TOLDY FERENC.
TOLDY FERENC.
MÉG a szabadságharc előtt kezdte meg korszakot alkotó működését a magyar irodalomtörténetírás terén TOLDY FERENC. Írói fellépése az 1820-as évek elejére esik. Eleinte szépirodalmi dolgozatokkal iparkodott magára vonni a figyelmet, de próbálkozásai nem sikerültek. Annál meglepőbb fejlődést mutat tudományos pályája. Előtte a magyar irodalomtörténetírás mindössze négy munkával dicsekedhetett: Wallaszky Pál, Pápay Sámuel, Kazinczy Ferenc és Mailáth János vázlataival. A magyar politikai történelemre vonatkozó irodalom ekkor már egész könyvtárt tett ki, a történetbúvárok a monumentális históriai kötetek százait forgathatták, ezzel szemben a magyar irodalomtörténeti munkák teljes gyüjteménye elfért egy kötetben. Toldy Ferenc megváltoztatta a helyzet képét.
1827-ben tűnt fel Vörösmarty Mihály hőskölteményeiről szóló esztétikai fejtegetéseivel, ezt nyomon követte a magyar költészet történetének németnyelvű vázlata Handbuch der ungrischen Poesie (1828) című kiadványában. Azért írt németül, hogy egyrészt a magyarországi németek kedvet kapjanak a magyar irodalom tanulmányozására, másrészt a külföld is megismerhesse a magyarság szellemi életének multját. Mailáth János rövid rendszerezésének hatásától most még nem tudott megszabadulni, de azért már feltűnt önálló jellemző tehetsége.
Úgy látszik maga is érezte, hogy előbb részleteiben kell megismernie és apránkint feldolgoznia a sok ismeretlen irodalmi anyagot, mert a rendszeres irodalomtörténeti összefoglalástól hosszú ideig tartózkodott; inkább csak kortársainak írói működését bírálta és a jelesebb magyar költők munkáit rendezte sajtó alá. Csak a szabadságharc után jelent meg első összefoglaló munkája: A magyar nemzeti irodalom története. Ó- és középkor. (1851.) Ez a munka a mohácsi csatát megelőző kor irodalmára nézve hosszú ideig versenytárs nélkül állott, nemcsak gondos adatgyüjtése miatt, hanem azért is, mert anyagának jelentékeny része ismeretlen volt.
A magyar költészet történetében (1854) a verses műfajok fejlődését Kisfaludy Sándorig vezette le. Anyagának gazdagsága feltűnést keltett, értékeléseit ellenmondás nélkül fogadták. Ha meggondoljuk, mennyi új anyagot hozott felszínre; ha tekintetbe vesszük, hogy ítéleteinek nagy részében semmiféle irodalmi hagyományra nem támaszkodhatott: lehetetlen magasztalással nem szólanunk kivételes eredményeiről.
Legértékesebb munkája a középiskolák számára írt rendszerezése: A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig rövid előadásban. (1864.) Ebben az összefoglalásában az 1848-as szabadságharc koráig vázolja a magyar irodalom fejlődésének történetét. Anyagán teljesen uralkodik, áttekinthetően csoportosít, önállóan ítél, mindegyik írónak gondosan kijelöli a maga helyét. Kiterjeszkedik a szépirodalom és tudományos irodalom valamennyi ágára, megemlíti a latinnyelvű irodalom fontosabb termékeit is. Anyagának ez a rendkívüli kiterjedése teszi érthetővé, hogy a tudomány és irodalom fontosabb mozzanatairól is csak főbb vonásokban számol be. Itéletei általánosságban a legrégibb és legújabb korra nézve is elfogadhatók, bár ennek a két kornak megítélésében volt a legkevesebb támasztó pontja. Semmi sem mutatja jobban történeti éleslátását és helyes esztétikai érzékét, mint az a tény, hogy irodalomtörténetírásunk évtizedeken keresztül megmaradt az ő alapelvei mellett, tőle vette át a legfőbb szempontokat, az ő ítéleteit ismételte, bővítgette, javítgatta. Még az olyan fényes tehetség is, mint amilyen Gyulai Pál volt, inkább csak a XIX. századi részletek művészi elmélyítésével vitte előbbre irodalomtörténetírásunkat. A régibb korra Toldy Ferenc volt az irányadó, a XIX. század klasszikusainak megítélésében Gyulai Pál emlékbeszédei és bírálatai után igazodott irodalomtörténetírásunk.
