IV. FEJEZET. Erdély végleges különválása.

Teljes szövegű keresés

IV. FEJEZET.
Erdély végleges különválása.
Ferdinánd római császár. Nádor-választás. Nádasdy Tamás. Magyarország és a császári politika. Béke-tárgyalások a törökkel. Verancsics Antal és Zay Ferencz Konstantinápolyban. Erdély birtokának kérdése. Ferdinánd erdélyi uralmának végső napjai. Dobó és Kendy vajdasága. Izabella Lengyelországban. Ferdinánd egy évi fegyver-szünetre lép a törökkel. Új támadás veszedelme. Izabella visszatérése. Apró csatározások 1554–55-ben. Sziget 1566-iki ostroma. Ferdinánd főherczeg Magyarországon. Bebek Ferencz és György lázadása. Ferdinánd lemond Erdélyről. A szultán Sziget és Tata lebontását követeli. Az 1559-iki békeszerződés. A béke megujitása 1566-ban és 1562-ben. Nádasdy a török békéről. Az erdélyi ügy nyilt kérdés marad. Izabella és a franczia udvar. Izabella új kormánya Erdélyben. Viszály a királyné és a főurak között. Bebek Ferencz és a két Kendy meggyilkoltatása. Izabella halála. Jellemzése. János Zsigmond. A bécsi udvar terve az új fejedelem megbuktatására. Balassa Menyhért és Heraklides Jakab. Balassa lázadása. Béketárgyalások a bécsi udvarral. Báthory István Bécsben. Két évi fegyverszünet
V. Károly helyettesitése s utóbb császárrá való megválasztása Ferdinánd király figyelmét még inkább elvonták Magyarországról. Évenkint tartott ugyan országgyűlést, mely tetemes segélyt szavazott meg, mert a király azt mondotta, hogy folytatja a háborut. De a rendek azon kérését (1553), hogy az új hadjáratot maga vagy Miksa főherczeg vezesse s egyikük állandóan az országban lakjék, nem teljesithette. 1554-ben azonban Révay Ferencz nádori helytartó halála után megtette a nemzetnek azt az engedményt, hogy nádort választatott. A többség nem az ő jelöltjét, Báthory Andrást, hanem Nádasdy Tamást választotta meg. A király készségesen megerősitette ugyan, de a nádori állás régi hatáskörét nem állitotta helyre s igy Magyarországnak volt ugyan nádora, ellenben a nádornak nem volt igazi hatásköre. A következő országgyűlésen, minthogy a rendek folyton sürgették, hogy vagy a király, vagy Miksa főherczeg állandóan az országban lakjék, fölmerült az eszme, hogy Miksát királylyá válaszszák s koronázzák. De a nemesség azt felelte, hogy „az öreg királyt is alig győzzük eltartani, hogyan választhatnánk még egy másikat? Különben is a sok pásztor közt elvész a nyáj”.*
Fraknói, Magy. Országgy. Emlékek, III.

Nádasdy Tamás levele nejéhez.
Az 1544 augusztus 22-ikén kelt irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.

A szöveg olvasása.
Mikor Ferdinánd német-római császárrá választatott (1558), ez új állásból általában nem meritett erőgyarapodást, sőt azóta még kevésbbé szentelhette magát a magyaroknak. A császári politikában egészen alárendelt hely jutott Magyarországnak s a törökhöz való viszony immár nem Magyarország, hanem a birodalom érdekei szerint mérlegeltetett. 1553 óta a király ismét békét igyekezett szerezni s minthogy Eger hősi ellenállása nem maradt hatás nélkül a törökre, legalább a magyar tartománybelire, Ali budai pasa kész volt béketárgyalásokba bocsátkozni. Verancsics Antal alkudozott vele Budán s jó pénzért hat havi fegyverszünetet szerzett tőle a végből, hogy ez időben a király követei egyenesen a szultánhoz fordulhassanak, ki Ferdinándnak megizente, hogy fényes portája nyitva áll mindenkinek. A király az országgyűlés óhajához képest ezúttal magyarokra bizta a béketárgyalásokat s konstantinápolyi követeivé a kipróbált Verancsics Antalt, egykor János király és a barát jeles diplomatáját, és Zay Ferenczet nevezte ki. Zay katona volt ugyan, de igen művelt ember s törökül is tudott. Azt az utasitást kapták, igyekezzenek az 1526-iki Magyarországot megnyerni a királynak, ki 140,000 arany évi adót hajlandó érte fizetni. Ha azonban ez nem menne, a mostani birtokállomány alapján, de minden esetre Erdély megtartásával, kössenek békét, mely esetben 40,000 arany évi adót ajánlhatnak. A követséget, mely összesen 52 tagból állt, a király igen fényesen szerelte fel. Még a szolgákat is diszes új ruhába bujtatta, s hogy Verancsicsnak annál nagyobb legyen a tekintélye, pécsi püspökké nevezte ki. A követség Budán jó fogadtatást nyerve, hajón ment le Belgrádig s augusztusban Konstantinápolyba érkezett. Itt is elég szivesen fogadták, s a követek eleintén azt hihették, hogy nagyobb nehézség nélkül néhány hónap alatt végezni fognak. Pedig éveket kellett a török birodalomban tölteniök. Az első és legfőbb nehézséget az erdélyi kérdés okozta. Ferdinánd minden áron meg akarta Erdélyt tartani. A szultán ellenben szigoruan ragaszkodott azon felfogásához, hogy Erdély János Zsigmondé és anyjáé. Felszólitotta tehát Izabellát, térjen vissza országába, mert ha nem teszi, a szultán is feloldottnak tekinti magát esküje alól, s Erdélyt a kapcsolt részekkel közvetlen uralma alá helyezi.