A NÉPKÖLTÉSZET.
A NÉPKÖLTÉSZET.
A XIX. SZÁZAD elején az írók és tudósok a közmondásokat többre becsülték a népköltés termékeinél. A közmondás gyüjtemények közül DUGONICS ANDRÁS terjedelmes munkája közkézen forgott, a gazdag anyaghalmazban a magyar parasztok életbölcsességének megnyilatkozását szemlélték. (1820.)
A népdalokkal nem sokat törődtek. Egy-két jókedvű ember – így PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM és SZIRMAY ANTAL – a maga mulatságára összeírta a kedvére való nótákat. A váci énekeskönyv két újabb kiadásán (1803, 1823) kívül nyomtatásban is megjelent a sárospataki énekeskönyv: Dalok gyüjteménye. (1826.) Ismert és ismeretlen szerzőjű versek, műdalok és népdalok vegyesen vannak benne. Második kiadásában (1834) már hetven népdal foglal helyet. Ezt a bővített kötetet Erdélyi János forrásul használta a Kisfaludy-Társaság első népköltési gyüjteményének közrebocsátásakor.
A népballadák iránt senki sem érdeklődött, a magyarországi és erdélyi népköltés verses elbeszélő kincseit még nem fedezték fel. Az alföldi betyárromantika tovább virágzott, a nép képzeletét a XIX. század első harmadában Zöld Marci és Becskereki alakja foglalkoztatta legjobban, históriájukat sok helyen énekelték. Valamelyik ismeretlen énekszerző versbe foglalta cselekedeteiket, a ponyvafüzet eljutott a nép közé, a jobbágyok örömmel olvasták és hallgatták a gavallér haramia élettörténetét. A szegény emberek barátjáról, a gazdag urak fosztogatóiról, a hírhedt útonállókról nem is egy nyomtatott vásári füzet forgott közkézen, ezek a népies prózai és verses szövegek sokáig foglalkoztatták a parasztság fantáziáját. (A két híres Zsiványok, Zöld Marci, Becskereki és egyéb társai életének rövid leírása egy versszerző által; Zöld Marci és a szeretője nótái ebben az esztendőben.) A betyárromantika bevonult a színpadra is; a falusi nép előtt játszó vándorszínészek néhány haramiadarabjukkal aratták legzajosabb sikereiket. (Balog István: Angyal Bandi, Vándza Mihály Zöld Marci.)
A népköltészet termékeinek gyüjtésére nagyjelentőségű volt Kultsár István fellépése 1818-ban. Herder példája nyomán már RÉVAI MIKLÓS is felhívta a pozsonyi Magyar Hírmondó olvasóközönségének figyelmét a nemzet énekkincsére (1782), de ő még nem választotta külön a köznép dalait a társasági énekektől, egyformán érdeklődött az ismert és ismeretlen szerzőjű, nyomtatásban megjelent és kéziratban maradt versek iránt, minden «közéneket» össze akart szedetni. A váci és a sárospataki énekeskönyvet hasonló elvek szerint szerkesztették; ha valamelyik verses szövegnek népszerű volt a dallama, az belekerült a váci és a sárospataki gyüjteménybe, ha mindjárt ismert költő nem-népies költeménye forgott is szóban. KULTSÁR ISTVÁN a Hazai Tudósítások szépirodalmi melléklapjában, a Hasznos Mulatságokban, már csak a nép ajkáról lejegyzett nóták kérdésével foglalkozik, a puszták és a falvak lakosságának dalkincsére kíváncsi, az irodalmi műveltségtől távolálló parasztság népköltési termésének egybegyüjtésére kéri fel olvasóit: «Az anglusok, franciák, németek vetélkedve gyűjtögetik a köznép dalait. Az ártatlan természet festi ezekben magát és a nemzetnek természeti bélyege, erkölcsi szokása s életének foglalatosságai világosan kitetszenek. Bár a pusztákon és falukon forgó tudósb hazafiak ezen dalokra figyelmetesebbek volnának s összegyüjtve vagy egyenként közölnék velem. Így fenntarthatnánk sok együgyű, de szép gondolatot». (1818.)
A népdal fogalmának tisztázására, a népköltészet és az irodalom viszonyának megállapítására sokat tett KÖLCSEY FERENC egyik tanulmánya. A filozófus-költő Herder gondolataiból indult ki, meleg hangon szólt a népköltészet értékéről, a népdalt a műköltészet sajnálatosan elhagyott alapjaként mutatta be. (Nemzeti hagyományok. Élet És Literatúra. 1826. évf.)
