ARANY JÁNOS BALLADÁI.
ARANY JÁNOS BALLADÁI.
A TISZTA ballada műfaját először a Rákóczinéval közelítette meg. Ezt a költeményét 1848-ban írta. Tárgya az, hogy a bécsi udvar békét akar kötni II. Rákóczi Ferenccel, elküldi hozzá Bécsből feleségét; a hazafias asszony találkozik férjével, de nem békére, hanem a nemzeti küzdelem folytatására buzdítja; azután visszamegy Bécsbe fogolynak, mert megígérte, hogy nem marad férjénél, ha nem eszközli ki az egyességet. A költeményből az 1840-es évek balladáinak nemzeti pátosza és a kortárs-balladaírók szónokias hangja ütközik ki. A fejedelem felesége arra használja fel politikai küldetését, hogy hazafias lélekkel magasztalja a magyar szabadságharcot. Az érzékeny jelenetben a kérdések és feleletek elég nyugalmasan váltakoznak. A hang naivsága, a nyelv egyszerűsége és a versforma népdalszerűsége a népies irány hívét mutatják. A költő ekkor még nem ismerte az északi népballadákat, hanem a magyar népköltés nyomán próbálkozott meg a magyar műballada továbbfejlesztésével.
Teremtő erejét az 1850-es évek elején az angol-skót népköltészet tanulmányozása termékenyítette meg. Rozgonyinét már a skót népballadák hatása alatt írta 1852-ben. A főrangú férj csatába megy a törökök ellen, felesége követi, az ütközetben Zsigmond királyt legyőzik, a hőslelkű asszony nemcsak férjét menti meg a halálos veszedelemből, hanem királyát is. Ismét a hazafias magyar asszony története, de már nem olyan terjengő előadással, mint az előbbiben. Ez a ballada gyorsabb perdülésű s ha vannak is benne rövid leíró és elmélkedő részek, a hirtelen átmenetek és a hézagosságok erősen feltűnnek. De még inkább szembeötlik a tudományos vizsgáló előtt a skót népköltés szerkezeti sajátságainak hatása. Arany János mintája Percy püspök gyüjteményének egyik balladája volt: Ambree Mária. Ez a vitéz nő szintén páncélba öltözik, a kedvese iránt érzett szerelem teszi harcossá s a végén őt is úgy magasztalják mindenfelé, mint Rozgonyi Cicellét.
Az egri leány hőse szintén hasonlít Ambree Máriához. Mint ez, akként bosszulja meg ő is, fegyverrel kezében, kedvese halálát. Kissé hosszadalmas ballada. Az első részben a rabló csehek megindulnak Kassáról Egerbe; a másodikban egy ifjú meglátogatja kedvesét; a harmadikban a csehek berontanak a püspöki palotában mulatozó magyarok és lengyelek közé; a negyedikben az ifjú távozik kedvesétől, a csehek megölik, a leány kardot fog, felkoncolja a támadókat, ő maga is elesik; az ötödikben a magyarok és lengyelek bosszút állnak a cseheken. A szerelmesek történetét csak laza szálak fűzik a harci eseményekhez; a költő zenei nyelven, elég mozgalmasan, de meglehetős hidegen adja elő meséjét.
A középkor tragikus jelenetei erősen vonzották Aranyt. A Hunyadiakról egész ballada-ciklust tervezett. – Both bajnok özvegyében Hunyadi Jánost szegény árva fiúként mutatja be; édesanyja, a bajnok özvegye, könnyek között neveli. – Szibinyáni Jankban Hunyadi János már serdülő ifjú, a szerb vajda udvarában feltűnik erejével, Zsigmond király a maga udvarába fogadja. – V. László a Hunyadi-ház megrontására törő fiatal király lelkiismeretfurdalásait mutatja be; a király kivégezteti Hunyadi Lászlót, fogságban tartja Hunyadi Mátyást, de a forrongó országból menekülni kényszerül és megbűnhödik. – Mátyás anyja Hunyadi Mátyás fogságához kapcsolódik: Szilágyi Erzsébet levelet ír fiához, a levelet egy holló elviszi Prágába, a választ is a csodálatos madár hozza meg az aggódó anyának. – A balladakör befejezetlen, egyes darabjai között nagy időbeli hézagok vannak. A négy költemény közül különösen a László király bűnhödéséről szóló ballada emelkedik ki a lelkiismeret mardosásának rajzával. A királyt látomások kínozzák, fenyegető hangokat hall, eszelős félelemmel menekül. A lélek vergődését a természet fenyegető jelenségei kísérik, mintha résztvennének az esküszegő fejedelem sorsának intézésében. A hangulat komor, az előadás hézagos, az események gyászosak. A páratlan versszakok leírók és elbeszélők, a párosak párbeszédesek. Ez a nagy gonddal kidolgozott párhuzamos szerkezet jeles mintája a költő mese-feldolgozó találékonyságának.