* Ezt a királyi követeknek is megmondotta s Ferdinándnak szintén megirta.* Parancsára magyar pasái ismételten felhivták az erdélyieket, űzzék ki a németeket s fogadják vissza – a török rendesen igy nevezte János Zsigmondot: – István királyt.
1554 szeptember 13-iki levele a tört. bizottság másolatai közt.
Erről szóló fényesen kiállitott, két méter hosszu fermánja a bécsi áll. levéltárban.

Batthyány Ferencz.
A németujvári templomban lévő siremlékéről. Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportja részére készitett gipszmásolatról rajzolta Mühlbeck Károly
Erdélyben Ferdinánd uralma a barát halála pillanatában haldokolásnak indult. Mikor 1553 márcziusban Castaldo is elmenekült az országból, ingadozó uralmát a király magyarokkal akarta megszilárditani s Báthory Andrást, azután Dobó Istvánt, az egri hőst és Kendy Ferenczet nevezte ki vajdáivá. De a vajdák minden buzgalma sem birta a veszett ügyet megmenteni. A székelyek és némely urak nyiltan kitűzték a királyfi zászlaját s felkérték a szultánt, mentse meg őket a német gőgtől és ravaszságtól. Mig Kendy Ferencz vajda a király pártjának, Kendy Antal az ellenpártnak volt feje. Ez utóbbi Petrovics segélyével akart a királyi uralomnak véget vetni. Petrovics gyámoltalansága meghiusitotta ugyan a tervet, de Izabella közbelépése új veszélyeket idézett föl. A királynéval szemben ugyanis Ferdinánd egyáltalán nem tett eleget szerződéses kötelezettségeinek. A királyné 1552 júniusban eltávozott Kassáról és Lengyelországba, Varsóba költözött át.* De hasztalan sürgette Ferdinándot, hogy elégitse ki; hasztalan panaszkodott, rimánkodott, sirt és fenyegetőzött. Már a következő évben végkép tisztában volt vele, hogy Ferdinánd nem tudja, nem is akarja kötelezettségeit teljesiteni. Elkeseredésében érintkezésbe lépett az erdélyiekkel s a magyar határhoz közelebb eső városba akart átköltözni, mert török és franczia részről egyaránt biztatták, térjen vissza Erdélybe. Erre már 1554 telén kész volt, vagy legalább fiát akarta oda küldeni. A török azzal áltatta, hogy, ha visszatér, fia megkapja Budát s mindazt, a mi egykor atyjáé volt. Petrovicsnak a szultán csakugyan még 1554-ben visszaadta Lugost és Karánsebest, ki oda költözött át s onnan szitotta az erdélyi mozgalmakat. Ily helyzetben Ferdinánd végre kezdte belátni, hogy Erdélyről le kell mondania s (1555 november havában) egy évi fegyverszünetet kért a szultántól, hogy ideje legyen meghányni-vetni, szövetségeseivel és országaival meg beszélni, lemondjon-e Erdélyről? A szultán megadta a fegyverszünetet, de mihelyt a perzsákkal, kikkel személyesen hadakozott, békét kötött, új támadásra készült s az erdélyieket értesitette, hogy ha be nem hozzák a királyfit, kegyetlenül elpusztitja földjüket. Erdélyben roppant rémület támadt. Hasztalan fejtették ki Dobó és Kendy vajdák a nehéz helyzetben a legnagyobb buzgalmat. A sors kerekét nem tudták többé megállitani s 1556 februárban a tordai országgyűlés követet küldött Izabellához és fiához, hogy jőjjenek haza. A gyűlés behivta Petrovicsot is. Az oláh és moldvai vajdák szintén betörtek, mire az egész ország meghódolt Izabellának, néhány vár kivételével, hol a királynak őrsége volt. A rendek fölkérték Dobót és Bornemissza Pál püspököt, ne juttassák vérontásra a dolgot, hanem távozzanak békésen és adják át a várakat. De Dobó katona ember volt s nem tartotta becsületével öszszeférőnek az ellenállás nélküli visszavonulást. Szamosujvárba zárkózott, ellenben a püspök eltávozott az országból. A felvidéki urak: Bebek György, Báthory György, Perényi Gábor és Ferencz, sőt titokban Báthory András is,* már 1555 eleje óta Izabella pártján voltak, ki 1556-ban csakugyan bejött s Máramaroson át szeptember 22-ikén Kolozsvárra érkezett. Ezzel a barát műve végképen összeomlott s Ferdinánd elvesztette Erdélyországot.
