AZ ÖTVÖSMŰVESSÉG EMLÉKEI A RENAISSANCÉTÓL A XVIII. SZÁZAD VÉGÉIG. | A magyar nemzet története

AZ ÖTVÖSMŰVESSÉG EMLÉKEI A RENAISSANCÉTÓL A XVIII. SZÁZAD VÉGÉIG.
Irta: Mihalik József

EGÉSZBEN véve, az ötvösművészet terén a renaissance befolyása későbben jelentkezik, mint az építészetben, vagy a szobrászatban. És ez természetes, miután az építészet és a szobrászat, de még a festészet is, az antik előmintákban már készen találta azt az anyagot, melyet czéljára felhasználhatott, ellenben az ötvösségnek, kiváltképen akkor, midőn még az egyház szolgálatában állott, vajmi kevés tere nyilt arra, hogy egyházi rendeltetésű tárgyakhoz az új dekorativ elemet kiválogathassa. A hol azonban az ötvösség a grosszéria terére lép s alkotásait a magasabb szobrászat köréből meríti, mint pl. a XIV. századbeli olasz mestereknél, ott valósággal már a renaissance lehellete érzik meg rajtuk s voltaképen az ötvösségben ezek a művek alkotják a renaissance legkorábbi emlékeit.

Az ötvösségben a renaissance a pogánykori traditióknak a művészetekben teljes uralomra vergődése idejében Itáliában lép fel, a mely időtől fogva már nem kizárólag a templomok foglalkoztatják az ötvösöket; az ereklyetartók, az úrmutatók stb., mik körül a góth műízlés ötvöseinek oly sok dolguk akadt, mindinkább ritkábbá lesznek, helyükbe a festői elem megtestesítői s a keletről származó egy merőben új diszítési mód, a tausálás lép, melynek különösen a XV. század végétől a lemezes vértek kiczifrázásában rendkívül nagy szerepe és hálás tere nyílik. E mellett az antik világ traditiója a glyptikában s a kristályból és félékkövekből metszett edények készítésében is új életre ébred s e műtárgyak különösen foglalásaik által az ötvösöket csak úgy foglalkoztatják, mint az akkor fellépő s az újság teljes ingerével ható lomb- s levéldiszítés műgyakorlata, a groteszkek, a karyatidák, hermák, maszkák, a fesztonok stb., melyek a középkori ornamentika sírján hajlottak ki s nőttek meg hosszú időkön át viruló, életerős fává. A renaissance ötvösség diszítő motivumai voltaképen ezeknek a sajátságos és különböző elemeknek a keverékéből s összehatásából állottak elő. A gyakorlatban fémek, a drágakövek s a zománcz használatával versenyre kelnek a kristály s a félékkövek, a minők a jászpisz, az ónix, a lazúrkő, a calcedon, a carneol stb., mik mellett a csigák- s kagylóknak is elég szerepük akad, különösen az edények készítésénél, a melyeket ezenfelül fantasztikus állat alakokkal, sárkányokkal, szirénekkel, szfinkszekkel, hyppokampuszokkal, gyermekalakokat ábrázoló géniuszokkal, amorettekkel stb. diszítenek. A növényornamentumok már inkább alsórendű szerepet játszanak.

Hazánkban a renaissance műízlés fellépésének első s kétségbevonhatatlan nyomaival az ötvösség terén csupán a XV. század utolsó tizedében találkozunk ugyan, mindamellett kétségbe nem vonhatjuk, hogy már jóval előbb, Mátyás uralkodása első éveiben, a művészet e terén is történtek kisérletek az új műízlés meghonosítása érdekében. E kisérletek s magának a renaissancenak Mátyás uralkodása alatt élt első korszaka azonban csak kezdeményezett törekvésnek tekinthető, mely az arra indító tényezők elmultával csakhamar megszünt, még mielőtt annak szelleme a tömegeket áthatotta s formaképzése a nemzeti sajátoságokhoz idomult volna. Innét származik, hogy ötvösségünk – leszámítva e kezdet némi csekélymértékű újításait – tovább haladt a maga régi traditióival, különösen az egyházi készleteken tartván fenn a csúcsíves formákat, úgy, hogy azok zöme – átlag a XVI. század közepéig, elvétve pedig a XVII. század derekáig – főkép beosztás tekintetében csúcsíves marad, ha részleteiben már meg is hódol az új ízlés szellemének.

A csúcsíves formákból való kibontakozás nem is lehetett valami könnyű, mert Olaszországgal való rövid érintkezésünk után Németország befolyásolja ötvösségünket, a hol – kivált Augsburgban – a csúcsíves műízlés csaknem a XVII. század végeig maradt divatban. Ennek következménye, hogy hazánkban tiszta renaissance ízlésű XVI. századbeli művel csak ritkán találkozunk.

A sorozatban, mely a kiállításunkon a renaissance-épület földszinti és elsőemeleti termeiben volt közszemlére kitéve, kronológiai szempontjából az özv. gróf PEJACSEVICH MÁRKNÉ úrnő által kiállított s aranyozott ezüstből készült korsó és tál áll legelül, mert a XVI. sz. kezdetéről való. (347. ábra.)

348. ábra. Tál és kancsó a XVI. sz.-ból. Özv. gróf Pejacsevich Márkné tulajdona.

Az antik formára alakított korsó kerek talpon áll, öblének mellső oldalán nőfejet ábrázoló szárnyas géniusznak domború képe, ezzel szemben a hátoldalon pedig egy szakállos szatirfő, két oldalán egy-egy torzemberképű madáralakkal van domborműben előállítva. A szépen hajlott fülön, fején diadémmal ékített mezítelen női törzs van plasztikusan kiképezve. A 41 cm. átmérővel bíró kerek tál étetett keleti mustrával van ékítve; az étetett mezők közt 8 domborműves, eléggé durván öntött s csak hiányosan czizelált ellipszisalakú medaillonban felváltva két figurális motivum: ledöntött oszlopok mellett fa tövében fekvő, részben mezítelen nő jobbja felől térdelő férfival, ki leplét le akarja húzni s a szivébe tőrt mártó LUCRÉTIA látható. Ez utóbbi redős tunikában a medaillon közepén áll; jobbjával a tőrt keble felé irányozza, baljával szemeit eltakarja. Lábai előtt balról férje: a vértbe öltözött COLLATINUS fájdalomtól összeroskadva a földön hever; jobbfelől felnyergelt paripa áll, melyen COLLATINUS az ardeai táborból a vészhír hallatára hazaszáguldott; előtte a hűséget jelképező kutya ül. A háttérben, a mennyiben ezt a medaillon elmosódott vonalaiből kivehetjük, a népet bosszúra lázító BRUTUS áll s hevesen gesztikulál. A tál közepét háromszorosan tagolt s fokozatosan magasbuló köralakű gyürű foglalja el, középen sík lapot alkotva, melyben Krisztusnak a Jordánban való megkeresztelését ábrázolta a művész, a német kismesterek modorát jellemző fákkal és házakkal. A tál középső mezejében három paizsot s ezekben egy-egy czímert látunk bevésve; az elsőnek czímeralakja: hármas halom fölött két keresztbe helyezett strucztoll, a paizs fejénél bevésett C P betűkkel; a másodiké: koronából növő s fiait feltépett keble vérével tápláló pelikán, a paizs fölött S M betűk; a harmadiké: kilencz levelű korona, fölötte T M betűkkel.

A kancsó és a tál nem összevaló két darab, a mit az utóbbi edzett arabeszkdiszítései bizonyítanak a legszembeszökőbben. Ezek ugyanis minden ízükben a keleti ornamentumok tipikus alkotó elemeit tüntetik fel, míg a korsó hasonló fajta diszítései azt a tanulságot engedik következtetni, hogy a kancsót készítő ötvös az arabeszkek szerkezetével tisztában nem volt s a mintát, melyről kancsója czifraságát másolta, kellőleg meg nem értette. A magunk részéről a tálat, különösen a közepén alkalmazott domború kép alapján, német, nevezetesen augsburgi vagy müncheni munkának tartjuk, ellenben a kancsót valamely magyarországi jobb ötvösmester művének véljük.

Kétségbevonhatatlanul magyar ötvösnek a munkája az Esterházy herczegek fraknói kincstárából kiállított amaz ezüstből készített s aranyozott kancsó és tál,* a mely nemcsak impozáns méreteivel, de a sablonostól merőben eltérő, szokatlan alakjával és pompás kidolgozásával renaissance-ötvösségünk egyik legjelesebb darabja. (349. ábra.) A 80 cm. átmérővel bíró kerek tál peremét 12 tojásdad medaillon tizenkét hossznégyszögű mezőre osztja. E medaillonokban Justitia, Fides és Geometria alakjai négyszer fordulnak elő; a tizenkét négyszögű mezőn pedig domborműben Tomiris királynét látjuk, a mint Cyrus fejét vérrel telt hordóba mártja. Lapján, a sugarak irányában haladva, 21 hosszúkás, lapos hólyag van kiverve, a tál közepén pedig kerek testű, gyürű alakú koszorú domborodik ki, melynek közét tagolt kerek emelkedés foglalja el. Ennek vízszintes peremén domború czikkeket s keleties vésett lombdiszítést látunk; a fölötte lévő függélyes tagon áttört diszítésen angyalkák antik férfi- és női arczképekkel diszített kerek medaillonokat tartanak, végre áttetsző zöld zománczczal, apró aranycsillagokkal s három cherubfejjel ékesített homorú gyürű következik, melynek szélén csúcsíves ízlésű liliomos párta között a Losonczy- és Báthory-czímer van áttetsző sötétkék, zöld, zöldeskék és fekete zománczczal ábrázolva. A tál eme kiemelkedése a kancsó homorú, kerek s tagolt talpába illik. Ennek első domború tagján levélpárta van kiverve, a következő függélyes tagon lombok között hat tojásdad medaillonban Ábrahám áldozata, a szent János fejét vivő Heródiás, Vénus és Mars, három nőalak, végre Fortuna és Jupiter láthatók. E tag fölött ferdén álló czikkekből vert kiugró párkány következik s e fölött ismét tizenkét lapos hólyag, majd kerek, függőleges gyürű, melyen a mester betűi vannak áttetsző zöld és opákszürke levéldiszítés közepette fekete zománczban előállítva.

Ötvösműkiáll. Kalauz, III. ter. 169–172. lap. Ötvösség Remekei, II. 68. l.

349. ábra. Losonczy Antal kancsója a tállal. 1548-ból. Az Esterházy herczegek fraknói kincstárából.

E jelek két szélről a K F betűket ábrázolják, ezek között az úgynevezett családjegygyel. E családjegyek (marque de maison) olyatén alakok, melyek bizonyos jogon alapulnak s a XIII. század második felétől kezdve majdnem egész Észak-Európában használatosak voltak s arra szolgáltak, hogy tulajdonosaiknak valamihez való jussát igazolják. Használatuk mindkét nemre s minden állású egyénre kiterjedt. Városban s faluban egyáltalán éltek velök s miután mindig egy meghatározott egyénnek jelét képezték, azokat az utódok átörökölték, kik a jegyeket vagy változatlanul meghagyták, vagy pedig egyes vonalak elhagyása vagy hozzáfűzése által módosították. Művészünk családjegye a K F betűkből összeállított monogramm volt, olykép, hogy az egyik betű az utóbbinak függőleges szárához belülről van hozzácsatolva, alul kifelé azonban e szárakhoz egy kis kereszt van toldva.

A kancsó szárát tagozott, gyürűkkel osztott karcsú díszedény alkotja s az alább fekvő domború öblön áttetsző kék zománczos alapra szárnyas öntött fejek erősítvék, a felsőbb tagra pedig három ívalakban befelé hajló fül van forrasztva. Az edény teste közepén szélesebb szalagidomú pánttal kétfelé osztott s lapos hólyagokkal kivert hordóalak, nyele fölött sima és vésett pikkelyekkel a talp pártájához hasonló levélfűzés között három kosfejjel, melyeknek homlokán csapok gyanánt szolgáló kis mókusok ülnek. A korsó-test hólyagai között kosfejek, legyek és zöld zománcz nyomait feltüntető békák váltakoznak. A szalagidomú pánt áttetsző, zöld, zöldeskék és át nem látszó szürke színben zománczozott levelei között fekete zománczos betűkben, hat kerek medaillon között külön-külön fekete cartoucheokban e felirat foglal helyet: § ENGEM § CHENALTATOTT § LOSONCI ANTAL 1• 5 • 4 • 8. A medaillonokban domborművű ember- és oroszlánfejek csövet tartanak szájukban, a melyeknek csapjait pánczélos torsók képezik. Az edény kiöntő csöve négylábú szárnyas sárkányt képez, S alakban meghajló pikkelyes testtel s az edény öbléhez tapadó szárnyakkal. Két alsó lába fölött vörös lakkfestékkel színezett kicsiny rák foglal helyet, másik két lábával a Losonczy-czímert tartván, mely sötétkék áttetsző zománczban szárnyas griffet ábrázol. A sárkány tarkóján és gégéjén levelet, békát és legyet, hosszú, vékony fülei fölött a fején csúcsíves ízlésű levélkoronát visel, ránczos orrán béka ül, mögötte almát falatozó mókus van ábrázolva, szájában végre hidegen vörösre zománczozott kurta csövet tart.