Toldy Ferenc anyaggyüjtő, feldolgozó és rendszerező volt egy személyben. Még az irodalomtörténeti műnyelv és kifejezéskészlet alapjait is neki kellett megteremtenie. Munkái az adatok világába vezetnek, de ezekből az adatokból a magyar szellemi élet multjának nemcsak körvonalai bontakoznak ki, hanem segítségükkel bepillantást nyerünk a fejlődés részleteibe is. Nemzedékek munkáját végezte el egymagában. Az addig lappangó anyagot napfényre hozta, a feldolgozás jelentékeny részét egymagában végezte. Méltán nevezzük őt halhatatlan érdemeiért a magyar irodalomtörténetírás atyjának.
A kitűnő tudós a szépirodalmi kritika terén is hatásosan működött. A szabadságharcig Bajza József mellett ő volt a legtermékenyebb kritikus, ő magyarázta leglelkesebben kiválóbb költő-kortársai munkáit, szerkesztésében jelent meg a reformkor gazdag tartalmú kritikai közlönye: a Figyelmező. (1837–1840.) Kazinczy Ferenctől Arany Jánosig sok szépírót bírált, az esztétikai elemzése körébe vont irodalmi alkotások jellemvonásait lelkiismeretesen fejtegette, a művészi gondot és erkölcsi álláspontot mindig megkövetelte a szépíróktól.
«Hogy kritikusi munkásságának emléke – írja Császár Elemér – a mai nemzedék tudatában elhalványult, azt az a gazdag, szinte mérhetetlen munkásság okozta, melyet később az irodalomtörténetírás terén kifejtett. Toldy, az irodalomtörténetíró, olyan hatalmas és jellemző egyéniség, hogy még a tudomány is megfeledkezett kritikusi szerepéről. Pedig irodalmi pályája hosszú ideig két egymással párhuzamosan futó irányban haladt, sőt a negyvenes évekig Toldy inkább kritikus volt, mint történetíró.» A Figyelmező megindulásáig, 1837-ig, több bírálatot írt, mint Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc és Bajza József együttvéve. «Változatos is volt ez a munkásság: a megbírált művek sorában minden műágnak és minden műfajnak volt képviselője, az epigrammtól a tragédiáig, a daltól a regényig; a bírálatok hangja végigjárta az egész skálát a panegyristől az ostorozásig. Jogos a remény, hogy e sokfelé ágazó, sokszínű működés mélyén hatalmas egyéniség rejtőzik, méltó párja a kritika vezérének, Bajzának.» Hogy Toldy mégsem lett Bajzához mérhető kritikus, ebben a következő tényezők gátolták meg: 1. prózáján kevés egyéni szín csillogott, stílusa általában száraz volt; 2. barátaival szemben elfogultan ítélkezett, nem egyszer valóságos dicsőítő éneket írt tudományos bírálat helyett. «A Figyelmező megindulásával, 1837-ben, kezdődik Toldy kritikusi pályájának második, a mennyiséget nézve leggazdagabb szakasza. Begyakorolván magát előzőleg a kritika technikájába és stiljébe, most, hogy olyan folyóirathoz jutott, mely bíráló hajlamának szabad teret nyitott, kritikusi egyénisége dúsan, sőt buján kivirágzott.» Most is hajlott egyes költői művek túlbecsülésére, de rokonszenve és ellenszenve már nem vetett oly nagy hullámokat, mint azelőtt, ítéletei megbízhatóbbak voltak, mint régebben. Tárgyilagos és alapos óhajtott lenni, innen magyarázható aprólékossága és terjengőssége; ehhez járult, hogy a művészi elem hiányzott prózájából. Legértékesebb kritikája Arany János Toldijáról írt elemzése a Szépirodalmi Szemle 1847. évfolyamában. Negyvenkét éves korában letette a kritikusi tollat. «Megrendülve a nagy csapáson, mely 1849-ben a nemzetet a végromlás szélére sodorta, szeme a jelen helyett a multba tévedt s irodalmunk történetének színes képeit festve a szenvedő, láncaiban gyötrődő magyarság felé, vigaszt akart nyujtani honfitársainak. Így lett végleg irodalomtörténetíróvá s a legújabb irodalmi jelenségekről csak az Új Magyar Múzeum című akadémiai folyóirat Irodalmi Naplójában s irodalomtörténeti kézikönyveiben emlékezett meg.» (A magyar irodalmi kritika története a szabadságharcig. Budapest, 1925.)
