HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
HÍRLAPOK, FOLYÓIRATOK.
A HÍRLAPIRODALOM ebben a században gyermekkorát élte. A szerkesztés és kiadás királyi engedélyének megnyerése, az állami cenzura akadékoskodásai, a posta drágasága és a hírszerzés nehézségei még akkor is igen nagy akadályokat gördítettek volna a szerkesztő és kiadó elé, ha nem állt volna útjukba a legnagyobb baj: az olvasóközönség közönye. Az emberek érdeklődésének köre alig terjedt túl falujuk vagy megyéjük határain; még a tanultabb nemesurak is megelégedtek egy vagy két latin könyv olvasásával.
A hazai időszakos sajtó úttörője Szentiványi Márton nagyszombati egyetemi tanár latinnyelvű közlönye volt a XVII. század végén. Ez a latinnyelvű hírlap, az Ephemerides Latinae (1675–1703), a külföld tájékoztatására készült. Szerkesztője, a nagynevű jezsuita hittudós, katolikus szellemben írta cikkeit.
II. Rákóczi Ferenc hivatalos lapja, a Mercurius (1705–1710), politikai célok szolgálatában állott. Ezt a latinnyelvű ujságot azért indította meg a Habsburg-házzal küzdő magyar fejedelmi udvar, hogy a külföldiek helyesen tájékozódhassanak a magyarországi hadi eseményekről. Eleinte hetenkint jelent meg, később havonkint. Példányait a felvidéki városok sajtói nyomták.
A harmadik magyarországi ujság megalapítása Bél Mátyás evangélikus lelkipásztor nevéhez fűződik. A kiváló tudós Pozsonyban indította meg hetenkint megjelenő latinnyelvű lapját: a Nova Posoniensát. Európa minden részéből közölt híreket, egyéb cikkek nem is voltak benne. Az olvasókat csak az uralkodók és nagyurak személye, a nevezetesebb születések, házasságok, elhalálozások, égi tünemények, elemi csapások, háborús tudósítások érdekelték. Ilyen híreket bőven kapott a szerkesztő a külföldi hírlapokból, magyarországi eseménye kevés volt. A szerény hírközlöny csak két évig állott fenn. (1721–1722.)
A latinnyelvű hírlapi kísérletezések után több németnyelvű ujság keletkezett. 1731-ből valók az Ofnerischer Mercurius legrégibb megmaradt lappéldányai. Szerkesztőjét nem ismerjük, kiadója Nottenstein János György budai nyomdász volt. Hetenkint kétszer jelent meg négy-négy oldal tartalommal. Európa minden tájáról voltak benne hírek, csak épen hazai híreket közölt ritkán, mert ezeket a külföldi ujságok csak elvétve hozták, a budai német ujság pedig a németországi lapokból ollózta ki cikkeit. Jellemző az akkori idők lassú hírszolgálatára, hogy a portugáliai események csak másfél hónapi késedelemmel jutottak el az Ofnerischer Mercurius hasábjaira.
Pozsonyban 1764 közepén alapította meg Windisch Károly pozsonyi polgármester a Pressburger Zeitungot. Bár ez a lap a külföldi ujságokból vette híreit s külseje és tartalma elmaradt az osztrák hírlapok mögött, mégis hosszú időre megtalálta a maga hűséges olvasóközönségét. Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton, jelent meg; időnkint új és új melléklapot is adott előfizetőinek; kiadótulajdonosa, Landerer János Mihály pozsonyi nyomdász, szívesen költött rá. A tizenhat évvel később meginduló első magyarnyelvű hírlap sokat tanult ennek a tapintatosan szerkesztett német ujságnak beosztásából, stílusából, tartalmából. A Pressburger Zeitung a maga néhány száz főnyi megrendelője révén tartós hatást gyakorolt az ország műveltebb németségére; minden hazai német városba és nagyobb községbe járt belőle egy-két példány; megbízhatóságáért és komolyságáért egyaránt szerették. Túlélte a napoleoni háborúkat, a szabadságharcot, a kiegyezést s a világháború kitörésekor ünnepelte fennállásának másfél évszázados jubileumát. Ennél nagyobb multra még megközelítően sem tekinthet vissza egyetlen más hazai hírlap és folyóirat sem.
Az első magyarnyelvű ujság, a pozsonyi Magyar Hírmondó, Mária Terézia királynő uralkodásának utolsó esztendejében, 1780 január 1-én, indult meg. Szerkesztője, Rát Mátyás evangélikus pap, Paczkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdatulajdonos kérésére vállalta el a lap vezetését. A nyomdász nem tudott ugyan magyarul, de azért készséggel folyamodott Mária Terézia királynőhöz, hogy hírlapot adhasson ki a magyar nemzet okulására. A királynő a folyamodást a bécsi magyar királyi udvari kancelláriából leküldette a pozsonyi magyar királyi helytartótanácshoz, itt kihallgatták az érdekelt feleket és mindazokat, akiknek valami észrevételük lehetett a lap meg indítása ellen. Sem Pozsony város tanácsa, sem a Pressburger Zeitung kiadója, Landerer János Mihály nyomdász-laptulajdonos, nem emelt kifogást a kérelem teljesítése ellen; mind a két fél jónak találta, hogy a magyarság a megindítandó ujság nyomán tudomást szerezzen a világ eseményeiről. A helytartótanács a kedvező véleményeket fölterjesztette a kancelláriához, ennek javaslata alapján a királynő 1779 októberében megadta a legfelsőbb szabadalmat Paczkó Ferenc Ágostonnak a magyar ujság kiadására. Rát Mátyás szerkesztő három évig maradt a Magyar Hírmondó élén. Lelkesen és ügyesen dolgozott. Lefordította a külföldi lapok híreit, átdolgozta a magyarországi levelezőktől beküldött tudósításokat, az így összeszedett anyagból állította össze ujságját. Lapjában a jó barát hangja szólalt meg, olvasóit közel érezte magához, a magyar testvériség jegyében készült minden írása. Nyelvében is egyesíteni óhajtotta az ország egész lakosságát, mert «a tiszamelléki, de a dunamellékivel és erdélyivel elegyedett» nyelvet óhajtotta használni. Vállalata mérsékelt sikerrel folyt. Az előfizetők száma meghaladta ugyan a háromszázat, de ez elenyésző csekély szám, ha meggondoljuk, hogy ebben az időben már nyolc millió volt a magyar birodalom lakossága. A vegyes tartalmú lap hetenkint kétszer jelent meg: szerdán és szombaton. Alakja kicsi volt, nyolcadrét formájú; egy-egy száma nyolc-nyolc oldalból állt. Rát Mátyást a szerkesztésben Máttyus Péter váltotta fel; a további szerkesztők: Révai Miklós, Barczafalvi Szabó Dávid, Szacsvai Sándor. A nyomdász-kiadó elég jól díjazta a szerkesztőket; igaz ugyan, hogy az évi hatszáz forint fizetésért a szerkesztő egymaga írta a nyomtatás alá kerülő összes számokat. Mikor Szacsvai Sándor viszályba keveredett a laptulajdonossal s 1786 nyarán Bécsben új magyarnyelvű hírlapot alapított, végleg letűnt az úttörő magyar ujság szerencsecsillaga. Előfizetőinek száma annyira csökkent, hogy Paczkó Ferenc Ágoston 1788 október 8-án kénytelen volt a lapot megszüntetni. Az úttörő vállalkozás négy nevesebb szellemi irányítója közül Rát Mátyás az olvasóit buzdító és lelkesítő jóbarát volt, Révai Miklós a leckéztető és tudományos tanítómester, Barczafalvi Szabó Dávid a buzgó nyelvújító, Szacsvai Sándor az irányzatosan szabadelvű politikájú ujságírótemperamentum. Hazafias szolgálatkészség irányította mind a négyük működését.