A kancsó felső szélének párkányolt függélyes oldalát vésett keleties lombdiszítés ékesíti; csuklóban járó fedelén sima hólyagok kivervék, nyitó-csapján pedig oroszlán fején lovagló s két kezével lombokba kapaszkodó szárnyas amorette van ábrázolva. Közepéből hatoldalú oszlop emelkedik, melynek mezőiben translucid zöld és opák sötétszürke zománczban keleties virágornamentumot látunk. Az oszlop három élét egy-egy, szájában kürtöt tartó szatirfej diszíti. Az oszlop csúcsán hét szeráf-fejjel ékített lapos gomb, ezen, szárnyát kiterjesztő, fatörzsbe kapaszkodó koronás sas áll. A kancsó magassága 75 cm.

Kancsónk felirataiból s a czímerekből tudjuk, hogy az érdekes művet LOSONCZY ANTALNAK, I. Ferdinánd főpohárnokának rendeletéből készítették, bizonyára abból az alkalomból, midőn ő BÁTHORY KLÁRÁVAL házasságra lépett. Mestere nevének a megfejtése a jövő kutatások egyik igen érdekes feladata marad.

Világi czélra s a XVI. század közepe táján készült a nagybányai ev. reform. templom aranyozott ezüst billikoma is (350. ábra), melynek hengeralakú testét kiálló plasztikus bordák tagozzák. A serlegen alkalmazott felírások az ajándékozás évét és a renoválás idejét tüntetik fel, a mint következik:

350. ábra. A nagybányai ev. ref. egyház billikoma 1576-ból.

Derekán: EGY • RÉGI • K • ATYA • AJÁNDJA • 1576. RENOVALTA • ÖTVES • HUSZÁR • JÓSEF • Ao • 1817. E körirat fölött egyik oldalon koszorúban: CALIX SACER CAENAE DOMINICAE. a másik oldalon ugyancsak levélkoszorúban: PRO USU ECCL. HEL. CONF. N.-BANYIENSIS. A harmadik oldalon ellipszisalakú cartoucheban a nagybányai evang. ref. egyháznak az a czímere látható, melyet az ekklézsia 1564-ben készített pecsétlőjén is használ: két keresztbe helyezett kalapácscsal diszített sziklás talajból alul levagdalt ágakkal biró fatörzs emelkedik, friss hajtásokból álló koronával. A felirat mellé beütve látjuk Nagy-Bánya ötvös czéhének hitelesítő bélyegét, mely szabálytalan vonalú paizsforma mezőben a keresztbe helyezett bányászkalapácsot és éket ábrázolja.

351. ábra. A Pálffy-serleg. A Pálffy herczegek malaczkai kincstárából.

A renaissance-ízlés hanyatlásának minden jelét viseli magán a nagyhirű s történelmi nevezetességű Pálffy-serleg, melyet Győr városának hősies megvédelmezéséért 1598-ban ajánlottak föl Alsó-Ausztria rendei PÁLFFY MIKLÓSNAK. (351. ábra.) A 435 milliméter magas serleg 830 aranysúlyban tiszta aranyból készült s igen gazdag domborművű zománczozással van ékítve. Alakja a készítésére felhasznált anyag tetemes volta miatt kissé idomtalan ugyan, de ezért kárpótolnak a zománczok ragyogó színei, közöttük kivált a bíborvörös, melynek tüze a híres indiai pertabghuri zománczokét megközelíti. A serleg keskeny peremű kerek talpon áll; nyele három állatfejben végződő füllel s e fölött hólyagsorral diszített peremmel ellátott elipszoidalakú díszedény. A kupa alsó keskenyebb és sekélyebb része koronggal van a felső öblösebb résztől elválasztva s pereme alatt kevéssé kidomborodó félhengeridomú gyürűvel van tagozva. Fedele egy a renaissance-időben dívott kettős serlegnek másik felét ábrázolja s alakra nézve megegyezik a cuppa alsó öblének alakjával, azzal a különbséggel, hogy erről a korong és sekélyebb rész hiányzik. Ennek helyét négy füllel diszített, tagozott gyürű s ezen, római vitézt ábrázoló plasztikus szobrocska foglal helyet. A vitéz magyaros bajuszt visel, fején antik idomú sisak ül, felső testét köpeny, ez alatt alsó szélén bíborvörös szegélyű lorica, alatta pedig zöld szinű tunika fedi, lába térden alul lábszárvédővel van fegyverezve s alacsony czipőben végződik. A vitéz hátára paizs van vetve, mely középütt az aranygyapjas-rend jelvényével diszített kétfejű sassal, körötte az ausztriai, a magyar s a cseh czímerrel s GOT • DIE • ER • 1598 felirattal van ábrázolva. A szobor paizson áll s egyik lábát levágott török főre támasztja.

Hogy az ötvös a serleg nehézkességét eloszlassa, azt nemcsak domborművekkel, de a serleg sík lapjait gazdag átlátszó és opák zománczozással is ellátta. A talpra, a szárra s a cuppa sekélyebb öblére tekercses cartoucheokat, fesztonokat, csillagidomokat, álarczokat s harczi eszközökből összeállított trofeumokat zománczozott; ilyenekkel ékesítette a cuppa öblös részeit is, a hol a trofeumok között csillaggal, félholddal s kétfejű sassal diszített zászlókat, szekerczéket, puzdrákat, íjjakat, pallosokat, sisakokat, kopjákat stb. látunk domborműben, ezek között pedig kerek paizsban hermelines herczegi bíbor-kalappal diszített kerek paizsban Ausztria czímerét kétszer szemléljük. Mindezek az ékítések a czímerekkel együtt a fedelén is felfordítva láthatók; végre a serleg peremébe bevésett lombos- és félkörös fesztonok közé szörnyalakokat zománczozott be a nyilván prágai művész, ki a zománczozás terén ügyes kezű mesternek, ellenben a plasztikai részek kezelésében, kivált pedig a serleg ormát diszítő vitéz alakításában csak közepes tehetségűnek bizonyult. A Pálffy-serleg színnyomatú képét a LXXII. táblán, dr. Szendrei hadtörténelmi czikke kapcsán mutatjuk be.

A serleghez érdekes történeti mozzanatok fűződnek. Pálffy Miklós fia, István, Bethlen Gábor fogságába esvén, váltságdíj fejében 24,500 forintot volt kénytelen fizetni. Tízezer forintot készpénzben, a többit ötvösművekben, többi között a szóban forgó serleggel, fizette le. Bethlen a török szultánnak adta ajándékba, a ki azt III. Ferdinándnak ajándékozta a békekötés alkalmával, a ki végre Pálffy Pálnak visszaadta a serleget. Azóta a család hitbizományi ereklyéjét képezi a nagybecsű ötvösmű.

A renaissancekori ötvösség műalkotásai sorában az aranyból készült, áttört s zománczczal gazdagon, sokszor a legpompásabban diszített s a legmesteribb módon megkomponált boglárok és násfák nagy szerepet játszanak. A renaissance mesterei nagy súlyt fektettek azok tervezésére s a legnagyobb művészek is nagy előszeretettel foglalkoztak velök, úgy, hogy ezeken az ékszereken legtöbbször a munka az anyag értékét sokszorosan felülmulja. A hazánkban létező elsőrendű példányok valószinűleg olasz, német és franczia eredetűek, de semmi okunk sem lehet kétségbe vonni, hogy azok készítésével magyar ötvösök is sikerrel foglalkoztak. A boglárok rendszerint két alaptypusra vezethetők vissza. Az első csoportbeliek alapidoma a stilizált virág, a másodiké az egy S, vagy több ilyen S-ből összetett alak, a miért azokat a régi leltárak találóan esses-boglároknak nevezik. Az előbbiek felhajtogatott szélű aranylemezből verve, az utóbbiak öntve vannak s valamennyien kék, vörös, fehér, zöld és fekete zománczczal ékesítvék.

A boglárok sorozatából RÁTH GYÖRGYNÉ úrnő gyűjteményéből két esses és három virágidomú, zománczczal és gyöngygyel ékített díszes példányt mutatunk be 354. ábránk 10-dik számában. E boglárok a XVI. századból valók s természetüknek megfelelőleg vagy díszgomboknak használtattak, vagy szalagra fűzve nyakék gyanánt viselték azokat.

352. ábra. Zománczozott násfa a XVII. század elejéről. Kiállította gróf Tisza Lajos.

A 352. ábrán magyar násfáink egyik legérdekesebb példányát látjuk. A násfa a hit, remény, szeretet jelképeiből van összeállítva; gazdagon zománczozott s drágakövekkel van kirakva, aranyból való. Lent a fehér zománczos s fogai között kulcsot tartó halálfő az enyészetre s a másvilág elzárt, kifürkészhetetlen titkaira emlékeztet, fölötte a vörös zománczos szív a két fehérre zománczozott gyürűs kéz között a kölcsönös szeretet szimboluma; felső végén a hit és reménynek jelképi ábrázolása gyanánt kereszttel ékesített s gyémántokkal kirakott horgonyt látunk. A horgony függőleges szára köré zománczos kötél csavarodik, a kereszt karjain jobb- s balfelől egy-egy szembenéző fehér zománczos galamb ül, felső végén pedig félkör alakú tábla-kővel kirakott ív foglalja össze a kereszt két felső szárát. A vörösre zománczozott szív szintén tábla-kő sorból képzett kereszt közepén áll. A szív fölött, a horgonyos keresztet kétfelől egy-egy hét-tollas, táblakövekkel kirakott szárny veszi körül, alsó részét végre három csüngő dísz ékesítette.

A hagyomány azt tartja, hogy BETHLEN GÁBORNAK BRANDENBURGI KATALINNAL Kassán 1626-ban tartott esküvőjén hat apród s a fejedelem maga viselt ilyen násfát s hogy az apródoké ezüstből, kevesebb drágakővel kirakva, de viszont vörös, fehér és zöld zománcz színekben gazdagabb, a fejedelemé pedig aranyból való volt. Ennek a hagyománynak a hitelességét nem tudjuk ugyan bebizonyítani, annyi azonban tény, hogy alapszerkezetükben egymásnak teljesen megfelelő s csak mellékes részleteiben eltérő több ilyen násfát ismerünk. Közülük hármat az ezredéves kiállításon is láttunk. Az első az imént leírt példányt néhai gróf TISZA LAJOS állította ki, a másodikat, a mely valószinűleg későbbi utánzat, gróf ANDRÁSSY GÉZA bírja, a harmadik pedig gróf ZICHY JÁNOS-né úrnő tulajdona. A fejedelemnek tulajdonított aranypéldány gróf ZICHY ANTALÉ, egy-egy példánynyal pedig gr. ZICHY JENŐ s a Nemzeti Múzeum bír.

A násfák közül még négynek képét mellékelve adjuk az LIV. sz. táblán. Az első ANDRÁSSY GÉZA gróf gyűjteményéből került a kiállításra (6. sz.) s központi fülkeszerű mélyedésében Szent János fővételét ábrázolja. A násfa teste áttört cartoucheokból és stilizált levélidomokból van kiképezve; drágakövekkel kirakott vizszintes gerendája két oldalán egy-egy római ruházatú poroszló áll, egyiknek kezében kivont kard; a kettő között keresztelő Szent János teste fekszik, törzséről levágott feje tálczára van helyezve, melyet a násfa középső részén ábrázolt Heródiás két kézzel tart s heves mozdulattal kifelé visz. A gazdagon zománczozott násfa alsó részén három nagyobb gyöngyszem csüng.

A PRÓNAY DEZSŐ báró tulajdonát képező második násfa (10. sz.) a XVI. század második feléből való. Alakjánál fogva az egykorú német cartoucheokra emlékeztetvén, ha nem is német munkának, de a német renaissance-ízlés befolyásának kell tartanunk. Kerete zöld, kék s fehér zománczczal díszes; alján szárnyas angyalfő, középső fülkéjében trónuson ülő, antik ruházatú, koronát viselő férfi van ábrázolva.

