A MAGYARORSZÁGI NÉMET, TÓT, SZERB ÉS ROMÁN IRODALOM A XIX. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN.
A MAGYARORSZÁGI NÉMET, TÓT, SZERB ÉS ROMÁN IRODALOM A XIX. SZÁZAD UTOLSÓ HARMADÁBAN.
A HAZAI német irodalom ebben a korszakban eléggé összezsugorodik s inkább csak a pesti zsidóság és az erdélyi szászság körében tartja meg önállóságát. Az ország német vidékei felé a pesti német zsidó zsurnaliszták indítják útnak az irodalmat, kritikát és publicisztikát; az erdélyi szász tudomány és irodalom művelői nagyobbára pangermán rajongók. A hazafias pesti német-zsidó hírlapírásnak a Pester Lloyd és néhány más napilap a középpontja; az erdélyi fajnémet irodalom az evangélikus paplakokban, tisztviselői házakban és iskolákban talál meleg tűzhelyre.
A Pester Lloydot a pesti kereskedők Lloyd-társulata alapította 1854-ben, színvonalának emelésére Falk Miksa tett legtöbbet 1867-től kezdve. A kiváló szerkesztő a németnyelvű ujságot a hazai napisajtó egyik vezérlapjává emelte, a külföldiek ebből a napilapból merítették Magyarországra vonatkozó ismereteiket. A Pester Lloydnak nagy érdeme volt, hogy a magyarság idegen rágalmazóival szemben igaz képet nyujtott az ország belső helyzetéről s mindig fölemelte szavát, amikor a magyar ügy szószólójának kellett lennie. Hazafiasság és szabadelvűség, komoly tárgyaló mód és megbízható hírszolgálat jellemezte minden évfolyamát. Szépirodalmi ismertetései, színházi kritikái, tudományos bírálatai, publicisztikai cikkei mintákul szolgálhattak; magyar írók jelesebb munkáinak német fordításáról állandóan gondoskodott. Munkatársai közül FALK MIKSÁn és DUX ADOLFon kívül különösen három tehetség ragadta meg a szépírói sajátosságok iránt is fogékony közönséget: SILBERSTEIN ÖTVÖS ADOLF, STURM ALBERT és VEIGELSBERG LEÓ.
Az 1880-as és 1890-es években bontakozott ki az erdélyi szászok egyik legkiválóbb szépírójának, ALBERT MIHÁLYnak lírai, elbeszélő és drámaírói tehetsége. TEUTSCH TRAUGOTTal együtt akként örökítették meg a szász szellemet és úgy mutatták be az erdélyi német lelket, hogy a későbbi nemzedék is okulást meríthetett munkáikból. Érdemes erdélyi német szépírók: MELAS HENRIK, SCHUSTER FRIGYES VILMOS, SEIVERT GUSZTÁV; délmagyarországiak: GRAZIE EUGÉNIA, MILOW ISTVÁN; szepességiek: LINDNER ERNŐ, WEBER RUDOLF. A hazai németség ebben az időben – a szászok kivételével – nemcsak a magyar állameszme megbízható híve, hanem gyors magyarosodása révén a magyarrá váló szellemi értékeknek is gazdag csoportja. Akik megmaradtak német anyanyelvük mellett, azok Pozsony, Sopron, Temesvár napi sajtójában s más vidéki városok német hírlapjaiban forgácsolták szét írói erejüket. A német hírlapirodalom és szaksajtó számban, terjedelemben és színvonalban magasan meghaladta a többi hazai nyelvi kisebbség ujságtermését, csak éppen a magyarral nem mérkőzhetett; ez irányú háttérbe-szorulása érthető, mert a magyarországi németség egész Ausztria és Németország sajtóját felhasználhatta, itthon inkább csak a helyi érdekeket istápoló publicisztikára volt szüksége.