A Magyar Hírmondó 1787 február végétől kezdve szépirodalmi melléklettel is kedveskedett előfizetőinek: a Pozsonyi Magyar Musával. E melléklap megindításának gondolatát a bécsi Magyar Kurir szerkesztőjétől, Szacsvai Sándortól, kölcsönözték; féltek attól, hogy az erős versenyt támasztó bécsi ujság a maga Magyar Musájával elhódítja az ingatag olvasóközönséget a Magyar Hírmondótól. A Pozsonyi Magyar Musa havilap volt; cikkeit a főlap szerkesztője állította össze. A magyar szépirodalmi közlönyöknek ez a pozsonyi őse fölötte gyönge alkalmi versekkel és rosszul megírt ismeretterjesztő prózai darabokkal mulattatta olvasóit. A főlappal együtt mult ki 1788 októberében.
A második magyarnyelvű hírlapot, a bécsi Magyar Kurirt, Szacsvai Sándor indította meg 1786 decemberében. A bécsi magyar ujság megjelenését izgalmas harc előzte meg, mert a pozsonyi Magyar Hírmondó laptulajdonos-nyomdásza nem akart belenyugodni egy második magyarnyelvű hírlap megindításába. Paczkó Ferenc Ágoston ugyanis olyan privilégiumot kapott Mária Terézia királynőtől, hogy tíz esztendeig csak neki van joga magyarnyelvű ujság kiadására, ezért elkeseredve tiltakozott minden más vállalat ellen, viszont versenytársai arra hivatkoztak, hogy II. József császár új rendelkezései megsemmisítették az addigi sajtókiváltságokat. Szacsvai Sándorral szövetkezve Tállyai Dániel pozsonyi lakos is erősen ostromolta a pozsonyi városi tanácsot, a budai magyar királyi helytartótanácsot és a bécsi magyar királyi kancelláriát magyar és német hírlap alapításának engedélyezéséért, de Paczkó Ferenc Ágoston és a Pressburger Zeitung kiadója, Landerer János Mihály nyomdász, minden összeköttetésüket felhasználva bizonyítgatták, hogy új hírlapi vállalatokra nincsen semmi szükség s egykori szerkesztőségi alkalmazottaik kiveszik szájukból a kenyeret. Szacsvai Sándor megunta a torzsalkodást, Pozsonyból Bécsbe ment, ott a maga szerkesztésében és kiadásában útnak indította a Magyar Kurirt. Az elevenen szerkesztett ujság hetenkint kétszer jelent meg. Szerkesztője a felvilágosodás korának szabados hangján írta cikkeit; ezért a bécsi kormány I. Ferenc király trónralépése után megfosztotta a szerkesztőségtől. Hiába intézett Szacsvai Sándor könyörgő folyamodást a felséghez; hiába hivatkozott arra, hogy mennyi jövedelmet szerzett a kincstárnak a postai küldéssel: a kancellária menesztette. Olyan nagy volt ennek a rendőruralomnak az erőszakossága, hogy a laptulajdonos-szerkesztőtől egyszerűen elvették a lapot s 1793-ban kinevezték szerkesztőnek Decsy Sámuelt. Mellette és utána Pánczél Dániel, majd Igaz Sámuel, utóbb Márton József végezték a szerkesztői teendőket. A hires lap csak 1834-ben szünt meg. Hosszú életének az előfizetők hiánya vetett véget. Szerkesztői nem vették figyelembe a kor fokozódó igényeit, az újabb hírlapok elhódították a régi előfizetőket, a kormány végül is nem kapott alkalmas embert a szerkesztés elvállalására.
A Magyar Kurir eleven melléklapja volt a Magyar Musa. Voltaképen ez az első magyarnyelvű szépirodalmi közlöny. Előbb indult meg, mint a Magyar Hírmondó melléklapja, a Pozsonyi Magyar Musa; 1787 januárjának elején már megjelent az első száma. Egybeállítása teljesen ötletszerű volt. A szerkesztő havonta sorra közreadta az előfizetőktől beküldött elmélkedő verseket és alkalmi rigmusokat; a megmaradt helyet ismeretterjesztő cikkek, rövid életrajzok, földrajzi leírások, apró mesék és könyvismertetések közlésével töltötte ki.
II. József császár uralkodása alatt indult meg az első magyarnyelvű fővárosi hírlap is: a pesti Magyar Merkurius. (1788–1789.) A pártolás hiánya miatt megszünt pozsonyi Magyar Hírmondó közvetlen folytatása volt, de az olvasóközönség nem támogatta. Sem a pesti, sem a budai polgárság nem tudott még ebben az időben magyarul; ha kíváncsi volt a háborús hírekre, a pesti Neuer Kuriert olvasgatta; még a tiszta magyar vidékek nemessége és papsága is inkább a bécsi magyar ujságra, a Magyar Kurirra, fizetett elő, mert ezt szokta meg és előkelőbb hírforrásnak tartotta. Ilyen módon a Paczkó Ferenctől kiadott és Szabó Mártontól szerkesztett Magyar Merkurius hamarosan megbukott s a fővárosban a XIX. század első évtizedéig nem is indult meg más magyar ujság. Az úttörő budapesti hírközlönyben a hazai eseményeken, külföldi híreken, török harctéri tudósításokon és személyi híreken kívül olykor versek is jelentek meg. Dayka Gábor pesti papnövendék egy grófhoz írt üdvözlő költeményét adta közre, Földi János verset írt az áprilisi hideg időről.
Az 1790-es években Bécs volt a magyar hírlapirodalom székhelye. A Magyar Kurir után itt indult meg Görög Demeter és Kerekes Sámuel hírlapja: Hadi És Más Nevezetes Történetek. (1789–1791.) Hetenkint két ív jelent meg belőle. Utóbb Magyar Hírmondó (1792–1803) címmel folytatta pályafutását mindaddig, míg Kerekes Sámuel halála után Görög Demeter és szerkesztő-utódai vissza nem vonultak kiadásától.
Az osztrák fővárosban jelent meg a Magyar Merkurius is. (1793–1798.) Ez a hetenkint kétszer kiadott ujság, Pánczél Dániel lapja, a Magyar Kurirból szakadt ki, de mikor a Magyar Hírmondó veszélyeztetni kezdte mindkettőjük fennállását, ismét egyesült a Magyar Kurirral. Szépirodalmi melléklapja, az Új Bécsi Magyar Musa, ugyanoly típusú szórakoztató közlöny volt, mint a bécsi Magyar Musa és a Pozsonyi Magyar Musa.
Erdélyben is történt kísérlet a magyarnyelvű hírlapirodalom megalapítására. Az erdélyi szászok egyik kiváló könyvnyomtatója, később Nagyszeben polgármestere, ifjabb Hochmeister Márton, 1790-ben megindította az Erdélyi Magyar Hírvivőt. Hetenkint kétszer jelent meg vegyes tartalommal: hírek, elmélkedések, versek voltak benne. Cikkeit Cserei Elek és Fábián Dániel szerkesztők vezetésével az erdélyi főkormányszék magyar tisztviselői írták. Mikor ezt az országos hivatalt 1790-ben Nagyszebenből Kolozsvárra helyezték át, vele együtt az Erdélyi Magyar Hírvivő is az új székvárosba költözött, egy ideig itt jelent meg, azután megbukott. Egész Erdély területén nem akadt annyi olvasni szerető mágnás, nemes és polgár, hogy néhány száz példányt megrendelt volna az előzékeny német lapkiadó magyar ujságjából. A heti események iránt érdeklődő erdélyi magyarság inkább a külföldi német hírlapokat vagy a bécsi magyar ujságokat járatta. Ezekből is elég volt néhány példányszám egy-egy megyére.
