DEÁK FERENC.
DEÁK FERENC.
SZÉCHENYI István és Kossuth Lajos mellett DEÁK FERENC a XIX. század magyar közéletének harmadik nagy átalakítója. Az 1832–1836. évi országgyűlésen tűnt fel; jogi tudásával és szónoki képességeivel osztatlan becsülést vívott ki nevének. Az 1839–1840. évi országgyűlésen már a liberális ellenzék vezére volt, anélkül, hogy kereste volna a vezérséget. Az országgyűlés tagjai nagyobbára csak a magyar törvénytárnak és a magyar történelemnek lapjait forgatták, ő az új nemzedéknek ahhoz a csoportjához tartozott, amely a külföld legjelesebb jogi és államtudományi munkáit tanulmányozta s európai látókörre tett szert. A közjogi, magánjogi, büntetőjogi tárgyalások minden vitás mozzanatát eldöntötte ismereteinek gazdagságával és rendkívül erős érvelésével. Legjobban a jobbágyság felszabadítása érdekelte, de meggyőződéssel emelt szót mindenütt, ahol a jog, törvény, igazság ügye veszélyben forgott.
Szellemi nagysága a szabadságharc bukása után bontakozott ki. Egyideig dunántúli birtokán gazdálkodott, majd felköltözött Pestre; szerény lakása a legnevesebb politikusok gyülekező helye volt. Kortársai úgy érezték, hogy az ő bölcsesége után kell igazodniok mindazoknak, akik Magyarországot még egyszer fel akarják támasztani. Deák Ferenc a szenvedőleges ellenállást képviselte, mert látta, hogy a nyilt harcbaszállás hiábavaló erőfogyasztás lenne. Mikor a Bach-rendszer összeomlott s az uralkodó összehívta az 1861. évi országgyűlést, két Felirati javaslatában fényes érveléssel fejtette ki a nemzet jogait s megcáfolta azt a feltevést, hogy Magyarország az osztrák összbirodalom érdekeinek tartozik magát alávetni. Kimutatta, hogy Magyarországnak Ausztriába való beolvasztása nemcsak törvénytelen, hanem Ausztriára nézve is káros; az uralkodó és nemzet között tátongó ürt csak az V. Ferdinánd királytól szentesített 1848-as törvények alapulvételével és továbbfejlesztésével lehet áthidalni. A nemzet nem kíván új jogokat, csak régi alaptörvényeit védi. – Az uralkodóház tanácsosai nem találták elfogadhatónak a magyar álláspontot, a császári biztos feloszlatta az országgyűlést, beköszöntött az újabb abszolutizmus.
Mikor Lustkandl Vencel bécsi egyetemi tanár az osztrák államjogi felfogás helyességét iparkodott igazolni, Deák Ferenc is tollat fogott s Adalék a magyar közjoghoz (1865) című munkájában megcáfolta a bécsi jogtudós érveit. Ez a közjogi fejtegetés egyik legfényesebb bizonyítéka Deák Ferenc államférfiúi bölcseségének, kitűnő törvénytudásának, győzhetetlen logikájának.
A Botschafter című bécsi lap támadására is ő adta meg a választ 1865. évi híres Húsvéti cikkében. Visszautasította azt a gyanusítást, hogy a magyarok el akarnak szakadni a Habsburg-háztól és Ausztriától; egyenesen a király bölcseségéhez fordult; kifejtette, hogy a Habsburg-birodalom biztonsága semmit sem veszít, ha Magyarország önálló lesz. Mi nem akarjuk – úgymond – ezen alkotmányos önállást feláldozni csupán azért, mert a lajtántúli népek új alkotmányának egyes pontjai máskép hangzanak; de készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni. – A cikk megtette hatását, az uralkodó még 1865-ben összehívta az országgyűlést, a kölcsönös mérséklet a kiegyezés megteremtésére vezetett.