A középkori tárgyú balladák közül való a Zács Klára is, az erőszakosan megejtett főrangú leány tragikus története. A kétségbeesett apa karddal támad a királyi családra, de a király vitézei megölik. – Endre királyfi a nápolyi gyilkosság feldolgozása a középkori hegedűsök ódon hangján. Johanna megöleti férjét, a magyar királyfi erőszakos halála bosszúra lobbantja a magyarokat. – Képzelt történetet ad a Bor vitéz, a síron túl is élő szerelemnek megragadó művészettel kidolgozott rajza. Bor vitéz elesik a harcban, jegyesét a kérlelhetetlen apa máshoz akarja férjhez adni, a leány kimegy az erdőbe és vőlegénye után hal. A szerelmi lázban égő beteg leány látomásainak, a képzelt esküvőnek, a kísérteties környezetnek leírása a hangulatkeltés remeke. – Hasonló nyelvművészet, verselő készség és tragikus elgondolás nyilvánul meg a Tetemre hívásban. Bárczi Benő megöli magát, mert kedvesének, Kund Abigélnek, ingerkedését félremagyarázza. Mikor az istenítéletnél Kund Abigél megjelenik, az öngyilkos ifjú sebe vérezni kezd s a leány beleőrül fájdalmába. A szívvel nem szabad játszani, a lelkiismeret marcangolását nyomon követi a téboly. – Megőrül az Éjféli párbajban Bende vitéz is. A gyilkos lovag üvöltve vagdossa a levegőt, hogy megsemmisítse képzelt ellenfelét, végre leláncolják, menyasszonya belép Krisztus jegyesei közé. A lélek megháborodása az erkölcsi törvény áthágásának következménye, a bűnös ember nem lehet boldog.
A török világból való a Török Bálint tárgya. Szolimán szultán elfoglalja Buda várát s csellel-erőszakkal foglyul ejti Török Bálintot; a daliás főúr a konstantinápolyi Héttorony egyik zugában sorvad el. A költemény a XVI. századi Magyarország kétségbeejtő helyzetét mutatja be, a nemzet két ellenség közt vérzik, a magyar vezér a szerencsétlen viszonyok áldozata lesz: aki az ország ügyeit intézi, élete boldogságával fizet önfeláldozásáért. – Ennek a korszaknak képe tükröződik a Szondi két apródjából is. Két magyar apród zengi benne a drégelyi hős örök dicsőségét; a magyar hazafiság és a keresztény erkölcsiség szemben áll a török erőszakkal és a mohamedán érzékiséggel. Szondi György énekes apródjai régi gazdájuk tetteiről énekelnek; sem rábeszéléssel, sem fenyegetéssel nem bírhatók arra, hogy új urukat, Ali basát, magasztalják. Az erőszak győzhet, de az igazság mindennél hatalmasabb a földön. A drégelyi hős rendületlen fenségével költészetünk legragyogóbb alakjainak egyike.
A külföldi történelemhez mindössze egyszer fordult a költő. A walesi bárdokban megénekelte, hogyan ítél Edvárd angol király ötszáz kelta dalnokot máglyahalálra; retteg attól, hogy a dalnokok az angol iga lerázására fogják buzdítani honfitársaikat. A kegyetlen uralkodó bűnhödése nem marad el, rémképek veszik körül, örökké hallani véli a máglyára hurcolt vértanuk dalát. Akié a hatalom, az vétkezhetik, de bűnhödése nem marad el; s akinek van ereje meghalni, az nem kényszeríthető semmire.
A bűntudat örökös gyötrelmei, az erkölcsi igazság mindent legyőző ereje a költő népies jellegű balladáiból szembetűnően kidomborodik. – Ágnes asszony a férjgyilkos nő lelki összeomlását festi: Ágnes örökké maga előtt látja a vérfoltot s beleőrül a lepedő kimosásába. A bűnre a bűnhödés. A rémes emlék a szerencsétlen asszony rögeszméje lesz, a könyörülő Isten sem szabadítja meg szörnyű gyötrelmeitől. – Az Árva fiúnak egy parasztasszony megtébolyodása a tárgya. A fiút mostohaanyja kiveri a házból, elhúnyt apja érte jön, gyermekét magával viszi, a gonosz asszony beleőrül az ijedtségbe. – Megőrül a Tengeri-hántásban Dalos Eszti csábítója, Tuba Ferkó is: kedvese halála után leveti magát a toronyból. Ezt a történetet a költő egy fölötte nehéz szerkezeti probléma megoldásával mesteri módon mondja el. A mese kerete egy tanyai jelenet: hűvös éj van, ropog a tűz, a fiatalság kukoricát foszt, a gazda elbeszéli Dalos Eszti és Tuba Ferkó szomorú esetét. Az őszi éjszaka jelenetei beleékelődnek az elbeszélésbe, a gazda megszakítja mesemondását, figyelmezteti hallgatóit a teli holdra, a kuvasz szaladozására, a vadkan zörejére, a csillaghullásra, a harmat leszállására, a harangkongásra, kuvikhangra, végre hallgatósága álomba merül. A félbeszakítások szimbolikus összefüggésben vannak az elbeszélés tartalmával, mintha a természet is átérezné a boldogtalan szerelmesek sorsát. – Szépségben és eredeti elgondolásban versenyez ezzel a balladával: a Vörös Rébék. Rébék, a vén boszorkány, szerelmi viszonyba hozza a kasznárt Pörge Dani feleségével; Dani megöli a kasznárt, megöli Rébéket, betyár lesz; Rébék varjúvá változik, nyomon kíséri a nekibúsult legényt, még a bitófán is tépi-marcangolja. Népies balladáink között nincs hasonló szépségű. A gonosz vénasszony mesterkedése, Dani feleségének megtántorodása, a családi pörpatvar fellángolása, a kettős gyilkosság, a kísérteties varjú megjelenítése tüneményes alkotó tehetségre vall. Igazi népdráma, átszőve fantasztikus elemekkel, a refrén sajnálkozó, vésztjósló, ijesztő hangjaival. – Boszorkányos megvilágításban jelenik meg egy ördögi tivornya rajza Az ünneprontókban. Piros pünkösd reggelén megkondul a harangszó, az istenkáromló parasztok tovább folytatják dorbézolásukat; hirtelen megjelenik köztük egy titokzatos muzsikus, fáradhatatlanul fújja dudáját; a táncosok arcáról hull a vér, de nem tudják