TOLDY FERENC 1805. augusztus 10-én született Budán. Szülei nyolc éves korában a fővárosból Ceglédre küldték, itt tanult meg magyarul. A gimnázium első osztályát Cegléden, következő négy osztályát a pesti kegyesrendi iskolában, a hatodik osztályt Kassán, a három évi filozófiai tanfolyamot és az orvosi tanulmányok öt évét Pesten végezte. Nyugateurópai tanulmányútja után egy ideig mint orvos működött, negyedszázadig viselte a M. T. Akadémia titkári tisztét, 1843-tól s pesti egyetemi könyvtár igazgatója volt, 1861-ben a magyar nyelv és irodalomtörténet egyetemi rendes tanárává nevezték ki. Ötven éves írói jubileuma alkalmából, 1871-ben, az egész ország ünnepelte; a törvényhozás évi négyezer forint tiszteletdíjat szavazott meg számára, hogy kifejezze a nemzet háláját. 1875 december 10-én halt meg Budapesten.
Adatok Toldy Ferenc életéhez:
1805. – Toldy Ferenc születésének éve. Augusztus 10-ikén születik Budán a mai Toldy Ferenc-utcában. (Atyja Schedel Ferenc postai hivatalnok; anyja Thallherr Jozefa, egy bécsi építész leánya; mindketten katolikus vallásúak. Szülei nem tudnak magyarul, de ennek nem érzik hiányát: Budán és Pesten kevés a magyar, ezek is többnyire tudnak németül. A művelt polgárcsalád 1807-ben Budáról átköltözik Pestre.)
1813. – Toldy Ferenc a gimnázium első osztályába Ceglédre megy, hogy megtanuljon magyarul. (Egy októberi estén édesanyja így szól hozzá: «Kedves fiam, atyád elhatározta, hogy a hónap végén az első deák osztályba Ceglédre visz, hogy megtanulj magyarul. A gyermek sírni kezd: ő nem akar magyar fiú lenni! Anyja megcsókolja: «Nem akarsz magyar fiú lenni? Hát nem magyarnak születtél-e? Aki Magyarországon születik, az magyar, azért magyarul tudnia kell. Tudod-e, hogy milyen nemes nemzet a magyar? Szégyen volna rám nézve, ha a fiam német fiú maradna.» Cegléden egy év alatt kitűnően megtanul magyarul, ő a legjobb tanuló osztálytársai között.)
1813–1819. – Gimnáziumi tanulóévei. (Egy évig a ceglédi latin iskolában, négy évig a pesti kegyrendi gimnáziumban, egy évig a kassai premontrei gimnáziumban tanul. A tanítás nyelve latin, de véletlenül kezébe kerül néhány magyar könyv is. Tizennégy éves korában befejezi gimnáziumi tanulmányait.)
1819–1822. – Filozófiai tanulóévei. (A mai VII. és VIII. középiskolai osztályoknak megfelelő bölcseleti tanfolyamot a pesti egyetemen végzi. Itt köt egész életre való barátságot legkedvesebb évtársával, Bajza Józseffel. Verseket ír, történeti drámákon dolgozik, kísérletet tesz a vígjátékban, megpróbálkozik a novellaírással.)
1822. – A hároméves bölcseleti tanfolyam elvégzése után beiratkozik a pesti egyetem orvosi karára. (Ebben az évben kezd levelezni Kazinczy Ferenccel, a széphalmi mester tanácsára beküldi néhány költeményét az akkor induló Aurórának, Kisfaludy Károly közli egyik versét s ismeretséget köt a tizenhét éves ifjúval.)
1828. – Megjelenik első nagy hatást keltő könyve: a Handbuch. Az irodalom iránt érdeklődő magyar és német közönség ebből az antológiából ismeri meg a magyar költészet addigi legjava termését. (Szemere Pál még néhány évtizeddel később is emlegeti a szerző előtt ennek a magyar-német versgyüjteménynek irodalomtörténeti nevezetességét: «Sok jót csináltál első kézikönyved után és sokat fogsz még, de nagyobb hatású munkát sohasem lész képes írni, mint amilyen ez a maga idejében volt.» A pesti Auróra-kör ekkor már javában virágzik, Toldy Ferenc ismer minden fővárosi írót, Kazinczy Ferenccel is ebben az évben ismerkedik meg személyesen. A széphalmi mester a Magyar Tudományos Akadémia ügyeiben Pestre érkezik, a fővárosi írók ünnepélyesen fogadják, a feszült viszony megenyhül az idősebb és az ifjabb írói nemzedék között.)
