NYOMDÁSZAT, KÖNYVKIADÁS.
NYOMDÁSZAT, KÖNYVKIADÁS.
A KÖNYVNYOMTATÁS külföldi haladását a magyarországi nyomdászat a XIX. század utolsó harmadában is nyomon kísérte. Az új találmányokat a budapesti nyomdai vállalatok sorra meghozatták, viszont a vidék átvette a főváros betűit és gépeit. A nyomdák száma rohamosan nőtt mindenfelé. 1882-ben már 327 műhelyben dolgoztak az ország területén.
A munkásmozgalmakban a nyomdászok vitték a vezetőszerepet. Mint az iparosság legtanultabb tagjai, hamar felismerték a szervezkedésben rejlő erőt, tudatos célkitűzéssel jártak el fizetésjavításuk és önsegélyezésük minden dolgában. A fővárosi nyomdászegylet 1876-tól kezdve számos sikeres küzdelmet vívott a munkaadókkal, olykor azonban alulmaradt küzdelmében; ezeknek a harcoknak nem volt káros hatásuk a nyomdaipar fejlődésére, de a személyi vonatkozásokba sok keserűséget vitt.
A budapesti nyomdák közül a Franklin-Társulat, az Athenaeum részvénytársaság, a Pesti Könyvnyomda részvénytársaság, a Pallas részvénytársaság, az egyetemi nyomda és az állam-nyomda műhelyei voltak a legmodernebbek. A Pallas a millennium évében mindössze tizenkét évi multra tekintett vissza, de ez alatt a rövid idő alatt a nagy nyomdák sorába emelkedett. Lipótvárosi három emeletes épületében harminc nyomtatógép működött, mindegyiket külön-külön elektromos erő hajtotta; betűszedőinek száma kétszázötven volt; betűöntőjében és illusztráló helyiségeiben a sokszorosító technika ujításai mind helyet találtak; könyvkötészete, papírneműosztálya felhasználta az emberi ügyesség, a géperő és a villamosberendezés minden korszerű fogását.
A kiegyezés korától a millennium tájáig terjedő évtizedek a könyvkereskedelmet is teljes mértékben felvirágoztatták. Az egyre jobban magyarosodó könyvárusok Budapesten 1878-ban megalakították a Magyar Könyvkereskedők Egyletét, hivatalos közlönyükül kiadták a Corvinát. Az ezredéves ünnepségek idején már közel 300 könyvkereskedő dolgozott az országban.
A fővárosi könyvkereskedelem az 1870-es években a külföldi német könyvpiac készséges hűbérese volt, a könyvárusok keveset törődtek a magyar irodalommal, az volt a becsvágyuk, hogy minél több ausztriai és németországi könyvet hozzanak forgalomba. A közönség minden évben nagy összegeket költött német könyvekre. Különösen a tudományos munkáknak s a Brockhaus- és a Meyer-féle lexikonoknak volt hatalmas vevőközönségük. A magyar szépírók munkáiból azért fogyott el kevés példány, mert az ország félezer kaszinója és olvasóköre antikváriusoktól szerezte be könyvszükségletét s a közönség ezen a készleten élt a legtöbb városban. Az elkedvetlenítő helyzetet csak az 1880-as évek második felétől kezdve orvosolta a részletfizető-rendszer meghonosítása; ez tette lehetővé, hogy a magyar könyvkiadás nemcsak egyszerűbb munkák kinyomtatására, hanem hatalmas méretű sorozatok közrebocsátására is vállalkozhatott.
A könyvkiadó és lapalapító kedv változatlanul erős volt, kis kezdeményezésekből rövid időn belül hatalmas vállalatok alakultak, a zsidóság vállalkozó szelleme számos jólmenő magánüzletet és busás hasznot hajtó részvénytársaságot teremtett.