abbahagyni a táncot; a toronyóra éjfélt üt, kénkőszag árad, az egész őrjöngő csoport a pokol fenekére táncol. A költemény tárgya általánosan ismert az európai mesekörben. Kezdő strófáinak trocheusai éppen olyan hangulatosan festik az ünnepi áhítatot, mint amilyen izgatóan kavarog elő anapesztusaiból az ördögi tánc örvénylése. – A másvilági szellemjelenés idézi elő a katasztrófát A képmutogatóban. A grófkisasszony a diákot szereti, a gróf kiveri házából leányát, a boldogtalan teremtés elzüllik és gyermekével együtt elpusztul; a bűnös apa mulatságokba fojtja lelkiismeretének háborgását, de hasztalan; egy alkalommal, amikor asztalt táncoltat, megjelenik leányának árnyéka; a kegyetlen ember megrendül, később megtébolyodik s emlékeitől üldözve sírba száll. Az érzékeny történetet énekes história alakjában írta meg a költő: a debreceni vásárban egy mutatványos bódé kikiáltója mondja el a grófkisasszony esetét és mutogatja a történet főbb mozzanatait ábrázoló vásári vásznat. Az asztaltáncoltatás és szellemidézés motívuma modern lelemény: az 1850-es évek úri társaságainak kedvenc szórakozása volt. A költőnek az a fogása, hogy a mesét egy vásári énekessel mondatja el a festett vászon előtt tolongó közönségnek, nagyon emeli az elbeszélés közvetlenségét és hatásosabbá teszi az érzelgő novellistáktól annyira elkoptatott históriát. – A Hídavatás témája egész modern. Az ifjú kártyázik, elveszti mindenét, remény nélkül vág neki az éjszakának; a Margithídról a habokba bámul, egymásután ébrednek életre a folyam öngyilkosai, mire az óra egyet üt, már ő is ott van közöttük. A halálra szánt ifjú káprázatában feltűnő alakok a nagyvárosi életből valók: a szerelmespár, a tönkrement milliomos, a szerencsejáték bolondja, a becsületét vesztett férfi, a könnyelmű fiú, a nyomorgó aggastyán, a festettarcú nő, a tébolyda szökevénye, a veréstől rettegő inas, az életunt kéjenc, a szerelmi csalódás áldozata, az amerikai párbaj hőse, a ledér leány és mind a többi, akik már nem is egyenkint bukkannak elő, hanem seregben cikkáznak, «mint röpke hal a tengerekben».
Igy dolgozta fel Arany János a történeti mult, a népélet és a modern társadalom számos esetét, kiragadta a legmegrendítőbb mozzanatokat, kísérteties félhomályba vonta a kastélyok és parasztkunyhók zugait. Balladái közül különösen a Tetemrehívás, Bor vitéz, V. László, Szondi hét apródja, A walesi bárdok, Tengeri-hántás, Vörös Rébék, Az ünneprontók és a Hídavatás a magyar ballada-költészet utól nem ért remekei. Megannyi apró drámák: dúltlelkű emberek végzetes történetei. Csak néhol akad egy-egy megnyugtatóbb megoldás; csak itt-ott tűnik fel egy-egy bűntelen hős. A régibb balladákhoz viszonyítva Arany János balladái rendkívüli fejlődést mutatnak és a műfaji befejezettség hatását keltik. Kölcsey Ferenc, a magyar műballada-költészet úttörője, még német mintákat másol; Kisfaludy Károly szintén német hatás alatt áll; Czuczor Gergely már nemzetibb szellemű, de művészi szempontból jelentéktelenebb, mint két előde; Garay Jánosban több a szónoki pátosz, mint amennyit a ballada megbír; Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor sokkal inkább el volt foglalva egyéb költői tervekkel, semhogy e műfaj kiképzésére fordíthatták volna idejüket. Arany János eleinte a magyar népköltés tanulmányozásával igyekezett megközelíteni a balladai ideált; csak később, közvetlenül a szabadságharc után, fordult a skót epikai dalok felé, ezek adták kezébe a kulcsot. Az angol-skót népköltési gyüjteményekből sokat tanult: nemcsak a tragikus tárgyak és indítékok hatottak reá, hanem a szerkezeti sajátságok, az előadás formái és a lelki élet vívódásának rajzai is. A drámai erejű párbeszédre a skót balladákban fényes mintákat talált, a bűn és bűnhödés legkülönbözőbb eseteit szemlélhette bennük, csodálhatta a tragikus felfogás zordonságát. Hogy nem vált utánzóvá, hatalmas költői egyéniségének tulajdonítható. Költői mintáival körülbelül akként bánt el, mint Shakespeare a maga nyers anyagával. Tárgyainak változatossága, nyelvének színessége, verselésének sokfélesége méltán ébreszt csodálatot. Balladái egész költői munkásságának csúcspontját jelölik. Itt a legutánozhatatlanabb. Mester abban, hogyan kell meséjét tömören elmondani, a reális megfigyeléseket sejtelmes elemekkel keverni, a legnehezebb szerkezeti problémákat megoldani, a visszatetsző témákat az előadás művészetével költőivé varázsolni. Nyelvének kifejező ereje balladáiban éri el tetőpontját, hangulatkeltő képessége itt tündöklik legjobban. Hősei – V. László, Bor vitéz arája, Kund Abigél, Szondi két apródja, Edvárd király, Ágnes asszony, Tuba Ferkó, Pörge Dani, az ünneprontók, a folyam öngyilkosai és a többiek – mélyen belevésődtek minden művelt magyar ember képzeletébe. A rossz lelkiismeret boldogtalan áldozatai ők; elkövetik a bűnt, a bűntudat szétmarcangolja őket. Balladaköltőink Arany János előtt rendesen kiválasztottak egy mondai vagy történeti tárgyat, azt verses formába öntötték, a mesét szónoki sallangokkal virágozták fel; a buzgó úttörőkkel szemben Arany János megtalálta a műfaj igazi hangját. Balladái bátran mérkőzhetnek a világirodalom legszebb balladáival. A hangulatkeltés, lélekfestés, tragikus erő és költői nyelv e remekeiben a lírai, epikai és drámai elemek bámulatos összhangban olvadnak össze.
