NYOMDÁSZAT, KÖNYVKIADÁS.
NYOMDÁSZAT, KÖNYVKIADÁS.
A VILÁGHÁBORÚ előtt évenkint kétezer magyarnyelvű és száz nem-magyarnyelvű könyv jelent meg az országban. A könyvek kilencven százalékát Budapesten nyomtatták. A közel háromszáz fővárosi nyomdában négyezer szakmunkás dolgozott, a vidék közel ezer nyomdájában a szakmunkások száma meghaladta a háromezret. Ezek a számok akkor világítanak, ha számbavesszük, hogy a fővárosban egy évszázaddal azelőtt mindössze öt nyomda volt, a vidéken negyvenegy.
Az ország szétdarabolása után következő ínséges idők megállították a nyomdaipar fejlődését, a műhelyek és munkások száma rohamosan csökkent, a vállalkozó kedv lanyhult. Az összeomlás nagyságára jellemző, hogy az ország húsz papirosgyárából csak egy maradt meg, a külföldi behozatal korlátlanná vált, évenkint ötezer vagon papiros özönlött az országba.
Az évszázad elején az Athenaeum, a Franklin, a Pallos és a Pesti Könyvnyomda-részvénytársaság voltak a legnagyobb nyomdák az országban: száznál jóval több betűöntőt, betűszedőt és nyomtató szakmunkást foglalkoztatott mindegyik. Kívülük a nagy vállalatok sorában ott volt még: a Globus, Hungária, Légrády Testvérek, Stephaneum és a Székesfőváros nyomdája. Nagy meglepetést keltett a világháború lezajlása után az Egyetemi Nyomda újjáéledése. A féligmeddig állami intézmény igazgatója, Czakó Elemér, a rideg üzleti érdekeket alárendelte a művészi nyomtatás célkitűzéseinek és megteremtette a tizenhatodik századi alapítású vállalat új virágkorát. A vidéken Kner Izidor gyomai nyomdája emelkedett ki értékes iparművészeti törekvéseivel.
A könyvkiadásnak még sohasem volt olyan terjeszkedési lehetősége, mint a háborús összeomlást megelőző két évtizedben. A Magyar Tudományos Akadémia, Szent István-Társulat, Egyetemi Nyomda, Athenaeum, Franklin, Révai Testvérek, Singer és Wolfner a különálló kiadványok és nagyszabású sorozatok egész tömegével szolgálták a művelt közönség szépirodalmi és tudományos olvasókedvét. Mellettük számos újabb könyvkiadóvállalat keletkezett.
A világháború idején a könyvkiadás és könyvvásárlás terén addig nem tapasztalt jelenségek bukkantak elő. A háború megnövelte a szórakozni vágyó olvasóközönséget, a szépirodalmi könyvkiadás meghozta kamatját a kiadók számára. A tudományos könyvtermelésnek sokat ártott a háború. Mivel a szépirodalmi kötetek forgalombadobása fényes haszonnal járt, a könyvkiadók nem bajlódtak tudományos munkák közrebocsátásával. Egyébként a háború negyedik évében az ipari árak már annyira emelkedtek, hogy a nyomdák legnagyobb része a régi költségek ötszörösét kérte egy-egy nyomtatott ív előállításáért.
A proletárdiktatúra a nyomdák és a könyvek terén is elvégezte pusztító munkáját. A nyomdászok a nekik nem tetsző kéziratok kiszedését megtagadták, a vállalatok pénzkészlete a szocializáló munkásbizottságok birtokába jutott. A Szent István-Társulat könyvkiadó-vállalata előtt 1919. májusában hatalmas teherautók álltak meg, a társulati kiadványokat halomba rakták, s vitték őket megsemmisíteni a papírhulladék-telepre. A szépirodalmi és tudományos munkák tízezrei vesztek el örökre, a megmaradt anyagot állandóan lopták a nyitott raktárakból, hasonló módon folyt a szocializálás a többi könyvkiadónál is. Mikor a szovjetköztársaság bukása után a rend némiképpen helyreállott, a megsemmisült vagyonok romjai fölött csak nagy bajjal kezdhették meg az új berendezkedés munkáját.