Emich Gusztáv könyvkiadó vállalatának utóda, az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársaság, 1868 őszén kezdte meg munkásságát. Az Emich-család attól félt, hogy a rendkívül nagyarányú vállalatot mint egyéni céget nem tudja már sokáig vezetni, ezért belvárosi házát, írói szerződéseit, kiadói üzletét, hírlapjait és nyomdáját hatszázezer forintért eladta az átvétel céljából alakult részvénytársaságnak. Legmeddőbb üzletnek a lapkiadás bizonyult. Az Athenaeumnak híres lapjai voltak, de a nyomdai költségek, a szerkesztői fizetések és írói díjak többnyire túlhaladták az előfizetési összegeket és hirdetési bevételeket. (Pesti Napló, Hon, Nemzet, Magyar Korona, Hazánk És A Külföld, Fővárosi Lapok, Athenaeum, Bolond Miska, Borsszem Jankó, Kis Lap.) Annál jobban sikerültek a vállalat szépirodalmi és tudományos kiadásai. Petőfi Sándor verseit gyönyörűen illusztrált kötetekben országszerte elterjesztették, 1898-ban egykoronás kötetekben dobták a könyvpiacra a Petőfi-költeményeket, ebből a nyolcszáz oldalas kötetből két év leforgása alatt ötvenezer példány kelt el. Az Ember Tragédiáját már 1882-ben megvásárolhatták az olvasók ötven krajcáros áron, 1887-ben megjelent a drámai költemény albumalakú díszkiadása Zichy Mihály rajzaival. Kossuth Lajos iratait nagy ráfizetéssel nyomtatták ki, csakhogy megleljék a jogcímet arra, hogy a súlyos anyagi gondok között élő kormányzónak tiszteletdíjat adhassanak. 1893-ban láttak napvilágot Beöthy Zsolt Képes Magyar Irodalomtörténetének első füzetei, 1895-ben indult meg Szilágyi Sándor Millenniumi Története; az előbbi három kiadást ért, az utóbbit húszezer példányban nyomták. A Millenniumi Történet a négyszáz ív nyomdai költségen kívül közel nyolcvanezer korona írói díjat és ötvenezer korona illusztrátori honoráriumot emésztett fel. Általában a tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi munkáknak olyan hosszú sora jelent meg az Athenaeum költségén, hogy ez a sok kockázattal járó áldozatkészség méltán kívánja méltó megörökítését a magyar művelődéstörténelem lapjain.
Heckenast Gusztáv, az Emich-cég versenytársa, 1873-ban adta át helyét jogutódjának, a Franklin irodalmi és nyomdai részvénytársaságnak. Az új vállalat négyezer darab kétszázforintos részvény kibocsátásával azaz nyolcszázezer forint részvénytőkével alakult meg s főkép a magyar szépirodalmi klasszikusok kiadását tűzte ki céljául. A jól vezetett üzletmenetbe egyre több tudományág torkolt, a részvénytársaság 1894-ben megszerezte Mehner Vilmos kiadványait, 1900-ban átvette Ráth Mórtól Arany János munkáit, 1904-ben magába olvasztotta a Wodianer-féle könyvkiadó vállalatot. Folyóiratai közül a Budapesti Szemle és a Vasárnapi Ujság füzetes vállalatai közül az Olcsó Könyvtár és a Magyar Könyvtár érdemel különös kiemelést. A Franklin-Társulat igazgatósága vállalkozókedv dolgában versenyzett az Athenaeummal. Munkásságát a klasszikus magyar irodalom és a nemzeti hagyományok megbecsülése jellemezte. A magyar remekírók gyüjteményes sorozatát egyedül ő tudta kibocsátani, mert Arany János, Bajza József, Czuczor Gergely, Garay János, Kemény Zsigmond, Szigligeti Ede, Tompa Mihály, Vajda János és számos más kiváló író munkája a Franklin-Társulat kizárólagos tulajdonában volt s ezekhez az újabb klasszikusokhoz tervszerűen hozzáilleszthette a már szabadon nyomtatható régibb klasszikusokat. A millennium megünneplésére a Franklin kiadásában jelent meg a magyar törvénytár teljes kiadása, a Corpus Juris Hungarici, gondos fordítással, jegyzetekkel, mintaszerű nyomdai külsőben. A Nagy Képes Világtörténetet is a Franklin adta ki olyan képanyag kíséretében, hogy illusztrációi fölvehették a versenyt a legsikerültebb külföldi díszművekkel. A tizenkét kötetes mű hétezer példányban kelt el; ez is mutatja, mennyire megnövekedett a századforduló idején a magyar könyvpiac vásárló közönsége.