Balladáinak sorozata megjelenésük időrendjében. – Rákócziné. Először az Életképek 1848. évfolyamában jelent meg. (A költeménynek némi Bécs-ellenes politikai célzata is van. Meséje nem költött történet: a Habsburg udvar 1706-ban csakugyan elküldte a fejedelemhez nejét Érsekújvárra a békekötés egyengetése céljából. A küldetés sikertelen maradt.) – Rozgonyiné. Szépirodalmi Lapok. 1853. évf. (Meséjének forrása: Szalay László magyar története. A költő rámutatott arra, hogy balladáját skót minta után írta: «Ez egyszerű népies jószág a külföld tanulmányozásának eredménye s előképe ama skót balladákban van meg, amelyek ezerszerte inkább balladák, mint azon ach-os és óh-os história, mit azokból később a németek gyártottak. Én vandali módon jártam el az utánzásban: nemcsak az Arthus király, Sir Patrick stb. neveket változtattam meg, nemcsak a szépen sántító trocheusokat cseréltem fel a kevésbé művészi népdal-formával, nemcsak a mese helyett egészen újat költöttem: de ezenfelül a skót élet helyett magyar életet mertem vázolni; utánozva egyedül a ballada menetelét, ezt is csupán azért, mert népdalaink s egy-két igazán a néptől eredt balladáink folyamával bámulatosan megegyez; de persze a költeményből semmi ilyes ki nem látszik, semmi, de semmi stúdium belőle ki nem rí». Levele Pákh Alberthez: Nagykőrös, 1853. február 6.) – Az egri leány. Délibáb, 1853. évf. (Forrása: Callimachus Fülöp latinnyelvű történeti munkája. Nem tiszta ballada, inkább műfajegyveleg: a költői elbeszélés, históriás vers, románc és népdal csoportosítása a balladai mag köré. A költeményből csak a negyedik rész a tulajdonképeni ballada.) – Török Bálint. Délibáb. 1853. évf. (Forrásai: Verancsics Antal latinnyelvű történeti munkája és Tinódi Sebestyén egyik históriás éneke. A kor lelke ott lebeg az ódon stílusú költeményben.) – V. László. Budapesti Visszhang. 1853. évf. (Forrásai: Turóczi János, Fessler Aurél és Szalay László történeti munkái. Voinovich Géza szerint: «E költemény egész tragédia, tragikaibb a Hunyadiak sorsából merített színműveknél. Arany nem az eseményeket festi, hanem tükröződésüket a bűnös lelkében, a lelkiismeret gyötrelmeit, istenitéletét».) – Ágnes asszony. Divatcsarnok. 1853. évf. (Mikor a költő Geszten nevelősködött, élt ott egy elborult elméjű parasztasszony; ennek az volt a rögeszméje, hogy reggeltől estig mosott a patak mellett. A ballada hőse tehát élő személy volt. Azonkívül mintha még a vérfolttól iszonyodó Lady Macbeth alakja is újra éledne Ágnes asszonyban. Chamisso egyik költeménye, Die Jungfrau von Stubbenkammer, szintén hatott a magyar balladára.) – Mátyás anyja. Magyar Nép Könyve. Szerk. Csengery Antal és Kemény Zsigmond. 1854. (Meséje Bonfiniusban gyökerezik. A költemény inkább csak történeti románc, még helyesebben: monda. Tragikum nincs benne, megnyugtató eseményt mond el, feldolgozása is a derűs verses elbeszélésé.) – Zács Klára. U. o. 1855. (Forrása: Szalay László magyar története. A balladát egy Nagy Lajos korabeli kobzos mondja el a Toldi Szerelme 12. énekében. Riedl Frigyes felhívta a figyelmet a költő feltűnően erős elhomályosító módszerére. Arany egyes balladáiban a misztikus megvilágítás, a félhomály «néha már-már háromnegyed homállyá válik; ő hellyel-közzel skótabb a skótoknál. Zács Klára vagy V. László például alig érthető arra nézve, ki e történelmi eseményeket nem ismeri.») – Bor vitéz. Délibáb. 1855. évf. (A kedveséért jövő halott vőlegény alakja különösen az angol-skót költészeten át ragadta meg a költő képzeletét. A ballada, formájára nézve, maláji pantum. A Chamissótól meghonosított versfaj lényege az, hogy a költemény minden sora kétszer fordul elő. Ebben a messze keletről átültetett versfajban a költő remekművet alkotott.) – Szibinyáni Jank. Pesti Napló. 1855. évf. (Forrása: Teleki József történeti munkája a Hunyadiakról. A Székács Józseftől magyar fordításban kiadott szerb népénekeket is figyelemmel kísérte a költő. Hangulata nem balladai. Mondát foglalt versbe nyugodt strófaszerkesztéssel.) – Árva fiú. Hölgyfutár. 1855. (Témája, a gonosz mostoha bűnhödése, annyi változatban olvasható, hogy közelebbi forrásának kutatását meg sem kísérelték.) – A walesi bárdok. Koszorú. 