A kor gyakorlati gondolkodására jellemző, hogy az 1777-ben kibocsátott királyi tanügyi rendtartás, a Ratio Educationis, elrendelte az ujságolvasást a középiskolákban. A hírlapok olvasása és magyarázata mint rendkívüli tantárgy került be a gimnáziumokba s mint rendes tárgy a hittudományi és jogi éveket megelőző kétéves filozófiai tanfolyamokra. A tanügyi kódex megokolása szerint az általános műveltség terjedésére nem közömbös, ha az ifjúság tudomást szerez a világ folyásáról, hiszen az emberek a napi eseményekről beszélnek legtöbbet. A diákokkal maga a gimnáziumi igazgató tartotta az ujságolvasást hetenkint kétszer. Az 1806. évi második Ratio Educationis kihagyta a hírlap-tantárgyat a középiskolai tanulmányokból. A hírlapmagyarázat a hivatalos felfogás szerint nem vált be, de valójában azért törülték el, hogy a tanulóifjakat minél távolabb tartsák a szabadelvű eszméktől és a nemzeti mozgalmaktól.
A Martinovics-féle összeesküvés vérbefojtása után megcsappant az írók szerkesztői kedve. Lapalapításra nehéz volt engedélyt szerezni, a cenzura teljes erővel működött, a nyomtatás és a posta sok költségbe került. Az embereket a napoleoni háborúk inséges évei alatt annyira nyomta az élet terhe, hogy vonakodtak minden előfizetéstől.
Ha már a nagy közönséget közelről érdeklő hírlapok sem tudtak nagyobb számú olvasó tábort toborozni, annál kevésbbé verhettek gyökeret a komolyabb tartalmú folyóiratok. Egy-egy szépirodalmi vagy tudományos közlöny megindításához nagy merészség kellett. A szerkesztő a nevesebb íróktól kéziratokat kért, barátait előfizetők gyüjtésére szólította fel, végül gazdag hazafiakat keresett, akik a vállalatot anyagilag támogassák. Írói tiszteletdíjról szó sem lehetett. Még az is ritkaságszámba ment, ha egy könyvárus, az előfizetési árak átadása fejében, rövid időre elvállalta a füzetek ingyenes kinyomatását. Mikor a folyóirat sorsa egy esztendőre biztosítottnak látszott, a szerkesztő az egész országban terjeszteni kezdte előfizetési felhívását. Az első füzet még csak elkelt néhány száz példányban, annál kevésbbé vették a többi füzetet. Kézirat került ugyan, de elfogytak az előfizetők; a cenzurával is meg lehetett valahogyan küzdeni, de hiányzott a nyomdaköltség. Néhány évi bajlódás után a szerkesztő bejelenthette vállalata bukását.
Az első magyarnyelvű folyóirat megalapításának dicsősége Kazinczy Ferenc nevéhez fűződik. Kazinczy Ferenc mint kassai iskolafelügyelő megismerkedett Baróti Szabó Dáviddal és Bacsányi Jánossal s társaságukban 1788 nyarán indította meg a Magyar Museum című évnegyedes folyóiratot. Az úttörő folyóirat, az akkori időket tekintve, magas színvonalú volt. Esztétikai cikkeit és szépirodalmi közleményeit neves írók írták, de azért nem tudott felvirágozni. Öt év alatt csak nyolc füzete jelent meg. (1788–1792.)
Nem vásárolták Kazinczy Ferenc másik kassai folyóiratát, az Orpheust sem. Ez a folyóirat is a német folyóiratok mintájára készült. Leginkább esztétikai vonatkozású értekezéseket, eredeti költeményeket, prózai és verses fordításokat közölt. Bár az Orpheus lapjain sok jeles író nevével találkozunk, csak hét füzete jelenhetett meg. (1790–1792.)
Ebben az időben minden sorozatos vállalatnak egy volt a vége: a biztos bukás. Mégis akadt próbálkozó. Péczeli József komáromi közlönyében, a Mindenes Gyüjteményben, a költészet mellett valamennyi tudományág helyet foglalt, de azért a szerkesztő kétszáz előfizetőt sem tudott összehozni. Vállalata mindjárt kezdetben fönnakadt, csak néhány barátjának buzgólkodása után indulhatott meg újból s folyt haláláig. Az enciklopédikus tartalmú közlönynek hat kötete maradt. (1789–1792.)
A magyar hölgyek számára adta ki szépirodalmi és ismeretterjesztő folyóiratát, az Urániát, Kármán József. A negyedévi folyóiratot Pesten indította meg, ügyesen szerkesztette, de másfélszáz előfizetőt sem tudott szerezni az egész országból. Füzetei kötetvastagságúak voltak, tele általános érdekű elmélkedésekkel, ismeretterjesztő cikkekkel, prózai elbeszélésekkel és versekkel; de ahhoz, hogy önálló folyóiratot tartson fenn, szellemileg még fejletlen volt a magyar értelmiség. A vállalatból mindössze három füzet jelent meg. (1794–1795.)
Magyarnyelvű hírlapok, folyóiratok, évkönyvek:
Magyar Hírmondó. Pozsony, 1780–1788. – Az első magyarnyelvű hírlap. Paczkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdász költségén jelent meg. Szerkesztői: Rát Mátyás, Máttyus Péter, Révai Miklós, Barczafalvi Szabó Dávid, Szacsvai Sándor, Tállyai Dániel, újból Barczafalvi Szabó Dávid, Ungi Pál és Szabó Márton. Az első évfolyam előfizetői a leglelkesebb magyarok sorából kerültek ki. Volt közöttük 123 földbirtokos-nemesúr és vármegyei tisztviselő, 45 katolikus pap, 38 mágnás, 24 királyi és városi hivatalnok, 18 protestáns pap, 18 gazdatiszt, 18 ügyvéd, 12 hadseregbeli tiszt, továbbá néhány orvos, tanár, nevelő, tanuló és városi polgár. A férfi-előfizetők mellett elegendő számban jelentkeztek a nő-előfizetők is: mágnáshölgyek és nemesasszonyok. A legtöbb példány Pozsonyban kelt el; Bécsbe 12 példány járt, Pestre 11, Győrbe 8, Kolozsvárra 8, Nagyszebenbe 8, Nagyváradra 7, Pápára 6, Debrecenbe 5, Komáromba 5, Pécsre 5, Sopronba 5, Nagyszombatba 4, Nyitrára 4, Budára, Egerbe, Eperjesre, Gyulára, Máramarosszigetre, Marosvásárhelyre, Székesfehérvárra és Veszprémbe 3–3 példány. Olyan városokba is, mint Arad, Brassó, Kassa, Miskolc, Szabadka, Szatmár és Szeged, nem ment több 2–2 példánynál. Az áldozatra kész német nyomdász-kiadó sokat költött úttörő vállalkozásának fenntartására; lapja néhány száz példányát hetenként kétszer kitartóan küldözte szét a hazafias előfizetőkhöz. Vegyestartalmú ujságjához Ungi Pál, majd Szabó Márton szerkesztésében 1787-től kezdve szépirodalmi havi melléklapot is csatolt Pozsonyi Magyar Musa címmel, de vállalatát ez sem mentette meg a bukástól. A lap közvetlen folytatása, a pesti Magyar Merkurius, már 1789-ben tönkrement.