1829. – Orvosdoktorrá avatják. Másfél évi tanulmányutat tesz Nyugateurópában. (Németországban meglátogatja Goethét, Berlinben a nevesebb egyetemi tanárok előadásait hallgatja, műveltebb társaságokban ő maga is tart előadásokat a magyar nyelvről és irodalomról; egy ideig Londonban él, herceg Esterházy osztrák követ szívesen látja asztalánál; Párisban gróf Apponyi osztrák nagykövet egyengeti útjait, itt is hallgat egyetemi előadásokat, megfordul a kórházakban, könyvtárakban, színházakban, művészi gyüjteményekben; Svájcon és Olaszországon keresztül érkezik haza 1830. szeptemberében. Kisfaludy Károlyt halálos betegen találja, az ifjabb és az öregebb írók között a Conversations Lexikon pártos szerkesztése miatt ismét nagy az ellenségeskedés.)
1831. – Huszonhat éves. A Magyar Tudományos Akadémia első nagyűlésén akadémiai rendes taggá választják. (Tudományos munkássága mellett orvosi gyakorlatot folytat. Ebben az évben adja ki Kisfaludy Károly minden munkáinak tíz kötetét, ebben az évben támadja meg a Kritikai Lapok hasábjain Kazinczy Ferencet. A széphalmi vezér, úgymond, a tudomány ítélőszéke előtt soha nem igazolhatja magát azért, hogy egy idegenné vált hazai író egyik munkáját németből magyarra fordította. Pyrker László, a magyar főpap és magyar nemes, szűknek ítélte anyanyelvét szelleme megszólaltatására s Kazinczy Ferenc mégis megtisztelte azzal, hogy a Szent Hajdan Gyöngyeit megszólaltatta magyarul: «Ne feledd el nagy férfiú – írja Kazinczy Ferenc válaszára adott feleletében – ne feledd el magadat, hitedet, éjjeleid mindenkori gondját, tetteid egyetlen célját, ne feledd el érdemeid méltóságát, neved fényét annyira, hogy szennyéből tisztogasd azt, kit tisztítani nem lehet, hogy tetszeni igyekezzél annak, kinek tetszeni nem nagy érdem.»)
1833. – Az egészségtan és életrendtudomány rendkívüli tanára lesz a pesti egyetemen. (Tizenegy évig tanítja a diététikát, előadásait 1839-ben könyvalakba» is közzéteszi. Mint orvosi író a maga korában a leghasznosabban működők egyike. Bugát Pállal együtt 1831-ben megindítja az első magyar orvosi folyóiratot, 1833-ban magyar-deák és deák-magyar orvosi szókönyvet ad ki, számos új gyógyászati műszót alkot, cikkeket fordít németből magyarra.)
1834. – A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából megkezdi a Tudománytár szerkesztését. (Az érdemes folyóirat helyet ad valamennyi tudományágnak, de 1844. végén megszűnik, annyira súlyos a Magyar Tudós Társaság pénzügyi helyzete.)
1835. – Harminc éves. Megválasztják a Magyar Tudományos Akadémia titkárává. (Ettől kezdve ő a Tudós Társaság munkásságának legfőbb irányítója huszonhat esztendőn keresztül. Az akadémiai titkárságot 1861-ben adja át Szalay Lászlónak.)
1836. – Indítványára megalakul a Kisfaludy-Társaság. (A Társaságnak 1841-től 1848-ig ő az igazgatója, 1860-tól 1873-ig másodelnöke.)
1837. – Megkezdi a Figyelmező szerkesztését. (Az Athenaeum kritikai melléklapjának szerkesztésével sok ellenséges indulatot vált ki; Bajza Józseffel és Vörösmarty Mihállyal együtt megrágalmazzák becsületében; a triumvirátus sikerrel veri vissza támadóit, de a Figyelmező négy évi fennállás után megszűnik.)
