A MŰFORDÍTÁS.
A MŰFORDÍTÁS.
A MŰ fordítás gyakori dolog, a művészi átültetés ritka jelenség. Hogy az idegen szöveg magyar tolmácsolásának meglegyen a maga költői hatása, ehhez nagy kifejező készség szükséges. A legjobb fordítások is csak ritkán tudják megszólaltatni az eredeti szöveg szépségeit. A költészet a képzelet, hangulat és szavak játéka; a szavak zenéjét fölötte nehéz művészi erővel megzendíteni; de ha valamelyik fordítás megragadóan sikerül, akkor az idegen remekmű úgyszólván polgárjogot nyer a nemzeti irodalomban.
A magyar verses fordítás fejlődésének első határköve SZENCZI MOLNÁR ALBERT zsoltárfordítása. (1607.) Nagyobb hatása nem volt egyetlen más műfordításnak sem irodal-munkban. A kiadások rendkívüli sokasága mellett Molnár Albert nevének megvan az a dicsősége is, hogy több mint háromszáz esztendő óta éneklik költeményeit a református hivők. Milliók ajkán hangzottak fel évszázadok óta s hangzanak fel még ma is az ő áhítatos énekei: hasonló dicsőség nem koszorúzott egyetlen magyar költőt sem. Mai mértékkel mérve, természetesen elavultak Molnár Albert költeményei, kezdetlegeseknek látszanak kifejezései, gyönge a verselése, rossz a rímelése; de még ma is nagy értékű az az ódon színű nyelv, amely minden modern fordításnál jobban illik a kálvinista templomok ótestamentumi hangulatához.
A fejlődés második mozzanata KAZINCZY FERENC nevéhez fűződik. A XVIII. század végén és a XIX. század elején az ő fordítói munkássága indította meg irodalmunkban a költői hangulatú, hajlékony kifejezésű, gondos verselésű fordítások sorozatát. Magyarrá tett német lírikusai példaadó minták voltak a rímes időmértékes verselésre. Ugyanezt a hivatást teljesítette a rímtelen időmértékes verselés terén Horatius összes költeményeinek fordítója: VIRÁG BENEDEK. Formában és tartalomban hű magyar Horatiusa nagy költői siker volt; ilyen teljesítményre senki sem számított a nyelvújítás harcai közt forrongó nyelv korszakában. (1824.)
Verses fordításaikkal sokan szereztek még irodalomtörténeti jelentőségű érdemeket: BARÓTI SZABÓ DÁVID és RÁJNIS JÓZSEF Vergilius, KISS JÁNOS német, francia, angol és latin költők, SZEMERE PÁL Körner, FÁBIÁN GÁBOR Osszián, SZÉKÁCS JÓZSEF szerb költők, CSÁSZÁR FERENC olasz költők, ERDÉLYI JÁNOS Boileau, SZABÓ ISTVÁN görög költők, TÁRKÁNYI BÉLA Klopstock, GREGUSS GYULA Camoens fordításával.
VÖRÖSMARTY MIHÁLY, PETŐFI SÁNDOR és ARANY JÁNOS Shakespeare-fordításai ma is élő alkotások s élni fognak még nagy időn keresztül. SZÁSZ KÁROLY a nyugati irodalmak számos remekét ültette át igazi költészettel. Shakespeare, Moličre, Victor Hugo, Dante, Goethe és a Nibelung-ének mellett a francia és angol remekírók sok jeles alkotásával az ő tehetsége révén ismerkedett meg a magyar közönség. ARANY LÁSZLÓ Moličre, ÁBRÁNYI EMIL Byron és Rostand, BAKSAY SÁNDOR Homeros, BEKSICS GUSZTÁV spanyol költők, BÉRCZY KÁROLY Puskin, CSIKY GERGELY és CSENGERY JÁNOS a görög és latin költők, DÓCZY LAJOS Goethe és Schiller, ENDRŐDI SÁNDOR Heine, GREGUSS ÁGOST francia és angol drámaírók, GYŐRY VILMOS spanyol és svéd költők, JÁNOSI GUSZTÁV Milton és Tasso, KEMENES JÓZSEF Homeros, LÉVAY JÓZSEF Burns, MAKAI EMIL zsidó költők, RADÓ ANTAL Firduszi, Petrarca, Ariosto és Leopardi, RÁKOSI JENŐ Shakespeare, SZABÓ ENDRE orosz költők, SZÁSZ BÉLA Longfellow, SZILÁDY ÁRON keleti költők, TORKOS LÁSZLÓ Byron, VÁRADI ANTAL Goethe és Schiller munkáit szólaltatta meg az eredeti szövegekhez méltó módon.