Az eszményi célkitűzésű könyvkiadók sorába tartozott Aigner Lajos, írói nevén Abafi Lajos. Az 1870-es évektől kezdve ritka buzgósággal szolgálta a magyar irodalom ügyét, összegyüjtötte az elhunyt magyar írók munkáit, jelentékeny összegeket áldozott a régi jelesek emlékének feltámasztására. A Magyar Könyvkereskedők Egyesülete az ő buzgólkodása nyomán alakult meg 1878-ban; jórészt neki köszönhető, hogy a németnyelvű budapesti könyvkereskedelem gyorsabb ütemben lett magyarrá, mint a legtöbb más kereskedelmi ág. Az egyesület hivatalos közlönyének, az 1878-ban megindított Corvinának, szerkesztésével szintén nagy érdemeket szerzett. Ő indította meg az első magyar irodalomtörténeti folyóiratot, a Figyelőt (1876–1889); ebben a vállalatában helyet adott minden elfogadható cikknek; évről-évre tetemes pénzáldozattal tartotta fenn közlönyét. Magyar Könyvesház című vállalatából 140 füzetet bocsátott közre, Nemzeti Könyvtárából 42 kötet jelent meg: régi magyar írók új kiadásai, életrajzzal és jegyzetekkel ellátott szöveggyüjtemények, elfeledett verses és prózai munkák. Anyagi ereje lassankint kimerült, az 1880-as évek végével kénytelen volt visszavonulni a könyvkiadástól, 1896-ban feloszlatta könyvkereskedését is.
A könyvkiadás és könyvterjesztés fejlesztésében, a magyar közönségnek olvasáshoz való szoktatásában és a német irodalom visszaszorításában kitűnő érdemeket szerzett az 1880-as évek elejétől kezdve Révay Mór János. Mikor Rudolf trónörökös pártfogásával 1885-ben megindult Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban És Képben című díszmű, ennek a páratlanul nagyszabású sorozatnak terjesztésében a Révai-cég tüntette ki magát legjobban. A magyar és német nyelven megjelenő munka magyarországi részét Jókai Mór és Nagy Miklós szerkesztették, a remek nyomdai kiállítású kötetekbe a legkiválóbb írók és tudósok dolgoztak, a huszonegy kötetből hét kötet foglalkozott Magyarország multjával és jelenével. A magyarul nem tudó külföld számára ez a hatalmas sorozat tárta fel a magyarság belső életét. A mű nagy arányaira jellemző, hogy huszonegy kötetében négyezerötszáz gyönyörű eredeti rajz foglalt helyet. Tizenhatezer példánnyal indult meg Budapesten «a trónörökös könyve», ötezer példánnyal fejeződött be 1901-ben utolsó kötete; nagy könyvsiker, különösen ha számba vesszük, hogy a sokkal nagyobb, gazdagabb és műveltebb német nyelvterület sem tudott többet megvásárolni a magyar példányszám kétszeresénél. A kiadói sikerek fénypontja a teljes Jókai sorozat volt. A Jókai Mór ötvenéves írói jubileumának megünneplésére alakult bizottság Révay Mór János tervei alapján határozta el a kiváló regényíró munkáinak százkötetes nemzeti díszkiadását. Ebből a vállalatból Jókai Mór százezer forint írói tiszteletdíjat kapott s a kiadás számadásait még így is minden várakozást felülmúló anyagi eredménnyel zárták le. A millennium korában a magyarság már áldozatkészen tudta jutalmazni íróit, ha valamelyik tettrekész kiadó felrázta a közvéleményt közömbösségéből.
A Singer és Wolfner könyvkiadó vállalatot idősebb Wolfner József könyvkereskedő alapította ifjabb Wolfner József és Singer Sándor társaságában. Az új cég 1885-ben kezdte meg működését Budapesten. Kiadásainak két főterülete: a szépirodalom és a gyermekirodalom. Első szerencsés vállalata: az Egyetemes Regénytár. Az 1886-ban megindított regénysorozat a könyvkiadás eseménye volt, mert addig még Jókai Mór és Mikszáth Kálmán munkáit is csak ezer példányban nyomták s az egyes köteteket fűzve átlag két forintért árusították; ezzel szemben az új cég egy-egy kötet piros vászonkötésű regényt ötven krajcárért hozott forgalomba, egy kiadás példányszámát ötezer példányban állapította meg s a jobbnevű szerzőknek ötszáz forint tiszteletdíjat juttatott egy-egy regényért. A cég könyvterjesztő mozgékonysága új olvasórétegeket hódított meg a magyar könyv számára; hasonló serénységgel folyt a gyermekirodalom szellemi hálózatának kiépítése. A világháború kitöréséig Singer és Wolfner több eredeti ifjúsági iratot bocsátott közre, mint a többi magyar könyvkiadó együttvéve. Különösen népszerűek voltak a Filléres Könyvtár kötetei, Pósa Lajos verseskönyvei, Sebők Zsigmond Mackó-történetei. A cég folyóiratai – Az Én Ujságom, a Magyar Lányok és az Uj Idők – a művelt családok apraját-nagyját ellátták a legjobb magyar szépirodalommal.