1843. – Kinevezik a pesti egyetemi könyvtár igazgatójává. (Rendezi a könyvtárt, amint már előbb is rendezte a M. T. Akadémia könyvtárát. Ettől az évtől kezdve német családi neve helyett már hivatalosan is a Toldy nevet használja. A Schedel helyett a Toldy-név 1828-tól kezdve tűnik fel egyik-másik munkáján.)
1849. – A szabadságharc bukása után minden erejét megfeszíti, hogy a kor legműveltebb magyarjaival és anyagi áldozatokra kész főrangú férfiaival egyesülve bizalmat keltsen a magyar irodalom és tudomány jövője iránt. («A mult hatalmunknak egyik eleme»: e jelmondat jegyében írja munkáit és szerkeszti vállalatait 1850-től kezdve. Újabb Nemzeti Könyvtárában megjelennek a régi magyar írók, Új Magyar Múzeuma az akkori tudományos élet központi közlönye. Bámulatos kitartással dolgozik a szellemi élet különféle területein.)
1855. – Vörösmarty Mihály halála. (A nagy költőt és a jó barátot egyformán siratja az elköltözöttben. Évről-évre többen távoznak barátai közül: 1858-ban Bajza József, 1864-ben Fáy András, 1865-ben Jósika Miklós, 1866-ban Czuczor Gergely, 1868-ban Erdélyi János, 1871-ben Eötvös József. Lassankint elveszíti minden régi pályatársát.)
1861. – Ötvenhat éves. A magyar nyelv és irodalom rendes tanára lesz a pesti egyetemen. (Ezt megelőzően tíz évig az esztétika és egyetemes irodalomtörténet magántanára.)
1871. – Országos ünneplése irodalmi munkásságának félszázados fordulója alkalmából. (A M. T. Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, az egyetem, a tudományos és társadalmi egyesületek lelkesedéssel köszöntik, gyűléseket és lakomákat tartanak tiszteletére, a költők verseket írnak hozzá, Jókai Mór neki ajánlja Eppur Si Muove című regényét. Az országgyűlés abban a megbecsülésben részesíti, hogy a magyar nemzet hálája jeléül négyezer pengő évdíjat szavaz meg számára haláláig.)
1873. – Januárban megválasztják a Kisfaludy-Társaság elnökévé. (Elődei az elnöki székben: Jósika Miklós, Eötvös József, Kemény Zsigmond; utóda: Lukács Móric.)
1875. – December 10-én meghal Budapesten. Hetven éves. Nagy gyásszal kísérik a Kerepesi-úti temetőbe. (Népes családot hagyott maga után. Háromszor nősült: fiai közül Toldy István országosan ismert nevű író és publicista; Toldy László katolikus pap, később Budapest levéltárnoka; egyik leánya, Toldy Izabella, az angolkisasszonyok egri kolostorának főnöknője; másik két leánya, Auguszta és Jolán, az 1930-as évek elején még teljes szellemi frissességben élt Budapesten a rég letűnt mult kegyeletes emlékei és a sivár jelen kenyérkereső gondjai között.)