Műfordítók:
A régibb műfordítók életéről és munkáiról: az előbbi kötetekben: – Arany László, Ábrányi Emil, Baksay Sándor, Beksics Gusztáv, Dóczy Lajos, Endrődi Sándor, Csiky Gergely, Greguss Ágost, Lévay József, Makai Emil, Rákosi Jenő, Szabó Endre, Szász Béla, Szász Károly, Szilády Áron, Torkos László, Váradi Antal műfordítói munkásságáról: a pályájukat méltató fejezetekben.
BARNA FERDINÁND (szül. 1825. május 23. Nagykároly, Szatmár megye; megh. 1895. július 21. Budapest), a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője, a M. T. Akadémia tagja. Hetven éves korában halt meg. Testvérbáyja: Barna Ignác, az Aeneis fordítója. – Kalevala. A finnek nemzeti eposza. Fordítás. Pest, 1871. (Az első teljes Kalevala-fordítás.) – A finn költészetről, tekintettel a magyar ősköltészetre. Értekezés. Budapest, 1873. (A szerzőnek számos nyelvtudományi és mitológiai vonatkozású munkája jelent meg az 1870-es és 1880-as években.)
BARNA IGNÁC (szül. 1822. február 2. Nagykároly, Szatmár megye; megh. 1894. november 22. Budapest) fővárosi orvos, a fogászat egyetemi magántanára, a M. T. Akadémia tagja. Hetvenkét éves korában halt meg. Testvéröccse; Barna Ferdinánd, a Kalevala fordítója. – Horatius versei. A dalok négy könyve. Fordítás jegyzetekkel. Budapest, 1875. – Juvenalis szatirái. Fordítás jegyzetekkel, Budapest, 1876. – Horatius szatiráinak két könyve. Fordítás jegyzetekkel. Budapest, 1884. – Vergilius Aeneise. Fordítás jegyzetekkel. Budapest, 1890.
ERDŐDI BÉLA (szül. 1846. április 19. Szászrégen, Maros-Torda megye), családi nevén Harrach Béla, tankerületi főigazgató, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, a Petőfi-Társaság tagja. Erdélyi katolikus családból származott, a filozófiai tárgyakat a pesti egyetemen hallgatta. Kitűnő nyelvtehetség volt, nagy utazásokat tett keleten, elméleti képzettségét gazdag tapasztalatokkal gyarapította. Hírlapírói pályakezdése után tíz évig a főváros VIII. kerületi reáliskolájában tanított, 1882-ben kinevezték a fiumei állami gimnázium igazgatójává, 1892-től 1919-ig a budapesti tankerület főigazgatója volt. – Műfordításaival egyes balkáni és keleti népek ismeretlen költészetét ő mutatta be először a magyar közönségnek. (Albán, bolgár, újgörög költészet.) – Keleti gyöngyök. Omer Chejjam perzsa költő verseinek fordítása. Pest, 1871. – Hafiz dalai. Fordítás perzsából. Két kötet. Pest, 1872–1873. – Török mozaik. Etnográfiai rajzok. Budapest, 1875. – A magyar nemzeti irodalom története. Középiskolák számára. Budapest, 1876. (Toldy Ferenc munkái nyomán.) – Gyakorlati török nyelvtan. Budapest, 1877. – Firdúszi: Földosztó Feridun. Fordítás a Sahnáméból. Kolozsvár, 1889. – Firdúszi: Zál és Rudabé. Fordítás a Sahnáméból. Kolozsvár 1890. – Szádi Gulisztánja. Fordítás perzsából. Budapest, 1889. – A Balkán-félszigeti népek költészetéből. Budapest, 1892. – Utazásom Szicília és Málta szigetén. Budapest, 1895. (Ezenkívül még több más útleírás és számos tudományos cikk a földrajz köréből.)