1863. évf. (Meséje egy angol antológiából való, ebben két hasonló tárgyú elbeszélő vers van, néhány jellemző motívumukat felhasználta a költő. Balladáját 1857-ben írta. I. Ferenc József ebben az évben Budára jött, ez a látogatás váltotta ki lelkéből a költeményt. Az osztrák kormányhatóság üdvözlő verssel óhajtott kedveskedni a császárnak, a verses üdvözlet a hivatalos lap élén jelent volna meg, elkészítésére Arany Jánost szólították fel, ő azonban betegségére való hivatkozással kitért a bőséges díjazással járó bizalom elől. Magános óráiban ekkor írta meg balladáját. Az az eszméje, hogy a költők nem aljasodhatnak a nemzetet legázoló hatalom bérenceivé, fenséges erővel bontakozik ki költeményéből.) – Both Bajnok özvegye. Koszorú. 1864. évf. (Forrása: Teleki József történeti munkája a Hunyadiakról. A kis történeti helyzetkép a Hunyadi-balladakör első darabja.) – Szondi két apródja. Arany János összes költeményei. Pest, 1867. (Forrása: Tinódi Sebestyén egyik históriás éneke, Budai Ferenc Polgári Lexikona és Szalay László magyar történelme. Régebben már Erdélyi János és Czuczor Gergely is feldolgozták a történetet, balladáik tettek is némi hatást Aranyra, de azért az ő felfogásuk és feldolgozásuk mégis egészen más, mint a dalokban és ellendalokban felépített Arany-ballada. A költőnek ez volt a harmadik téma-megoldása, előzőleg már kétszer is sikertelenül próbálkozott a történet feldolgozásával; töredékben hagyta mind a két kísérletét.) – Hídavatás. Budapesti Szemle. 1877. évf. (Az öngyilkosok felvonulásán az Ember Tragédiája 11. színének hatása látszik, hasonló hely van Mistral Miréiojában is, továbbá Heinében. A Margithídat 1876 tavaszán avatták fel, a költő megcsodálta a mérnöki tudomány mesterművét, képzeletében megjelentek a fővárosi élet bűnei, 1877 nyarán megírta balladáját. Voinovich Géza szerint: «Nincsen párja a balladák közt. A kézirat városi balladának mondja. A való látomásba foly, a kép óriás-méretűvé nő s fölötte a földöntúli világ rejtelme lebeg, melyet borzongatva éreztet a víz kísérteties vonzóereje s az éjféli óra. Az egész egy főalakban központosul, az életét eljátszott, halált kereső ifjúban; az ő tébolyuló szeme előtt tolong e kísérteti raj, a való élet nyomorának és kínjának típusai, valamennyiüket közös kétségbeesés láncolja össze és sodorja egyazon sorsba, mint az Ünneprontókat. Ez egybeforrasztja az ifjat és rémképeit, megsokszorozza az egésznek erejét és hatását dantei erejű látomássá. Olyan e kép, mint a középkori festők haláltáncai: egy nagyváros haláltánca ez».) – Tetemrehívás. Budapesti Szemle. 1878. évf. (Riedl Frigyes szerint a ballada meséje a költő egyik ifjúkori novellájára, a Herminára, vezethető vissza. Zlinszky Aladár a tetemrehívó eljárás forrásait a Nibelungénekben, Jókai Mór egyik elbeszélésében és Balássy Ferenc történetírónak a középkori istenítéletekről szóló tanulmányában jelölte meg. Tolnai Vilmos kutatásai Ipolyi Arnold magyar mitológiáját is a költő kútfői közé iktatják. Mindez magára a históriai környezetrajzra s nem a szerelmi történetre vonatkozik. Hogy a skót balladákban is előfordul a tetemrehívás és ott is vannak Kund Abigélhoz hasonló nőalakok, arra Elek Oszkár mutatott rá. A szerelmi történetet a költő remekül kapcsolta össze a középkor babonás világával. A régiek hite szerint a természet elárulja a gyilkosságot: ezt a hiedelmet a költő a művészi igazságszolgáltatás eszközévé tette.) – Vörös Rébék. Vasárnapi Ujság. 1878. évf. (Valószínű, hogy a ballada kísérteties levegője az orosz irodalom hatására vezethető vissza. Hogy a vénasszony boszorkánnyá változhatik s megronthat mindenkit: ez a hiedelem megvan minden nép körében.) – Endre királyfi. Toldi Szerelme. Budapest, 1879. (Forrásai: Fessler Aurél és Szalay László történeti munkái. A ballada, mint hegedős-ének, a Toldi Szerelme 8. énekében foglal helyet.) – Éjféli párbaj. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 15. köt. Budapest, 1879–1880. (Hasonló tárgyú balladák vannak a skót népköltészetben is, de a költő nem innen, hanem a maga képzeletéből merítette meseanyagát. A ballada kísértő szelleme Bende vitéz bűnös öntudatának belső kísértete, csak ő látja ezt a túlvilági rémet, mások a síron túl is élő bosszú hitének igazságát szemlélik megőrülésében.) – Tengeri-hántás. Árvízkönyv. Szerk. Szász Károly. 