Kiadások. – Toldy Ferenc nemcsak a tudományos élet irányításában szerzett ritka érdemeket, hanem maga is páratlan buzgalommal dolgozott. A magyar klasszikusok munkáit gondos kiadásokban vitte a közönség elé, a szöveggyüjtés és sajtó alá rendezés munkájában fáradhatatlan volt. (Bacsányi János, Bajza József, Berzsenyi Dániel, Czuczor Gergely, Csokonai Vitéz Mihály, Faludi Ferenc, Gyöngyösi István, Kazinczy Ferenc, Kármán József, Kisfaludy Károly, Kisfaludy Sándor, Kölcsey Ferenc, Mikes Kelemen, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, Vörösmarty Mihály, Zrínyi Miklós és mások összegyüjtött munkái.) – Irodalomtörténeti tanulmányainak, emlékbeszédeinek, kritikáinak száma igen nagy, az összefoglalásban és rendszerezésben kortársai között versenytárs nélkül állt, maradtak történettudományi, szépirodalmi és orvosi munkái is. – Isocratis Paraenesis ad Demonicum. E graeco per Rud. Agricolam. Adjecta translatione Hungarica. Curayit Franc. Josephus Schedel. Pest, 1821. (Első önállóan megjelent munkája: Isocrates görög filozófus Intelmeinek magyar fordítása latinból. A tizenhat éves ifjú lelkes nyelvújító s eléggé merész pályakezdő: munkájában nekiront Czinke Ferenc egyetemi tanárnak, a nyelvújítás ellenségének. A Tudományos Gyüjtemény megleckézteti szerénytelenségéért, hogy «hona javában megőszült tanítóját oly kíméletlenül támadja.») – Schedel Ferenc József külföldi színjátékai. Első kötet: A haramják. Dráma öt felvonásban. Írta Schiller Friderik. Magyarra átvivé Schedel Ferenc József. Pest, 1823. (Schiller-fordítása nem sikerült, de későbbi átdolgozott szövegét a Nemzeti Színház is jónak találta a dráma előadására. A fordításról Horvát István lesujtó bírálatot írt a Tudományos Gyüjtemény 1824. évfolyamában. Kimutatta, hogy a fordító sok helyen vétett a magyar nyelv törvényei ellen; nyelvújító túlzásaival valóságos herostratosi munkát végzett; tömegesen használ efféle szavakat: katonálni, keblenc, melltyű, serg, sógorcsa, szunnyalom.) – Most vagy soha. Pest, 1824. (Kisfaludy Károly novellastílusát követő elbeszélés: egy kapitány és egy szép özvegy története.) – Aesthetikai levelek Vörösmarty Mihály epikus munkáiról. Pest, 1827. (A költő elbeszélő művészetének magasztaló méltatása. Toldy Ferenc Vörösmarty Mihályt tartotta a legnagyobb magyar költőnek, munkáit mindvégig a hódolat hangján elemezte. Ez volt az első nagyobb esztétikai fejtegetése. Először a Tudományos Gyüjtemény 1826, és 1827. évfolyamában jelent meg. Az önállóan is kiadott tanulmány ajánlása: «Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc mestereim s barátimnak.) – Handbuch der ungrischen Poesie. In Verbindung mit Julius Fenyéry herausgegeben von Franz Toldy. Két kötet. Pest és Bécs, 1828. (A Fenyéry Gyulával közösen kiadott antológia első kötetében van a Geschichte der ungrischen Poesie; ezt követik időrendben a válogatott magyar költemények. A második kötetben a költemények német verses fordításai foglalnak helyet; a fordítók: Mailáth János, Paziazi Mihály, Tretter György. Az életrajzok és hozzájuk csatolt költemények sorrendje: Tinódi, Balassa, Rimay, Zrínyi, Liszti, Beniczky, Gyöngyösi, Koháry, Ráday, Amade, Faludi, Bessenyei, Orczy, Barcsai, Ányos, Pálóczi Horváth, Dugonics, Baróti Szabó, Rájnis, Révai, Ráday, Szentjóbi Szabó, Bacsányi, Dayka, Verseghy, Gvadányi, Virág, Csokonai, Kisfaludy Sándor, Kazinczy, Kis, Berzsenyi, Szemere, Szász József, Döbrentei, Buczy Emil, Ungvárnémeti Tóth, Vitkovics, Fáy, Pázmándi Horvát, Szentmiklóssy, Kölcsey, Kisfaludy Károly, Bajza, Czuczor, Vörösmarty. Ebből a névsorból kiviláglik, kiket tartottak jó költőknek a pesti magyar írók 1828. táján. A méltatásban a kortársi viszony helyenkint erősen megtéveszti a szerzőt, de sokkal inkább lehet csodálkozni a költői jellemzések helyességén. A fiatal orvosnövendéknek Mailáth János vázlatán kívül alig volt valamirevaló forrása, mégis talpraesetten elemezte a magyar költészet történetét.) – A magyar nemzeti irodalom története. Ó- és középkor. Példatárral. Két kötet. Pest, 1851. (Másodszor 1852-ben, harmadszor 1862-ben jelent meg. Folytatásából csak egy