Ebben az időben a külföldi példák – így a szerb költészet európai hatása – már megpuhították a talajt az irodalmi népiesség javára. VITKOVICS MIHÁLY szakavatottan foglalkozott a szerb népköltés jellemző sajátságaival, lefordított néhány szép rác éneket, a maga népies dalaival úttörő példát adott költőtársai számára. KISFALUDY KÁROLY tovább folytatta ezeket a népdalutánzatokat, KÖLCSEY FERENC formát és műfaji tanulságot merített a parasztdalból, VÖRÖSMARTY MIHÁLY megkezdte a naiv népi alakok humoros ábrázolását.
A népmesék világát GAAL GYÖRGY fedezte fel: egy, csupán magyarul értő öreg parasztember mesélgetése nyomán kiadta az első magyar népmesegyüjteményt németül. (1822.) Német átdolgozása sokat rontott a magyar népmesék eredeti zamatán, de az olvasók tetszéssel fogadták. Ugyancsak német nyelven jelent meg MAILÁTH JÁNOS magyar népmeséinek kötete. (1825.) A tudós gróf inkább szépirodalmi célokat szolgált ezzel a gyüjteményével, a külföldieknek a magyarság iránt való érdeklődését mindenesetre jó irányban segítette.
A külföldnek a magyar népdalokról is módjában volt tájékozódnia az angol BOWRING magyar antológiájából. Ez a gyűjtemény 1830-ban jelent meg Londonban s ismertebb nevű költőink versein kívül hatvannégy magyar népdalt közölt angolul.
A Magyar Tudományos Akadémia mindjárt 1831. évi nagygyűlésén elhatározta, hogy össze fogja szedetni a tájszavakat, mesterműszókat, szólásmódokat. Csakhamar ráfordult a figyelem a népdalokra is. Esztergom vármegye 1831-ben, Komárom vármegye 1832-ben arra kérte a Magyar Tudós Társaságot: készítsen és adjon ki a nép számára népdalokat. Az Akadémia változtatott a terven, felhívására megindult a népköltési termékek gyüjtése, az ország több részéből küldtek népénekeket a Tudós Társasághoz. Az anyagot Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály vizsgálták felül, tapasztalataikról az 1833. évi nagygyűlésen tettek jelentést az Akadémiának. Bár a szövegek értékeseknek bizonyultak és a gyüjtés tovább folyt, költségek híján nem nyomtathatták ki a dalokat és meséket. Így került át a népköltészet ügye a Kisfaludy-Társasághoz.
A magyar népköltés termékei körül a problémák egész sora vár megoldásra. Az egyes darabok keletkezésének, felbukkanásának, szerzőségének nyomozása a közmondások, mesék, mondák, balladák, lírai költemények világában nem egyszer meglepő eredményekre vezet. Sokszor szeretnők tudni, hogy valamelyik szép nótának ki a szövegírója, ki a dallamszerzője, de hasztalan keresünk feleletet kérdéseinkre, egymásnak mereven ellentmondó adatokra bukkanunk. Ismeretlen eredetűnek látszó népdalokról kiderül, hogy szövegükben is, dallamukban is név szerint ismert költők és zeneszerzők alkotásai. A XIX. század első negyedéből való híres Cserebogár-nóta is elesett a népies eredet dicsőségétől; szerzőjét újabban a régi magyar színtársulatok tagjai között keresték, mások valamelyik debreceni diákra vagy földbirtokos-nótaköltőre gondoltak. – Tolnai Vilmos szerint a Cserebogár-nóta szövege és dallama nem eredeti népdal, hanem szövegében is, dallamában is műdal. Kutatásaihoz Horváth János és Harsányi István fűztek értékes észrevételeket. – Kiderült, hogy a Cserebogár-nóta már 1808-ban kedvelt ének volt; két sora felbukkan Pálóczi Horváth Ádám kéziratos dalgyüjteményében (1813); a sárospataki Felvidító Nóták című kéziratban megvan négy strófája (1824); nyomtatásban Szathmáry Király Antal földbirtokos Oltovány című színdarabja hozta először hatstrófás szövegét. (Kassa, 1825.) Ettől kezdve sok helyen közreadták, mindenfelé igazi népdal benyomását keltette, első sora később Petőfi Sándor egyik halhatatlan költeményében az ifjúkori emlékek megindító refrénjévé vált. (A kérdéshez fűződő irodalom jegyzéke: alább.)
A késői mondaképződésre s az irodalomnak a népképzeletet alakító hatására igen jellemző: Szapáry Péter mondája. Szapáry Péter Buda visszafoglalása idején élt, vitézül harcolt a törökök ellen, de semmiféle mesés történet nem fűződik nevéhez. Mondája báró Mednyánszky Alajos egyik németnyelvű történeti novellájából ered: a főrangú író 1816-ban igen formásan beszélte el, hogyan fogta ekébe a török fogságban sínylődő magyar urat a kegyetlen Hamzsa bég. Az elbeszélés több ízben megjelent és nagy hatást tett. Régebbi feljegyzés, feldolgozás vagy szájhagyomány nem őrzi a megindító história emlékét; annál szívesebben fordult a megkínzott magyar úr nagylelkű alakja felé a XIX. század képzelete. Mednyánszky Alajos novellája megfelelő módosításokkal átment a ponyvára, innen belekerült a magyar nép mondakincsébe.