A tót irodalom két vezéregyénisége: VAJANSKY HURBAN SZVETOZÁR és HVIEZDOSLAV ORSZÁGH PÁL. Vajansky regényeiben és novelláiban a Felvidék tót népe, de az elmagyarosodott úri osztály is, sokoldalú megvilágításban lép az olvasó elé; Hviezdoslav lírai és elbeszélő költeményeiben a tót nyelv és verselés gazdag erővel zendül meg. A szlovák lelket ennek a két kiváló szépírónak munkáiból lehet legjobban megismerni. Hviezdoslav világirodalmi mértékkel mérve is nagy költő, emlékeztet Arany Jánosra. Egyrészt igazi lírai természet, tele közvetlenséggel és érzékenységgel, másrészt a verses elbeszélés mestere és a végvidéki falvak világának mesteri ábrázolója. A tót költészet kibontakozása igen érdekes jelenség. A németeknek, románoknak és szerbeknek megvoltak a maguk középiskolái, ahol ifjaikat szabadon nevelték, a tótok magyar gimnáziumokban nőttek fel s csak a luteránus soviniszták csekély töredéke küldte fiait a csehországi iskolákba. A szellemi irányítást néhány hírlap és folyóirat végezte.
A hazai szerb irodalom ebben az időben már inkább csak a szerbiai és horvátországi irodalom visszhangja. A magyarországi szerb költők közül ZMÁJ JOVÁNOVICS JÁNOS a legkimagaslóbb tehetség. Szerette fajtestvéreit, de azért nem fordult gyűlölettel a magyarság ellen, mint annyi más kortársa; az elkeseredett indulatok felhasználása nélkül is meg tudta lantján zendíteni a fajszeretet sok nemes érzelmét és gondolatát. JAKSICS GYÖRGY mint költő, elbeszélő és drámaíró egyaránt kiemelkedett kortársai közül. Romantikus szellem, pesszimista világnézetű. Petőfi és Byron hatása alatt indult meg pályáján s a líra mellett a drámaírásban tört legmagasabbra. A történeti tragédiában volt legerősebb KOSZTICS LÁZÁR Is: a «szerb Shakespeare». Romantikus író, sötét lelki bonyodalmak feltárója, fantáziájában és nyelvében szertelenségre hajló. HADZSICS ANTAL sokoldalú tevekenysége a magyarok és szerbek irodalmi közeledésének eszméjét kitartóan igyekezett szolgálni, a maga személyében szép sikerrel, a jó ügyet tekintve eléggé sikertelenül.
A románság tehetségesebb írói és tudósai ebben az időben Románia szülöttei, de Erdély is adott néhány jeles szépírót a románoknak. COSBUC GYÖRGY lírai és elbeszélő költeményeiben az erdélyi oláh falvak lelke nyilatkozik meg költői erővel, SLAVICI JÁNOS prózai elbeszélő művészetét szintén a szülőföld rajongó szeretete ihleti. Cosbuc nemcsak a nép életben és a tájszemléletben gyökerező hangulatok közvetlen énekese, hanem kiváló balladaíró is: a román ballada Arany Jánosa. Az ilyen elsőrangú írókat Románia mindig számontartotta s alkalomadtán magához vonta, a távozók helyébe új írók léptek, a görögkatolikus és görögkeleti értelmiség közös erővel dolgozott pályájuk megkönnyítésén. A tehetségesek fölfedezésében főként VULCANU JÓZSEF folyóirata, az 1865-ben alapított Familia, fáradozott nem kevés sikerrel.
Német, tót, szerb, román írók:
ALBERT MIHÁLY (szül. 1836. Apóld, Nagyküküllő megye; megh. 1893. Segesvár) erdélyi szász evangélikus tanár. Mint a szász tanárok általában, ő is elvégezte a teológiai tanulmányokat, német egyetemeken bővítette tudását, itthon a segesvári szász gimnáziumban tanított és az evangélikus tanítóképzőintézet igazgatója volt. – Die Flandrer am Alt. Schauspiel in fünf Aufzügen. Lipcse, 1883. (Történeti színmű a szászoknak Erdélybe való beköltözéséről.) – Harteneck. Trauerspiel in fünf Akten. Nagyszeben, 1886. (A népszerű Harteneck-téma hatásos feldolgozása.) – Altes und Neues. Gesammelte siebenbürgisch-sächsische Erzählungen. Nagyszeben, 1890. (Novellagyűjtemény.) – Ulrich von Hutten. Drama in fünf Akten. Nagyszeben, 1893. (Mint több más színművét, bohózatát, operettjét, ezt a történeti tragédiáját is eljátszották az erdélyi német színpadokon.) – Gedichte. Nagyszeben, 1893. (A szerző lírikusnak is kiváló.)
