AZ EÖTVÖS-IRODALOM.
AZ EÖTVÖS-IRODALOM.
EÖTVÖS József költeményei, elbeszélései, regényei, tanulmányai, cikkei, gondolatai, beszédei az 1830-as évektől kezdve részint az egykorú folyóiratokban és hírlapokban láttak napvilágot, részint önállóan jelentek meg. Összes munkáinak első gyűjteményét Ráth Mór adta ki. (1886.) Teljesebb ennél Voinovich Gézának a Révai Testvérek költségén közrebocsátott kritikai kiadása. (1901.) Életrajzai közül Ferenczi Zoltáné és Voinovich Gézáé emelkedik ki. Szépirodalmi munkásságát kiváló irodalomtörténetírók és kritikusok méltatták: Toldy Ferenc, Salamon Ferenc, Gyulai Pál, Beöthy Zsolt, Péterfy Jenő, Négyesy László, Császár Elemér, Szinnyei Ferenc és mások.
Költőink között, úgymond Toldy Ferenc, európai kultúráját tekintve Eötvös József áll legmagasabban s ezzel, valamint egyéb képességeivel, mintegy predesztinálva volt a társadalmi regényre. «Tudomány és tapasztalás szövetkeznek nála éles analitikus értelemmel, mellyel minden lélektani és társadalmi problémát elemez, erős gyakorlati ésszel, mely a tapasztalat tényeiből eszmékre emelkedik, s élénk képzelemmel, melynek közbenjárása mellett eszméivel egyszersmind az érzés felett uralkodik, s kiben ekép a tudós, bölcsész és költő a legszebb egységbe olvad.» (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Gyulai Pál szerint Eötvös inkább a gondolat embere, mint a formáé; a magyar költészetbe senki sem öntött több eszmét, nemesebb érzéseket, mint ő. Kevésbé nemzeti, mint a többi költő, de európaibb mindenkinél. Filozófus és mégis keresztény, reflexiókba süllyedő és mégis érzésben áradó, a reflexió és érzés csodálatosan egyesül benne, mintha fejével érezne és szívével gondolkodnék. A bánat és vigasz költője, a szerencsétlenek és elnyomott néposztályok szószólója. Fantáziája néha kimerül, munkáinak némely részletében a művészen gyakran erőt vesz a filozófus, de az egésznek véghatása mindig költői; kevésbé mulattat, mint mások, de mindig fölemel és nemesít. (Emlékbeszédek. Budapest, 1879.) – A magyar szellemet, írja Beöthy Zsolt, aligha ajándékozta meg valaki nála több eszmével. Egyénisége Kölcseyére emlékeztet, több vonatkozással a valóság világára, de a léleknek ugyanazzal a törhetetlen idealizmusával. A nép felszabadításának költője, mint egykor Zrínyi a haza felszabadításáé. Az olyan költészetet, amelynek a mulattatáson kívül nincs egyszersmind nemesítő vagy oktató célja, hiú játéknak tartotta. (A magyar irodalom kistükre. Budapest, 1896.) – Hősei, állapítja meg Voinovich Géza, valamilyen eszme kedvéért élnek, a társadalmi nyügök viselői, a fennálló rend teszi őket szerencsétlenekké. Nem ütnek el élesen egymástól, mindnyájan az író érzelmeiből táplálkoznak. Legelevenebb alakjait szarkasztikus kedvében teremtette. Akármiről beszél, minden mozzanat reflexiót költ benne s minden reflexiója a kor eszméi felé hajlik. A gondolatok bőségében nem vetekedhetik vele egyik írónk sem. Eszmegazdagságra legalább annyira felülmúlja Kemény Zsigmondot, mint ez őt művészi erő tekintetében. (Báró Eötvös József. Budapest, 1903.) – Nem mesemondó, mondja Négyesy László, de jó helyzetrajzoló és lélekfestő, szellemes előadó. A kompozícióban kevésbé erős, de felfogásában mély. A lirizmus, a szónoklat bölcseleti pátosza és költői melegsége az ő prózájában jelenik meg legdúsabb virágzással; az aforizma nála ölt legművészibb alakot. Stílusa és versritmusa nem kiválóan magyaros, de nyelve díszes, hangulatos, hangzatos. Irodalmi műveinek művészeti oldalán is európai jelleg ömlik el: egyéniségének ünnepi szelleme. (Báró Eötvös József emlékezete. Irodalomtörténet. 1914. évf.) – Eötvös munkássága, olvassuk Császár Elemér könyvében, regényirodalmunkat értékben magasan Jósika fölé, az európai regény színvonalára emelte. A Karthausiban megteremti a magyar lélektani és filozófiai regényt, a Falu Jegyzőjében az irányregény legtisztább példáját nyujtja s szatirikus hangot üt meg, harmadik nagy elbeszélő munkájában igazibbá és művészibbé fejleszti a történeti regényt. Képzelete nem gazdag, nem ad jól megkomponált főcselekvényt, sok apró részletből állítja össze meséjét, jellemzésében a tipikus vonásokat emeli ki, fejezetei azonban tele vannak költészettel, a szív kiáradásával, az elme elmélyedésével. (A magyar regény története. Budapest, 1922.) – Szinnyei Ferenc szerint a Karthausi egy bonyolult lelkiélet első nagyobbszabású rajza irodalmunkban, áthevítve a szerző elragadó líraiságától; a Falu Jegyzője akkori egész szatirikus irodalmunknak tetőpontja, mintegy nagyszabású művészi összefoglalása, mert a magyar politikai és társadalmi életnek egy mű keretében a legsokoldalúbb rajzát adja; a Magyarország kiváló művészettel fölépített korrajz, azok közé a ritka történeti regények közé tartozik, amelyek épen annyira történelmi művek, mint amennyire regények, a két nehezen vegyülő elem összhangzatosan olvad össze benne. A szerző stílusát költői lendület s hasonlatokban és gondolatokban gazdag körmondatos szónokiasság jellemzi. (Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. II. köt. Budapest, 1926.)
Kiadások. – Nevezetesebbek a következők. – A karthausi. Pest, 1842. – A falu jegyzője. Pest, 1845. – Magyarország 1514-ben. Pest, 1847. – A nővérek. Pest, 1857. – Emlékbeszédei. Pest, 1868. – Költeményei. Pest, 1869. – Báró Eötvös József összes munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1886. (Ráth Mór kiadása.) – Báró Eötvös József összes munkái. Húsz kötet. Budapest, 1901–1903. (Voinovich Géza jegyzeteivel. A gyüjtemény Eötvös József kiadatlan kéziratait is magában foglalja, csak három németnyelvű politikai röpiratát mellőzi.) – Báró Eötvös József munkáiból. Két kötet. Budapest, 1905–1907. (Voinovich Géza válogatott gyüjteménye a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.)
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben már felsorolt munkák közül különösen a következők. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Péterfy Jenő összegyüjtött munkái. I. köt. Budapest, 1901. – Ferenczi Zoltán: Báró Eötvös József. Budapest, 1903. – Voinovich Géza: Báró Eötvös József. Budapest, 1903. – Beöthy Zsolt: Eötvös, a szónok. Budapesti Szemle. 1913. évf. – Császár Elemér: Eötvös József mint regényíró. U. o. 1913. évf. – Négyesy László: Báró Eötvös József emlékezete. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926.