füzet került ki a sajtó alól: Az újkori magyar nemzeti irodalom története. Pest, 1853. Középkori magyar irodalomtörténete gazdag anyaggyüjtemény. Mindenütt az eredeti forrásokig megy vissza, a nemzet őstörténetét a hazafi lelkességével szemléli, szót emel a húnok és magyarok azonossága mellett. A nyelvemlékek között több hamisítványt tárgyal, ezeket a koholt szövegmaradványokat akkor még mindenki hiteleseknek tartotta. Álláspontja általában kritikai: «Hosszas tapasztalás által meg lévén tanítva, mennyire szükséges elismert tekintélyeknél is a kételkedés, nehogy az igaz mellett hibákat is terjesszünk». Munkáját a M. T. Akadémia nagyjutalmával tüntették ki.) – A magyar költészet története. Két kötet. Pest, 1854. (Második kiadása 1867-ben jelent meg egy kötetben. A legrégibb időktől a XIX. század elejéig tárgyalja művében a magyar verses irodalom fejlődését. Első kidolgozása a Pesti Naplóban jelent meg, mint 1853–1854. évi egyetemi előadásainak szövege. Egyforma gonddal tárgyal és behatóan magyaráz minden számbavehető költőt. Történeti érzéke erős, esztétikai véleménye helytálló.) – Kazinczy Ferenc és kora. Két rész. Pest, 1859–1860. (Befejezetlenül maradt, de így is értékes Kazinczy életrajz.) – A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig rövid előadásban. Két szállítmány. Pest, 1864–1865. (Második kiadása két kötetben: 1868; harmadik kiadása: 1872; negyedik kiadását Gyulai Pál rendezte sajtó alá: 1878. Ez a középiskoláknak szánt magyar irodalomtörténete volt a legnagyobb hatású munkája. Akadémiai nagyjutalmat nyert. Első kiadásának előszavában joggal írja: «A munkáról magáról kevés mondanivalóm van. Az nem kompiláció – hiszen honnan kompiláltam volna? – hanem első kísérlete összes irodalomtörténetünk tudományos és rendszeres kidolgozásának, mely irodalmunk szinte már ezer éves életét kirekesztőleg a kútfák s magának az irodalomnak vizsgáló áttanulásából adja elő; mi mellett, fájdalom, csak ritkán támaszkodhattam idegen ítéletre; a tényekről pedig egyenként és összesen jót állhatok: mert semmit sem állítok, miről meg nem győződtem s mert ami létezik és hozzáférhető, azt mind láttam, sőt ismerem. Plagiátora csak magamnak vagyok: t. i., ahol már nyomatott sorokat ismerne fel valaki, ott nevem alatt vagy nélkül kijött saját dolgozataimat használtam».) – Corpus grammaticorum linguae Hung. veterum. A régi magyar nyelvészek Erdősitől Tsétsiig. Pest, 1866. (A régi magyar nyelvtanok szövegeinek új kiadása.) – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. Nyolc kötet. Pest, 1868–1874. (Írói életrajzok, irodalmi beszédek, tanulmányok, kritikák. A szerző stílusa mind kisebb dolgozataiban, mind nagyobb munkáiban tömör, szabatos, emelkedett. Nem írt csillogón és könnyedén, de az ízlés és választékosság mindig ott volt írásaiban. Mikor a kiegyezés korában Gyulai Pál prózáját már országszerte magasztalni kezdték, az a nézet terjedt el, hogy Toldy Ferenc stílusa nehéz s ifjak számára különösen nem való. Erre mondta ő némi ingerültséggel – középiskolai irodalomtörténetének előszavában – hogy az irodalomtörténet gyermeknek, akár fiatal, akár vén gyermeknek, nem való s ha könyve az ifjúság fölfogását meghaladja, az a hiányos széptani képzésnek tudandó be, melyet pótolni nem az irodalomtörténet dolga. Stílusán az író, úgymond, alapjában véve nem tud változtatni: «Az oly szorosan függ az író szellemi charakterével össze, hogy ép az irály van sokkal kevésbé hatalmunkban, mint hinnők. Vannak ugyan az irálynak némely általános kötelező szabályai: legyen az tárgyához szabott, velős és világos, nemes és correct: s e sajátságok a gondolkodás és kifejezés fenyítékezése s az ízlés mívelése által elérhetők… s mégis, senki sem bírván önmagából kilépni, irálya, ha elméletből indul ki, saját egyénisége elleni küzdés inkább, mint a stíltanulmány pozitív eredménye».) – A magyar költészet kézikönyve a mohácsi vésztől a jelenkorig. Öt kötet. Budapest, 1876. (Az életrajzokkal ellátott antológiát a M. T. Akadémia a Marczibányi-díjjal tüntette ki. Sokkal több költő és költemény foglal benne helyet, mint az 1828. évi Handbuchban.)