1880. (Meséjének néhány eleme megvan a költő egyik ifjúkori novellájában: Egy egyszerű beszélyke. Másik eleme a népbabonából való. Hangulatára és szerkezetére jelentékenyen hatott Turgenyev Iván egyik elbeszélése. «Az egyszerű mesének, írja Voinovich Géza, a kidolgozás ad költői értéket. A költő színei a hallgatag évek alatt erősbödtek, zománcosabbakká, de sötétebbé is váltak. A szerelemnek és hősiségnek gyászukban is fölemelő képei helyett most zordon erkölcsi igazságok vonzzák, mindennapi sötét tárgyak; a büntetés pallosa most még élesebb, mint régen; a cselekmény elmondása még tömörebb.») – Az ünneprontók. Arany János hátrahagyott versei. Budapest, 1897. (A költő egy olyan ponyvatermékből merítette meséjét, amelynek magyar szövege cseh változatra vezethető vissza. A költőietlen oktató meséből művészi balladát alakított. Mint több más költeményének tárgyát, ennek a balladájának meséjét is évtizedekig őrizte lelkében, míg egyszer csak hirtelen meglepte az ihlet órája s 1877 nyarán formába öntötte remekművét. A mindenkit halálba táncoltató varázshegedű sátáni ereje, a tömeges megszálltságnak borzongató képe, az elkárhozók kimerült haláltusája kétségtelenül nagyszerű ábrázolás. Zichy Mihály képzeletét ez a ballada is megragadó módon termékenyítette meg.) – A képmutogató. U. o. Budapest, 1897. (Ez az «énekes história» Arany János utolsó balladája. 1877 novemberéből való. A költőnek az a fogása, hogy egy vásári komédiással mondatja el a tragikus történetet, különös varázst áraszt a költemény képeire. Az asztaltáncoltatás is eredeti módon fonódik a mese szálai közé.)
Arany János balladáinak méltatásában először Greguss Ágost szerzett nagy érdemeket. Balladaelméletét egyenesen Arany János balladáiból vonta le. Sokat emlegetett műfaji meghatározása: a ballada tragédia dalban elbeszélve. (A balladáról. Pest, 1865.) – Gyulai Pál szerint: «Ha szabad volna merész kifejezést használni, Aranyt a ballada Shakespearejének nevezhetnők. Kevés versszakban egész tragédiát tár elénk s nagy erővel rajzolja a szenvedély démonizmusát, monomániáját, a lelkiismeret furdalásai között szenvedő lélek látomásait. E nők és férfiak lelke, akiket szenvedélyük bűnbe sodort, tele skorpióval; mardosásuk őrjöngővé teszi őket. E tragikai képek nem a képzelem játékai. Arany együtt szenved személyeivel, érzése egészen áthatja képzelmét s egy-egy ilynemű balladája majdnem olynemű látomás szüleménye, mint aminő személyeit izgatja. Innen a ritmus szenvedélyes mozgékonysága, az átmenetek merész szökellései, az indulat tördelt nyelve, a háttér búskomor sötéte, mely annál élesebben emeli ki a lélek küzdelmeit.» (Emlékbeszéd Arany János fölött. 1883. Emlékbeszédek. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1914.) – Riedl Frigyes szerint: «A műballada legnagyobb mesterei a világirodalomban Goethe és Arany. Mind a kettő érezte a ballada népies jellegét és zeneiségét. A balladában, úgymond Goethe, van valami titokzatosság, amely az előadásmódban rejlik. E felfogást Arany balladái is megvalósítják.» Arany eleinte, fejlődésének első korszakában, szomorú életképeket állít elénk (A varró leányok, Szőke Panni); a második korszakban egészen népies balladákat ír (Rákócziné, Rozgonyiné); a harmadik korszakban balladáinak homálya sűrűbb, elbeszélése izgatottabb, lelki összeütközései súlyosabbak (Ágnes asszony, V. László); a negyedik korszakban, 1877-ből való balladái csoportjában, a népballada hangját, szerkezetét és ritmusát a legmagasabb költői légkörbe emeli (Vörös Rébék, Tengeri-hántás.) Az utóbbiakban a tömörítés és drámaiság még fokozódik, a költő a legkisebb részletet is szédítő művészettel dolgozza ki. (Arany János. 3. kiad. Budapest, 1904.) – A világköltészetben, állapítja meg Beöthy Zsolt, Arany János a ballada egyik legnagyobb mestere. «A ballada borús, ködös, nehéz légköre, melyben villámok járnak napsugár helyett, megegyezett hangulatával. A szenvedélyeknek szűkszavú, inkább csak kitörő és kifakadó, mint kiáradó megnyilatkozása illett természetéhez, melynek szemérme és érzékenysége érzelmeinek inkább kevés szavú célzásokban, egy-egy futó képben engedett utat». (Arany János. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – «Alakító tehetsége, mondja Szinnyei Ferenc, a balladában ragyog leginkább. Egy sokszor elég hosszú történetnek rövid költeménybe foglalásához nem csekély alakító erő szükséges. Aranyt az ily nehézség sohasem csüggeszti, könnyen diadalmaskodik rajta, sőt szándékosan növeli a nehézségeket, a legbonyolultabb szerkezeti problémákat tűzvén maga elé. A versformák megválasztásában is nagy művész. Maga mondja, hogy balladáinak már fogamzásakor ott zsong a ritmus lelkében az eszméhez, tárgyhoz simulva, attól elválaszthatatlanul. Valóban úgy érezzük, hogy mindenik balladáját éppen csak a választott versformában írhatta meg.» (Arany János. Budapest, 1909.) – A skót hatás, úgymond Voinovich Géza, csak szunnyadó erőket keltett életre Arany egyéniségében. «Egyetlen balladáját sem állíthatni bármily felületes párhuzamba sem valamely skót balladával; mindenütt érvényesül a magyarság és népköltészetünk szelleme, főként pedig a költő lángelméjének eredetisége.» Műfaji mintáit mindenesetre a skót költészetnek köszönheti, a lelki rajz mélységeiben Shakespeare a vezetője. Egész elméletet szűrt le tanulmányaiból. A ballada fő jellemvonását abban látta, hogy nem a tényeket fejezi ki első sorban, hanem a tények hatását az érzelemvilágra, nem a szomorú történet meséjével foglalkozik különösebben, hanem annak tragikumával. A fejlődés csúcspontját 1877-ben éri el «Messze háta mögött van már a skót balladák tanulmánya, de hatásuk átment vérébe. Most mindent magából merít.» Fejlődésének ezen a tetőpontján visszatér oda, ahonnan kiindult: a magyar népköltéshez. (Arany János összes kisebb költeményei. Jegyzetekkel kiadja Voinovich Géza. Budapest, 1924.)
Kiadások. – Arany János balladáinak sorozata a költő összegyüjtött munkáinak kiadásaiban jelent meg. – Magyarázatos kiadásuk Greguss Ágosttól: Arany János balladái. Budapest, 1877. (Második kiadása: Budapest, 1880. További kiadásai Beöthy Zsolt értékes bővítéseivel 1885-től kezdve a Jeles Írók Iskolai Tárában. A Greguss–Beöthy balladák könyve fogalom volt a magyar középiskolákban félszázadon át s mintául szolgált minden más szövegmagyarázónak.) – Arany János összes munkái. Nyolc kötet. Budapest, 1884–1885. (Markovics Sándor jegyzeteivel.) – Arany János hátrahagyott iratai és levelezése. Négy kötet. Budapest, 1888–1889. (Arany László jegyzeteivel.) – Arany János balladái. Zichy Mihály rajzaival. Budapest, 1895. (Külön is megjelent 24 füzetben. Festőművészeink közül Zichy Mihályon kívül még Gyárfás Jenő, Kőrösfői–Kriesch Aladár, Lotz Károly és Than Mór rajzoltak és festettek értékes képeket a költő verses elbeszéléseihez.) – Arany János válogatott balladái. Riedl Frigyes bevezetésével. Budapest, 1897. (Magyar Könyvtár.) – Négyesy László: Poétika. Budapest, 1902. (Magyarázatos szövegek.) – Riedl Frigyes: Poétika. 5. kiadás. Budapest, 1904. (Magyarázatos szövegek.) – Arany János összes kisebb költeményei. Jegyzetekkel kiadja Voinovich Géza. Budapest, 1924. (A balladák teljes gyüjteménye magyarázatokkal.)
Irodalom. – Greguss Ágost: A balladáról. Pest, 1865. – Szász Károly: Arany János összes költeményeiről. Budapesti Közlöny. 1867. évf. – Greguss Ágost tanulmányai. Két kötet. Pest, 1872. – Ferenczy József: Arany János költészete. Figyelő. 1877. évf. – Greguss Ágost: Arany János balladái. Budapest, 1877. – Moller Ede: Arany János Tetemrehívása. Figyelő. 1878. évf. – Greguss Ágost: Shakespeare pályája. Budapest, 1880. – Thewrewk Árpád: Ágnes Asszony. Budapest, 1882. – Badics Ferenc: Arany János. Pozsony, 1884. – Jancsó Benedek: Arany János lelki betegeiről. Figyelő. 1884. évf. – Greguss Ágost és Beöthy Zsolt: Magyar balladák. Budapest, 1885. – Beöthy Zsolt: A tragikum. Budapest, 1885. – Gyürky Ödön: Szondi a magyar költészetben. Szondi-album. 1886. – Riedl Frigyes: Arany János. Budapest, 1887. – Toncs Gusztáv: Arany János Török Bálint című költeményének forrásai. Szabadkai községi gimnázium értesítője. 1887. – Lázár Béla: Arany Hídavatása és rokonai. Fővárosi Lapok. 1889. évf. – Reviczky Gyula: Arany János Rozgonyinéja. Magyar Szemle. 1889. évf. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1890. – Zlinszky Aladár: Szondi Két Apródja az iskolában. Zombori állami gimnázium értesítője. 1890. – Borovszky Samu: Szondi Két Apródja. Fővárosi Lapok. 1891. évf. – Tell Anasztáz: A műballada a magyar költészetben. Győri benedekrendi főgimnázium értesítője. 1892. – B. F.: Szondi Két Apródja. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. – Mráz Elek: Arany János Tengeri Hántása. Rozsnyói evangélikus gimnázium értesítője. 1894. – Berta Ilona: Arany János V. Lászlója. Nemzeti Nőnevelés. 