A trianoni idők a könyvkiadóságot és könyvkereskedelmet súlyos válságba sodorták. A papírínség évekig szorongatta a nyomdák vállalkozó kedvét, a nyomtatási költségek rohamosan emelkedtek, a középosztály vásárló képessége egyre jobban csökkent. A magyarság szellemi szomjúságát semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy az ország még ezekben a nehéz időkben is fenn tudta tartani könyvtermelését. Csonka-Magyarországon 1930-ban 3400 könyvet adtak ki, ugyanebben az évben Belgiumban 1700, Svájcban 2000, Spanyolországban 2400, Svédországban 2700, Franciaországban 9000, Olaszországban 10,000, Nagybritanniában 15,000, Németországban 27,000 könyv jelent meg.
A legtöbb kiadó esztétikája az üzleti érdekekhez igazodott: nem az értékes, hanem a jólmenő könyveket bocsátották közre első sorban. Az írók nem tudtak eléggé védekezni az üzletemberek kapzsisága ellen. A könyvkiadók egy része hiánytalanul megfizette a papirost, a betűszedést, a könyvkötőt, a könyvkereskedő harminc százalékát és az ügynökök borsos jutalékait, de tíz százalékot sem engedett át a szerzőknek az eladott munka árából. Baj volt az is, hogy a fordításokat szívesebben adták ki, mint a nagyobb írói tiszteletdíjjal járó eredeti munkákat. Franciaországban a huszadik század első negyede alatt minden száz szépirodalmi könyvre csak két idegenből fordított mű esett, nálunk minden száz szépirodalmi könyvből hatvan volt a külföldi fordítás és csak negyven az eredeti munka.
A kezdő írók elszántan küzdöttek az érvényesülésért, de helyzetük nehéz volt. Kiadójuk nem akadt, a hírlapok és folyóiratok szerkesztőségeiben csak nagy összeköttetésekkel tudták elhelyezni kézirataikat. Az írói pálya volta képen nem volt kenyérkereső pálya vagy legalább is nem volt állandó megélhetési forrás még a nevesebb költők és elbeszélők számára sem. Annál kevésbbé számíthattak megnyugtatóbb jövőre a pályakezdők. Saját költségükön kinyomattak néhány száz példányt munkájukból, a cimlapra rátették egy-egy ismertebb könyvkiadó cégjelzését, a költségeket az ismerőseik körében gyűjtött előfizetési összegekből fizették. A beérkezett írók is kénytelenek voltak szerkesztőségi munkát vagy egyéb foglalkozást vállalni, s inkább csak szabad óráikban dolgozhattak.
A szépirodalmat áldozatkészebben támogató könyvkiadó vállalatok:
Egyetemi Nyomda. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. Alapításának éve: 1577. Kétszáz évig Nagyszombatban működött, azontúl az ország fővárosában. Az egyetemmel együtt 1777-ben költözött Budára, abba a házba, ahol nyomdájának egy része még a huszadik században is dolgozott. Mint modern könyv-kiadóvállalat 1925-től kezdve indította meg működését nagyobb arányokban.
Szent István-Társulat. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1847-ben alakult Pesten katolikus szellemű könyvek kiadására. Hitbuzgalmi kiadványain, tudományos könyvein és közérdekű folyóiratain kívül szépirodalmi sorozataival és ifjúsági irataival is számos írót foglalkoztatott.
Athenaeum. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1868-ban alakult Pesten Emich Cusztáv könyvkiadó vállalatából. Könyvkiadványainak száma az 1930-as évekig felülhaladta a tízezret. Díszművei, folyóiratai, hírlapjai nyomdai kivitelben a legjobb színvonalat tükrözték több emberöltőn át.
Franklin-Társulat. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1873-ban alakult Pesten Heckenast Cusztáv könyvkiadó vállalatából. Később magába olvasztotta a Mehner-féle és a Wodianer-féle könyvkiadó vállalatokat is. Munkásságát a klasszikus magyar irodalom és a nemzeti szellemű hagyományok megbecsülése jellemezte.
Révai Testvérek. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. Alapját Révay Mór János vetette meg 1880-ban Budapesten. Kiadói működését főkép Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Eötvös Károly, Eötvös József, Rákosi Viktor, Ambrus Zoltán összes munkáinak és Révai Nagy Lexikonának közrebocsátásával tette emlékezetessé.
Pallas. Irodalmi és nyomdai részvénytársaság. 1884-ben alakult Budapesten. Hatalmas arányú enciklopédiája – a Pallas Nagy Lexikona – mellett számos értékes szépirodalmi kiadványa jelent meg.