Ottani időzéséről s tevékenységéről l. Szádeczky Lajos, Izabella és János Zsigmond Lengyelországban. 1552–1556.
Bebek György legalább ezt állitja 1555 február 17-iki levelében. Hormuzaki, id. m. II. 1.
Hatalmas mozgalom támadt Izabella érdekében a tiszai vármegyékben is; több vár meghódolt neki s támogatta a Zaberdin püspök által védett Várad megvételében, mely a következő évben csakugyan a királyné kezére visszaszállt.
Az ország más részeiben, minden fegyverszünet és békealkú daczára, szintén nem szüntek meg a küzdelmek. Noha mindkét fél békére intette a maga katonáit,* az apró harczok folyton megujultak. 1554-ben a török csellel megvette Füleket* és Salgót. Másutt legalább csatározások folytak. 1555-ben a török Kaposvár megvételét is megkisérté. Sőt 1556-ban a küzdelem ismét nagy háboruvá fajult. Ali budai pasa (június 10-ikén) ostromolni kezdé Szigetet, melynek vitéz parancsnokára, Horvát Márkra s az egész őrségre rendkivül haragudott. Minden áron meg akarta tehát a „tolvajtanyát” vivni. De kemény fába vágta a fejszéjét. Egyrészt Horvát vitézül védte magát, másrészt a király és a magyarok is nagy erőlködést tettek, hogy a várat, melytől Somogy és Zala megtartása függött, felmentsék. Nádasdy Tamás nádor hivására Zrinyi Miklós horvát bán, Telekessy Imre* lévai s más végbeli kapitányok megtámadták Babocsát, hogy Ali seregét Sziget attól elvonják. Ali csakugyan Babocsa fölmentésére sietett, de július 23-ikán a magyarok visszaszoritották, mire Babocsa kezükbe került. Ali harmadnap folytatta Sziget ostromát, csakhogy távollétét Horvát kitünően felhasználta. Kijavittatta a megrongált védműveket, megrohanta a török tábort s nagy zsákmányt, kivált eleséget, vitt a várba, mely kellően el lévén látva, vitézül ellenállt, mig a török végkép abba nem hagyta az ostromot. E közben a király nagyobb sereget gyüjtött, melynek élére másodszülött fiát, Ferdinánd főherczeget állitotta. A hir, hogy királyfi jön hadakozni a török ellen, a magyarok közt nagy lelkesedést keltett. „Régen kellett volna már – irta Miksa főherczegnek Batthyány Ferencz – főherczeget küldeni az országba, mint több izben tanácsoltam. Köztiszteletben álló főre van szükségünk, nem holmi részeges, koczkavető, kártyás kapitányokra.” Mindazáltal a hadjárathoz fűzött remények nem teljesültek, éppen azért, mert Ferdinánd volt a fővezér. Az iránta való tekintetek a magyar vezéreket is nagyobb óvatosságra kényszeritették.* Általában nem az volt a főherczeg feladata, hogy véres csatákat vivjon, hanem csak az, hogy Szigetet fölmentve, katonai tüntetéssel adjon nyomatékot a Konstantinápolyban folyó béketárgyalásoknak.* Serege sem volt elég számos, de aránytalanul meg volt terhelve podgyászszal. A had, mely eredetileg 3000 lovasból s ugyanannyi gyalogosból állt, valami 10,000 emberre nőtt, mikor a főherczeg augusztus 24-ikén Bécsből elindult. Szeptember 4-ikén érkezett Kanizsa alá, hol a magyarokkal egyesült s Nádasdy és Zrinyi Miklós részvételével, csakhamar nagy hadi tanácsot tartott. A sereg már ekkor hiányt szenvedett eleségben s az eszme, hogy Pécset rajtaütéssel lepje meg, nem talált visszhangra. Ferdinánd Kanizsára tette át főhadiszállását, mig magyarok és németek a jelentéktelen Korotna megvételére indultak s szeptember 15-ikén bevették. Erre Babocsa, Szent-Márton, Görösgál, Sellye török őrsége Pécsre menekült s Ferdinánd csakugyan megkezdé az előnyomulást Pécs felé. De a kósza hirre, hogy a Drávához 60,000 főnyi török had közeledik, visszafordult s Szigetet pénzzel és lőszerrel ellátva, pár heti tétlenség után, minthogy az időjárás sem kedvezett a műveleteknek s nagy hidegek álltak be, eltávozott az országból.