A szakszerű tudományos irodalom terén a Magyar Tudományos Akadémia volt az ország legnagyobb kiadója. Nem kelt versenyre a könyvárusokkal; kiadványai olyanok voltak, hogy azokat az üzleti érdekeikre ügyelő magánvállalatok ki sem adták volna. Az akadémiai könyveknél a kelendőség harmadrangú kérdés volt. Ha valamelyik kézirat előbbrevitte a tudományt, az Akadémia szívesen vállalta kinyomatását. A tudományos folyóiratok nagy része meg sem jelenhetett volna támogatása nélkül.
Számos érdemes könyvkiadó-vállalat működött még a fővárosban; az Eggenberger-üzlet, Pfeifer Ferdinánd, Ráth Mór, Mehner Vilmos, a Lampel-Wodianer-cég. A katolikus irányú munkákat a Szent István-Társulat vette pártfogásába. A könyvárusi szokásjog kialakítására legtöbbet tett a Magyar Könyvkereskedők Egyesülete három érdemes elnökével: Pfeifer Ferdinánddal (1878–1879), Abafi Lajossal (1879–1899), Hoffmann Alfréddel (1890–1906).
A nyilvános könyvtárak ügye ebben a korszakban hatalmasan fejlődött, de inkább csak Budapesten és néhány nagyobb vidéki városban. 1900 körül a Magyar Nemzeti Múzeumban 350.000 darab könyv, 7.000 kötet hírlap, 260.000 oklevél és 17.000 kézirat volt. (A könyvtár igazgatói alapítása óta: Miller Jakab, 1803–1812; Horvát István, 1812–1846; Mátray Gábor, 1846–1875; Fraknói Vilmos, 1875–1879; Majláth Béla, 1879–1893; Fejérpataky László, 1894–1923.) Az egyetemi könyvtárban 225.000 kötet, az akadémiai könyvtárban 150.000 kötet, a műegyetemi könyvtárban 60.000 kötet foglalt helyet. A vidéki városok közül a debreceni református főiskola könyvtára 75.000, az egri érseki főegyházmegyei könyvtár 58.000, az esztergomi érseki-főegyházmegyei könyvtár 100.000, a kalocsai érseki főegyházmegyei könyvtár 61.000, a kolozsvári erdélyi múzeumi és egyetemi könyvtár 146.000, a pannonhalmi szentbenedekrendi könyvtár 134.000 kötet nyomtatott könyvet őrzött. A közgyűjtemények irányításának munkáját 1897 óta a Múzeumok És Könyvtárak Országos Főfelügyelősége végezte; ez az állami intézmény vitt egységet a közhasználatra szánt gyűjtemények igazgatásába.
Irodalom. – Ballagi Aladár: A magyar nyomdászat történelmi fejlődése 1472–1877. Budapest, 1878. – György Aladár: Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Budapest, 1886. – Szinnyei József Magyar Irók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. Ferenczi Zoltán: A kolozsvári nyomdászat története. Kolozsvár, 1896. – Firtinger Károly: Ötven esztendő a magyarországi könyvnyomtatás közelmultjából. Budapest, 1900. – Magyar Minerva. A magyarországi múzeumok és könyvtárak címkönyve. Közrebocsátja a Múzeumok És Könyvtárak Országos Főfelügyelősége. 1. évf. Budapest, 1900. – Pusztai Ferenc: Nyomdászati enciklopédia. Budapest, 1902. – Csűrös Ferenc: A debreceni városi nyomda története. Debrecen, 1911. – Novitzky László: A magyar könyvnyomdászat ötven évi szakszervezeti tevékenységének története. Budapest, 1913. – Kremmer Dezső: Enciklopédia- és lexikon-irodalmunkról. Könyvtári Szemle. 1914. évf. – Szabó László Athenaeum. Ötven év egy irodalmi és nyomdai társulat életéből. Budapest, 1918. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Két kötet. Budapest, 1920. – Erdősi Károly: A hetvenöt éves Szent István-Társulat. Budapest, 1923. – Gulyás Pál: A könyv sorsa Magyarországon a legrégibb időktől napjainkig. Magyar Könyvszemle. 1923–1924. évf. Iványi Béla, Gárdonyi Albert és Czakó Elemér: A királyi magyar egyetemi nyomda története 1577–1927. Budapest, 1927. – Novák László: A nyomdászat története. VI. köt. Budapest, 1929. – Révay József: A magyar könyvkiadók és könyvkereskedők országos egyesületének ötven éve. 1878–1928. Budapest, 1919. – Kner Izidor: Félszázad mesgyéjén. 1882–1932. Gyoma, 1932. – Wolfner József. Emlékalbum a Singer és Wolfner irodalmi intézet kiadásában. Budapest, 1933.