A harmadik násfa a XVII. századbeli násfák gazdag s a fantázia gazdag csapongása alatt készült csoportjából való (3. sz.), ebből a csoportból ERCSEY VILMA úrnő egy bár kisebb szabású, de formás és festői szép példányt mutatott be. Az ékszer táblakövekkel kirakott, alapján zománczozott ötszirmú virágok között, valóságos mezőben, a természetes hűséget megközelítő, zománczokkal diszített páva lépked balfelé, aljáról pedig tokos foglalatban drágakövet tartalmazó csüngő fityeg le.

Szokatlan alakja miatt szerfölött érdekes XVII. századbeli kalpagdíszt látunk abban az ANDRÁSSY GÉZA gróf által kiállított példányban, (7. sz.) mely főidomában egy magyar vitéznek fél alakját tünteti fel vérjászpiszból plasztikusan kifaragva. A vitéz, drágakövekkel diszített sisakot visel, melyből gyémántokkal s almandinokkal kirakott leveles és virágos bokréta szökik ki, alján pedig drágakövekkel ékes lombozattal van körülvéve, a melyhez a kalpagdísz felerősítésére szolgáló nyelet forrasztották. Nagy kár, hogy a vitéznek kiállításunk idején mindkét kézfeje hiányzott, mert ezáltal a ritka műtárgy nemcsak szépségéből, de műbecséből is sokat veszített; örömmel halljuk azonban, hogy tulajdonosuk időközben e szép műtárgyat szakszerűen kiegészíttette.

8. sz. alatt bemutatjuk azt a kegylánczot, melyet III. KÁROLY király 1735-ben királyi kegye jeléül báró ORCZY ISTVÁN főispánnak ajándékozott. A kegyláncz két részből, t. i. magából a lánczból s az arra alkalmazott emlékéremből áll. Az aranyláncz kettősével fűzött S alakú lapos szemekből készült s 149 cm. hosszú. A tojásdad idomú arany emlékérem előlapján III. Károly latin köriratú mellképe, hátlapján pedig Constantia et Fortitudine fölirat alatt felhőktől körülvett földgömb van ábrázolva. Az érmet ezüstből készült gazdag barokk ízlésű növényi motivumokból összeállított keret övezi, a mely nyolcz nagyobb és 28 kisebb gyémánttal van kirakva. A keret fölött az osztrák házi korona ezüstből készített s 32 kisebb-nagyobb gyémánttal kirakott kicsiny mását látjuk. A kegylánczot Orczy Béla báró állította ki.

A 9. sz. ismét az ANDRÁSSY GÉZA gróf tulajdonát képező s rubinokkal és gyöngyökkel kirakott egyik dísztárgy, BÁTHORY GÁBOR erdélyi fejedelem nagyszebeni tallérjának aranyban vert példánya; képünk az érem hátlapját mutatja, PRO. PATRIA. ARIS. ET. FOCIS. 1611 felirással. A díszfoglalatú érem előlapját, bár kisebbített alakban, 353. ábránkon adjuk.

353. ábra. Báthory Gábor n.-szebeni tallérja. Kiáll. gr. Andrássy Géza.

Végül megjegyezzük, hogy az imént leírt LIV. táblán 2. sz. a. látható mellkeresztről alább lesz szó, míg a 4. és 5. sz. alatti Mátyáskori gyürűknek, mint góthstílű ékszereknek leirását, a maga helyén a 246-dik lapon adtuk.

A XVI. század folyamán s azontúl egészen végső elhanyatlásáig, ötvösségünk főkép Németország befolyása alatt áll, a hol tudvalevőleg a harminczéves háború elejéig a renaissance-műízlés az olaszországitól eltérő, eredeti, részleteiben új és olyan sajátságos nemzeti elemeket mutatott föl, a melyek által az, úgy az olasz, mint pedig a francziaországi renaissancetól élesen megkülönböztethető. Hazánknak Olaszországgal megszakadt összeköttetése és politikai s kereskedelmi viszonyaiból kifolyólag a Nyugattal mind sürűbb érintkezése ötvösségünket még akkor is befolyásolja, a midőn a németországi renaissance a harminczéves háború alatt elhanyagolva, a XVII. század második felében a francziaországi műízlés befolyása alá kerül és így indirect úton a franczia műízlést közvetíti hozzánk. Maga a német renaissance atyja: HOLBEIN is (1497–1543), de főleg a német kismesterek: ALTDORFER, FLÖTNER, BEHAM, ALDEGREVER, HIRSCHVOGEL, VIRGIL SOLIS, BROSAMER WECHTER, THEODOR DE BRY és két fia, MATHIAS ZUNDT, HANS MIELICH, SIEBMACHER, FLYNDT, majd a későbbi mesterek közül DANIEL MIGNOT, CORVINIAN LAUER, ELIAS HOLL és a drezdai KELLERTHALER egyrészt nagy népszerűségnek örvendettek s úgyszólván egész Európában elterjedt mintáikkal és mintakönyveikkel, másrészt a nagy számban importált ötvösművek révén, de személyesen is, a legközvetlenebb hatással vannak a magyar ötvösökre, kik seregestül látogatnak el Németországba, hogy művészetükben tökéletesbüljenek s hogy «többet tanuljanak». Természetes tehát, hogy a hazánkban különben is csak tért foglalni kezdő s csirájában ébredező olasz renaissance-ízlés tiszta elemeit mihamar legyőzi a német renaissance a maga sajátos formagazdagságával s az ötvösség terén határtalan mennyiségben produkált műveivel, a melyek a művészi tökélyt a XVI. században a JAMNITZEREKKEL és HANS PETZOLDDAL, a XVII. században pedig a barokk ízlés legjellemzőbb mestereivel, HANS KHELLERTHALERREL és a drezdai DINGLINGERREL érik el.

Messze vezetne ezt az érintkezést itt tüzetesen tárgyalni; elég legyen annak a konstatálása, hogy hazánkba, különösen a XVI. század közepe óta, tömérdek ötvösművet importálnak, főkép az ötvösművészet két emporiumából: Augsburgból és Nürnbergből s hogy ezek hatása egyházi és világi ötvösműveinken egyszerre érezhetővé válik. A német örvösművészet honosította meg a billikomok, a korsók és fedeles kupák különböző fajtáit is, köztük valósággal német specialitások a kettős, a nőalakokat ábrázoló, a kókuszdió-, a strucztojás és a kagylós, a csigás, a harangvirág- és az úgynevezett Nautilus-serlegek, a melyek nagy népszerűségüknél fogva csakhamar kiszorítják a régebbieket s úgyszólván egész Európában uralomra vergődnek. Hazánkat azonban a XVI. századtól kezdve nem csupán az olasz s a nyugati német művészet, de a keleti is befolyásolja a törökség révén. Ez a befolyás főleg a majdnem kizárólag türkiszekkel és klárisokkal foglalt dísztárgyakban és ékszerekben jut kifejezésre, a minők a mentekötők, a boglárok, csattok, gombok, forgótartók, övek, kardkötők, de gyakran a díszfegyverek is, különösen a kardok, buzogányok, paizsok, nyergek, késnyelek, lószerszámok, valamint még a serlegek, kupák, kancsók, villák, kések, kanalak, szelenczék, pipák, továbbá az órák és násfák, a templomi kelyhek, egyházi öltönyökre való csattok, korsók, tálczák stb. Ezek a többnyire aranyozott ezüstből készült művek, miket a magyar ötvösség részint a török hódoltság idejében, közvetlenül a töröktől, részint még előbb és közvetve Velencze révén örökölt, színpompa tekintetében hatásosak ugyan, de ízlésre és művészi érzékre épenséggel nem mutatnak és sokszorosan háttérben maradnak az úgynevezett erdélyi zománczczal diszített műtárgyaink mögött.

Az «erdélyi» zománcz úgylátszik a XVI. század második felében lép fel hazánkban. Lényege abból áll, hogy a fémlemezből kivágott s rendszerint levél- vagy virágmustrát ábrázoló diszítmények széleire keskeny fémlemezkéket forrasztanak fel, vagy ritkább esetekben az alaplemez széleit karima módjára felhajtogatják, miáltal keretek keletkeznek, a melyekbe a zománczot beolvasztják. A sodronyzománczból keletkezett, mustráinak szerkezete azonban világosan elárulja a Kelettel való összefüggését. A meglévő emlékeken úgy konstatáljuk, hogy legelsőbben ékszereken lépett fel különösen Erdélyben, a miért napjainkban az «erdélyi» zománcz elnevezést nyerte.

Az erdélyi zománcz első fázisában a keretekbe csak egy-egy zománczszínt olvasztottak be az ötvösök s legfeljebb még egy-egy türkiszt, vagy más igazi vagy utánzott követ helyeztek a zománczmezők közé, vagy a keret fölé. A technika virágkorában, mely a XVII. század közepére esik, a kék, fehér, sárga vagy lilaszínű virágokat gyakran «luminálják», azaz más színű zománczczal vonalkákat, petytyeket festenek rájok, a mivel változatos s fölöttébb festői hatásokat érnek el. Ezenkívül a sokszínű, áttört mívű virágok vagy bokréták színes hatását nagyban emelik a finom sodronytekercsek, a gömbös végű sodronyindák s más filigrán motivumok alkalmazásával a melyek mindannyian aranyozott alapból emelkednek ki és keretek gyanánt övezik a növénydiszítést. Később a technika eredeti jellegét elveszti; a keretek eltünnek s a zománczot pusztán egy sík, vagy kevéssé kidomborított fémlapra olvasztják fel, mit azután dúsan felülfestenek, miáltal az eljárás a külföldön általánosan divatba jött festő-zománczczal válik azonossá.

355. ábra. A marosvásárhely evang. ref. kollégium erdélyi zománczczal diszített fedeles Rákóczi-serlege.

Az «erdélyi» zománczozási technikának valóságos gyöngye az az aranyozott ezüstserleg, (355. ábra), melyet a marosvásárhelyi ev. ref. collegium állított ki s a melynek talpát az ötvös még a régi reminiscencziák révén hatkarélyúra szerkesztette, a karélyokat zománczozott rovarokkal, a tölcséridomú cuppát pedig áttört virágornamentummal ékesítette, nagy díszszel és ügyességgel «luminált» zománczokkal látván el ez utóbbit, abban a kivitelben, mely az erdélyi zománcz harmadik fázisát jellemzi. A serleg öblét korongalakú lapos fedél zárja be, melynek peremére gazdagon áttört lomb- s virágornamentumot alkalmazott a művész, kinek neve a HM betűkből álló monogrammban van elrejtve, de a kit a mesterjegy fölött ábrázolt korona után ítálve brassainak kell tartanunk, mivel e városban, úgy látszik a XVII. század eleje óta, a provenientiát képező hitelesítő bélyeg gyanánt a korona szolgált.

A hagyomány azt tartja, hogy a becses serleg RÁKÓCZI GYÖRGY erdélyi fejedelem tulajdona volt; ha erre okmányszerű bizonyítékunk nincs is, a pompás mű mindenesetre nem köznapi ízléssel bíró egyén számára készült s arról tanúskodik, hogy a Királyhágón túl az ötvösművesség a politikai zavarok és a szegény országra nehezedő csapások daczára is a XVI. században még valódi remekeket tudott létrehozni.

356. ábra. A kolozsvári r. kath. plébánia-templom erdélyi zománczos kelyhe. XVIII. sz.-ból.

Külső dísz tekintetében szerényebb alkotás ugyan, de mert provenientiáját ismerjük, technikai és történelmi szempontból becses emléket képez, a kolozsvári róm. kath. plébánia-templom által kiállított, aranyozott ezüstből készült s cuppáján zománczozott s erős naturalisztikus érzéssel alakított tulipánvirággal s levélornamentummal diszített kehely (356. ábra), a melynek talpába e felirat van bevésbe: Curâ Ioan: Bito ACar: Pleb: Clau: Anno 1754. A kosár zománczozott ornamentumai gazdagon vannak felülfestve s pereme felé áttört műben az 1753. ábszámot és a BG betűket tünteti elő, mik szintén zománczozvák.

A kehely készíttetője BITÓ JÁNOS kolozsvári plébános lévén, úgyszólván teljes bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy a kehely kolozsvári mester műve, a miben a festett zománczozási technikának Erdélyben a XVIII. század közepén való műgyakorlatára becses adalékot nyertünk.