Több okmány Hormuzakinál, II. 1.
Fülek Bebek Györgyé volt, ki azt irta a budai pasának, hogy nem hitte volna, hogy Hamzsa bég megtámadja az ő várát, mert neki a szultántól s a franczia királytól biztositó levelei voltak, s ha nem bizik e levelekben, máskép viselt volna gondot a várra. Hormuzaki, id. m. II. 1.
Életrajzát megirta Komáromy András: Hadtört. Közl. 1889.
Ezt irja Nádasdy nejének szeptember 30-ikán Csurgóról. Családi levétár.
Hirn, Erzherzog Ferdinand von Tirol, I. A hadjáratot részletesen leirja Amadonus Péter Rajmond, az olmützi püspök orvosa, ki a táborozásban résztvett. Latin nyelvü munkáját cseh bevezetéssel kiadta Kamenicek a cseh tudós társ. 1887-iki közleményeiben.
A felvidéken viszont az Izabellához szító urak folytatták a harczot. Bebek Ferencz és György itt 1555-ben nyiltan kitűzték János Zsigmond zászlaját. Erre a király hűtlenségi pert inditott ellenük s az országgyűlés elé idézte őket. De nem jelentek meg. Bebek Ferencz azt mondotta, hogy híven szolgálta a királyt mindaddig, míg reménye volt, hogy megvédi e nyomorult országot. Most azonban látja, hogy a király erre gyönge; az ellenség szinte már a határra szoritotta a magyarságot s a király csak „paizs”-nak tartja. Ő tehát – folytatta Bebek – kénytelen volt ott keresni védelmet, a hol lehet, különben még a nemzet maradéka is elvész. „Azért, a mint én cselekedtem, – mondta – én úgy mint jámbor, hazája szerető, ilyen utolsó veszedelemkor úgy cselekedtem.”*
Bebek György azonban már 1557 augusztus 10-ikén visszatért a király hűségére. (Hadtört. Közl. 1895. 400). Ellenben Ferencznek a török „az ő hűségeért uraságot és szandzsákot adott”. (Mehmed szolnoki bég levele Mágócsy Gáspárhoz: Szalay Á., Levelestár.) Ferencz 1557 márcziusban Konstantinápolyba érkezett, hogy személyesen köszönje meg a szultán kegyét s felkérje, hogy igéretéhez képest János Zsigmond helytartójává nevezze ki. A velenczei követ márczius 30-iki jelentése a tört. bizottság másolatai közt.
Ez általános fejetlenség közepette Ferdinándnak, ha mindent koczkára tenni nem akart, legalább arról le kellett mondania, a mit tényleg elvesztett. 1556 június 14-ikén a szultánhoz levelet intézett, melyben irásban is megerősiti követeinek ama szóbeli ajánlatát, hogy Erdélyről lemond s János Zsigmondnak adja, a várakat kiüritteti s csapatait az országból kivonja.* Meghozta tehát az áldozatot, csakhogy, szokása szerint, ezúttal is megkésve. A francziák, kikkel a szultán még 1553 februárban szövetséget kötött,* mint az egész időn át, most is a legnagyobb erőlködéseket tették, hogy a portát a békétől visszatartsák. Szulejmán új követeléseket emelt tehát. Az 1556-iki események első sorban Szigetre irányozták figyelmét, s minthogy hadai nem tudták megvenni, Sziget és Tata lebontását követelte. E kivánságát 1557 nyarán Verancsics és Zay, kik négy évi távollét után végre haza térhettek jelezték a királynak. A portán Busbeque Augier, (ki 1555 elején jött oda s két másik követtársával Ázsiában is fölkereste a szultánt,) maradt s 1558 márcziusban hét havi fegyverszünetet kötött.