FIÓK KÁROLY (szül. 1857. Nagykároly, Szatmár megye; megh. 1915. május 20. Debrecen), a budapesti református gimnázium tanára, utóbb debreceni főiskolai tanár, a Kisfaludy-Társaság tagja. A klasszikafilológián kívül a keleti indogermán nyelveket és irodalmakat is behatóan tanulmányozta. Ötvennyolc éves korában halt meg. – Mint műfordító egyrészt a perzsa, másrészt a szanszkrit költészet remekeinek átültetésével érdemelte ki kortársai elismerését. Szövegeiben több volt a filológiai hűség, mint a költői ragyogás, de az indológia új tudomány volt Magyarországon, az úttörő buzgalmat szívesen méltányolták. – Firdúszi Szohrábja. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam, 17. köt. Budapest, 1882. (Részlet a Sahnáméból.) – Nala és Damajanti. Budapest, 1885. (Hindu rege a Mahábháratából.) – Sakuntala. Budapest, 1887. (Kálidászá hindu drámája.) – Szohráb. Budapest, 1888. (Részlet Firdúszi eposzából.)
GYŐRY VILMOS (1838–1885) orosházi, utóbb budapesti evangélikus pap, a M. T. Akadémia, Kisfaludy-Társaság és Petőfi-Társaság tagja. – Pályájáról: a költők között. – Spanyol átültetései, svéd antológiája, de különösen Calderon- és Tegnér-fordításai igazi mesterművek. Rendkívül könnyen tanulta a nyelveket, belehatolt az idegen szövegek szépségeibe, prózai stílusa és verselő készsége egyaránt alkalmas volt a legnagyobb fordítói nehézségek leküzdésére. – A Fritjof-monda. Tegnér Ézsaiás után svédből. Pest, 1870. – Spanyol színműtár. Pest, 1870–1883. (Ebben a következő Calderon-fordításai: Az állhatatos fejedelem, Az élet álom, A zalameai bíró, Moreto-fordítása: Közönyt közönnyel.) – Shakespeare: Minden jó, ha jó a vége. Pest, 1872. (A teljes magyar Shakespeare egyik kötete. Ugyanebben a vállalatban: szonett-fordítások.) – Az elmés, nemes Don Quijote de la Mancha. Cervantes után spanyolból. Négy kötet. Budapest, 1873–1876. (Bevezetéssel ellátott teljes fordítás a Kisfaludy-Társaság kiadásában.) – Moličre: Az éliszi hercegnő. Budapest, 1881. (A teljes magyar Moličre egyik kötete. Ugyanebben a vállalatban: költemények fordításai.) – Svéd költőkből. Budapest, 1882. (Műfordítások a Kisfaludy-Társaság kiadásában.)
HEGEDÜS ISTVÁN (1848–1925) egyetemi tanár, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. – Pályájáról: az irodalomtörténetírók között. – Számos eredeti költeménye és műfordítása jelent meg. (Pindaros, Goethe, Schiller, Grillparzer.) Legértékesebbek Janus Pannonius-fordításai. Az utóbbiak a M. T. Akadémia Értekezéseiben és az Irodalomtörténeti Közlemények évfolyamaiban jelentek meg.
JÁNOSI GUSZTÁV (szül. 1841. szeptember 15. Veszprém; megh. 1911. augusztus 15. Veszprém) nagyprépost, a Kisfaludy-Társaság tagja. Elődei, a csapó-mesterséggel foglalkozó Janosikok, a Felvidékről költöztek a Dunántúlra, az elszegényedett iparos-családból származó ifjú Veszprémben és Székesfehérvárt végezte iskoláit, a teológiát a veszprémi papnevelő-intézetben hallgatta, 1863-ban miséspappá szentelték. Ekkor már néhány sikerült kísérletet tett a költészetben, Arany János Szépirodalmi Figyelőjében és Koszorújában is megjelent néhány verse, de az eredeti líra és epika művelésétől csakhamar áttért a műfordításra. Egyházi pályáján szépen emelkedett. A veszprémi püspök maga mellé vette titkárnak, utóbb irodaigazgatóvá léptette elő, 1883-ban kanonok lett. Veszprémben maradt haláláig, csak nyári hónapjait töltötte a Balaton mellett, kenesei villájában. Hetven éves korában halt meg. – A Kisfaludy-Társaság közönsége előtt Voinovich Géza mondott róla emlékbeszédet s ebben többek között így emlékezett meg érdemeiről: «Fordításai gond és csín tekintetében jól megállottak a maguk korának színvonalán. Szükség lesz azokra még sokáig, míg nála nagyobb költői tehetség nem szegődik ez óriás művek új tolmácsául. Addig az ő munkássága eleven tagja lesz irodalmunknak.» Jánosi Gusztáv ellen, úgymond, a fordítói hűség dolgában ritkán tehetni kifogást, éreztetni tudja az eredeti művek hangulatát is, kiválóan sikerült részek mindig akadnak fordításaiban, de nyelvének általában nincs csengése, verselése nem kelti az önkénytelen dallam látszatát, rímei ritkán természetes virágai a költői előadásnak, sokszor érzik rajtuk a keresettség. «Jobbára vallásos költeményeket fordított. Korántsem jelent ez felekezeti célzatot, hiszen Milton puritán, Longfellow protestáns költő, mint Tennyson is. Követte ebben irodalmunk szép hagyományát, hol katolikus püspök kutatta pogány hitvilágunk emlékeit s református püspök ültette át nyelvünkre a legnagyobb katolikus költőt, Dantét.» – Munkái: Nyugat költőiből. Veszprém, 1867. (Német és francia költemények magyar fordításai.) – Arden Enoch. Tennyson Alfréd után angolból. Veszprém, 1870. (Második kiadása az Olcsó Könyvtár füzetei között 1880-ban.) – Az arany legenda. Longfellow Henrik után angolból. Budapest, 1886. (Először a Budapesti Szemlében, másodszor az Olcsó Könyvtár füzetei között.) – Az elveszett paradicsom. Milton János után angolból Budapest, 1890. (Az Olcsó Könyvtár füzetei között. Második kiadása 1904-ben. A rímtelen jambusokban készült fordításból először a Budapesti Szemle közölt néhány részletet 1873-ban. Az angol költő eposzának fordításával már Baróti Szabó Dávid is megpróbálkozott, később sem hiányoztak a fordítói kísérletek, ezek azonban fölötte szerény úttörések voltak Jánosi Gusztáv fordításához mérten.) – A megszabadított Jeruzsálem. Torquato Tasso után olaszból. Két kötet. Budapest, 1893. (Az olasz eposzt Tanárky János református pap, utóbb nagykőrösi orvos, már 1805-ben lefordította prózában; évtizedekkel később Bálinth Gyula adta közre Tasso-fordítását rímes hexameterekben. Jánosi Gusztáv párosrímű tizenkettősökben megverselt Tassója hasonlíthatatlanul különb elődei kísérletezéseinél. Voinovich Géza emlékbeszéde szerint: «Avult kísérletek után két oly művet olvasztott irodalmunkba, melyek nélkül művelt nemzet nem lehet el, oly munkát teljesített hivatott tehetsége szerint, melyet elvégzetlenül hagytak a választottak. E két munka már tárgyánál fogva legfontosabb műfordítóink közé iktatja őt.») – A szamaritánus asszony. Edmond Rostand után franciából. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 34. köt. Budapest, 1901. (A színmű néhány jellemző részének verses fordítása. A fordító ezzel a vallásos színjátékkal foglalta el székét a Kisfaludy-Társaságban.)
KÁLMÁN KÁROLY (szül. 1858. december 9. Ungvár; megh. 1913. június 22. Budapest) katolikus pap, országgyűlési képviselő. Fehér megyében volt segédlelkész, majd hitoktató, utóbb plébános; 1896-ban az egyik zalamegyei választókerület néppárti programmal küldte be a parlamentbe. Ötvenöt éves korában halt meg. – Mint műfordító a zengzetes verselők közé tartozott. Kiváló formaérzékkel szólaltatta meg idegen költőit. – Dávid király zsoltárkönyve. Fordítás. Budapest, 1883. (Az eredeti héber szöveg alapján és a Vulgata figyelembevételével magyar versekben.) – Kempis Tamás: Krisztus követéséről. Fordítás. Budapest, 1890. (A világhírű hitbuzgalmi könyv magyar versekben.) – Osszián költeményei. Fordítás. Budapest, 1911. (Kazinczy Ferenc és Fábián Gábor teljes magyar Ossziánja után újabb teljes fordítás magyar versekben.)
KEMENES JÓZSEF (szül. 1854. január 18. Kocs, Komárom megye; megh. 1922. március 23. Budapest), családi nevén Kempf József, középiskolai tanár. Bencés teológus volt, utóbb nevelő, 1881-től a budapesti V. kerületi királyi katolikus gimnázium tanára. Később a VII. kerületi állami gimnáziumban tanított. Hatvannyolc éves korában halt meg. – Latin-görög magyarázatos szövegkiadásai a klasszikus ókor szakavatott ismerőjének, műfordításai a hexameter mesteri alkalmazójának mutatták. Mind az Iliast, mind az Odysseiát lefordította eredeti versmértékben. A hexameteres magyar Homerosok közül az övé a legjobb fordítás. – Homeros Iliasa. Budapest, 1892. (Az első teljes Ilias-fordítás Vályi Nagy Ferenctől 1821-ben jelent meg.) – Homeros Odysseiája. Budapest, 1893. (Az első teljes Odysseia-fordítást Szabó István 1857-ben bocsátotta közre.) – Ilias. Odysseia. Budapest, 1902. (A két eposz hexameteres fordítása a Remekírók Képes Könyvtárában.)
KISS SÁNDOR (szül. 1854. november 18. Mindszent, Csongrád megye; megh. 1904. november 12. Szakolca, Nyitra megye) kegyesrendi tanár. Rendjének vidéki gimnáziumaiban tanított, néhány évig a budapesti piarista rendház tagja volt. Ötven éves korában halt meg. – Terentius vígjátékai. Budapest, 1895. (Verses fordítását a M. T. Akadémia a Karátsonyi-jutalommal tüntette ki.)
PONORI THEWREWK EMIL (szül. 1838. február 10. Pozsony; megh. 1917. február 24. Budapest) egyetemi tanár, a Budapesti Philologiai Társaság elnöke, a M. T. Akadémia és Kisfaludy-Társaság tagja. Édesatyja: Ponori Thewrewk József, a költő; testvéröccse: Török Aurél, a természettudós. Tanári pályáját a budai királyi katolikus gimnáziumban kezdte, 1874-ben kinevezték tanárnak a budapesti egyetemre, itt működött évtizedekig. Hetvenkilenc éves korában halt meg. – Nevét kitörülhetetlenül belevéste a magyar klasszika-filológia történetébe; Festus ókori nyelvtudós latin munkájának kiadásával a külföldön is becsült nevet szerzett. Latin-görög irodalmi búvárlatai vezették át a műfordításhoz. A hellén lírikusokat és Homerost az eredeti klasszikus versformákban szerencsésen fordította s a saját eredeti epigrammáiban is sikeresen éreztette az attikai szellem nevelő hatását. – Munkái: A helyes magyarság elvei. Pest, 1873. (A M. T. Akadémia jutalmával kitüntetett pályamű.) – A magyar zene ritmusa. Budapest, 1881. (A magyar verselés nemzeti ritmusának törvényeit a zene segítségével iparkodott megoldani.) – Anakreon. Görögül és magyarul Budapest, 1885. (Verses fordítás bevezetéssel és jegyzetekkel.) – Sexti Pompei Festi de verborum significatu quae supersunt cum Pauli epitome. Budapest, 1889. (A M. T. Akadémia jutalmával kitüntetve.) – Görög antológiabeli epigrammák. Görögül és magyarul. Budapest, 1891. (Verses fordítás bevezetéssel és jegyzetekkel.) – Ponori Thewrewk Emil elnöki beszédei, melyekkel a Budapesti Philologiai Társaságnak 1875–1895. évi közgyűléseit megnyitotta. Budapest, 1897. – Homeros Iliasa. Első kötet: I–VI. ének. Görögül és magyarul. Budapest, 1906. (Verses fordítás bevezetéssel és jegyzetekkel. Több kötet nem jelent meg a sikerült hexameteres fordításból.)