Irodalom. – Greguss Ágost: Toldy Ferenc félszázados irodalmi munkássága. Pest, 1871. – Greguss Ágost tanulmányai. Két kötet. Pest, 1872. – Jelentés Toldy Ferenc írói aranyünnepéről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 7. köt. Pest, 1872. – Károly György Hugó: Visszaemlékezés Toldy Ferenc kassai életére. Budapest, 1875. – Greguss Ágost: Toldy Ferenc emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 11. köt. Budapest, 1876. – Szász Károly: Toldy Ferenc. U. o. 11. köt. Budapest, 1876. – Gyulai Pál: Emlékbeszéd Toldy Ferenc fölött. M. T. Akadémiai Évkönyv. Budapest, 1876. – Vutkovich Sándor: Emlékbeszéd Toldy Ferenc fölött. Pozsony, 1876. – Bodnár Zsigmond irodalmi dolgozatai. Budapest, 1877. – Ifj. Szinnyei József: A magyar irodalomtörténetírás ismertetése. Budapest, 1878. – Zólyomi Lajos: Toldy Ferenc életrajza. Pozsony, 1883. – Négyesy László: A magyar verselmélet kritikai története. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 21. köt. Budapest, 1887. – Szathmáry József: Kazinczy és Toldy. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1893. évf. – Kunfi Zsigmond: Toldy Ferenc. Irodalomtörténeti Közlemények, 1903. évf. – Négyesy László: Toldy Ferenc emlékezete. Budapesti Szemle. 1905. évf. – Riedl Frigyes: Toldy Ferenc emlékezete. Akadémiai Értesítő. 1906. évf. – Schöpflin Aladár: Toldy Ferenc emlékezete. Vasárnapi Ujság. 1905. évf. – Váczy János: Toldy Ferenc. Századok. 1905. évf. – Gyulai Ágost: Toldy Ferenc. Uránia. 1906. évf. – Fóris Miklós: Toldy Ferenc. Zilahi ref. kollégium értesítője. 1906. – Váczy János: Toldy Ferenc. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Kuncz Aladár: Toldy Ferenc. Budapest, 1907. – Schuschny Henrik: Toldy Ferenc mint orvosi író. Beöthy-emlékkönyv. Budapest, 1908. – Ferenczy József: Felolvasások az irodalom és szépművészetek köréből. Budapest, 1909. – Haraszti Károly: Bajza és Toldy levelezésének irodalmi jelentősége. Budapest, 1909. – Bayer József: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban. Budapest, 1912. – Riedl Frigyes: Három jellemzés. Budapest, 1912. – Császár Elemér: Toldy Ferenc kritikai munkássága. Irodalomtörténeti Közlemények. 1917. évf. – Simai Ödön: Toldy Ferenc Tavaszi Virágai. Magyar Nyelv. 1918. évf. – Pukánszky Béla: Herder hazánkban. Budapest, 1918. – Riedl Frigyes: A magyar irodalomtörténetírás úttörői és irodalmunk fővonása. Budapesti Szemle. 1921. évf. – Csahihen Károly: Szépirodalmi kritikusaink. Budapest, 1923. – Császár Elemér: A magyar irodalmi kritika története a szabadságharcig. Budapest, 1925. – Négyesy László: Toldy Ferenc. Irodalomtörténet, 1926. évf. – Császár Elemér: A magyar irodalomtörténet százéves fejlődése. Budapesti Szemle. 1928. évf. – Mitrovics Gyula: A magyar esztétikai irodalom története. Debrecen és Budapest, 1928. – Pukánszky Béla: A százéves magyar irodalomtudomány. Széphalom. 1928. évf. – Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század-eleji német folyóiratokban. Pécs, 1929. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Szász Károly: A Toldyak. Irodalomtörténet. 1929. évf. – U. az: Toldy Ferenc levelei Szász Károlyhoz. Irodalomtörténeti Közlemények. 1930. évf. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930. – Timár Kálmán: Toldy Ferenc és Haynald Lajos. Irodalomtörténeti Közlemények. 1931. évf. – Farkas Gyula: A Fiatal Magyarország kora. Budapest, 1932. – Haraszthy Gyula: Irodalomelméleti kérdések a mult század második negyedében. Budapesti Szemle 1932. évf.