Deák Ferenc mint szónok a legnagyobbak közül való. Beszédei nem a hallgatók indulatainak fölkeltésére, hanem az értelem fölvilágosítására törekedtek. Nincsenek meg bennük a megindítás eszközei, annál meggyőzőbb az érvek ereje. Éles logika nyilvánul meg minden részükben. A nagy jogtudós az érveket sohasem pótolta szónoki alakzatokkal, a képzelet és szenvedélyek izgatásával; egyszerűen, világosan, nagy ítélőerővel sorakoztatta fel bizonyítékait; nem szorult még az irónia fegyverére sem. Nyelve a pongyolaságtól éppen olyan távol állott, mint a keresettségtől. Költői ragyogás kevés volt prózájában, de homály és henye szószaporítás sem volt soha benne.
Találóan rajzolta meg Deák Ferenc politikai egyéniségét Tóth Lőrinc. Lássuk őt, úgymond, mint pártvezért; keressük fel az ellenzék bizalmas tanácskozásain. «Nagy a zaj, a rendetlenség, tömérdek a beszéd a tanácskozmányi teremben. Ki nem ismeri a magyar s minden ellenzék fegyelmetlenségét? Azt mondja, hogy független akar lenni, csak lelkiismeretére hallgatni, akkor midőn nem egyéb, mint kevély, hiú, dicsvágyó; ahány fej, annyi vélemény, ahány katona, annyi vezérségigénylő. Egy férfiú lép be a szobába; megjelenése neptuni hatással van a hullámokra. Kényelmesen ül a pamlagra, mert a kényelmet szereti, szájában szivar, ami kedves szokásának látszik lenni; s midőn már sokan, igen sokan kibeszélték magukat és elmondák, ki mit tanult Kelemenből, Köviből, Rotteckből és Benthamból, szólani kezd egyszerűen, világosan, olykor tréfásan; kezei alatt gyönyörű rendben pereg le a bonyolult gombolyag; világos szavaira oszlik a kétértelműség köde, a szofizmák csalárd szürkülete: feltűnnek a biztos, határozott álláspontok, a jól meggondolt csatarend; megmondja, mi téren kell kezdeni a támadást s folytatni a vitatkozást, minő pontokat kell tartani s feladni, mi rendben kell állítani a csapatokat s ütegeket. És a zaj elnémul, a rendetlen tömeg csöndesen hallgat s nyugodtan széled vacsorához.» (Csengery Antal: Magyar szónokok és státusférfiak. Pest, 1851.) – Horváth Mihály így jellemezte a nagy férfiút: «E hatalmas szellemben, mely az értelem mélységére, az ítélet élességére s alaposságára, a tudomány bőségére nézve, még politikai ellenfeleinek közelismerése szerint is páratlan a hazában, nincs semmi hiúság, semmi nagyravágyás, semmi ambitio. Ha ő egy alkotmánytalan, kényuralmi kormányú államnak született volna polgárává, hol őt a polgártársainak bizalmából eredő kötelességérzet nyilvános pályára nem kényszerítheti s magányából választása által ki nem ragadhatja: ő kevesektől ismerve, csak legközelebbi környezetétől csodáltatva, minden kitűnés, minden hírnév nélkül száll sírjába. Az ambitio s tettvágy hiánya s ama nyugalom és mérséklet koránt sem tette őt elvonult, magába zárkózott, hideg, önző s éldelhetetlen egyénné. Sőt, valamint magas értelmi tehetsége, dús ismeretkincse, bölcsessége által valóságos tekintéllyé lett a hazában: úgy aranytiszta becsületessége, önzetlen honszerelme, szerénysége és szeretetreméltó kedélyessége minden pártnak tiszteletét kivívta neki. Maga a kormány is nagyrabecsülte őt, bár ernyedetlen, lényeges dolgokban soha nem tágító ellenzése miatt sokszor nem kevéssé gyűlt meg vele baja. Ő nem kevésbbé csodált vala a magán társalgásban, mint a törvényhozás vagy a megyei közgyűlések termeiben. Elmés, kedélyes társalgása nem kevésbé keresett volt a finom nevelésű hölgyektől, mint a férfiak körétől, hol mulatságos tréfái, találó hasonlatai, talpraesett anekdotái igazi magyar szellemben, ízlésesen folytak