Singer és Wolfner. Könyvkiadó vállalat. Tulajdonosai 1885-ben alapították Budapesten. Szépirodalmi kiadványaikkal kitűnő érdemeket szereztek. Ifjúsági könyveikkel magasra emelték a magyar gyermekirodalmat. Híres lapjaik: Az Én Ujságom, Magyar Lányok, Új Idők.
Pantheon. Irodalmi részvénytársaság. 1920-ban alakult Budapesten. Értékes tudományos sorozatain kívül gondot fordított a magyar szépirodalom ápolására is.
Genius. Könyvkiadó részvénytársaság. 1920-ban alakult Budapesten. Ez a vállalat bocsátotta közre Balassa Bálint és Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai kiadását.
Minerva. Erdélyi irodalmi és nyomdai részvénytársaság. Az erdélyi keresztény egyházak vezérférfiai alapították 1920-ban, Kolozsvárt, a nemzeti szellemű irodalom ápolására.
Erdélyi Szépmíves Céh. Erdélyi írók könyvkiadóvállalata. 1924-ben alakult Kolozsvárt. Számos modern szellemű szépirodalmi kötetet adott közre.
Az írók keservesen panaszkodtak a kiadók önkénye ellen, de azért boldogok voltak, ha kézirataikat bármilyen szerény föltétellel átadhatták kinyomtatásra. Hogy milyen nagylelkű volt velük szemben a tőke, azt gondolhatni. Az előkelőbb könyvkiadók is általában a következő minta szerint kötötték meg szerződésüket a jobbnevű írókkal. «Átengedem önöknek – kötelezte magát az író – A. B. című regényem szerzői és kiadói jogát egyszer és mindenkorra a következő feltételek mellett: 1. A húsz nyomtatott ív terjedelmű kéziratot e hó végéig bocsátom rendelkezésűkre úgy, hogy a magam részéről a szövegen többi semmiféle szerzői változtatást nem eszközlök. 2. Honoráriumképen az 5200 példányos első kiadás után ötszáz pengőt kapok a kézirat átadásakor. 3. Könyvem bolti árát, megjelenési formáját s a jövőbeli kiadások példányszámát mindenkor kizárólag önök állapítják meg. Egy-egy kiadásból engem 20 tiszteletpéldány illet meg. 4. A jövő kiadások eszközléséről önök engem nem tartoznak értesíteni, e kiadások joga teljesen az önöké, mégis azon hozzátétellel, hogy egy-egy újabb kiadás esetén, annak megjelenése napján, honoráriumképen ötszáz pengőt kapok. 5. Ha valamelyik kiadás teljesen elfogyna, önöktől függ, vajjon óhajtanak-e új kiadást megjelentetni, vagy pedig felhatalmaznak engem új kiadás sajtó alá rendezésére a magam költségén. 7. E szerződésben foglalt kikötések átszállnak mindkét fél jogutódjára!» – Az ilyen szerződés nem az írói tiszteletdíj potomsága miatt háboríthatta föl az érző és gondolkodó embereket, hanem a kiadócég könyörtelensége miatt. A kényszerhelyzetben levő gyámoltalan író örökáron adta oda kéziratát a kiadónak, az öt pengős bolti árból példányonkint tíz fillér jutott számára, s ha az üzlet jól sikerült, könyvét soha ki nem szabadíthatta a szerződésben kikötött feltételek rabszolgabilincseiből.
A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete 1928-ban töltötte be fennállásának ötvenedik évét. Ekkor közel félszáz kisebb-nagyobb könyvkiadóvállalat volt az országban. Budapesten 170, vidéken 240 könyvkereskedő működött. A legtöbb vidéki könyvárus-bolt Debrecenben (12), Győrben (9), Miskolcon (16), Pécsett (10) és Szegeden (11) volt. A könyvek közül a hitbuzgalmi kiadványok, a szépirodalmi munkák, az ifjúsági iratok és a tankönyvek keltek legjobban. A kisebb városok könyvkereskedői nem sok könyvet adtak el, inkább csak az iskolaszerek és papirneműek árusításából tartották fenn üzletüket. A könyvek forgalmára a nyilvános gyűjtemények, kaszinói könyvtárak és könyvkölcsönző vállalatok súlya csakúgy ránehezedett, mint a gazdag tartalmú hírlapok és rendkívül olcsó füzetes vállalatok versenye.