Magyar Könyvház. Huszonkét szakasz. Pozsony és Pest, 1783–1804. – Ismeretterjesztő évkönyv Molnár János szerkesztésében és kiadásában. Maga a buzgó szerkesztő-kiadó írta tele köteteit külföldi olvasmányainak kivonataival. Első négy kötetét Pozsonyban, további tizennyolc kötetét Pesten nyomatta Landerer János Mihály sajtóján.
Magyar Kurir. Bécs, 1786–1834. – Szacsvai Sándor bécsi magyar hírlapja. A szerkesztő kiadásában hetenként kétszer nyomtatták Haykul Antal sajtóján; kedden és pénteken küldték szét; alakja nyolcadrétű, utóbb negyedrétű volt. Szépirodalmi melléklapja Magyar Musa címmel havonkint jelent meg 1787 elejétől 1792 végéig. Későbbi szórakoztató melléklapjai: a Kedveskedő és a Sokféle. Az előbbit 1824-től 1827-ig, az utóbbit 1828-tól 1834-ig csatolták a főlaphoz. A Magyar Kurir Szacsvai Sándor eltávolításáig, a királypárti hűség szigorú megtartásával, a francia forradalmi eszmék fő terjesztője volt, alig lépett azonban Decsy Sámuel a szerkesztőség élére, mindjárt irányt változtatott s üldözni kezdte a szabadgondolkodó felfogást. Enélkül nem is tudott volna megmaradni I. Ferenc császár és király kormányrendszerében.
Magyar Merkurius. Pest, 1788–1789. – A pozsonyi Magyar Hírmondó folytatása Paczkó Ferenc Ágoston költségén és sajtóján, Szabó Márton szerkesztésében. Hetenkint kétszer jelent meg kis nyolcadrét alakban.
Magyar Museum. Kassa, 1788–1792. – Az első magyarnyelvű folyóirat megindításának eszméjét Kazinczy Ferenc vetette fel, szerkesztőtársa Bacsányi János volt. A negyedévi szépirodalmi folyóiratot Landerer János Mihály kassai könyvsajtóján nyomtatták. Később Bacsányi János egyedül szerkesztette.
Hadi És Más Nevezetes Történetek. Bécs, 1789–1791. – Görög Demeter és Kerekes Sámuel vegyestartalmú hetilapja. Eleinte hetenkint egyszer jelent meg két íven, utóbb hetenként kétszer egy-egy iven. Egész évi előfizetési ára vidékre postán küldve húsz váltóforint volt. Folytatása: a Magyar Hirmondó.
Mindenes Gyűjtemény. Komárom, 1789–1792. – Péczeli József ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilapja. Füzeteit Weber Simon Péter komáromi könyvsajtóján nyomtatták hetenkint kétszer. Mikor a lap megindult, Szacsvai Sándor a bécsi Magyar Kurirban gúnyos támadást intézett ellene. A komáromi református szerkesztőt Fejér György pozsonyi katolikus papnövendék vette védelmébe a Pressburger Zeitungban, de rendreutasítása nem használt, a maga lapjának népszerűségét féltő bécsi szerkesztő durva hangon folytatta támadásait. Péczeli Józsefnek másfélszáz előfizetője sem akadt, pedig ha ezer előfizető sereglik vállalata köré, akkor már évenkint ezer tallért tudott volna adni az előfizetés fölöslegéből a magyar literatura javára. Így csak ráfizetett a hetenkint kétszer megjelenő ívekre.
Erdélyi Magyar Hírvivő. Nagyszeben, utóbb Kolozsvár, 1790. – Erdély első magyarnyelvű hírlapja ifjabb Hochmeister Márton nagyszebeni nyomdász költségén, Cserei Elek és Fábián Dániel szerkesztésében indult útnak. Előfizetési ára egy évre öt forint volt.
Orpheus. Kassa, 1790–1792. – Szépirodalmi folyóirat. Kazinczy Ferenc szerkesztette és adta ki Széphalmi Vince néven. A «hónapos írás» füzetei nagy időközökben jelentek meg, csakúgy, mint a Bacsányi János kezére jutott Magyar Museum számai. Körülbelül egy időben bukott meg mind a kettő.
Sokféle. Győr és Bécs, 1791–1808. – Sándor István évkönyvszerű folyóirata. Ismeretterjesztő cikkeit a szerkesztő írta, költségén jelent meg az egész vállalat. Nyolc kötetét Győrött nyomtatta, négy kötetét Bécsben.
Magyar Hírmondó. Bécs, 1792–1803. – A Hadi Történetek folytatása Görög Demeter és Kerekes Sámuel szerkesztésében. A két szerkesztő utódai: 1800-tól Sándorffy József, 1801-től Márton József, 1802-től Császár József.
Magyar Merkurius. Bécs, 1793–1798. – Pánczél Dániel lapja. Hetenkint kétszer. Évi ára tíz rénusi forint. Melléklapjai: az Új Bécsi Magyar Musa és a Bécsi Magyar Bibliotheca.
Parnassusi Időtöltés. Nagyszeben, 1793–1799. – Benkő Ferenc ismeretterjesztő és mulattató évkönyve.
Uránia. Pest, 1794–1795. – Kármán József szépirodalmi és ismeretterjesztő folyóirata. Nem Pesten nyomtatták, hanem Ambró Ferenc Ignác váci könyvsajtóján.
Diétai Magyar Musa. Pozsony, 1796. – Csokonai Vitéz Mihály lapja. Maga írta az egészet, mint ahogyan Molnár János Magyar Könyvháza és Sándor István Sokféléje is egyedül a szerkesztő tollából való. Tizenegy szám jelent meg belőle: 1796 november 1-től december 10-ig. A tizenegy szám ára egyszerű papiroson huszonnégy krajcár, írópapiroson harminc krajcár volt. Az egy-egy íven megjelenő szépirodalmi hetilapot Weber Simon Péter pozsonyi nyomdász nyomtatta az író költségén.
Magyar Ujság. Bécs, 1796–1797. – Mezőgazdasági szaklap Pethe Ferenc szerkesztésében. Egyíves számai félév mulva Gazdaságot Célzó Ujság címmel, utóbb Vizsgálódó Magyar Gazda néven jelentek meg. A földművelés előmozdítására törekedett.
A felsorolt magyarnyelvű hírlapok és folyóiratok közül a XIX. század elején már csak a Magyar Kurir és a második Magyar Hírmondó állt fenn, az évkönyvek közül a Magyar Könyvház és a Sokféle.
Szerkesztők:
BACSÁNYI JÁNOS, a Magyar Museum szerkesztője. Életéről és munkáiról: a németes irányú költők között.
BARCZAFALVI SZABÓ DÁVID, a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. Két ízben is szerkesztette az első magyar ujságot: Révai Miklós után és Szacsvai Sándor előtt 1784-ben; majd Szacsvai Sándor és Tállyai Dániel után és Ungi Pál előtt 1786-ban. Életéről és munkáiról: a nyelvújító törekvéseket és a németes irányú regényírókat tárgyaló fejezetben.