COSBUC GYÖRGY (szól. 1866. Hordó, Beszterce-Naszód megye; megh. 1918. Bukarest) hírlapíró, folyóiratszerkesztő, a romániai közoktatásügyi minisztérium tisztviselője. Görögkatolikus szülők gyermeke volt, gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után a kolozsvári egyetem filozófiai karára iratkozott be, innen került a nagyszebeni Tribuna szerkesztőségébe s néhány év mulva Bukarestbe. A világháború végén halt meg. Balladái és idilljei 1893-ban egyszerre magasztalttá tették nevét. Semanatorul (Magvető) című folyóiratával még közelebb fért nemzete szívéhez. A franciáskodókkal szemben a népies-nemzeti irányt támogatta, fajának igazi költője volt, hasonlíthatatlanul különb tehetségű, mint az előtte élő erdélyi román poéták. A népies oláh balladát ő emelte művészi magaslatra. Hazafias lírája gyujtó erővel hatott, szerelmi költészetében a leányszerelem változatait gazdag érzelmi elemzéssel énekelte meg, leíró versei a természet szépségeinek és a parasztélet örömeinek hangulatos ecsetelői. Műfordítónak is elsőrangú. (Vergilius, Dante, szanszkrit költők.) Költői pályáját a Román Akadémia már 1898-ban megkoszorúzta tizenkétezer frankos jutalomdíjával. Előtte mindössze két író részesült ebben a kitüntetésben: Alexandri Vazul, a hírneves moldvai költő, és Odobescu Sándor, a művészi román próza havasalföldi mestere.
GRAZIE EUGÉNIA (szül. 1864. Fehértemplom, Temes megye) magyarországi születésű bécsi német írónő. A magyar Délvidékről atyja halála után az 1870-es években költözött az osztrák fővárosba, de bánsági emlékeit élénken megőrizte. Az alföldi cigányok és a sváb parasztasszonyok rajzában különösen feltűnik tollának biztossága. – Gedichte. Lipcse, 1882. (Verses kötetének negyedik bővített kiadása: 1902.) – Hermann. Bécs, 1883. (Eposz. Harmadik kiadása: 1904.) – Saul. Bécs, 1885. (Tragédia.) – Die Zigeunerin. Bécs, 1885. (Novella. Színtere a magyar Alföld.) – Robespierre. Bécs, 1894. (Modern eposz.) – Liebe. Bécs, 1902. (Novellák.) – Theiss und Donau. Bécs, 1904. (Alföldi elbeszélések.) – Sämtliche Werke. Kilenc kötet. Bécs, 1903–1904. (Ezután még számos elbeszélő kötet és színmű.)
HADZSICS ANTAL (szül. 1834. Szabadka; megh. 1916. Újvidék) országgyűlési képviselő, a Szerb Matica elnöke, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezte, karán megválasztották a Szerb Matica titkárának, az úttörő szerb irodalmi társulattal együtt költözött le Pestről Újvidékre 1864-ben. A hazai szerb irodalmi, színházi és közművelődési mozgalmak szervezése körül nagy érdemeket szerzett, szívesen fordított magyar írókból, a magyar folyóiratokat többször fölkereste ismeretterjesztő cikkeivel. 1868-tól kezdve elvállalta a hazai szerb színészet felügyeletét s a gondjaira bízott vándortársulat előadásainak színvonalát följebb emelte. Mint szerkesztő a magyar–szerb békesség gondolatának szolgálatában állotta.