Csonka-Magyarország területén az 1928, év folyamán 4460 mű jelent meg 5474 kötetben 750,000 lapszámmal. A megjelent műveknek körülbelül egyötödrésze szépirodalmi könyv volt, főkép regény, (A regények fele része fordítás: angolból 147, franciából 86, németből 83, oroszból 29, egyéb nyelvekből 29 mű.) A verses könyvek egy-egy kiadásának példányszáma átlag 500-ra, a regényeké kiadásonkint 1000-re tehető. A kiadott művek háromnegyed része Budapesten hagyta el a sajtót. A könyvtermés természetesen évről-évre változott, a gazdasági viszonyok romlásával a kiadványok száma is csökkent. 1930-ban 3400 könyvet adtak ki Csonka-Magyarországon, 1931-ben 3169-et, 1932-ben 2842-őt. A közönség olvasó kedvét az egyre jobban szaporodó nyilvános könyvtárak derekasan táplálták. Az ingyenes könyvkölcsönzés lehetővé tette, hogy a betűre szomjas lelkek szabadjára kielégíthessék szépirodalmi és tudományos érdeklődésüket. A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában 1930. táján már 600,000, a Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárában 660,000, a M. T. Akadémia könyvtárában 425,000, a Fővárosi Nyilvános Könyvtárban 400,000, a Műegyetem könyvtárában 150,000, a Központi Statisztikai Hivatal könyvtárában 165,000, az Országgyűlés könyvtárában 125,000 kötet gyűlt össze. A legmozgékonyabb gyűjtemény, a Fővárosi Nyilvános Könyvtár, 1930-ban egy millió kötetnél több könyvet kölcsönzött ki olvasótermi és otthoni használatra. Vidéken a világháború előtt Kolozsvár, a világháború után a három egyetemi város – Debrecen, Pécs, Szeged – gyarapította legserényebben könyvkészletét, de nem maradt el a versenyben Pannonhalma sem a szentbenedekrendi monostor 180,000 kötetével.
Az olvasóközönség szépirodalmi és tudományos érdeklődésébe közeli bepillantást kapunk, ha a közkönyvtárak kölcsönzési forgalmát vizsgáljuk. Magyarország legnagyobb könyvgyűjteménye, a Magyar Nemzeti Múzeum keretében működő Országos Széchenyi-Könyvtár, 1934-ben 10,000 kötetet kölcsönzött a közönségnek. A kölcsönzők között 2500 tanár, 1200 köztisztviselő, 1200 egyetemi hallgató, 120 pap, 100 orvos, 50 mérnök volt. A legtöbbet olvasott szerzők a kölcsönzés számadatai szerint: Jókai Mór 201, Gárdonyi Géza 130, Zilahy Lajos 123, Herczeg Ferenc 90, Mikszáth Kálmán 89, Erdős Renée 80, Arany János 73, Tolsztoj 72, Rákosi Viktor 71, Thaly Kálmán 71, Gulácsy Irén 66, Dosztojevszkij 64, Csathó Kálmán 52, Ady Endre 51, Balzac 51, Eötvös József 51, Móricz Zsigmond 51, Rostand 51, Hóman Bálint 50, Pintér Jenő 49, Móra Ferenc 46, id. Dumas 41, Galsworthy 41, Bunin 40, Szekfü Gyula 37, Harsányi Zsolt 34, Komáromi János 33, Dickens 33 kötetes forgalmi számmal. Feltűnő, hogy olyan népszerű klasszikusok, mint Petőfi Sándor és Madách Imre, a fentieknél kisebb arányszámmal szerepelnek a könyvkölcsönzés forgalmában. Ennek oka a könnyen megszerezhető olcsó kiadások nagy száma.
Az 1930-as években a törvényhozás és a közoktatásügyi minisztérium újra rendezte a könyvkiadók és könyvnyomdák köteles példányainak ügyét. Minden kiadó és nyomdász gondoskodni tartozott arról, hogy az újonnan megjelent nyomdatermékek egy-egy köteles példánya bekerüljön a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárába, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárába, a Magyar Országgyűlés Könyvtárába és a Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárába. A hivatalos felfogás a köteles példányokat az említett négy könyvtár szempontjából hét csoportra osztotta: 1. a napilapok, 2. az időszaki hírlapok és folyóiratok, 3. a könyvek és füzetek, 4. a zeneművek, 5. a térképek, 6. a gépi eljárással készült kőnyomatok és ábrázolások, 7. a vegyes kisebb nyomtatványok csoportjára.
