A BESSENYEI-IRODALOM.
A BESSENYEI-IRODALOM.
BESSENYEI GYÖRGY egyike volt a legtermékenyebb magyar íróknak. Negyven esztendőn keresztül szakadatlanul, dolgozott, de kéziratainak nagy része nem jelent meg nyomtatásban. Attól az időtől kezdve, hogy Bécset elhagyta, pusztán a maga gyönyörűségére írt.
Érdemeit már életében elfeledték, az új nemzedék nem törődött vele, a XIX. század elején néhány kegyeletes gondolkodású író emlékezett csak vissza lelkes munkásságára.
Az emelkedettebb szellemű magyar tragédia és vígjáték megalapítása körül kétségtelenül nagyok az érdemei. Jelentőségét kellő megvilágításba helyezi az a valóság, hogy fellépése után csaknem két évtizednek kellett eltelnie, míg végre íróink folytatni merték hazafias vállalkozását: magasabb igényű eredeti színdarabok írását. Ő maga sohasem részesült abban az örömben, hogy valamelyik darabjának színi előadását látta volna.
Szórakozás céljából ma már senki sem fogja elővenni munkáit, ezeknek pusztán történeti értékük van, olvasásukhoz a tudós türelme kell. Mélyenjáró gondolatainak tömegében csak elvétve csillan fel némi esztétikai érték. De ha közvetlen szépség nincs is munkáiban, pályája mégis halhatatlan emlékű.
Fellépése idején a magyar irodalom nyers ízlésű, többé-kevésbbé pórias beszédű és egyoldalúan deákos műveltségű írók próbálkozásainak mezeje volt. Ő új műfajt és stílust hozott, könyveit bölcselő szellemmel szőtte át. Franciás kultúrájú irodalmi törekvései nyomán új szellem termékenyítette meg íróink alkotó erejét. A későbbi kor irodalomtörténetírói olyan megbecsüléssel vélekedtek munkásságáról, hogy a magyar irodalom új korszakát Ágis Tragédiájának megjelenésétől számították.
A magyar irodalom legújabb korát – úgymond Toldy Ferenc – nem valamely megrázó országos esemény vagy hathatós intézmény indította meg az epochális 1772. évben, hanem Bessenyei György fellépése. «Felébresztve a francia irodalom s főleg Montesquieu és Voltaire által, kik saját filozófiai-költői ikertermészetének leginkább feleltek meg, irogatni kezdett, társaiban egy új magyar irodalom eszméjét és reményét költeni s megalkotni azon irodalmi kört, mely Bessenyei György társasága néven ismeretes s tizenöt-húsz évvel utóbb a magyar nemzeti irodalmat megmentendő volt. De Bessenyei társasága nem hatott még az egész nemzetre. Csak a lelkesebb, a melegebb keblek, kik a nemzeti dicsőség iránt érzékenyebb szívvel áldattak meg, azok buzdultak fel tettre, azok léptek munkásan a pályára s tevék a magyart figyelmessé azon egy eszközére, mely nem egyébben, mint az értelmiség és nemzetiség közös kifejtésében áll.» (A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854.) – A franciás úttörő író fellépésének jelentőségét Beöthy Zsolt a következőkben foglalja össze: «Az ő, új irodalmakon képzett szellemében hasonlik meg nálunk először tudatosan az antik és modern műveltség; emezt fensőbbnek és gazdagabbnak érzi, hirdeti, terjeszti… A franciák követője, különösen Voltaire-é, kinek a föld kerekségén nem volt nála hívebb tanítványa. Radikális szelleme és finom formái egyaránt megbabonázták s valóságos bolygójává lett. Őt követi egész útján, irányzatában, hangjában; csak francia szellemében, könnyed, elmés, éles gúnyjában nem tudja követni… A klasszicizmus rendszerével s a felvilágosodás eszméivel egyként kibékíteni igyekszik épúgy vallásos érzését, mint nemzete hagyományait és érdekét. Az új szellem, mely nemzeti érzését felserkentette, nem tudta legyőzni ennek olyan tényezőit, melyek alig voltak vele összhangba hozhatók. Még az arisztokratikus közrendtől sem volt képes igazán elszakadni s ideálja nem is annyira az intézmények, mint inkább a lelkek reformja volt: felvilágosodás, türelem és emberség által. Szíve megnyugodott az emberszeretetben; de gondolata életének végéig nyugtalanul vergődött. A melancholia, melybe ezek az ellentétek, életének tévedései s a sors csapásai ragadják, alakjának legköltőibb vonásául tűnik fel; hatásának legerősebb és legelevenebb tényezői pedig a magyarság megszilárdítására, fejlesztése és művelése érdekében közzétett röpiratai». (A magyar irodalom kistükre. 7. kiad. Budapest, 1930.)
