VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÍRÓI FEJLŐDÉSE.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÍRÓI FEJLŐDÉSE.
A KÖLTŐ a székesfehérvári ciszterci gimnáziumból tizenhat éves korában került a pesti kegyesrendi gimnáziumba, itt végezte a hatodik osztályt, a következő év őszén beiratkozott a pesti egyetem filozófiai tanfolyamára. (1817.) Az iskola mindenütt latin volt, magyar olvasmányokkal egyik tanára sem foglalkozhatott, a tanítás terve a deák nyelv minél tökéletesebb megtanulását kívánta a tanulóktól. A szerzetestanárok Horatius, Vergilius és Ovidius olvasása során a latin verselésre is rászorították tanítványaikat, költői témákat tűztek ki az ifjak számára, a diákok a római poéták stílusában. oldották meg verses feladataikat. Vörösmarty Mihály szintén latinul verselt az iskolában, az antik költőket iparkodott utánozni, a római hexametereken edzette ritmikai biztosságát.
Székesfehérvári diáksága utolsó évében véletlenül kezébe kerültek Édes Gergely Keservei, ekkor támadt kedve arra, hogy római mértékű magyar verseket írjon. «Igen megörültem – írja 1824. évi rövid önéletrajzában – hogy a magyar nyelv oly könnyen perdült római rend szerint. A hatodik iskolában – Pesten – már jobb könyvet olvastam: Baróti Aeneisét, Rajnis Eklogáit s Virág Horatiusi Leveleit s némely ódáit, ami kiváltképpen megtetszett tisztasága s könnyűsége miatt. Olvastam nagy örömmel Révait is. Ekkor minden gyakorlásom abban állott, hogy magyar elégiákat írtam s némely epigrammákat. Még ez többnyire száraz verselés volt.»
Egyetemi hallgató korában 1817-től kezdve kibővültek olvasmányai. Forgatta Ányos Pál, Dayka Gábor és Kisfaludy Sándor költeményeit, Berzsenyi Dániel nyomán ódákat írt, ellátogatott a magyar és német színielőadásokra. A pesti írókat nem ismerte személyesen, tanulótársai között nem talált rokon törekvésre, egyedül a maga mulatságára irogatott.
Ifjúkori kísérleteiben feltűnően erős a bölcselkedő elem; ez részben az akkori latin iskola hatása, részben klasszikus olvasmányainak következménye. Verseiből lépten-nyomon kiütköznek a reflexiók, kevés bennük az ifjúság gondtalan életérzése; sem nyelvében, sem verselésében nem talált még magára. Hexameterei és pentameterei antik lírai versformákkal váltakoznak, a görög-latin mértékű próbálkozások között csak elvétve húzódik meg egy-egy magyaros formájú rímes vers. Témái: névnapi köszöntő atyjához, tanárainak magasztalása, verses levelek barátaihoz; a tavasz, nyár, ősz, tél jelenségeinek leírása; elmélkedések a szerencse forgandóságáról, a magános életről; a magyar mult siratása, a jelen elkorcsosodása, a városi élet örömei és keserűségei. Mindezek az ódák, elégiák, episztolák, epigrammák, leíró versek, idillek a római klasszikusok, Virág Benedek és Berzsenyi Dániel követésére vallanak. Horatiusból és Ovidiusból itt-ott versben fordít, megpróbálkozik a szonettel, versbe foglalja Botond történetét. Vallásossága erős, hazafisága bizakodó.
Tolnamegyei nevelősége idején 1820-tól kezdve érdemes írói társasága akadt. Megismerkedett Egyed Antal bonyhádi plébánossal, ennek káplánjával Teslér Lászlóval s egy pécsi katolikus papnövendékkel, Klivényi Jakabbal. Pap-barátai maguk is verseltek, lelkesedéssel olvasták a magyar írókat, sok buzdító szót hallott tőlük. Ekkor ismerte meg Homeros, Osszián, Shakespeare, Tasso, Goethe, Schiller, Zrínyi és Kazinczy költészetét. Írt egy füzetre való lírai költeményt, kísérletet tett a drámában, megpróbálkozott a költői elbeszéléssel.
Ebben az időben már erősen dolgozott Zalán futásán, a Salamon királyon s készen állott néhány más munkája:, A hűség diadalma «költemény a Villi-rege szerint a török háború idejéből»; az Ypsilon-háború prózában írt nyelvészeti bohózat; Az elbúsult deák vígjáték a falusi patvaristák életéből; Zsigmond: jambusos történeti dráma. Ezek a munkái kéziratban maradtak, a költő egyiket sem tartotta méltónak a kinyomtatásra.
