JÓKAI MÓR ÉLETE.
JÓKAI MÓR ÉLETE.
A LEGNÉPSZERŰBB magyar regényíró hatvan esztendőre terjedő pályáját mindvégig lankadatlan érdeklődés kísérte. Mesekitalálásának kiapadhatatlanságával és képzeletének gazdagságával éppen olyan nagy hatást tett, mint stílusának elevenségével és humorának kedvességével.
JÓKAI MÓR 1825 február 18-án született Komáromban. Atyja, nemes Ásvai Jókay József, Ógyalláról költözött Komáromba, nőül vette nemes Pulay Máriát, ügyvédi gyakorlatával és ügyes gazdálkodásával tekintélyes vagyont gyűjtött. Legkisebb gyermeke Móric volt. Az álmodozó fiú szülővárosában kezdte iskoláit, később elküldték német szóra a pozsonyi evangélikus gimnáziumba, majd a komáromi református iskolában tanult. Pápai diákélete nevezetes forduló fejlődésében. Addig inkább a festőművészet vonzotta, a pápai református főiskolában verseket és novellákat kezdett írni. 1841 őszén iktatták be első versét a főiskolai képzőtársaság érdemkönyvébe, ez a kitüntetése többször megismétlődött, a következő évben egyik novellájával jutalmat nyert a köri pályázaton. Az 1842–1844. iskolai éveket Kecskeméten töltötte, a református főiskola jogi tanfolyamára iratkozott be. Eddig inkább csak a dunántúli nemesvilágot látta, itt megismerkedett a magyar Alföld parasztéletével. Házigazdája, egy jómódú mérnök, sokszor elvitte kocsiján a Kecskemétet környező pusztaságokra, pásztornép társaságában töltötték az estét, félreeső tanyákon háltak. Kecskeméten fogott első nagyobb munkájának, a Zsidó fiú című verses tragédiának, megírásába. A kétéves jogi tanfolyam elvégzése után mint első eminens tért haza Komáromba, özvegy édesanyja házába; s bár a festői, de különösen az írói pálya nagyon vonzotta, elhatározta, hogy ügyvéd lesz. Gyakornokságot vállalt az egyik komáromi prókátor irodájában, szorgalmasan készült az ügyvédi vizsgálatra. 1845 februárjában Pestre utazott, hogy befejezze elméleti és gyakorlati készülését.
Pesten új irányt vett pályája. Megszerezte ugyan az ügyvédi oklevelet, de nem gondolt arra, hogy prókátor legyen. Petőfi Sándor bevezette a fővárosi fiatal írók társaságába; a húszéves jurátus jobban érezte magát a Pilvax-kávéház irodalmi asztalánál, mint az ügyvédi irodákban vagy a bírósági szobákban. A szépirodalmi lapok szívesen közölték novelláit, a közönség érdeklődéssel olvasta prózáját. Akkoriban könnyű volt az érvényesülés. A komáromi pályakezdő huszonkét éves korában már átvette Frankenburg Adolftól az Életképek szerkesztését s Petőfi Sándorral együtt a fiatalabb pesti írók élére állt. Egy szálláson laktak, együtt étkeztek, estéiket egymás társaságában töltötték, a lapot is együtt szerkesztették, az 1848-as márciusi mozgalmakban mindketten résztvettek. Baráti viszonyuk csak akkor bomlott fel, amikor Petőfi közreadta Vörösmarty ellen irányuló költeményét s Jókai oltárhoz vezette Laborfalvi Rózát, a Nemzeti Színház művésznőjét. Ez a házasság nagy felháborodást keltett a Jókai-család körében. A művésznő már túl volt első ifjúságán, a nagy lépésnek nem volt mélyebb szerelmi előzménye, 1848 szeptemberében mégis megtörtént az esküvő. Jókait édesanyja kitagadta, azontúl már csak írói tollából élhetett.
A szabadságharc idején ujságírással kereste kenyerét, 1849 elején a kormánnyal együtt Pestről Debrecenbe menekült; itt a békepárt közlönyét, az Esti Lapokat, szerkesztette. Mikor az áprilisi Habsburg-trónfosztás a béke minden reményének végét szakította, ő is csatlakozott a köztársasági párthoz; ezért az osztrák önkényuralom emberei halálra keresték. Később az íróknak adott amnesztia megváltotta a bujdosás gyötrelmeitől.
