A MAGYAR IRODALOM A XIX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
A MAGYAR IRODALOM A XIX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
NAPOLEON és Metternich: ez a két félelmes egyéniség áll szimbolumként ennek a korszaknak gondolatvilága fölött; a francia császár másfél évtizeden keresztül rettegteti az országot, az osztrák kancellár évtizedeken át rákényszeríti akaratát a nemzetre. Az irodalom is megérzi az idők nehéz járását, de nem törődik a napi élet gondjaival, kiemelkedik a hadi élet országokat rengető gyászából és a vármegyei politika kicsi világából.
Mereven konzervatív szellemű a tudomány, csak itt-ott merészel szabadelvű szellemben nyilatkozni a szépirodalom. Nem egyedül a cenzúra okozza ezt a reakciót. A francia forradalom vérontásaitól megrettennek a legbátrabb lelkek is, a politikai irányzatosságot kivetik irodalmi működésükből, egy politikájuk van: a magyar nyelv és magyar hazafiság.
Az első igazi magyar klasszikusok ebben a korszakban lépnek fel. Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc, Katona József, Kisfaludy Károly s különösen Vörösmarty Mihály halhatatlan nevek irodalmunk történetében. Nyelv és stílus, forma és tartalom, vers és próza eddig ismeretlen szépséggel bontakozik ki munkáik során. Az utánuk következő költők az ő lírájukból, epikájukból és drámai alkotásaikból tanulnak: a nagyok és a kicsinyek egyaránt. Amint nincs ugrás a természetben, nincs az irodalomban sem. Ezek a feledhetetlen emlékű irodalmi vezérek nemcsak kortársaik olvasóközönyét törték meg, hanem igazi remekművekkel is gazdagították nemzetük irodalmát.
A Magyar Tudományos Akadémia munkássága és Széchenyi István reformtörekvései már derekasan megmunkált talajba eresztették gyökerüket az 1830-as évek kezdetén. Az irodalom iránt érdeklődő közönség száma ugyan csak lassan gyarapodik, a hírlapokat és folyóiratokat sem olvassák elegen, de néhány könyv már országos feltűnést kelt, az írói társaságokon kívül is kezdenek irodalmi kérdésekkel foglalkozni. Az irodalmi érdeklődésnek a színészet az egyik legjobb útegyengetője. A színészet már eltalálja a közönség hangját, a napi sajtó még nem, de azért néhány szerencsés hírlapi cikk és folyóirat közlemény több szolgálatot tesz a köznevelésnek, mint akár az iskola, akár a politikai élet. Az egyházi szószéket nem említjük, ez még ebben a korban is a leghatalmasabb és a legtöbb helyen az egyetlen lelki formáló erő, de iránya szorosan erkölcsi, kapcsolatai ritkán irodalmiak.
A zsidóság a XIX. század első harmadában még teljesen elkülönített életet él, nem tartozik bele a nemzeti közösségbe. Csak a tiszta magyar vidékeken élő házalók és kocsmárosok tudnak jól-rosszul magyarul, a többi zsidó németül társalog vagy a jiddis zsargont használja. Tanult embereik – a rabbik és az orvosok – német, latin vagy héber nyelven írnak. Az első magyarnyelvű nyomtatott szöveg zsidó író tollából Oesterreicher József Manes balatonfüredi orvos gyógyászati füzete: Az általam újonnan találtatott természeti, magyar csudálatos sóval való hasznos élésről orvosi tapasztalások. Hely nélkül, 1801. – Ezt követte Krakauer Salamon rabbi német zsinagógai beszédének magyar fordítása: Prédikáció, mely tartatott újonnan épült templomunk felszenteltetésének alkalmatosságával Nagykőrösön. Pest, 1818. – Újabb szünet után már szépirodalmi termék is jelentkezik Hőnig Ignác pesti orvostanhallgató tollából; Örömdal méltóságos székhelyi Mailáth György úrnak fényes neve ünnepe alkalmával. Pest, 1829. – Hat évvel később ugyancsak Hónig Ignáctól: Rövid vázlata a kövérségnek. Orvosi értekezés, melyet az orvosdoktori koszorú megnyerése végett készített. Pest, 1835.
Magyar nyelven ezek az első zsidó írók. – A három úttörő közül csak Oesterreicher József Manesről (szül. 1756. Óbuda; megh. 1831. Bécs) tudunk érdekesebb dolgokat. Abban az időben született, mikor a zsidóság elől még a középiskolát is elzárták. Mivel nem akart sem házaló, sem kocsmáros lenni, szülei beleegyeztek, hogy Óbudáról külföldre megy s a jesivák látogatása helyett keresztény iskolákban tanul. Idegenben szerzett orvosi oklevelét II. József honosíttatta: a császár megparancsolta a budai egyetemnek, hogy a kitűnő készültségű fiatal embert engedje doktori szigorlatra. (1781.) Ő volt az első zsidó Magyarországon, aki egyetemi diplomát nyert. Mint kórházi orvos Óbudán működött, innen Zalába vitték megyei főorvosnak, rövid idő mulva császári rendelettel kinevezték balatonfüredi főorvossá. (1785.) Tizenhét évig élt a bencések birtokán, mozgékonyságával sokat tett a fürdőhely felvirágoztatására, utóbb összeütközése támadt a szerzetesrenddel. 1802-ben Bécsbe költözött, itt folytatta orvosi gyakorlatát. Tudományát megbecsülték, gyógyászati találmányaiért királyi kitüntetésben részesült; I. Ferenc császár arany dohányszelencével ajándékozta meg, kamarai főorvossá nevezte ki, polgári aranyérmet adományozott számára. Oesterreicher hálásan fogadta az uralkodó figyelmét s alattvalói hűségének jeléül többezer forintos alapítványt tett arra a célra, hogy a Balatonfüreden üdülő beteg katonák nehéz anyagi helyzetén segítsen. – Hőnig Ignác azért érdemel külön kiemelést, mert ő az első zsidó költő irodalmunkban. Felvidéki ember volt, orvosi oklevelét a pesti egyetemen szerezte meg; az 1840-es években Zólyom vármegye főorvosa volt. Alkalmi verse után jó ideig nem jelentkezett magyarul író zsidó belletrista.
Irodalom. – Az I. kötet 14–22. lapjain felsorolt irodalomtörténeti könyvek. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Venetianer Lajos: A magyar zsidóság története a honfoglalástól a világháború kitöréséig. Budapest, 1922. – Ujvári Péter: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929.