A levél a tört. bizottság másolatai közt.
Szövegét közli Testa: Recueil, I. 43–45. A franczia politika ez időbeli törekvéseiről ugyanott sok okirat.
A török politika a nemzetközi helyzethez képest folyton változó, fölöttébb szeszélyes maradt a következő években. Fegyverszünetet engedett, sőt békére is kész volt, és de la Ligne franczia követnek már 1558 végén a porta azt mondta, hogy elkésett harczias terveivel, mert a béke már meg van kötve.* De nem volt, ámbár a következő évben a szultán egyik fiának lázadása ismét túlsúlyra emelte a békés irányt. Ehhez járult, hogy a francziák és spanyolok szintén békét kötöttek, a miért a szultán megneheztelt franczia szövetségesére. Egyébiránt II. Henrik franczia király halálával (1559 július 10-ikén) Francziaországban is polgárháború támadt, mely nagyon alászállitotta a portán a franczia befolyást. E kedvező helyzetet Ferdinánd fel akarta használni. Fülöp spanyol király azt ajánlotta neki, hogy az esetre is kösse meg a békét, ha a 30,000 frt évi adót 5–10,000 talérral emelnie kellene. Sziget lebontását azonban Fülöp határozottan ellenezte, mert – mint mondá – a vár katonailag igen fontos, nagyszámú hadat lehet benne tartani, mely útját állja a török felvonulásának a Dunán.* Végre csakugyan létrejött, ha nem is a béke, de legalább a békeszerződés.* E szerint 1559 február 1-től nyolcz évre béke köttetik a tényleges birtokállomány alapján. Ferdinánd évi 30,000 arany adót fizet magyar területeért s mindkét fél szigorúan kötelezi magát, hogy összes alattvalóit a béke megtartására kényszeriti. A maga területén mindkét fél szabadon épithet várakat; a komáromi várhoz tartozó községeket a török nem akadályozza abban, hogy e várhoz szolgáljanak, másrészt Ferdinánd belenyugszik, hogy az eddig kétfelé adózó jobbágyok tovább is ez állapotban maradjanak A felmerülő viszályokat biztosok intézik el s kellően megfenyitik a békebontókat. A végbeliek – magyarok és törökök – közt szokásos párbajok eltiltatnak; Ferdinánd a portán állandó követet tart. Noha a szultán június 17-ikén maga jelentette a franczia királynak, hogy nyolcz évre megkötötte a békét,* tényleg ez a béke nem lépett életbe, mert minduntalan új béke köttetett; igy 1560-ban* s 1562-ben.* Ez utóbbit külön török követség vitte Bécsbe, hol nagy kitüntetéssel fogadták. De csakhamar kitünt, hogy a szultán által szentesitett szerződés igen lényegesen eltér a Ferdinánd és követe által aláirt példánytól. Így tehát ez a szerződés is csak értéktelen papirdarab maradt, melyhez egyik fél sem tartotta magát. Az állapotot, melyben az ország ez időben volt, a leghívebben Nádasdy Tamás jellemezte, midőn azt irta Bécsből haza: „A frigy megvagyon, de a ki közel lakik a törökhöz, otthon ne háljon.”* A török csakugyan örökösen rezgelődött, másrészt Erdély ügye elintézetlen, nyilt kérdés maradt a szultánnal való kibékülés után is. Ferdinánd 1556-ban lemondott ugyan Erdélyről s visszavonta hadait, de nem békült ki Izabellával, ki a szomszéd vármegyékre igényt emelt s igényét fegyveres kézzel igyekezett érvényesiteni. Ferdinánd azzal állt boszut, hogy a királyné Bécsbe utazó alattvalóit elfogatta, mire a rendek meg a királynét hatalmazták fel, hogy Ferdinánd egyes alattvalóinak a királyföldön levő birtokait lefoglalhassa.* Izabella a francziák szövetségét kereste s az idegen nyelvekben járatos Báthory Kristófot küldte Henrik királyhoz, hogy megkérje valamelyik leányát János Zsigmond számára s reávegye a királyt, támogassa a portán a temesi részek visszaszerzésében. Henrik sokat igért, azt is, hogy egyik unokahugát a királyfihoz adja, s külön követével bocsátotta haza Báthoryt. Ez a követ, Martines Péter, a háború folytatására ösztönzé a királynét s a rendeket. Ezek folytatták is a háborút, de kevés sikerrel, mert fővezérük, Balassa Menyhért, vakmerő katona volt ugyan, de hadvezéri babérok szerzéséhez nem értett.