Az 1850-es évektől kezdve bámulatos termékenységgel írta regényeit, elbeszéléseit, humoreszkjeit, verseit, színdarabjait. 1858-ban megalapította népszerű élclapját, az Üstököst; 1863-ban megindította nagyhatású politikai napilapját, a Hont. Munkásságát nemcsak a regényolvasó és színházlátogató közönség méltányolta, hanem a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság is; az előbbi 1858-ban, az utóbbi 1860-ban választotta tagjai közé. 1861-ben a siklósi kerület országgyűlési követe lett; azontúl, mint a siklósi, budapest-terézvárosi, dárdai, budapest-józsefvárosi, erdélyi-erzsébetvárosi, illyefalvi, kassai, oravicai kerületek képviselője, évtizedekig állandóan tagja maradt a parlamentnek. Mint szónok és mint vezércikkíró sokat szerepelt a politikában. Eleinte az ellenzékkel tartott; 1875-től kezdve, mikor jóbarátja, Tisza Kálmán, megalapította a szabadelvű pártot, a kormány politikáját támogatta. Az ellenzéki zászló elhagyása sokat rontott országos népszerűségén. Valamikor, mint balközépi jelölt, minisztert buktatott a budapest-terézvárosi képviselőválasztáson; később nemzetiségi kerületeket kellett számára kijelölni, hogy fényes nevét megtarthassák a kormánypártnak; végre 1896-ban, mint a karcagi választókerület kormánypárti jelöltje, kibukott a képviselőházból. I. Ferenc József király ekkor nevezte ki a főrendiház tagjává. Bár a politika sok keserűséget és meghurcolást jelentett számára, a parlamenti folyosóhoz és a pártkör kártyaasztalához nagyon ragaszkodott. A képviselőházból való kimaradását nem tudta feledni.
Otthonában házasságának első éveitől kezdve zajtalanul élt. Csak mikor neje 1886-ban meghalt és fogadott leánya, Jókai Róza, vette át háztartása vezetését, akkor jöttek derűsebb napok családi életének egyhangúságába. Leánya utóbb férjhez ment Feszty Árpád festőművészhez, velük együtt ő is beköltözött a Bajza-utcában álló művészház első emeletére. A nyarat többnyire svábhegyi nyaralójában vagy balatonfüredi villájában töltötte.
Írói munkálkodása félszázados ünnepén, 1894-ben, a nemzet minden rétege fölkereste hódolatával; egységes kiadásban bocsátották közre összes munkáit, a kiadás jövedelméből fényes nemzeti ajándékot kapott. Elkövetkeztek az aggkori elgyöngülés évei. Országraszóló meglepetés volt, amikor 1899 őszén hirtelen elhatározással nőül vette Grosz Bellát, az egyik fővárosi színi iskola végzett növendékét. Házasságkötését kínos családi jelenetek előzték meg, de a hetvennégy éves aggastyán hajthatatlan maradt. Semmi sem ártott jobban Jókai Mór népszerűségének, mint ez a késői frigy. Kortársai nem tudták neki megbocsátani, hogy öregkori szenvedélye elragadta; rokonai, barátai elfordultak tőle. 1904. május 5-én halt meg. A Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából kísérték el utolsó útjára.
Mint ember vonzó egyéniség volt; nyájas, szelíd, előzékeny mindenki iránt, a bántalmakkal szemben türelmes. Az életet a maga valóságában nem ismerte, gazdálkodni nem tudott, ábrándjai világában élt. Bizonyos dolgokban naiv gyermek maradt haláláig.
Adatok Jókai Mór életéhez:
XVI. század. – A magyar-török harcokban feltűnik vitézségével Jókay Sámuel, az ásvai Jókay nemescsalád első ismert őse. (Egyik leszármazottja a regényíró édesatyja: Jókay József komárommegyei földbirtokos és ügyvéd.)
1825. – Jókai Mór születésének éve. Február 18-án születik Komáromban. (Jókay József és Pulay Mária legkisebb gyermeke. Testvérbátyja és testvérnénje, Károly és Eszter, féltő gonddal veszik körül. Jellemvonásait és tehetségét édesatyjától örökli. Szülei buzgó református szellemben nevelik.)
1834. – Kilenc éves. Családjuk barátja, a komáromi születésű Tóth Lőrinc, közzéteszi egyik kis versét a Társalkodóban. (A «csodagyermek» ekkor a komáromi református gimnázium növendéke. Tíz éves korában Pozsonyba küldik, itt megtanul németül, két év mulva otthon folytatja tanulmányait. Példás viseletű, kitűnő diák. Édesatyja halála után szellemi irányítását testvérnénjének férje, Vály Ferenc komáromi gimnáziumi tanár, végzi nagy sikerrel.)
1841. – Ez év őszétől kezdve a pápai református főiskolában folytatja tanulmányait. Írói és festői tehetségével hamar kiválik társai közül. (Mindössze egy iskolai évet tölt Pápán, de ez az év fölötte kedvező szellemi fejlődésére. Tanárai közül Tarczy Lajos, iskolatársai sorából Petőfi Sándor emelhető ki. Édesanyja azért nem engedi vissza Pápára, mert félti a tüdővésztől. Enyhébb időjárású helyre kell mennie.)
1842. – Joghallgató Kecskeméten. Szorgalmával és tudásával magára vonja tanárai figyelmét. Megírja Zsidó fiú című tragédiáját. (Pályázik vele a Magyar Tudományos Akadémia egyik drámai jutalomtételére, kéziratát Petőfi Sándor másolja le. A költő egy kóbor színtársulattal érkezik Kecskemétre, ingyen végzi a másolás munkáját.)
1844. – Ez év nyarán befejezi jogi tanulmányait. Tizenkilenc éves. Ügyvédjelölt lesz az egyik komáromi prókátor irodájában. (A pöriratokban nem sok kedve telik, titokban költeményeket, elbeszéléseket és regényt ír.)