Az erdélyi zománczot nagyon kedvelte hazánk úri népe s tényleg színeivel és mustráival dekorativ szempontból rendkívül bájosnak is bizonyult az. Leginkább öveken, kardhüvelyek lemezein, forgókon, fűzőpántokon, serlegeken, buzogányok nyelein és fején s mentelánczokon lép fel ugyan, de megtaláljuk azt díszszekrénykéken, könyvtáblákon, koppantón, nyeregkápán, boglárokon s más rendeltetésű tárgyakon is. Hanyatlása akkor lép fel, a mikor a rokokóízlés lényegesen megváltoztatta a magyar nemzeti viseletet és ezzel kapcsolatosan az ékszereket.

A magyar ötvösök, különösen a XVII. század folyamán, a magyar úri viselettel kapcsolatosan a legváltozatosabb fajtájú ékszereket és használati tárgyakat készítik, a melyek káprázatos tömegével a főúri, köznemesi s jobb sorsban élő családjaink kincses ládái tömve voltak. A régi leltárak- és consignátiókban bőséges számmal vannak ilyen műtárgyak felsorolva. Így előfordulnak: gyíkos kannák, lábas, fedeles, hólyagos, egybenjáró, czápás, verejtékes serlegek, szerecsendió, strucztojás, hármas, kupaforma, összeborított és bogáncskóró poharak, ezüstbe foglalt tengeri csigák, ezüst vizeskorsók, virágos fedeles kupák, virágos fedeles kannák, mosdó korsók s azokhoz való medenczék, csészék, ezüst palaczkok, ezüst kádak, ezüst «szaglók», lószerszámhoz tartozó «orrozók», arany hajnyomtatók, hajválasztók, apostol-kannák, lábaskupák, ezüst állatalakok, pogánypénzes csészék és kannák, ezüst bogáncskórók, gólyapoharak, verejtékes és udvari poharak, ezüsttollas botok, ezüstkapcsok, kannák, kanalak, ezüst sótartók, tekervényes ezüstgombok, ezüstös csákányok, szőlőgerezdes lábasok és poharak, darutollhoz való gyöngyös tolltokok, ezüst sarkantyúk és kengyelek, aranyos fegyverek, ezüstvillák, késhüvelyek, aranylánczok, aranypereczek, aranyfüggők, aranyrózsák, füles aranypénzek, medálok, aranybokréták, fülönfüggők, négyszögletű dupla tallérok, kerekded gréczi, szeges, ötös és Szent-László tallérok, zsinórra fűzött pogánypénzek és farkasfogak keleti gyöngysorok, gyöngyös, bogláros pártakövek, gyöngyös, bogláros főkötők, ugyanilyen nyakravalók, aranyszemes gyöngysorok, kövekkel rakott, pártákra való boglárok, nyakba való rubintos «öltözet»-ek, gyöngyös máslik, «terczvállra csinált» gyöngyös párták, dióbél formára csinált arany- és ezüstlánczok, csipkeforma gyöngyös párták, klárissorok, mellre való függők, gyöngyös gallérok, nyakba való órák, képes aranyfüggők, gyémántos pereczek, «esses-forma» boglárok, arany pelikánok, «korda-övek», aranyos kardok és pallosok, lóra való szerszámok aranyos, gyöngyös forgók, türkiszekkel kirakott bársonyhüvelyű portai pallosok, majczos kardok, czápás kardok, veresbársonyos kardok, kozákformájú bogláros kardmarkolatok, rubint-, gyémánt-, gránát-, smaragd-, türkisz-, jáczint-, zafir-, jaszpisz-, opálköves, gyürűk, ugyanezek gyöngyökkel, dupletkővel, gamahóval (cameo), békakővel (chelonites), kézsmárki hyaczinttal (hegyi jegecz) és csehgyémánttal, galambocskákkal (zománczos műben), termés rubinnal, hegyes gyémántkővel s végre «termés» aranygyürűk.

Mestereik csaknem kivétel nélkül magyar emberek voltak, mert a török hódoltság elől az Erdélyből s a meghódolt magyar területről az ország felső vidékére menekülő ötvösök csakhamar kiszorították az odavaló német elemeket s ha idegen minták után dolgoztak is, a nagyobb városok czéheit nemzeti szellemben s nyelvben mindenütt magyarokká tették. Így volt ez pl. Kassán is, a mely város szerencsés és védett fekvésénél fogva valóságos menedékhelye lett a műiparnak s a hol a XVI. században 120, a XVII-ben 114, a hanyatlás korszakát képező XVIII. században pedig 40 ötvösmester élt és munkálkodott.

Noha kiállított ékszereink sorozata nem volt oly gazdag, mint az 1884. évi ötvöskiállításon, mégis a mit bemutathattunk, az majdnem kivétel nélkül elsőrangú műbecscsel bírt. Kétségkívül apasztotta a tömeges hatást, az ékszereknek is a történelmi főcsoport három nagy korszaka szerint három épületben s ezekben ismét egyházi, világi s hadtörténelmi, magyarországi és erdélyi, elkülönített csoportokban történt kiállítása; de kétségtelenül apasztotta számukat az a körülmény is, hogy tulajdonosaik közül sokan, régi családi ékszereiket a millenniumi ünnepségeken viselni óhajtván, azokat ki nem állították.

354-dik egész lapra terjedő ábránkon adunk emez ékszerekből egy kisebb mutatványcsoportot, a mely azoknak változatosságát is feltünteti.

354. ábra. Magyar ékszerek a XVI–XVIII. századból.
1. Ruha-kapocs pár XVII. század, aranyozott ezüst, áttört munka. – 2. Nyaklánczrészletből átalakított melltű, arany, áttört munka, zománczozva, középen papagály, fölötte almandin-kő, egy gyöngy fityegővel, XVII. század. Kiállította Malatinszky György, Atkáron. – 3. Forgóból átalakított melltű; gyöngyvirágot ábrázol, zománczozott ezüst. XVII. század. Kiállította gróf Korniss Emil, Jakabházán. – 4. Kereszt, női ékszer. XVIII. század. – 5. II. Rákóczy Ferencz mentegombja. Aranyozott ezüst. XVII. századbeli áttört munka, igazgyöngygyel és drágakövekkel kirakva. Kiállította Thaly Kálmán. – 6. Ruhaláncz ezüstből, végén illatszesztartó gömb. XVI–XVII. század. Kiállította dr. Figdor Albert, Bécsben. – 7. Női övrészlet, aranyozott ezüst, áttört munka. XVI. század. Kiállította az Orsz. m. iparműv. múzeum. – 8. Melltűvé alakított násfa, arany, rubinokkal kirakva és zománczozva, középen fiait etető pelikán. Kiáll. gr. Batthyány Iván, Németujvárott. – 9. Báthory István szárnyat ábrázoló forgója, aranyozott ezüstből, sodronyzománczczal, igazgyöngygyel s drágakövekkel diszítve. XVI. század. Kiáll. a hg Czartorisky-múzeum, Krakkóban. – 10. Öt darab áttört mívű zománczozott aranyboglár, fekete bársonyszalagra varrva. XVI. század. Kiáll. Ráth Györgyné, Budapesten. – 11. Pyber László czímz. püspök († 1719) mellkeresztje, ezüstből, gyémántokkal kirakva. XVIII. század. Kiáll. az esztergomi főszékesegyház kincstára.

Az áttört mívű 1. számú csat mellett a 7. számú női öv-részletnek különösen finom munkájára kívánjuk olvasóink figyelmét irányozni, míg az 5. számú gyöngyökkel s drágakövekkel kirakott gombon egész vadászatot látunk, ezt a mentegombot a hagyomány szerint II. RÁKÓCZY FERENCZ viselte, ki a midőn a szatmári béke után külföldre ment bujdosni, kisérői egyikének adta emlékül. Ezt a gombot THALY KÁLMÁN állította ki.

A természetesnek hűséges ábrázolására való törekvés szembetűnő ama 3. sz. bájos kis melltűn, mely zöldre zománczozott levelek között kocsányokon gyöngyvirágot ábrázol, a természetestől annyiban eltérő stilizálással, hogy a virágocskákban a porzók és termők helyét egy-egy drágakő foglalja el, a mi az ékszer esztetikai hatásának nagy előnyére válik. A gyöngyvirágcsokor alját egy drágakövekkel kirakott olyatén szallagcsokor mintájára készült dísz foglalja el, a mely a XVIII. század ékszerművészetére igen jellemző s a miből ennélfogva az egész ékszer korát is megállapíthatjuk, a melyet gróf KORNISS EMIL állított ki.

Végül 9. sz. alatt a történeti szempontból és különös alakjánál fogva is érdekes s a krakói herczeg Czartoriski-Museumból kiállított ama kalpagforgót mutatjuk be, mely a hagyomány szerint egykor BÁTHORY ISTVÁN erdélyi fejedelem s lengyel királyé volt.

A forgó, mely XVI. századbeli zománczmunka, aranyozott ezüstből szárnyformára készült s apró drágakövek mellett filigrándiszítéssel van borítva. A függőleges tengelyen elhelyezett szárny két sarokgyürű segélyével fel- s letolható. A szárny karcsú és lendületesen fölfelé irányuló vitorlája négy szál tollat példázó gerinczből áll s filigrándrótból kiképezett gazdag ornamentumai között a köveken kívül nefelejcsvirág idomú boglárkákkal van borítva.

A 11. sz. főpapi keresztről ezek során lesz szó.

Főpapjaink ötvösművészetünknek áldozatkész maecenásai voltak. Kiállításunk meseszerű gazdagsága egyházi készletekben – a melyek pedig nagyobbrészt az egyházi rendhez tartozó donatoroktól származnak, – legvilágosabb tanujele volt ennek; – de nemcsak templomaik felszerelésében nyilvánult eme bőkezűségük; szivesen viseltek ők, sokszor vagyont érő, művészi kivitelű mellkereszteket s papi gyürűket. Az esztergomi főszékesegyház kincstárának páratlanul álló mellkereszt gyűjteményéből nehányat a LV. táblán mutatunk be olvasóinknak:

Az 1. sz. BÖJTHE MIKLÓS († 1640) mellkeresztje a művészi találékonyságnak és ízléssel párosult technikai tökélynek mintaképe. A háromszögben végződő keresztet nagy táblagyémántok fedik, gazdagon tagozott s finoman czizelált dombormíves keretén gazdag zománczokban két kutya között egy béka ül; a keresztág két végén oroszlánok feküsznek, alul végre két ló s a kereszt tövében egy mascaron van ábrázolva, míg a kereszt hátát szatirok, pávák, szarvasok és virágok diszítik áttetsző zománczban. – A 2. sz., a PÁZMÁNY-féle nagyobbik kereszt; belsejében a biboros főpapnak czímere mellett CARDINALIS PAZMANY S. ADALBERTO ANNO MDCXXXVI feliratot látjuk bevésbe. A kereszt előlapja rubinokkal, lapgyémántokkal, gyöngyökkel s zománczczal gazdagon van ékesítve. Képünkön valamivel kicsinyített hátlapján (7. sz.) fekete zománczos műben a kínszenvedés eszközei, a középen pedig kék zománczos alapon, az Isten báránya vannak ábrázolva. – A 3. számú kereszt Pázmány ú. n. kisebb keresztjének jelenkori szabad utánzata, előlapján apró gyémántokba foglalt smaragdok, hátlapján a készíttető SIMOR JÁNOS bibornok czímere belevésve. – A 4. számú keresztnek különösen hátlapja (5. sz.) érdemel, mint zománczmű, figyelmet. – A 6. sz. az ú. n. kisebb PÁZMÁNY-féle kereszt, gyémántokba foglalt saphirokkal. – A 8. sz. LÓSY IMRE esztergomi érsek († 1641) egyenlően kurtaszárú aranykeresztje; előlapja lapgyémántok mellett zöld, kék és fekete zománczczal s egy függő gyöngyszemmel ékesített, hátlapja pedig csodálatos szép ragyogású zománczos virágokkal borított. – AZ LIV. tábla 2. sz. képe az ereklyetartó arany mellkeresztet ábrázolja, a melyet TELEGDY JÁNOS, nyitrai püspök, korábban esztergomi nagyprépost 1643-ban oly kikötéssel ajándékozott az esztergomi székesegyháznak, hogy azzal szent Adalbertnek, a főegyházmegye védszentjének mellszobrát, ennek ünnepén minden évben felékesítsék. A Lósyéhoz hasonlóan egyenlő kurtaszárú kereszt táblásgyémántokkal van ékesítve; hátlapján virágot ábrázoló domborműves többszinű zománczdísz látható. Végül még megemlítjük az esztergomi mellkeresztek sorában a 354-dik csoportos ábránk 11. sz. a. látható túlterhelt barok ezüstfoglalatú gyémántos keresztet, a mely PYBER LÁSZLÓ esztergomi kanonok czímzetes püspök († 1719) hagyománya.

