CZÉHEMLÉKEINK A XVII. ÉS XVIII. SZÁZADBÓL.
CZÉHEMLÉKEINK A XVII. ÉS XVIII. SZÁZADBÓL.
Irta: Dr. Schönherr Gyula
Irta: Dr. Schönherr Gyula
Az a sok műkincs, történelmi emlék és iparművészeti műremek, a mi az ezredéves kiállítás történelmi főcsoportjának épületeiben szemeink elé tárult, javarészben hazai ipar terméke. A munka versenyében hazánk is kivette részét mindenkor; a magyar iparélet fejlődésének története, a műízlés és az igények magasabb fokával összhangzó munkaképességről tesz tanuságot s ha az iparűző elemek zöme nem is az államfentartó faj sorából került ki, a honi talaj, a magyar levegő félreismerhetetlen nemzeti karakter zománczával vonta be alkotásukat. Illő és méltányos, hogy néhány sort szenteljünk azok emlékének, a kiknek békében és harczban egyforma buzgalommal folytatott munkássága oly nagy mértékben hozzájárult a nemzet vagyonosodásához s az állam hatalmának megszilárdításához.
A czéhek eredete egyidejű a városi rend keletkezésével; mindkét intézmény ugyanazon talajból származott, sőt a czéhrendszer bizonyos tekintetben a városi intézmény szülöttének tekinthető. Iparűző testületek szövetsége a városokon kívül is létezett, de igazi virágzásra csak azok a czéhek emelkedtek, a melyek a városok falain belül, a polgárság legvagyonosabb tagjait egyesítve magukban, a városi rend kiváltságainak oltalma alatt éltek hivatásuknak. S tényleg az ipar fejlődése hazánkban lépést tart a városi rend virágzásával, sorsa szerves összefüggésben áll a városi polgárság sorsával.
Azok az emlékek, melyek e sajátságos intézmény belső életét megvilágítják, sajnos, csak abból a korszakból maradtak reánk, a melyben a törökkel, némettel vívott harczok, az ország feldarabolt állapota s az ezekből származó zavarok a fejlődésnek minden téren gátat vetettek s közállapotainkat a hanyatlás lejtőjére sodorták.
A czéhrendszer alapját az a szabály képezi, hogy minden mesterember csak egy iparágat űzhet és csupán a hasonló foglalkozásúakkal társaságban folytathatja mesterségét. Közvetlen czélja a kölcsönös ellenőrzés gyakorlása a közös érdekek védelme szempontjából; s a megszorításért, melyet e szövetségben az egyes ember érdeke a közérdekkel szemben szenvedett, állandó oltalomban részesítette tagjait. Ugyanaz a felfogás, ugyanaz a törekvés érvényesül itt is, melylyel a városi rendnél találkozunk; s ez az, a mi oly szoros kapcsolatot teremt a két intézmény közt.
A királyi városokban működő czéhek, a mint fentebb láttuk, maguk alkotják meg a város jóváhagyásával szabályaikat; földesúri hatóság alatt élő mesteremberek uruk oltalma alatt szervezkednek czéhekké. Jelvényükül mesterségük szerszáma szolgál, ennek ábráját viselik pecsétjükön, melynek használata testületi jogaikban gyökerezik. Csak a legritkább esetben találkozunk királyi beavatkozással a czéh czímerének és pecsétjének megállapításánál; a legnagyobb kitüntetések egyike az, a miben III. Ferdinánd és I. Lipót királyok a magyarországi posztónyíró czéheket részesítik, midőn az első a czéhek közös szabályait megállapítva, nekik római császári méltóságából kifolyólag a nemesi czímerhez mindenben hasonló czímert: kék mezőben arany griffet, a pajzsot fedő koronás sisak oromdíszeül mellén arany posztónyíró ollót viselő fekete kétfejű sassal adományoz, az utóbbi atyja adományát a modori és szakolczai posztónyírók czéhe számára megújítva 1659. november 30-ikán Pozsonyban kelt oklevele élén a czímeres nemeslevelek mintájára díszes miniature-ben (511. ábra) örökíti meg e czímer képét.
511. ábra. A modori és szakolczai posztónyírók czímere 1659-ből. Kiáll. a M. N. M.