Kiadások. – Szirmay Antal 1812. évi kéziratos dalszövegeit König György adta közre: Népdalok és egyéb versek gyüjteménye 1812-ből. Irodalomtörténeti Közlemények. 1902. évf. (A dalok följegyzőjéről: a latin irodalmat tárgyaló fejezetben.) – Pálóczi Horváth Ádám 1813. évi kéziratos dalgyüjteménye: Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek. (A Horváth Ádámról szóló fejezet: a IV. kötetben.) – Dugonics András közmondásgyüjteménye: Magyar példabeszédek és jeles mondások. Két kötet. Szeged, 1820. (A Dugonics Andrásról szóló fejezet: a IV. kötetben.) – Gaal György tizenhét magyar népmeséje német nyelven: Märchen der Magyaren. Bécs, 1822. (A mesék följegyzőjéről és kiadójáról: a német irodalmat tárgyaló fejezetben. Hagyatékából Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc utóbb ötvenhárom mesét adtak ki: Gaal György magyar népmesegyüjteménye. Három kötet. Pest, 1857–1860.) – Mailáth János tizenkét magyar népmeséje német nyelven: Magyarische Sagen und Märchen. Brünn, 1825. (A fordítóról: a német irodalmat tárgyaló fejezetben. Mesegyüjteményének második kiadása már huszonnégy mesét hoz: Stuttgart és Tübinga, 1837. Fordítása: Magyar regék, mondák, népmesék. Fordította Kazinczy Ferenc. Kiadta Kazinczy Gábor. Pest, 1864.) – A sárospataki énekeskönyv: Régibb és újabb, részint érzékeny, részint víg, többnyire eredeti dalok gyüjteménye. Sárospatak, 1826. (Tartalma: 219 vers, ezek között számos népdal. Második bővített kiadása: Sárospatak, 1834.) – John Bowring: Poetry of the Magyars. London, 1830. (Az antológia szerkesztője világlátott politikus volt, nagy utazásokat tett, különféle nemzetek költészetéből számos gyüjteményt tett közzé angol nyelven. Magyar versanyagát Döbrentei Gábor, Mailáth János, Rumy Károly és Toldy Ferenc segítségével szedte össze. Kötete az angolországi osztrák követnek, Esterházy Pál hercegnek, ajánlva jelent meg; előfizetői sorában számos magyar mágnás volt, közöttük Széchenyi István gróf. Előfizetett az antológiára két angol költő is Thomas Moore és Walter Scott. A M. T. Akadémia, elismerésének kifejezésére, a tevékeny szerkesztőt 1832-ben kültagjává választotta. Bowring harminc évvel később lefordította angolra Petőfi Sándor válogatott költeményeit, ebben a munkájában Kertbeny Károly volt a segítőtársa, fordítása 1866-ban jelent meg.)
Irodalom. – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. VII. köt, Pest, 1873. – Bognár Teofil: Idegen eredetű népmeséink. Katolikus Szemle. 1893. évf. – Gácser József: Gaal György élete és munkássága. Soproni kat. gimnázium értesítője. 1905. – Sebestyén Gyula A magyar népköltészet és gyüjtői. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Császár Elemér: Az utolsó nemesi felkelés a magyar irodalomban. Budapest, 1909. – Verő Leó: Gaal György. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Gragger Róbert: Geschichte der deutschen Literatur in Ungarn. Bécs és Lipcse, 1914. – Gombócz József: Felfogások a népköltészetről irodalmunkban. Budapest, 1927. – Tolnai Vilmos: Cserebogár, sárga cserebogár. Ethnographia. 1927. évf. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Pozsonyi Erzsébet: Erdélyi János és a népköltészet. Ethnographia. 1927. évf. – Harsányi István: Új adatok a Cserebogár-nóta korához és változataihoz. U. o. 1928. évf. – Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század-eleji német folyóiratokban. Pécs, 1929. Szabó Attila: Az Erdélyi Múzeum Egylet XVI–XIX. századi kéziratos énekeskönyvei. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1929. évf. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Dömötör Sándor: A betyárromantika. Ethnographia. 1930. évf. – Köhler Aladár: Szápáry Péter mondája. U. o. 1930. évf. – Szabó Attila: Ismeretlen irodalomtörténeti adatok erdélyi kézirattárakból. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf.