338. ábra. Pázmány Péter czímere. A pozsonyi gymnasium bejáratáról.

S ezzel áttérünk az egyházi felszerelési tárgyakra, melyek között első helyen említsük ama nagyértékű színaranyból való s zománczczal és drágakövekkel gazdagon diszített kelyhet,* a melyet FORGÁCH FERENCZ nyitrai püspök (1596–1607), bőkezűsége folytán mondhatunk a magunkénak s a melyet a nyitrai székesegyház állított ki, (357. ábra) nem hazai készítmény ugyan, mert nyilván olasz ötvös munkája, de ama remekek közé tartozik, melyek a barok felé hajló késő renaissance művek minden jellemző vonását egyesítik. Az egész kehely aranyfelülete a diszítések alatt érdes és homályos színűre van ponczolva és narancssárgára színezve, a mi által az nyugodtan hat s az a zománczok színeit és a drágakövek ragyogását érvényesülni engedi. A zománczok részben bevájt modorban, részben a festett zománcz technikájában készítvék; ez utóbbiak a domborműveken lépnek fel, olykép, hogy a zománcz-színek a dombormű kiemelkedő és homorú részein valóságos relief-modorban modellálvák, a mi a technikának nemcsak egy sajátos, de rendkívül nehéz és művészi változatát hozza létre. A talpmezők széleit befoglaló szalagban kékre zománczozott tojásdad gyürűkön ülő vörös gyöngyszemek domborodnak, magukat a mezőket pedig középütt egy-egy ellipszis-idomú medaillon födi, a melyekben elül a püspöki infulával, pásztorbottal és stólával ékesített paizsban a Forgách-család czimerét, a koronából kinövő koronás hableányt látjuk. Jellemző, hogy a mezítelen nőalak itt kékre zománczozott köntösbe van öltöztetve. A többi medaillonban a négy evangelistát és Assisi Szent Ferencz stigmatizáczióját látjuk zománczozott művekben.

Ötvösség Remekei, II. 74. I. – Ötvösműkiáll. Kalauz, II. ter. 129–130. l.

357. ábra. Forgách Ferencz püspök aranykelyhe. XVI. sz. A nyitrai székesegyház kincstárából.

A XVI. századvégi német renaissance typikus ízlését látjuk kifejezésre jutni a pannonhalmi kincstár által kiállított, ébenfából készült, félékkövekkel s tömör aranyszobrocskákkal és czifraságokkal ékesített ereklyetartón (358. ábra). Ennek egész szerkezetében az architektonikus elvek az uralkodók, a mi czéljának meg is felel, mert az ereklyetartó templomhomlokzatot ábrázoló oltárformára készült. Két mellső lapján egy-egy ellipszisalakú medaillonban az osztrák kétfejű sassal diszített kurta oszlop által három részre osztott talapzat gyanánt szolgáló predellájában ugyanannyi mélyített fülkét látunk, melyekben ereklyék vannak befoglalva; középső részét két zöldszínű, aranykapitellel ékített heliotrop-oszlopon nyugvó félkörű ív szegi be, a mélyedésben pedig gyöngyökkel s aranyboglárokkal diszített ereklyecsont nyugszik. Az egymás fölé három emeletben sorakozó oldalfülkéket, achát és calcedonoszlopok körítik s bennök tizenkét női szentnek aranyból öntött s gazdagon zománczozott szobrocskája áll.

358. ábra. Ereklyetartó. XVI. század vége. Kiáll. a szt. Benedek-rendi pannonhalmi főapátság.

Az ereklyetartó legfelső részén jobb- s balfelől kettős fülkét tüntet, balról félholdon a Szűz Anya, jobbról Jézus áll, kezében a keresztes világgömbbel, baljával áldást osztva. A háromszögű timpanonban Ausztria hárompólyás és pacsirtás zománczozott czímerpaizsa foglal helyet, az ormon pedig egy kiterjesztett szárnyú angyalalak áll. Az ereklyetartón előforduló czímerek arról tanúskodnak, hogy az valamely osztrák főherczeg megrendeléséből készült, még pedig a stílusból ítélve, a XVI. század végén, s úgy került az a Habsburg-ház kincsei közé, mit abból következtetünk, hogy az ereklyetartó, párjával együtt, a melyen a 12 apostol szobrocskája van, Mária-Terézia bőkezűségéből jutott a benczésrend birtokába.

359. ábra. A kegyesrendiek kolozsvári templomának aranykelyhe. 1642. évből.

A feliratában nyujtott adatok révén hely és idő tekintetében teljesen tájékoztatva vagyunk a zománczos képekkel és domború ékítésekkel diszített, a kegyesrendiek kolozsvári templomának tulajdonát képező aranykehely felől, (359. ábra) melynek három karélyos s ezek között három szabadon álló angyalfejjel diszített talpán, három medaillon elsejében translucid zománczokkal magyarországi Szent Erzsébetet látjuk; a második medaillon Szent Venczel királyt, a harmadik medaillon pedig Szent Adalbert püspököt ábrázolja. A cuppa kosarában három ellipszisidomú aranymedaillonban vésűzött domborművekben a félholdon álló s karján a kisded Jézust tartó Patrona Hungariae áll sárga translucid zománczalapon aranysugarak közt, fején koronával, jobbjában jogarral; a másikban asztal előtt Nepomuki Szent János áll talárban, superpelliciummal és stólával; az utolsó medaillon loyolai Szent Ignácz fehér albába s vörös bélésű miseruhába öltözött alakját tünteti elő. A kehely talpának fenekére e felirat van bevésve: JOAN CHRISTOPH FESEN MAYR AVRIFABER AVGVSTANVS F. ANNO 1642. FESENMAIR JÁNOS KRISTÓF az augsburgi ötvösczéhnek 1624-ben előljárója, 1629-ben látómestere volt s 1664-ben halt meg.*

M. ROSENBERG: Der Goldschmiede Merkzeichen. 45. lap.

360. ábra. A kolozsvári ref. egyház Rákóczy-féle arany kelyhe 1640-ből.

A 360. sz. ábra hazai ötvösségünk egy kiváló emlékét tünteti fel, a kolozsvári ev. ref. templom tulajdonát képező ama színaranyból készült s zománczczal és domborművekkel diszített úrvacsora-serlegében,* a melyet, bevésett felirata szerint, BRÓZER ISTVÁN kolozsvári mester készített 1640-ben. Az érdekes serleg, mely a peremén látható gyürűből sejthetőleg valamikor fedéllel is birt, négyes karélyokból alakított csúcsíves pártával áttört hatkaréjú, nagyon is keskeny talpon áll, a mely a nyél oldalaira s a cuppára opák világoskék, fehér, fekete, áttetsző zöld, vörös és sárga zománczokkal ékesített domború leveles és virágos diszítésekkel van erősítve. A serleg két gyürűje s a nódus a virágos ornamentumoktól merőben eltérő módon, vagyis champlevé-zománczczal van ékesítve, a mely eljárás hazai ötvösműveinken a XVI. és XVII. században igen ritkán fordul elő s inkább Európa nyugati részében s a bécsi és prágai ötvös-műhelyekben dívik ebben az időben.

Ötvösség Remekei: II. köt. 75. l. – Ötvösműkiáll. Kalauz: III. ter. 139. l.

Sajátságos ízlés nyilatkozik meg a cuppán látható diszítésen, melylyel a mester három sorban a passio történetét a lábmosástól a feltámadásig ábrázoló tizennyolcz ellipszisalakú domborművön olykép alkalmazta, hogy azokat alulról felfelé haladó egyenes szárral biró nagyobb áttört virágok szirmai közé virágszékek gyanánt befoglalta. A cuppa külső peremén Szent Pál leveleiből és Máté evangéliumából vett s az úrvacsorára vonatkozó felirat van bevésve; fenekén látható a Rákóczi-czímer s e felirat: GEORG. RÁKÓCZI D. Gr. Pr. Tr. Par. Re. Hun. Do. et Sic. Com. 1641.

A mester nevét a serleg gyürűinek belső lapjaira e szavak kiséretében karczolta be: COLOSVARAT BROZER ISTVAN CZINALTA ANNO 1 • 6 • 4 • 0. E felirat alapján nemcsak egy XVII. századi magyar mesternek érdekes művét sikerült kor és hely szerint megállapítanunk, de azt a műtörténeti szempontból fontos eredményt is konstatáljuk, hogy a translucid vájt zománczot a XVII. század első felében hazai ötvöseink is alkalmazták.

A Rákócziak háztartásának fényéről fogalmat ad LVIII. táblánk, melylyel a fejedelmi család ezüst kupáinak hét drbból álló sorozata, gr. Erdődy Ferencz galgóczi kincstárából s mögöttük a Rákóczi Juliánna által ezüst- és aranyszállal, zöldselyem alapon hímezett pluviale látható a zborói r. kath. templomból. A sors gyászos változandóságára emlékeztet a kurucz vitézeket ábrázoló két ólom gyertyatartó, melyeket gróf Széchenyi Ödön basa állított ki Konstantinápolyból s a melyeket a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferencz használt rodostói számkivetésében.

Az esztergomi főszékesegyház kincstárából kiállított arany pacificale,* színes képét az LVI. táblán mutatjuk be; ez a kereszt már minden ízében a német renaissancera utal s egyes későbbi részleteinek leszámításával nemes formái, áttetsző zománczainak ragyogása, pompásan csiszolt köveinek foglalása s a részletek szorgos kidolgozása által kiváló műdarabot képez.

DANKÓ: Történelmi, műirodalmi és okmánytári részletek az esztergomi főszékesegyház kincstárából. 75. lap, XII. tábla.

Volutákon nyugvó, plasztikus lombbal s virággal fedett talpán, az angyal által tartott Szelepchényi-czímer van ábrázolva: zöld alapon vörös mezőben ágaskodó koronás oroszlán, jobb karmában napot, baljában aranycsillagot tartva. Körirata: GEORG. SZELEPCHÉNI ARCHIEP. STRIGONIEN. Ao. 1667. A kereszt tövénél Ádám koponyája, kétoldalt egy-egy zománczczal ékesített angyalka ül. A keresztfa lapjai – eltekintve a drágakövektől – simák s oldalaikon apró, kiálló zománczozott czifraságokkal, hármas karélyban végződő végeiken pedig 3–3 nagyobb gyöngyszemmel ékesítvék.

A feszület plasztikus szobormű, feje körül a sugarak irányában haladó nymbussal. Nagy művészi tudással van modellirozva s méltó koronája a bájos keresztnek, melynek külön lemezen készült czímerpaizsát későbbi, nevezetesen a SZELEPCHÉNYI GYÖRGY primás által történt adományozás idejéből származó applikácziónak kell tekintenünk, a mit a czímernek a kereszt művészi részeivel összhangban nem álló s fölötte gyenge zománczozása is igazol.

KÁROLY AMBRUS főherczeg, ki 1808 január 25-étől 1809 szeptember 2-áig ült az esztergomi primási széken, egy szép kelyhet s egy ámpolna-párt a tálczával együtt ajándékozott a főszékesegyház kincstárának. A kehely s az ámpolna-tálcza 361. szám alatt közölt ábráiból meggyőződhetünk, hogy a XVIII. század folyamán az egyházi ötvösművészetet is teljesen a barokk ízlés uralja nemcsak külföldön, nevezetesen Augsburgban, a hol ezek az ötvösművek készültek, de hazánkban is.

361. ábra. Károly Ambrus főherczeg esztergomi érsek ámpolna-tálczája és kelyhe. Az esztergomi székesegyház kincstárából.

KÁROLY AMBRUS főherczeg vert ezüstből készült domborművekkel ékített, kisebb gyémántokkal, zafirokkal, smaragd-, rubin- és türkiszkövekkel s gyöngyökkel kirakott eme kelyhe* finom alakítása és a mesteri munka által tűnik ki a rendesen nehézkes formákkal biró s a szélsőségekbe csapó czifrázatokkal ellátott barokk kelyhek sorozatából. Az aranyozott ezüstből vert és vésett, drágakövekkel és gyöngyökkel kirakott ámpolna-tálcza ellipszisalakú peremén már a rokokó ízlésű kagylókat feltüntető pillérszerű díszek között négy nagyobb s ugyanannyi kisebb mezőt látunk. Az utóbbiakban a négy evangélista képe a megfelelő jelvényekkel az előbbiekben pedig Krisztus kínszenvedésének jelenetei rendkívüli gazdag csoportozatban művészi kézzel ábrázolvák. A tálcza középső lapja az ámpolnák talpa számára szolgáló két kerek mezővel van ellátva, a melyen egyfelől az Ecce Homo, másfelől a Piéta van trébelt műben előállítva, míg a lap többi részét felül felhők s angyalok között a sírjából fetámadó Üdvözítő, alul a római katonák alakjai töltik ki.