A Literatura szerkesztője, Supka Géza, 1927-ben fölvetette azt az eszmét, hogy a könyvek széleskörű terjesztése érdekében a könyvkiadók és könyvkereskedők minden év tavaszán minden városban nagyszabású könyvnapot tartsanak. A gondolatot megvalósították, a magyar könyv évről-évre kivonult az utcára, a hírlapok teljes erejükből biztatták a közönséget, hogy támogassa az írókat. „Ráfér ez a magyar könyvre – írta Buday Barna a Budapesti Hirlapban – mert a szalonok nem jól pártolják a magyar írót. Magyarnak lenni kemény sors, hozzá még írónak is lenni vigasztalan. Kilenc milliónyi a magyarnyelvű közönség, ennek túlnyomó nagy része csak addig veszi be a betűt, amíg iskolába jár. Vajmi kevesen élnek szellemi életet, csak egy maréknyi magyar olvas, a többinek egyetlen gondja az, hogy eltartsa a testét. Hol vagyunk mi az angol, spanyol, német, francia íróktól, akik ötventől százmilliós tömegeknek írnak! Pedig a mellett a magyar író még nem is próféta a saját hazájában. Temérdek munkát hurcolnak be idegenből, ezek öldöklő versenyre kelnek a mieinkkel, s ezeket olcsóságukkal kiszorítják. És ha még igazi nagyságokat és értékeket hoznának be, de sok az olyan átültetés, amely már eredeti talajában is silány volt. Ezek a selejtes termékek, amelyeket nagy tömegekben sokszorosítanak, kitúrják a hazait!”
Irodalom. – Magyar Minerva. A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, tudományos intézetek, bizottságok, tanácsok, tudományos és művészeti társulatok, közművelődési egyesületek évkönyve. I–VI. évfolyam. Budapest, 1900–1932. – Szabó László: Athenaeum. Ötven év egy irodalmi és nyomdai társulat életéből. Budapest, 1918. – Révay Mór János: Írók, könyvek, kiadók. Két kötet. Budapest, 1920. – Gratz Gusztáv szerkesztésében: A bolsevizmus Magyarországon. Budapest, 1921. – Gulyás Pál: Kommunista könyvtárpolitika. Budapest, 1921. – 1921. – Erdősi Károly: Magyar könyvtermelés és világkönyvtermelés. Budapest, 1922. – U. az: A hetvenöt éves Szent István-Társulat. Budapest, 1923. – Gulyás Pál: A könyv sorsa Magyarországon a legrégibb időktől napjainkig. Magyar Könyvszemle. 1923–1924. évf. – Iványi Béla, Gárdonyi Albert és Czakó Elemér: A királyi magyar egyetemi nyomda története 1577–1927. Budapest, 1927. – Novák László: A nyomdászat története. VII. köt. Budapest, 1929. – Révay József: A magyar könyvkiadók és könyvkereskedők országos egyesületének ötven éve. 1878–1928. Budapest, 1929. – Drescher Pál: A magyar könyvtermelés és a főváros könyvolvasása a háború utáni években. Magyar Szemle. 1930. évf. – Kner Izidor: Félszázad mesgyéjén. 1882–1932. Gyoma, 1931. – Elekes Dezső: Budapest irodalmi termelése. Városi Szemle. 1932. évf. – Supka Géza A magyar író 1932-ben. Literatura. 1932. évf. – A Fővárosi Könyvtár Évkönyvei. Budapest, 1932-től – Kozocsa Sándor Az Országos Széchenyi-Könyvtár. 1934. évi kölcsönzési forgalma. Könyvtári Szemle. 1935. évf. – Zakariás Sándor szerkesztésében: Az írói értekezlet jegyzőkönyve. A székesfőváros polgármestere által összehívott 1934. évi írói értekezleten elhangzott felszólalások. Budapest, 1935. – Révay József és Schöpflin Aladár: Egy magyar könyvkiadó regénye. Budapest, 1938.