ajkairól. Magánjelleme oly szeplőtelen, szeretetreméltó, mint ragyogó, példás nyilvánkaraktere: kik őt közelebbről ismerék vagy éppen barátságával dicsekedhetének, nem egykönnyen tudták meghatározni, mi benne a nagyobb, az ember-e vagy a honpolgár? Előtte csak az ügy állott; a maga személyét mindig feledte. Mindenható befolyását soha pártja egy tagjával sem érezteté; csupa kímélet volt még a gyöngék iránt is. Ha szükség nem volt reá, nem is szólott nyilvános ülésben; s ha szólott, azt csak azért tette, mivel vagy az ügy fontossága igényelte szavának nyomatékát vagy a tanácskozás folyamában támadt bonyodalom szükséglé logikája boncoló élét s értelme világát vagy az eléggé megvitatott kérdést kelle szabatos, határozott szavakba s formákba foglalni. És ekkor mindig eldöntőleg szólott. Szónoklata nem olynemű volt, mely átvillanyozza, elragadja, szenvedélyre gyujtja a hallgatókat, az inkább meggyőzőleg, melegítőleg hatott a kedélyekre; ment minden dagálytól s üres nagy szavaktól; egyszerű, szabatos nyelvű, derült, velős; kimerítő áradozás és unalomgerjesztés nélkül, felmelegítő elragadás nélkül, érveinek, okoskodásainak súlyával meggyőződést szülő.» (Huszonöt év Magyarország történetéből. 2. kiad. Pest, 1868.)
DEÁK FERENC 1803. október 17-én született Söjtörön, Zala megyében. Katolikus vallású nemesi családból származott, tanulmányait Keszthelyen, Pápán, Nagykanizsán és Győrött végezte. Korán feltűnt a vármegyei életben, az 1832–1836. évi országgyűlésen már Zala vármegye követe volt, ettől kezdve neve egybeforrt a kor politikai történetével. Az első magyar felelős minisztériumban őt kérték fel az igazságügyi tárca elvállalására, de a zivataros idők beköszönése után másokkal együtt ő is visszavonult a közélettől. A szabadságharc leverése után nagy hivatás várt rá. Míg Kossuth Lajos és száműzött társai a külföld részvétét iparkodtak fölkelteni a magyar nemzet iránt, ő itthon állt őrt az önkényuralom mesterkedéseivel szemben. Ragaszkodott az 1848-as alkotmányhoz, de nem akarta elvágni a kibékülés fonatát. Minden higgadtabb politikus érezte, milyen erő és bölcseség van híres kijelentésében: «Tűrni fog a nemzet csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit az erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, maga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges. Tűrni fog a nemzet, remélve a szebb jövendőt s bízva ügyének igazságában.» A nemzet hallgatott Deák Ferencre, vele együtt a passzivitás politikáját követte, várta a jobb idők bekövetkezését. A «haza bölcse» páratlan önzetlenséggel dolgozott a béke megteremtésén: fáradozásai megteremtették az 1867. évi kiegyezést. Miniszterséget nem vállalt, mint képviselő szolgálta tovább hazáját. Szeretet, hódolat, hála vette körül. 1876. január 29-én halt meg; igaz részvéttel kisérték nyugvóhelyére, a budapesti Kerepesi-temetőbe. Fenkölt gondolkodású, gyöngéd lelkű, derült kedélyű ember volt. Nagyeszű, igazságszerető, rendíthetetlen.
Adatok Deák Ferenc életéhez:
1665. – I. Lipót király nemességet adományoz a dunántúli Deák-testvéreknek. (A család törzsfészke a zalavármegyei Kehida falu. A Deákok nemesítésük után tehetős földbirtokosok, megyei tisztviselők, katonák.)
1803. – Deák Ferenc születésének éve. Október 17-én születik a zalamegyei Söjtör faluban. (Atyja Deák Ferenc földbirtokos, anyja Sibrik Erzsébet nemesasszony: mindketten katolikus vallásúak. A kisfiú korán árvaságra jut, testvérei nevelik. Bátyja, a nála tizenöt évvel idősebb Deák Antal, nagy gonddal irányítja tanulmányait.)