1896. évf. – Katona Lajos: Arany Jánosnak Az Ünneprontók című balladája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1899. évf. – Tolnai Vilmos: Arany János Szondi Két Apródjának egy kifejezése. U. o. 1899. évf. – Binder Jenő: Párhuzamok Aranyhoz. U. o. 1900. évf. – Katona Lajos: Az Ünneprontókhoz. U. o. 1900. évf. – Zlinszky Aladár: Arany balladaforrásai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1900. évf. – Tolnai Vilmos: A Szondi Két Apródjának forrásaihoz. U. o. 1903. évf. – Gyöngyösy László: A Tetemrehívás forrása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1904. évf. – Petz Gedeon: Arany János Ágnes Asszonyáról. U. o. 1905. évf. – Gärtner Henrik: Arany János Ágnes Asszonyáról. U. o. 1906. évf. – Lengyel Miklós: Az Ember Tragédiája és Arany János egyik balladája. U. o. 1906. évf. – Szigetvári Iván: Arany Hídavatása és Mistral Mireiója. U. o. 1906. évf. – Beöthy Zsolt: Arany János. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908. – László Béla: A Tetemrehívás forrása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1908. évf. – Tolnai Vilmos: Zács Klára forrásaihoz. U. o. 1908. évf. – Páger Imre; A drámai elem Arany János balladáiban. Az Arany János Társaság Könyvei. 3. köt. Temesvár, 1908. – Elek Oszkár: A halál motívuma és a haláltánc. Athenaeum. 1909. évf. – Tompos József: A magyar ballada története. Kolozsvár, 1909. – Tolnai Vilmos: Arany Tetemrehívásának pörosztójáról. Magyar Nyelv. 1911. évf. – Elek Oszkár: Skót és angol hatás Arany János balladáiban. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Tolnai Vilmos: Arany balladáinak angol-skót forrásaihoz. U. o. 1913. évf. – Elek Oszkár: Arany János Képmutogatójáról. Irodalomtörténet. 1916. évf. – Riedl Frigyes: Shakespeare és a magyar irodalom. Budapest, 1916. – Tolnai Vilmos: Arany Szibinyáni Jankjának forrásaihoz. Irodalomtörténet. 1916. évf. – U. az: Arany Képmutogatójának személyes vonatkozásai. U. o. 1916. évf. – U. az: Arany Szondi Két Apródjához. U. o. 1916. évf. – Vértesy Jenő: A Tetemrehívás filmen. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1916. évf. – Császár Elemér: Shakespeare és a magyar költészet. Budapest, 1917. – Elek Oszkár: A Walesi Bárdok tárgyköréről. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1917. évf. – Négyesy László: Arany. Budapest, 1917. – Szegedy Rezső: Ki volt Jankó Szibinyáni? Ethnographia. 1917. évf. – Voinovich Géza: Arany balladaköltészetéről. Budapesti Szemle. 1917. évf. – Elek Oszkár: A Walesi Bárdok tárgyának első megemlítése irodalmunkban. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Fest Sándor: Arany János balladáihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1918. évf. – Riedl Frigyes: Arany és Turgenyev. Irodalomtörténet. 1918. évf. – Heller Bernát: Heine hatásának egynémely nyomai Arany János műveiben. Nyugat. 1920. évf. – Szendrey Zsigmond: Népballadák. Ethnographia. 1920. évf. – Benedek Elek: Arany balladái és a népballadák. Magyar Helikon. 1921. évf. – Tolnai Vilmos: A Képmutogató eredete. Ethnographia. 1921. évf. – Moravcsik Gyula: A Szibinyáni Jank-mondához. U. o. 1922. évf. – Balogh József: Az Ünneprontók. Budapesti Szemle. 1924. évf. – Tolnai Vilmos: A Walesi Bárdok s a «Bárányfelhő.» Napkelet. 1924. évf. – Voinovich Géza magyarázataival: Arany János összes kisebb költeményei. Budapest, 1924. – Balogh József: Az Ünneprontók. Népélet. 1925. évf. – Elek Oszkár: A Walesi Bárdokról. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Gulyás Pál: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1925-től. – Magyar Népköltési Gyüjtemény. Nagyszalontai gyüjtés. Szerk. Szendrey Zsigmond. Budapest, 1925. – Boda István: Arany János «különös természete» és az Arany-balladák megrendült lelkű hősei. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1927–1928. évf. – Elek Artúr: Zichy Mihály, a könyvillusztrátor. Könyvbarátok Lapja. 1928. évf. – Trencsény Károly: Misztikus elemek Arany János költészetében. Budapesti Szemle. 1929. évf. – Voinovich Géza: Arany János életrajza. Három kötet. Budapest, 1929-től. – Elek Oszkár: A Bor Vitéz tárgyköréről. Irodalomtörténet. 1930. évf. – Szigetvári Iván: Arany János pantumja. U. o. 1930. évf. – Angyal Pál: Arany János bűntettesei büntetőjogi szempontból. Budapesti Szemle. 1932. évf. – László Irma: Arany János angol irodalmi kapcsolatai. Budapest, 1932. – Sós Margit: Arany János irodalmi ellenzéke. Pécs, 1933.