Kiadások. – Az előbbiekben már felsorolt Bessenyei-könyvek közül nevezetesebbek: Ágis tragédiája. Bécs, 1772. – Hunyadi László tragédiája. Bécs, 1772. – Az embernek próbája. Bécs, 1772. – Buda tragédiája. Pozsony, 1773. – Bessenyei György társasága. Bécs, 1777. – A philosophus. Pest, 1777. – Magyarság. Bécs, 1778. – A holmi. Bécs, 1779. – Fellépésétől Mária Terézia haláláig, nyolc év alatt, húsz könyve jelent meg (1772–1780). Csodálja az ember, hogy ennyi mecénást kapott, mert a «kiadó» ebben az időben voltaképen még ismeretlen fogalom volt a magyar földön, a szerzőknek viszont kevés pénzük akadt nyomdaköltségekre, a komolyabb tartalmú magyar könyveket alig vásárolta valaki; a mecénás jóvoltából mentek szét a könyvek ingyenesen az előkelőbb személyekhez és a szerző ismerőseihez. Amint megszakadt összeköttetése az előkelő körökkel, vége szakadt munkái kinyomtatásának is. II. József trónralépése után írt könyvei kéziratban maradtak, csak Révai Miklós adta ki akadémiai tervezetét 1790-ben s Szacsvai Sándor adott helyet a Magyar Kurir 1792. évfolyamában «Dicsőült emlékezetű felséges II. Leopold halálát gyászoló versezet-»ének. (Őmaga csak az 1796-ban nádorrá választott József főherceg tiszteletére írt alkalmi költeményét nyomatta ki negyedszázados bihari remetesége idején.) – Nevezetesebb kéziratai: Hunyadi János élete, A magyar nemzetnek szokásairól, Egész Európa formája a XI. században, Rómának viselt dolgairól: történeti munkák; A társaságnak eredete, Az értelemnek keresése, A törvénynek útja, Tudós társaság, Magyarországnak törvényes állása, A bihari remete, A holmi második kidolgozása: bölcselő tartalmúak; Tariménes utazása: regény; Hunyadi: eposz; Debrecennek siralma, A természet világa, Az embernek próbája második kidolgozása: tanitóköltemények; Lais: vígjáték. Több kézirata megsemmisült vagy lappang valahol, így két vígjátéka a Dudásból lett doktor és A kedvetlen okos. – Mindezek a kéziratos munkák nem hatottak korukra, nyomtatott könyveit is elfeledték, írói emléke inkább csak a munkáiból közölt szemelvényekben és az irodalomtörténetírók megemlékezéseiben élt. Csak az 1880-as évektől kezdve jelent meg újból, nagy időközökben, egy-egy ismertebb munkája és ismeretlen kézirata. – Gyulai Pál kiadása: A philosophus. Budapest, 1881. – Széll Farkas kiadása: A bihari remete, Holmi. Budapest, 1894. – Bokor János kiadása: A természet világa. Budapest, 1898. – Lázár Béla kiadása: Ágis tragédiája. Budapest; 1899. – Lázár Béla kiadása: Lais. Budapest, 1899. – Harsányi István kiadása Az embernek próbája. Budapest, 1912. – A Berzsenyi-diákok kiadása: Hunyadi. Budapest, 1929. – A Berzsenyi-diákok kiadása: Tariménes utazása, Budapest, 1930. – A Verbőczy-diákok kiadása: Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék. Budapest, 1931. – A nyiregyházi Kossuth-diákok kiadása: Bessenyei György kisebb költeményei. Nyiregyháza, 1931.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben egybeállított munkák közül különösen a következők. – Gyulai Pál: id. Philosophus-kiadás. Budapest, 1881. (Bevezető tanulmány.) – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1887. (Írói arckép.) – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I. köt. Budapest, 1891. (Életrajz, bibliografia, repertórium.) – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. (Színműírói munkásságának méltatása.) – Lázár Béla: id. Ágis-kiadás. Budapest, 1899. (Bevezető tanulmány.) – Széchy Károly: Bessenyei és társai. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. (Írói arckép.) – Császár Elemér: id. értekezései. A Budapesti Szemlében és önállóan. 1910–1913. (Általános méltatás és számos részletkérdés megoldása.) – Eckhardt Sándor: Bessenyei és a francia gondolat. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1919–1922. évf. (Szellemtörténeti kapcsolatok.)