1845. – Jurátus Pesten. (Ügyvéd-főnökétől lakást és havi hat forint fizetést kap munkájáért. Írói érvényesülését Petőfi Sándor egyengeti.)
1846. – Ügyvédi vizsgát tesz. Megjelenik első regénye. Az új nemzedék lelkesen magasztalja elbeszélő tehetségét. (Csak egy prókátori ügye van, a pört megnyeri, azután szakít az ügyvédi pályával.)
1847. – Átveszi az Életképek szerkesztését. Szépirodalmi folyóiratának Petőfi a leghíresebb munkatársa. (Petőfi ősszel megnősül, a Dohány-utcában háromszobás lakást bérel, az egyik szobát kiadja az ifjú szerkesztőnek. «Ez is egyike volt – írja később Jókai – a legnagyobb képtelenségeknek, ami valaha poéták fejében megfogamzott: egy szép fiatal nő és két fiatal férfi egy közös lakásban.»)
1848. – Huszonhárom éves. A márciusi napokban a pesti ifjúság egyik vezére. (Habsburg-ellenes köztársasági érzelmű. Demokratikus lelkesedésében vezetéknevének y-végződését i-betűvel cseréli föl.) Ez év nyarán nőül veszi Laborfalvi Róza színésznőt. (Nem törődik semmi gátló körülménnyel; menekül édesanyja, testvérei, barátai elől; titokban tartja meg esküvőjét. Neje nyolc évvel idősebb nála, van egy leánygyermeke. A székelyszármazású, katolikus vallású művésznő hatása igen áldásos férje pályájára, rendes élethez szoktatja az írót, anyai gonddal őrködik fölötte.)
1849. – A Pest felé közeledő osztrák csapatok elől feleségével együtt Debrecenbe menekül. Január első napjai őt is rémülettel töltik el. Szolnokig vasúton mennek, onnan gyékényes szekéren folytatják útjukat; dermesztő hideg van, éjjelenkint csak nehezen jutnak szálláshoz. Debrecenben nagy a drágaság, kölcsönpénzből élnek, hónapos szobájukat alig tudják kifizetni. A megszorult írót Nyáry Pál, a békepárti politikus, juttatja foglalkozáshoz: szerkesztővé teszi. Jókai elvet cserél, elpártol a túlzó forradalmároktól, a Habsburg-házzal való békés kiegyezés híve lesz. Veszedelmes helyzetbe jut. A köztársaságiak árulót látnak benne, Pálffy Albert lapja, a Március Tizenötödike, ingerülten támadja, a Habsburg-ellenes politikusok megfenyegetik, Kossuth Lajos maga elé idézi és meginti. Mikor az országgyűlés április 14-én kimondja az uralkodóház trónfosztását, ismét megváltoztatja politikai felfogását, az Esti Lapokat radikális köztársasági szellemben szerkeszti tovább. Buda visszafoglalása után Debrecenből Pestre megy. (A szabadságharc ügye haldoklik, a politikusok és forradalmi írók az osztrák és orosz csapatok elől Szeged felé menekülnek, velük megy Jókai is. Felesége féltő gonddal kíséri s elrejti rokonainál Borsod megye egyik falujában, Tardonnán. Néhány hónap mulva visszakerül Pestre.)
1850. – Édesanyja kibékül vele. («Laborfalvi Róza hódító szépsége még az anyát is elvarázsolta. Nagy latba esett hitvesi hűsége és gondoskodása, melyet a forradalom alatt tanusított férje iránt. Emellett hízelgett özvegy Jókaynénak az a hódolat és bámulat, mellyel a komáromiak adóztak a nagy művésznőnek és a nagy szépségnek. Jókainak és az irodalomnak szüksége volt Laborfalvi Rózára. Ez az asszony ébrentartotta hiúságát, acélozta munkakedvét, nem engedte se elcsüggedni, se elbizakodni. Zsarnoka volt, aki uralkodott felette és jó szelleme, aki piedesztált építgetett alája. Róza gondja mindenre kiterjed, hogy jó sima papírja legyen, mert csak simára szeret írni, jó tolla, jó tintája, a látogatók elé ő megy ki, egy detektiv éles szemével vizsgálja meg s kérdezi ki, mit akarnak s aztán elutasítja, ha csak nem okvetlenül szükséges, hogy beeresztessenek. A cselédeknek nem szabad énekelni, az ajtókkal nem szabad zörögni, mert az úr ír. Még a mákot is a szomszédban töreti meg, nehogy a mozsár döngése Móricot zavarja. Ír és egyre ír. Este vagy délben mulatságnak felolvassa felesége előtt, amit írt, az beleszól s megjegyzései folytán igazit rajta, kihúz egy mondatot, hozzátenni javasol egy másikat s együtt gondolkozik férjével, hogy mi legyen a folytatás.» Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora.)