BENKŐ FERENC (szül. 1745. Magyarlápos, Szolnok-Doboka megye; megh. 1816. december 16. Nagyenyed), a Parnassusi Időtöltés szerkesztője. Nagyenyedi diák, a német egyetemeken különösen az ásványtudomány tanulmányozója, itthon nagyszebeni református lelkipásztor, 1790-től kezdve a természetrajz, földrajz és német nyelv tanára a nagyenyedi református kollégiumban. – Magyar mineralogia azaz a kövek és ércek tudománya. Kolozsvár, 1786. (Ez a legelső magyarnyelvű ásványtan. Werner Ábrahám német tudós nagy munkája nyomán készült. Öt évvel utóbb jelent meg a második magyarnyelvű ásványtan, Zay Sámuel orvosdoktor jóval önállóbb műve: Magyar mineralogia. Komárom, 1791.) – Magyar geographia. Négy rész. Kolozsvár, 1801–1802. (Népszerű ismertetés. Előzőleg már ennél tudományosabb földrajzi munkák is jelentek meg magyar nyelven, nem is említve számos értékes hazai latinnyelvű munkát.)
CSEREI ELEK megh. 1795. február 21. Kolozsvár), az Erdélyi Magyar Hírvivő szerkesztője. Az erdélyországi főkormányszék tisztviselője volt. Huszonnyolc éves korában halt meg. Szerkesztőtársa Fábián Dániel.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY, a Diétai Magyar Muzsa szerkesztője. Életéről és munkáiról: a XIX. század első negyedének írói között.
DECSY SÁMUEL (szül. 1742. január 2. Rimaszombat; megh. 1816. január 25. Bécs), a Magyar Kurir szerkesztője. A pozsonyi evangélikus liceumban és a sárospataki református kollégiumban végezte tanulmányait, az utóbbi helyen arról híresedett el, hogy diáktársai közül, a Kazinczy-fiúkon kívül, egyedül ő tudott németül. Mikor a németországi és hollandiai egyetemeken befejezte orvosi tanulmányait, Bécsben telepedett le. Orvosi jövedelmének jelentékeny részét a magyar irodalom támogatására fordította, számos könyv jelent meg költségén, a Magyar Kurirt huszonhárom esztendőn keresztül szerkesztette. (1793–1816.) Szerkesztőtársa Pánczél Dániel volt. Mint tudományos író orvosi szakján kívül elsősorban a történelem és földrajz iránt érdeklődött. – Osmanografia azaz a török birodalom leírása. Három rész. Bécs, 1788–1789. (Törökország történelme és földrajza két térképpel.) – Pannoniai Féniksz avagy hamvából feltámadott magyar nyelv. Bécs, 1790. (A magyar nyelv jogainak védelme sok értékes gondolattal.) – A magyar szent koronának és az ahhoz tartozó tárgyaknak históriája. Bécs, 1792. (Harminchat szines rézmetszettel díszített mű a magyar koronáról és a koronázási jelvényekről.) – Magyar almanak. Három kötet. Bécs, 1793–1795. (Történelmi, földrajzi és statisztikai évkönyv az 1794., 1795. és 1796. esztendőre.) – A mezei gazdaságot tárgyazó jegyzések. Két kötet. Bécs, 1801–1802. (Jó tanácsok a gazdaközönség számára. Pánczél Dániel társaságában írt munka.)
FÁBIÁN DÁNIEL (megh. 1830. április 29. Szászsebes, Szeben megye), az Erdélyi Magyar Hírvivő szerkesztője. Az erdélyországi főkormányszék tisztviselője volt. Nyolcvankét éves korában halt meg. Szerkesztőtársa: Cserei Elek.
GÖRÖG DEMETER (szül. 1760. november 4. Hajdúdorog; megh. 1833. szeptember 5. Bécs), a Hadi Történetek és a Magyar Hírmondó szerkesztője. Nemescsaládból származott, az egyik hajdúdorogi városi hadnagy fia volt, fényes pályát futott meg. Iskoláit Debrecenben, Ungvárt és Nagyváradon végezte, Bécsben jogot hallgatott, ugyanitt tekintélyes mágnás-családok gyermekeinek tanítója volt, 1803-től kezdve a Habsburg-udvar egyik fölötte megbecsült pedagógusa, császári és királyi udvari nevelő. Hosszú ideig nevelte az egyik főherceget, órákat adott több más királyi hercegnek, a későbbi V. Ferdinánd királyt szintén oktatta. Nagy nyugdíjjal vonult nyugalomba, fényes kitüntetéseket nyert, császári és királyi aranykulcsos udvari tanácsossá és a Szent István rend középkeresztesévé nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia mindjárt megalakulásakor tiszteleti tagjai közé választotta. Hetvenhárom éves korában halt meg. Ő volt az első nevesebb görög katolikus vallású magyar író. Az irodalmat évtizedeken keresztül bőkezűen támogatta, több tudományos munkát nyomatott ki a maga költségén, hírlapját ingyen küldte a gimnáziumi magyar nyelvtanároknak. Szellemi törekvéseiben buzgó támogatója volt Kerekes Sámuel; vele együtt szerkesztette és adta ki Bécsben két magyar ujságját, a Hadi Történeteket és a Magyar Hírmondót; társaságában tűzte ki azt a pályadíjat, amelynek országos híre a Debreceni Grammatika megírására vezetett. – Európának közönséges táblája, melyet a legjobb mappák után s az égvizsgálóknak újabb kinyomozásaik szerint készítettek. Bécs, 1790. (A Kerekes Sámuel társaságában közrebocsátott kiadvány a régi magyar térképészet érdemes emléke.) – Magyar állás azaz magyar, horvát és tót országok vármegyéi s szabad kerületei és a határőrző katonaság vidékinek közönséges és különös táblái. Bécs, 1802–1811. (Nevezetes tett a magyar földrajztudományban: Magyarország bemutatása hatvan térképben. A gyüjtemény újabb kiadása: Pest, 1848.) – Sokféle szőlőfajoknak lajstroma, melyeket Európának majd minden nevezetesebb szőlőhegyeiről meghozatott. Bécs, 1829. (A német környezetben élő tudós nemzeti szellemének egyik szép megnyilvánulása. Kiváló ampelológus volt, szőlejébe ötszázféle nemes szőlőfajt hozatott Európa minden tájáról s feljegyzéseit magyar nyelven közölte honfitársaival.)
KAZINCZY FERENC, a Magyar Museum és az Orpheus szerkesztője. Életéről és munkáiról: a XIX. század első negyedének írói között.
KÁRMÁN JÓZSEF, az Uránia szerkesztője. Életéről és munkáiról: a németes irányú írók között.
KEREKES SÁMUEL (megh. 1800. augusztus 27. Bécs), a Hadi Történetek és a Magyar Hírmondó szerkesztője. A bécsi Teréziánumban a magyar nyelv tanára, minden nemzeti ügy lelkes támogatója volt. Egy tudományos magyar nyelvtan megírására Görög Demeterrel együtt ő tűzte ki azt a pályadíjat, melynek eredménye a Debreceni Grammatika lett. Jutalomtételük kiírása a Hadi Történetek első évfolyamában jelent meg: «kérvén, sőt unszolván minden érdemes hazafiakat, akiknek mind idejük, mind ahhoz megkívántató készületűk vagyon; ne tiltsák fáradságukat, melyet, meg kell vallani, egy jó magyar nyelvtanító könyv hazai nyelvünkön való kidolgozása kíván». (1789. szeptember 25.) A Bécsben tartózkodó magyar írók és tudósok gyakran összejöttek a lelkes férfiú szállásán irodalmi terveik megbeszélésére.