Deczember 28-iki levele Henrik királyhoz id. m. I. 81.
1558 május 21-iki követi utasitása a tört. bizottság másolatai közt.
Szövege Hormuzaki-nál II. 365–67.
Testa, id. m. I. 87–88.
Szövegét közli Hammer-Purgstall: Gesch. des osm. Reiches, III.
Közölve magyarul Rosnyai Dávid Tört. Maradványaiban.
November 10-iki levele Bécsből a család levéltárában. 20.
Szilágyi Sándor, Erdélyi Országgy. Emlékek, II. 16.
Mikor Izabella Erdélybe visszatért, a török teljes támogatását biztositotta magának. Ezt megnyerve, uralmát lehetőleg korlátlanná igyekezett tenni s különös súlyt fektetett arra, hogy afféle gyámság alá ne kerüljön, mint a barát életében. Nem elégedett meg azzal, hogy az országgyűlés nyomban visszatértekor reá, mint Magyarország törvényesen megkoronázott királynéjára s nagykorúságáig fia természetes gyámjára ruházta a kormányzást. Kivánságára egy ideig be sem töltötték a kincstartói állást, hanem minden közjövedelem kezelését reá ruházták. A kincstár összes várai neki adattak át; az országos tisztségek betöltése reá bizatott, sőt jogot nyert, hogy a magyarok mellett külföldieket is alkalmazzon a kormánytanácsban s udvarában, és megfelelő fizetéssel lássa el őket. Minthogy a főtörvényszék tagjai a királynétól kapták fizetésüket s a székek itéleteit a királynéhoz lehetett fellebbezni, Izabella az igazságszolgáltatás menetére szintén a legközvetlenebb befolyást gyakorolta, s ekképpen a rendi formák megtartásával csaknem korlátlan hatalommal intézte az ország ügyeit.
Mindez egyesekben elégedetlenséget keltett. Kendy Ferencz haragudott, hogy nem maradt kincstartó, Bebek Ferencz meg, hogy nem lett vajda. Csakhamar követelte is e neki igért tisztet, sőt befolyást akart nyerni a királyfi nevelésére. Mikor a királynénál nem boldogult, Konstantinápolyba ment s a szultán Bebeket, Izabella minden tiltakozása daczára a királyfi gyámjává s az ország kormányzójává nevezte ki. Bebek sohasem jutott ugyan ez állás birtokába s nem is háborgatta tovább a királynét. Ez azonban halálosan meggyűlölte nemcsak őt, hanem a két Kendyt is. Hogy megszabaduljon tőlök, mind a hármat Fejérvárra hívta, hol Balassa Menyhért rácz és lengyel katonáival (1558 augusztus 31-én éjjel) lakomázás közben megrohanta és legyilkolta őket. Ez a kegyetlen gyilkosság a felvidéki urak közt nagy megütközést keltett. Bebek György és Perényi ott hagyták a királynét, kinek ügye ezzel a felvidéken tetemesen rosszabbra fordult. Békét akart tehát Ferdinánddal kötni s nagy áldozatoktól sem riadt vissza. Különben is sokat betegeskedett, ámbár mindvégig görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz s az országgyűlésen megczáfolta ama híreket, mintha fia javára le akarna köszönni. De a betegség mindinkább erőt vett rajta s 1559 szeptember 15-én meghalt.

Izabella és János Zsigmond aranyai.