1852. – Huszonhét éves. Már hírneves elbeszélő. Megkezdődik színházi sikereinek sorozata. (A Dalmában Laborfalvi Róza kapja a címszerepet, a színmű zajos sikert arat. Az író Komáromba írt beszámolója szerint: «Kedves Anyám! Nagyon sajnálom, hogy darabom előadásán nem lehetett szerencsém kedves anyámhoz, úgy hiszem, a legtisztább örömet érezte volna kedves anyám azon lelkes részvét fölött, mellyel a közönség művemet fogadta, amit leginkább igazol az, hogy nyolc nap alatt háromszor adatott elé, mindig tele színház előtt. Eddigelé közel háromszáz pengőt kaptam belőle.»)
1853. – Telket vesz és nyaralót épít a Svábhegyen. (Az esemény híre nagy feltűnést kelt kortársai között; eddig még nem volt példa rá, hogy magyar író házat szerzett volna tollával. Mindenfelé emlegetik, mennyit fizet regényeiért a Pesti Napló, milyen nagy összegeket adnak kézirataiért a kiadók. Annak ellenére, hogy hónapról-hónapra sokat keres, sokszor jut pénzzavarba; ilyenkor ezüstneműi a zálogházba vándorolnak. «Otthon nagy kordában lévén s egyszersmind nagy őrizet alatt, nem történt semmi baj, de künn a világban csak az nem iratott vele alá váltót, aki nem akart. Így aztán a szaporodó, sőt jelentékeny jövedelem mellett is örökös zavarai voltak, amelyeket titkolt a felesége előtt s eligazítani sem tudott, mert a kézirataiért járó összegekről be kellett otthon számolnia.» Mikszáth Kálmán.)
1858. – Megindítja az Üstököst. Humoros lapjának legnagyobb részét évekig egymagában írja, eleinte még a rajzokat is maga készíti. Olvasói tömérdek adomát küldenek be hozzá, ezeket pompásan átírja: Népszerű tréfás alakjai közül leghíresebbek: a kakasfejű emberke, a politikus csizmadia és Tallérossy Zebulon. Ebben az évben választják meg a Magyar Tudományos Akadémia tagjává. (A Kisfaludy-Társaság tagjai közé 1860-ban kerül be.)
1861. – Az önkényuralom bukása után egybehívott országgyűlésre a baranyamegyei siklósi kerület képviselői mandátummal tiszteli meg. (A határozati párt híve, nem Deák Ferenc politikáját követi, gróf Teleki László és Tisza Kálmán ellenzéki álláspontjához csatlakozik. Már első felszólalásával nagy sikert arat az országgyűlésen. Rokonszenves szónok, témáit ötletesen fejtegeti, humoros fordulataival jó hangulatot ébreszt.)
1863. – Tisza Kálmán balközépi politikájának támogatására megalapítja népszerű napilapját: a Hont. (A budai helytartóságon írásbeli nyilatkozatot kell adnia, hogy pártolni fogja a császári és királyi kormányt. Alig indul meg a lapja, helyet ad gróf Zichy Nándor bátorhangú cikkének, ezért haditörvényszék elé állítják, egy évi nehéz börtönre és nemességének elvesztésére ítélik. Szerkesztői működését egyelőre nem folytathatja. A király kegyelméből egy hónap mulva Zichy Nándorral együtt visszanyeri szabadságát.)
1865. – A siklósiak újra megválasztják képviselőnek balközépi programmal. (A Honban, az Üstökösben és az országgyűlésen feltünő sikerrel népszerűsiti Tisza Kálmán ellenzéki politikáját, szemben a Deák-párti többséggel. Képviselőházi felszólalásai sokoldalúak; a közjogi, pénzügyi, igazságügyi, egyházi és katonai kérdésekhez sorjában hozzászól. Most is, később is bőven merít a képviselőházi folyosó adomatárából. «A folyosó csodálatos bőségszaruja a témáknak. Ide az egész országból elhoznak minden történetet. Itt van lélekben-testben az egész vidék. Aki csak beutazta az országot, az még nem ösmeri, csak az ösmerheti alaposan, aki a folyosón élt huzamosabb ideig. Annak nem kell etnográfia, se Conversations Lexikon, se a krónikák ismerete. A folyosó maga a teljes tudás. Mert a folyosón minden ott van, amire egy írónak szüksége lehet. Ha bányát akar leírni, a selmecbányai képviselő tanítja ki; tengeri viharhoz jók a veszprémi követek is, akik a Balaton háborgását ismerik; ha a finánciák szövevényén kell a regény valamely bonyodalmának ide vagy oda fordulnia, Wahrmann Mór az útmutató. Szóval itt be lehet fogni efajta munkába az egész országot. Ha valamelyik honatya jó adomát vagy csak egy zamatos mondást hall, azzal dícséri meg: No, ezt elmondom Jókainak. Mint méhek csápjaikon a mézet, szállítják neki az anyagot az ő tündérpalotáihoz.» Mikszáth Kálmán.)