1811–1821. – Deák Ferenc tanulóévei. (Gimnáziumi tanulmányait a keszthelyi premontrei, a pápai bencés és a nagykanizsai kegyesrendi iskolákban, a filozófiát és jogot a győri királyi katolikus akadémián végzi. Kitűnő emlékezőtehetségű tanuló. Latinul olyan folyékonyan beszél, mint anyanyelvén. Tizennyolc éves korában már végzett jogász.)
1822. – Zalamegyei kehidai birtokukról Pestre megy, fölesküszik jurátusnak, az ügyvédjelöltek között feltűnik csodálatos tudásával. (Egy évi gyakorlat után, húszéves korában, megkapja az ügyvédi diplomát. Pesti joggyakorlata alatt egész életre szóló benső barátságot köt Vörösmarty Mihállyal.)
1823–1833. – Testvérbátyja irányításával kehidai birtokukon gazdálkodik, részt vesz Zala vármegye közéletében. (Kisebb tisztségeket visel, felszólal a megyei közgyűléseken. Mikor alispán-bátyját Pozsonyba küldik országgyűlési követnek, ő lesz a helyettes alispán.)
1833. – Harminc éves. Zala vármegye őt választja meg országgyűlési követének visszavonuló bátyja helyébe. (Semmi sem mutatja jobban általános megbecsülését, mint ez a választás. Az idősebb és gazdagabb nemesurak teret engednek fiatal nemestársuk ragyogó tehetségének. Az egykorú vármegyei jegyzőkönyv szerint: «Azon közbizodalomnál fogva, mellyel Deák Ferenc táblabíró úr iránt viseltettek, őt közmegegyezéssel és felkiáltással országgyűlési követjüknek választották, ki is a tekintetes karoknak és rendeknek benne helyeztetett bizodalmukat megköszönvén, a követséget elfogadta, ebbeli küldetésének hitelesítésére a megbízó levél a nemes vármegye részéről neki kiadatni rendeltetett.» Április végén felmegy Pozsonyba bátyja felváltására, az országgyűlés tagjai hamar felismerik kivételes tehetségét. Szereti mindenki, mert szerény és nagylelkű egyéniség; nem vágyódik vezéri szerepre; de mikor felszólal, mégis érzi mindenki, hogy tudása és erkölcse a versenytárs nélkül álló vezéré. Csakhamar egész udvara támad. Nyájas és előzékeny minden emberhez.)
1836. – Az országgyűlés szétoszlása után kehidai birtokán él, olykor Pesten időzik. Politikus-társai buzgón leveleznek vele. Különösen Kossuth Lajossal és Wesselényi Miklóssal van jó barátságban. (Wesselényi Miklós politikai pörében buzgón támogatja a báró védőjét, Kölcsey Ferencet; később József nádor és Metternich Kelemen államkancellár előtt személyesen is fölemeli kérő szavát a pertörlés érdekében. Tekintélyére vall, hogy Budán és Bécsben nemcsak kihallgatást adnak számára, hanem engedékenyebbek is lesznek Wesselényi Miklóssal szemben. A M. T. Akadémia 1837-ben tiszteleti tagjává választja.)
1839–1840. – A szabadelvű ellenzék vezére a pozsonyi országgyűlésen. A reformpárti nemesség sikerei az ő bölcsességére és ékesszólására vezethetők vissza. Politikájának vezércsillaga az igazság és emberiesség. (Széchenyi Istvánnal sokat érintkezik, de közös célok megvalósítására nem egyesülnek, mindegyikük megy a maga útján. Ebben az időben Deák Ferenc népszerűbb Széchenyi Istvánnál is, Kossuth Lajosnál is. Széchenyi István ezt jegyzi fel róla naplójába: «Megnyugtatva érzem magam. Deáknak kell a mi központunknak lenni. Félre minden irigységgel hazámfiai. Adjuk neki az elsőséget.» Politikai bölcsességének híre elterjed az egész országban, akarata ellenére is mindenütt ünneplik, nagyságát szóban és írásban magasztalják. A vármegyék és városok tömegesen szavaznak neki köszönetet hazafias érdemeiért, táblabíróvá és díszpolgárrá választják szerte a hazában. Pesten fáklyás-zenével vonulnak fel tiszteletére.)
