FAZEKAS MIHÁLY.
FAZEKAS MIHÁLY.
CSOKONAI Vitéz Mihály halála után FAZEKAS MIHÁLY (1766–1828) maradt a népies szellemű líra és verses elbeszélés egyetlen művelője Debrecenben. Megénekelte a természet szépségeit, az élet örömeit, a tavaszt, a telet, a szerelmet, a virágokat, a bort, a barátságot. Bánkódó sorokat írt barátai halálára, versbe foglalta filozófiai szemlélődéseit. Nem volt feltűnőbb jelenség a lírában, strófáiból többnyire hiányzott a könnyedség, nyelvét debreceni tájszókkal keverte, de néhány pusztai dalából az Alföld üde levegője áradt. (Hortobágyi dal, Nyári esti dal.) Az óklasszikus versformákat is szerette, a rímes időmértékes verseléstől sem idegenkedett; a dal és elégia, a bölcselő és tanítóköltemény fajait sorra próbálta.
Debrecennek ez az érdemes munkásságú poétája és tudósa Ludas Matyi (1815) című, «eredeti magyar regéjével» állított örök emléket nevének. Tárgya: hogyan veri meg földesurát három ízben is Ludas Matyi, a leleményes jobbágyfiú. Matyi otthon lopja a napot mindaddig, míg egyszer csak elúnja édesanyja szidalmait s elhatározza, hogy szerencsét próbál. Behajtja anyja libáit a döbrögi vásárra, itt azonban baj éri. Feleselni kezd Döbrögivel, a hatalmas földesúrral, messze környék rettegett zsarnokával s a kegyetlen nemesúr nemcsak libáit szedi el, hanem még ötven botot is veret rá. Matyi háromszoros bosszút fogad, egy idő mulva mint vándorló ácsmester érkezik Döbrögi kastélyába, kicsalja a nemesurat az erdőbe, ott kegyetlenül elveri. Másodszor mint német katonaorvos férkőzik Döbrögi betegágyához s újból meghusángolja a zsarnokot. A földesúr most már húsz lándzsás legénnyel őrizteti magát, de azért nem tud megmenekülni harmadik megveretésétől. Fogadalma teljesítése után az agyafúrt legény búcsút mond Döbröginek, a megkínzott nemesúr magábaszáll, azontúl becsületesen bánik embertársaival.
Van ennek a verses mesének néhány pompás részlete és igazán jóízű magyarsággal megverselt jelenete. Így mindjárt az elején az özvegy édesanya veszekedése mihaszna fiával. Mit nem gondol a rossz fiú! Még vásárba akar menni a ludakkal! «Korhely, léhűtő! Majd a vásárra! Pokolba! Mit keresél az egész nyáron? Jobb, hogyha dologhoz Látsz itthon: az anyó így s így mocskolta le Mátyást.» De amit Matyi föltesz a lelkében, ki nem veri azt onnan sem tűz, sem víz; addig könyörög, míg édesanyja bele nem egyezik tervébe: Bánom is én, csak csinálj már valamit, mert nagy bűn a henyélés! «Kedve derül Matyinak, szerez egy jó kézbeli fütyköst S a sutból kivon egy pókháló-lepte tarisznyát.» Az özvegyasszony kenyeret, szalonnát, sót, fokhagymát, túrót rak a tarisznyájába, a fiú húsz ludat kiszakít a falkából, anyjának minden jót kíván s elballag hazulról.
A földesúrral való jelenet mozgalmas kép. Kevélyen sétálgat fel és alá Döbrögi nemesúr a birtokán zajló vásáron, mindenki alázatosan köszönget neki, csak Matyi nem emeli meg süvegét. Döbrögi összeszidja: Ejnye, gazember! «Nem tudod, itt ki az úr? Majd emberségre tanítlak! Hol vagyon a süveged? Mi ezen lúdaknak az ára?» A fiú hetykén felelget, Döbrögiben forr a méreg; nosza három hajdú toppan elő, Matyit a kastélyba cibálják, kegyetlenül megbotozzák; Döbrögi karosszékében ülve élvezi a hóhérmunkát. Matyi így szól, mikor feltápászkodik: «Én, uram, a fizetést köszönöm; ha az Isten erőt ád S életben megtart, majd megszolgálom; azért csak Rójja fel a kapufélfájára, hogy el ne felejtse: Háromszor veri ezt kenden Ludas Matyi vissza!» Agyba-főbe verik, hajánál fogva jól meghurcolják, úgy dobják ki a kapun. A fiú újból visszakiált: «Osztán háromszor veri meg Ludas Matyi kendet!» A kívül álló sokasághoz is odaszól: «Majd meglássátok, háromszor megverem azt, la!» Kineveti mindenki, de kivált a Döbrögi-háznál: «Őrületes szavain Matyinak hahotára fakadtak».
Szörnyű a bosszúállás ördögi mérge. A jobbágyfiú idegen városokban barangol, mesterségeket tanul, pénzt kapar össze. Döbrögi házánál már senki sem gondol rá; nem is sejtik, hogy az ő személye lappang annak az olasz külsejű ácsmesternek az alakjában, aki egyszer csak megjelenik az épülő Döbrögi-kastély környékén s arra vállalkozik, hogy az épület tetejének tetszetősebb formát ad. Nem kell egyéb a munkájához, mint erdő és szálfa. «Ó, mond Döbrögi, nincs a földön oly jeles erdő, Mely az övénél jobb s gyönyörűbb fát tudna nevelni.» A nemesúr mindjárt befogat hintajába, kikocsizik Matyival az erdőbe, nyomukban az ispán kétszáz fejszés jobbággyal. Járja a roppant tölgyest Matyi, kijelöli a fákat, elosztja a fejszéseket, azután beljebb megy az erdőbe, van ott talán még szebb fa is. Sűrű völgybe érnek Döbrögivel, itt az alkalom a bosszúállásra: «Nem vagyok én, uram, ács; hanem a Ludas Matyi, úgymond, Kit kend megcsapatott és elrablotta libáit S háromszor fogadá, hogy visszapüfölgeti kenden. Ez most hát első! Vág egy nagy tölgyfahusángot S azzal tarkótól talpig meghányja keményen». Hasztalanul hánykolódik Döbrögi, a bosszúálló legény a fához kötözi, száját betömi mohával, a verés után kikeresi zsebéből libáinak árát s elillan az erdőből. A nap már lemenőben, a fejszés parasztok ácsorognak, nem jön az úr, nem jön az ács. Végtére az ispán nem veszi tréfára a dolgot, kurjongatni kezd, a jobbágyok is kiáltoznak, nem felel senki. Megszeppen az ispán, megindul a fejszésekkel, felkutatják az erdőt; egy helyen olyan horkantást hallanak, mint mikor a vadkant megdöfik és a sebzett állat vérében hörög. Rémület lepi meg a parasztokat, uruk a fához kötve, öltözete szétszaggatva; elvágják a gúzst, kiszedik szájából a mohát, a rémült ispán alig tudja szóra bírni gazdáját. «Ó fiaim, vigyetek szaporán, mert meghalok, úgymond.» A jó emberek ölükbe szedik, kocsiját kibélelik fűvel, puha fekvést készítenek neki, úgy viszik vissza kastélyába.
«Hát, Matyi, hol jár most, váltig keresik, de az éjnek Jó oltalma alatt hamar által ment a határon.» A vakmerő legény máris megjelenik a Döbrögi-kastély környékén, katonaorvosi egyenruhában követel kalauzt a falusi bírótól, a bíró földesurához fut, a gyógyulófélben levő Döbrögi rimánkodva küldi embereit az orvos után, hogy nézze meg agyongyötört testét, ha Istent ismer. Matyi eleinte kéreti magát, azután bemegy a kastélyba, megvizsgálja a beteget, halálosan veszedelmesnek látja állapotát. Doktori módon rábök homlokára: Fürdővizet és füveket szaporán! Szalad a kastély népe, rohan az erdőbe a gyógyító növényekért. Megy az ispán, szolga, poroszló; rohan a hajdú, kukta, szakács, kertész, szobalány, béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó. Matyi egyedül marad a beteggel, megkötözi a szerencsétlen földesurat: «Nem felcser vagyok én, hanem a Ludas Matyi, kit kend Megveretett s lúdját elvette». Essünk csak át a második verésen; ha a jó Isten erőt ád, a harmadik verés se fog késni. Rútul eldöngeti Döbrögit, lúdjai árát magához veszi, paripára ugrik, elnyargal. Hazajön a füvészhad az erdőről: «Bészalad egy szobalány, meglátja az úr csudaképét Elsikkantja magát, kifut, összerikoltja az udvart. Egyik kérdi, mi baj? Másik, hogy hol van az orvos? Kulcsolják kezüket, tanakodnak, hogy ki az ördög Fojtá bé ismét száját nagyságos uruknak?» Döbrögi félholt, csak lassan suttogja: Ludas Matyi kínozta agyon. Lóra kap az egész környezet, kergetik az orvos hült nyomait, hasztalan az erőlködésük.
A nemesúr valahogyan mégis csak kiheveri Mátyás kezeszenyjét, de most már óvatos: «Húsz lándzsást csak azért tartott, hogy tize napestig, Tíze viszont éjjel mindég őrt álljon az udvar Környékén». Ha kikocsizott: «Tíz lándzsás lovagolt mindenkor hintaja mellett». A Ludas Matyi-név annyira fészket vert szívében, hogy kiölette a vidék valamennyi lúdját, mert hacsak lúdtollat látott is, azonnal elájult. Országos vásár van éppen, Ludas Matyi jó pénzért felfogad egy lovas legényt, hogy mikor Döbrögi az erdő mellett hajt el hintajával, kiáltsa el magát: ő a Ludas Matyi és nyargaljon el. A sihedernek kitűnő lova van «Mellé szöktet a hintónak, tudod-é, uram, úgymond, Hogy ki vagyok? Tudd meg, Ludas Matyi én vagyok! Uccu Rajta, legény! Ordítja az úr. Egyszerre utána Hajt a tíz lándzsás, de mihaszna, nyomába se hágnak». Most előbújik az erdő széléről az igazi Ludas Matyi: Mit bámul az úr? Ime, itt van az, akit egykor megveretett, akinek a lúdját erővel elvette. Ha a mennykő Döbrögit azon nyomban megütötte volna, talán könnyebb dolga lett volna szegénynek. «Ott Matyi szánakozás nélkül megverte, utólszor S erszényét a lúd árába viszont kiürítvén, Mondja: ne féljen az úr, már többet nem verem én meg. Azzal lóra kapott s elment dolgára örökre. » Döbrögi most már magába száll; belátja, hogy vétkezett; felsóhajt: «Az Isten így bánik s bánjon valamennyi kegyetlen urakkal». Büntetésének vége, hazatér kastélyába, elküldi maga mellől húsz lándzsását, nem erőszakoskodik többé: «És törvénytelenül nem bánt, hanem úgy, ahogy illik, Embertársaival jól is végezte világát».
A négy részből álló verses elbeszélés nevezetes mozzanat a magyarországi demokratikus eszmék fejlődésében. Mese az elnyomott parasztság védelmére, história a földművelő jobbágynép vigasztalására. Olyan merész a célzata, hogy szinte egyedül álla maga korának epikájában. Hogy szerzője milyen forrásból vette meséjét, nincs kiderítve. Költeményét jó ideig egészen eredeti mesének tartották, de a körülményesebb utánjárás meggyőzte a kutatókat arról, hogy ugyanez a mesetárgy úgyszólván minden európai nép költészetében megvan. A magyar népköltési gyüteményekben nem található Ludas Matyi mese, valószínű tehát, hogy Fazekas Mihály külföldi forrásból merített. De vette bár ezt a mesét valamelyik francia vagy német olvasmányából, dícséretére válik, hogy eredeti zamatú magyar feldolgozást adott. Mesemondása elejétől végig mulattató, kompozíciója kerek, jellemzése találó. A leíró részeket könnyedén dolgozta ki, az elbeszélő részeket fordulatosan írta meg, a párbeszédes részeket hatásosakká tette. Öröme telik elszánt hősében, biztos kézzel fonja a mese szálait, szelleme gyökeresen népies. Egészében és részleteiben jobb ez a kis verses elbeszélés, mint akármelyik, előtte megjelent víg elbeszéld költemény, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyáját kivéve. Népiességének még a hexameteres versforma sem ártott.
Kazinczy Ferenc nem a legjobban vélekedett a Ludas Matyiról; ez érthető, ha tudjuk, mennyire szerette a széphalmi mester a németes érzelmességet és a finomkodó modort. Véleményét 1804-ben meg is írta Fazekas Mihálynak; a szerény költő Kazinczy Ferenc észrevételei miatt hevertette kiadatlanul költeményét. (Kazinczy Ferenc levelezésének kötetei.) – Toldy Ferenc sem talált sok dícsérnivalót a verses elbeszélésben. «Ez az első demokráciai irány darab irodalmunkban. Azonkívül tárgy, érzés, szólásmód a népé; formája is, a hexameter, jól van választva, de pompa és numerus nélkül lévén, hiányzik vers és tartalom közt azon ellentét, mely szerencsésebb kezelésnél a furcsának hatását annyira emelheté.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt kiemelte, hogy e népies tréfás elbeszélés művelődéstörténeti fontosságú is, mert az első irodalmi támadás az elnyomott jobbágyság érdekében. A hexameteres versformának komoly méltósága éles ellentétben áll az alantjáró tartalommal és előadással, ez a szembenállás a komikum emelésére szolgál. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. 1. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – A XIX. században, írja Tóth Rezső, a Ludas Matyi az első magyar mű, melyet az elnyomott népért írtak. Irodalmi becse mellett ez adja meg nem csekély történeti értékét. Fazekas Mihály alig pár évvel a Martinovics-összeesküvés fenyegető példája után előlép s van bátorsága, hogy a könnyű tréfa leple alatt komoly tanulságokat vonjon le a nép nehéz sorsából. Költeménye esztétikai szempontból kiemelkedik régi irodalmunk tréfás szépirodalmi munkái közül, alakjai kiválóan jellemzettek, párbeszédei drámai elevenségükkel tűnnek ki. A költő szép stílusa a természetfestésben, az esteledő vad erdőség leírásában, különösen megkap bennünket. (Fazekas Mihály versei. Budapest, 1900.) – Négyesy László szerint a költő célzata Ludas Matyijával nem volt demokratikus, csak filantrópikus; nem jogokat sürgetett a nép helyzetének javítására, hanem emberies bánásmódot; verses elbeszélése a körülmények alakulása következtében vált demokratikus irányművé. Hőse a nép kedves ismerőse lett, e hősnek a nép szellemébe való iktatása a költő érdeme. Munkájának nyelve és verselése is figyelmet érdemel. Szebben és költőiebben sokan verseltek, de a természetes beszédmódhoz közelebb álló hexametereket senki sem írt nálunk Arany János Elveszett Alkotmányáig. (Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály. Budapest, 1904.) – Csodálatos, mondja Kéky Lajos, mily könnyedén és természetesen tudta Fazekas Mihály hexameterekké formálni népies zamatú mondanivalóit. «Történetét a középkorba, a keresztesháború idejébe teszi azért, hogy célzatának korszerűségét elburkolja és ne hívja ki a cenzor tilalmát. De viszont könnyen kivehető volt, hogy ez a célzat a korabeli földesúri zsarnokság ellen fordult. Ez a demokratikus vagy legalább is demofil célzat egyik magyarázata a munka nagy hatásának.» (Ludas Matyi kiadása a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban. Budapest, 1928.)
FAZEKAS MIHÁLY 1766. január 1. körül született Debrecenben. Jómódú református szülők gyermeke volt, tudományos pályára készült, de tizenhat éves korában kimaradt a debreceni kollégiumból és felcsapott huszárnak. Tizennégy évig katonáskodott. A közlegénységen kezdte, mint főhadnagy vonult nyugalomba, azontúl a debreceni civis csendes életét élte. Korán elhúnyt felesége a híres debreceni orvosnak, Weszprémi Istvánnak, volt a leánya. Két sógorának, Diószegi Sámuel debreceni református lelkésznek és Földi János hadházi kerületi orvosnak, társaságában írta a híres Debreceni Füvészkönyvet, a magyar növénytani irodalom egyik legjelentékenyebb alkotását. Magábavonuló, csendes ember volt, szülővárosának tisztes polgára. A debreceniek javát lelkén viselte, részt vett a közügyek intézésében, tudományos foglalkozása mellett még kalendáriumot is szerkesztett polgártársai okulására. 1828 február 23-án halt meg Debrecenben.
Adatok Fazekas Mihály életéhez:
1766. – Fazekas Mihály születésének éve. Január 6-án keresztelik meg Debrecenben. (Születésének napja nincs bejegyezve a debreceni református egyház anyakönyvében. Atyja: Fazekas Mihály gyógykovács és állatorvos; anyja: Nagy Mária. Három leánytestvére van. Szülei vagyonos emberek, de valószínűleg nem-nemes származásúak.)
1782. – Ez év tavaszáig a debreceni református kollégiumban végzi tanulmányait. Kimarad az iskolából, beáll az egyik huszárezredbe közkatonának. (A hevesvérű ifjú elégedetlen egyhangú kollégiumi életével, nincs kedve a papi pályához, tanárai sem bánnak vele kedve szerint. Az iskolai tárgyak közül csak a botanikát szereti.)
1790. – Nyolcévi katonai szolgálat után előlép hadnaggyá. Huszonnégy éves. (Míg a nemesifjakat néhány hónapi szolgálat után kinevezik tisztekké, a polgári származású katonáknak, mégha tanult ifjak is, évekig kell szolgálniok közlegényi sorban és altiszti rendfokozatokban. A tiszti előléptetés így is kivételes dolog. Fazekas Mihály hadnagyi rangjához bizonyára jó segítő volt II. József török háborúja s ebben a debreceni diák vitézi magatartása. Moldvai táborozásuk idején megsebesül, az egyik ütközetben elveszti hüvelykujját.) Szabadságot kap, hazamegy Debrecenbe, szülei már nem élnek. (Testvéreivel megosztozik az apai örökségen, földjeit bérbeadja, ismét bevonul ezredéhez.)
1796. – I. Ferenc francia háborújában a Rajna mellett harcol ezredével. Az év végén mint «nyugalomra lépett császári királyi felhadnagy» tér vissza szülővárosába. Harminc éves. (Háborús szolgálatában egyik emléke a következő eset. Egy francia városban néhány órai szabad rablás megengedésével jutalmazzák a katonaságot és büntetik a város népét. Fazekas Mihály bemegy egy úri házba, a könyvszekrényből kivesz egy könyvet, a sarc egész ideje alatt olvas, utána a könyvet visszateszi a helyére s meghajtva magát kifelé indul. A házigazda hálás köszönetet mond nemeslelkűségéért s egy értékes zsebórát eröltet rá emlékül.) A katonaságból végképpen kiábrándul. Felvilágosodott filozófussá lesz, megbecsüli polgári nyugalmát, örül a szabad életnek. Nőül veszi Weszprémi István leányát, gazdálkodik és olvasgat, szép kertes házában virágait ápolgatja. (A város tudományos emberei gyakran megfordulnak otthonában, Csokonai Vitéz Mihály is szívesen elüldögél vele egy-egy kancsó bor mellett. A botanika mellett kedvenc foglalkozása a csillagászat.)
1804. – Megküldi bírálatra Kazinczy Ferencnek a Ludas Matyi kéziratát. A bírálat meglehetősen kicsinylő és elkedvetlenítő. (A fulánk megmarad a költő lelkében, bár még egy ideig barátságosan levelezik Kazinczy Ferenccel. A nagytekintélyű irodalmi vezér így nyilatkozik egyik barátjához írt levelében a debreceni költőről: «A főhadnagy Fazekas Mihály úr köszöntését gyönyörűséggel vettem. Nem szükség mondanom, hogy szeretetreméltó ember, noha sokban paradoxus, még pedig akarva az. Az a legnagyobb kár benne, hogy forró barátja a németnek. Csokonainak kedves barátja s poetizáló s botanizáló társa volt és Csokonai hozzája a lélek fiziognomiájában igen sokat hasonlított». Fazekas Mihály nem annyira a németnek volt a barátja, mint inkább Napoleonnak mélységes gyűlölője. Egyik költeményében a «nemzetek vérében uszkáló világ zsiványának» nevezi a franciák császárát. Kortársaival együtt ő is rettegett Európa leigázójától, emberszerető szívét bántotta az örökös vérontás.)
1806. – Az árkádiai pörben szembekerül Kazinczy Ferenccel. Indulatosan védi szülővárosát. (Az irodalmi pörlekedés a Csokonai Vitéz Mihály síremlékére tervezett felirat eszméjéből indul ki, a debreceniek sértőnek találják a széphalmi mester által ajánlott sorokat: «Árkádiában éltem én is». Fazekas Mihály kérdőre vonja levelében Kazinczy Ferencet, a széphalmi mester hiába mentegetődzik, a személyét gyülölő debreceni értelmiség nem hisz neki. Fölényes válasza még jobban felingerli a debrecenieket: «Én azon többé megbotránkozni nem fogok, ha Debrecen rajtam megbotránkozik; én azt, ha Debrecen meg nem ért, ezután mindig meg fogom érteni». Soraihoz hozzáteszi: «Minden debreceniség és antidebreceniség mellett szeressük egymást s maradjunk barátok, főhadnagy úr! Éljen az úr szerencsésen, köszöntse barátaimat s ajánljon kedves emlékezetükbe» Fazekas Mihály a nyilvánosság elé viszi bizalmas levelezésüket s a Hazai Tudósítások hasábjain megtámadja Kazinczyt, aki «nekirohan egy egész publikumnak, Debrecennek s az ellen vad öklelődzéssel dúl-fúl. Én nem győztem eléggé csodálni, mily hidegvérrel vették hazámfiai ezen alacsony rágalmaztatást. Szánták inkább annak szerzőjét, mint nehezteltek rá». Kazinczy válasza most már indulatos és szarkasztikus: «Ilyen eljárásra nekem nincs fegyverem. Megvetéssel fordulok el tőle a publikumhoz. Azonban Debrecen nem vétkes. Valóban nem az. Elégtételképpen vallom ezt, nyilván és világosan. Mindazok a jámbor lakosai a megrágalmazott városnak, akik kényük szerint élnek egy napról más napra, akik magukat tudományos dolgokba be nem avatják, hanem az minden dolguk, hogy kimennek a piacra s ezt kérdik: hogy a feje a káposztának s mire tartjuk azt a hitvány sertést? mindazok, kik elég bölcsek tudni, hogy az élte igazán jól napjait, aki úgy suhant bé ebbe a világba s úgy suhant ki belőle, hogy senki sem sejtette meg, hogy itt volt: mindezek valóban nem vétkesek». Az írók egy része Kazinczy mellé áll, leveleikben erősen szidják Fazekast, maga a széphalmi mester is ki-kitör vádlója ellen. Később lecsillapodik, hajlandó a debreceniekkel való kibékülésre, de Fazekassal való barátsága félbeszakad.)
1815. – A Ludas Matyi első kiadása Bécsben. (A kéziratos másolatokban bujdosó mű szövegét Kerekes Ferenc bécsi egyetemi hallgató, a későbbi debreceni matematikustanár, nyomatja ki; a szerző meglepetve ismer a füzetben a maga munkájára; bosszankodik is, mert 1804. óta már átdolgozta verses regéjét. Kérésére 1817-ben Márton József bécsi egyetemi tanár újból kiadja a megjobbított elbeszélő költeményt.)
1819. – Elvállalja a Debreceni Kalendárium szerkesztését. Haláláig ő állítja össze évről-évre a naptárt. (Ebben az időben már fanyar a kedélye. Feleségét korán elvesztette, régi barátai rendre kidőltek mellőle, a derűslelkű férfiúból mogorva öregúr lett.)
1828. – Február 23-án meghal Debrecenben. Hatvankét éves. (Halálának oka szárazbetegség: tuberkulózis. A debreceni református egyház halálozási anyakönyve szerint igen szép halotti pompával temették. «Prédikállott felette főtiszteletű szuperintendens Budai Ezsaiás úr. A nemes tanulóifjúság s városunknak minden renden levő elöljárói s alattvalói szomorúan kisérték ki ezen ritka nagyembert, aki akár lángeszére s mély tudományára, akár fabriciusi karakterére nézve megérdemli, hogy a két magyar haza – Magyarország és Erdély – kevés választottjai között helyet foglaljon.» A bécsi Magyar Kurir debreceni tudósítója szerint: «Az ő halála általános szomorúságot okozott, úgy mint akiben mindenek egy példás és feddhetetlen életű férfiat tiszteltek, sokan hű barátot, nyájas és kellemes társalkodót vesztettek el Óhajtanánk, hogy sok szép, elmés és könnyen folyó versezetei összeszedve világot láthatnának». Ezekkel a szavakkal siratják az elhúnytat a pesti Hazai Tudósítások is.)
1898. – Debrecen domborműves emléktábla felállításával újítja meg a költő és botanikus emlékét. (Az érdemes férfiú háza helyén ekkor már bankpalota áll, erre helyezik az emléktáblát.)
Kiadások. – Fazekas Mihály első, nyomtatásban megjelent könyve: Magyar füvészkönyv, mely a két magyar hazában találtatható növényeknek megismeréséhez vezet, a Linné alkotmánya szerint. Két rész. Debrecen, 1807. (Diószegi Sámuel társaságában, Földi János hagyatékának felhasználásával.) – Ennek kiegészítése: Orvosi füvészkönyv, mint a Magyar Füvészkönyv praktikai része. Debrecen, 1813. (A magyar botanikai műnyelvet ezek a kötetek alapították meg. A hazai növények leírása önálló megfigyelések alapján készült.) – Csak ezek után következett név nélkül: Ludas Matyi, eredeti magyar rege négy levonásban. Bécs, 1815. (Ezt a kiadást a szerző tudta nélkül nyomtatták ki. Kézirata másolatban került Bécsbe. A verses elbeszélés első hiteles szövegű kiadása 1817-ben jelent meg ugyancsak Bécsben. A szerző ötven sorral kibővítette s elejétől végig gondosan átjavította költeményét. A későbbi kiadók közül a lelkiismeretesebbek ezt a bécsi második kiadást vették alapul munkájukban. A ponyvakiadások sora már 1815-ben megindult. Balog István 1838-ban színdarabot írt a verses elbeszélésből, később Tatár Péter tündéries históriában dolgozta fel a népszerű mesét.) – Csillagóra, melyből aki a jelesebb állócsillagokat ismeri, az esztendőnek minden tiszta éjjelén és annak minden részeiben megtudhatja, hány óra és fertály légyen. Debrecen, 1826. (Népszerű csillagászati tájékoztató.) – Fazekas Mihály versei. Összeszedte Lovász Imre. Pest, 1836. (A Ludas Matyin kívül a költő haláláig csak néhány Fazekas-vers jelent meg nyomtatásban. Költeményeinek első gyüjteményes kiadását Lovász Imre mezőtúri orvos rendezte sajtó alá. Ebben a kötetben a Ludas Matyi az 1817. évi második kiadás hiteles szövegével jelent meg.) – Fazekas Mihály versei. Kiadta Tóth Rezső. Budapest, 1900. (Az iró összes költeményeinek kritikai kiadása a Régi Magyar Könyvtárban.) – Gróf Gvadányi József és Fazekas Mihály. Bevezetéssel ellátta Négyesy László. Budapest, 1904. (Franklin-Társulat Magyar Remekírói.) – Szabó József: Fazekas Mihály ismeretlen versei. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. (Néhány kiadatlan versének közlése.) – Ludas Matyi. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Módly Dezső. Budapest, 1924. (A bécsi második kiadás után a huszadik kiadás a Magyar Jövő Toldy-Könyvtárában.) – Ludas Matyi. Kéky Lajos bevezetésével. Budapest, 1928. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Mátray Lajos Fazekas Mihály élete és munkái. Debrecen, 1888. – Id. Szinnyei József: Fazekas Mihály és Ludas Matyija. Budapest, 1888. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. III. köt. Budapest, 1894. – Tóth Rezső: id. Fazekas-kiadás. Budapest, 1900. – Négyesy László: id. Fazekas-kiadás. Budapest, 1904. – Móricz Zsigmond: Ludas Matyi. Uránia. 1905. évf. – Kardos Albert Debrecen irói és irodalmi élete. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Lovas Rezső: Fazekas Mihály, a botanikus. Debreceni áll. reáliskola értesítője. 1928. – Majoros Béla: Fazekas Mihály, a költő. U. o. 1928. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930.
