MŰVELTSÉG, ISKOLÁK.
MŰVELTSÉG, ISKOLÁK.
AZ 1867-ES kiegyezés a közművelődés terén is új korszakot indított, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium az egyes vallásfelekezetekkel és községi hatóságokkal versenyezve építette ki tanítási rendjét.
Az írás-olvasás tudása évről-évre haladt az országban. A hat éven felüli lakosságból 1870-ben még csak 33 százalék tudott írni és olvasni, ez a szám 1898-ban 53 százalékra szökkent fel, azontúl is rohamosan növekedett. Legerősebb volt a Dunántúl népműveltsége, leggyöngébb Erdélyé. A városok élén írástudás dolgában Budapest, Pozsony és Sopron állott, a vallásfelekezetek első sorában az evangélikus és a zsidó.
Az ország lakossága az 1891-es népszámlálás adatai szerint Horvátország nélkül tizenöt millió volt; ebből magyar hét és félmillió, román két és félmillió, német két millió, tót két millió; hitfelekezeti megoszlás szerint: katolikus kilenc millió, református két és egynegyedmillió, görögkeleti két millió, evangélikus egy millió, zsidó hétszázezer, unitárius hatvanezer. Budapesten félmillió ember élt; ezek közül magyar hatvanhét százalék, német huszonnégy százalék; hitfelekezeti megoszlás szerint: katolikus hatvanöt százalék, zsidó huszonegy százalék, református hét százalék, evangélikus hat százalék.
A millennium táján harminchatezer tanító és tanár három milliónál több tanulót oktatott a felsőbb tanintézetekben, középiskolákban, elemi osztályokban és egyéb iskolákban. Hétezer egyetemi hallgató és ötvenezer középiskolai diák készült ebben az időben a tudományos életpályákra.
Az iskolák a földbirtokos-nemesurak gyermekein kívül megteltek azoknak a földműveseknek, iparosoknak és kereskedőknek fiaival, akikből szüleik urat akartak nevelni. Tisztviselői állás bőven volt mindenfelé, a szabad értelmiségi pályákon nem ismerték a zsúfoltságot, az egyetemet végzett ifjú könnyen elhelyezkedhetett. A szegény emberek gyermekei is nyugodtan végezték tanulmányaikat, a megélhetés nem okozott nagyobb gondot, a tanulás olcsó volt.
Az iskolalátogatás terén a zsidóság buzgólkodott legjobban. A zsidók 1880 körül már háromszáz százaléknál magasabb arányban küldték gyermekeiket a középiskolákba, mint amennyi a többi vallásfelekezethez viszonyítva számarányuknak megfelelt. A budapesti egyetemet 1885-ben 3200 hallgató látogatta; ezek közül katolikus 1400 volt, izraelita 1000, református 350, evangélikus 300, görögkeleti 100, unitárius 8.
Az 1883. évi középiskolai törvény kialakította a gimnáziumok és reáliskolák egységes nevelői munkáját. Eddig minden iskolafenntartó kivonhatta magát a közoktatásügyi kormány rendelkezései alól, 1883 után az állam jogosan belepillanthatott a középiskolák belső életébe. A millennium után 200 fiúközépiskola működött az országban: 170 gimnázium, 30 reáliskola. Ezek közül csak 19-ben nem volt magyar a tanítás nyelve. Az államosítás rohamos előretörését mutatja, hogy 1900 táján a középiskoláknak már egyharmad része állami jellegű, holott 1867 előtt egyetlen állami gimnázium sem volt Magyarországon. A nem állami iskolák közül katolikus volt 48, református 28, evangélikus 24, községi 12, görögkeleti 5, unitárius 3, izraelita 1. A tanulók közül a középiskolákban magyar anyanyelvű volt 77, német 11, román 6, tót 3, szerb 2 százalék.
A magyar értelmiség ezekben az iskolákban szívta magába alapvető irodalmi ismereteit. Nem mindegyik gimnázium és reáliskola tudta megtanítani növendékeit a nyomtatott betű szeretetére, de az irodalmi érdeklődés mégis hasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint a régibb időkben. Lassankint a leánynevelés is közeledni kezdett a fiúiskolák színvonalához. Egyrészt a kiegyezés után a polgári leányiskolák felállítása, másrészt a millenniumot követő években az első leánygimnáziumok szervezése megteremtette a műveltebb nőközönség szellemi érdeklődésének alapját.