1869. – Párbaja Pulszky Ferenccel. (A Honban Csernátony Lajos megsérti Pulszkyt, ez Jókaitól kér elégtételt, a szerkesztő kénytelen pisztolyra kiállni. Voltaképen azt sem tudja, miért kell verekednie, olyan közömbösen irányitja lapját. «Közönye, hidegsége, – írja Mikszáth Kálmán – fokozatosan annyira növekedett saját lapja iránt, hogy a végén már nem is olvasta, hogy ne csináljon magának rossz órát, mert átfutva a közleményeken, lúdbőrzött a háta, elgondolva, hogy ezért meg amazért megharagusznak rá.») Ebben az évben buktatja meg a budapest-terézvárosi választáson Gorove István kereskedelmi minisztert. («Aki a kort nem ismeri – olvassuk Mikszáth Kálmán könyvében – az nem tudja mi volt eleinte, a parlamenti élet kezdetén, egy miniszter. E földi istenek nem is anyától látszottak származni, hanem mintha valamely végzet helyezte volna őket az ország ügyeinek élére. Hogy egy minisztert földi halandó meg is buktathasson azt balga ábrándnak kellett tartani.» A filoszemita regényíró ügyét a zsidók viszik diadalra. A zsidóság csak az imént kapja meg a parlamenttől a polgárjogot, de erejét mindjárt megmutatja minden olyan kerületben, ahol jelentékenyebb a kisebbsége. Két napig és egy éjjel tart a fővárosi erőpróba: Deák Ferenc pártja elbukik a balközépi ellenzékkel szemben. Jókai ekkor áll dicsőségének tetőpontján. Hálából Pozsonyban mandátumhoz juttatja Hon-beli zsidó munkatársát Horn Edét. «Ha vidékre utazott, a perronokon szónoklatok vártak rá és fehérruhás leányok. Kijött a városi magisztrátus is, élén a polgármesterrel. Diadalívek alatt, nem ritkán tarackdurrogások közt vonult be a városokba, mintha az övé lenne az ország és a hatalom:» jegyzi fel Mikszáth Kálmán.)
1875. – A balközép egyesül a Deák-párttal, Tisza Kálmán elfogadja az 1867-es közjogi alapot, vele együtt Jókai is kormánypárti lesz. (Az ellenzéki elvek «szögreakasztása» az ő népszerűségét is megtépázza, ettől kezdve egyre nehezebben jut mandátumhoz, Tisza Kálmán jóakarata szorít helyet számára a képviselőházban. A miniszterelnök a hírneves írót, a humoros szónokot és a kellemes kártyapartnert egyformán megbecsüli benne. «Jobb ember, szelídebb ember – jegyzi meg képviselőházi pályájáról Mikszáth Kálmán – a politikai deszkákon talán sohasem fordult meg Jókainál. Nyilatkozataiban óvatos, senkit sem kicsinylő. Rosszat nem mond senkiről. Nem kíváncsi. Ha valamit hallott, nem adta tovább. Modora nem követelő, társalgásából nem tűnt ki fölénye, inkább a szerénysége érdemelt némi gáncsot, mert ha egy miniszter vagy egy nagy úr megszólította a folyosón, ez a nagy ember annyira elfelejtette, ki ő, hogy minden szokás ellenére felállt, mert úgy hitte, hogy csak állva beszélhet egy-egy ilyen pöffeszkedő paránnyal, kit a holnap el fog söpörni, ahonnan jött, a semmibe. Önérzetes írótársai, a nálánál kisebbek, sokat gúnyolták amiatt, hogy a fejét nem tudja hordani olyan magasan, ahogy az ország első íróját megilletné. Bárányszelídségét csakhamar kiismerték a miniszterek is, tudták, hogy jó, engedékeny és a sarkára nem áll, mint a többiek, ha a miniszter nem tesz meg nekik valamit, tehát nem tettek a kedvéért semmit; befolyása csekélyebb volt, mint akármelyik névtelen, szürke mameluknak. Apránkint szinte általános véleménnyé vált az országban, hogy rossz politikus, hogy nem ért a politikához és nem való arra. Fájt ez neki és igazságtalan bírálat volt, szinte szégyenletes. Mintha sajnálnának honfitársai egy hitvány mandátumot attól az embertől, aki több dicsőségére szolgált Magyarországnak, mint talán a többiek mindnyájan. Beszédei, ha nem vitték is előbbre a szakkérdéseken vajúdó Házat, de nem voltak-e a hangulatcsinálás remekei? S vajjon a hangulatcsinálás nem egyik fő alkatrésze-e a parlamentáris országokban a politikának? De tegyük fel, hogy egy beszédet se mondott volna, hát ebben az esetben is mivel volt rosszabb politikus száz másnál, akiknek senki sem hányta szeműkre, hogy mit keresnek a Házban? Vagy csak azért voltak ezek kíméletre méltóbbak, mert nem írtak egyszersmind száz kötetnyi halhatatlan művet a nemzetnek? Véges emberi ésszel megmagyarázhatatlan volt, miből, hogyan táplálkozott ez a sületlenség; még ha Jókai valami nagy szerepet akart volna játszani a parlamentben s akkor verik vissza ilyen közhangulatot kifejező röpke szóval, de Jókai mindössze egy helyet foglalt el a négyszáztizenhárom közül a jelentéktelenség szürkeségébe húzódva s mint ilyen, mintája egy ideális parlamenti tagnak, önzetlenül szolgálja pártját, nem lesipuskás, hidegen hagyják a vicinális vasútak, a gründolások és szinekúrák. Vagyonok tűnnek el és támadnak a fókusznál, szegény emberek lesznek gazdagokká, de Jókai csak egyre a maga kis pennájával szántja ki a garast és nem fut koncok után. Valóságos ritkaság ő ebben a korban, melyről azt mondják, hogy aranyesők hulltak a magasból. Soha nem vasalt ki a politikai helyzetekből egy rézgarast. Egész élete bizonyság önzetlensége mellett.»)