DANKÓ: id. mű, 79. lap.

363. ábra. Szenteltvíz-tartó és hintő. XVIII. századból. A kalocsai érsekség tulajdona.

Barokk kelyheink sorában szintén a jobbak közé tartozott a kalocsai székesegyház tulajdonát képező aranyozott ezüstből készített, drágakövekkel kirakott s kosarán és lábán három zománczozott képpel diszített ama kehely, melyet bélyegei alapján német munkának kell tartanunk, azzal az aranyozott ezüstből készült s áttört elefántcsont ornamentumokkal borított szenteltvíz-tartóval együtt, a melynek csontnyéllel biró aranyozott ezüst hintője szintén a nevezett székesegyház tulajdona. (363. ábra.) Mindkét darab a XVIII. század végéről való.

A XVII. század végéről, vagy a XVIII. elejéről való érdekes és technikájánál fogva figyelmet érdemlő aranyozott ezüst fedeles ciboriumot (362. ábra) állított ki a kassai Orsolyaszűzek temploma. Hat karélyra osztott talpa pártáját festett zománczczal borított lombozatok és virág diszíti, melyeknek közepén egy-egy kékre zománczozott boglárka ül. A száron, a cuppa kosarán és a fedelén az előbb leírt zománczos dísz megismétlődik. A talp ezüst filigrán-hálóval van borítva, melyben négy külön lapon, festett zománczczal a passio történetéből vett ábrázolások láthatók.

362. ábra. A kassai Orsolya-szüzek ciboriuma. XVIII. századból.

A ciboriumot régen az Erzsébet-székesegyház kincstárában őrizték s csak később került az Orsolya-templom tulajdonába. A székesegyház 1737. évi leltára így emlékezik meg felőle: Egy ezüst, aranyos öreg cziborium, melyen vagyon philegranmunka, körülötte és közötte zománczos rózsák.* Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a ciborium magyar, nevezetesen kassai mester műve. Erre utal az áttört párták technikájának speciális jellege s az a körülmény, hogy Kassán a XVII. és XVIII. században a zománczozást az odavaló ötvösök nagyban gyakorolták.

MIHALIK J.: Kassa város ötvösségének története. 89. lap.

Ezek közé sorolható SZILASSY JÁNOS lőcsei ötvös is, ki nemcsak productiv, de jeles képzettségű művész is volt s bár művei a kor uralkodó ízlését követik, mind a mellett szertelenségektől ment művészibb idomokban mutatják be a barokkot, a mint azt hazai kortársainak művein látjuk. E mellett Szilassy a fehér zománczczal bevont fémlapra festett figurális és tájképes jelenetek készitésében is mester volt s ebbeli eljárását ő maga «tűzben pikturált» elnevezéssel illette, a mint azt a kassai székesegyház útmutatójának talpán megörökítette.

Szilassy zománczos miniatür képecskéi rajzban és színezésben egyaránt tapasztalt kézre mutatnak s oly sajátságosak, hogy pusztán azok alapján a mesternek munkáit fel lehet ismerni. Ezenkívül Szilassy egyéni ízlését az egyházi ötvösművekre nagy előszeretettel alkalmazott világos és sötétkékre zománczozott virágboglárkák is jellemzik. A mester művei közül idáig egész sorozatot sikerült megállapítani. A legszebbek közé tartozik a kassai dóm nagy úrmutatója s az orsz. magyar iparművészeti múzeum tulajdonában levő aranyozott ezüst kehely. (364. ábra.) Talpa, nódusa és cuppája volutás ornamentumokkal ékes. Ezek közé zománczos szent képek és angyalkák illesztvék. A kehelyhez patena is tartozik, a melynek ma már csonka peremébe e felirat van bevésve: . . . . . . um Episcopum Ord. min. S. P. Francisci Conventualium. Fecit Joannes Szilassi Leutschoviae: Anno 1763.

364. ábra. Szilassy János lőcsei ötvös kelyhe 1763-ból. Az orsz. magy. iparművészeti múzeum.

Mint említettük, Szilassy legjelesebb műve a kassai Szent Erzsébet-székesegyház tulajdonában lévő az a nagy és pompás úrmutató, a melyet a mester 1770-ben készített. (LVII. tábla 1. sz.) A talp zománczos szent képecskéi között még Kassa város czímerpaizsát is megtaláljuk, a miből az következik, hogy a monstrancziát Kassa városa mint patronus készíttette az Erzsébet-templom számára.

Az úrmutató teste gazdagon vésett és áttört barokk cartoucheokból, rácsművekből s ezek közé tagozott cartoucheokba foglalt s a passio történetét ábrázoló öt zománczozott képből alakított oly háromszögidom, a melynek csúcsa a szár felső végén nyugszik, szélesebb oldala pedig a mostranczia középső testének felső részét alkotja. A lunulát zománczozott boglárkákból, virágokból, levelekből alakított s kövekkel kirakott rendkívüli gazdag és festői hatású koszorú övezi, az egész középső részt pedig ezüstlemezből kimetszett s élein csipkézett olyan sugárkéve veszi körül, a minő a renaissance ideje óta általánosan használatossá vált az úrmutatókon. A legfelső rész rendkívül dús barokk cartoucheokkal s egyéb ornamentumokkal ékesített keresztet ábrázol, a miből azonban csupán a vizszintes karnak két, a függőleges gerendának pedig egyik vége látható. A keresztágak találkozási pontján mandorla-alakú dicsfényben a világgömbön trónoló Atya Istent, baljában jogarral, jobbjával áldást osztva ábrázolta a művész; alatta a szentlélek szálló galamb képében sugaras dicsfény közepette látható, végre a keresztágak páros angyalfejecskékkel diszített barokk cartoucheaiba egy-egy ó-testamentomi vonatkozású zománczozott kép van befoglalva.

Kevésbbé díszes ugyan, de művészi szín és becs tekintetében párja e mostrancziának a kassai Orsolya-szűzek temploma tulajdonát képező úrmutató. (LVII. tábla 3. sz.)

Szilassy e két mostrancziájának modorában készült az esztergomi főszékesegyház kincstárából kiállított ama díszes monstranczia, (LVII. tábla 2. sz.), a melyet a szent életű és jótéteményekben kimeríthetetlen főpásztor, gróf ESTERHÁZY IMRE esztergomi érsek ajándékozott a főtemplomnak gyönyörű miseruhákkal s ama aranykehelylyel együtt, melyet ötvenéves áldozárságának ünnepén Mária Terézia királynőtől kapott emlékül. ESTERHÁZY IMRE 1725-től 1745-ig ülvén az esztergomi érseki széken, az úrmutató készítésének idejét is ebben az időben kell keresnünk.

365. ábra. A trencséni kegyesrendiek ezüst Szűz-Mária szobra. XVIII. sz.

Végül a XVIII. századi egyházi készletek sorából bemutatjuk a trencséni kegyesrendiek temploma által kiállított 3/4 életnagységú, vert ezüst Szüz Mária szobrot (365. ábra), mint olyan művet, a mely a XVIII. században általánosan fellépett művészi hanyatlás daczára is figyelmet érdemlő alkotása a német, nevezetesen a bécsi ötvösségnek.

Ötvösségünk történetére sok tekintetben fontosak az ó-hitű görög szertartáshoz tartozó egyházi készletek is, részint azért, mert azok egy része Horvát-Szlavonország egyes kolostoraiban készült, tehát hazai földön keletkezett, részint, mivel azok több példányán a zománczozás olyan technikájával találkozunk, a mely elvitathatatlanul rokon a magyar középkori sodronyzománczczal, így tehát a kettő között valami benső összefüggésnek kell lennie. Mi e rokonságot és összefüggést a magyar középkori sodronyzománcznak a déli és keleti ó-hitű szertartás ötvösműveire mintaként való hatásában véljük felismerni, a mely hatás azonban nem a magyar sodronyzománcz gyakorlatának virágzó idejében, de elkésve, jóval később, a XVII. század elejétől vagy közepétől jelentkezik ezeken az ötvösműveken, a melyeknek készítő helyévé később az athos-hegyi kolostorok válnak, de a melyek között olyan darabok is előfordulnak, a melyeket nagybecskereki és pécsi magyar ötvösök készítettek.

367. ábra. A krusedoli zárda XV. századi sapkaalakú tiarája.

A millenniumi kiállítás Horvát-Szlavon pavillonjában nagy számban voltak bemutatva ezek az orthodox egyházi paramentumok, a melyeknek legnagyobb részét 1690-ben a CSERNOJEVICS ARZÉN ipeki pátriárka idejében bevándorolt szerbek régi hazájukból hozták magukkal. E sorozatból 367. ábránkon egy sapkaalakú tiarát mutatunk be elsőnek. Aranyozott ezüst pántokból van megszerkesztve s ezeken ŕ cabochon és szegletekben csiszolt ékkövekkel, a vörös bársonyból álló bélés felületén pedig apró hatszirmú virágokat ábrázoló boglárokkal és apró gyöngyszemekkel van ékesítve. A hagyomány szerint a tiara a XV. századból való s Konstantinápolyból ered; Ipekről a XVI. században Belgrádba került, a honnét 1653-ban Hilarion metropolita hozta mai helyére, a Gyümölcsoltó Boldogasszonynak szentelt krusedoli zárdába. Ugyancsak a krusedoli zárdából más két ilyen nagyérdekű tiarát mutatunk még be olvasóinknak a 24. lapot követő LIII. táblán. Ezen fövegek nincsenek érczpántokkal diszítve, azokon csak hímzés látható. Származásukat illetőleg megjegyezzük, hogy azok Brankovics György, Szerbia despotája Lázár nevű fiának és nejének Jelenának tulajdonát képezték. A sötétkék bársonyból készült és sajátkezüleg hímezett két despotasüveget 1456-ban Brankovics Mara, II. Murad szultán neje, Brankovics Lázár idősebb nővére küldötte ennek és nejének Jelenának, akkor, a midőn Brankovics Lázár despota méltóságba lépett. Az egyik tiarán látható gyöngy himzés erre vonatkozó ajánlást tartalmaz. Brankovics Lázárnak 1458-ban bekövetkezett halála után özvegye, Jelena, zárdába vonult s a hagyomány szerint tőle származik amaz antipendiumszerű egyházi terítő is (LXVIII. tábla), a melyről az egyházi öltönyöket tárgyaló czikkünkben a 332. lapon említést teszünk.

Eme tárgyakra, a melyek nem tartoznak az ötvösművek sorába, azoknak, az itt felsorolt görög keleti egyházi felszerelvényekkel való szoros kapcsolatuknál fogva kellett kitérnünk.

368. ábra. Misekönyvnek kötése. XVII. század. A krusedoli zárda tulajdona.

Visszatérve tehát ismét az ötvösművekhez, megemlítjük a krusedoli zárda misekönyvének trébelt ezüstkötésű lapját (368. ábra), mely domborműveiben és virágornamentumaiban a nyugat- és középeurópai ötvösségnek a XV–XVI. században általánosan alkalmazott elemeit tartalmazza, a miből kitetszik, hogy a délszláv ötvösök az északi és nyugati mesterek mintakönyveiből bőségesen merítettek.

A táblába, írott misekönyv van kötve, mely a hagyomány szerint Maxim despotától származik s 1514-ben készült.*

Catalogue de l’Exposition Historique installée dans le Pavillon de la Hongrie. Paris, 74. lap. No. 500.

366. ábra. Az Anasztázius vádi püspök fogadalmi képe a XVII. sz.-ból. A gyulafejérvári székesegyház tulajdona.

A gyulafejérvári róm. kath. székesegyház által kiállított fogadalmi kép (366. ábra) ANASZTÁZIUS vádi püspöké volt s a XVII. századból származik. A lapján ábrázolt szent, fára van festve. Bennünket azonban kerete érdekel közelebbről, mert zománczos lemezekkel van kirakva.

Az orthodox egyház által használt templomi szerelvények közül az ötvösség különösen az úgynevezett artophoriumokat, vagyis kenyeret tartó edényeket különös előszerettel tüntette ki és sokszor állította elő komplikált szerkezettel és nagy ékességgel.