A czéh élén egy vagy több czéhmester állott, kiket a statutumokban megjelölt napon, «a czéh napján » egy vagy két évre választottak és nagy ünepélylyel iktattak be hivatalukba. A czéhmesterek őrizték a czéhládát s abban a czéh pecsétjét, a kiváltságleveleket és statutumokat, a jegyzőkönyveket, a mesterek és legények okiratait, a czéh edényeit, egyéb drágaságait és pénzbeli vagyonát.
510. ábra. Czéhládák a XVIII. századból.
A czéhláda a czéhnek tulajdonképeni jelvénye; átadása nagy áldomás kiséretében történt, kettős zárjának kulcsai közül egyiket a czéhmester, másikat legtöbbször a czéh legfiatalabb tagja őrizte.
Kiállításunkon a legrégibb czéhládák a pozsonyi sebészek és borbélyok és a soproni sütők ládái voltak, mind a kettő 1642-ből; egy évvel későbbről való a pozsonyi ónöntőké. A beszterczebányai ötvösök 1654-ben készült, berakásokkal díszes ládában őrizték klenódiumaikat, a láda tetején az ötvösipar védőszentjének, szent Eligiusnak alakja látható. A díszesebb kiállítású czéhládák közé tartoztak, csavart oszlopokkal és berakásokkal a budapesti mészárosok két rendbeli ládái a XVII. századból; a XVIII. századból származó többi nagyszámú czéhláda között a beszterczebányai könyvkötőké érdemel említést, mely csukott könyvet ábrázol.
A czéh tagjai évenként legalább négyzser gyűlést tartottak, hogy a czéh ügyeit tárgyalják. A meghívással a czéhmester megbízottja, rendszerint a legifjabb mester, személyesen járt el a czéh tagjaihoz: hivatalos megbízatásának bizonyatékáúl a czéh bemondótáblája szolgált, melyet küldetése alatt mellén viselt. E táblákból kiállításunk tekintélyes sorozatot mutatott be. (A nevezetesebbeket lásd a LXXXIII. táblán, 1–2. sz. a.) Ezek a czéhbemondó táblák fából készültek és a czéh jelvényét ábrázolják, többnyire évszámmal, jelmondatokkal és az akkori czéhmester nevének kezdőbetűivel. A brassai ötvösczéhnek remekbe készült s a Nemzeti Múzeum régiségtárában őrzött XVI. századi táblája mellett, mely talán inkább céhjelvény, mint bemondótábla és hivatalos összejöveteleknél magának a czéhmesternek mellét diszíthette, kiállításunkon legrégibb volt a pozsonyi bognárok táblája 1601-ből. A régi koronázó város, melynek czéhei messze földön híresek voltak gazdagságukról, meglehetős nagy számban bírja az ipartörténeti emlékek ez érdekes fajtáját. Ki volt még állítva közülök az ötvösöknek szent Eligius püspök képével ékes bemondótáblája 1623-ból, a kovácsok vasból készült jelvénye 1773-ból és a sarkantyúsok XVIII. századi bemondótáblája. A felvidék iparűző városaiból Lőcse czéhei voltak legteljesebben képviselve; a sütők czéhének táblája, perecz-formára kivágott vaslemez, 1614-ben, – a kőfaragóczéh festett fatáblája, a város czímerével és a kőfaragók mesterjegyeivel, 1626-ban készült. Érdekes az az ismeretlen helyről származó timár czéhbehívó-tábla 1643-ból, melynek előlapján, faragásban, munkálkodó timárok alakjai láthatók. A szombathelyi gombkötők behívó-táblája 1687-ből való. A rozsnyai czéhek közül a mészárosok behívó-táblája 1774-ből, magyar felíratával vonja magára a figyelmet.
A czéhtagok összejövetelére az egyik legfontosabb alkalmat a mesterré avatás szolgáltatta. A legénynek, ha mesterségét kitanulta, a czéhbe való felvétele előtt valamely mestersége körébe tartozó tárgyat kellett remekbe készíteni. A czéhszabályok részletesen megjelölik a remeklés tárgyait, hogy ez milyen fontos része volt a privilegiumoknak, mutatja az, hogy a debreczeni ötvösök 1600-ban Rudolftól nyert kiváltságlevelük élén külön képben örökítették meg a remekbe készítendő ötvösműveket. A képen (512. ábra) két angyal czímeres ezüst pecsétnyomót «sigillum helmes pechet vulgo vocatum», egymásba járó kettős aranybillikomot és ékköves aranygyűrűt tart.