HVIEZDOSLAV ORSZÁGH PÁL (szül. 1849. Felsőkubin, Árva megye; megh. 1921. Alsókubin, Árva megye) felvidéki ügyvéd, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja. Tanulmányait Miskolcon, Késmárkon, Pozsonyban és Eperjesen végezte, néhány évig aljárásbíró, majd ügyvéd volt Árva megyében, 1899-től kezdve visszavonult Alsókubinba s egyedül az irodalomnak élt. Hviezdoslav: írói neve. Mint gimnáziumi tanuló magyar versek írásával kezdte költői pályáját, de egyrészt senki sem törődött tehetségével, másfelől árvamegyei barátai kezébe adták Sládkovics András munkáit; ekkor fordult el a magyarságtól, 1868-ban tótul jelent meg első verses kötete. (Básnické prviesenky: Költői zsengék.) Több mint félszázados írói pályáján a legnagyobb tót költővé fejlődött. A magyar költők közül Petőfi Sándor és Arany János, az idegenek közül Dante és Shakespeare hatottak költészetére, anélkül azonban, hogy eredetisége bármilyen fogyatkozást szenvedett volna. Kezdő romanticizmusa, későbbi nemes realizmusa, vonzó humora, ritka nyelvművészete csodálatra ragadták kortársait; szerették benne a mélyen érző lelket, a közvetlenül ható gondolatokat, a kivételes talentumú természetfestést, a tót lélek hangulatainak mesteri megörökítését. Lírája csakúgy mint epikája a Felvidék bérces világában gyökerezett, érdeklődését a tót földműves házatája kötötte le, az európai látókör és szűkebb hazájának rajongó szeretete harmonikusan egyesült lelkében. Műfordítói kiválóságát Arany János balladáinak, Madách Imre drámai költeményének, Petőfi, Goethe, Schiller, Shakespeare, Puskin és más klasszikusok költeményeinek átültetéseivel mutatta ki. Összes költeményeinek első gyűjteménye három kötetben jelent meg Turócszentmártonban (1892–1901), azontúl még sokat írt: dalokat, hangulatképeket, bölcselő költeményeket, háborús énekeket, verses drámát. – Költeményeinek magyar fordításai közül legismertebb: Az erdőkerülő felesége. Ford. Schöpflin Géza. Pozsony, 1924. (Verses regény. Eredeti címe: Hájnikova zsena. 1886.)
JAKSICS GYÖRGY (szül. 1832. Szerbcernya, Torontál megye; megh. 1878. Belgrád) görögkeleti szerb néptanító és festőművész. Hol Szerbiában, hol Dél-Magyarországon próbált nyugalmasabb helyzetet teremteni magának, nehéz természete miatt sokat hányódott-vetődött, mint a belgrádi államnyomda korrektora fejezte be életét. Sokan a XIX. század legkitűnőbb szerb lírikusának tartják. Ő írta a legértékesebb szerb drámák egyikét is. (Jeliszaveta montenegrói hercegnő.)
KOSZTICS LÁZÁR (szül. 1841. Kovily, Bács-Bodrog megye; megh. 1910. Bács) ujvidéki görögkeleti szerb gimnáziumi tanár, városi főjegyző, országgyűlési képviselő. A pesti egyetemen tanult, egy időben Montenegro hivatalos lapját szerkesztette. Értékes Shakespeare-fordításokat adott közre, szép balladákat írt, történeti tragédiáit klasszikus alkotásoknak tartják. (Maksim Srnojevics, Péra Szegedinac.)
LINDNER ERNŐ (szül. 1826. Késmárk; megh. 1902. Budapest-eperjesi evangélikus líceumi tanár, 1867-től a Magyar Tudományos Akadémia könyvtári tisztviselője. Magyar költeményeket művészi érzékkel fordított németre, a hazai német népköltészet termékeinek szerencsés gyűjtője volt, késmárki német tájszólásban írt eredeti versei a Szepesség leghíresebb német költőjévé avatták. Költészetében a szepesi szász dialektus nem puszta külsőség, hanem a szepesi lélek megnyilatkozásához szervesen hozzátapadó lényeg. Igazi cipszer, fajának hű fia, népe kedélyességének eleven megszólaltatója. Versei csak a szepesi német szójárásban hatnak igazán, irodalmi nyelvre átültetve elvesztenék hímporukat. – Fliegende Blätter in Zipser Mundart. Bécs, 1864. (Szepesi dialektusban írt versek.) – Zepserischer Liederposchen. Budapest és Lőcse, 1879. (Dalok és elbeszélő költemények szepesi tájnyelven.) – Petőfi Sándor Talpra Magyarja. A költő korábbi és későbbi harci dalaival eredetiben és német átköltésben. Budapest, 1898. (A fordító, mint hazafias cipszer, a szabadságharc idején a magyarok oldalán küzdött.)