1876. – Írótársai a Petőfi-Társaság elnökévé választják. (Ő a Társaság első elnöke. A fiatal írók itt is, a szerkesztőségekben és ünnepi lakomákon is lelkesedéssel veszik körül. «A legifjabb írók közt kereste – írja Beöthy Zsolt – szorosabb irodalmi pártfeleit, kiknek lelkesedése ép annyira hízelgett hiúságának, amennyit ártott hírének.» Pajtáskodó modoráért sokan megszólják. «Te-nek szólított mindenkit – jegyzi fel Mikszáth Kálmán – bizalmasan megrázta a feléje nyúló kezeket, megölelgette a hozzája tódulókat, néha meg is csókolta, anélkül, hogy tudná, ki volt ez vagy amaz. Ez bizonyára ártott neki, mert az önérzetesebb fiatal írók sokszor éppen emiatt ábrándultak ki a Jókai-kultuszból, kevés súlyt fektettek baráti érzelmeire, mert a földi társadalomban, ahol minden a helyes megkülönböztetéseken alapszik, ez a modor nem mondható természetesnek.»)
1882. – A szerkesztésében megjelenő Hon egyesül Csernátony Lajos Ellenőrével. Az Üstökös tulajdonjogát elajándékozza egyik munkatársának, Szabó Endrének. (Anyagi zavarai állandóan kínozzák, annak ellenére, hogy évi jövedelme a legrosszabb években is meghaladja a tizenkétezer forintot. Egy alkalommal I. Ferenc József király fizetteti ki adósságait a saját pénztárából. Később igazgatósági tagságokat juttatnak számára különféle vállalatoknál, így hoznak rendet háztartásába.)
1885. – Rudolf trónörökös irányításával megindul Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban És Képben című nagyszabású díszmű, a magyar rész szerkesztésére őt kérik fel. (Az uralkodócsalád bizalma boldoggá teszi. «A trónörökös – írja Mikszáth Kálmán – annyira megszerette, hogy sokszor bizalmas magándolgaiban is tanácsával élt s akárhányszor felsürgönyözte Laxenburgba vagy ahol tartózkodott. Mindez hízelgett a költőnek. Az udvar kegyei elkápráztatták. Élvezte a népszerűséget és dicsőséget minden formájában.» Mikor a trónörökös 1889-ben öngyilkos lesz, a váratlan katasztrófát a maga élete csapásának érzi. «Az a szívélyes viszony, mely köztük fennállott, az autoszuggesztió útján olyan kapoccsá nőtte ki magát, hogy annak eltörése nem járt megrázkódtatás nélkül. Az öreg úr nem aludt, nem evett, bezárkózott szobájába s csak harmadnapra jajdult fel a Nemzetben: Vezércsillagomnak nevezve a szerencsétlen herceget. Bánkódása ha enyhült is idővel, ez az emlék mindig fájt neki. S tolla mindig elsikamlott, ha ez emlékektől izzó lett. Egyik akadémiai felolvasásában azzal hozta nagy bámulatba hallgatóit, hogy Rudolf királyfi halálát mint a világszabadságnak hozott önfeláldozást tüntette fel. Az emberek összenéztek ijedten, hogy mi történt Jókaival? Ez már több, mint komédia! Nem volt ez komédia. Ő azt szentül hitte. Hiszen azért merte megírni. Mert ha nem hiszi egész bizonyosan, akkor tudta volna, hogy kinevetik érte; ettől pedig mindig félt.»)
1886. – Nejének elhúnyta megbénítja lelki erejét. Csak lassan ocsudik fel kétségbeeséséből. (Fogadott leánya, Jókai Róza – később Feszty Árpádné – nagy szeretettel veszi körül; gondosan irányítja háztartását, gondoskodik szórakoztatásáról. «Kivált akkor lett teljes az átváltozás – jegyzi fel Mikszáth Kálmán – mikor Fesztyék fölépítették a házukat az Epreskert vidékén, ahova a festők húzódnak el a saját palotáikba. Ez is egy kis palota kerttel a Bajza-utcában. A műterem alul van, a földszint az övék. Az emeletet ellenben egészen az öreg úr kényelmére építették. Róza abban tűzi ki hivatásának egyik célját; hogy atyja életét derültté, boldoggá tegye. Nem szabad itt mutatni senkinek, hogy rossz kedve van.)