A kiegyezés kora a pesti egyetemen is rendet teremtett, a tanítást magyar szelleművé tette, a tanári székekbe jeles tudósokat helyezett. 1872-ben megnyílt a kolozsvári egyetem. A magyar irodalom tanításának ügye mind a két egyetemen lelkes férfiak kezében volt. A Budapestről és Kolozsvárról kikerülő középiskolai tanárok nagyobbára derekasan foglalkoztak tudományszakjukkal.
A budapesti egyetemen 1860-tól 1875-ig Toldy Ferenc volt a magyar nyelvtudomány és irodalomtörténet rendes tanára. Fontosabb előadásai a kiegyezés évétől haláláig: Történeti magyar nyelvtan, Felsőbb magyar nyelvtan, Magyar nyelvészet, Magyarország irodalmi története az ó- és középkorban, A lírai költészet elmélete és a magyar líra története, A magyar eposzi irodalom története, A magyar irodalom története Pázmány fellépése óta, A legújabb magyar irodalom története 1772-től 1849-ig, A magyar színészet és színköltés története, Hazai történetírásunk a XVII. századtól fogva, Az ómagyar nyelvemlékek fejtegetése, Az óda elmélete és jelesebb ódaköltőink széptani méltatása, A XIX. század magyar irodalma. – Toldy Ferenc mellett 1873-tól kezdve Bodnár Zsigmond magántanár tartott magyar irodalomtörténeti előadásokat, az esztétikát 1870-től kezdve Greguss Ágost rendes tanártól tanulta az ifjúság. – A magyar nyelvészetet Toldy Ferenc halála után önállóvá tették, az irodalomtörténet rendes tanszékére Gyulai Pál került. Fontosabb előadásai 1876-tól 1900-ig: A magyar irodalom története 1711–1807, A magyar drámairodalom története Kisfaludy Károlytól az újabb időkig, A magyar irodalom története 1807–1830, Petőfi költészete, A XVII. század epikusai, Középkori költői maradványok, A magyar irodalom története 1830–1848, A XVI. század költői, A XVIII. század prózaírói, Arany János Toldi-trilógiája, A magyar drámairodalom története Kisfaludy Károly haláláig, A XVII. század lírai költői, Zrinyi Miklós Szigeti Veszedelme, A klasszikai iskola költői Baróti Szabó Dávidtól Berzsenyiig, A Toldi-monda, Eötvös regényei, Arany elbeszélő költeményei, A franciás iskola költői, Mikes Kelemen munkái, Vörösmarty költeményei, Berzsenyi Dániel művei, A magyar szónoki próza a XIX. század első felében, Gyöngyösi István költeményei, Kemény Zsigmond regényei, A magyar népdalról, Az ezópi mese a magyar irodalomban, Csokonai élete és munkái, Kármán József művei, Kölcsey munkái, Gvadányi és Dugonics, Katona József Bánk Bánja, Széchenyi mint író, Kisfaludy Sándor elbeszélő költeményei, A XVIII. század lírai költői, Arany János lírai költeményei, Jósika Miklós regényei, A honfoglalás mondái és feldolgozásuk a magyar költészetben, A magyar irodalom története 1526-ig, A magyar irodalom története 1526–1606. – Gyulai Pállal párhuzamosan a következők hirdettek magyar irodalomtörténeti vonatkozásu előadásokat: Greguss Ágost, az esztétika rendes tanára; Bodnár Zsigmond magántanár; 1878-tól Beöthy Zsolt magántanár, utóbb az esztétika rendes tanára; 1880-ban Tolnai Lajos magántanár; 1889-ben Péterfy Jenő magántanár; 1893-től Négyesy László magántanár; 1895-tól Horváth Cyrill magántanár.