1843. – Tapasztalnia kell a sors forgandóságát, honfitársai hálátlanságát, az emberek alacsonylelkűségét. Az új országgyűlési választások alkalmával a zalamegyei kisbirtokos és birtoktalan nemesség valósággal fölzendül ellene, kehidai házára tűzcsóvát vetnek, élete veszedelemben forog. (Némi önkéntes adó elvállalására tett javaslatot, ez bőszítette fel szűkebb hazájának konzervatív nemességét. A nem-adózás jelszavát kiáltozó nemesek ezrével vonultak be Zalaegerszegre, a tekintélyesebb földbirtokosok vezetése alatt álló liberális nemesség kisebbségben maradt, a nagyobb vérontást csak a katonaság kirendelése akadályozta meg. Az egész ország pirul a zalai eset miatt. Az indulatok némi csillapodása után a vármegyei urak rendbe akarják hozni a dolgot, Deák Ferenc azonban kijelenti, hogy olyan vármegyében, ahol beléfojtották a szót és embereket vertek agyon, nem vállalhat követi megbízást. Hiába erőltetik, elhatározásában rendületlen. Az elkeseredett nemesurak között nem akad egy sem, aki méltónak tartaná magát, hogy utána elfogadja az országgyűlésre szóló megbízatást. Egymásután mondanak le az ellenpárt által követnek kikiáltott táblabírák, új választás következik, Deák Ferenc ismét lemond. Zala vármegyét végre is a nádornak és az országgyűlésnek kell rákényszerítenie követ küldésére. Kossuth Lajos bizalmas levélben tudatja Wesselényi Miklóst az országgyűlés levertségéről és zavaráról: «Nagynak képzelém a hiányt, melyet Deák itt nem léte okoz, de ilyennek, minőnek tapasztalom, mégsem képzelém». Kossuth Lajos még nem tagja az alsótáblának, a kormánypárti konzervativokkal szemben Klauzál Gábor iparkodik összetartani a liberális ellenzéket.)
1848. – A nemzeti élet új korszakát kezdő márciusi napok a pozsonyi országgyűlésen. Az ellenzék vezérei és Zala vármegye nemesei parancsoló erővel követelik a haza bölcsének megjelenését Pozsonyban. Április 10-én a nádor kihirdeti az első magyar felelős minisztérium királyi megerősítését s Deák Ferenc igazságügyminiszteri kinevezését; április 11-én bezárul az utolsó rendi országgyűlés, V. Ferdinánd király szentesíti a magyar alkotmányt gyökeréig újjáteremtő modern törvényeket; április 14-én a miniszterek Pestre érkeznek, ettől kezdve itt fut össze a politika és közigazgatás minden szála. (Az állami élet új szervezésében Deák Ferencnek hatalmas része van, de népszerűsége már nem a régi, Kossuth Lajosé minden dicsőség. A július elején összeülő országgyűlés és a minisztérium egyre nehezebb helyzetbe kerül, a rendes kormányzás lehetetlenné válik, szeptemberben Deák Ferenc minisztertársaival együtt lemond tárcájáról, csak képviselőségét tartja meg. December 30-án szólal fel utoljára a képviselőházban, néhány nap mulva már Debrecen felé menekül az országgyűlés. A honvédelmi bizottság nevében Deák Ferenc és néhány nagytekintélyű főrend alkudozni próbál a Pest felé vonuló osztrák fővezérrel, de sikertelenül.)
1849. – Az osztrák katonai hatóságok felügyelete alatt Kehidán és Pesten él. A világosi fegyverletétel után vizsgálatot indítanak ellene, de nem tartóztatják le. (A következő évben a hadbíróság fölmenti a hűtlenség és lázadás vádja alól.)