369. ábra. Artophorium 1705-ből. A ravanczai kolostor tulajdona.

A ravaniczai kolostor atrophoriuma* egy ilyen díszes példány s egyéb tulajdonságai mellett azért sorolható a nevezetesebb ötvösművek közé, mivel állítólag a régi s elpusztult ravaniczai zárdatemplomot ábrázolja (369. ábra). Az aranyozott ezüstből készült mű verve, vésve és zománczozva van. Négyszögletű teste négy delfinalakú lábacskán nyugszik s két hosszoldalán egy-egy félhengeridomú oldalkápolnával, hátul pedig ugyanilyen apsissal bír. Ezeknek oldalait 3–3 áttört csúcsíves ablak diszíti.

Ötvösműkiáll. Kalauz, II. ter. 15–19. lap.

Az artophorium különböző részeibe vésett cyrillbetűs feliratok fordításban ekkép szólnak: Ezen szent szekrény Ravanicza zárdáé. Készíttetett a Megváltó és Szent-Lázár házának, 1705. évében, a Krisztus születése után. Uralkodott és a szerb pátriarkai széket bírta vala akkor harmadik Arzén úr, szent patriárka; zárdafőnök Dömötör, főnökhelyettes Fülöp volt. – és e munkáért fizetett Leontije, zárdai pap. Isten áldja meg. – 1705-ben. – Mennybe mentél dicsőségben Krisztus urunk, örömet szerezvén tanítványaidnak a szentlélek megigértetése által, azok megértvén saját üdvökre, hogy te vagy Isten fia, a világnak megmentője. – Ezen munkának szerzője István zárdai pap és készítője Nedeljkovics Miklós tyipaováczi mester volt. E sorokból teljesen tájékoztatva vagyunk az artophoriumot készítő mestert és a készítés idejét illetőleg.

370. ábra. Schakabent Arzén metropolita koronája 1745-ből. A karlóczai székesegyház tulajdona.

Az orthodox ritus egyházi készletei közül végre még két metropolita-koronát mutatunk be olvasóinknak; ilyen korona alakot vettek föl a sapkaalakú tiarák a XVII. századtól kezdve. A karlóczai székesegyház tulajdonát képező s az orthodox egyházi szerek sorában párját ritkító csínnal és művészettel készült első korona (370. ábra), melyet a karlóczai inventárium szerint Moszkvából 1745-ben küldtek Schakabent Arzén pátriárkának, reánk nézve különösen azért kiváló érdekű, mert rajta az «erdélyi» zománczozásnak azzal a nemével találkozunk, a milyet nálunk a technika első fázisában készítettek.

371. ábra. Metropolita korona. A karlóczai székesegyház tulajdona. XVIII. század.

A másik metropolita korona (371. ábra) szintén a karlóczai székesegyház tulajdona és hímzett selyemszövetén ellipszisidomú medaillonban a tizenkét apostol zománczfestésű képével van ékesítve. A székesegyházi inventárium azt tartja felőle, hogy még az ó-szerbiai készletek közül való s hogy az a szerbek első beköltözése idejében került volna Magyarországba, bárha alakja későbbi időre vall.

372. ábra. Kókuszdió-serleg. XVII. század. Az Erdélyi Múzeumból.

Fentebb említettük, hogy a németországi ötvösség a serlegeknek, kupáknak, billikomoknak s az ivásra szolgáló egyéb készleteknek a XVI. és XVII. században oly intensiv divatját és sokféle változatát hozta létre, a minővel más országokban sehol sem találkozunk. Ez a divat csakhamar népszerűvé lett nálunk is, a hol a fényes lakomák s áldomásivások a főúri, a köznemesi, a polgári s a czéhéletben egyformán nagy szerepet vittek. A számos fajtájú serleg és kupa közül az Erdélyi Múzeum tulajdonából egy úgynevezett kókuszdió-serleget mutatunk be elsőnek (372. ábra), melyet régi leltáraink hol így, hol szerecsendió-pohárnak neveznek. E serlegek öblét a kókuszdió képezi, melyet rendesen vert s vésett, néha zománczozott, aranyozott ezüstpántok közé foglalt az ötvös, sokszor sok csínnal s leleményességgel készítvén azok szárát és fedelét. E mellett a kókuszdió felületét néha faragott domborművekkel diszítették. Az Erdélyi Múzeum serlege az egyszerűbbek közül való. Ennél sokkal díszesebb az özv. gróf Károlyi Alajosné kókuszdió-serlege (373. ábra), a melynek foglalatát virágokat és leveleket ábrázoló, gazdagon «luminált» zománcz borítja.

373. ábra. XVII. század. Kiállította özv. gróf Károlyi Alajosné.

Hatásukban rendkívül festőiek voltak, de pusztán dekorativ czélra, nevezetesen asztalok és pohárszékek diszítésére szolgáltak az úgynevezett Nautilus-serlegek, a melyek nevüket az öblük gyanánt felhasznált Nautilus-csigától vették. Ama XVII. századbeli példány, melynek képét közöljük (374. ábra) a király ő Felsége tulajdonát képezi s aranyozott ezüst foglalványnyal bír, talpán pedig a Batthyányak czímerét viseli, a miből annak egykori tulajdonosára következtethetünk. A serleg talpát plasztikusan kiképzett tengeri ló (Hyppocampus) s rajta Neptun álló alakja képezi, a ki a csigát tartja. A serleg csúcsán koronázott Nereida látható.

374. ábra. Nautilus-serleg. XVII. század. Kiállította Ő csász. és kir. apostoli Felsége.

Az elefántcsontból készült faragványok is már korán foglalkoztatják az ötvösöket, a kik a középkortól kezdve a XVI. századig kereteket s különböző fémfoglalványokat készítettek hozzájuk. Az iparművészet anyagává tulajdonképen csak a XVI. században válik az elefántcsont, a technika pedig virágzási korát a XVII. században éri el, a mikor az elefántcsont-faragást és esztergályozást még királyok és fejedelmek, így Rudolf és Lipót s a szász választó-fejedelem, nemcsak nagyban gyakorolják, de abban művészi ügyességre is tesznek szert. Kiállításunkon néhány elefántcsont faragvány is volt.

375. ábra. Bivalyszarvból készült ivóedény. XVII. század. Az Esterházy herczegek fraknói kincstárából.

Jóllehet a szarvakból készített ivóedények és asztali díszek virágzási kora a XV. század, mindamellett elvétve a XVII. században is találkozunk még olyan művekkel, a melyek a régi tradicziókat, ha nem is művészetben, de legalább divatban megőrizték. Ilyenek közé tartozik az Esterházy herczegek fraknói kincstárából kiállított bivalyszarvból készült ivó-edény,* (375. ábra). Foglalata öntött, vert és vésett aranyozott ezüstből való s ametisztekkel, gránátokkal, türkiszekkel s vörös, zöld és fehér hamis kövekkel van kirakva. A szarv vége kunkorodott halfarkat ábrázol; középső részét vert müvű szalag futja körül, melyhez elül paizsot tartó szárnyas griff van állítva. A griff nyakán gránátos szalag, fején foglalt kristályok, kiterjesztett s a szarvat tartó szárnyain pedig hamis ékkövek vannak. A paizsban az Esterházyak ismert czímere: a nyilt koronán álló, jobb karmában kardot, baljában hármas virágot tartó szárnyas griff van ábrázolva, az ötleveles nyilt paizskorona fölött bevésett CPEDF betűkkel, miknek értelme: Comes Paulus Esterházy de Fraknó. A kupa fedelén koronás szirén uszkál, hárfával a kezében. Az egész fedélen elszórt ékkövek valószinűleg később eszközölt renoválásból erednek. A czímer feliratából meggyőződünk, hogy az ivó-kupa első tulajdonosa ESTERHÁZY PÁL gróf volt, ki 1635-ben született, 1712-ben halt meg s 1687-ben herczegi rangra emeltetett, nyilvánvaló tehát, hogy az edény az 1687. év előtt készült.

Ötvösség Remekei, I. 19–20. l. – Ötvösműkiáll. Kalauz, II. ter. 38. l., 5. sz. tárgy.

376. ábra. Fedeles serleg 1650-ből. Az Esterházy herczegek fraknói kincstárából.

Az Esterházyak művészetszeretetéről tesz tanuságot a 376. sz. á. ábrázolt, szokatlan idomú nagy fedeles serleg is,* mely selmeczbányai argentittel, rózsa-kvarczczal és termésezüsttel van kirakva. Kerek talpának oldala sziklás talajt ábrázol három tárnanyilással s azokban bányászokkal, kik közül kettő kerekes bányakutyát tol, a harmadik bányamécset tart. A tárnák között két bányász aknából kosárban érczet húz fel, egy másik, vörös és fekete hidegzománczczal festett alak serleget és tálczán termésezüstöt tart, a kettő között pedig zúzó áll. A talp felső része sziklába vájt bányát tüntet föl bányászok alakjaival; ezek a középső sziklából csákányokkal érczkövet fejtenek. A serleg szára oldalain griff-fejekben végződő fülekkel s ezek végein keresztbe helyezett kalapácscsal és ékkel s egyéb bányaeszközökkel diszített fagerendákból összerótt aknanyilást ábrázol, belsejében kötélen leereszkedő bányász alakjával. A felül korongidomúan kiterjedő cuppa alsó részén hat keretes hólyagidomban a fémek feldolgozására s tisztítására vonatkozó figurális jelenetek vannak kiverve, a felső perem függélyes oldalán pedig fodrozott ezüstlevelekbe foglalva egy-egy argentit- és rózsakvarcz-darabkát látunk, a kettő között végre vésett műben négy bányász az aknából két kosarat húz; felettük kétfejű sas van ábrázolva. Az előbbiek fölött e felirat van: SIC FODIENDUM REGALE, a sas fölött a következő, 1650. évszámot kiadó chronostikonos felirat: HVngarIae VIVatt ReX FerDInanDVs et Vna Ipsa F. Dina sVas Larga reVeLet opes. A serleg fedelén vert tájképek s levelek között ásványokat tartalmazó teknők és bányászalakok ábrázolvák.

Ötvösség Remekei, I. 51–52. l. – Ötvösműkiáll. Kalauz, III. ter. 49–50 lap, 30. sz. tárgy.

377. ábra. Esterházy László «a vezekényi-hős» lovas szobra. XVII. század. Az Esterházy herczegek fraknói kincstárából.

A 377. ábrán bemutatott, részben aranyozott ezüstből készült s ugyancsak az Esterházyak fraknói kincstárából kiállított lovasszobor történelmi nevezetességgel bír, mert az 1652. évi vezekényi csatában Ferencz, Gáspár és Tamás testvéreivel elesett ESTERHÁZY LÁSZLÓ grófot ábrázolja. A szobor fodros szélű talapzatán kagylók s maszkák vannak kiverve, ennek teteje talajt ábrázol, melyen turbános és kaftános török fekszik, jobbjában kivont kardot, baljában annak hüvelyét tartván. Fölötte ágaskodó paripán Esterházy László ül forgós kucsmában, hímzett kabátban és sarkantyús csizmában. A szobor talpának két bélyege az augsburgi ABRAHAM DRENTWETT mesterre utal, a ki 1666-ban hunyt el. Jóllehet magyar ötvös műve, mindamellett tisztán a németországi «Humpé»-k idomát követi az a fedeles, XVII. századbeli kupa, a melyet báró Wesselényi Istvánné állított ki (378. ábra).

378. ábra. Fedeles kupa, XVII. századból. Kiáll. báró Wesselényi István.

A belé vert P B betűkből álló mesterjegye fölött koronát látunk, a mi arra utal, hogy a kupa Brassóban készült. A kupa testén a négy erényt ábrázoló dombormű van kiverve, fedelén pedig plasztikusan öntött szarvas nyugszik. A talpas billikomok csinos példáját látjuk az ugyancsak a báró Wesselényi Istvánné által kiállított darabban (379. ábra).

379. ábra. Talpas billikom. XVII. század. Kiállította báró Wesselényi István.

Korántsem ilyen díszesek, de hazai ötvösök által nagy előszeretettel készíttettek az úgynevezett pogány-pénzes-kannák, a melyek nevüket onnét vették, hogy felületökbe antik ezüst, néha aranypénzek vannak befoglalva. A nagyszebeni ág. ev. templom által kiállított ilyen pogánypénzes kancsó (380. ábra) pénzei aranyozva vannak. A kancsó világi pályafutása után 1682-ben a templomba került, mit a következő felirata örökített meg a donátor nevével együtt: NEUJAHRS OPFER JOHANN HAVPT GUS. GO. CIB. 1682, a mely felirat egyszersmind azt gyaníttatja, hogy az edény Szebenben készült.

