költemény. U. o. 1913. évf. (Adalék Thaly Kálmán költői műhelyének ismeretéhez.) – Harsányi István, Gulyás József és Simonfi János: A kuruc balladák hitelessége. Sárospatak, 1914. (A sárospataki tanárok kétségbevonták, hogy a legszebb kuruckori költemények Thaly Kálmán hamisítványai s vállalkoztak Riedl Frigyes érveinek cáfolására. Könyvük tulajdonképen javított kiadása annak a cikksorozatnak, mely a Sárospataki Református Lapok 1913–1914. évf.-ban jelent meg először. Értékes nyelvészeti anyaggyüjtemény.) – Tolnai Vilmos: A kuruc balladák hitelességéről. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. (A sárospataki tanárok könyvének bírálata kapcsán újabb bizonyítékok a szóban forgó költemények hitelessége ellen. A sárospataki cáfolat szerzői temérdek nyelvi adatukkal sem értek célt, mert az adatok száma mellett nem mérlegelték az adatok súlyát. A kérdéses költemények kéziratai például mind eltűntek s lelőhelyükről Thaly Kálmán csak általánosságban nyilatkozott, míg egyebütt megjelölte a forrásokat. Az aránytalanul fejlett verstechnika, a modern feldolgozó módszer, az újabb költőkből kölcsönzött motívumok és kifejezések cáfolhatatlan bizonyítékai a tudatos hamisításnak.) – Harsányi István, Gulyás József és Simonfi János: A kuruc dalok forrásairól. Ethnographia. 1914–1917. évf. (Thaly Kálmán szövegeinek védelme s ennek kapcsán sok értékes adalék a népies jellegű régi magyar költészet ismeretéhez és forrásaihoz. Egy-két vakmerő hamisításra maguk a védők is kénytelenek rámutatni.) – Fehérváry Dezső: A kuruc balladák szövegkritikájához. Irodalomtörténet. 1914. évf. (Néhány széljegyzet.) – Komlós Aladár: A kuruc balladák hitelességének kérdéséhez. U. o. 1914. évf. (Adalékok Thaly Kálmán szöveggyártásához.) – Király György: A kuruc balladák hitelességének kérdése. Budapesti Szemle. 1915. évf. (Az ide vonatkozó vita bírálata Riedl Frigyes és Tolnai Vilmos javára. Thaly Kálmánt soviniszta magyarsága hajtotta az archaizáló szövegek gyártásába. A balladák gyönyörűeknek tüntek fel, mert visszavetítettük őket a multba. Thaly annyira ismerte a régi nyelvet és a kurucvilág szellemét, hogy hamisításra senki sem gondolt. Lehet, hogy volt is nehány szövegtörmeléke s ezeket szintén fölhasználta balladáinak megírásához.) – Réthei Prikkel Marián: Fakó lovam a Murza. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1915. évf. (A sárospataki nyelvi magyarázatokhoz.) – Weber Artur: A kuruc balladák kérdéséhez. U. o. 1915. évf. (Thaly Kálmán kéziratainak kritikájához.) – Seprődi János: Népköltési gyüjteményeink hiányai. Erdélyi Múzeum. 1915. évf. (Káldy Gyula kuruc dallamairól.) – László Zsigmond: A kurucballadák. Budapest, 1917. (A Sievers-féle nyelvmelódia-elmélet alapján bizonyítja Thaly Kálmán szerzőségét a szóban forgó kuruc balladákra nézve.) – Riedl Frigyes: A Kölesdi Harcrul című ballada. Irodalomtörténet. 1918. évf. (Kimutatja, hogy Thaly Kálmán hogyan írta ezt a költeményt.) – Márki Sándor: Thaly Kálmán emlékezete. Budapesti Szemle, 1918. évf. (Thaly Kálmán egyénisége kizárja azt, hogy el tudta volna követni a hamisítás bűnét.) – Tolnai Vilmos: A sátorhalom. Ethnographia. 1918. évf. (Érv az Esztergom Megvételének hitelessége ellen.) – Kern Aurél: A Rákóczi-kor zenéje. A Haraszti Emil szerk. Daliás Idők Muzsikája című kötetben. Budapest, 1918. (Káldy Gyula kuruc dallamairól.) – Tolnai Vilmos: Thaly kuruc balladáinak keletkezéséhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1921. évf. (Thaly Kálmán hármas forrása; a Rákóczi-kor történelmi eseményei és irodalmi maradványai, Arany János balladái, a régi székely balladák.) – Ernyey József: Tótnyelvű krónikás énekek és kuruc dalok. Ethnographia. 1922. évf. (Párhuzamok a magyarnyelvű kuruc költészethez.) – Kardos Lajos: Az Ocskai-ballada. Irodalomtörténet. 1926. évf. (A ballada a Kátai Mihály haláláról szóló Bocskai-korabeli vers nyomán készült.) – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. (A kuruckori elbeszélő költemények ismertetése, a kéziratok és kiadások egybeállítása.) – Payr Sándor: Miszlai András. Protestáns Szemle. 1928. évf. (Adatok a kurucvilág egyik költőjének életéhez.)