1854. – Visszavonul a gazdálkodástól, birtokait eladja rokonságának, Kehidáról Pestre költözik. (Vagyona 800 hold földből s a hozzávaló gazdasági berendezésből és állatállományból állott. Életjáradékának jövedelméből az Angol Királyné szállodában él, itt vesz ki két szobát, itt is étkezik. A nyarat sógora zalamegyei birtokán, Pusztaszentlászlón, olykor Balatonfüreden vagy Marienbadban tölti. A pesti szállodában egyre többen látogatják. Salamon Ferenc szavai szerint: «Ő volt központja a honnmaradt emigrációnak. Csak két elem kerülte: az abszolutizmus emberei s a forradalom ágensei».)
1861. – A szabadságharc bukása óta tartott első országgyűlésen I. Ferenc József császárral szemben az 1848-as törvényekhez ragaszkodik, két felirati javaslatában kifejti a nemzet álláspontját, az ország lelkesen figyel szavára. Népszerűségének tetőpontja: az 1861-től 1867-ig terjedő hat esztendő. Minden alkalmat megragadnak, hogy tüneményes tehetségéért és szeplőtelen jelleméért ünnepelhessék. Büszke reá minden magyar ember. (A sors nyomorult iróniája, hogy 1863-ban, mikor sógora pusztaszentlászlói birtokán nyaralt, fegyveres rablók támadtak rá, a nemesi kúria cselédségét megkötözték, a házat kirabolták, sógorát megkínozták, tőle is elszedtek minden értékes holmit, azután nyomtalanul eltüntek.)
1865. – Megírja döntő hatású politikai cikkét a Pesti Napló húsvéti számában, kifejezi a nemzetnek a király személyébe vetett hitét. I. Ferenc József ez év decemberére országgyűlést hiv össze s ezzel megindulnak a béketárgyalások a császári udvar és a magyarság között. (Az 1866. évi osztrák-porosz-olasz háború Ausztria súlyos vereségével végződik s egy időre megakasztja a kiegyezés munkáját, de a nemzet vezérének mérsékelt és következetes magatartása végre is sikerhez vezeti a magyar ügyet.)
1867. – Nem fogad el sem miniszteri tárcát, sem királyi kitüntetést. Miniszterelnöknek maga helyett gróf Andrássy Gyulát ajánlja. Május havában Kossuth Lajos tiltakozik a kiegyezés ellen, megalkuvással vádolja a béke megkötőit, az 1848-as és 1861-es elvek megszegését panaszolja nyilt levelében. Deák Ferenc visszautasítja a vádiratot: eljárását, úgymond, szükségtelen igazolnia, mindent nyiltan tett, nézeteit senkire sem kényszerítette rá. (Június 8-án: a királyi pár megkoronázása, teljes politikai megkegyelmezés, a negyvennyolcas honvédek megajándékozása. A kiegyezés után a király és a nemzet kibékítője mint képviselő továbbra is részt vesz a politikai életben, sok leverő dolgot kell tapasztalnia, megéri azt is, hogy pártja egyesülni kénytelen a Tisza Kálmán vezérlete alatt álló balközéppel. A Deák-párt és Tisza-párt egyesüléséből alakuló szabadelvű párt elkeseredett harcokat vív a Kossuth Lajos szellemében politizáló szélsőballal: a negyvennyolcas ellenzékkel.)
1876. – Január 29-én meghal Budapesten. Hetvenhárom éves. Temetéséhez hasonló végső tisztességet addig még nem látott az ország. A Magyar Tudományos Akadémia palotájából temetik. Erzsébet királyné imát mond ravatalánál, Kossuth Lajos cipruságat küld sírjára. (Utolsó éveit nemesérzelmű gyámleányának, Széll Kálmánné Vörösmarty Ilonának, családi körében töltötte; nőtlen életét a meghitt Egyetem-téri otthon és a zavartalan rátóti nyaralások tették boldoggá. Érdemeit a magyar parlament törvénybe iktatta, hamvai fölé a nemzet mauzóleumot állított, 1887-ben leleplezték szobrát az ország fővárosában.)