380. ábra. A nagy-szebeni ág. evang. templom XVII. századbeli pogány-pénzes kancsója.

Igen érdekes edény a kancsók dús választékában a kolozsvári ev. ref. templomé azért, mert ennek saskörmöket ábrázoló lábacskákra helyezett testét nem kerekre, de nyolczszögletűre készítette s ezenfelül szélén, talpán és közepén egy-egy áttört virágpártával diszítette az ötvös. (382. ábra.) Egyik lapján elől bevésve két czímert, a fedelén pedig emez újtestamentomi igét látjuk: BIBITE EX EO OMNES MATHEVS, XXVI. V. 2. A czímer 1635. évszámmal van ellátva, a miből a kancsó készítési kora is meg van határozva.

382. ábra. A kolozsvári ev. ref. egyházi fedeles kancsója 1635-ből.

381. ábra. A debreczeni ev. ref. egyház fedeles kancsója 1631-ből.

A XVII. századi elsőrendű magyar ötvösművek sorába kell iktatnunk a debreczeni ev. ref. egyház tulajdonát képező 381. ábránkon bemutatott ama nagy, fedeles boros kancsót, melynek donátorát és készítési évét a fedél belső kerek lapjába vésett eme felirat hagyta ránk: ENGEM CZINALTATOTT • AZ DEBRETZENI • ECCLESIABAN AZ. VRNAK • ASZTALARA • ISTENNEK • NEVENEK • TISZTESSEGERE • AZ • TEKINTETES • ES • NAGYSAGOS • ALBESI • SOLYOMI • DAVID • AZ • ERDELI • FEYEDELEM • ES • HAROM • SZEKI • SZEPSI • KIZDI • ES • ORBAI • FEŐ • KAPITANYA • MEZEI • HADAINAK • ES • AZ EGESZ • HAJDUSAGNAK • FEV • GENERALIS • CAPITANNYA • IN • ANNO • DOMINI • 1631.

A 42 cm. magas s 21 cm. alap átmérővel bíró hatalmas kanna párkányzatosan tagozott kerek talpon áll s pereme fölött félkörívekben haladó akantuszlevelekből, az ívekben pedig egy-egy körtealakú gyümölcsből alakított guirlanddal van övezve. A fölfelé keskenyedő hengeralakú test felülete csarnoktemplom belsejét ábrázolja; koczkás padlón hat karcsú oszlop emelkedik s tartja a félköralakú íveket; a három közelebb eső oszlop bázisa horonynyal s kettős gyürűvel osztott, a felfelé keskenyedő oszloptest közepe hosszában völgyelt; az oszlopfő pedig négy gyürűtag által három mezőre osztott; a legalsóban három ablakszerű díszt, a középsőben leveles lombozatot, végre a legfelsőben renaissance tojássort látunk kiképezve. Az oszlopfő, két gyürű között akantuszlombot ábrázol, a reája nehezedő íves boltozat falmezője ellenben koczkásan van felosztva. A lapos fedél peremén németes cartoucheok közé levelekkel bíró gyümölcscsomókat és apró ellipszisidomú medaillonokat trébelt a mester, oromdísz gyanánt pedig fölfelé mind kisebbedő gyürűkkel czifrázott kis kúpot helyezett. A nemesen hajló fül felső lapján ponczolt alapra levelekből, cartoucheokból és groteszk idomokból alakított fríz vonul végig, a nyitó-csapot pedig kívülről egy bevésett stilizált virágcsokor, belülről cartoucheban maszkaron diszíti. Az ötvösművek változatos sorozatában egyedül álló magyar speczialitást képez az úgynevezett talpas pohár, a melyet a XVI. század második fele óta ivó készség gyanánt roppant számban készítettek ötvöseink. Talpas pohárnak hívjuk a közepe felé szűkülő s két vége felé bővülő hengeralakú testtel bíró edényt, de ez az elnevezés voltaképen nem logikus, mert külön talpa nincsen a pohárnak, de egész teste úgy van egy lemezből kiképezve s feneke nem a henger alján, de körülbelül negyedrésznyi magasságban van beforrasztva az edény belsejébe s ezt a helyet rendesen gyürű, vagy egy hullámvonalas élű drót jelzi a külső falon. Felületeiket a művészi találékonyság, a divat, az ötvös, vagy a megrendelő szeszélye a legkülönbözőbb változatban diszítette; ismerünk olyanokat, a melyeknek lapja érdes, mint a czápa bőre, a miért czápás poharaknak nevezzük őket; egy másik fajtán, a verejtékes poharakon verejtékcseppekhez hasonló ábrák vannak kiverve vagy bevésve; a harmadik fajta növénydiszítést, a negyedik figurális jeleneteket tüntet elő s í. t.

383. ábra. Talpas pohár 1655-ből. Kiáll. gróf Andrássy Géza.

Az ANDRÁSSY GÉZA gróf gyűjteményéből kiállított talpas pohár (383. ábra) részben aranyozott ezüstből készült s «letett garas»-sal (forgalomból kiment pénz) van kirakva; testén trébelt ornamentumok között egy nyúl, egy róka s egy szarvas alakja van kiverve. Peremének szélén ezt a feliratot viseli: ICH MICHAE GROSS MIT WISSEN DIESES W: H: H: JACOBUS KOPP. STULSRICHTER: MATHIAS KÖNIG: VND GEORG HUFF BEIDE ZECHMEISTER VEREHREN EIN LÖBLIGE ZECH MIT DIESEM BECHER UND BEFREUE MICH ZUR MUS GANG DAMIT. 1655. A miből megértjük, hogy a poharat 1655-ben ajándékozták a megnevezett czéhmesterek nyilván valamely erdélyi czéhnek.

Typikus s minden ízében a magyar paraszt cserépkorsónak mását láttuk a báró VAY SÁNDORNÉ által kiállított, részenként aranyozott amaz ezüstkorsóban, melynek lapított testébe két czímer van bevésve. Az elsőben magyar öltözetű álló férfit, jobbjában kivont karddal, baljában tőrrel (?); a másodikban ugró zergét látunk. Az első czímernek körirata: VER IVDIT • ANNO DOMINI 1688, a másiké: MICHAEL TELEKI DE SZÉK C(elsissimi) P(rincipis) IN(timus) stb., a miből megértjük, hogy a korsó egykor TELEKI MIHÁLY erdélyi kanczelláré és második feleségeé: KÖRÖSTARCSAI VEÉR JUDITHÉ volt, alig állhat fenn tehát kétség az iránt, hogy az érdekes edény nem erdélyi mester munkája.

A dúsgazdag TELEKI MIHÁLY kincstárához tartozik egy ritka szép s a XVII. századvégi magyar ötvösség remekszámba vehető alkotása, az ú. n. szürcsölő is, melyet jelenlegi tulajdonosa: TELEKI LÁSZLÓ gróf állított ki Kolozsvárról. (384. ábra.)

384. ábra. Teleki Mihály szürcsölője. Kiáll. gróf Teleki László.

Az edény kagylóidomú, fölfelé hajlított s tövénél két oldalt csigavonalban haladó púppal diszített volutás véggel bír, mely a használatnál fül gyanánt szolgál; testének alsó része a kagyló bordáival van ízületekre osztva s fölváltva ezüstszínben meghagyva, vagy megaranyozva. A fedőlap közepén az újbor, must, vagy forrásvíz iváskor szükséges szűrő, előtte aranyozott alapon, levélkoszorú közepett a Teleki-család ugró zergét ábrázoló barokk czímerpaizsát e körirattal látjuk bevésve: MICHAEL TELEKI DE SZÉK CONSILIARIUS CELSISSIMI TRANSYLVANIAE PRINCIPIS INTIMUS EXERCITUUM REGNI AC PRAETITULATI PRINCIPIS GENERALIS. COMITATUM ALBENSIS TRANSYLVANIAE TORDENSIS ET MARMAROSIENSIS COMES. ARCIUM HVSZT ET KŐVÁR AC SEDIUM SICULICALIUM CSIK GYIRGYO KASZON CAPITANEUS. DECIMARUMQUE FISCALIUM ARENDATOR. VBIQ SVPREMVS. A két oldalt lebegő mondatszalagon: ANNO 1690.

Hogy ki volt a pompás ötvösműnek mestere, közelebbi adatok híján ma még meg nem mondhatjuk, bizonyos azonban, hogy erdélyi ötvös készítette azt, mert az odavaló ötvösök sorában még a XVII. század végén is sok jeles mester találkozik. Ugyancsak a Teleki-család czímerdiszét, az ugró zergét ábrázolja a 385. sz. asztaldísz aranyozott ezüstből, a melyet gróf TELEKI SÁNDORNÉ állított ki.

385. ábra. Zergét ábrázoló asztaldísz 1724-ből. Kiáll. gr. Teleki Sándorné.

HANN SEBESTYÉN nagyszebeni ötvös, kinek életéről azonban mindössze annyit tudunk, hogy lőcsei származású volt, 1644-ben született, 1675-ben lett mesterré, 1689-ben a nagyszebeni ötvösök czéhmestere volt s hogy 1713-ban halt meg. Életénél sokkal jobban ismerjük műveit, melyeket az újabb kutatások immár 18 darabban állapítottak meg a mesternek egyénileg jellemző technikája s bélyege alapján, mely négyszögletes mezőben az S és H betűkből áll. Invencziókban éppenséggel nem bővelkedett, mert műveit közkézen forgó metszetek után készítette s e mellett a barokk ízlésben általánosan dívott túlzások terére lép.

386. ábra. A nagyszebeni ág. evang. presbyterium Hann Sebestyén féle gyertyatartója.

1691-ben készített két nagyobb s a nagyszebeni ág. ev. presbyterium által kiállított aranyozott ezüst gyertyatartója közül az egyiket képben (386. ábra) mutatjuk be. Ennek teste s a szárán lévő gombok ezüst virágokkal ékesítvék; talpa három dudorral tagolt, melyeken három aranyos szárnyú angyalka van kivésve a passio eszközeivel. A talapzat felső részén három angyalherma, az éleken férfialak s két czímer, felül pedig e felirat van bevésve: MARGARETHA GLOCKNERIN 1691, míg a gyertyatartó karimáján a donáczióra vonatkozó következő felirat olvasható: VALENTINVS FRANCK CELSISSIMI DOMINI DOMINI PRINCIPIS TRANSYLVANIAE CONSILIARIUS INTIMUS NATICUS SAXONICAE, COMES CONFIRMATUS CIVITATIS CIBINIENSIS IVDEX REGIS. Peremén a mester bélyege.

388. ábra. Műkincsek az erdélyi fejedelmek korából.

Erdély főnemesi és nemesi osztályának pompaszeretetéről egy kis fogalmat ad a 388. ábránkon bemutatott műkincsek csoportozata, a mely az erdélyi terem egyik szekrényének belsejét ábrázolja; ugyanitt látjuk Báthory István fényes vértezetét s díszpallosát, mögötte Bethlen Kata aranynyal hímzett bársonyterítőjét, körülötte ezüstkancsók, kupák, poharak, hatszögletű tányérok, tálak, bibliák ezüstveretű kötésben, egy szóval mindenütt pompa és nagyúri keleties fényűzés. A török időkre emlékeztet ama kis álló óra is, a melyet néh. gr. BETHLEN ANDRÁS állított ki, s a melyen az órát a török, kardjával mutatja. (387. ábra.) A hagyomány szerint ez az óra THÖKÖLY IMRE tulajdona volt. Az óra aranyozott ezüstből készült – a talpazatból kinyuló rúdon levő gömb, a melyre az órák száma be van vésve, minden óraütéskor egyet forgott előre.

387. ábra. Thököly Imre órája. Kiáll. gr. Bethlen András.

Egészen sajátos erdélyi szokás a halottas táblákat (mortuarium) fémben veretni ki s a templomban felfüggeszteni; – ilyen két táblát mutatunk be kiállításunkról; egyike, a 389. az. alatti APAFFY GERGELY, a másik, a 390. számú, BÁNFFY GYÖRGY emlékére készült; az első ezüst, a második aranyozott ezüstből előállított vert munka.

389. ábra. Apaffy Gergely halottas czímertáblája 1666-ból. A kolozsvári ev. ref. templomban.

390. ábra. Losonczi gr. Bánffy György halottas czímertáblája 1708-ból. A kolozsvári ev. ref. templomban.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem