GVADÁNYI JÓZSEF ÉLETE.
GVADÁNYI JÓZSEF ÉLETE.
1790-ES ÉVEKBEN egy kiválóan magyaros szellemű poéta vonta magára kortársai figyelmét: gróf GVADÁNYI JÓZSEF. A mai ízlés ritkán talál élvezhető helyeket régebbi irodalmunkban, a magyar világ igazi képe is csak elvétve bontakozik ki a XVIII. századi prózai és verses elbeszélő munkákból, annál nagyobb ennek a patriarkális stílusú, magyaros kedélyű, nemzeti lelkű írónak érdeme. Könyveivel bízvást elmulathatunk ma is.
Gróf Gvadányi József 1725 október 16-án született Rudabányán, Borsod megyében. Ősei a XVII. század derekán származtak át Olaszországból Magyarországba s a Habsburg-ház szolgálatában vitézül harcoltak a törökök és kurucok ellen. Gvadányi József is a katonai pályára készült, de előbb a jezsuiták egri kollégiumában elvégezte gimnáziumi tanulmányait, majd beiratkozott a nagyszombati egyetemre, megszerezte a filozófiai baccalaureatust s mint a bölcseleti tudományok borostyánosa állt be katonának, tizennyolc éves korában, Mária Terézia királynő zászlai alá. (1743.) Végigküzdötté az osztrák örökösödési háborút, kedvére csatázott a hétéves háborúban, közben megnősült, de nejének korai halála még inkább növelte a katonai élet iránt érzett szenvedélyes szeretetét. A háborúk lezajlása után évekig a felsőtiszai falvakban szállásolt ezredével, utóbb Galiciába helyezték át; innen ment, mint lovasgenerális, negyven évi szolgálat után nyugalomba. (1783.) Ekkor újból megházasodott s szakolcai házában gazdálkodással és írogatással töltötte napjait. 1801 december 21-én, életének hetvenhetedik évében, halt meg Szakolcán. Vígkedélyű katona volt, jólelkű magyar úr. Családi hagyományai konzervatív mágnássá avatták, katonai pályája lojális alattvalóvá tette, jezsuita tanárai buzgó katolikussá nevelték. A régi világrendhez szító, deákos tanultságú huszártiszt semmitől sem borzadt inkább, mint a francia forradalom szabad eszméitől. Mint költő a régi magyar poétákat követte, példaképe Gyöngyösi István volt. Azt tartotta mesteréről, hogy hozzá hasonló költőt nem szült magyar anya.
Adatok Gvadányi József életéhez:
1664. – Alessandro De Guadagnis olasz őrgróf, császári tábornok hősi halált hal a törökök ellen vívott szentgotthárdi ütközetben; fia, Gvadányi Sándor őrnagy, itt marad Magyarországon. (Az előkelő olasz család törzsfészke Arezzo és Firenze. Az olasz ág a XVIII. században előkelő katonákkal és papokkal díszesítette fényes családfáját; a francia ág a XVI. században szakadt Lyon vidékére; a magyar ág I. Lipót király uralkodása alatt gyökerezett meg hazánkban. Gvadányi Sándor, a kuruc-labanc harcok korában a borsodmegyei Szendrő parancsnoka, 1684-ben nőül veszi gróf Forgách Dorottyát, 1686-ban lengyel grófságot kap Szobieszki János királytól, az 1687. évi országgyűlés mint magyar grófot honosítja. Az idegen katonából magyar földbirtokos lesz, egyik fia II. Rákóczi Ferenc fölkelése idején már a kurucok között harcol.)
1725. – Gvadányi József születésének éve. Október 16-án születik Borsod megye egyik magyar falujában, Rudabányán. (Atyja, Gvadányi János császári és királyi lovaskapitány, a szendrői várparancsnok fia; anyja báró Pongrácz Eszter nyitramegyei úrnő; mindketten katolikus vallásúak. Tiz testvére közül hét kisgyermekkorában, három felnőtt korában hal el.)
1734. – Gvadányi Józsefet tiz éves korában beadják az egri jezsuiták gimnáziumába. (Addig otthon tanul. Falujában szülei módos földesurak, övék a rudabányai ércbányák haszna. Egerben a városban fogadnak neki szállást, mert itt a jezsuitáknak nincs internátusa. Házitanítója segítségével évről-évre eredményesen tanulja Alvarus latin nyelvtanát, majd Cicero, Livius, Vergilius és Horatius szövegeit.)
1740. – A gimnázium hat évfolyamának elvégzése után az egyik ifjúsági hitbuzgalmi egyesület nevében latin beszéddel üdvözli a jezsuiták egri házának iskolalátogató vendégeit: a hevesmegyei nemesurakat és az egri világi papság tagjait. (Olyan jól tud latinul, hogy nemcsak szabatosan fogalmaz és beszél, hanem verselő készsége is van. A vakáció után szép bizonyítványokkal megy a nagyszombati katolikus egyetem filozófiai tanfolyamára.)
1743. – Befejezi filozófiai tanulmányait a nagyszombati egyetemen. Kitűnő eredménnyel szerzi meg a baccalaureatust, azután beáll katonának az egyik császári és királyi gyalogezredbe, hogy részt vehessen Mária Terézia királynő és Nagy Frigyes háborújában. (Tisztképzőintézet ezidőtájt nincs. Az úrifiúk rövid ideig tartó gyakorlati kiképzés után tisztekké lesznek, a nem-nemesemberek fiai közkatonák maradnak. A tizennyolc éves ifjú hamarosan zászlósi, majd hadnagyi rangot kap.)
1746. – A franciaországi és piemonti határon a franciák hadifogságába esik. (Előzőleg a cseh, porosz és olasz hadszíntéren vitézül harcol, bámulatosan nagy menetekben vesz részt.)
1747. – Hadifogságából kicserélik, bevonul ezredéhez, Nizza táján súlyosan megsebesül, a franciák zsoldjában álló svájciak átlövik ballábát. (Felgyógyulása után Génua környékén harcol, előléptetik főhadnaggyá. A béke megkötése után 1748-ban hazatér Magyarországba.)
1752. – Nőül veszi báró Horeczky Franciskát. (Az előző évben átlépett az egyik lovasezredbe, mint huszárkapitány Nyitra megyében állomásozott, ekkor ismerte meg a bárókisasszonyt. Házassága rövid életű. Neje néhány év mulva meghal. Két gyermekét rokonsága segítségével nevelteti.)
1757. – A hétéves háborúban ő is ott van huszárjaival Berlin megsarcolásánál. (Félelmes lovasrohamai ismertté teszik nevét a porosz tisztek között, dijat tűznek ki fejére, de nem tudják elfogni. Vitézsége jutalmául Mária Terézia királynő 1758-ban őrnaggyá nevezi ki.)
1763. – A hétéves háború befejezése után ezredét a Felső-Tisza vidékére vezénylik. Egy kis magyar faluban, Badalón, egyhangú hónapokat tölt. (Szállása a falu végén egy régi temető helyén áll, a ház környékét a Tisza hullámai gyakran elöntik, a mocsaras levegő és a férgek tömege erősen kínozza huszárjait is; lovait is.)
1765. – Alezredes lesz. Szatmáron lakik; sokszor megfordul Peleskén, Zajtán, Gécen; a megyebeli nemesi házakban vidám napokat tölt. (Különösen a Becsky-családdal kerül szorosabb baráti viszonyba. A hagyomány szerint róluk mintázta későbbi verses elbeszéléseinek számos alakját. A komikus családi vonások megörökítéséért a Becskyek ifjabb nemzedéke később is neheztelt rá.)
1768. – Áthelyezik Máramaros megyébe. (A szolgálat egyre nehezebb, a tiszteket erősen fegyelmezik, gondosabb katonai munkát követelnek tőlük. A bécsi haditanács utasításai egymást érik. A tisztek kedvetlenek, a közkatonák szökdösnek Lengyelország felé.)
1773. – Kinevezik ezredessé. (Ezredparancsnokságának nem sokáig örülhet, mert ezredét két év mulva feloszlatják, őt magát második ezredesnek rendelik ki az egyik galíciai huszárezredhez. Feloszlatott csapattestének számadásai miatt baja támad. A jólelkű parancsnok huszáros könnyelműséggel osztogatta aláírásait, a tiszti becsület szóbeli hangoztatását is elfogadta hivatalos írás helyett, az ellenőrzés hiánya és a vak bizalom megbosszulta magát. Sok igazoló jelentést kellett benyujtania, míg végül a felsőbb katonai parancsnokságok rendbe hozták a megszüntetett ezred szabálytalan ügyeit.)
1783. – Nyolcévi galíciai szolgálata után lovastábornoki ranggal nyugalomba helyezik. Ötvennyolc éves. Szakolcára, a magyar-morva határszélen fekvő nyitramegyei városkába vonul. (A tót és német polgárok között ritkán hall magyar szót, egyébiránt elégedetten él, csak magános életét únja. 1785-ben másodszor is megnősül, feleségül veszi a már két ízben özvegységre jutott Szeleczky Katalin úrnőt. Hatvan éves. Házassága boldog. Élettársával megértik egymást, felesége magyarlelkű gazdasszony, a divatot és cicomát nem kedveli.
A házassággal a város egyik legcsinosabb háza a generálisé lesz, a főtéren emelkedő emeletes épületet megújítja, a város végén négy hold földet parknak rendez be. Virágtenyésztése messze földön híres. Parkja mellett ott áll majorja, birtokainak egy része szintén ezen a tájon terül el. Gazdaságát és könyveit egyformán szereti. Néha elmegy a szomszédos földbirtokos-nemesurak mulatságaira, olykor a közeli morva grófokkal vadászgat, nyáron néhány hétig Pöstyénben nyaral.)
1787. – Megkezdi munkáinak kinyomatását. Első könyve, a Pöstényi Förödés, névtelenül jelenik meg. (Szenvedélyesen keresi az irodalmi kapcsolatokat. Bár erősen katolikus érzelmű, szívesen barátkozik a protestáns írókkal. Péczeli József komáromi református paphoz 1788-tól írt levelei különösen vonzó megnyilatkozások. Gratulál komáromi írótársának: «A Magyar Henriás tiszteletes uram munkája! Aki eztet olvassa és az authorát érdemes embernek lenni nem tartja, szánakodásra való az… Ne tartsa terhesnek tudtomra adni születése megyéjét, mert úgy esmérem ki magyarságából, mintha földiek volnánk, én pedig születtem Borsod vármegyében, a Sajó és Bodva vizei között. Házasságom által szegeztettem le ezen tót királyi városba, Szakolcába, ahol is véres magyart csak akkor látok, mikor magamra nézek… Tiszteletes uramnak igaz köteles szolgája gróf Gvadányi József generális. Költ Szakolcán, die 29. Januarii 1788.» Mikor Péczeli József válaszából arról értesül, hogy sejtelme valóság, ujjongva írja sorait: «Leírhatatlan őrömet nemzett szívembe tiszteletes uramnak levelemre tett válasza, annyival is inkább, mivel nemcsak szoros értelemben, hanem valósággal egész földim tiszteletes uram, mert Rudabánya, mely falu épen a szélén vagyon Borsod megyének, csak kétórányi járóföld Putnokhoz, tiszteletes uramnak születése helyéhez. Meg fogja tehát tiszteletes uram engedni, hogy ennek utána földimnek nevezzem». Beszámol kéziratos munkáiról, elmondja néhány írói tervét. «Ilyenekben gyönyörködöm, lássa, kedves földim uram; és a császár regimentiben levő kapitány fiamban és egy hajadon leányomban.» Máskor könyvek vásárlására és megküldésére kéri barátját, mert Győr és Komárom táján erre több alkalom kínálkozhatik. «Heltai Gáspár uram krónikáját szeretném megszerezni, de sem Pozsonyban, sem Nagyszombatban kollektora nincsen, kérem azért bizodalmasan tiszteletes uramat, méltoztassa mind a két részét számomra megszerezni és azokat akár Pozsonyba, akár Nagyszombatba elküldeni, csak tudhassam, kinél kell ezen városokban kerestetni. Kérem aztat is tudtomra adni, kik legyenek Heltai Gáspár és Szabó Dávid urak és hol légyen lakásuk?» Némelyik olvasmányról közvetlen szavakkal közli véleményét, így Dugonics Andrásnak ezidőtájt megjelent Etelkájáról: «Dugonics András Etelkáját is megszerzettem. A magyarság és gondolatok szépek, és sok vagyon benne, mely hazánk históriáját világosítja, csak csekély ítéletem szerint kevesebb példabeszédeket tehetett volna beléje». Rájnis József verses munkáit nem szereti: «Én mindig egyenes szívű ember voltam, azért is magyarán kimondom, hogy nékem nem tetszenek; meglehet, hogy talán mások, jobb ízléssel bírván, szeretni fogják».)
1790. – Szívesen látogatja Nyitra vármegye közgyűléseit, résztvesz a budai és pozsonyi országgyűlésen. Mint arisztokrata társainak legnagyobb része, a régi alkotmány visszaállítását kívánja, a Habsburg-házhoz rendületlenül ragaszkodik, a nemzeti érdekeket össze akarja egyeztetni a legfelsőbb hadúr és a koronás király óhajtásaival. Ebben az esztendőben jelenik meg Falusi Nótáriusa. (Hatvanöt éves a költő, de azért még egy évtizeden keresztül bámulatos szorgalommal dolgozik. Élete végét megkeseríti a cenzura. Világtörténetének hatodik kötetét nem engedik sajtó alá, a munkáját felülbíráló katolikus pap szabadgondolkodó felfogást talál benne, a kézirat Pozsony és Buda közt hányódik s csak a szerző halála után kerül a nyomdába. Gvadányi József vallásos ember volt, verses munkáiban állhatatosan küzdött a vallásellenes törekvések ellen, de Millot-átdolgozásának szövegét nem tudta annyira átgyúrni, hogy a cenzor ne boszankodjék rajta. Az uralkodók, főpapok, mágnások emberi gyarlóságai erősen kiütköztek elbeszéléséből, a forradalmi események kedvező megvilágítást nyertek, ezért a magyar szerzőtől megkövetelték az újabb átdolgozást. Valószínű, hogy a generálisnak már régebben is meggyűlt a baja a cenzurával, mert magánlevelezésében, hithű katolicizmusa ellenére is, több csípős megjegyzést tesz a papokra.)