Kiadások. – Adalék a magyar közjoghoz. Észrevételek Lustkandl Vencel munkájára: Das Ungarisch-Österreichische Staatsrecht. A magyar közjog történelmének szempontjából írta Deák Ferenc. Pest, 1865. (Először a Budapesti Szemle 1865. évf. I. füzetében jelent meg. A németre is lefordított nagyhatású vitairatot a M. T. Akadémia 1867-ben a nagyjutalommal akarta koszorúzni, de a szerény szerző elhárította magától a kitüntetést: hivatkozott az akkori ügyrend egyik pontjára, mely szerint folyóiratban megjelent munkának díj nem adható.) – Még egy szó a Botschafternek ápril 9-iki cikkére. (Híres húsvéti cikke a Pesti Napló 1865. évf. április 16-iki számában.) – Deák Ferenc beszédei. Hat kötet. Budapest, 1882–1898. (Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel kísérte Kónyi Manó.) – Deák Ferenc emlékezete. Két kötet. Budapest, 1889–1890. (Gondolatok és levelek sorozata. Összegyüjtötte és jegyzetekkel ellátta Váczy János.) – Válogatott munkáinak gyüjteményét Ferenczi Zoltán rendezte sajtó alá a Remekírók Képes Könyvtárában, Wlassics Gyula a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban, Berzeviczy Albert a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban.
Irodalom. – Csengery Antal: Magyar szónokok és státusférfiak. Pest, 1851. (Ebben Tóth Lőrinc tanulmánya: Deák Ferenc.) – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből. Három kötet, 2. kiad. Pest, 1868. – Laveleye Emil: Deák Ferenc. Franciából ford. Szász Károly. Pest, 1869. – Pulszky Ferenc: Deák Ferenc. Budapest, 1876. – Törs Kálmán szerkesztésében: Deák Ferenc emlékezete. Budapest, 1876. – Csengery Antal: Emlékbeszéd Deák Ferenc felett. Budapest, 1877. (Megjelent az Olcsó Könyvtárban is. Német fordítása Heinrich Gusztávtól 1877-ben.) – Dobránszky Péter: Deák Ferenc. Budapest, 1877. – Forster Arnold: Deák Ferenc. Angolból ford. Pulszky Ágost. Budapest, 1881. – Deák Farkas: Deák Ferenc. Pozsony, 1884. – Kónyi Manó: Deák Ferenc miért nem ment el az 1843-iki országgyűlésre? Budapest, 1889. – U. az: Deák Ferencnek az 1861. évi országgyűléstől elfogadott két fölirata. Budapest, 1890. – Váczy János: Deák Ferenc mint levélíró. Fővárosi Lapok. 1890. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. II. köt. Budapest, 1893. – Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. Három kötet. Budapest, 1900. – Kemény Ferenc: Deák Ferenc mint nevelő. Magyar Pedagógia. 1903. évf. – Angyal Dávid: Deák Ferenc emléke és a katonai kérdés. Budapesti Szemle. 1904. évf. – Balogh Jenő: Deák Ferenc mint büntető jogász. Akadémiai Értesítő. 1904. évf. – Ferenczi Zoltán: Deák élete. Három kötet. Budapest, 1904. – Gyulai Pál: Emlékezés Deák Ferencre. Budapesti Szemle. 1904. évf. – Szily Kálmán: Deák Ferenc és a M. T. Akadémia. Akadémiai Értesítő. 1904. évf. – Váczy János: Deák Ferenc beszédei. Századok. 1904. évf. – Zichy Antal: Deák Ferenc mint író. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Wertheimer Ede: Gróf Andrássy Gyula élete és kora. I. köt. Budapest, 1904. – Halász Imre: Egy letünt nemzedék. Budapest, 1911. – Szekfü Gyula: Három nemzedék. Budapest, 1920. – Berzeviczy Albert: Az abszolutizmus kora Magyarországon. 1849–1865. Három kötet. Budapest, 1922–1932. – Wlassics Gyula: Deák Ferenc. Budapest, 1923. – Berzeviczy Albert: Deák Ferenc miskolci szobra előtt. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Altenburger Gyula A haza bölcse. A Cél. 1926. évf. – Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből. Budapest, 1926. – Berzeviczy Albert: Deák Ferenc. Budapesti Szemle. 1931. évf.