MELAS HENRIK (szül. 1829. Szászsebes; megh. 1894. Segesvár) erdélyi szász költő. Törvényszéki bíró volt, később segesvári ügyvéd, az erdélyi evangélikus egyház tevékeny tagja. Szász nyelvjárásban írt versei ennek a helyi műfajnak igen szép emlékei. – Gedichte von Alexander Petőfi. Nagyszeben, 1891. (A nagynémet irodalomban is méltányolt Petőfi-fordítás.)
MILOW ISTVÁN (szül. 1836. Orsova, Krassó-Szörény megye; megh. 1915. Mödling, Ausztria) bánsági német író, császári katonatiszt, földbirtokos. A délvidéki tájak költője, emlékei és hangulata a bánsági rónasághoz kapcsolódnak, a sváb honvágy hangzik fel lantján. Bár szerb származású volt, egészen németté lett. (Gedichte, 1865; Elegien, 1867.)
MOLDOVÁN GERGELY (szül. 1845. Szamosújvár; megh. 1930. Kolozsvár) tordamegyei tanfelügyelő, 1886-tól a kolozsvári egyetemen a román nyelv és irodalom tanára. Magyarul írt munkáiban a románság multjának és jelenének ismertetését tűzte ki céljáúl. (Román népdalok és balladák, 1872; Koszorú a román népköltészet virágaiból, 1884; A románság, 1896.) – Ungaria című román folyóiratát (1892–1898) a magyar testvériség jegyében szerkesztette: «Jó hazafiak, jó románok; jó keresztények s a magyaroknak jó testvérei akarunk lenni.» Ezt a programmot vallotta havi szemléjének számos munkatársa is, de még többen voltak fajtestvérei közül azok, akik magyarbarát működéséért elkeseredetten támadták.
SCHUSTER FRIGYES VILMOS (szül. 1824. Szászsebes; megh. 1914. Nagyszeben) szászsebesi gimnáziumi igazgató, utóbb szászvárosi evangélikus lelkész. Németországi tanulmányútjáról sok jó reformot hozott magával a szász oktatásügy és szövetkezeti eszme javára. – Gedichte. Segesvár, 1858. – Siebenbürgisch-sächsische Volkslieder, Sprichwörter, Räthsel, Zauberformeln und Kinderdichtungen. Nagyszeben, 1865. – Alboin und Rosimund. Tragédia. Bécs, 1884.
SEIVERT GUSZTÁV (szül. 1820. Nagyszeben; megh. 1875. Nagyszeben) városi tisztviselő, utóbb Nagyszeben levéltárnoka. Jogi tanulmányokat végzett, a berlini egyetemen Ranke tanítványa volt, mint történetbuvár is becsült nevet hagyott maga után. – Kulturhistorische Novellen aus dem Siebenbürger Sachsenlande. Három kötet. Nagyszeben, 1866–1867. (Alapos kortörténeti tanulmánnyal írt novellák az erdélyi szászok életéből. Az Árpádok, az Anjouk és a törökvilág korát tragikus történetekben mutatja be.)