512. ábra. A debreczeni ötvösök 1600-iki kiváltságlevelének czímerképe. Kiáll. a M. N. Múzeum.
A czéhgyűléseket a czéhmesternél nagy lakoma követte, melynek költségeit a czéh pénztárából fedezték. Az áldomások általában nagy szerepet játszottak a czéhek belső életében, úgyszólván azok szolgáltak a testületi szellem ápolásának legfőbb eszközeül. Az inas beszegődésekor áldomással tartozik gazdájának és házanépének; az inasévek letelte után, mikor kezébe adják a czéhpálczát és felszabadítják, mestere adja az ünnepi lakomát. A felszabadult, egy évi vándorlás után, legénynyé avatásakor, mely nagy szertartással megy végbe, (a kolozsvári asztalosczéhnél aranyozott ezüst czéhkoronát tettek a fejére), társpohárral vendégeli meg legénytársait. A mesterré avatással két mesterasztal adásának kötelezettsége jár; a kisebbikkel a remeklést, a másikkal, az öreg mesterasztallal az első év leteltét ünneplik meg. Ha idegen mester jön a városba, köszöntőpohárral váltja meg a jogot, hogy a czéhbe álljon. A czéhláda költségén vigad az egész gyülekezet a czéh védőszentéjnek nevenapján, újévkor és valahányszor a czéh zászlaja alatt részt vesz a templomi körmenetekben. Ellenben a czéhmester választásakor a megválasztott maga vendégeli meg, tőle telhetőleg bőven, az érdemes czéhet.
513. ábra. M.-vásárhelyi kovács-czéhjelvény. XVIII. sz. Kiáll. Olasz József czéhmester.
A nagy mennyiségben ránk maradt czéhedények: az ezüst-serlegek és billikomok, az egybejáró poharak, az óriási ónkupák és kancsók, a czintálak, a hat- és nyolczszögletű ónpalaczkok, a majolika korsók, tálak és tányérok, melyek a czéh védőszentjének alakjával, a czéhjelvényekkel, felírásokkal voltak diszítve, ilyen alkalmakkor teljesítették hivatásukat; nagy számuk tanuskodik a czéhszokások e legfontosabbikának általános elterjedéséről és sokféleségük, a szerető gondosság, mely feldiszítésükben érvényesül, a humor, mely egyes diszítési motivumaikban, felirataikban megnyilatkozik, a czéhrendszer legtipikusabb termékei közé sorozzák azokat.
A gazdag sorozatból, melylyel ez érdekes ipartörténeti emlékeink a kiállításon bemutatást nyertek, csak a legnevezetesebb darabokat említjük meg e helyen: a zólyomi mészárosok egybejáró ezüstpoharait az 1646. 1657., 1661. és 1666. évekből, a kolozsvári ötvöslegények «iffiu társaságának» ezüst társpoharát 1695-ből, magyar felirattal, a győri kádárczéhnek ananász-formájú aranyozott ezüstfedeles serlegét a XVII. századból, a pozsonyi szappanosok és puskaművesek 1651- és 1732-ből való, csüngőkkel diszített ezüstserlegeit, a krompachi kovácsok 1769-iki ezüstpoharát s a nagyobb czéhedényekből, melyeknek a czéhlakomákon gyakorlati rendeltetésük is volt, a rozsnyai takácsczéh 1661-iki ónfedeles majolika-korsóját, a szombathelyiek 1668-iki ónkupáját, a soproni molnárok 1678-iki ónkancsóját, a pozsonyi czéhek XVII. és XVIII. századi ónkancsóit, az eperjesi kovácsok fedeles kupáját s a poprádi múzeumból egy 1783-iki czéhserleget, fedelén zászlótartó alakjával, melynek zászlaját az asztalosmesterség jelvényei diszítik. (Nehány közülök a LXXXIII. táblán 3–7. sz. a.)
A régi társadalom elavult intézményeivel együtt a czéhek is megszűntek, de az iparűző polgárok, főleg a városokban, nem szűntek meg kegyelettel őrizni egykori czéheik emlékeit. S ha a czéhek ládáinak rejtekébe zárt kiváltságlevelek, ellentétbe jutva a kor szellemével, teljesen el is vesztették érvényüket, az egyes iparágak művelőinek összejövetelein a régi czéhkancsóknak ma is gyakran jut szerep az összetartozás hagyományainak ápolásában.