1. Előlapján Szüz-Mária ülő alakja, IOHAN(nes) • SIGISM(undus) R(ex) • VNG(arie) • S(ic) • F(ata) V(olunt) • körirattal; a hátsó lapon négyelt pajzs első, szintén négyelt mezejében a magyar és a Zápolyai családi czimer; a 2. mezőben a Jagellók, a 3-ikban a Sforza ház, a 4-ikben Dalmáczia czimerei, ISABE(lla) * D(ei) * G(ratia) REG(ina) * VNGA(rie) * 1552. körirattal. 2. Elő- és hátsó lapja mint a fentebbi példányé, csak a hátsólap évszáma más: 1558. A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányairól
Izabella királyné fiatalon került az országba, hol házassága első hónapjaitól kezdve haláláig nehéz viszonyokkal kellett küzdenie. A megpróbáltatásokhoz hiányzott benne a kellő lelki erő. Közönséges természet volt, a köznapi asszony minden hibájával; hiú, élvvágyó, pazarló, szeszélyes és kegyetlenül gyűlölködő. Igazán kannibáli módon fejezte ki örömét a barát megölésének hírére és hasonló kegyetlenséggel tétette el láb alól Bebeket és a Kendyeket. Általában nem szerette új hazáját, melyet purgatóriumnak nevezett. Mielőtt 1551-ben Erdélyből távozott, a spanyol zsoldosok láttára azt mondta: „Azok után, miket itt (a zsoldosokat érti), láttam, azt hiszem, hogy eddig bestiák, nem pedig emberi lények társaságában éltem.”* 1554-ben azt mondta Ferdinánd követeinek: „Jól tudom, milyenek a magyarok, inkább elveszteném mindenemet, akár szemem világát is, semhogy visszatérnék közéjük!” Később meg azt mondotta, hogy igazi kínban van, mihelyt csak magyart lát s szeretné, ha Ferdinánd vagy háromezret felakasztatna ez elvetemültek közül.* Magyarul sohasem is tanult meg, noha lett volna hozzá ideje. A legszivesebben anyja nyelvén, olaszul beszélt, de jól tudott latinul. 1556 után nem a legmintaszerűbb életet folytatta s egészen kegyencze, Nisovszky vezetése alatt állt. Fia neveléséről sem gondoskodott kellően. Fivére, a lengyel király, Petrovics és más urak ajánlatára Novicampianus Albert krakkai tudóst tette ugyan tanitójává, de a nevelést maga vezette, még pedig oly módon, hogy Martines franczia követ, ki Henrik királytól házassági ajánlatot hozott az ífjúnak, figyelmeztetni volt kénytelen, bízza a nevelést férfiakra s általában férfiasabb, katonásabb szellemben nevelje fiát. E jó tanácsot a királyné olyan rossz néven vette, hogy attól kezdve ridegen bánt a francziával. Pedig mások is hangoztatták a nevelés helytelenségét s el akarták választani az ifjút anyjától. De a királyné makacsul utasitott el minden ily törekvést. Önző, uralkodni akaró asszony volt, ki csak magára gondolt s fia ügyét egyedül abból a szempontból mérlegelte, mi lesz ő vele, ha fia nagykorúvá válik s átveszi a hatalmat. Asszonyos emberré igyekezett tehát nevelni, hogy nagykorusága után is teljesen az ő befolyása alatt maradjon. Számitásait azonban halomra dönté halála. Fia János Zsigmond tizenkilenczedik évében trónra lépett s anyját fényes halotti pompával temettette el a gyulafejérvári székesegyházban.
Kropf Lajos: Hadtört. Közl. 1896. 472.
Szádeczky, Izabella és János Zsigmond Lengyelországban, 16.

Izabella királyné siremléke a gyulafejérvári székesegyházban.
Az eredetiről rajzolta Cserna Károly
János Zsigmond, Magyarország választott királya s Erdély új fejedelme, sokat igérő gyermek volt, kiből helyes nevelés mellett derék uralkodó válhatott volna. Mikor 1552-ben tizenkét éves korában anyja kiséretében lóháton elindult a lengyel számkivetésbe, egészen elbájolta a kassaiakat. Nagy, szép és eszes fiunak mondja Tinódi, a kassai lakos. Ferdinánd követei, kik Lengyelországban látták, szintén kedvezően itéltek róla; dicsvágyó gyermeknek találták, kit nem lehet megijeszteni. Már akkor rossz néven vette anyjától, hogy Magyarországból távozott s folyton haza vágyott. Mikor végre trónra lépett, ifju korához képest meglepő értelemmel, buzgalommal és erélylyel vezette a kormányhatalmat. Rég meg levén választva, trónfoglalása zavar nélkül ment végbe s a szultán haladéktalanul elismerte. Ellenben a Ferdinánd királylyal való viszony rendezése komoly nehézségeket okozott, már azért is, mert az ifjú Magyarország választott királyának czímezte magát. Minthogy azonban még anyja megkezdé, sőt csaknem befejezé a béketárgyalásokat, 1560 elején János Zsigmond is követséget küldött Bécsbe. De az alkudozások