SILBERSTEIN ADOLF (szül. 1845. Pest; megh. 1899. Budapest), magyar írói nevén Ötvös Adolf, filozófiai doktor, a Petőfi-Társaság tagja. Jól írt magyarul is, de a megélhetés kényszere német íróvá tette. Tanult elme volt, főkép esztétikus és filozófus. Magyar írókat teljes nyelvkészséggel fordított németre, irodalmunk ügyével szívesen foglalkozott, különösen a dramaturgiai kérdéseket szerette. – Philosophische Briefe an eine Frau. Budapest, 1873. (Magyarra Simonyi Zsigmond fordította: Bölcsészeti levelek egy barátnőmhöz. Budapest, 1873.) – Bibel der Natur. Lipcse, 1880. (Négy kiadást ért. Oroszországból kitiltották. Angol fordításban is megjelent.) – Im Strome der Zeit. Négy kötet. Budapest, 1894–1895. (Publicisztikai, filozófiai, képzőművészeti, színházi és irodalmi tanulmányok gyűjteménye.) – Dramaturgiai dolgozatok. Három kötet. Budapest, 1895. (Hasonló tartalommal.)
SLAVICI JÁNOS (szül. 1848. Világos, Arad megye; megh. 1925. Bukarest) román tanár, hírlapíró. Mint a nagyszebeni Tribuna román politikai napilap szerkesztője a magyarság ellen küzdött, a világháború idején azonban mint bukaresti szerkesztő a központi hatalmakkal való barátság híve volt, ezért a romániai rendőrség ismételten fogságba vetette. Politikai magatartása írói népszerűségének elvesztésével járt, jóllehet valamikor egy évi államfogházat szenvedett a Tribunában megjelent magyarellenes támadásaiért. Ellensége volt a latinos iskola nyelvi túlzásainak, prózája a falu nyelvéből táplálkozott, hősei derék papok és jó életre nevelhető parasztok. Optimista író, buzdító és javító irányú.
STURM ALBERT (szül. 1851. Liptószentmiklós; megh. 1909. Budapest) fővárosi publicista, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja. Pályája elején középiskolai tanár volt, később felcserélte katedráját az ujságírás izgalmas munkájával. Mint az egyik bécsi lap főmunkatársa az 1870-es évek elején lelkesen védte a magyarságot az erdélyi szászok vádjai ellen, visszatérve Budapestre a fővárosi német ujságokba közérdekű cikkeket és tárcákat írt, pihenő óráiban magyar költőket fordított németre. Az 1880-as években feltűnést keltő országgyűlési tudósításai jelentek meg a Pester Lloyd hasábjain. Pártállása Tisza Kálmán politikájához igazodott, erősen kormánypárti magatartása és szolgálatkész királyhűsége miatt a bécsi udvari körök is kedvelték. Hosszú ideig ő volt az Országgyűlési Almanach, továbbá a Budapesti Tudósító című félhivatalos kőnyomatos szerkesztője. A szépirodalmat közelebbről műfordításai érdeklik. (Tóth Ede: Der Dorflump, 1878. Arany János: König Buda’s Tod, 1879.)
TEUTSCH TRAUGOTT (szül. 1829. Brassó; megh. 1913. Brassó) erdélyi szász evangélikus leányiskolai igazgató. A szabadságharc idején a brassói szász szabadcsapatban a magyarok ellen harcolt, később az iskolaügy szolgálatában működött, 1870-től kezdve gazdaságának és az irodalomnak élt, 1884-ben országgyűlési képviselővé választották Brassóban. – Die Bürger von Kronstadt. Buda, 1865. (Történeti regény.) – Sachs von Harteneck. Brassó, 1874. (Történeti dráma.) – Schwarzburg. Brassó, 1882. (Történeti regény.) – Georg Hecht. Nagyszeben, 1893. (Történeti regény.) – Johannes Honterus. Brassó, 1898. (Történeti dráma.) – Gesammelte Gedichte, Brassó, 1904. (Verses kötet.)
VAJANSKY HURBAN SZVETOZÁR (szül. 1847. Hiuboka, Trencsén megye; megh. 1916. Turócszentmárton) felvidéki ügyvéd. Hurban Józsefnek volt a fia; Vajansky: írói neve. Érettségi vizsgálatot Besztercebányán tett, jogi tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte. 1874-ben ügyvédi oklevelet szerzett, néhány évig Szakolcán és Liptószentmiklóson volt ügyvédi irodája, 1878-ban visszavonult Turócszentmártonba s felhagyva az ügyvédséggel egészen az irodalomnak, publicisztikának és lapszerkesztésnek szentelte életét. (Národnie Noviny turócszentmártoni napilap.) A tót próza fejlődése sokat köszön munkásságának. A versírásban kevésbbé erős, de azért 1879-ben megjelent turócszentmártoni költeménykötete olyan példányszámban kelt el, mint egyetlen más régibb tót verses kötet sem. (Tatry a more: A Tátra és a tenger.) Elbeszélő köteteiben a jellemzés és a stílus egyformán kiváló. (Koren a vyhonky: A gyökér és hajtásai.) Összegyűjtött munkáit tíz kötetben adták közre Turócszentmártonban. (1907–1913.)
VEIGELSBERG LEÓ (szül. 1846. Nagyboldogasszony, Moson megye; megh. 1907. Budapest) fővárosi publicista, Veigelsberg-Ignotus Hugó atyja. Szegény kecskeméti zsidó tanítóból a maga megfeszített szellemi munkája árán küzdötte fel magát széles körökben megbecsült publicistává. Mint vezércikkíró az 1870-es évek elejétől kezdve ő volt a Pester Lloyd egyik főerőssége, cikkei Magyarország határain túl is élénk hatást tettek. Élete megrendítően végződött: szerkesztői szobájában főbelőtte magát. A Falk Miksához és Veigelsberg Leóhoz hasonló fényes tollú publicistáknak nagy érdemük van abban, hogy a külföldi pangermán támadások erejüket vesztették s a hazai németajkú polgárok a magyar állameszme lelkes híveivé lettek.
VULCANU JÓZSEF (szül. 1840. Hollód, Bihar megye; megh. 1907. Nagyvárad) román ügyvéd, szerkesztő, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja. Mint pesti jogász indította meg 1865-ben a Familia című folyóiratot; nagy hatást keltő képes lapját haláláig szerkesztette. A Familia 1880 óta Nagyváradon jelent meg, sok kezdőt avatott fel az írók sorába, a magyarokat nem tekintette ellenségének. Szerkesztője tehetséges költő, elbeszélő és drámaíró volt. Egyik történeti tragédiáját a bukaresti nemzeti színház adta elő, magyar fordításban a nagyváradi színház színészei játszották el. – Ember György nagyváradi tanító és Grozescu Julián pesti lapszerkesztő társaságában kiadott magyar könyve: Román népdalok. Budapest, 1877. (A Kisfaludy-Társaság megbízásából.)
WEBER RUDOLF (szül. 1843. Poprád, Szepes megye; megh. 1915. Budapest), a budapesti evangélikus gimnázium tanára, a lőcsei Zipser Bote és a késmárki Karpathen Post munkatársa. Költészete igazi szepesi poézis mind nyelvben, mind tartalomban. A szülőföld után való vágyakozás, a kárpáti tájak hangulata, az ottani németség gondolkodása és érzelemvilága vonzó módon nyilatkozott meg lírájában. Elbeszélő költészetét a szepesi humor hamisítatlan megnyilvánulása jellemzi. Lelkük mélyéig ismeri földijeit, könnyedén beszél tájnyelvükön, benne él a szepesi kisvárosok, falvak, bércek és völgyek világában. Prózai elbeszélései tele vannak jellemző helyi vonatkozásokkal. Attól kezdve, hogy verseit kötetbe gyűjtötte (Zepscherscher Liederbronn, 1896), ő volt a Szepesség legnépszerűbb költője. – Legjellemzőbb költeményei Loisch János Weber-életrajzának függelékében jelentek meg: Rudolf Weber. Ein Zipser Volksdichter. Mit Webers schönsten Gedichten. Herausgegeben vom Zipser Verein in Budapest. 1925.