Költeményei nagyobbára régi eszmekörében mozogtak, de a hangpompa iránt már kezdett kifejlődni az érzéke, érzelmeit és gondolatait az addiginál zengőbb verseléssel iparkodott szavakba önteni. Bánatosan bölcselkedett az élet terheiről, dicsőítette a harcrakész magyar nemességet, versben levelezett pap-barátaival. Megszólaltatta a szerelem gyötrelmeit is. Antik versformájú bölcselő költeményei, óklasszikus stílusú hazafias ódái és németes szellemű szerelmi epedései közül Virág Benedekhez írt hexameteres magasztalását olyan sikerültnek tartotta, hogy 1822-ben nyilvánosan is bemutatkozott vele a Szépliteratúrai Ajándék olvasó közönségének. A Tudományos Gyüjtemény szépirodalmi melléklapja megnyitotta hasábjait a névtelen vidéki költő előtt s a huszonkét éves nevelő – egyben vármegyei joggyakornok – rajongó hevülettel tett vallomást költeményében a magyar nyelv és irodalom szent ügye mellett: «Engem serdűlő korban megbájola nyelve Győztes apáinknak s noha lassan, szűntelen érzém A titkos lángot, mely ösztönt nyujta erőmnek».
A Szépliteratúrai Ajándék hozta 1823-ban Volt tanítványaimhoz című hexameteres költeményét is. Ebben már az új költői nyelv és verselés mestere, a ma ismert Vörösmarty, lép a nyilvánosság elé, bölcselő oktatása a képzelet és kifejezés poétai szárnyain emelkedik magasba. Mit küldjek nektek ajándékba – fordul tanítványaihoz – nincs ezüstöm; halljátok szívem szózatát, értsétek meg igéimet. Zöld ligetben, csörgedező patakok mentén bolyongott egy ifjú, lefeküdt a szellős halmon, csodálatos álmot látott: felvonult előtte az erkölcsök és a bűnök tábora. Az egyik oldalon megjelent a lelki Derékség, a kisded Ártatlanság, a csendes Öröm, az égi Vidámság, a tiszta Szemérem, a díszes Alázat, a nemes Adakozás, a szép Mérséklet, a tündöklő Igazság, a nemes Engedelem, a megnyugvó Egyezség, a csinos Takarékosság, a harci Vitézség; a másik oldalra megérkezett a durva Gonoszság, a rögzött Korhelység, a buta Vesztegetés, a fene Visszavonás, a rongyos Fösvénység, a kába Hazugság, a nyöszörgő Mértéktelenség, a gyáva Kevélység, a tiltott Gyönyörűség, a ragadozó Zabolátlanság. Az erények és bűnök közé leszállt most a játszi Szerencse; ujjongani kezdtek a bűnök, mozdulatlanul maradtak az erkölcsök; egyszerre csak szörnyű dördülés, árnyékként oszlott el a csalfa Szerencse, irtózatos vihar rázta meg a földet; a bűnök hada a poklok rémes ölébe menekült, az erkölcsök rendíthetetlen tábora diadallal maradt meg a helyén. Örvendett az alvó ifj ú, lángoló ajakkal esküdött hűséget az erényeknek, ébredése után is megtartotta esküjét. «Ezt akarám Árpád nyelvén elzengeni néktek.» – A didaktikus allegorizálás nem nyomta el a költemény lendületét, Prudentius ókori keresztény poéta irodalmi témája újjáéledt a magyar költő lantján, képei és kifejezései gazdagon áradtak. A keresztény erkölcstan oktatásait hatásosan szőtte egybe a római sztoicizmus szellemével.
Tolna megyéből 1823 őszén költözött vissza a fővárosba, de még ez év tavaszán eljuttatta két költeményét Kisfaludy Károly Aurórájába. (Toldi Csepelben, Juhász és bojtár.) A szerkesztő nem örült egyik versének sem, félretette kéziratát, elhatározásáról udvarias levélben tudatta az ismeretlen nevű költőt, egyúttal felhívta arra is, hogy küldjön be hozzá más költeményeket. Így jelent meg az Auróra 1824. évi kötetében A völgyi lakos és A szánakodóhoz: egy borongó hangulatú románc és egy érzelmes szerelmi dal.
1824-ben már számos magyar író ismerte és becsülte az új tehetség nevét. Kisfaludy Károly számot tartott munkásságára az Aurórában, Kavacsóczy Mihály mutatványt adott Zalán Futásából az Aspasia lapjain, Kazinczy Ferenc megtisztelte első levelével. «Örvendek-írta hozzá 1824. február 28-án a széphalmi vezér – hogy körünket veled látom szaporodni. Sokat várok tőled, mert jó jel, ha a kezdő nem félig-érettet ad. Engedd tudnom születésed helyét s napját és hogy hol tanultál s most mire készülsz s Pesten hol szállásolsz. Élj szerencsésen és szeress.»
A költő képzeletét elsősorban a nemzeti mult diadalmas harcai és tragikus jelenetei foglalkoztatták; a harcok dicsőségét hexameterekben zengte, a tragikus eseményekről jambusos drámákat írt. Eszményképei a magyar férfiasság és a római sztoicizmus. A félelmes történeti mozzanatok és korának haladó eszméi egyformán megragadták, eszményítette a tradíciókat, nem ellenkezett a modern idők felvilágosodott áramlatával. Műfajaiban és verselésében a poétika hagyományos szabályaihoz igazodott, de a zárt formák keretein belül lelkének preromantikus izzása egyre hatalmasabb lánggal éledt a magyar költészet új útjainak bevilágítására.
Kiadások. – Vörösmarty Mihály első nyomtatásban megjelent költeménye: Virág Benedekhez. Szépliteratúrai Ajándék. 1822. évf. (A Tudományos Gyüjteményt és szépirodalmi melléklapját Thaisz András szerkesztette, ő adott helyet a következő évben a szerény pályakezdő újabb verses elmélkedésének is.) – Újabb költeménye: Perczel Móric és Miklós volt tanítványaimhoz. Az erkölcs diadala. U. o. 1823. évf. (A szerkesztő nem mindennapi megjegyzéseket csatolta komolyhangú verses munkához: «Kéretnek az írók, hogy tisztán és hiba nélkül írják le munkáikat s legalább egy keveset az interpunctióra és orthographiára vigyázzanak». Egyes sorokhoz írt jegyzetei: «Ezen vers hibás»; «Ez is hibás». Ez a nyilvános leckéztetés fölötte sértette a költőt s mindaddig nem küldött több verset Thaisz András folyóiratába, míg később ő maga nem került a Tudományos Gyüjtemény élére.) – Szigorú volt magával szemben: nemcsak hosszan dolgozott egy-egy költeményén, hanem kevésbé sikerült verseit megsemmisítette vagy félretette elmúlásra szánt kéziratai közé. Gyulai Pál egész kötetre való verses szöveget szedett össze kéziratos irodalmi hagyatékából: Vörösmarty összes munkái. Teljes kiadás. VIII. köt. Budapest, 1885. (Ifjúkori kísérleteinek gazdag gyüjteménye: lírai költemények, A hűség diadalma, Ypsilon-háború, Az elbúsult deák, Zsigmond; továbbá a költő által gyüjteményeibe fel nem vett későbbi versek és drámai töredékek.) – Ezt a sorozatot Brisits Frigyes egészítette ki a költő diákkori verseivel: Vörösmarty Mihály kiadatlan költeményei. Budapest, 1926. (Az irodalomtudomány úgy tudta, hogy Gyulai Pál teljes kiadása kimerítette a költő egész poétai hagyatékát, annál nagyobb meglepetést keltett, mikor Brisits Frigyes kutató munkája nyomán az 1816–1820. évkörből újabb Vörösmarty-szövegek kerültek elő: számos vers, egy vígjátéktöredék, a Kleist-féle Seneca-tragédia néhány mondatának fordítása.)
Irodalom. – Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza. Pest, 1866. – Gyulai Pál jegyzetei: Vörösmarty összes munkái. VIII. köt. Budapest, 1885. – Pintér Kálmán: A bölcseleti elem Vörösmarty lírai költeményeiben. Budapesti kegyesrendi gimnázium értesítője. 1889. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Király György: Vörösmarty Volt Tanítványaimhoz című költeménye. Irodalomtörténet. 1915. évf. – Tolnai Vilmos: Villi-tündér, villi-tánc. Ethnographia. 1920. évf. – Alszeghy Zsolt: Magyar lírikusok. Budapest, 1921. – Brisits Frigyes bevezetése: id. Vörösmarty-kiadás. Budapest, 1926. – U. az: A Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-kéziratainak jegyzéke. Budapest, 1928. – U. az: Vörösmarty képzeletalkata. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Gálos Rezső: Vörösmarty Senecája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1928. évf. – Farkas Gyula: Romános, romántos, romantikus. Minerva. 1929. évf. – Szerb Antal Vörösmarty-tanulmányok. U. o. 1930. évf. – Hajas Béla: Vörösmarty Mihály és Perczel Etelka. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – Brisits Frigyes: Börzsönyben. Élet. 1932. évf.