A kolozsvári egyetemen a magyar nyelvtudomány és irodalomtörténet első tanára Imre Sándor volt. Az egyetem megalapításakor, 1872-ben, nevezte ki őt I. Ferenc József király; nyugalombavonulásáig, 1886-ig, adott elő tanszékén. Fontosabb irodalomtörténeti előadásai: A magyar irodalom története a XVI. században, A XVII. századi magyar irodalom története, A magyar eposz története, A magyar lírai költészet története, A középkori magyar irodalom, A magyar irodalom a XVIII. században, A XIX. század magyar irodalma, Kazinczy és kora, A magyar költés Kisfaludy Károlytól kezdve, Petőfi és némely külföldi költők összehasonlítása. – Imre Sándor mellett többen hirdettek magyar irodalomtörténeti tárgyú előadásokat: 1873-tól Meltzl Hugó, a német irodalom rendes tanára; 1881-től Ferenczi Zoltán magántanár; 1886-ban Szász Béla, a filozófia rendes tanára; 1886-tól Széchy Károly magántanár. – Imre Sándor tanszékét 1887-ben ifjabb Szinnyei Józseffel töltötték be. Fontosabb irodalomtörténeti előadásai: Irodalmunk ujjászületésének kora, A középkori magyar irodalom, A magyar irodalomtörténetírás, Nemzeti irodalmunk a XVI. században, a XVII. században, a XVIII. században. – Párhuzamosan Ferenczi Zoltán és Széchy Károly magántanárok is tartottak magyar irodalomtörténeti előadásokat. – 1890 nyarán az egységes magyar nyelvi és irodalmi tanszéket kettéválasztották, Szinnyei József megtartotta a nyelvészeti katedrát, az irodalomtörténet rendes tanárává Széchy Károlyt nevezték ki. Fontosabb előadásai 1900-ig: Kazinczy és kora, A magyar epikai költészet fejlődése, A XVI. század költői elbeszéléseiről, Kazinczy triásza, A katolikus visszahatás kora, A magyar kritika 1849-ig, A magyar lírai költészet története 1526–1711, Vallási és történeti irodalom a XVIII. században, A nemzetietlen kor, A megújhodás irodalma, Nemzeti epikánk fejlődése a XIX. században, Zrinyi Miklós élete és művei, Nemzeti irodalmunk története 1526-ig. – Magántanárok: Ferenczi Zoltán, 1898-tól Ferenczy József.
A gimnáziumokban a magyar királyi helytartótanács 1861. évi rendelete, majd Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter 1871. évi tanterve szabályozta a magyar nyelv és irodalom tanításának ügyét. Lényegesebb változást jelentett a Trefort Ágoston minisztersége idején Kármán Mór közreműködésével kibocsátott 1879. évi Középiskolai tanterv. Ez húsz évig maradt érvényben; igazi lényegén Wlassics Gyula 1899. évi tanterve sem változtatott. A magyar ifjak – a későbbi szépírók és tudósok – ezeknek a tanterveknek és utasításoknak szellemében nevelkedtek. A gimnáziumok latin-görög világa és a reáliskolák német-francia tanulmányai mellett a magyar nyelv és irodalom is megkapta a maga természetes jogait. A tárgyalt írókat az ifjúság szellemi fejlettségének szemmeltartásával, de azért elég szárazon válogatták ki és osztották el az osztályok sorrendjében, egészen a tanulmányokat betetőző irodalomtörténeti áttekintésig. Az olvasmányok során legsűrűbben szereplő költők: Arany, Berzsenyi, Csokonai, Garay, Kisfaludy Károly, Kölcsey, Petőfi, Tompa, Vörösmarty. Az irodalmi határokat és az irodalomtörténeti anyagot körülbelül Jókai Mórral, Gyulai Pállal és az 1870-es évek költészetével zárták le. Az ifjúság irodalmi érdeklődésének táplálásában nagy szerepük volt az önképzőköröknek; itt léptek föl először a nemzet későbbi költői, hírlapírói, szónokai, tudományos írói.
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Fináczy Ernő: A magyarországi középiskolák multja és jelene. Budapest, 1896. – Zsilinszky Mihály, Farkas József, Kovács Sándor és Pokoly József: A magyarhoni protestáns egyház története. Budapest, 1907. – Kiss Áron: A nevelés és oktatás történetének kézikönyve, különös tekintettel a magyar nevelés történetére. 7. kiad. Budapest, 1908. – Persián Kálmán: A magyar irodalomtörténet a kolozsvári egyetemen. Irodalomtörténet, 1912. évf. – Kristóf György: A magyar irodalomtörténet a kolozsvári egyetemen. U. o. 1912. évf. – Persián Kálmán: A magyar irodalomtörténet a budapesti egyetemen. U. o. 1913. évf. – Karácsonyi János: Magyarország egyháztörténete. 2. kiad. Nagyvárad, 1915. – Szelényi Ödön: A magyar evangélikus nevelés története. Pozsony, 1917. – Kemény Ferenc szerkesztésében: Magyar pedagógiai lexikon. Budapest, 1933. – Kornis Gyula: Az ötvenéves középiskolai törvény, Magyar Pedagógia. 1933. évf.
