A MAGYARORSZÁGI TÓT, SZERB ÉS ROMÁN IRODALOM A XIX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
A MAGYARORSZÁGI TÓT, SZERB ÉS ROMÁN IRODALOM A XIX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
AZ ÍRÓK száma ebben az időben a hazai tótok, szerbek és románok között is növekedni kezdett.
A tót irodalmat voltaképpen csak a katolikus tótok művelték, a luteránus tótok cseh nyelven írtak. A cseh irodalmat gazdagította KOLLÁR JÁNOS költői munkássága is; a pozsonyi ágostai evangélikus líceum 1803-ban felállított tót tanszéke szintén a cseh-tót törzsegység és nyelvközösség eszméjének szolgálatában állott. Ebből az iskolából kerültek ki a panszlávizmus leghíresebb támaszai. A korszak legkiválóbb tót költője katolikus pap volt: HOLLY JÁNOS. A nagyhatású lírikus és epikus jelentősége a magyar irodalomban Vörösmarty Mihálynak felel meg, csakhogy a tót költő Szvatopluk dicsőségéről énekelt zengzetes hexametereiben. Kortünet, hogy még ez a Szent István király koronájának fényében élő egyházi férfiú is Oroszország felé fordul rajongásával s a cár birodalmában csodálja azt a szláv erőt, amely felé rettegve néz két világrész népe.
A szerbek irodalmi nyelve a XIX. század első harmadában tele volt az egyházi szláv és az orosz nyelv sokszoros beszűrődésével s ez a mesterkélt papi nyelv szívósan küzdött a valóban beszélt rác nyelvvel. Nacionalista szellemű szerb írók, KARADZSICS VUK lelkes munkája nyomán, elvetették a nép előtt érthetetlen egyházi keveréknyelvet s a maguk igazi rác nyelvét tették az új szerb irodalom alapjává. Karadzsics Vuk ritka érdemű férfiú: a szerb irodalom, nyelv és helyesírás korszakos hatású reformátora. Szerbiai születésű ugyan, de Magyarországhoz sok szál kapcsolja, megfordul Budán, huzamosan tartózkodik a Délvidéken, tanácskozik a hazai szerbekkel. A szerb könyvek tekintélyes része még mindig a budai egyetemi nyomdából kerül ki, hírlapi sajtójuknak is itt van az egyik tűzhelye; 1825-ben a magyar fővárosban indul meg az első szerb folyóirat: a Letopis Srpske. (Szerb Évkönyv.) A következő évben néhány tehetős rác polgár: megalapítja Pesten a hazai szerbek nagyhatású közművelődési egyesületét a Matica Srpskát (Szerb Maticát), az első irodalmi és tudományos társaságot a délszláv népek körében. A magyar színészet nemzeti sikereinek hatása alatt szervezi VUJICS JOÁKIM 1813-ban az első szerb színtársulatot. Kívüle a magyarországi szerb írók közül az ódaköltés tehetséges művelője, MUSICKI LUCIÁN, érdemel ebben a korszakban kiemelést, de megemlíthetjük VITKOVICS MIHÁLYt is. A magyar föld szerbsége műveltség és gazdagság dolgában magasan fölötte állt szerbiai fajtestvéreinek. Szerbiában a XIX. század elejéig még nyugati értelemben vett középiskola sem volt s az első szerbiai nyomdát csak 1832-ben állították fel Kragujevácon.
A román irodalomban az erdélyi latinos irány hívei termékeny szellemi mozgalmat támasztottak ugyan, de az akkori csekély műveltségű papságnál tovább nem tudtak eljutni, mert a tömegek nem értették meg ellatinosított stílusukat. Nyelvük elszakadt az élő beszédtől. A latinos irány zászlóvivői közül Erdélyből került Bukarestbe 1816-ban LAZAR GYÖRGY, a havasalföldi vajdaság nagyhatású pedagógusa: úgy küzdött fajtestvérei művelődéséért, mint annak idején Apáczai Csere János. A románság ekkor még a törökök és görögök nyomása alatt él, az iskolázás görög papok kezében van, eleinte hinni sem akarnak az erdélyi álmodozó szavának, míg be nem bizonyosodik, hogy az elszánt akarat és a nacionalista lángolás megtöri a legridegebb közönyt is.
Tót, szerb, román írók
HOLLY JÁNOS (szül. 1785. március 24. Búrszentmiklós, Pozsony megye; megh. 1849, április 14. Jókő, Nyitra megye) felvidéki katolikus pap. Nyitra megye egyik tót községében, Vágmedencén, volt plébános három évtizedig. 1843-ban végzetes szerencsétlenség érte: faluját tűzvész pusztította el, a szörnyű égésben megvakult s világtalanul élt haláláig. Bernolák Antal iskolájának legkiválóbb költője, a panszlávok egyik büszkesége volt. Mint mestere, ő is a nyugati tót nyelvjárást használta irodalmi nyelvül azaz a pozsonyi és nyitrai szlovák nyelvjárásban írt. A későbbi nemzedékek előtt ez a közhasználatból kiszorult irodalmi nyelv kissé idegenszerűvé tette költészetét. Ettől eltekintve nagy költő, ódáiban és idilljeiben a római klasszikusok követője, szellemében romantikus poéta. Költői nyelvét maga teremtette meg. Szobrát 1854-ben egyházi szertartással állították fel halála helyén. – Rozlicsné Básne. Nagyszombat, 1824. (Műfordítások Homeros, Vergilius, Ovidius, Horatius és más görög-római költők munkáiból.) – Virgiliova Eneida. Nagyszombat, 1828. (A tót Aeneis.) – Svatopluk. Nagyszombat, 1833. (Hexameteres hősköltemény tizenkét énekben. Hőse, a IX. század második felében élő morva uralkodó, véres győzelmet arat a németeken s ez a cseh-tót diadal mintegy jelképezi a szlávok erejét a germánokkal szemben a jövőre nézve is. A Szvatopluk történeti nagyságát hirdető eposzt Palkovics György esztergomi kanonok nyomatta ki a maga költségén. A pozsonymegyei születésű egyházi férfiú a tót írók bőkezű mecénása volt, Rudnay Sándor esztergomi hercegprímással együtt szenvedélyesen ragaszkodtak a tótsághoz, a tót nyelvet egyházi szónoklataikban és vallásos irodalmi működésükben lelkesen használták.) – Cyrillo-Methodiada. Buda, 1835. (Ez a hat énekes eposz is három kiadást ért, mint az előbbi hősköltemény. Ratisláv morva fejedelem, a IX. század derekán, védekezik a németek ellen s Bizáncból magához hívja a két szentéletű testvért, Cirillt és Metódot, hogy erősítsék meg tót népét a szlávszellemű kereszténységben. Az apostoli munka sikerre vezet.) – Sláv. Nagyszombat, 1836. (Tárgya a tótok őstörténete s ennek keretében Sláv vezér győzelme a szláv hazára zúduló ellenségen. A hézagos történeti és mondai adatokat a fantázia hímes szálaival egészítette ki a költő.) – Spisy Jána Hollého. Négy kötet. Pozsony, 1841–1843. (Költői munkáinak ezt a gyüjteményét Hamulják Márton, a. budai magyar királyi helytartótanács számtanácsosa, bocsátotta közre annak a tót nyelvpártoló és irodalomkedvelő társaságnak költségén, amely 1834-ben alakult Pesten. Hamerlják Márton szerkesztette és adta ki 1836-ban az első tót almanachot is.)
KARADZSICS VUK (szül. 1787. Trsics, Szerbia; megh. 1864. Bécs) az új-szerb irodalom atyja. Gyermeksége idején a török iga alatt vérző Szerbiában félvad élet folyt, az ottani szerbek sóhajtozva tekintettek magyarországi fajtestvéreik boldog világa felé. A lángeszű parasztfiúcska a szerencse játékából tanult meg irni-olvasni, szíve fájdalommal telt meg nemzete szörnyű nyomorúsága miatt, megfogadta, hogy életét a szerbség boldogítására szenteli. Résztvett az első nagy szabadságharcban, a törökök győztek, kénytelen volt Bécsbe menekülni. Itt megismerkedett Kopitar Bertalannal, a nagynevű szlovén nyelvtudóssal, ez irányítani kezdte s Karadzsics Vuk tehetsége csakhamar bámulatosan kibontakozott. Legfőbb célja az volt, hogy a szerb könyveknek a nép előtt érthetetlen nyelvét visszaszorítsa s az egyházi szláv nyelv helyébe a valósággal beszélt szerb nyelvet tegye. Szükség volt észszerű helyesírásra, nyelvtanra, grammatikára; szükség volt arra, hogy a sok szerb-horvát-bosnyák-hercegóc-dalmát nyelvjárást közös irodalmi nyelv váltsa fel. A törhetetlen kitartású irodalmi vezér minden feladatát megoldotta, annak ellenére, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó görögkeleti papság szembeszállt reformjaival. A népdalok, népmesék és közmondások gyüjtésében végzett munkája egész Európában feltűnést keltett. Új világ nyílt meg a népköltészet iránt érdeklődő írók és tudósok előtt, az eredeti verses szövegek fordításai feltárták a szerb népszellem alkotó erejét. – Pismenica srbskoga jezika. Bécs, 1814. (Szerb-horvát grammatika. 1818-ban megjelent második kiadását lefordították németre, Grimm Jakab dícsérő előszót írt a műhöz.) – Srpski rjecsnik. Lexikon serbico-germanico-latinum. Bécs, 1818. (A szerb-horvát nyelv alapvető szótára. Második kiadása 1852-ben jelent meg.) – Srpske narodne pjesme. Négy kötet. Lipcse és Bécs, 1823–1833. (A szerb népköltészet remekeinek gyüjteménye. Újabb kiadásában hat kötet: Bécs, 1841–1866.) – Karadzsics Vuk igazi győzelme a szerb nyelvreform terén csak halála után következett be. 1832-ben még kitiltották őt is, könyveit is Szerbiából, de 1866-ban már hivatalosan elfogadták ortografiáját és grammatikáját, 1897-ben pedig országos ünnepléssel szállították el hamvait Bécsből Belgrádba.
KOLLÁR JÁNOS (szül. 1793. július 29, Mosóc, Turóc megye; megh. 1852. január 24. Bécs) pesti evangélikus pap. Iskoláit Körmöcbányán, Besztercebányán, Pozsonyban és Jénában végezte. Teológiai tanulmányainak befejezése után huszonhat éves korában a pesti ágostai hitvallású magyar-német-tót egyházközséghez került segédlelkésznek, 1834-ben rendes lelkész lett, 1845-ben híveivel együtt különvált a magyaroktól és németektől s önálló evangélikus egyházközséget alapított Pesten. Panszláv politikája miatt több ízben bajba került, a pesti magyarság és németség elkeseredve szemlélte agitátori működését, de hajthatatlanul megmaradt magyarellenes elvei mellett. 1848-ban utcai zavargás tőrt ki ellene, a hatóságok megvédték, 1849-ben kinevezték tanárnak a bécsi egyetem archeológiai tanszékére. Említsük meg, hogy Petőfi Sándor, pesti diák korában, tőle tanulta az evangélikus vallástant tót nyelven. Mint iró voltaképpen a cseh irodalom kebelébe tartozik, de költői és publicisztikai munkásságával akkora hatást tett a tótságra, hogy pályájának ismertetése nem mellőzhető a tót irodalomban sem. Himnuszokat zengett Panszláviáról. «Ó, ha a szlávok egyes ágai aranyból, ezüstből és ércből volnának és szobrot öntenének belőlük. Oroszország alkotná a fejet, a lengyelek a törzset, a csehek a karokat, a szerbek a lábakat, a többi szlávok a fegyverzetet. Európa remegne és térdre borulna a szobor előtt. Ó, miért nem születtem a szláv hatalomnak ebben a korszakában vagy miért nem tudok akkor a sírból feltámadni.» Lelki szemei előtt színes álmokkal bontakozott ki a szlávok jövője. «Mi lesz a szlávokból száz év mulva? Mivé lesz egész Európa? A szlávizmus folyton terjeszkedik és, mint az özönvíz, szakadatlan áramlással borítja el a világot. A nyelv, amelyet a németek lenézően rabszolganyelvnek gúnyolnak, az ő palotáik termeiben, az ő folyamaik torkolatánál fog zengeni. Szláv szokások és erkölcsök, szláv dalok és öltözetek fognak uralkodni az Elba és Szajna partjain.» Könyveinek gyujtó hatása volt az északi szláv ifjúságra, azt azonban nem tudta meggátolni, hogy a tótság éppen az ő eszméinek nyomán végképpen el ne szakadjon a cseh irodalmi nyelvtől. Ő maga kitartott a cseh hagyományok mellett, de fajtestvérei beszédükben is, írásukban is tótok akartak maradni s még az ő életében ezen az alapon egyesítették a Felvidék evangélikus szlovákjait a katolikus tótokkal. – Básne Jána Kollára. Prága, 1821. (Költeményeinek első gyüjteménye: lírikus-epikus szonettek. Bánatosan mereng a szlávok sorsán, rendíthetetlenül hisz nagyszerű jövőjükben.) – Slávy dcera. Buda, 1824. (A panszlávizmus vezérgondolatától áthatott verses mű. A költő felsorakoztatja a szlávok multjának és jelenének lélekleverő és lélekemelő képeit, elégikus hangon ad számot gondolatairól, rajongó szlávsága feledteti meséje kuszáltságát és formája egyhangúságát. A lírai hősköltemény több kiadásban forgott a csehek és a tótok kezén, a cseh-tót testvériség bibliája lett, franciára és angolra is leforditották.) – Národnié Zbievanky. Két kötet. Buda, 1834–1835. (Tót népdalok és népballadák gyüjteménye. Az igazi népköltési remekek mellett számos műköltési termék is, abból a célból, hogy még ragyogóbb színben tüntesse fel a tót tehetséget.) – Spisy Jána Kollára. Négy kötet. Prága, 1862–1863. (Válogatott munkáinak gyüjteménye.)
LAZAR GYÖRGY (szül. 1779. Felek, Szeben megye; megh. 1823. Felek) görögkeleti román pap és tanár. Szülőfalujának földesura, báró Bruckenthal Sámuel neveltette, a tudománypártoló szász úr költségén tanult Kolozsvárt, innen Bécsbe került s mint a filozófia, teológia és jog doktora tért vissza hazájába. Egyideig a nagyszebeni görögkeleti teológián tanított, de annyi mellőzésben volt része egyházi hatóságai részéről, hogy 1816-ban Bukarestbe vándorolt, itt román középiskolát alapított s ezzel új művelődési korszakot nyitott meg a havasalföldi oláhság életében. Eddig a görögök tartottak minden politikai és szellemi hatalmat a kezükben, ettől kezdve már nem tudták megakadályozni a román tehetségek szabad kibontakozását. Az ifjúság az erdélyi magvető iskolájába tódult, ő pedig szuggeráló erővel vitte bele hallgatóságába a latinos irány eszméit. Legkiválóbb tanítványait országos költségen küldték ki Párizsba. Vele egyidejűleg a moldvaiak is a haladás útjára léptek s Erdélyből hozott papokkal terjesztették a világosságot.
MUSICKI LUCIÁN (szül. 1777. Temerin, Bács-Bodrog megye; megh. 1837. Károlyváros) görögkeleti szerb szerzetes, utóbb károlyvárosi püspök. Szerb művelődési célokra sokat áldozott, költészetében a római ódaírókat utánozta. Óklasszikus költői iskolájához többen csatlakoztak, de az antik szellemű verselők latinos iránya nem vehette fel a versenyt a Karadzsics Vuk munkássága nyomán meginduló új irodalommal.
VITKOVICS MIHÁLY pályájáról: a magyar írók között. Mint szerb költemények magyar fordítója a külföldieket is megelőzte abban, hogy a legelső volt, aki eredeti szerb szövegekből minden közvetítő nyelv segítsége nélkül fordított. Eredeti versei között is akad néhány szerb fordítás, ezekről csak újabban derült ki, hogy szerbből való átültetések. Kármán József Fanniját 1816-ban szerbre fordította. Ez a munkája jó ideig mint eredeti szerb regény szerepelt az irodalomtörténetben. (Spomen Milice.)
VUJICS JOÁKIM (szül. 1772. Baja; megh. 1847. Belgrád) görög-keleti szerb gimnáziumi tanár, utóbb színigazgató. A szerb színészet nem Szerbiában kezdődött, hanem Magyarországon indult meg azzal, hogy Vujics Joákim vándorló színtársulatot gyüjtött maga köré s 1813-tól 1835-ig bejárta a szerb lakosságú magyar vidékeket. Legelőször Budán játszott színészeivel, bemutatkozó előadásukon az éppen itt időző magyar színtársulat tagjai is felléptek, Déryné Széppataki Róza zajos tapsok között énekelte a szerb népdalokat. A buzgó színigazgató eleinte csak fordításokkal töltötte ki műsorát, később egyre több eredeti színművet adott elő, ő maga is számos színszerű vígjátékot írt. 1836-ban átment Szerbiába, ott is megalapította a szerb színészetet. (Az első állandó belgrádi színház 1868-ban nyilt meg.)
Irodalom. – Piukovics Gábor: Vitkovics Spomen Milicéje. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1887. évf. – Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben. Magyarország. Nyolc kötet. Budapest, 1888–1901. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Várnai Sándor: Jan Kollár mint pap, költő és tudós. Protestáns Szemle. 1893. évf. – Moldován Gergely A románság. Két kötet. Nagybecskerek, 1896. – Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. Két kötet. Budapest, 1896–1899. – Heinrich Gusztáv: Egyetemes irodalomtörténet. II–IV. köt. Budapest, 1905–1911. – Asbóth Oszkár: Hurban összegyüjtött munkái. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Rádits Dusán: Vitkovics Mihály életrajza. Újvidék, 1909. – Szabó Oreszt: Nemzetiségi ismertető könyvtár. Hét kötet. Budapest, 1913. – Jancsó Benedek Defensio Nationis Hungaricae. Budapest, 1920. – Bitay Árpád: A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése. Gyulafehérvár 1922. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Szekfü Gyula: Iratok a magyar államnyelv kérdésének történetéhez 1790–1848. Budapest, 1926. – Benedek Marcell: Irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Két kötet. Budapest, 1927. – Miskolczy Gyula: A horvát kérdés története és irományai a rendi állam korában. Két kötet. Budapest, 1927. – Bajza József: Szerb költők magyarul. Budapesti Szemle. 1929. és 1931. évf. – Dézsi Lajos: Világirodalmi lexikon. Budapest, 1930-tól.