1799. – Június havában vendégül látja Szakolcán buzgó levelezőtársát, Baróti Szabó Dávidot. (A deákos poéta nagy tisztelője a generálisnak, 1794-től kezdve tizenegy episztolát ír hozzá s most hexameterekben örökíti meg emlékezetes együttlétüket. Ime, itt áll előtte a morvamenti városban a harcok fia, a múzsák főpapja. «Ó mennyi borostyánt nyert fiatalb lévén, mikoron a francia s prusszus vérében úsztatta lovát! Nem győzheti többé a fegyver-pályát. Meggyengült karja, hajára hószín ült; de hatalmas eszén nem látszik az őszült esztendők nyoma. Fegyverinél feljebbre megy ékes írótolla, kivált versben.»)
1801. – Betölti életének hetvenhatodik évét. December 21-én meghal Szakolcán. A ferencrendiek templomába temetik el. (A bécsi Magyar Hírmondó tudósítása szerint: «Szkalicon december hónapnak 21-én végezte el hosszú és súlyos betegség után világi pályafutását gróf Gvadányi József cs. k. generál-major őnagysága életének hetvenhetedik esztendejében. Ki minekutána minden utolsó szentségekben önnönmaga kívánsága szerint részesíttetett volna, példás életéhez hasonló halállal költözött által az örök életre». Neje két évvel, leánya nyolc évvel éli túl, ezredes-fia 1828-ban hal meg Pozsonyban. Fiában magva szakad a Gvadányi-nemzetségnek Magyarországon. Szakolcai házuk a báró Zay-család birtokába megy át.)
1862. – A báró Zay-család áruba bocsátja, Szakolca városa megveszi a Gvadányi-házat és birtokot. (A házat a várostól magánemberek bérlik, olykor üresen áll, később odahelyezik az egyik leányiskolát és kisdedóvóintézetet. A költőnek, nejének és leányának testi maradványait báró Horeczky Nándor pozsonyi kanonok az 1860-as évek elején a nyitramegyei Rohó falu templomába szállíttatja s a Horeczky-család ősi sírboltjába temeti el a főoltár mellé.)
1887. – Szakolca városa emléktáblával jelöli meg a költő egykori házát, a leleplezés alkalmából országos ünnepséget tartanak, emlékének megőrzésére Szakolcán megalakul a Gvadányi-Kör. (Kovács Dénes szerkesztésében ugyanekkor megjelenik a Gvadányi-album.)
1925. – Rudabányán szobrot emelnek a költőnek. (Az életnagyságban készült szobor talapzatán dombormű örökíti meg a lóháton Budára tartó peleskei nótárius alakját.)
Irodalom. – Mindszenthy Sámuel: Ladvocat apátúrnak históriai dictionariuma. III. köt. Komárom, 1795. (Gvadányi József első életrajza a nagytudományú komáromi református pap lexikonában. Későbbi életíróinak ez volt a főforrása.) – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Kovács Dénes: Gróf Gvadányi József élete és munkái. Budapest, 1884. – Badics Ferenc: Gvadányi József és Gaal József. Pozsony, 1885. – Horeczky Ferenc: Gvadányi József magyar lovasgenerális emlékezete. Pozsony, 1887. – Gvadányi-album. Szerk. Kovács Dénes. Budapest, 1887. (Kovács Dénes: Gvadányi élete és művei; Beöthy Zsolt: Gvadányi és a Perzsa Levelek; Marczali Henrik: Gvadányi mint történetíró; Erdélyi Pál: Gvadányi és Gaal; Solymossy Sándor: Gvadányi humora; Franzen Alajos A Gvadányi-ház és emléktábla története; Sz. Kovács Sándor: Gvadányi-irodalom.) – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. III. köt. Budapest, 1894. – Széchy Károly: Gróf Gvadányi József. Budapest, 1894. (Magyar Történelmi Életrajzok.) – Négyesy László: Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály. Budapest, 1904. (Franklin Társulat Magyar Remekírói.)