MÁTTYUS PÉTER, a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. Tekintélyes nemescsaládból származott, külföldi egyetemeken tanult; teljes neve: Alistáli és Padányi Máttyus Péter. Az első magyarnyelvű hírlapból Rát Mátyás visszavonulása után, 1784-ben, harminchárom számot szerkesztett. Olyan sikertelenül végezte dolgát, hogy a lapnak csak kétszáz előfizetője maradt. Írónak is jelentéktelen volt. Több népszerű verses nyomdaterméket szerzett, összeállította a násznagyok teendőit, rigmusokat írt a vőfélyek kötelességeiről. Ezek az apró füzetek számos kiadásban forogtak közkézen, újabb lenyomataik még a szabadságharc után is keresettek voltak. A Magyar Hírmondó szerkesztésében Révai Miklós volt az utóda.
MOLNÁR JÁNOS (szül. 1728. június 13. Csécsény, Győr megye; megh. 1804. február 15. Szepesváralja), a Magyar Könyvház szerkesztője. Diák és teológus volt Győrben, Pozsonyban, Bécsben, Szakolcán, Grácban, Kassán; tanár és áldozópap Sárospatakon, Kassán, Esztergomban, Budán, Nagyszombatban, Kolozsvárt, Győrött. Mint a jezsuiták általában, sok városban megfordult s csak akkor maradt huzamosabban egy-egy helyen, mikor rendjének feloszlatása után 1773-tól kezdve világi pap lett. Mária Terézia királynő a Nagyszombatból Budára költöző egyetem tanácstagjává és szombathelyi kanonokká tette, II. József császár 1784-ben szepesi kanonokká nevezte ki. Könyvei közt elvonulva élt Szepesváralján, itt írta húsz esztendőn keresztül Magyar Könyvházának «szakaszait». Sokoldalú tudós volt, jeles egyházi szónok, latin és magyar verselő. Behatóan foglalkozott a magyar-zsidó nyelvhasonlítással, belekezdett Homeros Iliászának fordításába. – A régi jeles épületekről. Nagyszombat, 1760. (Első munkája. Nagyszombati jezsuita tanár korából való ókori régiségtan. Magyarnyelvű hexameteres és pentameteres próbái figyelmet érdemelnek. Ezzel a kísérletezésével ő is résztvett a deákos irány költői útjának előkészítésében.) – Az anyaszentegyháznak történeti. Négy kötet. Nagyszombat, 1769–1788. (Katolikus egyháztörténet.) – Egész esztendőnek vasárnapira és ünnepire szolgáló prédikációk. Pozsony, 1777. (Egyházi beszédeinek gyüjteménye.) – Az ó és újtestamentumi szent históriának summája. Buda és Nagyszombat, 1777. (Számos kiadást ért.) – A fizikának elei. Két kötet. Pozsony, 1777. (Az első magyarnyelvű tudományos fizika.) – Molnár Jánosnak, bélakúti apáturnak, szepesi kanonoknak, a szent teológia doktorának, a szentszék assessorának magyar és deák könyvei. Győr, 1792. (Saját munkáinak ismertetése.)
PÁNCZÉL DÁNIEL (szül. 1759. Méra, Kolozs megye; megh. 1827. december 15. Bécs), a Bécsi Magyar Merkurius és a Magyar Kurir szerkesztője. Erdélyből került az osztrák fővárosba, Szacsvai Sándor mellett a Magyar Kurir segédszerkesztője volt, de mikor Decsy Sámuel került e lap élére, 1793 áprilisában megindította a Magyar Merkuriust. Vállalata öt év mulva beleolvadt a Magyar Kurirba, ezt az újságot 1798 júliusától kezdve Decsy Sámuellel együtt szerkesztette, társa halála után a lap tulajdonosa lett, 1821-ben Igaz Sámuelt vette maga mellé segédszerkesztőnek. Hírlapírói munkássága az első hosszabb időtartamú újságírói pálya: közel negyven esztendeig dolgozott a magyar sajtó szolgálatában. Hatvannyolc éves korában halt meg. Decsy Sámuellel együtt írt tanácsadó munkája: A mezei gazdaságot tárgyazó jegyzések. Két kötet. Bécs, 1801–1802. (Ezzel egyidőben vetik meg a magyarnyelvű mezőgazdasági irodalom alapját Nagyváthy János és Pethe Ferenc.)
PETHE FERENC (szül. 1762. Büdszentmihály, Szabolcs megye; megh. 1832. február 22. Szilágysomlyó), az első magyar szaklap szerkesztője. A debreceni református kollégiumban a papi pályára készült, éveken keresztül tanult több külföldi egyetemen, különös figyelemmel kísérte a holland, német és angol földművelés előrehaladását. Nyolcesztendei külföldi tanulmányútjáról hazatérve egyelőre Bécsben maradt, itt indította meg 1796-ban mezőgazdasági közlönyét Magyar Ujság, utóbb Gazdaságot Célozó Ujság, végül Vizsgálódó Magyar Gazda címmel. Két évfolyamában nagyon sok jó tanáccsal szolgálta magyarországi és erdélyi földbirtokosoknak. Szaktudására figyelni kezdtek, gróf Festetich György meghívta gazdasági tanácsadójának és a keszthelyi mezőgazdasági iskola tanárának. Később a herceg Esterházy-uradalmak jószágigazgatója volt s Nemzeti Gazda címmel újból lapot indított a magyar földművelés és állattenyésztés felvirágoztatására. (Bécsben és Pesten, 1814–1818.) Erdélybe költözködve, itt sem tagadta meg szerkesztői szenvedélyét, ezúttal politikai hetilapot szerkesztett és adott ki Hazai Híradó, majd Erdélyi Híradó néven. (Kolozsvárt, 1827–1831.) Mezőgazdasági lapjaira alaposan ráfizetett, földbirtokos-nemestársai nem érdeklődtek az okos gazdálkodás alapelvei után, háromszáz előfizetőt sem tudott szerezni a két hazában, még rendelőinek egy része sem fizette ki a lapot. Nemzeti Gazdája száznyolcvan előfizetővel szűnt meg, ezek közül is adós maradt ötvenhét. A társadalom részéről több megbecsülésben volt része, református hitfelei bevonták egyházi ügyeik intézésébe, több vármegye táblabíróvá választotta, a kunok jogaik és szabadalmaik élvezésével tisztelték meg, a porosz király és a dán király elismerő levéllel és emlékéremmel tüntette ki. Magyarnyelvű mezőgazdasági könyvei úttörő és hézagpótló munkák. – Pallérozott mezei gazdaság. I. köt. Sopron, 1805.; II. köt. Pozsony, 1808.; III. köt. Bécs, 1814. (A földművelés és állattenyésztés minden ágát felölelő kézikönyv.) – Természethistória és mesterségtudomány. Bécs, 1815. (Mikor elsőízben osztották ki a Marczibányi-alapítvány évi négyszáz forintját az 1815. évre, ez a zoológiai mű részesült jutalomban. A szűkebbkörű bíráló bizottság tagjai a következők voltak: Georch Illés, Horvát István, Miller Jakab Ferdinánd, Schedius Lajos. Az egész Marczibányi-bizottság elnöke, gróf Teleki László, külön is megajándékozta a szerzőt egy aranyórával és egy ezüstszelencével.)
PÉCZELI JÓZSEF, a Mindenes Gyüjtemény szerkesztője. Életéről és munkáiról: a franciás irányú költők között.