1894. – Ötvenéves írói jubileumának országos ünneplése. (Rákosi Jenő felhívja a nemzetet az ügy támogatására, az ország minden reményt messze felülmúló módon ünnepli az írót. Az iskolák, hírlapok, színházak, egyesületek, hatóságok tisztelgése megtisztelő formákban nyilvánul meg; I. Ferenc József király jókívánatát az állam hivatalos lapja közli; a szerb király és a bolgár fejedelem üdvözlő sorokat intéznek az ünnepelthez, a budapesti egyetem tiszteletbeli filozófiai doktorrá avatja, a városok díszpolgárukká választják, mindenfelől értékes ajándékokkal lepik meg. Az ünneplés legmaradandóbb emléke: szépirodalmi munkáinak egységes kiadása száz nagy kötetben. Ezért a kiadásért százezer forint nemzeti tiszteletdíjat kap.)
1899. – Hetvennégy éves. Nőül veszi Grosz Bella színésznőt. (A zsidóság büszke rá, hogy fiatal feleségét közülük választotta. Második neje, művészi nevén Nagy Bella, húsz éves. A házasságot több nyilvános botrány kíséri. Olyan megdöbbentő dolgok játszódnak le ezekben az években, hogy fölelevenítésük kegyeletlenség volna. Az író kitagadja régi hozzátartozóit s teljesen visszavonul a Grosz-család körébe. Leánya, Feszty Árpádné Jókai Róza, még csak egyszer látja, az Opera egyik földszinti páholyában: «Hogy meg volt öregedve! Milyen görnyedten ült! Sohase felejtem el azt az érzést. Három esztendő és annyi borzalom után viszontlátni!»)
1900. – Elmegy a párisi világkiállításra, a francia írók és művészek melegen ünneplik. (Itthon egyre több keserűség éri. A Pesti Hirlap nem újítja meg régi munkatársi szerződését, mert a hírlapi előfizetők már kedvetlenül olvassák a Jókai-regényeket. Az országgyűlés évdíjat akar adni részére, de a képviselőházban békebontó kijelentések hangzanak el s a terv abbanmarad. Negyvennyolcas kortársa, Madarász József függetlenségi képviselő, ekkor jelenti ki a felháborodás vihara közepette: «Én a megnevezett Jókai Mórt hazám ellen vétkes egyénnek ismerem.»
1904. – Hetvenkilenc éves. Elhúnyta Budapesten május 5-ikén. Nagy pompával temetik, a küldöttségek sokasága jelenik meg ravatalánál, I. Ferenc József király is képviselteti magát a temetésen. (A búcsúztató beszédek közül különösen három ragadja meg a gyászoló közönséget: Baksay Sándoré, Berzeviczy Alberté és Beöthy Zsolté.)
1907. – Megjelenik Mikszáth Kálmán Jókai-életrajza. («Mind ismerem a különféle Jókaikat; látom lelki szemeimmel a köhécselő pápai diákot és látom az udvarias aggastyánt, aki utolsó útján Abbáziából jövet álmosan, fáradtan őgyeleg a túlzsúfolt kocsi folyosóján egész éjjel, mert nem jut számára ülőhely a fülkében, hol hozzátartozói alusznak: látom egy helyütt gyermekiesen önzőnek, másutt apostolian nagylelkűnek; csodálatba ejt szerénysége, de ismerem őt úgy is, mikor önérzetesen mutogatja vendégeinek: Ebben a karszékben szoktam ülni írás közben, ezzel a tollal írtam meg a Szerelem Bolondjait. Nos hát, melyikhez nyúljak a Jókai Mórok közül? Lesznek, akik azt mondják, hogy sokat elhallgattam, kivált élete utolsó éveiről. Lesznek viszont, akik azért tehetnek szemrehányást, hogy többet föltártam az életéből, mint kellett volna. A szereplő személyek egy része él még s az események sokkal frissebbek, hogy a redőzetekbe való nagyobb bevilágítás az ízlés és szokás rovására ne essék.»)
1921. – Felállítják szobrát Budapesten. (A szobor Strobl Alajos alkotása. Jankovich Gyula kisebbméretű Jókai-szobrát már 1906-ban leleplezik a Svábhegyen.)
