VÖRÖSMARTY MIHÁLY, A PRÓZAÍRÓ ÉS MŰFORDÍTÓ.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY, A PRÓZAÍRÓ ÉS MŰFORDÍTÓ.
A KÖLTŐ prózai elbeszélései újszerűségre való törekvésükkel számot tesznek a magyar novellairodalom történetében. Első novellája, A holdvilágos éj, részben fantasztikus, részben humoros elbeszélés. Három éhes tót diák vándorol az országúton, elbeszélik egymásnak őseik történetét; egyszerre csodás eset történik: megjelenik előttük nagy fekete kakas képében a környék elkárhozott szelleme, megkínozza és megvendégli őket, majd nagyot kukorékol; eltűnik a varázs, a három tót diák fölébred a gazos ugaron. Az elbeszélésben magyar népmesei sajátságok olvadnak össze a híres német elbeszélőnek, Hoffmann Amadeusnak, hatásával. A diákok leírása, lelki életük megvilágítása élesszemű megfigyelőre vall. A régi magyar iskolai életnek ezek a tipikus alakjai jól jellemzett ágrólszakadtak. A megfigyelés és a humor a magyar költőé, a csodásságnak a való életbe való belekapcsolása a német novellaíró kedvelt fogása. – A kecskebőr mind stílus, mind kompozíció tekintetében különb az első novellánál. Lőcsláb Jakab és Röhögi Jankó kincset keresnek a környékbeli titokzatos barlangban, de kincs helyett egy kecskére bukkannak, a szegény állat félholtra ijeszti őket. A novella értéke eredeti stílusában rejlik, a két együgyű paraszt bemutatása pompás, a költő humora eleven. – Orlay magyartárgyú történeti novella. Orlay és Csatár egy puszta szigeten párbajt vívnak közös imádottjukért, Zelemérért; a párbajban Csatár győz s megtartja esküvőjét a szép leánnyal; Orlayról azt hiszik, hogy meghalt, mert súlyos sebével a Dunába zuhant s a hullámok elragadták; a legyőzött lovag azonban bosszút esküszik, fölbérelt haramiákkal elraboltatja Zelemért, de a fiatal asszony hű marad férjéhez; Mátyás király üldözőbe veszi a nőrablót, Orlay egy barlangba zárkózik, öngyilkos lesz; Zelemért férje és a király emberei kimentik rabságából. A költő regényes történetnek nevezi ezt az elbeszélést. Hősei a romantikus novellák és drámák megszokott alakjai. A patetikus hangú, sötét arcú bajvívók nem rettennek vissza az emberöléstől, de egy gyönge nő előtt térdre roskadnak. Igazi lélekrajz és korfestés nincs a novellában, de kompozíciója és stílusa dícsérhető. – Csiga Márton viszontagságainak hőse is Mátyás király korában él. A becsületes falusi bíró rossz útra téved, szörnyű dolgokat követ el, végül Isten ítélőszéke elé jut és a pokol kínjaira kerül: álmában. A fantasztikus elemek kidolgozása művészi. – Szél úrfi egészen a fantázia játéka, sajátságos tündérrege. Elgondolásának eredetiségével, leírásainak színességével, nyelvének zengzetességével egyformán hat. Szél úrfi földi alakot ölt, családot alapít, de könnyelmű kalandozásainak egyikén öreganyja elfogja, újra tündérré változtatja s most már hiába vágyódik szép neje után, csak szellősóhajtás gyanánt röpködhet körülötte: ez a meséje a kis történetnek. – A füredi szívhalászat társadalmi novella. Kajáry szereti Virginiát, de mikor hazatér külföldi útjáról, a leány már Rontó menyasszonya; hogy a szerelmesek ügyét rendbehozzák, Kajáry barátai vízijátékot rendeznek a Balatonon; a játék leple alatt Kajáry megszökteti, majd nőül veszi ideálját. A mese valószínűtlen, a szereplők tetteinek megokolása gyönge, a jellemrajz elég halvány, de az előadás jeles stilisztára vall. – Általában a stílus emeli ki a költőt novellaíró-kortársai közül. A keresettséget és fellengzést éppen úgy el tudj a kerülni, mint a feszességet és nehézkességet. Korának neves novellistái még legjobb munkáikban sem mulják felül stílusát. Nem elégedett meg kortársainak témakörével – az akkori nemesházak rajzával és a középkori lovagi históriákkal – hanem új tárgyakat és új formát keresett. A fantasztikus elem kedvelése és sajátságos humora eredeti csillogású elbeszélésekké teszik novelláit.