RÁT MÁTYÁS (szül. 1749. április 13. Győr; megh. 1810. február 5. Győr), a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. Tanulmányait az ágostai hitvallásúak pozsonyi és soproni liceumaiban végezte, bejárta Magyarország és Erdély nevezetesebb helyeit, négy évet töltött a göttingai egyetemen s mint jeles képzettségű teológus telepedett le Pozsonyban azzal a tervvel, hogy előbbre viszi nemzete műveltségét. Csodálatos, hogy az evangélikusok akkori német és tót világában milyen jól megtanult magyarul s tiszteletet érdemlő, mennyire áthatotta lelkét a magyarság előbbrevitelének gondolata. Olyan magyarnak érezte magát, hogy még családi nevét, a Rath-ot is, a magyarosabb írású Rát-ra változtatta. Mikor Paczkó Ferenc Ágoston pozsonyi nyomdásszal együtt megkapták a királyi engedélyt egy magyarnyelvű hírlap kiadására, nagy becsvággyal fogott szerkesztői feladatának megoldásához. Maga írta az egész lapot. Kevés magyar híre volt, ezért elsősorban a német ujságok tudósításaival szórakoztatta és oktatta az előfizetőket. A lapért postán küldve évi nyolc forintot kértek, ennek fejében hetenkint mindenki kétszer kapta a Magyar Hírmondó «leveleit» azaz számait. A mai napilapok áraihoz mérten ez az összeg, a pénz vásárló értékét tekintve, elég nagy, de nem akkora, hogy egy hatalmas nyelvterületről mindössze is csak 318 érdeklődő jelentkezzék előfizetésre. Bizonyos, hogy a nyomdásznak maradt némi haszna vállalkozásából. Rát Mátyás három évig szerkesztette az első magyarnyelvű hírlapot (1780–1782), azután átadta szerkesztői tisztjét Máttyus Péternek, hazament szülővárosába, itt az evangélikusok megválasztották prédikátorukká. Két évi megszakítással haláláig megmaradt a győri ágostai hitvallású gyülekezet papjának. A pesti luteránusok is meghívták lelkészüknek, de az itteni egyházközséggel nem tudott megegyezésre jutni; más alkalommal a dunántúli ágostai hitvallású evangélikus egyházkerület szuperintendensének jelölték, megválasztása azonban nem sikerült. Ezek a dolgok elkedvetlenítették, hivataláról 1786 végén lemondott, egy ideig mint magánember élt Győrben, de 1789 elején újból elfogadta hívei meghívását s paphoz méltó kötelességtudással munkálkodott vallásos tisztjében. Hatvanegy éves korában halt meg. Életének második felét, azóta, hogy a püspökválasztáson 1786-ban megbukott s utána még irodalmi terveit sem tudta megvalósítani, a világtól visszavonulva családja körében töltötte. Méltatlanul mellőzöttnek érezte magát, meghasonlott kedéllyel búslakodott. Még attól is elütötték, hogy a pozsonyi evangélikus liceum tanára lehessen. Író-kortársai szemében nagy ember volt. Szerkesztői érdemeit Kazinczy Ferenc sokra becsülte. Nyilatkozata szerint a magyar nyelv és magyar művelődés gyarapítására Pázmány Péter óta egy hazafi sem tett többet, mint Rát Mátyás az ő Magyar Hírmondójával. – Az úttörő magyar ujságíró számos egyházi beszédet, imádságot és búcsúztató verset írt. Sokat dolgozott nagy latin-magyar-német szótárán is, de mikor kéziratát ki akarta nyomatni, alig jelentkezett előfizetője s így a nagy fáradsággal egybeállított anyaggyüjtemény nem került sajtó alá. Nők számára írt imádságos könyvének is csak első része jelent meg nyomtatásban, a többi részére már nem akadt sem előfizetője, sem kiadója, sem nyomdaköltsége: Keresztyén fejérnépnek való imádságos könyv első darabja. Gyermekekre és növendék leánykákra tartozandó. Győr, 1788.
RÉVAI MIKLÓS, a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. Az első magyarnyelvű hírlapot Máttyus Péter lemondása után 1783 végétől 1784 májusáig szerkesztette. Utóda Barczafalvi Szabó Dávid volt. Életéről és munkáiról: a deákos költők között.
SÁNDOR ISTVÁN, a Sokféle szerkesztője. Életéről és munkáiról: a közérdekű írók között.
SZABÓ MÁRTON (megh. 1789. Pest), a pozsonyi Magyar Hírmondó utolsó szerkesztője. Ungi Márton után került a Magyar Hírmondó élére 1788-ban. A pártolás hiánya miatt megszűnt ujság nyomdász-tulajdonosa, Paczkó Ferenc Ágoston, őt küldte Pest városába itt meginduló lapjának, a Magyar Merkuriusnak, szerkesztésére. Eszerint Szabó Márton az első név szerint ismert budapesti magyar hírlapíró. Személyéről nem sokat tudunk; a Magyar Kurir 1789-ben úgy emlékezett meg róla, mint «nevezetes elmebéli tehetségű» fiatalemberről. Az ifjú szerkesztő már 1789-ben meghalt, a Magyar Merkurius is hamarosan megbukott. A szájhagyomány szerint Török István váci református pap volt a lap utolsó szerkesztője. Több magyarnyelvű ujság nem is jelent meg a XVIII. században sem Budán, sem Pesten.
SZACSVAI SÁNDOR (szül. 1752. Vécs, Maros-Torda megye; megh. 1815. Kolozsvár), a pozsonyi Magyar Hírmondó és a bécsi Magyar Kurir szerkesztője. Székelyföldi születésű magyar nemes volt, teljes neve: Esztelneki Szacsvai Sándor. Tanulmányait a kolozsvári és debreceni református kollégiumban végezte, egy ideig külföldön utazott, mint hírlapíró évekig lakott Pozsonyban és Bécsben. Paczkó Ferenc Ágoston nyomdász megbízásából 1784 szeptemberétől kezdve Tállyai Dániel közreműködésével két éven keresztül szerkesztette a Magyar Hírmondót. A szerkesztést Barczafalvi Szabó Dávidtól vette át s 1786 májusában neki adta vissza. Meghasonlott a lapkiadó-nyomdásszal s mivel Pozsonyban nem kapott engedélyt új magyar ujság alapítására, Bécsben 1786 decemberében megindította a Magyar Kurirt. A hetenkint kétszer megjelenő bécsi magyar lap változatos hírekkel kedveskedett olvasóinak, havi melléklapja, a Magyar Musa, verseket hozott. A pozsonyi magyar ujság bosszankodva tekintett versenytársára «No megindult a Magyar Kurir Bécsből! Én ugyan nem gondolok olyan rossz hazafit, hogy a pénzt az országból kiküldje, holott van hova költenünk». Hiába, az új hírlap már megindulásának első évében közel négyszáz előfizetőt toborzott, ezeknek túlnyomó nagy része a Magyar Hírmondó vásárlói közül ment át az új vállalathoz a pozsonyi magyar lap pótolhatatlan kárára. Szacsvai Sándor eleven szellemű, merészhangú jótollú ujságíró volt; hazafias szellemben, de türelmetlen radikális kötekedéssel vezette lapját; a katolikus papság ellen minduntalan síkra szállt, II. József császárról és a felvilágosodás barátairól magasztaló hangon szólt. Mikor I. Ferenc király reakciós kormánya 1792 végén eltiltotta az ujságírástól, Kolozsvárra húzódott vissza. Szerkesztői helyét a kormány rendeletére Decsy Sámuel vette át. Hatvanhárom éves korában halt meg, eléggé elfeledve kortársaitól. Munkái az antiklerikalizmus szolgálatában állottak és névtelenül jelentek meg, így különösen Zakariás-könyve (1786) és Izé-könyve (1786). Mindkettő fordítás. Kiadásában, «a maga költségén kibocsátva» adta közre Gyöngyösi János neves erdélyi poéta magyar verseinek gyüjteményét (1790).