RADÓ ANTAL (szül. 1862. június 29. Mór, Fehér megye) okleveles középiskolai tanár, a képviselőház gyorsírói irodájának tisztviselője, a Magyar Könyvtár szerkesztője, a Kisfaludy-Társaság tagja. – Mint költő, a XX. században bontakozott ki; mint műfordító már 1900 előtt a legérdemesebbek egyike. Különösen olasz, angol és perzsa költők fordításával vonta magára a figyelmet. Külföldi operák szövegeinek gondos átültetésével nagy érdemeket szerzett. (Leoncavallo-, Mascagni-, Puccini-, Verdi- és Wagner-darabok.) – Latin költők. Szemelvények magyar fordításban. Budapest, 1885. – Görög költők. Szemelvények magyar fordításban. Budapest, 1886. – Olasz költőkből. Szemelvények magyar fordításban. Budapest, 1886. – Petrarca összes szerelmi szonettjei. Fordítás magyarázatokkal. Budapest, 1887. – Leopardi összes lírai versei. Fordítás tanulmánnyal. Budapest, 1890. – Idegen költők albuma. Fordítások a XIX. század lírájából. Budapest, 1891. – Ariosto Őrjöngő Lorántja. Az eposz legszebb részeinek fordítása jegyzetekkel. Két kötet. Budapest. 1894. – Firdúszi Sahnáméjából. A Szijavus-rész fordítása. Budapest, 1896. – Firdúszi Sahnáméjából. A Zál és Rudabérész fordítása. Budapest, 1897. – Coppée: A kovácsok sztrájkja. Fordítások. Budapest, 1897. – Alfred de Mussetből. A Kisfaludy-Társaság jutalmával kitüntetett fordítások. Budapest, 1898. – Két olasz költőnő. Fordítások Ada Negri és Annie Vivanti verseiből. Budapest, 1900. – Shakespeare: Velencei kalmár. Fordítás. Budapest, 1903. – Leopardi és Musset. Fordítások. Budapest, 1905. – Firdúszi: A Sahnáméból. Fordítások. Budapest, 1905. – Angol költőkből. Fordítások. Budapest, 1905. – Wilde: A readingi fegyház balladája. Fordítás. Budapest, 1907. – Shakespeare: III. Richárd. Fordítás. Budapest, 1910. – Schiller Don Carlos. Fordítás. Budapest, 1913. – Schiller: Stuart Mária. Fordítás. Budapest, 1917. – Dante Pokla. Fordítás. Budapest, 1921.
Irodalom. – Szász Károly: Moličre-fordításainkról. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 6 köt. Pest, 1871. – Radó Antal: A magyar műfordítás története. 1772–1831. Budapest, 1883. – Heinrich Gusztáv: A műfordítás elméletéhez. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 19. köt. Budapest, 1885. – Berczik Árpád: Győry Vilmos emlékezete. U. o. 22. köt. Budapest, 1888. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Csaplár Benedek: Szabó István. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1892. évf. – Kara Győző: Fábián Gábor műfordításai. Aradi kir. gimnázium értesítője. 1892. – Tóth Lőrinc: Szabó István. Rozsnyói kat. gimnázium értesítője. 1892. – Gaál Lajos: Szabó István műfordításai. U. o. 1893. – Szász Károly: Győry Vilmos emlékezete. Budapest, 1894. – Margalits Ede: Emlékbeszéd Szabó István magyar hellenista felett. Budapest, 1897. – Némethy Géza: Barna Ignác emlékezete. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1897. évf. – Csengery János: Aischylos Leláncolt Prometheusának magyar fordításai. U. o. 1901. évf. – Cserney József: A műfordítás kérdésének története a magyar irodalomban. Kalocsa, 1902. – Heinrich Gusztáv: Ossian. Budapest, 1903. – Radó Antal: A műfordítás 1830. óta. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Magyar Shakespeare Tár. Budapest, 1908-tól. – Bajza József: Bajza Jenő. Irodalomtörténeti Közlemények. 1909. évf. – Radó Antal: A fordítás művészete. Budapest, 1909. – Bayer József: Shakespeare drámái hazánkban. Két kötet. Budapest, 1909. – Kaposi József: Dante első magyar fordítói. Irodalomtörténeti Kőzlemények, 1910. évf. – U. az: Dante Magyarországon. Budapest, 1911. – Perényi József: Jánosi Gusztáv. Veszprém, 1912. – Bayer József: Schiller drámái a régi magyar színpadon és irodalmunkban. Budapest, 1912. – Voinovich Géza: Jánosi Gusztáv emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 48. köt. Budapest, 1914. – Radó Antal: Magyar Homér-fordításokról. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Papp Ferenc: Ponori Thewrewk Emil emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 53. köt. Budapest, 1921. – Tolnai Vilmos: Bevezetés az irodalomtudományba. Budapest, 1922. – Gulyás Pál: Magyar életrajzi lexikon. Budapest, 1925-től, – Radó Antal: Lévay, a műfordító. Budapesti Szemle, 1926. évf. – Vasshegyi Margit: A magyar Moličre-fordítások. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos szerkesztésében: Világirodalmi lexikon. Budapest, 1930-tól. – Radó Antal: Rákosi, a Shakespeare-fordító. Rákosi Jenő élete és művei. Szerk. Süle Antal. Budapest, 1930. – Elek Oszkár: Ossian-kultusz Magyarországon. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1933. évf.