ZMÁJ-JOVÁNOVICS JÁNOS (szül. 1833. Újvidék; megh. 1904. Kamenica, Szerém megye) szerb orvos, szerkesztő, a Kisfaludy-Társaság levelező tagja. Magyar nemesi családból származott s mint hazai szerb írótársai általában, jól tudott magyarul. Tanulmányait szülővárosában, Kiskunhalason, Pozsonyban és a pesti egyetem jogi karán végezte. 1863-ban a szerb ifjakat nevelő pesti Thököly-intézet igazgatójává választották, hivatala mellett megszerezte az orvosi oklevelet is. Mint gyakorló orvos több helyen működött, de az írást és szerkesztést jobban szerette polgári pályájánál. Írói munkásságának ötvenedik évfordulóját 1899-ben ünnepelték Zágrábban az egész szerbség és a magyar irodalmi körök kiküldötteinek jelenlétében. A budapesti tudományegyetem díszdoktori oklevéllel tüntette ki. Szegényes viszonyain a szerbiai országgyűlés úgy enyhített, hogy négyezer frank évdíjat szavazott meg számára. Bár sok megkapó költeményt írt, pályájának legnagyobb jelentősége szerkesztői tevékenységében és műfordítói munkásságában van. Szépirodalmi folyóiratot, humoros lapot, gyermekujságot egyforma elevenséggel szerkesztett, magyar költők szerb fordításával a verselő és nyelvművész példaadó munkáját végezte. Újvidéken 1858-ban adta közre szerbül Arany János Toldiját, 1860-ban Petőfi Sándor János Vitézét, 1870-ben Arany János Toldi Estéjét, 1890-ben Madách Imrétől Az Ember Tragédiáját.
Irodalom. – Vulcanu József: A román népköltészetről. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 7. köt. Pest, 1872. – U. az: Az argesi zárda. U. o. 8. köt. Budapest, 1873. – Az osztrák-magyar monarchia írásban és képben. Magyarország. Nyolc kötet. Budapest, 1887–1901. – Hadzsics Antal: Zmáj-Jovánovics János. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 24. kötet. Budapest, 1890. – Mailand Oszkár: Az oláh népköltészet fő vonásai. U. o. 1890. – U. az: Újabb adatok az oláh népköltészethez. U. o. 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Moldován Gergely: A románság. Két kötet. Nagybecskerek, 1896. – Jancsó Benedek: A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. Két kötet. Budapest, 1896–1899. – Márki Sándor: Albert Mihály, az erdélyi szászok legnagyobb költője. Erdélyi Múzeum. 1898. évf. – Mailand Oszkár: Az oláh néphit és népköltészet jellemző vonásai. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 32. köt. Budapest, 1900. – Deutsch Antal: A Pesti Lloyd-Társulat ötven éves története. Budapest, 1903. – Szabó Emil: Cosbuc György. Balázsfalva, 1900. – Heinrich Gusztáv: Egyetemes irodalomtörténet. II–IV. köt. Budapest, 1905–1911. – Rohonyi Gyula: Szerb költőkből. Műfordítások bevezetésekkel. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 44. köt. Budapest, 1910. – Szabó Oreszt: Nemzetiségi ismertető könyvtár. Hét kötet. Budapest, 1913. – Moldován Gergely: Egy román szemle magyar irodalmi anyaga. Akadémiai Értesítő. 1917. évf. – Jancsó Benedek: Defensio Nationis Hungaricae. Budapest, 1920. – Bitay Árpád: A román irodalomtörténet összefoglaló áttekintése. Gyulafehérvár, 1922. – Bruckner Győző: A Szepesség népe. Budapest, 1922. – Bitay Árpád: Endrődi Sándor egyik költeménye Cosbucnál. Erdélyi Irodalmi Szemle. 1924. évf. – Gulyás Pál: Magyar életrajzi lexikon. Budapest, 1925-től. – Loisch János szerkesztésében: A Szepesség. Emlékkönyv. Budapest, 1926. (Loisch János: Felsőszepesi költők; Lám Frigyes; A gründlerek irodalma.) – Benedek Marcell szerkesztésében: Irodalmi lexikon. Budapest, 1927. – Ujvári Péter szerkesztésében: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Dézsi Lajos: Világirodalmi lexikon. Budapest, 1930-tól. – Pukánszky Béla: Patrióta és hazafi. Budapesti Szemle. 1933. évf.