nagyon lassan haladtak. Az udvar az új fejedelem iránt régi politikáját követte s meg akarta buktatni. Titkos érintkezésbe lépett Balassa Menyhérttel, s ez fellovalta a székelyeket, kik a barát halála óta állandóan elégedetlenkedtek. Sőt czéljainak Heraklides Jakab nevű kalandort is felhasználni igyekezett. Az volt a terv, hogy Heraklides, a ki a moldvai vajda fiának adta ki magát, megszerezze Moldvát, mire az ő és az erdélyi elégedetlenek támogatásával Balassa meg fogja János Zsigmond trónját dönteni. A tervet a nagyeszű Forgách Ferencz* váradi püspök, kora egyik latin történetirója főzte ki, ki azonban, mint Ferdinánd híve, nem volt az erdélyi kézen levő püspökség birtokában. Zay Ferencz és a király más hivei támogatták a moldvai kalandort, mire János Zsigmond is hadfelkelést rendelt el. Heraklides birtokba vette ugyan Moldvát, de elég baja levén otthon, nem bántotta Erdélyt. Ellenben Balassa 1561 végén s vele néhány kisebb-nagyobb úr csakugyan elpártolt s a székelyek segitségével akarta terveit valósitani. Az ifjú fejedelem válságos helyzetbe jutott. Zay és Balassa megverték seregét s Hadad várát is elfoglalták, míg az országban 'magában szintén kitört a lázadás. A székelyek fegyvert fogtak, a szászok ismét Ferdinándhoz kezdtek hajlani s a fejedelem már-már Lengyelországba készült menekülni. Szerencsére a török két felől sietett az ifjú segitségére, mire a királylyal 1562 ápril 12-ikén egy évi fegyverszünet létesült, mely időben béketárgyalások voltak inditandók. Így a fejedelemnek ideje maradt, hogy magában országában rendet csináljon s áruló alattvalóit megfenyitse. Kegyelemre hajlott ugyan, de a felbujtott székelyek nem akarták a fegyvert letenni, hanem előnyomultak. A szászok azonban cserben hagyták, a fejedelmi hadak pedig szétverték őket s a zendülés elfojtatott. A székelyek súlyosan bűnhődtek, mert régi szabadságuk még inkább megnyirbáltatott.
Az ide vonatkozó levelezéseket l. Uj Magyar Múzeum, 1854. II. 194. és köv. Forgách életrajzát megirta Sörös Pongrácz: Századok, 1896.

János Zsigmond.
Egykorú metszet. Körirata: † IOANNES SIGISM(undus) HONG(arie) REGIS FILIVS DVX OPOLIENSIS. A kép alatt: Ora SIGISMVNDI haec qui conspicis Hungara IANI, | cogeris Hungaricis illachrimare malis. Ő Felsége hitbizományi könyvtárának eredeti példányáról
A fejedelem 1562 június végén ismét követet küldött Miksa főherczeghez a béketárgyalások ügyében s kész volt a királyi czímről lemondani. De nagy területek, Bereg, Ugocsa, Szatmár, Szabolcs és Közép-Szolnok teljes átengedését kivánták tőle. Ez ügyben 1563-ban tovább folytak a tárgyalások. János Zsigmond újra feleségül kérte Ferdinánd leányát s Bécsbe küldötte egyik főhívét, a nagyműveltségű, olasz egyetemen tanult Somlyai Báthory Istvánt. De Ferdinánd azt felelte, hogy minden leánya el van már jegyezve. Bizalmatlansága annyira ment, hogy nem engedte meg Báthorynak, a ki Pozsonyba kisérte, hogy Miksa koronázásakor e városban tartózkodjék. A koronázás idején Báthorynak Nagy-Szombatba kellett távoznia. A tárgyalásokban résztvett a fejedelem bizalmasa és orvosa, Blandrata György, s végre két évi fegyverszünet köttetett ugyan, de ez egyezség is ép úgy papiron maradt, mint a török béke, mely nem vetett véget az apró harczoknak. A királyiak 1562 tavaszán megvették s tövig lebontották Hegyesd várát, Balassa János meg Szécsént támadta meg, de megveretett.* A török erre Németi városát gyujtotta föl, honnan a lángok Szatmárra is átcsaptak* s ott roppant kárt okoztak.* A Dunán túl a török Sümeg várát vette meg s bontotta le s igy Ferdinánd királynak a hivatalos békekötések daczára sem sikerült a számára meghagyott országrészt békés állapotba helyezni s előre lehetett látni, hogy egy véletlen is újra kitörésre juttatja a nagy háborut.
Ápril 23-iki jelentése a tört. bizottság iratai közt.
Május 24-iki jelentés u. ott.
Júliusi jelentés u. ott.

Balassa Menyhért.
A széleskuti templomban levő siremlékének domborműve. Felirata: HODIE MICHI | CRAS TIBI. Az emlék alsó jobb szegletében a Balassa család czimere látható, M(elchior) B(alassa) betük kiséretében. Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportja részére készült gipszmásolatról rajzolta Cserna Károly

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages