A CSOKOINAI-IRODALOM.
A CSOKOINAI-IRODALOM.
CSOKONAI Vitéz Mihály költészetének értékére nézve jó ideig megoszlottak a vélemények. Kortársai elfogultan ítélkeztek: vagy egekig magasztalták vagy mód nélkül kicsinyelték. A debreceniek csodálattal szóltak tehetségéről, a németes ízlésű írók alig találtak költeményei között néhány szép verset. Kazinczy Ferenc véleménye meglehetősen ingadozott: érezte a korán elhúnyt költő nagy költői tehetségét, de alantasabb kifejezéseit nem tudta megbocsátani. Kölcsey Ferenc 1817. évi bírálata különösen sokat ártott a költő igazi megismerésének. Toldy Ferenc helyreigazította Kölcsey Ferenc tévedéseit; rámutatott arra, hogy a németes irány szemszögéből helytelenül ítélték meg a nagytehetségű lírikust és epikust. Az utána következő irodalomtörténetírók közül különösen Salamon Ferenc, Beöthy Zsolt, Haraszti Gyula, Ferenczi Zoltán, Horváth János és Oláh Gábor tettek sokat arra nézve, hogy a költő helyes irodalomtörténeti értékelésben részesülj ön.
Munkáinak gyüjteményes sorozatai közül legjobb Harsányi István és Gulyás József háromkötetes Csokonai kiadása.
A bécsi Magyar Hírmondó már 1794-ben azt jósolta Csokonai Vitéz Mihályról, hogy: «Ebből olyan poétája lesz a hazának, hogy szép és kényes gusztusú tudósainknak sem kell a szépségekért idegen nyelvek között keresgélni. Őneki felséges esze van, amely egyszersmind szép, kies és magához vonzó». (1794. évi április havi Toldalék.) – Domby Márton ügyvéd egész könyvet szentelt elhúnyt barátja emlékének, magasztalta benne a halhatatlan költőt. (Csokonai Vitéz Mihály élete s némely még eddig ki nem adott munkái. Pest, 1817.) – A népies-magyaros izlésű olvasók gyönyörűséggel olvasták a Csokonai hagyatékot, a németes irányú írók sok gáncsolni valót találtak benne. Kazinczy Ferenc nagyra tartotta tehetségét, bár a vele hadilábon álló debreceni írók azt híresztelték róla, hogy kicsinyléssel tekint a korán elhúnyt költőre. «Én bizonyos vagyok benne – válaszolt a vádra a széphalmi mester – hogyha megdicsőült barátom az árnyékok országából hozzánk feltekinthetne, kedvesebben fogadná azt az áldozatot, melyet sírján neki én nyujtottam, mint azokat a nyavalyás magasztalásokat, melyek által némely barátja nem őtet tisztelte, hanem magát tette nevetségessé.» Kazinczy Ferenc úgy nyilatkozott, hogy Csokonai Vitéz Mihály egyik-másik munkáját a magyar irodalom fejlettségének bármekkora fokán is csodálattal olvassa az utókor; de azt sem habozott kimondani, hogy némelyik Csokonai-költeményben sok a darabosság és mázolás. Még öregkorában is méltatlankodva utasította vissza azt a vádat, hogy Csokonai Vitéz Mihály babérait meg akarta tépdesni. Egyik epigrammájával kissé megvesszőzte, de erre nézve felhozta Boileaut, ki még Corneille ellen is írt epigrammát. (Nyilatkozatai Kazinczy Ferenc levelezésének akadémiai kiadásában.) – Kölcsey Ferenc nem volt igazságos a költővel szemben. Szerinte Csokonai Vitéz Mihály fejletlen ízlésű író, zabolátlan és cinikus poéta, keresi az alacsony elméskedést és közönséges kifejezéseket. Komikus eposzában s néhány népies versében vannak «geniális szökdelések», de Bürger szertelen utánzása és a popularitás mániája sohasem engedte őt azon útra lépni, melyen a nála jóval különb Dayka Gábor koszorút szedett. (Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetések. Tudományos Gyüjtemény. 1817. évf.) – Toldy Ferenc több ízben szót emelt a félreismert és rosszul értékelt költő védelmére. «Csokonai kitűnő rangot foglal el a magyar költők között, akár alkotó és szerkesztő erejét tekintsük, akár ragyogó képzelmét, gondolatgazdagságát, szelleme terjedtségét, mely a fenségestől az érzékenyig, a humortól az alsó furcsáig a szépészeti fogalomlajtorja minden fokát megjárta, mi csak a lángelmék tulajdona; akár továbbá sokoldalúságát méltatjuk, levén neki didaktikai, lírai, eposzi és drámai dolgozatai, melyek mindegyikében a hangot mesterileg eltalálta; míg a nyelvnek és technikának, ezek minden formáiban, ura volt. Amit a tudomány becsest, a művészet szépet és mívelőt, az erkölcsi világ nagyot és nemest mutat, mindazt ő heves szeretettel fogta fel, gondosan tanulmányozta s viszhangoztatta.» Hogy tréfálkozása gyakran nem volt finom s ízlése nem volt mocsoktalan, ez környezetének és a jó társaság hiányának tulajdonítható. Közönséges képzetei és durva kifejezései leszállítják munkáinak művelő erejét az ifjúság irányában: «A férfi azonban, ki a salakot a gyöngyöktől el tudja választani, nem fogja őt élénk gyönyörűség nélkül olvashatni a tisztult ízlés korában sem». (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Imre Sándor azon az állásponton volt, hogy Csokonai Vitéz Mihály költői értékre nézve minden elődét meghaladta, dalai a magyar lírában időszakot alkottak. (A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1874.) – Salamon Ferenc nagy elismeréssel méltatta epikai érdemeit. (Irodalmi tanulmányok. Budapest, 1889.) – Beöthy Zsolt szerint Vörösmarty Mihály föllépéseig Csokonai Vitéz Mihály a legnagyobb és legeredetibb tehetségű magyar költő. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Haraszti Gyula szerint, ha Csokonai Vitéz Mihály lírájának jelentőségét érdeme szerint akarjuk megítélni, akkor ne érzelmeinek mélységét vagy gondolatainak ujságát tekintsük, mert a tartalom az ő költészetében is nagyrészt nem egyéb, mint a század egyetemes közhelyeinek visszhangja: fődolog nála a forma: a nyelv, stílus és verselés; ennek ő igazi művésze. (Csokonai Vitéz Mihály. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. 1. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Ferenczi Zoltán szerint Csokonai Vitéz Mihály egy affektált költői világban úgy jelenik meg, mint egy naiv és ösztönszerű impresszionista. Minden érzésnek és benyomásnak tudva és öntudatlanul új alakot és új nyelvet keres s ezzel kezdeményező lesz olyan irányokban, melyek csak később jutnak irodalmi jelentőségre. (Csokonai. Budapest, 1907.) – Horváth János szerint Csokonai formában, szellemben oly sokszerű, gazdag költői egyéniség, hogy mindegyik irodalmi csoport találhatott benne magának valót anélkül, hogy bármelyik is kizárólag magáénak foglalhatta volna le. A költőt éppen az egynemű stílus hiánya jellemzi, a stíluskeverék egyik kedves sajátsága neki, éppen emiatt nem válhatott a tiszta népies előadás következetes művelőjévé. Oly rátermettséggel tudott volna népies lenni, mint Petőfi Sándorig senki sem, de bár az élő népnyelvet felhasználta, korántsem szegődött kizárólagosan sem a népies, sem a más irány mellé, hanem visszhangot adott mindegyikre. Fellépése idején még nem érkezett el az igazi népies költői gyakorlat ideje. (A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927.) – Oláh Gábor szerint a költő művészi könnyedséggel lebeg a legkisebb és legnagyobb mélységek fölött, sohasem érezzük a formával vagy anyaggal való birkózását. Csak úgy ontja «a legédesebb szavakat, a legszínesebb jelzőket, a legfrissebb szóösszetételeket, legzengőbb rímeket és legszellemesebb csattanókat. Ez a könnyedség a formán való teljes uralkodással magyarázható, a formán való uralkodás gazdag képzeletvilágot sejtet, a képzelet gazdagsága és frissesége pedig minden nagy költőnél a nyelv, a stílus újszerűségét és művészi voltát teremti meg». (Csokonai. Irodalomtörténeti Közlemények 1928. évf.)
Kiadások. – Csokonai Vitéz Mihály legfőbb vágya az volt, hogy összegyüjtött költeményeit kiadhassa, de a nyomdai költségekre nem tudott elég pénzt teremteni. Előfizetője kevés akadt, kiadót nem talált, főrangú mecénást hasztalan keresett. Alkalmi versein, Kleist-fordításain és Dorottyáján kívül nem jelent meg más munkája nyomtatásban. – Az első teljesebb gyüjtemény Márton József bécsi tanár buzgalmát dícséri; Csokonai Vitéz Mihály poétai munkái. Négy kötet. Bécs, 1813. – Toldy Ferenc méltán dícsért kiadása: Csokonai Mihály minden munkái. Pest, 1844. – Harsányi István és Gulyás József teljes kiadása: Csokonai Vitéz Mihály összes művei. Három kötet. Budapest, 1922. (A legjobb kiadás. A költő számos verses és prózai szövege itt jelent meg először nyomtatásban, szövegei pontosabbak a régebbi közléseknél.)
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők. – Kölcsey Ferenc: Csokonai munkáinak kritikai megítéltetések. Tudományos Gyüjtemény. 1817. évf. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: Magyar államférfiak és írók. II. köt. Pest, 1868. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Imre Sándor: A magyar irodalom és nyelv rövid története. 3. kiad. Debrecen, 1874. – Haraszti Gyula: Csokonai Vitéz Mihály. Budapest, 1880. – Salamon Ferenc: Irodalmi tanulmányok. Budapest, 1889. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. köt. Budapest. 1893. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Versényi György: Csokonai Dorottyája s Pope Fürtrablása. Irodalomtörténeti Közlemények. 1898. évf. – Dóczy Lajos: Csokonai. Budapest, 1902. (Magyar Könyvtár.) – Haraszti Gyula: Csokonai Vitéz Mihály. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Ferenczi Zoltán: Csokonai. Budapest, 1907. – Négyesy László Dorottya-kiadása. Budapest, év nélkül. – Barcsa János A Csokonaira vonatkozó irodalom. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf. – Császár Elemér: Csokonai. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Oláh Gábor: Csokonai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf.