1925. – Nagy ünnepségek születésének évszázados fordulója alkalmából. Itthon és az elcsatolt területeken irodalmi összejövetelekkel áldoznak emlékének. (Jókai-emlékkiállítás a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban és a csehszlovákiai Komáromban, Négyesy László felolvasása a Magyar Tudományos Akadémiában, Ravasz László emlékbeszéde a Kisfaludy-Társaságban.) A magyar országgyűlés képviselőháza nevére kereszteli el a legrégibb magyarnyelvű írott könyvet. (Az Ehrenfeld Adolf örököseinek birtokába jutott kódexet a külföldön drága áron vásárolják meg a Magyar Nemzeti Múzeum számára s a magyarság hálája jeléül nevezik el Jókai-kódexnek.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. V. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Időrendi adatok.) – Számos életrajzi vonatkozású cikk Jókai Mór írói jubileumának évében az egykorú hírlapok és folyóiratok lapjain. (Magyar Szalon. 1894. évi Jókai szám.) – Kőrösy László: Jókai Mór: Budapest, 1894. (Anyaggyűjtemény.) – Névy László: Jókai Mór. Budapest, 1894. (Vázlat az író ötvenéves jubileuma alkalmából.) – Prém József: Jókai Mór. Pozsony, 1894. (Rövid életrajz.) – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. (A gazdag anyaggyűjtemény különlenyomatban is megjelent.) – Jókai Mór önmagáról. Beöthy Zsolt bevezetésével. Budapest, 1904. (Önéletrajz és egyéb emlékezések.) – Fényes László: Jókai Mór utolsó évei. Budapest, 1904. (Röpirat második házasságáról.) – Vészi József: Hiénák Jókai sírján. Budapest, 1904. (Második házasságának védelme.) – Fényes László: Jókai Mór utolsó évei körül. (Válasz Vészi Józsefnek.) – Szabó László: Jókai élete és művei. Budapest, 1904. (Az első részletesebb Jókai-életrajz.) – Eötvös Károly: A Jókay-nemzetség. Budapest, 1906. (Visszaemlékezések a regényíró elődeire.) – Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Két kötet. Budapest, 1907. (Túlságos őszintesége meglepi az írókban emberi nagyságokat kereső olvasókat; alig akad még egy magyar életrajz, amely ilyen közel hozná hősét az utókorhoz. Esztétikai méltatást nem ad, eredetiségét is szóvátették; az első hiány csak előnyére válik, mert a szépírók általában megbízhatatlan ítélők; a második kifogásból megáll annyi, hogy a mű bőven merít Szabó László könyvéből s ezt a segítséget nem említi meg. A forrás elhallgatása miatt egy Kiss Imre néven támadó álnevű cikkíró az Egyetemes Philologiai Közlöny 1907. évfolyamában plágiummal vádolta meg a szerzőt. Ide vonatkozik Hajdú Miklós cikke: Mikszáth egy plágium-vádról. Magyar Figyelő, 1913. évf. Rubinyi Mózes: Jókai és Mikszáth. Budapesti Szemle. 1916. évf.) – A Pesti Napló Jókai-albuma. Budapest, 1910. – Viszota Gyula: Jókai Mór és a Teleki-pályázat. Akadémiai Értesítő. 1912. évf. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók: Két kötet. Budapest, 1920. – Moesz Gusztáv: Jókai mint növénypatológus. Uránia. 1921. évf. – Feszty Árpádné: A tegnap. Budapest, 1924. – Zsigmond Ferenc: Jókai Mór élete és művei. Budapest, 1924. – A Pesti Hirlap naptára. Budapest, 1925. – Az Est hármas könyve. Budapest, 1925. – Alapy Gyula és Fülöp Zsigmond szerkesztésében: Jókai-emlékkönyv. Komárom, 1925. – Baros Gyula: Jókai és Arany. Protestáns Szemle. 1925. évf. – U. az: Jókaihoz írt levelek. Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf. – Bernstein Béla: Jókai és a zsidók. Budapest, 1925. – Erődi Béla: Jókai és a Hon. Élet. 1925. évf. – Feszty Árpádné: Akik elmentek. Budapest, 1925. – Gábor Gyula: Jókai és a zsidók. Egyenlőség. 1925. évf. – Gál János: Jókai élete és írói jelleme. Berlin, 1925. – Gopcsa László: Jókai négy felköszöntője. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Kájel István: Jókai reformátussága. Kálvinista Szemle. 1925. évf. – Kőrösi Henrik szerkesztésében: Jókai-emlékkönyv. Budapest, 1925. – Kristóf György: Jókai Mór élete és művei. Kolozsvár, 1925. – U. az: Jókai napjai Erdélyben. Kolozsvár, 1925. – Perczelné Kozma Flóra: Jókai és az unitárizmus. Unitárius Értesítő. 1925. évf. – Sikabonyi Antal: Jókai és Komárom. Budapest, 1925. – Szabó Aladár: Jókai reformátussága. Kálvinista Szemle. 1925. évf. – Szíjj Ferenc: Jókai családja. Uj Auróra. Irodalmi almanach. Pozsony, 1925. – Tabéry Géza és Incze Ernő: Jókai Erdélyben. Nagyvárad, 1925. – Takáts Sándor: Jókai, a jó kertész. Budapesti Szemle. 1925. évf. – Vass Vince: Jókai kálvinizmusa. Dunántúli Protestáns Lap, 1925. évf. – Wildner Ödön: A komáromi Jókai-vagyon. Magyar Bibliofil Szemle. 1925. évf. – Zsigmond Ferenc: Jókai és Debrecen. Debrecen, 1925. – Farkas Gyula: Jókai és Reviczky. Debreceni Szemle. 1927. évf. – Hegedüsné Jókay Jolán: Jókai és Laborfalvi Róza. Budapest, 1927. – Vidor Pál: Adalékok Jókai Mór zsidó vonatkozásaihoz. Magyar Zsidó Szemle. 1929. évf. – Molnár József: Jókai első párisi útja. Debreceni Szemle. 1930. évf. – Takáts Sándor: Jókai politikai pályafutása. Jókai Mór politikai beszédei. I. köt. Budapest, 1930. – Tímár Kálmán: Jókai levelei Haynald érsekhez. Napkelet. 1931. évf.
