A MAGYAR IRODALOM A XX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
A MAGYAR IRODALOM A XX. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBAN.
Az 1867-től 1900-ig terjedő irodalmi korszak meglehetősen lassú mozgását a huszadik században a robbanó erejű szellemi roham lendülete váltja fel. A klasszikus hagyományok folytatói éppen olyan szerencsés ihletéssel dolgoznak munkáikon, mint a teljesen új ösvényeket vágó impresszionista és naturalista írók. A líra, a prózai elbeszélés, a színmű, az irodalomtörténet, a kritika, a publicisztika és a szónoklat a stílusteremtő tehetségek egész táborával dicsekedhetik.
Az új költészet kialakulásának tengelye: Ady Endre lírája. Az Ady-lírában a huszadik század lelkiségének érzelmei és gondolatai korszakot jelző stílussal léptek az olvasók elé. A régitől merőben elütő dallamok hangzottak fel a költő lantján, szokatlan hangszerelése új iskolát támasztott. Nemes és szép volt a klasszikus hagyományok verselése: Vargha Gyula, Kozma Andor és mások éneke; merészen és költői módon zendült meg mellettük az új nemzedék belső világa Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és mások ajkain. Világnézet, eszmekör, tárgy, indíték, díszítés, nyelv, verselés: minden megváltozott.
A költészet stílusreformja átcsapott a próza világába. A regényirodalom csakolyan lázasan kereste és megoldotta a maga művészi problémáit és stílustörekvéseit, mint a líra. Herczeg Ferenc, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond: mutatóul kiragadott nevek abból a hatalmas írói vezérkarból, amelyre büszkén tekinthetett a magyar irodalom.
Költői vezérmunkák és korjellemző szépirodalmi alkotások ebben a korszakban:
1901-ben Gárdonyi Géza: Az egri csillagok, A bor, Karácsonyi álom, Herczeg Ferenc: Ocskay brigadéros. 1902-ben Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember, Herczeg Ferenc: Pogányok. 1903-ban Gárdonyi Géza: Az a hatalmas harmadik, Rákosi Viktor: Elnémult harangok. 1904-ben Herczeg Ferenc: Bizánc. 1905-ben Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes. 1906-ban Ady Endre: Új versek. Ambrus Zoltán: Munkái. 1907-ben Molnár Ferenc: Az ördög. 1908-ban Ady Endre: Vér és arany, Gárdonyi Géza: Isten rabjai. 1909-ben Ady Endre: Az Illés szekerén, Babits Mihály: Levelek Irisz koszorújából, Kozma Andor: Magyar szimfóniák, Lengyel Menyhért: Taifun, Molnár Ferenc: Liliom, Móricz Zsigmond: Hét krajcár, Sári bíró, Pekár Gyula: A frigiai sipka, Tatárrabság. 1910-ben Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének, Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai, Mikszáth Kálmán: A fekete város, Móricz Zsigmond: Sárarany, Zempléni Árpád: Turáni dalok. 1911-ben Tormay Cecil: Emberek a kövek között. 1912-ben Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem, Herczeg Ferenc: Éva boszorkány, Kaffka Margit: Színek és évek. 1913-ban Kaffka Margit: Mária évei. 1914-ben Gyóni Géza: Lengyel mezőkön tábortűz mellett. 1915-ben Tormay Cecil: A régi ház, Vargha Gyula: Költemények. 1916-ban Gyóni Géza: Levelek a Kálváriáról, Herczeg Ferenc: Az arany hegedű. 1917-ben Herczeg Ferenc: Árva László király, A kék rónia, Móricz Zsigmond: A fáklya. 1918-ban Ady Endre: A halottak élén. 1919-ben Herczeg Ferenc: Az élet kapuja, A fekete lovas, Szabó Dezső: Az elsodort falu, Végvári: Segítsetek! 1920-ban Babits Mihály: Nyugtalanság völgye, Kozma Andor: Magyar rapszódiák, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, Sajó Sándor: Tegnaptól holnapig. 1921-ben Áprily Lajos: Falusi elégia, Kosztolányi Dezső: A véres költő, Tormay Cecil: Bujdosó Könyv. 1922-ben Móricz Zsigmond: Tündérvert, Vargha Gyula: Ködben, Voinovich Géza: Mohács. 1923-ban Harsányi Kálmán: Ellák, Komáromi János: A régi szerető, Mécs László: Hajnali harangszó. 1924-ben Kosztolányi Dezső: Aranysárkány, Sik Sándor: Csend, Surányi Miklós: A nápolyi asszony, Zilahy Lajos: Az ezüst-zárnyú szélmalom, Süt a nap. 1925-ben Herczeg Ferenc: A híd, Mécs László: Rabszolgák énekelnek, Sajó Sándor: Muzsikaszó. 1926-ban Gulácsy Irén: Fekete vőlegények, Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Zilahy Lajos: Két fogoly. 1927-ben Kassák Lajos: Egy ember élete, Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről, Vargha Gyula: Hamvadó tüzek. 1929-ben Surányi Miklós: Csodavárók. 1930-ban Sajó Sándor: Gyertyaláng. 1931-ben Kuncz Aladár: Fekete kolostor. 1932-ben Földi Mihály: Isten országa felé, Tamási Áron: Ábel a rengetegben. 1933-ban Nyírő József: Kopjafák, Uz Bence. 1934-ben Erdélyi József: Téli rapszódia, Márai Sándor: Egy polgár vallomásai.
A magyar irodalom szellemi és erkölcsi egysége ebben a korszakban végzetesen felbomlik. Külön utakon haladnak a hagyományőrző nacionalista írók, külön a nyugatos eszmékkel telített impresszionisták, külön a naturalisták, a szocialisták, a katolikusok, a zsidók, utóbb – a világháború katasztrófája után – az erdélyiek, a felvidékiek, a délvidékiek. A jobboldali és a baloldali irodalom szemben állását, a keresztények és a zsidók ellentétét, a területi széttagoltságból eredő elváltozásokat nem tudja megszüntetni semmiféle jószándék. De ha egymástól messzeeső utakon haladnak is az egymást keserű lélekkel néző szellemi hadoszlopok, elágazó útjaik mégis egyesülnek a művészi alkotás közös végcéljában a magyar irodalom javára.
Irodalom. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Ványi Ferenc: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1926. – Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. Képes kiadás. Budapest, 1928. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. Két kötet. Budapest, 1929–1930. – Újvári Péter: Magyar zsidó lexikon. Budapest, 1929. – Várkonyi Nándor: A modern magyar irodalom. Pécs, 1929. – Bangha Béla: Katolikus lexikon. Négy kötet. Budapest, 1931–1933. – Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Kolozsvár, 1934. – Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1939-től.