TÁLLYAI DÁNIEL (szül. 1760. Lőcse; megh. 1816. Pozsony), a Pressburger Zeitung és a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. Megyei hivatalnok volt Pozsony vármegye szolgálatában, később Pozsony város tisztviselője, végül városi tanácsos. A Magyar Hírmondó szerkesztőségében Szacsvai Sándor mellett dolgozott, vele együtt vált meg 1786-ban Paczkó Ferenc Ágoston szolgálatából, épen akkor, mikor az egyetlen magyarnyelvű ujság előfizetőinek száma már közel félezerre emelkedett. A pozsonyi nyomdász nagyon fájlalta távozásukat, lapalapító terveikért haragudott rájuk, Tállyai Dánielt hálátlansággal vádolta. A szegény diákot – panaszkodott a kormányhatóságok előtt a lapkiadó – kiemelte sanyarú sorsából s a hűtlen ember most egész kiadóhivatalt akar szervezni magyar, német és tót ujság közrebocsátására; különös, hogy egy nemesember el akarja enni a kenyeret a polgár elől. (Paczkó Ferenc Ágostonnak könyvnyomdáján és könyvesboltján kívül három háza volt Pozsonyban.) Tállyai Dániel és Szacsvai Sándor a helytartótanácsnak adott válaszaikban rámutattak a következőkre: az uralkodó eltörülte az ujságprivilégiumokat, tehát mindenki szabadon indíthat lapot; ha több az ujság, jobban terjed a műveltség, több pénzt kap a kincstár, nagyobb jutalékot nyer a posta; a szabad verseny emelni fogja a hírlapirodalom színvonalát; végül a nyomdászok jövedelméből sem vesznek el semmit sem, mert valahol mégis csak nyomatni kell a lapot s a nyomdász megkapja a maga pénzét. A dolog annyira elmérgesedett, hogy Tállyai Dániel a felsőbb engedély megvárása nélkül indította meg a Magyar Kurirt Pozsonyban, ezért nyomdászát, Weber Simon Pétert, a pozsonyi tanács azonnal bebörtönözte; a szerkesztő bántatlanul maradt, mivel magyar nemes volt, a szerkesztői és kiadói engedélyt azonban nem kapta meg a magyar királyi kancelláriától. Társa, Szacsvai Sándor, szerencsésebben járt, mert az ő Magyar Kurirja 1786 vége felé II. József császár kegyelméből szerencsésen megindult Bécsben. Tállyai Dánielnek meg kellett elégednie az első hazai tót hírlap szerkesztésével. Ez a pozsonyi ujság, a Presspurské Noviny, három évig állt fenn. (1784–1786.)
UNGI PÁL (megh. 1788. február 8. Győr), előbb a bécsi Magyar Kurir segédszerkesztője, 1787-ben a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője. A korán elhúnyt hírlapíró életéről keveset tudunk. A Magyar Hírmondó szerkesztésében Barczafalvi Szabó Dávid volt az előde, Szabó Márton az utóda. – Halála után megjelent fordítása: Báró Trenk Fridrik emlékezetre méltó életének históriája. Bécs, 1788.
Irodalom. – Márton József: Görög Demeter életleírása. Bécs, 1834. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk a XVIII. században. Vasárnapi Ujság. 1862. évf. – Bánóczi József: Révai Miklós élete és munkái. Budapest, 1878. – Thaly Kálmán: Az első hazai hírlap. Budapest, 1879. – Szinnyei József: A Magyar Hírmondó. Vasárnapi Ujság. 1880. évf. – U. a.: Rát Mátyás. Figyelő. 1880. évf. – Csaplár Benedek: Révai Miklós élete. Négy kötet. Budapest, 1881–1889. – Jakab Elek: A cenzúra története Erdélyben. Figyelő. 1881. évf. – U. az: Az erdélyi hírlapirodalom története 1848-ig. Budapest, 1882. – Thaly Kálmán: Kuruc hírlapok 1705-ből Berlinből. Magyar Könyvszemle. 1883. évf. – Szalády Antal: A magyar hírlapirodalom statisztikája 1780–1880-ig. Budapest, 1884. – Ferenczy József: A magyar hírlapirodalom története 1780-tól 1867-ig. Budapest, 1887. – Ballagi Géza: A politikai irodalom Magyarországon 1825-ig. Budapest, 1888. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Hellebrant Árpád: Adalék a Rákóczi-kor irodalmához. Történelmi Tár. 1895. évf. – Angermayer Károly: A Pressburger Zeitung története. Pozsony, 1896. – Pécsi Ödön: Molnár János élete és művei. Szeged, 1896. – Jászai Rezső: A francia forradalom első másfél esztendejéről szóló egykorú hírlapirodalmunk kritikai méltatása. Szegedi kegyesrendi gimnázium értesítője. 1897. – Szily Kálmán: Az első magyar gazdasági folyóirat. Magyar Könyvszemle. 1898. évf. – Id. Szinnyei József: Az első magyar bibliografus. Budapest, 1901. – Gulyás Pál: Id. Péczeli József élete és munkái. Budapest, 1902. – Szinnyei Ferenc: Bacsányi János. Budapest, 1904. – Szinnyei József: Hírlapirodalmunk fejlődése. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3 kiad. Budapest, 1906. – Horánszky Lajos: Bacsányi János és kora. Budapest, 1907. – Réthei Prikkel Márián: Egy elfeledett magyar történetbúvár. Esztergomi benedekrendi gimnázium értesítője. 1910. – Gyalui Farkas: Az első erdélyi magyar hírlap. Vasárnapi Ujság. 1903. évf. – Váczy János: Kazinczy Ferenc és kora I. köt. Budapest, 1915. – Zuber Marianne: A hazai németnyelvű folyóiratok története 1810-ig. Budapest, 1915. – Kereszty István: A magyar és magyarországi időszaki sajtó időrendi áttekintése. 1705–1867. Budapest, 1916. – Gárdonyi Albert: A hírlapírás kezdetei Budán és Pesten. Könyvtári Szemle. 1917. évf. – Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. Budapest, 1924. – Gyalui Farkas: Erdélyi Magyar Hírvivő. Pásztortűz. 1924. évf. – Tolnai Vilmos: Miért szűnt meg Kármán József Urániája? Irodalomtörténet. 1925. évf. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Két kötet. Budapest, 1927. – Hajnal István: Görög Demeter az Esterházyaknál. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Kelényi Ottó: Buda és Pest hírlapirodalmának multja. A Sajtó. 1927. évf. – U. az: Az első pesti hírlap háborús tudósításai. História. 1928. évf. – Kozmutza Livia: Az első magyar újságírók. Pécs, 1928. – Kristóf György: Az első vidéki székely-magyar hírlap s irodalmi melléklapja. Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötven éves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos. Sepsiszentgyörgy, 1929. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Czeizel János: Kazinczy Ferenc élete és működése. I. köt. Budapest, 1930. – Hofbauer László: Vidéki irodalmi társaságaink története a XVIII. század végétől a XIX. század végéig. Budapest, 1930. – Pongrácz Alajos: Szépirodalmi folyóirataink 1848-ig. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Réz Henrik: Die erste deutsche Zeitung in Ungarn. Deutsch-Ungarische Heimatsblätter. 1931. évf.