Mint színi kritikus 1837-ben lépett fel az Athenaeum hasábjain s hat évig bírálta a pesti Nemzeti Színházban előadott darabokat. Színi kritikái rövidségűkben is tartalmasak, a színészek játékára tett észrevételei különösen becsesek. Az egyéni képességek megnyilatkozását, az összjátékot, a szerepek gondos megtanulását, a magyaros kiejtést, a helyes hangsúlyozást, az ízléses magatartást, a jelmezek jó megválasztását egyformán figyelemmel kísérte. A könyvárusi forgalomba hozott drámákba részletesebben is belemélyedt. A Kegyenc megjelenése alkalmával Teleki Lászlóban örömmel üdvözölte a tehetséges szerzőt, de tragédiájának hőséről úgy nyilatkozott, hogy bosszúja véghezvitelére léleklázító eszközöket használ s ezzel útálatot gerjeszt maga iránt. Katona József Bánk Bánjában is a főhőst tartotta legkevésbé sikerült karakternek, a szerző tehetségéről elismerően szólt, művét ritka tüneménynek mondotta színi hatás tekintetében. Egyébiránt a külföldi színdarabok bírálatában mélyebbre hatolt és biztosabban jellemzett, mert itt nem gátolták az elháríthatatlan személyi kapcsolatok. Magyarországon ebben az időben minden író ismerte egymást, az elismerés szavaira kivétel nélkül számot tartottak, a közvélemény is a jó ügy iránt érzett hazafias kötelességnek vélte a lehangoló észrevételek mellőzését; az idegenből fordított színdarabokkal szemben a kritikust nem kötötte ennyi személyes teher, a külföldi szerzőket szabadabban bírálhatta. A költő, mint kritikus, akkor volt elemében, amikor Dumas, Kotzebue, Raupach, Scribe, Shakespeare színműveiről szólhatott.
Dramaturgiai töredékeiben rendszeresen tárgyalta a drámaírás legfőbb elméleti és gyakorlati kérdéseit; körültekintően értekezett a dráma belső értékéről, színi hatásáról, tárgyairól, meséjéről, felépítéséről, kidolgozásáról; kiemelte az eredeti darabok színrehozásának szükségét, rámutatott a színpadi hatás fontosságára, megrótta az érzelgő német színdarabokat; ezekkel szemben mintákul állította fel a francia romantikusok és Shakespeare darabjait; végül a magyar nyelv és irodalom fejlődésének érdekében lelkesen küzdött a dalművek túlságos pártolása ellen. Észrevételeinek egy részét a maga drámaírói gyakorlatából és színházlátogatásának tapasztalataiból vonta le, másik részében felhasználta Lessing, Schlegel, Tieck és mások munkáit. Drámai elméletében sok olyan értékes tanácsot adott kortársainak, amelyeket ő maga elfeledett követni drámáinak írása közben, de ez természetes következménye az alkotó és bíráló tevékenység között mindenkor szembeszökő különbségnek. A kritikus helyes elveket hirdet, a költőt elragadja az alkotás láza s az ihlet perceiben nem ér rá kicirkalmazni költői tervének minden kis részletét.
Prózai elbeszélésein és dramaturgiai dolgozatain kívül számos kisebb könyvismertetést is írt. Politikai cikkei közül terjedelmével és alaposságával kiválik a Kelet Népéről 1841-ben közreadott bírálata: dícséri ugyan Széchenyi Istvánt, de egyben megvédi Kossuth Lajost és a Pesti Hirlapot. Érdekes a zsidóságról szóló hírlapi cikke. Liberális felfogással védi az 1848 tavaszán üldözőbe vett zsidókat, kívánja számukra a polgári jogok megadását, óhajtja, hogy a keresztény elem egyesüljön az elnyomott fajjal. De ha kárhoztatja is a keresztény lakosságot a zsidók iránt tanusított gyűlöletéért, kénytelen megmondani a zsidóságnak is az igazat: «Európa egyetemes gyűlölete sokkal hangosabban kiált, hogysem ezt okoskodással elnyomni lehessen. A szabadság minden keblet megnyitott, csak a zsidó marad meg sötét, gyanús zárkózottságában. A legmakacsabb faj, mely valaha a világon létezett, szoros összetartása által éppen olyan sértő, mint veszélyes». Azt tanácsolja a zsidóknak: vetkezzék le visszataszító szokásaikat, ne különítsék el magukat a keresztényektől, legyenek igazi hazafiak.
Mint nyelvész korának legtanultabbjai közé tartozott. Alapos elmélyedéssel vitatta Verseghy Ferenccel szemben Révai Miklós igazát; részt vett a Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi munkálataiban, a nagy szótár előkészítésében, a nyelvtani szabályok megállapításában; főkép a helyesírás kérdéseivel foglalkozott szívesen. A magyar helyesírás akadémiai szabályainak ő volt a szerzője; a nyelvtudományi osztály nevében ő emelt szót azon elv mellett, hogy ahány hang van a magyarban, annyi külön egyes betűnk legyen, azaz az összetett mássalhangzók helyett új betűk alkottassanak. Sürgette a régi magyar nyelvemlékek kiadását, a tájszók összegyüjtését. A nyelvújításnak híve volt, de a rosszul alkotott szók ellen ismételten óvást emelt; szófejtéseiben a nyelvfilozófiai iskola elveit követte. Az Akadémia kitűnő magyar-német szótára – a későbbi akadémiai nagy szótár alapja – jórészt az ő munkája; az Akadémia megbízásából Czuczor Gergellyel együtt ő írta azokat a nyelvtani kézikönyveket, melyeknek használatát a magyar királyi helytartótanács hivatalosan elrendelte a hazai középiskolákban.
Családja tagjaihoz és barátaihoz intézett levelei többnyire egyszerű tudósítások napi élményeiről, de egyikben-másikban megkapó hangon szólal meg a költő is. Ha megemlékezik ifjúkori szerelméről vagy ha a haza sorsa kerül szóba, kifejezései mindjárt fényesekké válnak.
Egyébiránt prózai stílusában nincs meg a költészetét annyira jellemző ragyogás. Gyökeres magyarsággal ír, de körmondatos szerkezetei itt-ott nehézkessé teszik nyelvét.
Költészetének a külföldi irodalmakhoz való viszonyában számba kell vennünk idegen olvasmányait, mintáit, forrásait. Közelebbi érintkezésbe Ariosto, Byron, Calderon, Homeros, Horatius, Grillparzer, Hugo Victor, Matthisson, Moličre, Moore, Moreto, Osszián, Ovidius, Shelley, Schiller, Shakespeare, Vergilius szellemével került. Mint lírikus korán megszabadította költői őserejét ifjúkori példaképeitől, mint epikus csak nagyobb elbeszélő költeményeiben igazodott az eposzok évezredes hagyományaihoz. Drámaírói pályáján Shakespearetől tanult legtöbbet. A magyarországi Shakespeare-kultusz egyik legérdemesebb támogatója volt, meghonosította drámairodalmunkban mestere szellemét, jambusos fordításaival példát adott az angol költő művészi átültetésére. Első Shakespeare-fordítása, a Julius Caesar, 1840-ben jelent meg; második fordítása, a Lear király, élete utolsó éveiben készült. Julius Caesarja igazi mestermű, új korszakot nyitott vele a magyar Shakespeare-fordítások történetében. A filológiai hűség és a világos stilizálás szempontjából akadnak szövegében helyesbíthető mondatok, de költői beleérzése pótolhatatlan érték. Az angol drámaírót tolnamegyei nevelősége idején ismerte meg, tragédiáinak szépségeiről gyakran cserélt eszmét barátaival, első színműveiben a lehetőségig híven utánozta példaképét. Nemcsak költői stílusa hasonló, hanem néhány alakjának és jelenetének eredetije is megtalálható Shakespeareben. Hamlet gondolatai különösen mélyen hatottak lelkére.
Vörösmarty jól verselt latinul és németül is. Latinnyelvű költeményei Horatius és Ovidius hatását mutató hexameterek és pentameterek. Ebben a diákkori kéziratos hagyatékban vallásos érzelmeinek és erkölcsi gondolatainak adott kifejezést. (Gyűjteményük Brisits Frigyes kiadásában: Vörösmarty Mihály kiadatlan költeményei. Budapest, 1926.) – Németül Pesten tanult meg, a német társalgásban nem volt erős, de jól értett minden szöveget s hibátlanul írt németül. 1827 tájáról maradt egy német költeménye is: Csák. A romantikus verses elbeszélés Fessler történeti munkájának tanulmányozásából sarjadt, erős egyházellenes hangulat érezhető ki belőle, a költő byroni színezéssel rajzolja egy kolostorba zárt leány sorsát. (A befejezetlen kéziratos szöveget Farkas Gyula adta ki: Ein deutsches episches Gedicht von Vörösmarty. Ungarische Jahrbücher, 1929. évf.)
Vörösmarty költészete a külföld kiváló szellemei közül Lenaura és Runebergre hatott. A német költő a marosmenti vén Miskáról és leányáról írt költeményében a Szép Ilonkából nemcsak a kompozíciót és a mese főbb vonásait vette át, hanem az elbeszélés egyes részleteit is. A svéd költő a svédek és a finnek egyik népszerű hazafias énekét, a Vart Land című himnuszt, a Szózat hatása alatt írta. A Szózat svéd fordítása 1845-ben jelent meg Kellgren uralaltáji nyelvtudós tollából a helsingforsi Morgenbladet hasábjain, a sikerült átültetés annyira magával ragadta Runeberget, hogy a finn földről és népről hasonló ódát írt, még a magyar költemény szebb kifejezéseit is átvette. Nem volt ez szellemi eltulajdonítás, hanem a magyar költő remekének nem mindennapi ihlető hatása a svédek nyelvén a finnek dicsőségére. Más eset, hogy egy 1861. évi prágai daloskönyvben a Szózat cseh fordítása mint eredeti cseh nemzeti dal jelent meg a magyar költő nevének említése nélkül.
Kiadások. – Vörösmarty Mihály prózai munkái a Tudományos Gyüjtemény, Auróra, Athenaeum, Pesti Divatlap és Pesti Hirlap évfolyamaiban jelentek meg. – Legjobb gyüjteményük Gyulai Pál teljes kiadásában: Vörösmarty összes munkái. Nyolc kötet. Budapest, 1884–1885. – Leveleinek gyűjteménye: Vörösmarty emlékkönyve. Szerk. Czapáry László. Székesfehérvár, 1900. – Német szöveg nyomán készült fordítása: Ezeregy éjszaka. Arab regék. Tizenegy füzet. Pest 1829–1833. (A füzetes vállalat Trattner Mátyás és Károlyi István könyvkiadó- és nyomdászcég költségén jelent meg. A költő a füzetek címlapján V. M. betűkkel jelezte nevét, mások társaságában fordított, ezért a tőle eredő gondos szövegek mellett sok a germanizmusokkal teleszőtt magyarosítás is. A vállalattól később visszavonult, a további fűzeteket mások szerkesztették és fordították. Arab regéinek kétkötetes új kiadása: Pest, 1866. A fordítás előszava szerint: «Azáltal, hogy csakis a Vörösmarty által fordítottakra szorítkoztunk, azt kívántuk elérni, hogy e két kötet Vörösmarty összes munkáinak mintegy kiegészítő részéül tekintessenek». A fordítás később még egyszer megjelent, ezúttal négy kötetben, képekkel díszítve: Budapest, 1884.) – Julius Caesar fordításából az Athenaeum 1839. évf.-ban jelentek meg az első szemelvények. (A fordítást Orosz József lapja, a pozsonyi Századunk, keményen megtámadta: becsmérelte a szöveget, gúnyolta a költőt. A Varga Bálint álnév alatt irkáló kritikus valószínűleg Csató Pál volt.) – A teljes fordítás első kiadása: Vörösmarty Mihály újabb munkái. Négy kötet. Buda, 1840. (Bayer József szerint a költő «ezt az évet a magyar Shakespeare-fordítás történetében határjelzővé avatta. A szószerinti hűség helyett költői lélektől átérzett s művészi, erőteljes magyarsággal visszaadott párbeszédeket találunk a mesterműben, oly egységes gonddal kidolgozva, hogy egyöntetű egész áll előttünk». Shakespeare drámái hazánkban. I. köt. Budapest, 1909.) – Lear király fordítása a költő halála után jelent meg: Lear király. Shakespearetől. Fordította Vörösmarty Mihály. Pest, 1856. (Szövegének végső simítása elmaradt, de azért így is költői szellemű munka.) – Romeo és Júlia fordításába is belekezdett. (Töredék élete legvégéről.) – Mind a három fordítás Gyulai Pál teljes kiadásában: Vörösmarty Mihály összes munkái. V. köt. Budapest, 1885. (Gyulai Pál: «A felületes vizsgáló is észreveheti, hogy Julius Caesar és Lear király fordítása között nagy a különbség».) – A két teljes fordítása Kisfaludy-Társaság magyar Shakespearejében. (Önállóan is többször.) – Névy László magyarázatos kiadása: Julius Caesar. Ford. Vörösmarty Mihály. Budapest, 1880. (Jeles Irók Iskolai Tára.)
Irodalom. – Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza. Pest, 1866. – Ifj. Szinnyei József: Vörösmarty mint nyelvész. Figyelő. 1878. évf. – Gyulai Pál jegyzetei: Vörösmarty összes munkái. Nyolc kötet. Budapest, 1884–1885. – Vozári Gyula: Vörösmarty költői nyelvéről. Figyelő. 1885–1889. évf. – Illéssy János: Czuczor és Vörösmarty iskolai nyelvtanai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. – Kiss Ernő: Vörösmarty mint nyelvész. Váci kegyesrendi gimnázium értesítője. 1895. – Beöthy Zsolt: Vörösmarty Mihály. Budapest, 1900. – Kiss Ernő: Vörösmarty mint nyelvművész. Magyar Nyelvőr, 1900. évf. – Heller Bernát: Hódolat Vörösmartynak. Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. Budapest, 1901. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1902. – Kiss Ernő: Vörösmarty levelezése. Erdélyi Múzeum. 1902. évf. – Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Két kötet. Budapest, 1909. – Bayer József: Szózat Vörösmarty Julius Caesarjáról. Magyar Shakespeare-Tár. 1909. évf. – Radnai Oszkár Vörösmarty mint prózaíró. Temesvár, 1909. – Bayer József: Vörösmarty megtiszteltetése 1841-ben. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Kiss Ernő: Shakespeare és Vörösmarty. Magyar Shakespeare-Tár. 1911. évf. – Viszota Gyula: Vörösmarty akadémiai folyóirattervezete. Akadémiai Értesítő. 1911. évf. – Viszota Gyula: Vörösmarty és az Akadémia nyelvtani munkássága. Magyar Nyelv. 1911. évf. – Weber Arthur: Shakespeare hatása a vígjátékíró Vörösmartyra. Magyar Shakespeare-Tár. 1911. évf. – Gragger Róbert: Mischka an der Marosch. Heinrich-emlékkönyv. Budapest, 1912. – Viszota Gyula Vörösmarty ismeretlen nyelvtudományi dolgozatai. Magyar Nyelv. 1912. évf. – Trombitás Gyula: Vörösmarty dramaturgiája. Budapest, 1913. – Vértesy Jenő: A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. köt. Budapest, 1914. – Viszota Gyula: Vörösmarty nagyjutalmi és drámai jelentései. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Galamb Sándor: Vörösmarty novellái. Irodalomtörténeti közlemények. 1915. évf. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Magyar Könyvszemle. 1916. évf. – Riedl Frigyes: Shakespeare és a magyar irodalom. Budapest, 1916. – Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Fest Sándor: Shakespearei motívumok Vörösmarty ifjúkori történelmi drámáiban. Magyar Shakespeare-tár. 1918. évf. – Leffler Béla: A Szózat hatása Runeberg Vart Land című költeményére. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Fest Sándor: Shakespearei motívumok Vörösmarty drámáiban. Magyar Shakespeare-Tár. 1919. évf. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum naptárgyüjteményében. Magyar Könyvszemle. 1919. évf. – P. T.: Az elorzott Szózat. Magyar Múzsa. 1920. évf. – Csahihen Károly: Szépirodalmi kritikusaink. Budapest, 1923. – Császár Elemér: A magyar irodalmi kritika története a szabadságharcig. Budapest, 1925. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Brisits Frigyes: Vörösmarty képzelet-alkata. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Galamb Sándor: Shakespeare-reminiszcenciák Vörösmartyban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – Kujáni János: Adalékok a magyar színjátszás és színpadi szavalat történetéhez. Pécs, 1928. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Perényi József: Hutten Ulrik és Vörösmarty Mihály. Irodalomtörténet. 1930. évf. – Dömötör Sándor: Vörösmarty, a mese és Jókai. Debreceni Szemle. 1931. évf. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931.
